[Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Klein on Csüt. Júl. 14, 2016 11:41 am

Résztvevők
- Danee
- Hinari
- Sakuya Kurokawa Yuuki
- Ozirisz


Rátok van bízva, mikor és hol láttátok a toborzást. Napokon keresztül kint voltak a sárkánylovasok a nagyobb városok főterén, és elég nagy felfordulást okoztak, elvégre nem minden nap látni kifejlett sárkányokat, főleg nem szelídeket. Rengeteg érdeklődő volt, de egy részük csak az állatokat jött csodálni, esetleg simogatni. Ti nem (csak) emiatt léptetek oda, és vettétek el a szórólapot. Egy időpont, egy helyszín, egy gyerekes rajz, és egy nem túl eredeti, de hatásosnak szánt lelkesítő mondat szerepelt a fecnin.

A meghirdetett időpontban, reggel kilenc órakor, a Kezdetek Városának főterén rajtatok kívül még várakozik úgy egy tucat játékos. Egy sátort állítottak fel, előtte sorszámot osztogatnak, és az alapján hívják be a játékosokat. Aincradi életetek talán első állásinterjújával néztek szembe, ugyanis ha sorra kerültök, a sátorban három nő... vagyis fogalmazzunk úgy, hogy két nő és egy kislány vár titeket, és a Fubuki néven bemutatkozó Dragontail-vezér arra kér titeket, hogy mutatkozzatok be, soroljátok fel az erősségeiteket és a gyengéiteket, áruljátok el, hogy miért akartok részt venni a küldetésen, és azt, hogy mivel győznétek meg az arrogáns, hataloméhes Arnel királynőt. Danee és Ozirisz észreveheti egy apró mosolyból, hogy őket felismerte Fubuki, de rájuk is vonatkoznak a követelmények attól függetlenül, hogy valószínűleg nem lesz számukra túl nehéz bekerülni, hála annak, hogy ők már tudják, mivel néznek szembe.

Határidő: jövő hét vasárnap

Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2871
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Danee on Szomb. Júl. 23, 2016 8:56 pm

Majdnem eldobtam az apró papírlapot, de most idegesen szorongattam az izzadó ujjaim között.
Eleve fura volt, merthogy azok is sárkányokat használtak anno, mikor ki kellett minket menteni.
Furdalt a kíváncsiság, hogy vajon ez most ugyan az a társaság, vagy totál más, esetleg van valami közük hozzá: úgyhogy megnéztem őket magamnak. És ismerősnek tűntek. Naháááát. O.O
Én is kivettem a részem a sárkány simogatásból, ami szerintem még mindig igencsak kuriózumnak számított, legutóbb nem voltam olyan állapotban, hogy átadhassam magam az ilyesminek.

Aztán kiderült, hogy ez több, mint állatsimogató, és én is ott campeltem a sorban, reggel kilenckor, pedig máskor ilyenkor még épp csak az ébredéssel küszködök.
Kísértetiesen hasonlított ez a háborúsdira, amiről csak később tudtam meg, hogy a bábuk, azok a szomszéd sorba beálló "katonákat" jelképezték. Ott is ilyen hosszú sor állt, csak most valami egész más várt ránk, sokkal komolyabb és hangsúlyosabb.

Végre én is sorra jutok, igyekeztem volna leskelődni, de sokra nem mentem vele, most azonban az enyém a terep! Very Happy
- Hölgyeim! - hajoltam meg befele menet, ahogy észrevettem kikkel is állok szemben
- Danee vagyok, kasztom szerint lovag, de szerintem emlékszünk még egymásra, azok között voltam, akiket végül ki kellett menteni az elf hadsereg szívéből. Az erősségekről, gyengeségekről nem beszélnék, mert igazából nem látom sok értelmét, de ha nagyon muszáj: Pontelosztásban az egyensúlyra törekszem, ezen csak a felszereléseim változtatnak némileg: nagyobb sebzés és több páncél, mint az átlagnak. Emellett értek a nyomolvasáshoz is egy kicsit, a veszélyérzetem és a látásom is finomhangolva van, és van némi méreg-ellenállásom is, de remélem nem a harci képességeimre kell majd hagyatkoznom, hanem a diplomáciai érzékemre. Én már megütköztem egyszer Arnellel a szavak mezején, tudom kivel állok szemben, és tudom, hogy kemény dió. De vesztésre áll, és ezt tudatosítani kell benne, és rávezetni, hogy jobban jár, ha szövetségre lép velünk, ugyebár. Ehhez viszont, az kell, hogy engedjünk a követeléseinek, amik szerintem nem lesznek kicsik, mert legutóbb még az emberek ellen akart hadat viselni. Én viszont a saját részemről még mindig elvakult elf-tisztelő bolondként a kiegyezést szeretném kieszközölni. Ha kell a város átengedésével, de a feltételeket most mi szabnánk meg, nem úgy mint legutóbb, mikor a koboldoknak lett átengedve a másik szinten Nyster, ráadásul feltétel nélkül. Ki kell eszközölnünk a jogainkat, és meg kell adni nekik, amit kérnek, a józan ész határain belül. Nem szeretném, ha elfek és koboldok vadásznának ránk itt is mindenfelé. Szerintem a mostani helyzet alkalmas arra, hogy megegyezés és alkalmi katonai szövetséget tudjunk létrehozni. De kíváncsi lennék, mi az önök célja: szövetségre lépni, vagy legyőzni akarják az elfeket?


A hozzászólást Danee összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 25, 2016 7:27 pm-kor.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Hinari on Szomb. Júl. 23, 2016 11:39 pm


Négyen sétáltunk a sátrak felé: Ozirisz, akitől először hallottam erről az egészről, Yuuki, aki szintén ott volt valamint Nestor, aki leplezetlen érdeklődéssel emelte fel a fejét a többi sárkány említésekor, még otthon a céhházban. Jómagam pedig hármójuk között, eléggé feszülten és borongós kedvvel. Ren járt az eszemben, és az a nő, aki megölte, és akinél most el kell érnünk, hogy ne tegye ezt megannyi játékossal – a koboldok ezúttal egy cseppet sem érdekeltek. De volt tervem. Attól függetlenül is, hogy jól tudtam, hogy nem én leszek a döntéshozó; csupán egy a több közül, de ez így volt a jó, talán most pont erre volt szükségem. Nem jó állandóan a dolgok középpontjában lenni.
Nestor persze egészen más miatt jött. Egy egyszerű programnál értelmesebb lévén, őt nem csakis kizárólag a védelmem kötötte le – bár az sem volt éppen elhanyagolható momentuma a választásának, lévén Annabell éppen egy seregnyi elf és kobold közé akart gyalogszerrel besétálni – hanem a Dragontail céh kifejlett sárkányai, és úgy általában minden, aminek köze volt hozzájuk. Nagyobbak, érettebbek voltak nála, Nestor pedig büszkén húzta ki magát, ha elmentünk egy-egy mellett. Benne volt a vérében – valami ilyesmit jelenthetett neki az a látogatás a sárkányok bolygóján. Most azonban díszes, faragott épületek helyett egy septiben felhúzott sátor és a körülötte csoportokban beszélgető játékosok vártak minket, és én csodálkozva forgattam kezeim között a megkapott sorszámot, mert ilyet még nem tapasztaltam idebent. Jelentkezni kellett, és szűrték a jelentkezőket.
- Remélem mind bejutunk – mondtam tűnődőn céhtársaimnak, amíg várakoztunk, és furcsa mód egyáltalán nem izgultam. Szórakozottan simogattam a tűzsárkány oldalát, és az emberek arcát figyeltem a sátorba lépés előtt és után.
Nemsokára mi következtünk.
Beléptem a sátorlapok között, nyomomban Nestorral, köszöntem az odabent ülőknek, ahogy illik, majd miután Nes is megtette ugyanezt, felsorolták, hogy miket is várnak tőlünk. Erősségek, tervek és még sok más, az akcióhoz elengedhetetlen fontosságú információ. Ez a Fubuki biztosra megy, és én máris rokonszenvesnek éreztem őt emiatt.
- Hinari vagyok, kardforgató, ő pedig itt Nestor, njk pet – kezdtem – Légi felderítésként és az esetleges komplikációk hatékonyabb megoldása érdekében magammal hoznám, ha lehet – folytattam, azt az igen egyszerű indokot már nem téve hozzá, hogy Nestor, akinek programjában benne van a versengés és a rivalizálás, ilyen körülmények között valószínű a határain is túl tud majd teljesíteni - elég, ha van egy olyan sárkány a közelben, aki valamit jobban csinál nála.
- Elsősorban a gyorsaságra és a pontosságra építek – folytattam – de szükség esetén tudok alkalmazkodni az adott szituációhoz. Nem feltétlen vagyok oda játékosok megöléséért, Arnel petjének indikátorváltoztató képessége ellen viszont van egy jó módszerem, ha odáig fajulna a dolog, illetve hoztam magammal én is ellenmérget a bénító nyilak ellen – közöltem, szándékosan utalva többesszámban a méregre: szinte kizártnak tartottam, hogy Ozirisz beszámolója alapján ne készült volna fel Fubuki is egy zsák ellenméreggel, lévén az az elfek kedvenc módszere – Az elfekkel amúgy kifejezetten jó viszonyt ápolok, mióta segítettem nekik az ötödik szinten megvédeni egy egész falut a támadó koboldokkal szemben – tértem rá a lényegre - így ha működik Nyl és Arnel között a kommunikáció, az elf vezér valószínű értesítette már Arnelt az ottani fejleményekről, és a nő eleve a szövetségesének fog tartani, már a tárgyalások kezdete előtt. Felajánlanám neki az ottani, ember-elf békés együttélést, emberi és elf falvakkal egyaránt, ahol közösen fogunk fegyvert az agresszív koboldok ellen – fejtettem ki ittlétem legfontosabb pozitívumát, és ha még kellett más is ezekhez, hozzátettem, hogy mentettem már meg játékost érveléssel, de ezt alapból elmondani valamiért nem éreztem szükségesnek. Illetve hát… rossz volt visszaemlékezni rá. Nem szívesen csöppentem volna bele egy ahhoz hasonló helyzetbe újra, s most is mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ne ismétlődjön meg, ami a kapzsi Srentokkal aznap megtörtént.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3144
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10538/10100  (10538/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Ozirisz on Hétf. Júl. 25, 2016 6:47 pm

Kissé álmosan indult a reggel. Az elmúlt pár napban a szokottnál is nehezebben és rosszabbul aludtam. Újra és újra lejátszódott bennem azon végzetes nap, amikor az elfek fogságába kerültünk, és amikor Rent megölték. Nem sokon híja volt, hogy egyáltalán életben maradtunk. Ha a sárkánylovasok egyetlen egy percet is késnek, akkor én már odaát lennék... Talán épp ezért is, hogy mindenképp jelentkezem a küldetésre. Azon a napon az életem mentették meg, ahogy több társamét is, és a legkevesebb, hogy amikor lehetőségem adódik, törlesszek..
Napok óta kattogtak a fogaskerekek, főleg azóta, hogy belefutottam a szórólapokba...  avagy eljött az idő, én pedig újra és újra végiggondoltam, hogy akkor mit ronthattunk el, mivel lehetett volna mindezt megakadályozni, eredménytelenül. De legalább tudjuk, mivel kell vigyázni. A kábító nyilak... Na igen, azokat mindenképp kerülni kell, különben hamar vége lesz a dalnak..
A reggeli álmosság hamar tovaszállt, ahogy összefutottam a céhtársaimmal, és ballagtunk a főtér felé. A sorszámhúzáson nagyot néztem. Ez most komoly? Sok mindent láttam már ebben a világban, de ezek szerint még mindig tudnak újat mutatni. Sorszámhúzás... Ez így korán reggel enyhén szólva lesújtott. De ez van, húztam is egyet, majd vártam...
- Remélem én is – válaszoltam Hinarinak – Talán hamar sorra kerülünk, nyugtalanít ez a várakozás – jegyeztem meg. Nem türelmetlen voltam, leginkább egy kicsit ideges, egy kicsit nyugtalan, és persze kíváncsi. Vajon mi lehet odabenn? Szerintem hamarosan megtudjuk..
Majd sorrakerültem, és bementem a sátorba. Nagyjából amire és akikre számítottam. A Dragontail céh tagjai, köztük Fubuki is. - Örvendek. Ozirisz vagyok, kardforgató. Pontozás terén leginkább a fegyverkezelés és a gyorsaság az, amire leginkább támaszkodom, bár a sebzésem sem épp alacsony. Valamint észleléssel, látással és nyomkövetéssel is rendelkezem. - majd egy kis szünet után folytattam tovább – Ami az elfeket illeti, már volt hozzájuk szerencsém, ahogy ehhez az Arnelhez is. Legutább nem igazán voltak vevők a diplomatikus megoldásrokra, igaz, akkor még nem voltak ott a koboldok... Talán mostanra már hallgat az észérvekre, bár ha jól sejtem, a mi részünk a figyelemelterelés lesz. Amíg Arnel velünk tárgyal, vagy legalábbis velünk van elfoglalva, addig könnyebb a nyakára szabadítani egy jókora adag koboldot, vagy egy légi támadással meglepni...

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .

Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 911
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 28
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5153/5300  (5153/5300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Kurokawa Yuuki on Kedd. Júl. 26, 2016 4:11 pm

Először is szedjük össze mit tudok. Van egy megalomán csajszi aki amellett, hogy zakkant, kegyetlen és egy alávaló gyilkos még ráadásként magának akar egy egész szintet és ehhez egy egész seregnyi elf harcos áll a rendelkezésére. Talán az egyik legveszélyesebb bűnöző akivel összehozott a balsors. Aztán kiderül, hogy szövetségre akarnak lépni vele. Pedig elsőnek annyira jól indult. Dicső sárkányok (akiket még simogatni is lehet) bár eleve nem értettem miért hoz ez lázba hisz például Timidust bármikor megsimogathatnám (Nestorban már nem voltam biztos). Viszont a mi célunk más volt, pedig szívesen elvesztem volna a bámészkodók között. De most erre nem volt lehetőség, már csak azért se mert nem akartam buta kisgyerekként viselkedni a nővérkém előtt. Viszont valahogy tök menőnek éreztem magam ahogy mellette sétáltam egy nagyon fontos és komoly ügyben. Az első pofon viszont akkor ért mikor külön-külön kellet belépni egy sátorba és szembesülni azzal, hogy egyáltalán nem biztos majd, hogy én is velük tarthatok. Izgultam mivel egyáltalán nem akartam szégyent hozni sem Hinarira sem pedig az egész céhre. Hála az égnek legalább a háromfős csapatból én voltam az utolsó aki bement és elég feltűnően nyeltem egy lapot mielőtt még beléptem volna. Utáltam az ilyesmit, olyan mint valami vallatás. Igyekeztem egy mosolyt erőltetni az arcomra, leplezve az idegességem de szerintem ez csak tovább rontott azon a bizonyos első benyomáson.
- A nevem Kurokawa Yuuki kardfog... izé... akarom mondani harcművész. Az erősségem... - Valamiért elkellet ezen gondolkodnom pedig máskor annyira magabiztosan rá tudtam volna vágni. - Kimagasló erő és minden másban közepesen teljesítek. Főként a harcban tudnák a hasznomat venni és a diplomácia nem kifejezetten az erősségem. - Belegondolva még a legtöbb ilyen kísérletem kudarcba fulladt. - Viszont z egyik céhtársam, Ozirisz és a nővérem Hinari is részt akarnak venni. Szinte biztos vagyok benne, hogy ők nagyon sokat tudnak segíteni és, hogy ezt ti is meglátjátok. Éppen ezért szeretnék én is mindenképp csatlakozni mert ismerem az elfeket és a vezetőjüket. Veszélyesnek és gonosznak tartom őket és félek, hogy a társaimnak valami baja eshet és szeretnék mellettük lenni ha valami baj történne.

Kurokawa Yuuki
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 555
Join date : 2015. Apr. 03.

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5185/5300  (5185/5300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Klein on Szer. Júl. 27, 2016 5:35 pm

Mindegyikőtöknek megköszönik, majd kiküldenek titeket a sátorból. Beletelik egy kis időbe, amíg minden jelentkezőt meghallgatnak, de aztán végül megjelenik a sárkányíjász céh vezére a sátor előtt, és kimond négy nevet: a tiéteket, értelemszerűen. A többieknek is fognak szerepet találni a hadműveletek alatt, ám ti négyen lesztek azok, akik útnak indulnak az elf tábor felé.

Másnap délelőtt kell megjelennetek ugyanott, csakhogy most már nincs akkora csinnadratta. Mindösszesen egyetlen sárkány, valamint a céh két tagja vár titeket. Fubuki mellett egy fiatal, szőke lány áll, nyugatias vonásokkal az arcán.
- Köszönöm, hogy eljöttetek - szólal meg a vezér - Amire vállalkoztatok, nem lesz veszélytelen, de igyekszünk gondoskodni a biztonságotokról. Készen fog állni egy csapat, akik ki tudnak titeket hozni baj esetén - jelenti ki, majd megköszörüli a torkát - Danee-kun tárgyalási alapja áll a legközelebb ahhoz, amire mi gondoltunk, így őt nevezem ki a diplomata csapat vezetőjének. Hinari-san említett olyat, hogy jó kapcsolata van egy elf kolóniával, azonban óva intelek titeket attól, hogy akár csak megemlítsétek őket. Arnel és serege a különálló kolóniákat is szeretné elpusztítani, lázadóknak tekinti őket információink szerint - néz rá először Danee-ra, majd Hinarira, miközben beszél - A terv az, hogy Marome faluért és egy megnemtámadási egyezményért cserébe segítséget ajánlunk az elfeknek egy kisebb játékosi sereg formájában, aminek a vezetője Hinari-san és a céhe lenne. A falut leszámítva az egész szintet átadjuk Arnelnek, ennek elégnek kell lennie ahhoz, hogy megegyezzünk. Ha sikeresek a tárgyalások, felállítunk egy csapatot, akik az elfeket asszisztálva kiűzik az koboldokat a szintről - jelenti ki, majd fel-alá járkálni kezd - Ettől a ponttól kezdve az nyeri a háborút, aki először lép. Arnel biztosan megpróbálja majd felrúgni az egyezményt. Az én szerepem az lesz, hogy összeállítsak egy ütőképes regimentet a háttérben, és amint biztossá válik a koboldok felett aratott győzelmünk, lecsapunk a meggyengült elf seregre és őket is kisöpörjük a szintről - toppant egyet magabiztosan, majd elmosolyodik - Ha bármilyen észrevételetek van, vagy valamit másképp csinálnátok, ne tartsátok magatokban - kér meg titeket, felajánlva a lehetőséget, hogy beleszóljatok a tervekbe.

RenAi
Rád bízom, hol jársz éppen, de az utcán ténferegsz a délelőtti órákban. Egyszer csak megpillantasz egy kétségbeesett, bizonytalannak tűnő lányt, aki égre-földre keres valamit, vagy valakit. Amint ő is észrevesz téged, elmosolyodik, és immár magabiztossá válva, elegáns léptekkel megközelít.
- Az ég küldött téged! Segítségre van szükségem, igazán, igazán hálás lennék, ha eljuttatnál egy apró kis semmiséget a 2. szintre. Kérlek, kérlek... segíts! Hidd el, nem fogod megbánni =) - fogja meg először a kezedet, ám az utolsó mondatnál már jócskán a komfort zónádon belülre tör és negédes hangon a füledbe súg. Igazából annyira nem bizalomgerjesztő a dolog, főleg miután a felemás szemű lány vállára egy holló is leszáll éktelenül károgva, de ártatlannak tűnik és kétségbeesettnek.

Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2871
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Danee on Vas. Júl. 31, 2016 12:54 pm

Nem is emlékszem már mikor volt utoljára, hogy ennyire feltüzelt volna egy feladat, talán a gyilkosos játék, ahol arra kellett rájönni, ki melyik oldalon áll. Azóta nem is emlékszem mikor érdekelt volna valamilyen ilyen fokon, mert bár nem egyszer kerültem életveszélyes helyzetekbe, az, hogy élek-e vagy halok, már cseppet sem izgatott.
Nem messze ülve a sátortól, idegesen matattam az új szerzeményeket nézegetve, mint egy tini lány az új ruhái láttán. Végül csak a fekete sisakot forgattam a kezembe: üres szemgödrébe nézve tűnődtem, vajon az új kihívás valóban ad majd új értelmet is a létezésemnek, és vajon az a Danee, aki majd a sisakba bújik mennyire fog megváltozni és lesz képes maga mögött hagyni a múlt bukásait és zsákutcáit

Izgatottan pattantam fel ültemből, ahogy a bíráink felbukkantak a sátorlapok takarásából. Igyekeztem fegyelmezettnek tűnni, leplezni a torkomban dobogó szívem, de a nevek elhangzása után se hagyott alább az érzés, csupán némi győzelmi íz keveredett bele. A feladat a miénk volt, de még minden nehézségével és ismeretlenségével együtt előttünk tornyosult.
- Yesss! - örültem magamnak halkan, s szorult ökölbe a kezem, ahogy visszafogottan megemeltem a karom derékmagasságba
A tény, hogy engem neveztek meg a küldetés vezetőjének egyszerre volt megtisztelő és kissé rémítő is egyben. Bizonytalanul néztem végig a csapat tagjain,legbelül szinte már segítségkérőn. Ritkán vezetek, inkább csak tanácsolni szeretek, mások árnyékában meghúzódva, most mégis nekem kéne előre lépnem? A céhvezetést is hamar rásóztam Kazurára. Tényleg én lennék a legalkalmasabb ennyi jeles és híres ember között?
A feladat tiszta volt: Marome maradna nálunk, a többit átengedjük, az együttműködésért cserébe. Egyetértésem jeléül csak bólintottam.
Amikor Fubuki a háború folytatásáról kezdett beszélni, egy pillanatra megijedtem. Ők teljesen mást terveznek a háttérben, mint ami bennem megfogalmazódott? De amikor Arnel lehetséges árulását hozta fel, nem tudtam nem egyetérteni vele. Az a nő mindenre képes! Mindenesetre az elfek elsöprésének említése keserédes ízt hagyott a számban.
- Tényleg szükség van rá, hogy teljesen elsöpörjük az elfeket a szintről? - adtam hangot a kétségeimnek, ha már lehetőséget adtak rá
- Nem lenne elég csupán egy orvgyilkos akció a királynő ellen? Szerintem túlzás egy hadsereg szintű a véráldozat. Ha lefejezzük a hadsereget, akkor véleményem szerint szétesik az egész. A elfek serege túlságosan sok színű, az egymással rivalizáló frakciók és alfajok rövid úton egymásnak esnének a köztük feszülő ellentétek miatt. És akkor talán visszaállna az Arnel előtti állapot: az elfek újra egyszerű npc-k lehetnének.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by RenAi on Kedd. Aug. 02, 2016 7:36 pm

Hogy merre jártam? Első szint, Aincard főtere. Találkozóm volt. Akadt egy fiú, aki potionokat szeretett volna tőlem. Hozta is a növényeket, majd annak rendje és módja szerint meg is kapta a listája tartalmát. Nem kért sok mindent, így a kis csomagja hamar el is készült. Gondosan, becsomagolva, nyújtottam át neki a zsák tartalmát benne a kis üvegcsékkel. Sok teendőm nem volt mára, lényegében ennyi, meg piacolgatni akartam. Rám fért volna pár... akármi is. Céltalanul akartam hódolni annak aminek minden nő, örömmel hódol. A vásárlásnak. Bár... bármit láttam, mindenben találtam valamit. Túl kihívó, túl hülyén néz ki, túl gyerekes, túl kék, túl kicsi... nem illik hozzám... A lényeg hogy, végül a pénzem megmaradt és nem tettem gazdaggá egy árust sem. A tömegből fél szemmel felfigyeltem ugyan a szokatlan külsejű lánykára, de úgy, voltam vele hogy, hasonlóképp lehet mint én. Nem tudja mit is szeretne igazán. Végül megállapodik rajtam a pillantása. Azt hiszem rajta felejtettem a szemem, pedig nem akartam bámészkodni. Így, amikor észrevett rögtön elpillantottam róla, majd ellenőrzésképp ismét megkerestem, de addigra azt vettem észre hogy, közeledik felém. Akaratlanul hátráltam egy fél lépést, persze amikor oda ért hozzám, mosolyogva fogadtam. Majd kicsit zavartan pislogtam a mondandójának első felére, persze amint kibontakozott mit is szeretne, úgy rögtön megértettem a viselkedését.
- Pe-persze, szívesen segítek. De ha csak, kíséretre van szükséged, akkor is szívesen veled tartok. - Jegyeztem meg mosolyogva, hátha a koboldoktól tart, pedig szeretne oda jutni. Végül egész közel hajolt hozzám, és a fülembe súgott. A két kezem a vállára tettem, majd úgy igyekeztem vele, szemtől szembe kerülni, nem a távolságtartás volt a lényeg, nem is vonultam távolabb tőle, hanem az hogy lássam őt.
- Rendben. És kinek vigyek, kitől, és mit? - Rögtön a három lényeges kérdés, amit biztatóan tettem fel neki. Végül úgy néz ki idomár, a lányka. A madár viselkedését annak fogtam fel hogy, nem szereti az idegeneket így, a közelségem zavarná tán és fenyegetésnek gondolhat az idomárjának.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok; ✿ Képességeim, jártasságaim; ✿ Felszerelésem; ✿ Inventorym; ✿ Adatlap; ✿ Előtöri; ✿ Érdekességek

Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Kyubei színe: ffeec0
Küldim: Dual Tower - Avagy, az őrület küszöbén Szophie; Shizu; Ozi;
"A céhbónusz arany és tap. (Ozi) része egy küldetésben a kétszeresére nő."

RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1737
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 39
Exp:
6085/6200  (6085/6200)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Hinari on Szer. Aug. 03, 2016 12:28 am


Tulajdonképpen örülnöm kellett volna neki, hogy minket választottak – és örültem is, azt hiszem, de a bennem lévő, belső feszültség nem engedte ezt láttatni a többiek felé. Egész úton hallgatag voltam, elfek és koboldok jártak a fejemben, és csak akkor szóltam bele a beszélgetésbe, ha konkrétan engem kérdeztek. Jó volt magam mellett tudni a céhtársaim. Az előttünk álló feladat azonban nyomasztott, talán mert Ren benne volt, és Ren… nem érdemelt ilyen halált.
- Biztosan látunk. Majd holnap, a megbeszélt időpontban – feleltem Nestornak, aki közben a sárkányokról kérdezett, s máskor mosolyra késztetett volna a sárkány ilyen nyílt és tőle szokatlan érdeklődése, de most valahogy túl komor voltam hozzá. Aggódtam. Még akkor is, ha a céhtársaimnál jobban senkivel sem tudtam csapatban dolgozni, és egyúttal azzal is tisztában voltam, hogy nem kevés erőt képviselünk mi hárman és Nestor. Daneet mondjuk nem ismertem. Tudtam róla, hogy már bossozik ő is, meg a kasztját, de az a pár szó, amit váltottunk, túl rég volt ahhoz, hogy bármit is levonhassak a holnapra vonatkozóan.
Még lefekvés előtt előkészítettem mindent; a potionok sorrendjét az inventoryban, és a kis szütyő tartalmát is, amibe a fontosabb itemek kerültek: teleport kristály, heal, mérgezés elleni tárgyak és körelvevő itemek. Alexnak pedig elmeséltem mindent, ami történt - azt is, hogy csak négy fő mehet, hogy bemegyünk az elfek közé, hogy megpróbálunk tárgyalni velük, és végülis igazat kellett adnom neki: ez is csupán egy quest. Lehet nehezebb, mint a legtöbb, de nem lesz baj. Ha meg lesz is, minden képességünk megvan rá, hogy túléljük – a Dragontail pedig biztosan nem fog cserben hagyni minket.

Másnap, újra ott álldogállva a főtéren, figyelmesen hallgattam Fubuki monológját, amíg szemem sarkából hol Nestort, hol a csapat többi három tagját néztem, próbálva egy-egy biztató mosollyal segíteni céhtársaimon, ha láttam rajtuk a feszültség akár legapróbb jeleit is. Nestor sem volt már olyan mozgolódó, mint tegnap: szemeit le nem vette a vele szemben álló fajtársáról és ha annak tekintete feléje vetődött, elszántan húzta ki magát: „Ő, Nestor, most segíteni fog. Annabellt senki nem bánthatja, amíg ő mellette marad.”
Egyébként magával a tervvel semmi gondom nem volt, már miután meghallgattam a második fázist is az első után, és érdekes módon nyugalommal töltött el, hogy ezúttal nem nekem kell vezetni a csapatot: tudtam, hogy ha úgy adódik, fel fogok tudni lépni a veszély elkerülésének érdekében, de örültem, hogy nem kell a középpontban lennem, és nem én leszek az, akire minden szem rászegeződik, egy-egy ellenséges kérdésnél. Mióta lent jártam Kazuma rejtekhelyén, inkább kerültem az efféle szituációkat, egyszerűen kényelmetlenek voltak – a miérteket pedig talán még önmagamnak sem akartam bevallani, azóta sem…
- Én inkább biztosra mennék – szólaltam meg a homlokomat ráncolva, miután Danee nagyjából felrúgta volna a terv teljes második szakaszát – Valahogy úgy működik ez az elfeknél is, mint a koboldoknál: mobok lévén respawolnak, így előbb-utóbb akkor is megjelenne belőlük, ha minden egyedet levágnánk – a létszámukat azonban jelen pillanatban erősen vissza kell szorítani, ahhoz pedig nem elég csupáncsak Arnelt elintézni. Illetve arra sincs garancia, hogy a mobok nélküle kellően leredukálnák a faj számát, és az idő sem lényegtelen, hogy ez ha megtörténne is, mikorra történne meg. Én nem engednék szinte kezdő, második szintű játékosokat a helyszínre, amíg van esély rá, hogy csatára kiképzett elfek vagy koboldok csapatokba tömörülve rájuk támadjanak. Egy erős, magas szintű játékosokból álló sereg bevetése sokkalta biztonságosabb – fejtettem ki bővebben is a véleményem, egyetértve Fubukival, majd vártam, hogy a többiek is reagálhassanak. Danee viszont túlzottan is beleélte magát a diplomata szerepbe – az ilyen mobimádó játékosokat pedig kifejezetten nem kedveltem, főleg ha fontos, embereket is erősen érintő témákba keveredtek.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3144
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10538/10100  (10538/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Klein on Pént. Aug. 05, 2016 9:43 pm

Yuuki, Ozi, legkésőbb hétfőig szeretnék posztot látni Very Happy

Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2871
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Kurokawa Yuuki on Hétf. Aug. 08, 2016 12:29 pm

Az első akadályon úgy tűnik zökkenőmentesen sikerült átmenni hisz mind a hárman részt vehetünk majd a küldetésen, mi több még egy Danee is csatlakozott hozzánk. Számomra a nap további része már a sárkányok vizsgálásával, simogatásával illetve azok gazdáinak zaklatásával telt el, hogyan lehetnék én is sárkány lovas vagy mi a szösz. Lovaglás jártasság egész biztosan szükséges viszont könnyen meglehet, hogy csak idomárok tudnak olyan mértékben megszelídíteni egy sárkányt, hogy az meg is ülhető legyen. Ilyen szinten picit irigylem Shu-chant hisz ő akkor repked amikor csak akar, illetve ha Timidus is engedi de szerintem nem szokott ellentmondani a lány kérésének.
A másnap viszont már a tervezésről szólt és Fubuki részletezte is az egészet. Valahogy ennek az egész beszélgetésnek a végén csak sötét gondolatokat láttam. Arra alapozni, hogy Arnel biztosan megszegi az egyezséget és inkább mi áruljuk el őt. Pár hónapja még biztosan tiltakoztam volna ellene de most ez csupán szükséges áldozat amit a békéért meg kell hozni.
- Hinarinak igaza van. Az elfeket mindenképp el kell űzni mert legalább olyan potenciális veszélyforrásnak számítanak mint a koboldok. Azonban Danee ötletét sem kellene elvetni. Egy orvgyilkos akció Arnel ellen megfontolandó lehet. Úgy gondolom ha azt a nőt most nem fogjuk el vagy öljük meg később ugyan úgy újra épitheti a sereget és megpróbálja majd visszaszerezni a szintet vagy épp egy másikat szemel ki. Így vagy úgy de amíg ő képben van veszélyt jelent mindenki életére. - Talán egy picit eltúlzom de számomra tény, hogy annak a nőnek márpedig vesznie kell. Ha szükséges akkor én magam végzem el a piszkos munkát.

Kurokawa Yuuki
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 555
Join date : 2015. Apr. 03.

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5185/5300  (5185/5300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Ozirisz on Hétf. Aug. 08, 2016 4:31 pm

Szerencsére kiválasztottak, ahogy Hinarit, Yuukit és Daneet is. Ami kicsit nyugtalanító, hogy Danee lett kinevezve vezetőnek. Valamennyire ismerem ugyan, de annyira nem, hogy ebben a helyzetben száz százalékban rá merjem bízni az életem. Jobban örültem volna, ha Hinari vezeti ezt az akciót, a bossharcokon is kiválóan helytállt, ahogy a céhet is remekül vezeti. Figyel az apró részletekre, amik nekünk, földi halandóknak jó eséllyel simán elkerülné a figyelmünket. Igaz, ott van neki támaszként a kardja, de biztosra veszem hogy anélkül is nagyobb biztonságban lennénk, mint Daneeban, aki oda meg vissza van az elfekért. Meglát egy elfet, és a reakcióiról a „gyerek” és a „cukorka” szavak ugranak be elsőre. Na meg persze a fotó kristály. Ki az az elvetemült, aki egy kazamata kellős közepén nekiáll fényképezkedni a nyilvánvalóan nem barátságos szándékú mobokkal? Na pont én beszélek, aki piát akart kérni egy minibosstól, és vedelni akart vele. De az már egy másik történet...

Másnap, újra a főtéren voltunk. Megnyugtató volt a tudat, hogy a céhtársaim is mellettem voltak. Hinari és Yuuki. Mindketten erősebbek és jobbak nálam harc terén, és talán pont emiatt egy kicsit biztonságban érzem magam. Danee felvetésére Hinari is reagált, amivel nagyjából egyetértettem.
- Az biztos, hogy Arnelnek a börtönben a helye, amennyiben nem lehetséges, akkor pedig az Örök Bitmezőkre kell száműzni. Van egy olyan érzésem, hogy nem Ren az egyetlen, akit odaküldött... vajon hány játékos halála szárad a lelkén? - szólaltam meg végül, majd egy kicsit nyugodtabb hangvételben folytattam – A többi elfről meg annyit tudunk, hogy igaz, respawnolnak, de a rangjukat elveszítik. Tehát gyengébbek lesznek, nem kapják meg az esetleges bónuszukat a rangjukból. Az, hogy a rendszer visszaállítja-e a korábbi létszámukat, beletelhet hetekbe vagy hónapokba is. De addigis jobb, ha szervezetlenül futkoznak, és nem hadosztályokba tömörülve, amit Arnel megmaradt tisztjei vezetnének... - fejeztem be a mondandómat, majd vártam a történéseket

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .

Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 911
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 28
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5153/5300  (5153/5300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Klein on Hétf. Aug. 08, 2016 9:55 pm

Kompánia
Fubuki türelmesen végighallgatja a megbeszélés rátok eső részét. Tekintete végig szigorral jár köztetek, néha ingatja kicsit a fejét, néha bólint egyet, de bele nem szól addig, amíg úgy tűnik, ti befejeztétek.
- Ezek az elfek nem a második szinthez tartoznak. Gyanítjuk, hogy a koboldokéhoz hasonló, csak kisebb léptékű event részesei eredetileg, azonban Arnel valahogy irányítást szerzett felettük. Éppen ezért úgy hisszük, hogy a sereg a fej nélkül is képes önálló életet élni, miközben a fej a test nélkül ártalmatlan - reagál végül - Most viszont szeretném, ha a diplomáciai tárgyalásokra koncentrálnátok, és nem azzal törődnétek, hogy mi lesz utána. Bemutatom Arisut, a céhem részéről ő fog elkísérni titeket - hívja oda magához a szőke lányt, aki előre is lép és biccent felétek - Az érkezésetekről Arnel tud, így remélhetőleg nem fogtok ellenállásba ütközni. Mivel a szint tele van koboldokkal, ezért sárkányháton fogtok utazni, ketten Arisuval, ketten pedig vele - int fejével Nestor felé, majd ezzel lezártnak tekinti az eligazítást, sarkon fordul, és katonásan távozik.
- Próbáljatok nem leesni. Én nem fogok rátok vigyázni~desu - tanácsolja a szőke lány ezután, majd a sárkánya hátára pattan, és megpaskolja a mögötte lévő nyerget. Válasszátok ki, ki utazik Arisuval és ki Hinarival, aztán lépjetek át a teleportkapun és keljetek útra.

Odaát nem fogd titeket túl kellemes látvány, hiszen a szint egy hatalmas gyártelepként működik. Rossz a levegő, szmog borítja az eget, abban kell majd repülnötök. A masszív, szürke felhőréteg csak egy ponton tűnik valamennyire vékonynak, ti oda igyekeztek. A magasból láthatjátok, hogy az erdőség körül kisebb-nagyobb kobold hadosztályok táboroznak, az erdőt magát pedig őrtornyok veszik körbe, melyekben ott ülnek készenlétben az elfek legjobb mesterlövészei. Titeket meglátva rátok emelik az íjukat, lőni azonban nem lőnek. Itt az ideje, hogy megkíséreljetek leszállni a sátrakkal teli nagyméretű tisztásra az erdő közepén, és bejelentsétek az érkezésetek, ugye?


RenAi
Az ébenfekete hajú lány nagyon megörül neked, olyannyira hogy a hollója kénytelen felszállni a válláról, és csapkodni párat a levegőben. Hullanak is a tollai rendesen.
- Köszönöm, megmentőm! - ölel át jó szorosan, majd ad egy cuppanós puszit az arcodra, mielőtt elenged, és óvatosan a blézere zsebébe nyúl. Egy apró, fénylő tárgyat... nem, nem tárgyat vesz elő, hanem egy vörös indikátoros rovart - Van a második szinten egy erdőség Marome falu közelében. Szeretném, ha ezt eljuttatnád az erdő szívébe és elrejtenéd. Ha ott leszel, tudni fogod, hová kell =) - nyújtja át a bogarat, mely át is repül az ő ujjáról a tiédre. Vállalod, ugye? Ha igen, útnak is indulhatsz.

Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2871
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Danee on Szomb. Aug. 13, 2016 3:26 pm

A kérdésbe rejtett véleményemmel láthatóan erős ellenállásba ütköztem, és bár én tényként kezelhetem, hogy az elfek ügyét is szívemen viselem, de a többiek ...
- A kérdésem alapján talán azt hihetnétek, hogy csupán az elfekért aggódom, de épp azért nem fogalmaztam egyértelműen, mert egy ilyen méretű összecsapásban a játékostársaink körében is nagy veszteségek születhetnek, és osztom Hinari véleményét: én se engednék még egy jó ideig alacsony szintű játékosokat arra a helyre, a saját biztonságuk érdekében
- Ugyanakkor nem titkolom, hogy érdekel a hegyes-fülűek sorsa is, még ha mob mivoltuk miatt én se emelném a jelentőségüket a magunk szintjére, és ha az általatok említett szemszögből nézem, akkor a respawn miatt ez szinte lényegtelen is

Amit azonban rövidke véleménycserénk végeztével Fubuki közöl velünk, teljesen felrúgja a mobokról alkotott és az események hátterében sejtett játéktechnikai elképzeléseimet: az Arnellel kapcsolatos korábbi események nem utaltak arra, hogy az elfek más szintekről is ide kerültek volna, bár számuk indokolatlanul nagy volt egyetlen szinthez képest, effajta eventet pedig végkép nem sejtettem a háttérben, mert egészen más jelei voltak, mint a kobold inváziónak. De ezzel kapcsolatos kételyeimet már nem tettem szóvá, nem amíg, magam meg nem bizonyosodok a feltételezések igazságtartalmáról.

- Üdv Arisu! -
hajoltam meg kissé a leányzó felé, akit Fubuki intett elő maguk közül
- Ha jól értelmezem, te is részt fogsz venni a tárgyalásokban?
A sárkány-lovaglós téma hallatán, végignézve a kis társaságunkon: egy, kettő, három! JL tagot számolva hamar arra a következtetésre jutottam, hogy ők bizony nagy valószínűséggel együtt szeretnének majd utazni, így aztán nem lenne ildomos befurakodnom Nestor hátára utasnak, meg aztán:
- És ha megengeded Arisu, akkor veled tartanék, úgy is lenne még pár kérdésem feléd

Még mielőtt sárkányra pattannék eszembe jut egy fontos dolog:
- Ha lehet, ne dobjunk oda elsőre mindent Arnelnek, maradjunk inkább a fokozatosság elve mellett, és ha kérhetem, Urbust ne is említsük, amíg tényleg nincs más út: maradjon az meg az utolsó adunak -
kérlelem a többieket

Amikor már fenn az ötödik füstös felhői között reppenünk, én magam, nem utazva még eddig soha szárnyas jószágon, erősen kapaszkodom a sárkányba, vagy ha van nyereg, hát abba, rövid hallgatás után megered a nyelvem:
- Szóval, Arisu, mi is neked pontosan a szereped ebben a diplomáciai küldetésben?
- És tudnál mesélni kicsit a céhetekről, amíg oda nem érünk? Múltkor megmentettetek, és szégyen szemre azt se tudom, kik vagytok!

Igyekszem a tájat is figyelni, így nem kevéssé lep meg a dolog, hogy bár az elfek az erdőben vetették meg a lábukat, mégis a fák lombkoronái helyett őrtornyokat állítottak. Ez olyan ... emberi. Megfeszített íjaikat látva pedig csak fokozódik a már így is nagy nyugtalanság bennem.
Ahogy süllyedni kezdünk, előszedek egy erre a célra tartogatott hófehér zászlót a tárolómból, hogy jobban beazonosíthatóvá váljunk, mint diplomáciai küldöttség.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Hinari on Vas. Aug. 14, 2016 3:13 pm


A csapat nagy része egyetértett velem és végülis Fubuki tervével is, Arnel börtönbe küldésére azonban én is azonnal rábólintottam:
- Az, aki játékosokat végeztet ki, semmiképp sem maradhat idefent – mondtam, ökölbe szorított kézzel – Meg fogok próbálni mindent, hogy le tudjuk vinni pirosba az életét, és ne kelljen megölni… – tettem hozzá egy fokkal csöndesebben, de ebben benne volt, hogy ha nincs más mód… Nestorra pillantottam, aki felkészülten várta a továbbiakat. Ő egész bizonyosan mellettem marad. És a többiek is: talán így nem fog megismétlődni semmi, ami aznap azon a föld alatti rejtekhelyen történt.
- Egy jól összeszervezett csapattal kiküszöbölhetőek a veszteségek játékosi részről – reagáltam Danee aggodalmára – Fubuki pedig bizonyára tudja, mit csinál – mosolyodtam el, hisz végtére is, eddig minden jel arra utalt, hogy a céhvezér eléggé képzett az effajta játékokban. Meghát, ez csupán a második szint. S mégha több szintről is gyűltek ide az elfek, aligha hiszem, hogy egy 20-as kiképzősökből és náluknál erősebb játékosokból álló sereg ne tudná elsöpörni a kobold háborúban már amúgyis nagy veszteségeket szerző mobokat. Így tehát ez adott volt – maradt a terv kényesebb része, mégpedig a diplomácia. Én is köszöntem a lánynak, ahogy Nes tette utánam, Fubuki iránymutatásai és távozása után pedig körbenéztem a csapaton: ketten megyünk Nestorral, hárman pedig a másik sárkánnyal. Nestornak valószínű nem fog tetszeni, hogy „kevesebb” munkát kapott, ám azt el kell ismernie, hogy kifejlett társa jóval több teherbírásra képes, éshogy, nos… Nestor még sosem cipelt egyszerre két játékost a hátán.
- Jönnél te velünk, Yuuki? – kérdeztem a lányt, megsimogatva Nestor hasát, mintegy szavak nélkül jelezve felé, hogy így lesz a legjobb. A tűzsárkány kihúzta magát, eleresztve egy füstgomolyagot, majd egyetértése jeléül négy lábra ereszkedett, hogy könnyebben fel tudjunk ülni rá. Nyerge mondjuk nem volt – én magam sosem gondoltam rá, hogy kellene készíttetni, Lovaglás jártasság híján viszont nem lesz éppenséggel könnyű a repülés – Majd foglak – mosolyogtam rá céhtársamra biztatón, és ha beleegyezett, hogy ő jön velünk, úgy megvártam, amíg először ő ugrik fel, majd én magam mögéje ültem, a vállai alatt nyújtva előre a két kezem, és kapaszkodva meg Nestorban. Két lábamat pedig erősen rászorítottam a sárkány oldalára, ezzel Yuuki dolgát is megkönnyítve, hiszen ha akartak sem tudtak volna lábai az enyémektől hátracsúszni. Remélhetőleg így egyikünk sem fog leesni a koboldok közé.
- Nem tudom pontosan, hogy mire gondolsz – feleltem Daneenak – Marome falut valóban érdemes nem a tárgyalások elején felhozni, bár én a legvégére sem hagynám, úgy furán venné ki magát – mondtam – Urbust meg csak egyszerűen ki kell söpörni; az elfeket segítve, de még azelőtt, hogy minden kobold eltűnne a színről. Ha Arnel rátámad az emberekre, ne az ottani játékosokkal kezdje – komorodtam el, azokra a fiatalokra gondolva, akik ott ragadtak Urbusban. Fubuki tervét elnézve viszont ebből talán nem lesz probléma, s ha nem volt más hátra, el is indulhattunk. Nem szívesen húztam volna tovább az időt, hiszen itt minden perc értékes lehet.

Nestor elegánsan repült. Tartva a tempót fajtársával, de mégis vigyázva, így egy idő után én is ki tudtam egyenesedni; szép egyenletesen suhantunk a célunk felé. Az itt uralkodó szmog Látás jártassággal nem okozott akadályt, egyedül a közérzetemnek nem tett jót, s néha köhögnöm is kellett, ha véletlen a kelleténél többet nyeltem belőle.
- Jó is lesz, ha ezek eltűnnek innen – mormoltam magam elé, s nemsokára meg is kezdtük az ereszkedést. Próbáltam felmérni az ellenséges seregek – mind akoboldok, mind az elfek – létszámát és elhelyezkedését, amíg felülről beláttuk a táj nagyobb részét, utána pedig csupán haladtunk Arisuék mellett; tőlük egy szűk két méterrel lemaradva, ha már ők emelték fel a fehér zászlót. Eddig nem volt semmi fennakadás – a nehezebb része viszont csak ezután kezdődött.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3144
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10538/10100  (10538/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Kurokawa Yuuki on Hétf. Aug. 15, 2016 4:17 pm

~ Annyira nem lehet ártalmatlan ha meggyőzte az elfeket, hogy kövessék őt. ~ Gondoltam magamban de ezt inkább meg is tartottam magamnak és a tervhez nem is fűztem hozzá semmit. Végül is van itt három céhvezér (illetve egyikük excéhvezér) akik tudják, hogy mit csináljanak én pedig amúgy is csak asszisztálok az egészben. Jobban belemélyedve nem is értetem egy ideig miért válogattak engem is be, aztán arra jutottam, hogy valószínűleg csak is azért mert érzelmi szálak fűztek a csapat nagy részéhez és jobbnak látták ha én vagyok itt mint sem egy másik idegen.
- Persze! – Hinari kérdésére hevesen bólogatni kezdtem ekkor még magabiztosan. Kifejezettem örültem, hogy ő maga ajánlotta fel ám a magabiztosság olyan gyorsan elillant, amint Nestor négy lábra ereszkedett, hogy még egy fél lépést is hátráltam. Pedig tegnap még annyira ki szerettem volna próbálni a sárkányháton való lovagolást de ahogy lehetőségem nyílt rá legszívesebben bárhol lettem volna csak épp itt nem. Talán Hinari is érezhette ezt és az apró biztatása ugyan annyira elegendő volt, hogy ahelyett, hogy heves tiltakozásba kezdtem volna és inkább elinduljak gyalog keresztülvágva magam az el és a kobold seregen, inkább felüljek a sárkány hátára. Aztán a felszállás… A szívem először valahol a gyomromban keresett menedéket majd kis idő után ahogy elértük a kellő magasságot a torkomon keresztül akart kimenekülni a testemből. Pedig alapvetően nem félek a magasban sőt, de a tény, hogy nincs túl nagy befolyásom a lezuhanást illetően, jobban megrémít mint kellene. Ennek hozományaként elsőnek azt se tudtam mibe kapaszkodjak, a sárkányba vagy a lányba. Esetleg saját magamba? Végül csak átfontam a sárkány nyakát és teljesen rásimultam a petre, igyekezve nem megfojtani őt és ezzel jócskán megnehezítve társam dolgát, hogy az általa vázolt módon kapaszkodhasson. Az biztos, hogy a szemem egészen addig a pillanatig csukva volt még meg nem szólalt és elsőnek még akkor is csak résnyire nyitottam ki csak épp a látvány az eléggé össze tudott kapni, hogy kissé felegyenesedjek és úgy figyeljem az eltorzult szint látképét.
- Ha belegondolok, hogy minden elfoglalt szint ugyan erre a sorsra jutott… - Ráztam meg a fejem. Jobban jártam volna ha csukva tartom a szemem. Aztán elértük az elf tábort. Látva az íjászok készültségét, nagyon más lehetőségünk nincs is a tárgyaláson kívül. Innentől nem árt nagyon óvatosnak lenni.

Kurokawa Yuuki
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 555
Join date : 2015. Apr. 03.

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5185/5300  (5185/5300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by RenAi on Vas. Aug. 21, 2016 8:50 pm

Gyönyörű haja volt, ez volt az első gondolatom amikor kissé eltávolodott tőlem. Örültem mekkora örömmel fogadta, nem számítottam rá, hogy ez ennyit jelentene neki. Végül kellő távolságban hogy, elővegye blézere alól azt, amit el kéne vinnem. Azt hittem valamiféle tárgyat, esetleg dobozt vesz elő és nyújt át. De elkerekedett szemekkel kellett tudomásul vennem, hogy, valami rovart nyújt felém. Kicsit közelebb hajoltam hogy, szemügyre vehessem ezt a kis teremtményt. Valamint a piros indikátorát. Pislogtam párat. Nem fújjogtam, nem undorodtam, csupán láthatóan meglepődtem.
- Biztos, hogy ezt kéne?... Mármint, nem szeretnéd, hogy elkísérjelek inkább? – Hiába jelzi, hogy tudni fogom hova is szeretné, ismerem is a második szintet, még sincs elképzelésem sem hova is szeretné.
- Amúgy… miért? Mármint csak, egy picit meglepő, hogy egy rovart… és hogy, nem is egy másik játékosnak, akarod küldeni. – És tényleg kattogtak az agytekervényeim, hogy összerakjak valamiféle értelmesnek tűnő képet. Nem sikerült.
- És miért kell elrejtenem? Mit tud ez a csöppség itt? – Kérdeztem vissza tiszta kíváncsisággal, nem gyanakodtam semmire, csupán érdeklődtem, miféle dolgok vezetik, hogy megkérjen engem egy ilyen feladatra. Valamint egy dolgot nem értek csupán, miért nem akarja ő maga is látni, hogy tényleg jól csinálom-e, vagyis miért nem azt akarja, hogy elkísérjem, vagy ő kísérjen engem. De, erre már nem kérdezek rá. Lehet így is túl, hmm… kotnyelesnek tűnök, bár ha egy ilyen feladattal bíznak meg, akkor bizony kérdezni fogok. Végül ha, megfelelő válaszokat kaptam, akkor el is indultam. Teleportkapu, majd a város, végül pedig elindultam az erdő felé. Jó ideig magányosan, a saját csendemet ölelve akartam lenni, valami viszont változott. Hiányoztak az emberek, és míg eddig ők voltak elviselhetetlenek, most az engem körülölelő magány és csend az. Sajnálom ha, nem kísért el…

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok; ✿ Képességeim, jártasságaim; ✿ Felszerelésem; ✿ Inventorym; ✿ Adatlap; ✿ Előtöri; ✿ Érdekességek

Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Kyubei színe: ffeec0
Küldim: Dual Tower - Avagy, az őrület küszöbén Szophie; Shizu; Ozi;
"A céhbónusz arany és tap. (Ozi) része egy küldetésben a kétszeresére nő."

RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1737
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 39
Exp:
6085/6200  (6085/6200)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Ozirisz on Hétf. Aug. 22, 2016 3:15 pm

Hallgattam a többiek beszélgetését, közben figyelve lehetőleg minden apró részletre. Majd nem sokkal később egy újabb verzió is elhangzott az elfek ittlétével kapcsolatban. Fubuki szerint egy koboldinvázióhoz hasonló event, és Arnel valahogy rájött, hogy tudja uralni őket. Szerintük a sereg Arnel nélkül is tenné a dolgát. Nem tartom kizártnak, de akárhogy is, Arnelt nem szabad félvállról venni. Az hogy sereg nélkül ártalmatlan, az egy kicsit túlzás. Valahogy felül tudott kerekedni az elfeken. Ha esetleg az elfeket megritkítjuk, és őnagyságának sikerül megszöknie, akkor van egy olyan érzésem, hogy előbb-utóbb újraépíti a seregét, max más típusú mobokból. Ha egyszer képes megtéveszteni a mobokat hogy közülük való, képes lehet rá újra.
Majd kiderült, hogy sárkányháton fogunk utazni. Ketten a Dragontail-es Arisuval, és ketten Nestorral. Bár szívesebben tartottam volna a céhtársaimmal, de sajnos Nestor teherbírása is véges, így Hinari és Yuuki fognak vele menni. Végülis, nem olyan sokat leszünk külön, és a leszállás után úgyis találkozni fogunk. Meg persze az elf-fanatikust sem árt szemmel tartani.
- Örvendek, Arisu. - köszöntem a Dragontail-es lánynak – Veletek tartanék én is – majd Danee után én is felpattantam a sárkányra.
Danee miatt kicsit aggódom, hogy mennyire fogja az elfimádata veszélybe sodorni a küldetést. Bár, így, hogy a céhtársaim is velem tartanak, valamelyest mégis nyugodt vagyok. Egyelőre... még... csak nehogy rosszra forduljanak a dolgok, mint a legutóbb...
A második szint egyáltalán nem olyan, mint amilyenre emlékeztem. A levegő füstös, majdhogynem rá lehet könyökölni olyan vastag a szmog. Fentebb kicsit elviselhetőbb a helyzet, de a látvány az szörnyű. Valamikor még élettel teli volt ez a szint, zöldelltek a fák, nyíltak a virágok, most meg minden csupa por és mocsok. Ennyire tönkrevágták volna a koboldok? Vajon az összes többi szint is ilyen? Egyáltalán még van értelme ennek az egésznek? Van egyáltalán még mit megmenteni és visszafoglalni? Jelen esetben maximum annyi az értelme, hogy valamit kéne kezdeni a koboldokkal és az elfekkel. Arnel sem futkozhat szabad lábon. Ami pedig a szintet illeti, ha eltűnnek a koboldok és az elfek, akkor talán a rendszer lépéseket tesz a visszaállítására. Mint Solvikban is, ahol bukkantak fel sorra az újjáépítéshez a küldetések, és szép lassacskán elkezdődött a városka újjáépítése. Talán itt is valami hasonló lesz. Legalábbis szeretnék benne hinni, és nem csak egy újabb halott szint marad...

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .

Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 911
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 28
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5153/5300  (5153/5300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Klein on Kedd. Aug. 23, 2016 4:08 pm

Kompánia
Valóban nyugalmas az utatok, köszönhetően annak, hogy az elfek tisztában vannak az érkezésetekkel, a koboldok pedig nem érnek el titeket ilyen magasságban. Az egyetlen bajotok tényleg csak a rossz levegő lehet. Beszélgetés nem nagyon alakult ki köztetek, csak Danee próbál valamit kiszedni a sárkányos lányból, akiről viszont süt, hogy nem sokra tart titeket, vagyis inkább magát tartja nagyon nagyra.
- Én nem alacsonyodok le arra a szintre, hogy holmi mobokkal tárgyaljak~desu, csak azért vagyok itt, hogy be tudjak számolni Fubuki nee-channak, hogy boldogultatok, és megmentsem az irhátokat~ďesu, ha bajba kerültök - válaszol fellengzősen, majd köhint egyet és kihúzza magát, mielőtt a céhéről szól néhány szót - Mi vagyunk a Dragon Tail, a legmenőbb céh a világon~desu! Ne is reménykedj benne, hogy beléphetsz, nem vagy se íjász, se lány, és velem ellentétben elhasalnál az első komoly próbán. Nálam korábban még senki sem jutott saját sárkányhoz~desu! - meséli büszkén, majd megsimogatja az állat nyakát. Látszik rajta, hogy imádja a hátast, valószínűleg sokkal jobban, mint titeket.
Arisu aztán int, hogy kezdjen ereszkedni Nestor is, és pár percen belül kis zökkenővel landolhattok a sátrak között. Akik voltak már az előző táborban, hasonló jeleneteket láthatnak. Több tucat elf vesz titeket körbe, mindegyikük mob, és egyikük felszerelése sem hasonlít a többi szinten megismert hegyes fülű társaikra. Egy olyan tünde lép ki a sorból, aki nem is tűnik harcosnak, elegáns kelmét visel és díszes kardot az oldalán.
- Megtiszteltetés a kalandorok küldöttségét látnom szerény táborunkban. Bízom benne, hogy sikeresen egyezségre juttok a Királynővel - hajol meg előttetek - Kérlek adjátok le a fegyvereiteket, illetve vegyétek fel ezt a kesztyűt a jobb kezetekre, mielőtt beléptek a sátorba. Ellenkező esetben nem engedhetlek be benneteket - kér meg titeket alázatosan A kesztyű alatt egy olyan egyujjas kiegészítőt ért, amiben lehetetlen megnyitni a menüt. Nyilván nem ő találta ki, Arnel elővigyázatosnak tűnik.

RenAi
- Ara-ara, milyen kis kíváncsi vagyok ^^ - kuncog a lány, a kezét diszkréten a szája elé téve - Ám legyen. Elégedj meg annyival, hogy én nem lehetek ott, de ez a Fülesbogár lehetővé teszi, hogy mindent lássak és halljak, ami a környékén történik =) - magyarázza el - Nagyon vigyázz rá, ritka és nehéz elkapni ^^ - int óva, mielőtt útnak enged kedvesen mosolyogva.
Te korábban érsz a szintre, mint a többiek, de mivel gyalogosan teszed meg az utat, mégis később érsz az erdő szívében lévő tisztáshoz, ahol a sátorok vannak. Útközben többször bejelez az Észlelésed, de rejtélyes módon pár másodpercen belül el is tűnik a forrásuk, úgyhogy nem találkozol senkivel. Se kobolddal, se... bár de, elffel igen, elvégre odaérsz a táborhoz te is, és meglátod Hinariékat. Még nem vettek észre, mindenki a béke hadtestre figyel.

Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2871
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by RenAi on Hétf. Aug. 29, 2016 9:56 am

Meglepett, hogy a saját nevében beszélt, de mire reagálhattam volna bármit is, meg is kaptam a kérdésemre a választ. A válasz kielégítőnek tűnt, bár új kérdéseket vetett fel. Miért nem lehet ott? Miért akarja tudni mi folyik arra, és hasonlók. De, már jelezte, hogy kíváncsiskodónak tart, így kicsit visszább fogtam… Na jó, nem, én nem olyan vagyok.
- Szívesen megcsinálom neked, amúgy… te miért nem lehetsz ott? – Tettem fel, picit értetlenkedve, bár voltak ötleteim, lehet sürgős randija lesz, elvégre szép lány, vagy valami céhes-ügyes megbeszélés, rápillantottam a feje tetejére láthatok-e céhlogót.
- És, amúgy miféle ügyről van szó? Kit szeretnél kihallgatni? – Pillantok rá, egy kis huncutsággal. Lehet a pasija után nyomoztat, vagy hasonló. Elég izginek tűnik, bár belepiszkálni egy szerelmi ügybe, harmadik, kelletlen félként… Hol érdekel az engem? Akár rendbe is hozhatom a kapcsolatukat! *-* Szóval voltaképp magam győztem meg, feltéve ha nem kaptam kielégítő válaszokat.
Útnak is indultam, és barangolásom közepette élveztem az erdő és természet nyújtotta kellemes békét, bár valamiféle társaság azért hiányzott, kezdtem úgy érezni, hogy még magamban is szívesen beszélgetnék, csak szóljon valaki hozzám. Az utóbbi nem történt meg, csak mint holmi elégedetlenséget kiváltó kis szikra… De az erdő csendes, békés.. és nyugis… Talán túlzottan is. Az ujjamon cipeltem a bogárkát, ahogy megkaptam, féltem eltenni, nehogy véletlenül összenyomjam… Az észlelésem beriasztott párszor, biztos voltam abban, hogy valami kobold féleségek lesnek rám, vagy állatok… de, mire fegyverem után nyúlhattam volna, már el is tűnt a kis figyelmeztető. Pillantottam nagyokat, az első két eset, még nem is volt annyira furcsa… de az utóbbi, pár már eléggé.
- Te, vigyázol rám bogárka-san, igazam van? – Pillantottam a kis lénykére, bár arra nem gondoltam, hogy a lányka hallhat, az egy pillanatra ki is ment a fejemből… Bár.. ahogy, ő hallhat minket, engem… úgy, vajon én is őt.
- Ohh, ne is foglalkozz velem! Csak beriasztott párszor az észlelésem, de ahogy jött, úgy harc nélkül el is tűnt. ^^” – Jelentem a lánynak, ha esetleg hallhatna, valamint ha, gondolja, erre tud is valamit válaszolni. Tehát várom, megszólal-e a vonal végén. Tűkön ülve várom!

Végül, mire odaértem, meglepve és örömmel fogadtam a látottakat, bár kicsit értetlenkedve… valamint, az elfektől… ódzkodva… de, szerettem volna, nem álltalánosítani, az érzés… ami, Ren megölésekor történt… ismét átjárt. Féltem, rettegtem, bizonytalan voltam, és… amint tudtam az első dolgom a következő volt.
Odaléptem Hinariékhoz, egy gyors, kutyafuttás köszönés. Láthatták rajtam, hogy míg eddig magabiztos, nyugoddt békés, sőt picit szórakozott voltam, most egyik pillanatról a másikra ez megváltozott.
- Hinari! Nem, tudom mi történik itt, de jó lenne ha nem vennénk részt rajta! Legutóbb… az elfek majdnem végeztek mindannyiunkkal… valamint… - Pillantottam zavartan körbe.
- Ők ölték meg Rent is! Egy lány… tudom hogy, hogy néz ki… de… már nem tudom a nevét! Kérlek menjünk innen, ameddig lehet. Mindenki! Nem vagyunk biztonságban! – Halkan, hadartam el ezt a mondatot a lánynak, úgy… hogy ha lehetett egy elf se hallja, a bogárkáról ebben a pillanatban meg is feledkeztem, mint a feladatomról is. Más, sokkal jobban lekötött!


_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok; ✿ Képességeim, jártasságaim; ✿ Felszerelésem; ✿ Inventorym; ✿ Adatlap; ✿ Előtöri; ✿ Érdekességek

Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Kyubei színe: ffeec0
Küldim: Dual Tower - Avagy, az őrület küszöbén Szophie; Shizu; Ozi;
"A céhbónusz arany és tap. (Ozi) része egy küldetésben a kétszeresére nő."

RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1737
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 39
Exp:
6085/6200  (6085/6200)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Danee on Csüt. Szept. 01, 2016 8:20 pm

- Úgy legyen - vágom rá Hinari válaszára, bár őszintén szólva nem igazán tudom elhinni a dolgot. A tapasztalataim és a látottak számomra azt sugallják, hogy drágán meg fogunk fizetni egy ilyen konfrontációért.
Az, hogy Hinari egy szót se értett meg, abból, amit a tárgyalási elképzelésemről mondtam, készületlenül ért. Hogy nem fogalmaztam teljesen egyértelműen, azt talán aláírom, de hogy ennyire totálisan félreértsen, és gyakorlatilag homlokegyenest mást mondjon vissza, arra nem számítottam.
- Aha - néztem rá nagy szemekkel, akár a vállamat is rángathattam volna, de végül is nem tettem. Nem kell ide konfrontáció, lesz elég gondunk az elfekkel is.
Dehogy ne alakuljon semmi se gördülékenyen, sikerült kifogni a legjobb utaskísérőt is ráadásként Arisu személyében.
Nem tudom, hogy ez a fokú beképzeltség és lenézés alapfeltétele a sárkányos céhüknél, vagy csak ő büszkélkedhet ezekkel a remek jellemvonásokkal, de csak hamar elvette a kedvemet a beszélgetéstől.
- Én kérek bocsánatot, desu - zártam le részemről a katasztrofálisan sikerült first contactot
Mivel közeledtünk az elfekhez, és eddig sikerült mindenkinek megmelengetnie a kicsi lelkemet, mióta megnyertem a vezetői pozíciót, valahogy sehogy sem jutottak pozitív gondolatok az eszembe.
Ozirisz is ott ült velünk a sárkányon, egész pontosan mögöttem, így aztán mivel Arisuval zátonyra futott ez a remek beszélgetés, inkább a srác felé fordultam, de valahogy nem akaródzott a fejembe szökni semmi értelmes gondolatnak, amit szóvá válthattam volna, és elnézve őt, meg a másik sárkány utasait, végig gondolva, hova is tartunk, egész bizarr képsor játszódott le a fejemben.
Olyannyira groteszken röhejesnek éreztem, hogy végül csak mosolyogtam Oziriszra, minden szó nélkül.
Vajon, mennyire lennétek ledöbbenve, ha átpártolnék ehhez az eszement Arnelhez, és kiszolgáltatnám neki a jelenlévő JL tagokat? Vagy esetleg kedveskedhetnék neki pár levágott fejjel! Hm, elég durva. Vajon Arnel mit szólna hozzá. Vicces még belegondolni is Smile

De aztán leértünk, méghozzá, egyben és élve az elfekhez.
- Üdv, az elfek népének! Igen, mi is ebben bízunk.
- Remélem megbocsájtja, de nem hoztam fegyvert a tárgyalásra -
tártam szét a karomat, hogy látszódjék, nincs az oldalamon semmi ilyesmi. Arról meg nem kell tudniuk, hogy mit tudnék kihámozni a tárolóból.
- Oh, milyen elővigyázatos, a királynő! Ám, legyen - megyek bele, és húzom fel az említett egyujjast

Amire nem számítottam, bár lehet a JL rendezte így, egyszer csak a semmiből az én báli táncpartnerem bukkant fel.
- öm, szia, Ai-chan! - fordultam felé.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42

"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"

Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1347
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pest/Érd

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
3700/3800  (3700/3800)
Céh:

Felhasználó profiljának megtekintése http://saamli.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Klein on Hétf. Szept. 05, 2016 2:13 pm

Péntekig lehet írni.

Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 2871
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Hinari on Pént. Szept. 09, 2016 8:37 am


A leérkezésünk nem volt éppen zökkenőmentes. Nem Nestor miatt, mert ő azzal együtt is pontosan landolt, hogy két embert cipelt a hátán, ám a minket azonnal körbeálló elf csoport enyhe aggodalomra adott okot. Szerencsére azonban valóban tudtak az érkezésünkről, így nem támadtak meg, s pár másodperccel később már én is egy apró sóhajjal vettem le tenyerem az oldalamról, ahol a Katana volt az övemre felfűzve. Az elénk jövő elfnek azonban minden mondata zavart. Adjuk le a fegyvereinket? És az a kesztyű sem tűnt túl biztonságosnak, legalábbis a mi szempontunkból, a sikeres tárgyaláshoz viszont mindezt meg kellett tennünk, Arnel ugyanis nem bízott meg bennünk, egy kicsikét sem.
Miközben Danee beszélt, én szó nélkül tettem el a Katanát az inventoryba – az eredmény ugyanaz lesz, mintha odaadnám nekik, ám ahogy ők, úgy én sem bíztam meg a mobokban, sem pedig abban, hogy ha most a kezükbe adom, visszakapom a fegyvert valaha. A gyűrűm persze az ujjamon maradt, a bal kezemen ahogy mindig, hiszen jobb kezes lévén a fonalak hatékonyabban működnek, ha közben másik kézzel támadni is tudok. Talán, ha úgy alakulnak a dolgok, ezúttal tényleg szükség lesz rá, hogy használjam az erejét… Ezek után egy bólintással átvettem az elftől a kesztyűt is. Megnézegettem, majd felhúztam a jobb kezemre; úgyis le tudom majd venni, ha gond adódna, s az idő, amit ezzel vesztünk, hátrányba hoz minket, de talán nem visszafordíthatatlanul. A legfontosabb itemjeim úgyis a Szophietól kapott szütyőmben lapultak, mélyen a blúzom alatt.
- Szia Ai – pislogtam a lányra csodálkozón, annál is inkább, mivel sértetlenül jutott el idáig, az arckifejezése viszont nem sok jóról árulkodott, s engem és még feszültebbé tett, pedig eddig sem voltam nyugodt. Gombóccal a torkomban hallgattam végig. Most mihez kezdjünk? Fubuki tervét és az ittlétünk valós indokát az elfek előtt nem mondhattam el neki, ám ezek nélkül meg tudom győzni vajon? – Ne aggódj, ők most nem bántanak minket – feleltem végül, egy kis szünet után – A koboldok viszont egyre erősödnek. Közösen legyőzhetjük őket, hogy felszabadítsuk a gyárakban rabszolgáskodó társainkat – mondtam – Ezért vagyunk itt.
Ám RenAi láthatta rajtam, hogy amíg szavaim teljes meggyőződésről árulkodnak, a mimikám, amit mivel teljesen felé fordultam csak a lány láthatott, azt jelezte végig, ne aggódj. Tudom mi folyik itt, és nem örülök neki, de nem szabad meghátrálnunk.
- Bízz bennünk kérlek – súgtam még oda neki, mielőtt visszafordultam volna a csapathoz – Azt hiszem, eggyel több kesztyűre lesz szükség – folytattam, immáron a minket fogadó elfnek szánva szavaim, a szemem sarkában előbukkanó, piros indikátoros mobbal viszont újdonságként hatott rám. Ain telepedett le, és ha a lány is engedte, egy laza mozdulattal próbáltam elhessegetni róla a bogarat. Mintha csak egy legyet akarnék elüldözni; nem igazán foglalkoztam az állattal: a minket körülvevő tábor és annak lakói sokkal jobban érdekeltek most.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3144
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10538/10100  (10538/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Ozirisz on Szomb. Szept. 10, 2016 11:31 am

Útközben Danee próbálkozott Arisuval beszélgetni, ám valahogy nem tűnt fel valami jó színben. Most meg csak vigyorog. De vajon mi játszódik le ilyenkor a srác fejében? Fene se tudja... Próbáltam nem tudomást venni róla, és inkább az előttünk levő kihívásokra gondolni.
Szerencsére minden komolyabb gond nélkül értünk földet az elfek sátrai közt. Az elfek pedig jöttek is, és kivételesen nem estünk fogságba. Legalábbis nem úgy, mint legutóbb. Most a kábízó nyilak érdeklődés hiányában elmaradtak, de akadtak még trükkök a hegyesfülűek társaságában. Méghogy adjuk le a fegyvereinket? Persze... még mit nem... Hinari példáját követve inkább az inventory mélyére süllyesztettem a nodachit. Nem való elfek kezében. Meg még ki tudja, Arnel még a végén a saját kardommal végezne ki... A kesztyű is elég gyanús. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ebből még nagy baj lesz. Nem kifejezetten az a tény, hogy nem lehet megnyitni a menüt. A rendszer valószínűleg rendes felszerelésként kezeli, és onnantól fogva lehetnek rajta statok, mondjuk -100 gyorsaság, és nesze, ezek után fogjátok menekülőre. Esetleg egy olyan tulajdonság, hogy csak az elfek tudják leszedni a mancsunkról, mi pedig sehogy sem. Vagy akármi. De nekem elég gyanús a dolog, és bizonytalanul ugyan, de mivel mást nem lehetett tenni, felhúztam azt az átkozott kesztyűt. Remélem nem most követtünk el egy végzetes hibát... Kezdtem egyre nyugtalanabb lenni. Ezek után mi gátolja meg Arnelt, hogy egyszerűen lemészároljon minket? Legutóbb is csak a Dragontail-nek köszönhető, hogy nem jutottunk mindannyian Ren sorsára. És van egy olyan érzésem, hogy Arnel fel fog ismerni, és kapásból a legutóbb félbe maradt kivégzéssel fogja folytatni a tárgyalás helyett...
A rossz előérzetet csak megerősítette egy RenAi is, aki valahonnan csak úgy idekerült. Ő is nyugtalan volt, látszott rajta. Hinari próbálta megnyugtatni a lányt, de a jelen helyzetben mindenki feszült. Talán Danee az, aki nem tűnik idegesnek. Vagy az elfimádat felülírta az ilyen, és ehhez hasonló helyzetben megszokott reakciókat. Vajon mi fog kisülni ebből az egészből? Valahogy olyan nem is tudom... rossz előérzetem van...

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .

Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 911
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 28
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5153/5300  (5153/5300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Kurokawa Yuuki on Szomb. Szept. 10, 2016 6:48 pm

Valószínűleg nem én voltam az egyetlen aki nyugtalanná vált ezzel az egésszel kapcsolatban. Összegezzük. Először is adjuk át a fegyvereket. Gyorsan körbe pillantottam, hogy a többiek miként is tesznek. Ozirisz és Hinari csak elteszi, Danee pedig nem is hozott magával, elmondása szerint. Én utóbbi példáját követem.
- Ahogy látjátok nálam sincs fegyver. - Persze ez hazugság volt hisz a metamorph ott pihent a bal ujjamon de ezt ők nem tudhatják. A másik kényelmetlen dolog a kesztyű. Nem értettem benne a logikát. Mi értelme van? Oké, hogy nem tudom lehívni a menüt ami számomra kérdéseket vet fel mert akkor ezek szerint semmilyen kesztyűt nem hordhatunk. Jó mondjuk én alapvetően sem használtam csak amikor egyedül voltam és amit lehetett azt a zsebben vagy az övemen hordom, potionok, szükséges tárgyak, erszény stb. De a fura az, hogy attól, hogy felvesszük mit érnek el? Nem tart semeddig levenni ha baj tör ki úgy meg nincs értelme, hacsak nem valami speciális tárgyról lenne szó. Meg amúgy is mire ez a nagy óvatosság egy sereg mellet. Csapdát szimatoltam.
- Én ezt nem veszem fel. - Jelentettem ki mikor nyújtották át a kesztyűt. - Egy diplomáciai tárgyalásnak a kölcsönös bizalomról kell szólnia amit mi már megadtunk azzal, hogy fegyvertelenül jöttünk ide... egy részünk és a többiek is eltették azt, illetve az ő fenség területén folytatjuk a tárgyalást. Ideje, hogy Arnel úrnő is bizalmat szavazzon nekünk. Esetleg annyira tart attól, hogy egy csapat fegyvertelen küldönc veszélyt jelentene rá a serege mellett? - Fontam össze a karjaim. Oké, hogy ténylegesen elakarjuk árulni végül őt de nem szeretném ha fogságba esnénk. Persze a többiek felvették a kesztyűt egy szó nélkül csak én makacskodom. - Nem mellesleg az úrnőm testőreként... - Pillantok itt rá a lányra, hogy az elf tudja kiről beszélek. - Nem engedhetek ilyesfajta hátrányt, hogy akadályozzon a feladatom elvégzésében. Ezt talán szolgálóként te is megérted. - Ezzel ki is fogytam az érvekből. Na de volt itt még meglepi. Ai felbukkanása nem kis csodálkozásra adott okot. Eleve, hogy jutott el ide ennyire könnyen a kobold őrjáratokon és az elf őrségen keresztül. Bár ez előnyös is lehet, hogy az őrszemek ennyire bambák.


Kurokawa Yuuki
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 555
Join date : 2015. Apr. 03.

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5185/5300  (5185/5300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

Témanyitás by Sponsored content Today at 11:09 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.