[Miniboss] Angyalbob

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Strea on Szer. Júl. 13, 2016 12:07 pm


[Miniboss] Angyalbob


Talán már mind jártatok errefelé, és furcsa pillantásokkal illettétek a szinten különböző helyeken elszórt szobrokat. Nőt ábrázolót, ki éppen egy korsóval hajol a patak felé; kisebb, aranyosabb fiúcskákat göndörkés hajjal, s talán egy-kettő szoborban még mitológiai alakokat is felfedezhettek.
Ide hív titeket egy felhívás, mely egy különösen erős lényről szól, ami bevette magát az erdőbe, és minden játékosra rátámad, aki csak arrafelé merészkedik. "Valószínűleg egy miniboss" - mondja nektek egy bizonytalan, félős tekintetű srác, aki a küdetésadó tábla mellett álldogál, és mindenkivel, aki megnézi a cetlit, beszélgetésbe elegyedik.
- Egy társam bement oda, és azóta nem jött ki - teszi hozzá sietve, ha esetleg elfordulnátok tőle, ámbár utánatok nem szalad, csupán elszontyolodva vár tovább. Az időpont és a koordináták adottak, így mindaz, aki elfogadta a questet, a huszonnegyedik szint teleportkapujától egy olyan jó két-három kilométeres sétára, egy erdő szélén fut össze a többiekkel. Bentről néma csend hallatszódik; úgy tűnik, hogy itt még a levelek sem mernek mozogni.

Feladat: érjetek oda és találkozzatok össze. A hszetekbe írjátok bele a statjaitokat és a spec felszereléseiteket, illetve jó lenne, ha egy parancsnok is jelentkezne, aki végigvezeti a minibosst. A határidő jövő hét vasárnap, addig mehet az ismi és a taktikai megbeszélés. A srác sok infóval nem tud szolgálni és nem is megy be veletek, mögöttetek pár méterrel toporog, és nézi, hogy mi történik.
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Saya on Vas. Júl. 17, 2016 8:06 pm

-Én éhes vagyok...
~Ez van...~
A Hugi nem igazán akar törődni a dologgal, hogy én éhezem, mert nagyon pénzem nincs, és nem akaro ka céhbankból szedni ki, így is onnan kellett csórnom, hogy legyenek jártasságaim, de most a jártasságaimat nagyon szívesen lecserélném egy jó adag meleg kajára :F
-Neee, hol kaphatok kaját?
~Ez egy szobor...~
-Tudom, de hát ha válaszol. Olyan éhes vagyok, hogy hallucinálni akarok. -forgatom a szemem, és elfordulok a nő szobrától, és megyek tovább. Na, az egyik az, hogy így jutok kajához, mert cserébe egy kis gyűjtögetős küldetésért az egyik NPC azt adott, oké, elég vacak, ilyen szárított gyümölcsök csak, de töb ba semminél, és boldogan majszolgatom őket út közben, mikor belebotlok a kissrácba, meghallgatom aztán kérdőn felfelé nézek, mintha a Hugira is nézhetnék, de ugye őt most nem látom.
~Szerintem menjünk. Elég magasak vagyunk, lesz csapat, lesz aranyjutalom, még talán kaja is.~
-Kaja!!! \o/
Már fogadtam is el mosolyogva, a fiúcska biztos nagyon örült neki, én meg elmajszoltam a maradék gyümölcsömet. Így ezek után kissé finomabbak, mint még előtte :3
Még jó pont időben fogadtam el, mert hamarosan indult, igaz, addigra már megint éhes voltam, szóval közben megint kerestem valami küldit, és kaptam is érte sonkás szendvicset, szóval miután összeraktam magam és odaértem a helyszínhez, leültem egy kőre és azt kezdtem majszolni még előtte és figyeltem a madarakat meg úgy amúgy is a tájat, hogy kik jönnek. Amúgy tudjátok, mit? Már nem zavar annyira a Schizophrenia foltjai, ahogy látom őket még nagyon sok helyen, most ennek a barlangnak a bejáratát is félig beborítja. Szerintem kezdem megszokni. :3


Élet: 23+5
Fegyverkezelés: 32+25
Erő: 12+5
Irányítás: 23+28
Kitartás: 18+5
Gyorsaság: 26+45
Speciális képesség: 24+13
Páncél: +105

Gyémánt Mellvért (60 páncél, ha valaki megsebez, akkor 10%-al több sebzést kapsz, viszont az eredeti sebzésnek a 10%-át az ellenfél is elszenvedi)
avatar
Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 714
Join date : 2013. May. 17.
Age : 14
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 30
Exp:
3327/3500  (3327/3500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Chancery on Szer. Júl. 20, 2016 5:45 pm

-Elég... rég voltunk már minibosson. Talán Senzankoo volt az utolsó?
~Meg is csappant a számuk, ahogy a bossoké. Talán köze van a kettőnek egymáshoz, vagy csak szimplán lusták a játékosok új dolgokat felfedezni.~
-Igaz... errefelé se császkáltam még sokat. Pedig ez annyira érdekes *.*
A szobrászat nem igazán az a műfaj, ami különösebben vonzana, de a szebb darabokat még én is megnézem magamnak. A Color Cats egyik tagja pedig még szobrász is volt még odakinti életében, így megismerhettem a szoborkészítés alapjait is elméletben, annál inkább nézegettem ezeket is nagy ámulattal. Volt köztük díszes és kevésbé díszes példány, tény, és főleg azzal játszottam, hogy a híresebb alakokat felismerjem. Ebből következett, hogy elsősorban arrafelé bandukoltam, ahol a mitológiáé volt a főszerep, és a legkedvesebb szoborrá számomra Pegazus-é emelkedett. Biztos lesz majd ilyen jellegű mob vagy pet a játékban, de valószínűleg majd a magasabb szinteken fogunk ilyenekkel találkozni.
Lényeg a lényeg, egy ilyen kalandozás során talált meg a felhívás, bár a kissrác nem tudott elég infóval szolgálni. Jobb híján igyekeztem felkészülni mindenből, még a céhbank készleteit is alaposan átnéztem, hogy amennyiben kell, használhassam az ottani utánpótlást is. A Kesztyű most Shukaku-nál van, de a lelkiismeretem egyébként sem hagyná, hogy küldetéseken kívül máshol is használjam, ha nem szükséges.
Nem vagyunk valami sokan, ahogy odaérünk; egész pontosan még csak a kicsi Saya lógázza a lábát az egyik sziklán és eszeget egy kis szendvicsmaradékot. Jobb kedvűnek tűnik, mint az utóbbi időkben, még talán egy kis beszélgetésbe is elegyedek vele, ha az idő engedi. Pár emberkét még mindenképp várnék, egy miniboss általában nem a könnyű fokozatáról híres, ketten nem engedném, hogy bemenjünk.


Élet: 36
Fegyverkezelés: 32+22
Erő: 7
Irányítás: 26+59
Kitartás: 31+10
Gyorsaság: 26+22
Speciális képesség: 32

Gyémánt Kesztyű (+23 irányítás, ha az állatidomár támadása nem talál, akkor a támadásának ereje hozzáadódik a következő pet támadáséhoz, maximum egyszer erősödhet egy támadás)
Káosz Mellvért (+35 páncél, mindenki kétszer annyi mellékcselekvést használhat (amennyiben van elég CSP-je), bossokon nem használható ezen képessége.)
Páncél: +60

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2498
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 26
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5102/5300  (5102/5300)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Halász Alex on Csüt. Júl. 21, 2016 3:29 pm

mindenkacat:

Jártasságok
Akrobatika 3 *bekapcsolva*
Ugrás 2 *bekapcsolva*
Súlyemelés 3 *bekapcsolva*
Teherbírás 3 *bekapcsolva*
Észlelés 2 *bekapcsolja*

Statok
Flamberggel
Élet 30
Fegyverkezelés 51
Erő/Irányítás 164
Kitartás 12
Gyorsaság 33
Speciális képesség 34
Páncél +65

Falánkkal
Élet 30
Fegyverkezelés 60
Erő/Irányítás 98
Kitartás 30
Gyorsaság 51
Speciális képesség 52
Páncél +65

Sebzés

Flamberggel
Sebzés: Z:108 / S:118 / P:127
Falánkkal
Sebzés: Z:180 / S:196 / P:213

Spec felszerkók:
Egyedi Szivárvány köpeny
(+8 fegyverkezelés +4 erő +4 kitartás +4 gyorsaság +4 speciális képesség +10 páncél, egy harcban egyszer egy célpontot 3 körre megvakít, a megvakult célpont csak 4 vagy afölötti dobással találhat el, boss tulajdonságú lényeken értelemszerűen nem használható)
"A napba nézhetsz, de a köpenyére nem." - egy jó tanács, ha Szivárvány Köpenyes ellenfeled van

Totem Fejfedő (+1 speciális képesség, körönként 20 HP-t regenerál a viselőjének)
Fekete Lovag Flamberge (+100 erő -18 fegyverkezelés -18 gyorsaság -18 kitartás -18 speciális képesség, felszereléséhez és megemeléséhez legalább 3-as súlyemelés kell) - súlyemeléssel +9 FK
Falánk (+34 erő -4 kitartás -2 gyorsaság -2 fegyverkezelés)
Szint: 9
Exp: 50/90
Tulajdonos: Halász Alex
A Falánk egy mindig vérző *pallos/fejsze/pöröly*. A vércseppek amint a földre érnek, eltűnnek, így nem hagynak maguk után nyomot. Ha a fegyver megsebez valakit, akkor maradandó sebet hagy az ellenfélen, ami vérezni kezd. Az ellenfél minden egyes vérző seb után körönként egy sebzést szenved el, mindaddig amíg a küzdelemnek vége nem lesz, vagy a használó úgy nem dönt, hogy gyógyuljanak be az ellenfele sebei.
A fegyver pixelek evésével fejlődik. Minden legyőzött boss/miniboss és minden megölt játékos után a boss/miniboss/játékos tierjének tízszeresét kapja meg a saját exp számlálójához, míg kazamatákon a terület tierjének ötszörösét.

Jelentkezem parancsnoknak.

- Sziasztok! ^^ - Jelent meg ő is a színen.
Elsőre arra gondolt, hogy teljes menetfelszerelésben jelenik meg. Annyira büszke volt Falánkra, nah meg az új képességére, hogy legszívesebben világgá kürtölte volna, s bár harc közben úgy is látványos lesz, sikerült Hinarinak annyira lenyugtatnia, hogy ne írja ki sehova. Meg aztán, egy felszereletlen kardot is a hátára tehet, sokat látta már, becsapandó az ellenfelet, így ő is így tett. A hátán volt a jó öreg flamberg ami a statelcsúszásáért felelős. De nem bánta meg. Sokat adott cserébe, és megérte az áldozatot. Az oldalán pedig egy fekete, pixelvért csöpögtető pöröly lógott. Pont annyira, hogy még ne súrolja a földet. Ha itt lenne Esu, ha itt lenne Raven, vagy Ran, tudnák, hogy mi ez. De a kis Saya is tudhatja. Anat fegyvere. A Falánk. Megállt a kislány előtt és egy üveg teát nyújtott át neki. Határtalan boldogságában mindenkit megajándékozott volna valami olyan nagy ajándékkal, amire nem is tart igényt. Azonban feltehetően az ital pont jól jött az íjászkának. Hinari most nem jött el vele ugyan, de nem bánta. Eddig is bízott az erejében és a bug se lesz már akadály. - Hüm? Jól néz ki az a zsömi, melyik quest dobta? : o - Megéhezett. Ennyit Alexről. A gyomra sosem hallgat el, főleg ha kaját lát. Aztán körülnézett, reményei szerint már úgy, hogy a lányka elfogadta az italt. Nem voltak sokan, végül is ez csak egy sidequest. Egy melléksztori, de ezeken ezentúl ő itt lesz.  A Falánk így fejlődik ugyanis.
- Oké. Egy kicsit várunk még azért jó? Ha más nem akar parancsnok lenni, szívesen elvállalnám engedelmetekkel, lányok. ^^ Szeretném kicsit kitapasztalni, hogy működnek ezek. - Mosolygott rájuk. A legkisebb megingás vagy bátortalanság nélkül mondta végig amit akart.


// Majd később írok a harcról is, de most még fogalmam sincs, meg még meg sem érkeztünk teljesen. : D //

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel
avatar
Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1687
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4598/4700  (4598/4700)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Danee on Szomb. Júl. 23, 2016 8:28 pm

Most mondjam, azt, hogy tök véletlenül jártam ott, és én is teljesen rácsodálkoztam a lépten-nyomon megtalálható szobrokra?
Egy fenét! Nem vagyok én olyan nagy túra-mániás, hogy mindig és mindenhol ott legyek, ráadásul teljesen véletlenül akadjak bele a szembe jövő furcsaságokba.
De erre vannak az újságok meg a hirdetőfal, nem? Jó, így nem én leszek az első aki ráakadó a világ 8. csodájára, de valljuk, be otthonról, egy hintaszékből olvasgatva sokkal kényelmesebb átböngészni Aincrad hírértékű furcsaságait.
Ez például érdekelt.
Vettem a fáradtságot, és kiszálltam terepre, fellőttem a napszemüvegem, és különösebb terv nélkül elkezdtem bóklászni a szobrokat keresgetve, meg tanulmányozva. Ez nagyjából kimerült némi áll-dörzsölgetésben, hümmögésben és szemöldök emelgetésben. Nem lettem nagyobb műkincs szakértő egy hajszálnyit sem, de azért érdekes látvány volt.
Már épp úgy voltam, hogy kiszórakoztam magam ezen a kétség kívül egyedi eseten, és indultam is volna haza, amikor ismerős arcokat véltem felfedezni. No meg a térképen is pislogni kezdett egy pont előttem, akkor jöttem rá, hogy a kis látványossághoz volt valami konkrét hely is megjelölve, és hogy azt indulás előtt fel is lőttem a térképre, csak hát, ki ment a fejemből, mire ideértem a szintre.
- Szia Chan! - integettem nagy vidáman már messziről a leányzónak - Mi ez a kis össznépi tömörülés itt, partiztok?
Akkora már nagyon ismerősnek tűnt az egyik srác is:
- Te nem Alex vagy az Artes céhből? - böktem felé - Remélem nem keverlek össze mással
- Danee vagyok emlékszem még rám? Egy küldit csináltunk sokad magunkkal együtt, réges régen!

Akárhogy is, ahogy körbenézve észrevettem a küldi adó táblát, a másik srácnak kinyílt a beszélőkéje, pedig nem tűnt túl magabiztosnak ahhoz, hogy csak úgy vadidegeneket megszólítson
- Aha - nem igazán hatott meg, a dolog, igazából fogalmam se volt, miről is beszél, hova ment be a társa, mert nem sikerült befejeznem a tábla olvasását, hiába említett valami minibosst, nem esett le elsőre
- Várj, minibosst mondtál? És a haverod bement egyedül? Normális? És akkor most mi lesz, ki kéne menteni, nem? Van partid? Ha gondolod csatlakozom!
- Szóval akkor ti mind a minibossra vártok? -
kérdeztem Chantól meg Alextől
- A kislány is veletek van? - néztem Saya-ra
- Szóval miniboss ... - ismételgettem magamban, majd az életcsíkomra nézve megállapítottam, hogy nem ártana előbb bedobni egy-két szendvicset, hogy teljes legyen
- Kér valaki? - kínáltam körbe, mert többet is sikerült előhámozni az inventoryból - Még friss, alig fél perces. A tárolóban nem romlik - tettem hozzá vigyorogva
- Szóval, mi ez a boss, tudsz róla valamit? - kérdeztem a kétségbeesett srácot
- Van valami speckó támadása, vagy valami über passzív képessége, meg egyáltalán mi ez? Remélem nem sárkány!

Statok:

in/modB4UpDate:
Élet: 32 (160 ÉP)
FK: 51
Erő: 76
Kit: 38
Gyo: 56
Spec: 29
Páncél: 175

Kristálypajzs (+32 páncél +1 személy védelem, minden a használóra vagy a védettre irányuló sebzés 2-vel kevesebbet sebez, míg a pajzs szét nem törik)


A hozzászólást Danee összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 27, 2016 8:58 pm-kor.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
avatar
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1484
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 25
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4591/4700  (4591/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Tachibana Makoto on Vas. Júl. 24, 2016 12:58 pm

Van egy varázsszó, ami a legtöbb esetben képes mozgásra bírni. Illetve igazából több is van, de most kivételesen a fejemben lévő agyam hívószaváról volt szó: a minibossról. A karkötőmre tévedt a tekintetem, melynek már elég régen nem volt része tapasztalatszerzésben, különösen mióta Greg becsapott a 25. bossról szóló figyelmeztetéseivel. Persze nem fogom rákenni, az én hibám volt, hogy kihagytam azt a harcot. Újfent bebizonyosodott, hogy a legjobb az, ha a saját tapasztalataimra támaszkodok. Erre az alkalomra, legyen bármilyen veszélyes is, le kívántam csapni. Elvégre éhezett a pajzsom. Bár efféle tudata nem volt, de azért volt nálam, hogy használjam, hogy kihasználjam az erejét.
Ez a szint egyébként nem vonzott, elég volt megtennem ezt a néhány kilométert az erdő széléig a hóban, hogy eldöntsem, nem kívánok itt rejtőzködni. Az elszórtan magasodó szobrok rontották a biztonságérzetem, és egyébként sem rajongtam a művészetért különösebben. Ez a kaland valószínűleg sokáig a második és utolsó látogatásom lesz ezen a szinten, bár bizonyos körülmények között egészen tűrhető randihelyszín lenne egy kicsit barátságosabb klímával.
Amit messziről még szoborcsoportnak véltem, végül egy maroknyi ismerős arccá változtak, ahogy közeledtem. Más volt a hangulata ezeknek a harcoknak, mint amikor a szintfőnökök ellen vonultunk. Sokkal kevesebb volt a feszültség, erősebb volt a csapatmunkára való hajlandóság is, viszont ezzel együtt kétségtelenül a bukási ráta is arányosan magasabb volt. Gyakran előfordult, hogy csak én és egy-egy társam fejeztünk be egy-egy harcot. Chancery-chan azok között volt, akik már részesültek effajta kétes diadalban, és az ott szerzett vértet azóta is viselem. Ilyenkor én is szociálisabb voltam, mint a bossharcokon, ahol többnyire csak meghúztam magam egy sötét árnyékban, úgyhogy halvány mosollyal az arcomon üdvözöltem mindenkit. Még Danee-kunt és a különös módon egyedül kalandozó Alex-kunt is. Viszont mivel Saya-chan is a csapattal volt, kétség sem férhetett hozzá, hogy a szendvicsét majszoló kislány mellé guggolok le. Vele volt befejezetlen ügyem.
- Nos, aludtál egyet az üzenetemre? :] - kérdeztem, hogy emlékeztessem rá - Különös, hogy Shukaku-chan és te is ugyanúgy reagáltatok rá. Mindketten ambiciózus, kalandvágyó kis hölgyeknek tűntök - mondtam neki - Az üzenetedből azt szűrtem le, hogy a közösség miatt szeretet a céhedet. Viszont az a közösség akkor is ott lesz, ha esetleg másik céhlogó kerül az életcsíkod fölé. Tartozhatsz a seregemhez és átélheted a kalandokat, miközben a Vigorba jársz haza, ha szeretnéd - tettem hozzá egy biztató, magabiztos mosollyal, majd megsimogattam a fejét.

Tachi (33) - HP:215 | F:64 | E:64 | K:35 | GY:30 | S:40 | P:280
Szükség Pajzsa
Pajzshordozók Oldalkardja
Senzankoo Páncélja
Kaszás Rettegett Gyűrűje
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1694
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Rogan Hartnett on Kedd. Júl. 26, 2016 9:53 pm

Teltek múltak a napok, nap nap után következett, minden a legnormálisabb aincradi kerékvágások szerint történtek mígnem egy csodálatosnak ígérkező nap megpillantottuk azt az ominózus táblát. Kis gyanútlan bámészkodóként odaálltunk elé, hogy átfuthassuk mit is rejtenek a sorok. Ámde ekkor váratlanul megszólalt a tábla mellett ácsorgó fiú.
-Egy társam bement oda, és azóta nem jött ki - annyira váratlanul ért, hogy ijedtemben hátra hőköltem tőle. Habár már megszokhattam volna, hogy ha egy tábla mellett valaki idegesen tördeli a kezét az valószínűleg azt jelenti, hogy köze van a küldetéshez.
- Jézus, de megijesztettél! - kapok a szívemhez, persze kicsit eltúloztam a dolgot. Szeretem túljátszani a dolgokat. - Szóval egy társad? Mit kapok érte, ha kihozom neked? - kíváncsiskodtam, elsősorban a pénz érdekelt. Habár ha egy minibossról van szó akkor valószínű, hogy más is van ott néhány érménél.
- Erős a gyanúm, hogy a fiú nem él már. - szól közbe Nachum, kukacoskodó mint mindig. Legyintek.
- Ugyan már. Biztos él még. De egyet se félj kölyök. Mi majd bosszút állunk értük! - vállon veregetem, majd elfogadom a kihívást. Sietve igyekeztem a térképen megjelölt koordinátákhoz eljutni, azonban nem sikerült elsőként odaérnem. Majd megszakadt a szívem, pedig annyira igyekeztem mégsem lehettem az első. No nembaj. Már messziről integetek az egybegyűlteknek.
- Üdv! Hű lefogadom, hogy nagy sikere van a Panarezei cserkészklubnak, hogy ennyi lelkes játékos csatlakozott a mai kiránduláshoz. Remélem mindenki hozott papírt és tollat magával, máskülönben kénytelen lesz fejben tartani a helyi szoborcsoportok neveit, amelyekről majd a nap végén tartunk egy közös kis beszélgetést a tábortűz mellett. Úgy sejtem mályvacukor is lesz dögivel. - Nachum békésen ücsörgött a vállamon ahogyan azt szokta, és mit sem törődve a hülyeségemmel inkább a tájat nézte. Én pedig kiszúrom a tömegből az én kis angyalom.
- Eponine! Hát te is eljöttél? Tudtam én, hogy a sors újra összehoz minket. Isten a tanúm rá, hogy láttalak álmomban, és pont egy hasonlóan bájos kövön pihentél mint a mostani! Majd én vigyázok rád. Ha pedig elbukok majd Nachummal közösen álljatok bosszút értem, rendben? - veregetem meg a vállát a kis angyalkának, majd lehuppanok a fűbe vele szemben.


Rogan lvl:35
É:30| F:69 | E:14 | I:64 | K:43 | GY:53 | S:10 | P:40
Gyémánt Kesztyű (+23 irányítás, ha az állatidomár támadása nem talál, akkor a támadásának ereje hozzáadódik a következő pet támadáséhoz, maximum egyszer erősödhet egy támadás)

_________________
Nachum: #80ccff
Rogan: #B4CFEC
avatar
Rogan Hartnett
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 227
Join date : 2016. May. 03.

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
4968/5000  (4968/5000)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Ozirisz on Szer. Júl. 27, 2016 8:10 pm

Nem is tudom pontosan hogy, de annál a bizonyos hirdetőtáblánál kötöttem ki. Talán csak unatkoztam? Vagy talán csak a kíváncsiság? Egy minibossról van szó, az egyik srác már meg is talált. Egy társa utánament, és azóta sem tért vissza. Hirtelen semmit sem tudtam válaszolni erre a mondatára. Valószínű, hogy már nem is fog onnan visszajönni. Legalábbis megvan az esélye. De lehet, hogy csak csapdába esett, és valamiért teleportálni sem tud. De így, vagy úgy, amíg nem tudok semmit, se a minibossról, se ennek a srácnak a társáról, addig nem akarok hangosan is találgatni. Hamis reményt sem akarok kelteni benne, ahogy még jobban ráijeszteni sem áll szándékomban.
- Meglátom, mit tehetek – válaszoltam a srácnak, majd küldetés elfogadása, észlelés aktiválása, és indulás a helyszínre.
A 24. szinttel viszont egyáltalán nem vagyok kibékülve. Lehet, hogy csak én vagyok túl előítéletes, de a közelmúltban is egy küldetés ide szólított (persze csak miután az NPC-k megunták az oda-vissza küldözgetést, és kiröhögték magukat azon, hogy keresztül-kasul futkosok Aincradban), és ráadásul mindezt egy üres ládáért. Szóval, az itteni küldetések, hát... nem ez a mostani lenne az első pofáraesés. Viszont ha a dolgok egészét nézzük, és nem csak az apró részleteit, akkor megvolt az értelme, hogy akkor itt kötöttem ki. Hinari is pont a szinten volt akkor, és az aznapi gyakorlás eléggé nagyrészt hozzájárult ahhoz, hogy a jövőben jobb legyek a harcok terén. Szóval, az ok-okozati összefüggések, amik minden lépésünk mögött ott vannak, akkor is jelen voltak. Csak legfeljebb nem látjuk át őket. De vajon ki mozgatja a szálakat legfelül?
Közben szép óvatosan haladtam a megadott hely felé, gondosan odafigyelve, hogy hová lépek. Nem hiányzik most egy hasonló esés, mint a múltkor. Pláne, hogy a jó ég se tudja, hogy kik lehetnek a közelben, ez ezek közül kik gondolják úgy, hogy kiegészítik a miniboss lootját... az általam dobott cuccokkal és exppel. Szóval, inkább csak lassan, de biztosan, pláne a csúszósabb szakaszokon.
Aztán ahogy közeledtem a helyhez, már láttam az ott gyülekező csoportot. Nagyját már többé-kevésbé ismerem. Ami talán így elsőre meglep, hogy elég kevesen vagyunk itt a céhből. Egész pontosan csak Alex, illetve így, hogy megérkeztem én is, ezzel megduplázódott a Liga jelenléte...
- Sziasztok! - köszöntem a csapatnak, majd miután kicsit kifújtam magam – Mit tudtok erről a minibossról? - tettem fel a kérdést, hátha van valami amiről tudni kell, mielőtt belevágunk.

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1059
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6361/6500  (6361/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Strea on Csüt. Júl. 28, 2016 3:56 pm


Ebben a körben még nem kezdődik el a harc, de már előreviszem az eseményeket. Lehet taktikát megbeszélni, illetve aki úgy dönt mégis csatlakozna de eddig nem írt, az még most megteheti. Határidő legyen mondjuk 7.e, addigra remélhetőleg fel tudtok készülni.
Tipp: nem ártana egy közös tarisznya. A ti érdeketekben xP



Egy idő után úgy döntötök, hogy ideje elindulni. Az erdőben is találkozhattok szobrokkal, kőmerevek, medvét és egyéb állatokat formáznak. Aztán nyöszörgést hallotok. Akinek van Hallgatózása, az egészen hangosan. Nemsokára pedig megpillantjátok a fiút, játékos, feje fölött zöld indikátorral: egy tisztás közepén vonaglik a fűben, kezeivel erőszakosan markolva fejét. Felétek fordul, tekintetében ijedtség tükröződik.
- Mhenj... 'nnen - nyel egyet, ám még kinyög pár szót, bár mindhez erőlködnie kell - Ne nézzh... egy. ... A szehm.. - nem tudja folytatni, csönd. Majd feláll, szemei az előző barnától eltérően ólomszürkék lesznek. Érzelemmentesen néz rátok, majd felveszi a lándzsáját, és rátok szegezve azt, elindul felétek. A tisztáson amúgy érdekes módon állatok helyett angyalszobrok vannak. Kettő a hely két szélén, egészen leamortizálódva, és egy nagyobb középen. Utóbbi ép, mintha csak tegnap faragták volna. Van benne valami, ami rosszat sejtet.
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Saya on Szer. Aug. 03, 2016 7:52 pm

Hmm, én aztán népszerű lettem Surprised  A Channal jót elbeszélgettünk, aztán kaptam itókát az Alextől, akit már olyan rég láttam, hogy meg is támadtam egy öleléssel, meg érdeklődtem a hogyléte felől, aztán meg a kérdésére válaszoltam én is, hogy majd hol találja meg a questet, és hogy mit kell majd csinálni, mert nem nehéz, egyáltalán nem, még én is meg tudtam oldani :3
Aztán jött valami fehérhajú, akinek a kérdése hallatán felemeltem kicsit az orrom és karba tettem a kezem.
-Nem vagyok kislány... -máskor ilyenkor a nyelvem is kinyújtom, de a Hugi mondta, hogy az pont hogy kislányos cselekedet, nem kéne csinálni, mert csak ellent mondok magamnak, szóval csak végül elmosolyodtam és figyeltem tovább, de a kőről még nem szálltam le, mert hát idő még van, és szép sorban jöttek a többiek is, főleg a Tachi. Őt is üdvözöltem egy kis öleléssel, mikor odajött külön hozzám, aztán kicsit közelebb hajoltam, mikor leguggolt, hogy halljam, amit mond.
-Ööö... jaa... az igaz Rolling Eyes   -pirultam el egy kicsit. Hugi, megmondjam neki?
~Csak nyugodtan.~
-Tudod, én... -nem igazán mertem most így rá nézni, inkább a térdeim kötöttek le. -Szóval én főleg Anat miatt vagyok még ott. Mert hát ő is ott volt. És nem tudom, hogy örülne-e neki, ha ilyen félelmetes nevű céhbe lépnék át Surprised -vallom be végül. Úgy megkérdezném az Anatot erről, de azt már nem lehet Sad
Na, de aztán jött az, akitől a Huginak már "feláll a szőr a hátán", még egy fájdalmas nyögést is hallatott a fejemben, mikor meghallotta a hangját. És ahogy még felém is jött, én lepattantam a szikláról és a Tachi mögé bújtam, de persze késő volt, mert hát látott. Szóval csak húztam a szám és nem akartam neki reagálni, de aztán csak nem hagyta abba, és végül kibuktam és kihajoltam a Tachi mögül.
-Nem-Vagyok-Eponine! ><
Még dobbantottam is a lábammal, aztán félrefordultam sértődötten és nem akartam már figyelni rá ˇ^ˇ

Aztán végül elindulunk befelé, én meg igyekszem úgy helyezkedni, hogy a Rogan ne nagyon legyen a közelembe. És akkor ahogy haladunk és nézegetem a szobrokat, és eszembe jut a Kiwi róluk, a Hugi egyszer csak megszólal.
~Hallga' csak... mi ez?~
Kicsit összehúzom a szemem, pedig attól nem fogok jobban hallani, na sebaj, de hallom, valami nyöszörgés.
-Ottana van valami! -mutatok az irányába a többieknek is, aztán ahogy megyünk, meglátjuk a srácot és a szám elé kapom a kezem. Nem értem, mit mond, de mikor még el is indul felénk, én inkább hátrafelé lépdelek, és nem tudom, még elővegyem-e az íjamat, ha mindenki más is felszerelkezik, akkor fogom, de most nem tudom, mit csináljak, én nem akarok vörös lenni No
avatar
Saya
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 714
Join date : 2013. May. 17.
Age : 14
Tartózkodási hely : Limen o/

Karakterlap
Szint: 30
Exp:
3327/3500  (3327/3500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Tachibana Makoto on Csüt. Aug. 04, 2016 4:42 pm

Bevallom nem az a típus vagyok, aki jól érzi magát a forgatag kellős közepén, bár igazán nagy tömegnek nemigen lehetett mondani ezt a néhány embert, aki összegyűlt itt ilyen-olyan okokból. Inkább az volt a zavaró, ahogy hirtelen mindenkinek Saya-chanra volt szüksége, így a szokottnál nagyobb volt a nyüzsgés körülötte. Ez kétségtelenül zavaró volt, főleg amikor egy ilyen fontos megbeszélnivalónk volt. Megfordult a fejemben, hogy inkább meghívom egy teára, de nem szabad elfelejteni, hogy korántsem biztos a túlélésünk, bármilyen harcba is megyünk bele. Nyilván nem szükséges minden bokortól rettegni, azonban ha egy lehetőség prezentálja magát, azt nyomban érdemes kihasználni. Ki tudja, lesz-e még hasonló alkalom?
- Nos, ez valóban erős kapocs. Anatole-kun igazán karizmatikus figura - bólintottam, feltűnően kerülve a múlt idő használatát - Ha a név a probléma, az még megbeszélés kérdése, ez csupán egy ideiglenes agymenés. Ami engem illet, a név egy lényegtelen részletkérdés, nem a név tesz minket naggyá, hanem a tetteink :] Te milyen nevet szeretnél? - mosolyodtam el, majd felpillantottam a fickóra, aki gyerekszobájának teljes hiányáról tanúságot téve lépett be kettőnk dialógusába. Felvontam a szemöldököm, ahogy Saya-chan menekülőre fogta, én pedig természetesen azon nyomban fel is egyenesedtem. Úgy tűnik az úr kedveli a kislányokat, Shukaku-chan körül is hasonlóan viselkedett a múltkor.
- Úgy fest, Saya-chan nem különösebben rajong ön iránt :] Ugyan nincs jogomban, se szándékomban megtiltani, hogy illően köszöntse őt, azonban felhívnám a figyelmét, hogy kifejezetten illetlen dolog egy beszélgetésbe beleszólni ily' módon. Kérem, tiszteljen meg annyival minket, hogy megvárja, amíg befejezzük a csevejt. Köszönöm :] - torkolltam le az urat, majd tekintve, hogy elindultunk, végül az íjász kíséretének szegődtem. Látszott rajta, hogy nem nagyon szeretné a közelében tudni a ficsúrt - Mi történt kettőtök között, hogy ennyire kerülöd? :] - kérdeztem is meg Saya-chant, hogy némileg világosabb képet kaphassak, mielőtt esetleg úgy ütném bele az orrom ebbe a dologba, ahogy nem kéne. Most egyébként is volt egy olyan indíttatásom, miszerint szerettem volna megmutatni a kislánynak, hogy mellettem biztonságban érezheti magát, habár ha mögöttem keresett menedéket az imént, azért az jó eséllyel feltételez bizonyos fokú bizalmat az irányomban :]
Így hát karkötőm is gyorsan pajzzsá vált, ahogy a nyöszörgő kölyök elveszítette a tudatának maradékát is, kardom pedig nyomban kezem ügyébe került, így áthatolhatatlan falként álltam Saya-chan és a szerencsétlen flótás közé. Kíváncsi voltam, ki hogyan reagál arra, hogy egy játékos támad ránk, bizonyára lesznek olyanok, akiket ez visszatart attól, hogy esetleg megvédjék magukat tőle. Féltik az indikátorukat, és valamiféle hamis értékrend mentén kifogást keresnek, miért is ne bántsák, ha esetleg az életünkre tör. Biztos meg lehet menteni, hogyne :]
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1694
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Danee on Csüt. Aug. 04, 2016 7:51 pm

A küldetés első fele eredményesnek bizonyult:
Elvegyültem a tárasaságban, sőt, sikeresen váltam szinte már kaméleoni szinten láthatatlanná.
Na jó, talán ez túlzás, de nem kerültem a figyelem középpontjába, ami igazán megnyugtató volt, és egyben személyes siker, amiért nem győztem képzeletbeli vállon veregetéssel jutalmazni magam.
Ott is voltam és nem is.
A kötelező extrovertált szájmenéssel járó bemutatkozóm után ügyesen megbújtam egy fűszál árnyékában, kipihenve a korábbi akciómmal járó sokkot, amit szervezetem volt kénytelen elviselni, s most csupa fül és szem módjára vizslattam a picinyke szociális kísérlet részvevőinek aranyos bájcsevejét.

Az aranyos kis tea-délutánba már csak egy bizonyos nem túlságosan kedvelt személy érkezése rondított bele, de elkönyveltem ezt is a sors apró fintorának és bájvigyorral viszonoztam a gomba módjára felbukkanó Tachi halovány mosoly-féleségét.
De aztán idekeveredett még egy tök ismeretlen arc is, én meg csak integettem neki egyet a fűszál árnyékából, majd visszavonulva áldásos menedékembe, érdeklődve figyeltem, hogy igyekszik két fiatal férfi befűzni egy nagyjából loli kinézetű kislányt, aki viszont leginkább a szendvicsébe van beleszerelmesedve, de semmiképp nem a 2 fickóéba.
Már-már megléptük volna a szappanopera következő részét, amikor kisvártatva megjelent egy Ozi is, ezért aztán őt is megtiszteltem egy pop-up integetéssel, mielőtt belesimultam volna újra a környezetembe

- Izé, akkor most lenyomjuk a minibosst, vagy mit?
- kérdeztem érdeklődve, még mindig igen kicsire összehúzva magam, talán még a hangom is egészen vékonyra sikerült eközben, de ennek véleményem szerint semmi köze a héliumos lufinak, aminek maradékát pirulva rejtettem a hátam mögé.

Nem tudom hogy, de elindultunk, bár lehet, hogy csak a táj gördült arrébb alattunk, míg mi jól elvoltunk egymással beszélgetve, vagy azt szemlélve, de tény a tény, hogy a kislány, aki letagadta, hogy kislány lenne, a továbbiakban csak loli: felhívta a figyelmünket egy valamire.
Az valami nagyon fontos lehetett, mert nem került elő újabb szendvics, ellenben Tachi önmagát meghazudtoló módon akcióba lépett, és mire kettőt pislogtam, na meg a gyatra hallásomat sutba vágva a beépített vizuális szenzor javítókat beizzítva magam is megbizonyosodhattam az általuk felfedezett annamáriáról, ó, bocsánat, anomáliáról, addigra már szinte meg is lett oldva a helyzet
- Nahát, egy lovagiasan viselkedő lovag Tachi. Egek, mik vannak! És ez: kisfiú nagy bottal? Ez már a show része?

//megy a közösbe: 4x Pajzs Kristály, 3x Nagy Potion, 2x Gyenge Gyengítő Méreg, 1x Pontosság Potion

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
avatar
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1484
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 25
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4591/4700  (4591/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Rogan Hartnett on Pént. Aug. 05, 2016 8:43 pm

Teljesen felderültem a lány láttán. Szokás szerint szégyenlősködik, és próbálja tagadni, hogy örül nekem. De én átlátok a szitán, és elfogadom a reakcióját, hiszen pont az ellenkezős korszakát éli a drága.
- Jól van, akkor majd később beszélünk. - kiáltok utána, de nem követem. Hagyom, hogy legyen neki is egy kis tere, nem akarok rámászni, nem volnék én holmi perverz. Rolling Eyes Közben a fiú akivel az imént Eponine még nagyban beszélgetett, hangot is adott felháborodottságának. Végighallgattam, nem vágtam a szavába.
- Jaj, kérem ne haragudjon. Olyannyira megörültem, hogy újra látom, hogy nem tudtam kontrollálni az érzelmeim, és a testem szinte magától mozdult. Legközelebb jobban odafigyelek. - igyekeztem udvarias maradni, majd pedig tovább álltam, még mielőtt ő hagyott volna magamra. Mindenesetre nyitott szemmel járok, és figyelek mikor lesz lehetőségem picit együtt lenni az én drágámmal. Talán még meg is menthetem őt a gonosz szörnyetegtől, aki miatt idejöttünk. Nem szándékoztam megosztani kicsinyke készletem a csapattal, elvégre vajmi kevés az az érték amit hozzá tudnék adni, és jobban érzem magam, ha az én eszköztáramban csücsülnek ezek a potionok. A szobrok csodálatos látványában gyönyörködve sétálgattam, Nachumot is meglepő módon lekötötték, azonban nem beszélgettünk róluk. Majd jöttek az angyalszobrok...
- Hű de emlékeztetnek ezek valamire, de tudnám mire..
- Angyalokra esetleg? Kíváncsi vagyok, hogy miért itt állították őket.
- Sokkal inkább egy régi tévés sorozat gonosz szereplőire, csak tudnám melyikre..
- Ebben én nem segíthetek. - unott hangon, unott tekintettel szólalt meg illetve nézett rám, majd fentebb reppent, és nem túl közelről, de megszemlélte a szobrokat.  Én inkább csak távolról csodáltam őket, nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg egy darab letörjön valamelyikből és pont engem találjon el. Akrobatika ide, vagy oda, jobb szeretem kerülni ezeket az adrenalin turbó szituációkat.
- Na látsz valamit?


//Semmit sem teszek közösbe//

_________________
Nachum: #80ccff
Rogan: #B4CFEC
avatar
Rogan Hartnett
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 227
Join date : 2016. May. 03.

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
4968/5000  (4968/5000)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Ryuu on Szer. Aug. 17, 2016 4:19 pm

//off majd törlésre kérem...

Előreláthatólag fogalmam sincs, mikorra szedem össze magam annyira, hogy írhassak.
Ez a játék fontos lenne nekem is meg karinak is, de írni meg nem tok...
Ha megvártok, akkor nagyon megköszönöm, mert nem tudom, mikorra sikerül összekaparnom magam, folyamatban van ígérem....
De hátráltatni sem akarlak titeket, szóval ha arra voksoltok, hogy menjen a mini, akkor kérem Streát, hogy írja ki Alt... ő biztos tudja hogy kell.

Sad //

_________________
szint 11:

Élet: 12
Fegyverkezelés: 17
Erő: 10
Kitartás:12
Gyorsaság: 23
Speciális képesség: 16
Páncél :29
avatar
Ryuu
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 326
Join date : 2014. Jan. 22.

Karakterlap
Szint: 13
Exp:
747/800  (747/800)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Strea on Kedd. Szept. 13, 2016 6:58 pm


A fenti hsz óta eltelt idő alatt csak "várjuk meg"-es voksokat kaptam, most viszont már nem tudok többet várni, így egy új helyzet áll elő: először is, nekem sincs időm. Heti-másfél heti 1 mesélői fog beleférni, tehát kérem mindenki döntse el, hogy mit szeretne, és írja meg nekem pmben. Az opciók:
1) Beszüntetjük a minibosst januárig.
2) Egy-másfél hetes kiskörök lesznek.
Ami fontos, hogy csapatosan kéne ezt eldönteni :/ Ha minden résztvevőnek jó a lassabb haladás, akkor rábólintok, ellenkező esetben viszont most ezt itt lezárom és meglátjuk, hogy hogyan fogjuk tudni folytatni, ha tudok lenni rendesen is.
A pmeket legkésőbb 20.-áig szeretném megkapni; tovább nem húznám ezt a tétlenséget én sem. Köszi mindenkinek! Smile
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Klein on Vas. Feb. 05, 2017 12:41 pm

Elmúlt a január, mi fog itt történni?
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2991
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Strea on Vas. Feb. 19, 2017 10:37 pm


[Miniboss] Angyalbob No2


Az előző harc alterba megy, illetve (emiatt is) az első két mesélői kör ugyanaz lesz, mint korábban. Aki szeretné, akár bemásolhatja azt a hszét is vagy abból részleteket, igazából rajtatok múlik.

Talán már mind jártatok errefelé, és furcsa pillantásokkal illettétek a szinten különböző helyeken elszórt szobrokat. Nőt ábrázolót, ki éppen egy korsóval hajol a patak felé; kisebb, aranyosabb fiúcskákat göndörkés hajjal, s talán egy-kettő szoborban még mitológiai alakokat is felfedezhettek.
Ide hív titeket egy felhívás, mely egy különösen erős lényről szól, ami bevette magát az erdőbe, és minden játékosra rátámad, aki csak arrafelé merészkedik. "Valószínűleg egy miniboss" - mondja nektek egy bizonytalan, félős tekintetű srác, aki a küdetésadó tábla mellett álldogál, és mindenkivel, aki megnézi a cetlit, beszélgetésbe elegyedik.
- Egy társam bement oda, és azóta nem jött ki - teszi hozzá sietve, ha esetleg elfordulnátok tőle, ámbár utánatok nem szalad, csupán elszontyolodva vár tovább. Az időpont és a koordináták adottak, így mindaz, aki elfogadta a questet, a huszonnegyedik szint teleportkapujától egy olyan jó két-három kilométeres sétára, egy erdő szélén fut össze a többiekkel. Bentről néma csend hallatszódik; úgy tűnik, hogy itt még a levelek sem mernek mozogni.

Feladat: érjetek oda és találkozzatok össze. A hszetekbe írjátok bele a statjaitokat és a spec felszereléseiteket, illetve jó lenne, ha egy parancsnok is jelentkezne, aki végigvezeti a minibosst. A határidő jövő hét vasárnap, addig mehet az ismi és a taktikai megbeszélés. A srác sok infóval nem tud szolgálni és nem is megy be veletek, mögöttetek pár méterrel toporog, és nézi, hogy mi történik.
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Halász Alex on Hétf. Feb. 20, 2017 5:32 pm

mindenkacat:

Jártasságok
Akrobatika 3 *bekapcsolva*
Ugrás 2 *bekapcsolva*
Súlyemelés 3 *bekapcsolva*
Teherbírás 3 *bekapcsolva*
Észlelés 2 *bekapcsolja*

Statok
Flamberggel
Élet 40
Fegyverkezelés 61
Erő/Irányítás 164
Kitartás 12
Gyorsaság 34
Speciális képesség 44
Páncél +100

Falánkkal
Élet 40
Fegyverkezelés 70
Erő/Irányítás 98
Kitartás 30
Gyorsaság 52
Speciális képesség 62
Páncél +100

Sebzés

Flamberggel
Sebzés: Z:108 / S:118 / P:127
Falánkkal
Sebzés: Z:180 / S:196 / P:213

Spec felszerkók:
Egyedi Szivárvány köpeny
(+8 fegyverkezelés +4 erő +4 kitartás +4 gyorsaság +4 speciális képesség +10 páncél, egy harcban egyszer egy célpontot 3 körre megvakít, a megvakult célpont csak 4 vagy afölötti dobással találhat el, boss tulajdonságú lényeken értelemszerűen nem használható)
"A napba nézhetsz, de a köpenyére nem." - egy jó tanács, ha Szivárvány Köpenyes ellenfeled van

Totem Fejfedő (+1 speciális képesség, körönként 20 HP-t regenerál a viselőjének)
Fekete Lovag Flamberge (+100 erő -18 fegyverkezelés -18 gyorsaság -18 kitartás -18 speciális képesség, felszereléséhez és megemeléséhez legalább 3-as súlyemelés kell) - súlyemeléssel +9 FK
Falánk (+34 erő -4 kitartás -2 gyorsaság -2 fegyverkezelés)

- Sziasztok! ^^ - Jelent meg ő is a színen.
Elsőre arra gondolt, hogy teljes menetfelszerelésben jelenik meg. Annyira büszke volt Falánkra, nah meg az új képességére, hogy legszívesebben világgá kürtölte volna, s bár harc közben úgy is látványos lesz, sikerült Hinarinak annyira lenyugtatnia, hogy ne írja ki sehova. Meg aztán, egy felszereletlen kardot is a hátára tehet, sokat látta már, becsapandó az ellenfelet, így ő is így tett. A hátán volt a jó öreg flamberg ami a statelcsúszásáért felelős. De nem bánta meg. Sokat adott cserébe, és megérte az áldozatot. Az oldalán pedig egy fekete, pixelvért csöpögtető pöröly lógott. Pont annyira, hogy még ne súrolja a földet. Ha itt lenne Esu, ha itt lenne Raven, vagy Ran, tudnák, hogy mi ez. De a kis Saya is tudhatja. Anat fegyvere. A Falánk. Határtalan boldogságában mindenkit megajándékozott volna valami olyan nagy ajándékkal, amire nem is tart igényt. Hinari most nem jött el vele ugyan, de nem bánta. Eddig is bízott az erejében és a bug se lesz már akadály. Egy zsömit vett elő. Megéhezett. Ennyit Alexről. A gyomra sosem hallgat el, főleg ha kaját lát. Aztán körülnézett. Nem voltak sokan, végül is ez csak egy sidequest. Egy melléksztori, de ezeken ezentúl ő itt lesz.  A Falánk így fejlődik ugyanis.
- Oké. Egy kicsit várunk még azért jó? - Mosolygott rájuk. A legkisebb megingás vagy bátortalanság nélkül mondta végig amit akart.


// most csak ennyi voltam.... //

_________________
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
Zafírszálas fejpánt:

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel
avatar
Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1687
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 22
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4598/4700  (4598/4700)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Danee on Vas. Feb. 26, 2017 10:45 am

Fura érzés.
Soha nem jártam még itt, mégis teljesen olyan érzésem van, hogy ez már megtörtént velem.
Mármint, nem tudom, pontosan mi.
Csak olyan ismerős minden.
A szobrok, a fiú, és amin a legjobban meglepődtem, hogy egyáltalán nem kavart fel, hogy minibossra gyanakszik.
Lehet, mégis jártam már itt, csak valahogy kitörlődött volna az emlékezetemből.
De akkor miért a fiú és miért él a boss?
Netán időhurokba kerültem volna?
Nem, az nem lehet, ez egy fantasy játék, olyanok meg csak a sci-fikben történnek.
Nem értem, mi ez a de ja vu, de nem ugrik be, hogyan győztük le a bosst, úgyhogy most már érdekel, mi vár ránk!

- Én is segítek! - tettem fel a kezem, akár az iskolapadban ülve réges-rég.
- Fogalmam sincs mi lehet ez a boss, de talán a szobrokhoz köze lehet és akkor gorgóra gyanakodnék, de tényleg nem tudom...
- Van ötletetek?
- Ja, és lesz még valaki, aki tud velem együtt tankolni? Meg még valaki, aki tud gyógyítani valamilyen formában?
- Alex, hány főre számítasz, meddig várunk?

Csak úgy ömlöttek belőlem a kérdések, pedig nem vagyok az a tipus, akinek be nem állna a szája, egyszerűen csak túl sok volt a kérdéses dolog, és az sem volt tiszta, kik és hányan megyünk be megoldani a problémát, arról végkép nem beszélve, hogy ki milyen szerepet tud vállalni, és elegen leszünk-e a kérdéses miniboss ellen.
Sajnos eddig nem nagyon voltak jó tapasztalataim ezen a téren, talán csak egy volt, amit a csapatommal le is tudtunk győzni, úgyhogy nem kevés gyomorideggel vártam, hogy többet tudhassak meg, és elkezdhessük végre a harcot, akár mit is tartogat a boss számunkra.

statok+tárgybónuszok:
Danee (32) - HP:185 | F:58 | E:76 | K:36 | GY:56 | S:29 | P:172
Tárgybónuszok
Kristálypajzs: +1 személy védelem, minden a használóra vagy a védettre irányuló sebzés 2-vel kevesebbet sebez, míg a pajzs szét nem törik.
Ékkő Gyűrű 10%: +10% Exp

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
avatar
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1484
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 25
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4591/4700  (4591/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Tachibana Makoto on Vas. Feb. 26, 2017 3:06 pm

Lusta desu

Van egy varázsszó, ami a legtöbb esetben képes mozgásra bírni. Illetve igazából több is van, de most kivételesen a fejemben lévő agyam hívószaváról volt szó: a minibossról. A karkötőmre tévedt a tekintetem, melynek már elég régen nem volt része tapasztalatszerzésben, különösen mióta Greg becsapott a 25. bossról szóló figyelmeztetéseivel. Persze nem fogom rákenni, az én hibám volt, hogy kihagytam azt a harcot. Újfent bebizonyosodott, hogy a legjobb az, ha a saját tapasztalataimra támaszkodok. Erre az alkalomra, legyen bármilyen veszélyes is, le kívántam csapni. Elvégre éhezett a pajzsom. Bár efféle tudata nem volt, de azért volt nálam, hogy használjam, hogy kihasználjam az erejét.
Ez a szint egyébként nem vonzott, elég volt megtennem ezt a néhány kilométert az erdő széléig a hóban, hogy eldöntsem, nem kívánok itt rejtőzködni. Az elszórtan magasodó szobrok rontották a biztonságérzetem, és egyébként sem rajongtam a művészetért különösebben. Ez a kaland valószínűleg sokáig a második és utolsó látogatásom lesz ezen a szinten, bár bizonyos körülmények között egészen tűrhető randihelyszín lenne egy kicsit barátságosabb klímával.
Amit messziről még szoborcsoportnak véltem, végül egy maroknyi ismerős arccá változtak, ahogy közeledtem. Más volt a hangulata ezeknek a harcoknak, mint amikor a szintfőnökök ellen vonultunk. Sokkal kevesebb volt a feszültség, erősebb volt a csapatmunkára való hajlandóság is, viszont ezzel együtt kétségtelenül a bukási ráta is arányosan magasabb volt. Gyakran előfordult, hogy csak én és egy-egy társam fejeztünk be egy-egy harcot. Ettől függetlenül ez a maroknyi ember most talán kicsit túl maroknyinak is tűnt, ráadásul erősen hiányolni véltem az ellenkező nem jelenlétét. Pedig az jelentősen megnöveli a kedvem egy-egy harchoz :]
- Csak ennyien...? - kommentáltam végül közelebb érve a csapat létszámát. Velem együtt három, meg a használhatatlan kölyök. Egyelőre. Legalább az összetétel megfelelő, van, aki bírja a strapát és van, aki nagyot is tud ütni. Danee-kun szokás szerint beszédes kedvében volt, én viszont kevésbé. Ők ketten tudják, mire (nem) vagyok képes, felesleges volt jártatnom a számat. Majd meglátjuk, hogy alakul a harc.

Tachi (37) - HP:215 | F:64 | E:64 | K:35 | GY:30 | S:40 | P:280
Szükség Pajzsa
Pajzshordozók Oldalkardja
Senzankoo Páncélja
Kaszás Rettegett Gyűrűje
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1694
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Tsujimoto Eiki on Vas. Feb. 26, 2017 6:52 pm

Igazából jó régen nem jártam bossolgatni. Meg… minibossolgati… meg... farolgatni… meg úgy igazándiból semmi mást sem csináltam nagyon. De nem baj! Ez a fránya januári és februári légkör bár kissé elvette a mászkálástól, kalandozástól a kedvem, de most már újra minden normális… hehe… eh… igazándiból semmi sem normális. Elég nagy elkedvetlenedésben szenvedek mostanában. Talán a boss miatt van az egész. Hogy mit ne mondjak… elég elkeserítő a tudat, hogy ezek a playerek harcoltak a boss ellen eddig… ejj-ejj. A parancsnok és egy-két kivétellel nem voltak problémáim, de a többieket egy kicsit… furcsának találtam az első bossomnál. A második boss lényegében teljes kudarc volt, hisz a parancsnak közölte, hogy ne szándékozik minket benn látni, így a három tank csak se szó se beszéd puff bement. Hát… evvan. Igazándiból nem igazán érdekel, csak kissé elvette a kedvem az egésztől. Elég izé lesz így a bossolás, ha minden második meccsen kb elküldenek. Nos… mindegy. Most nem ezért vagyok itt, hanem azért, hogy befejezzek egy questet. Egyszerű mobhentelős küldinek tűnik, némi extra keresettel, hisz a célpont nem más, mint egy miniboss. Talán most több szerencsém lesz, mint múltkor. Már a célterületnél járok, amikor csalódottan nézek körbe a jelenlévőkön.
- Naaa… és nincsenek csajok? Sad Hát ilyet… - csóválom meg rosszallóan a fejem – Hoy Danee. – intek a fiúnak – Remélem most nem hagysz itt minket, mint a kaziba. – viccelődök a lovag felé.
A másik kettőt elnézve, mindegyikükről volt emlékem, a másik lovagról a 2. bossról, míg a harcosról az előtte lévő bossról. Bár… a nevük hirtelen most nem jut eszembe… hm… talán majd máskor.

Danee (39) - HP:75 | F:42 | E:180 | K:27 | GY:45 | S:30 | P:50
avatar
Tsujimoto Eiki
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 136
Join date : 2016. Aug. 22.

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6204/6500  (6204/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Ozirisz on Kedd. Feb. 28, 2017 12:09 pm

Nem is tudom pontosan hogy, de annál a bizonyos hirdetőtáblánál kötöttem ki. Talán csak unatkoztam? Vagy talán csak a kíváncsiság? Egy minibossról van szó, az egyik srác már meg is talált. Egy társa utánament, és azóta sem tért vissza. Hirtelen semmit sem tudtam válaszolni erre a mondatára. Valószínű, hogy már nem is fog onnan visszajönni. Legalábbis megvan az esélye. De lehet, hogy csak csapdába esett, és valamiért teleportálni sem tud. De így, vagy úgy, amíg nem tudok semmit, se a minibossról, se ennek a srácnak a társáról, addig nem akarok hangosan is találgatni. Hamis reményt sem akarok kelteni benne, ahogy még jobban ráijeszteni sem áll szándékomban.
- Meglátom, mit tehetek – válaszoltam a srácnak, majd küldetés elfogadása, észlelés aktiválása, és indulás a helyszínre.
A 24. szinttel viszont egyáltalán nem vagyok kibékülve. Lehet, hogy csak én vagyok túl előítéletes, de a közelmúltban is egy küldetés ide szólított (persze csak miután az NPC-k megunták az oda-vissza küldözgetést, és kiröhögték magukat azon, hogy keresztül-kasul futkosok Aincradban), és ráadásul mindezt egy üres ládáért. Szóval, az itteni küldetések, hát... nem ez a mostani lenne az első pofáraesés. Viszont ha a dolgok egészét nézzük, és nem csak az apró részleteit, akkor megvolt az értelme, hogy akkor itt kötöttem ki. Hinari is pont a szinten volt akkor, és az aznapi gyakorlás eléggé nagyrészt hozzájárult ahhoz, hogy a jövőben jobb legyek a harcok terén. Szóval, az ok-okozati összefüggések, amik minden lépésünk mögött ott vannak, akkor is jelen voltak. Csak legfeljebb nem látjuk át őket. De vajon ki mozgatja a szálakat legfelül?
Közben szép óvatosan haladtam a megadott hely felé, gondosan odafigyelve, hogy hová lépek. Nem hiányzik most egy hasonló esés, mint a múltkor. Pláne, hogy a jó ég se tudja, hogy kik lehetnek a közelben, ez ezek közül kik gondolják úgy, hogy kiegészítik a miniboss lootját... az általam dobott cuccokkal és exppel. Szóval, inkább csak lassan, de biztosan, pláne a csúszósabb szakaszokon.
Aztán ahogy közeledtem a helyhez, már láttam az ott gyülekező csoportot. Nem voltunk valami túl sokan. A céhből is elég kevesen vagyunk itt. Egész pontosan csak Alex, illetve így, hogy megérkeztem én is, ezzel megduplázódott a Liga jelenléte...
- Sziasztok! - köszöntem a csapatnak, majd miután kicsit kifújtam magam – Mit tudtok erről a minibossról? - tettem fel a kérdést, hátha van valami amiről tudni kell, mielőtt belevágunk.

- Elég kevesen vagyunk. Figyelembe véve, hogy minibossról van szó, és a huszonnegyedik szinten nem épp gyenge mobok szaladgálnak, ha nem jönnek többen, akkor nehéz harc lesz... - tettem hozzá. Ugye minél többen vagyunk, annál nagyobb a siker esélye. Aztán majd úgyis alakul valahogy...

Statok és miegymás:

Ozirisz (38) - HP:210 | F:82 | E:62 | K:51 | GY:84 (92) | S:68 | P:75

Keresés: 2. szint
Zárnyitás: 1. szint
Észlelés: 3. szint
Nyomkövetés: 1. szint
Látás: 2. szint
Súlyemelés: 1. szint
Teherbírás: 1. szint

Lángoló Nodachi: Támadásonként 1/6 esély 6-os lángsebzésre.
Agni: 8 tűz alapú sebzés és 8 (9) szabadon elosztható pont
Napkalap: ha süt a nap, a viselője nem tud se Rejtőzködni, se Lopakodni
Villanás: A cipő halvány villámokat szór magából futás közben.
Szivárvány Köpeny: Egy harcban egyszer egy célpontot 3 körre megvakít, a megvakult célpont csak 4 vagy afölötti dobással találhat el.
Vikinggyűrű: az első támadásod nem fogyaszt cselekvéspontot
Vikinggyűrű: az első támadásod nem fogyaszt cselekvéspontot

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1059
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6361/6500  (6361/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Strea on Kedd. Feb. 28, 2017 12:59 pm


Ebben a körben még nem kezdődik el a harc, de már előreviszem az eseményeket. Lehet taktikát megbeszélni, illetve ha meggondolnátok magatokat, lehet még jelentkezni parancsnoki posztra. A határidő újfent egy hét lesz (7.e).
Tipp: nem ártana egy közös tarisznya. Még mindig xP



Egy idő után úgy döntötök, hogy ideje elindulni. Az erdőben is találkozhattok szobrokkal, kőmerevek, medvét és egyéb állatokat formáznak. Aztán nyöszörgést hallotok. Akinek van Hallgatózása, az egészen hangosan. Nemsokára pedig megpillantjátok a fiút, játékos, feje fölött zöld indikátorral: egy tisztás közepén vonaglik a fűben, kezeivel erőszakosan markolva fejét. Felétek fordul, tekintetében ijedtség tükröződik.
- Mhenj... 'nnen - nyel egyet, ám még kinyög pár szót, bár mindhez erőlködnie kell - Ne nézzh... egy. ... A szehm.. - nem tudja folytatni, csönd. Majd feláll, szemei az előző barnától eltérően ólomszürkék lesznek. Érzelemmentesen néz rátok, majd felveszi a lándzsáját, és rátok szegezve azt, elindul felétek. A tisztáson amúgy érdekes módon állatok helyett angyalszobrok vannak. Kettő a hely két szélén, egészen leamortizálódva, és egy nagyobb középen. Utóbbi ép, mintha csak tegnap faragták volna. Van benne valami, ami rosszat sejtet.
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Danee on Pént. Márc. 03, 2017 11:47 am

- Legközelebb, mindenki hozzon magával egy szemrevaló leányzót is! Amúgy szevasztok - viszonozom a köszönés-féléket
Ja, mindenkit ismerek, ez igazán felemelő érzés, még a szőke hajó srác is rémlik valahonnan
- Ööö -
bizonytalanodok el a kazamatát illetően - jaaaa! Már emlékszem, sorry, de megtaláltam a hajzselés dobozom, és még volt benne egy csomó, úgyhogy végül is, azért nem mentem be veletek nyálkát vadászni. Sumimasen!
- Amúgy, Orizisz-san: semmit, pont semmi nem tudok róla, de gyanítom, hogy kővé tudja változtatni az áldozatait
- De szerintem pont elegen vagyunk, se túl sokan, se túl kevesen, így legalább több kincs üti a markunk, ha lenyomjuk a bosst!
- Na de most már menjünk, nem akarok itt állni időtlen időkig, még a végén szoborrá dermedek én is!

Ahogy bandukolunk, és sorra tűnnek fel a kővé vált állatok, egyre határozottabbá válik benne a sejtés, hogy marha nehéz dolgunk lesz, ha tényleg egy Gorgót kapunk az arcunkba
- Ja, pár dolgot bedobok a közösbe, ha kellene, ha esetleg nektek is van pár hasznos cuccotok ... -
megjelölök pár kristályt, potit közös használatra, hogy a többieknek is elérhetővé válhasson

- Azt hiszem megvan az elveszett bárány -
mutatok ujjal a beszéddel küzdő kis srácra
- Hova ne nézzek? -
értetlenkedek
- Úgy látom, itt minden rendben van -
látva, hogy saját erőből feláll
- De várj, azt hiszem, valami baj van a szemeddel, látott már orvos? Ez valami szürke-hályog lesz szerintem!
- Héj, mit akarsz azzal a lándzsával? Teszed le! Még a végén megsebesítesz vele valakit!
Nem esik le, nem esik le, de azért a pajzsom magam elé húzom
- Várj már! Most komolyan! Nem mondod, hogy te vagy a miniboss?! Vagy ilyen megszállt izé-bigyó -
nézek a többiekre, hátha ők értik mi folyik itt
- Ha te vagy a boss, akkor van egy rossz hírem: le fogunk verni, öcskös! -
húzom elő a kardom
- Nem lehet, hogy valami megszállta? Nekem gyanús ez az egész, és mire ez a sok angyalszobor? Hát már az angyalok is túl puhányak egy gorgóval szemben?


//közösbe: 1 db Tükör Kristály, 2 db Nagy Potion, 1 db Hullám Kristály, 2 db Pajzs Kristály

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
avatar
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1484
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 25
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4591/4700  (4591/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Strea on Szomb. Márc. 18, 2017 11:40 pm


Többiek?
avatar
Strea
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1055
Join date : 2013. May. 18.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Miniboss] Angyalbob

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.