Kazamata

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Kazamata

Témanyitás by Klein on Pént. Szept. 16, 2016 4:09 pm

A 19. szint kazamatája
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3010
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Pént. Szept. 16, 2016 5:41 pm

RenAi

Nahát, egy üzenet Ai-chantól. Rövid volt és lényegre törő: találkozzunk, bajba keverlek. Na jó, nem pontosan ez volt a szövege, de a sorok között olvasni, különösen ha ilyen átlátszó módon fogalmazzák meg, számomra nem volt különösebben nagy kihívás. Ha nem teszi hozzá azt a félmondatot, sokkal kevesebb gyanakvással kelnék útra, így azonban kétség sem férhetett hozzá, hogy nem leszek egyedül. Magáról Ai-chanról nem feltételeztem volna, hogy ártani kíván nekem, vagy hogy egyáltalán képes lenne rá, de a céhe már okozott nekem kisebb-nagyobb kellemetlenségeket. Ily módon elkerülhetetlen volt, hogy Blackbird ne kísérjen el, és tegye azt, amihez remekül ért: az árnyékban megbújva észrevétlenül támogasson.
A helyszín a koboldok által uralt, ködös 19. szint volt. Azon belül nem volt világos, hol próbált velem találkozni a lány, így csak a helyszínre érve derült ki, hogy a kazamata része volt a barlang, ahová a koordináták vezettek. Arról természetesen szó sem lehetett, hogy visszaforduljak. Még ha csapda is van a dologban, ezekben az esetekben - mármint, ha egy csinos lány állt a dolog mögött -, inkább léptem bele abba. Ai-chan pedig bőven megfelelt ennek a fogalomnak, és tagadhatatlanul, a magam eltorzult módján, de különleges helyet foglalt el megkövült szívemben :] Amit vele tettem, az nyilvánvalóan bizonyos szemszögből nem volt szép dolog, a társadalom zombiserege pedig el is ítélné, ha tudomása lenne róla, én magam is látom, honnan származik ez a fajta megközelítés. Volt azonban az éremnek egy másik oldala, amit valószínűleg a lány sem látott. Őszintén szólva engem már az is meglepett, hogy egyáltalán látni kíván, tervezzen bármit is. A barlangba úgy léptem be, hogy Blackbird láthatta az életcsíkomat, így tudni fogja, ha esetleg valami baj érne, azonban úgy gondoltam, nem fog semmiféle baj sem érni. Bíztam magamban és abban a logikában, azokban a körmönfont szavakban, melyek eddig hű társamként szolgáltak és kihúztak a legmélyebb gödörből is. És melyek talán őt is kihúzzák belőle :]
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Hétf. Szept. 19, 2016 10:47 pm

Nem törődtem a sorokkal, magammal sem, még hogy azzal… A lényeg ami érdekelt hogy, ott legyen, ha nem jelenik meg, is van rá, egy elképzelésem mit csinálok… de, jobb lenne így. Úton voltam, már pár napja kigondoltam mit fogok csinálni, bár… az elhatározás szinte azonnali volt, de az hogy, meg is tehessem, és ne hibázhassak… azt nehezebb volt létre hozni. Nem ismertem a fiú pontosa képességeit, valamint hogy azon kívül hogy, lovag… mire építette magát. De, azzal sem számoltam, hogy lenne… bárki… aki elkísérné, még ha hozna is magával valakit… Értelmes ember nem bízik meg egy ilyen alakban. Megtanultam!...
Amint megláttam, azt hittem megkövülök, gyökeret eresztett a lábam, hisz amire készülök… de, nem fordulhatok vissza. Ez az egyetlen módja annak, hogy véget vethessek ennek, és annak, hogy bárkivel is akárcsak hasonlót is megtehessen. Az igazat megvallva… rettenetesen féltem, tőle is… másoktól, de ebben a pillanatban magamtól is. Nem köszöntem neki, de sikerült erőt vennem magamon, hogy pár másodpercnyi megtorpanás után a közelébe lépjek. Nem… kell mást csinálnom csak amit a bosson is, kizárni a tudatomból, nem támadhat most rám… Amint közelebb értem, láthatta hogy a bőröm sápadt, a szemeim sötétek és karikásak, a tartásom enyhén meggörnyedt, de észrevehetően próbáltam magam tartani. Próbáltam nem ránézni… elég volt csupán a körvonala… még az is elég volt ahhoz, hogy émelyegni kezdjek. Nem tőle… Magunktól… Meg… úgy… mindentől. Itt helyben sírva tudtam fakadni, mégis láthatta hogy, pillantásomat mereven előre szegezem, és észlelés ide vagy oda… A harmadik felünket nem vettem észre. Nem köszöntem neki, nem szóltam hozzá, csupán szótlanul indultam meg, előre… befelé, a barlang mélyébe. Nem volt látásom, így nekem kellett egy fáklya, amit meg is gyújtottam. Reménykedtem benne, hogy a kíváncsisága elég lesz ahhoz, hogy kövessen.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Kedd Szept. 20, 2016 3:54 pm

Nem sokkal azután, hogy megláttam Ai-chant, ő is észrevett engem. Egyedül volt, legalábbis elméletileg, legalábbis most még. Egy pillanatra megtorpant, szinte olvasni lehetett volna a testbeszédéből. Sose volt jó az érzelmei elrejtésében, bár voltaképpen túl sokszor nem találkoztunk, így nagyon sok mindent nem tudtam róla, és nem is tehetnék ehhez hasonló megállapításokat. Ahogy ő se tudott rólam szinte semmit. Kellően komoly ábrázattal néztem rá. Elindult felém, de nem szólt semmit, csak meredt maga elé, és igyekezett kerülni mindenféle szemkontaktust. Nagyjából ki tudtam találni, milyen állapotban lehet. A rémes egy meglehetősen találó jelző volt, kvázi zombiként közeledett felém. Ő csak egyfajta szemszögből tudta megközelíteni mindazt, amit átélt. Valószínűleg még nem is beszélt róla senkivel.
Én is hallgattam, csak követtem a tekintetemmel a lányt, és vártam, mit fog tenni. Vagy hogy tesz-e egyáltalán valamit, lesz-e hozzá bátorsága, energiája, elhatározása hogy hozzám szóljon. Nagyjából átgondoltam, hogy én mit kívánok neki mondani, ugyanakkor természetesen az első adandó alkalommal sutba is kellett mindezt dobnom, hiszen ő így, némaságba burkolózva elindult a barlang mélye felé. Egyértelmű volt, hogy el akar vezetni valahová, hogy azt akarja, kövessem. Leszegtem a fejem és enyhén megcsóváltam, majd határozottan utánaléptem, és megragadtam a csuklóját, hogy megállítsam.
- Még az üvegnél is átlátszóbb vagy. Nem neked való az ármánykodás :] - jegyeztem meg - Mit találtál ki? Várnak ránk az igazságosztó barátaid, szövetkeztél a koboldokkal, vagy találtál egy szörnyekkel teli termet? - kérdeztem hűvösen. Azt nem is feltételeztem, hogy esetleg ő akar valamit tenni. Ő nem az a fajta, aki bemocskolná a kezét. Nem engedtem el, még akkor se, ha esetleg pánikrohamot kap az érintésemtől.
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Kedd Szept. 20, 2016 8:28 pm

Képes voltam erőt venni magamon és ez volt a lényeg. Megtorpantam, visszavonulhattam volna, talán akkor még észre sem vett. De makacsul ragaszkodtam az elhatározásomhoz. Viszont nem szerettem volna megint kettesben lenni vele, undorodtam tőle, és legalább annyira magamtól is. Féltem tőle, és attól is amit tenni készülök. Lényegében nem ismertük egymást, pár… dolgot tudunk csak, de az vajmi kevés volt ahhoz, hogy tisztább képet kaphassunk a másikról, egy dolgot viszont tudtam… Vagyis, nem voltam benne biztos, de… érdekelt miért érte meg neki még azt is, hogy elveszítse Szophiet… Tönkre tegye az életem, valamint a sajátját is… Érthetetlen volt számomra mindez… De, ez a kíváncsiság még ha motoszkált is bennem, az iránta érzett és azóta is táplált harag, és gyűlölet erősebb volt. Mégis, ahogy lépkedtem egyre közelebb, ha nem is hozzá, de a barlanghoz, a… végcélomhoz, úgy éreztem mintha minden lépéssel hátrahagynék magam mögött valamit, és szívem, lelkem egyaránt kezdett kiürülni. Ijesztő érzés volt, rémisztőbb mint utálni, pedig mondatni azt, ez a fiú tanított meg erre az érzésre. Máskor is haragudtam már másokra, estek rosszul dolgok, de… rosszat még nem akartam senkinek. És idegen volt nekem még ez az érzés, olyannyira… hogy, talán pont emiatt… mert így mertem érezni, nem gondoltam magam jobbnak még nála se… Amikor a közelébe értem, éreztem hogy néz engem. Talán ezért is kerültem ennyire mindenféle kontaktust vele, viszont ő cselekedett. Gyorsabb volt mint én, vagy legalábbis én biztos figyelmetlenebb és felkészületlenebb voltam, tompább, fáradtabb reflexekkel nem védekezhettem, már elkapta a csuklóm, mire elránthattam volna. Úgy éreztem hogy, szorít, hogy sakkban akar tartani, meghallgattam amit mondott, csupán merev arckifejezéssel bámultam, őt, de a szemét kerültem. Ha van olyan, hogy aura, érezhette hogy, miként borul el és sötétül be, még az enyém is, de legalábbis a kisugárzásommal szembetalálhatta magát. Az arcát figyeltem, megpróbáltam kihúzni magam szavai hatására, de pár másodpercig csak némán meredtem, nem akartam hozzá szólni, de… nem volt más választásom.
- Csak nem megszólalt a lelkiismereted, Tachibana? – Kérdeztem vissza, hűvös hangjára, enyhén cinikus hangsúllyal. Nem, azt nem hinném, azt sem gondolnám hogy fél tőlem… de, meglepett, hogy ilyenekre gondol, bár… ezeket is megtehettem volna, tényleg. De nem… nem, kockáztattam, hogy Szophien és Ritán kívül más is tudja. Sőt, az első lánynak is ködösen fogalmaztam, inkább csak… megengedtem hogy, revánsot vegyen, ha esetleg majd… úgy gondolja. Vagyis, ezt akkor írtam, amikor úgy, hittem talpra tudok állni. De mindig van valami, ami visszaránt... Először is, érezhette ahogy, megpróbálom kirántani a csuklómat a markából, ha rászorított, akkor talán meg is rántottam a fiút. De, ha nem engedett el, akkor folytattam.
- Engedd el a kezem! – Szólítottam fel, és érezhette ahogy, még hangomban is elnyomom az indulataimat.
- Vagy… velem jössz vagy nem. – Csupán ennyit, jelentettem ki. Azzal, ha elengedte a kezem, ha nem, megindultam. Voltak gondolataim, arra az esetre is, ha nem jönne… de, úgy gondoltam, ha megadom neki a választás látszatának jogát, könnyebben velem tart. Úgysem nézne ki belőlem ekkora furfangot. Mondjuk, gondolkodtam hasonló eshetőségen, így pont ezért volt, ez... az első lépésem, az ügy érdekében. Amint elengedett, előhívtam a a fáklyát, majd meg is gyújtottam azt, tudtam hogy, neki van látása, de nekem nincs. Valamint a fáklya, még két dologra jó volt. A levegőhiányt is észre lehetett vele venni, valamint bizonyos föld alatti gázokat, bár... pont a gázok miatt, veszélyes is volt.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Szer. Szept. 21, 2016 4:31 pm

Nem találtam ijesztőnek a kisugárzását. Kétségtelenül hiányzott belőle az a szeleburdi, de bizonytalan aura, ami annyira jellemző volt a lányra, most elnyomta azt egyfajta melankólia és harag keveréke. Ijesztő azonban nem volt. Nem volt rá okom, hogy annak találjam. Az én szememben csak egy elkeseredett, összetört lány volt, aki saját magát tette tönkre azzal, hogy nem látta a fától az erdőt, és egy olyan embertől fél, aki nem kíván ártani neki.
- Legfeljebb a sajátod :] Nekem már rég nincs olyanom. Akadályozna mindabban, amit gyarló emberként meg kívánok, és meg tudok tenni a saját érdekemben - feleltem, egy pillanatig sem tagadva, vagy fátyolozva, hogy önző vagyok. Nagyon önző. Pont, mint minden ember. Én ezt nem szégyelltem, sőt, be is mertem vallani. Magamnak és másoknak is. Álszentség azt állítani, hogy lenne bármi, amit másért teszünk meg. Lehetséges, hogy egy-egy tettünk valóban segít másokon, de végső soron azt nem a másik személyért tesszük, hanem saját magunkért. A hangzatos önzetlen tetteink valójában a dicsőséget és az elismerést keresik, kétségbeesett kapálózás annak bizonyítására, hogy létezünk és érünk valamit.
Megpróbálta kirántani a csuklóját a fogásomból, de eleinte nem sokat ért vele. Elég erő volt a karomban ahhoz, hogy megtartsam őt, azonban nem feldühíteni kívántam a lányt, hanem megállítani. Arra pedig jobb módok is voltak annál, hogy a kezét szorongatom és erőlködök teljesen feleslegesen. Így végül elengedtem, vigyázva rá, hogy ne essen el a saját lendületétől.
- Tévedsz. Nem az a kérdés, hogy veled tartok, vagy sem - közöltem szenvtelenül, és amíg ő fáklya után kotorászott, én levettem a csuklómról a karkötőmet, és amint Ai-chan elindult, egy hanyag mozdulattal elé hajítottam. A karkötő pedig egy szempillantás alatt négyszögletű pajzzsá alakult, melynek négy sarka a barlang falaiba mélyedt, egyfajta falat képezve a lány elé.
- Ahogy én, úgy te sem mész sehová. Addig nem, amíg észhez nem térsz - mondtam neki egykedvűen, zsebre dugott kézzel, fejemet enyhén oldalra billentve bámultam rá.
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Pént. Szept. 23, 2016 10:29 pm

Undor jelent meg az arcomon szavaira, de több szóra nem méltattam, nem volt mit mondanom, nem… azért vagyok itt, hogy bájcsevejt kezdjek… főleg nem vele. Undorodom még a lététől is, mégis… vannak bennem kérdések, számtalan miért, ami nem hagy, nyugodni… egyszerűen nem vagyok képes megérteni, felfogni… és ez zavar. A világ amit hittem, hogy olyan díszes fényes és nyugodt… egy pillanat alatt torzult el, füstös, hűvös, zajos közeggé. És… jelenleg úgy érzem, eddig is ilyen volt, mások látták ezt, Rita látta ezt, Szophie látta ezt, mindenki látta… csupán én nem. Azt hiszem, valami baj van velem. Tévedésben éltem egész végig, azt hittem a világ egy jó hely, tele érdekes és csodálatos emberekkel. Nem így van…
A világ egy torz közeg, és én is egy ilyen torzulat vagyok… csak eddig ezt nem láttam. Tachibana válasza fájón, őszinte volt, és engem igazolt, mindazt amit most látok, és mindazt amit nem szeretnék… amiben nem akarok tovább élni, és… nem megerősíti bennem… hogy neki sem kéne. Rámarkolt a csuklómra, majd egy ideig szorította, de amikor sikerült kitépnem magam a kezéből. A másikkal meg is ragadtam a saját csuklóm és igaz… nem fájt, de zsibbadt és dörzsölni kezdtem, nem kényszeresen, lassan, csillapítva a zsibbadást, valamint levakarva a mocskot. Eközben távolabb léptem tőle, úgy, hogy még egy karnyújtásnyi távolság legyen köztünk, tehát ne tudjon… rögtön hozzámérni. A pillantásom zaklatott volt, és érezhetően nyugtalan. Végül a fáklyát kezdtem el keresni, majd megindultam előre, egy mondat után. Tachi, olyan lépést tett… amivel egyáltalán nem számoltam, láttam már nála ezt a pajzsot… de, teljesen meg is feledkeztem róla, pedig dicsekedett vele, és bosson is használta már…

Kénytelen voltam megtorpanni, a falat megpillantva, a hangját meghallva akaratlanul is összerezzentem, nem is értem miért, nem ijedtem meg… vagyis nem tőle, inkább attól, hogy nem teljesíthetem azt… amit elkezdtem…
- Most vagyok csak igazán észnél… - Jelentettem ki, hogy végre felnyílt a szemem és eddig voltam a magam kis álomvilágában.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Vas. Szept. 25, 2016 3:05 pm

Nem kívántam hagyni, hogy azt tegye, amit akar. Minden bizonnyal készült valamire, de mivel ostoba módon nem a találkozásunk helyére állította fel a maga kis csapdáját - ami igazából nem túl meglepő, hiszen kétségtelenül kevés tapasztalata lehetett ezen a téren -, így volt alkalmam megakadályozni, vagy legalább beleköpni a levesébe. A kérdés csak az volt, minderre hogy reagál. A pajzsom számára áttörhetetlen volt, láttam már elégszer harcolni ahhoz, hogy tudjam, önerőből nem tud sebezni, ha pedig elmozdítja, azt csak annyi erővel tudja, amitől a barlang is beomlik. Valószínűleg nem volt akkora súlyemelése, hogy erre képes legyen. A másik oldalt pedig én magam álltam el. Ő esett csapdába, de végül nem esett pánikba. Nem történt változás a viselkedésében. Zavart volt ugyan és nyugtalan, de eddig is az volt.
- Arra a cicára emlékeztetsz, aminek egyszer véletlenül a farkára léptem, és onnantól kezdve megsimogatni sem tudtam, mert ösztönösen elhúzta a fejét - jegyeztem meg, párhuzamot vonva a macska és a lány között. Mindketten azt gondolták, hogy bántani kívánom őket, és ennek még a legkisebb esélyét is el akarták kerülni. Egy négylábúnál ez érthető viselkedés, ám egy ember ennél intelligensebb kéne legyen, minthogy vak félelemben éljen, akárhányszor csak meglát valakit, akiről rossz emlékek jutnak az eszébe.
- Csak azt hiszed, hogy észnél vagy. Meggyőzted róla magadat, nem teszel fel kérdéseket, nem próbálsz meg válaszokat találni. Alkottál egy világot a fejedben, amelyben betöltesz valamilyen szerepet, és a tetteidet öntörvényűen igazolva látod benne - feleltem egykedvűen.
- Nyugtalan vagy, félsz tőlem, rossz érzések tobzódnak benned, de te ezt így akarod, hiszen ha másképp akarnád, fennállna a veszélye, hogy ez a gondosan megteremtett világ a fejedben, ahol áldozat lehetsz, összeomlik - tartottam egy rövid hatásszünetet, hogy leülepedjenek a fejében a szavaim.
- Szerinted miért jöttem el? Miért vagyok most itt, ha átlátok a terveiden? - kérdeztem tőle - Gondolkodtál már valaha azon, hogy mi áll a cselekedeteim mögött? És mi a helyzet Jin tetteivel? Hinari? Szophie? Bárki más? - vontam kérdőre - Nem muszáj válaszolnod, tudom, hogy nem. Ha megtennéd, azzal veszélybe sodornád a saját hited, a saját magadba vetett bizalmat, a kényelmes léted. Ez azonban nem a te hibád. A legtöbb emberre jellemző - folytattam, de még nem fejeztem be.
- Látom, hogy undorodsz tőlem. Azonban azt is tudom, hogy saját magadtól is undorodsz. Saját magadat is hibáztatod. Hiszen minden egyértelmű volt, csak figyelmen kívül hagytad a jeleket. De azt már megkérdezted magadtól, hogy miért? - tettem fel talán a legfontosabb kérdést. Ez volt az, amire igazából választ vártam. Nem azért, mert ne tudtam volna rá én válaszolni, hanem mert azt kívántam látni, hogy képes-e szembenézni saját magával.
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Kedd Szept. 27, 2016 9:56 am

Ideges voltam, igyekeztem összerakni, miként is, juthatnék előre, ha ez a nyomorék, már megakadályozott benne. Viszont pont az ingerültségem, volt az, ami miatt éreztem, hogy zsibbad a fejem és nem jut eszembe semmi féle megoldás. Egy dolog volt csak… a menekülés, a visszavonulás, viszont szavai… azok az elhangzott, undorító mondatok… egyszerűen nem tudtam ott hagyni. Amikor engem viszonyított egy macskához, sugallva hogy, nem bántana…
- Csak az a baj, hogy nem véletlenül léptél rám… - Jelentem ki undorral, persze… ez egy nagyon de nagyon rossz hasonlat volt, és még magát próbálná jobb színben feltüntetni?... Leginkább csak ennyit tudtam leszűrni, vagy hogy azt hitte, pár szerinte szépen összerakott mondattal majd mindent elsimít?.... Nem! A kérdések amiket feltett helyén valóak voltak, és meglepő talán de gondolkodtam, de ez… nem az a pillanat volt… Amikor Jin nevét, Szophie nevét a szájára veszi… elborult az agyam, és egyszerűen megütöttem. Arcon csaptam, majd melkasba, majd vállba, majd ismét fejen… ahol csak értem… Nem érdekelt hogy nem okozok fájdalmat, nem érdekelt hogy nem okozok sérülést… egyszerűen nem bírtam magammal és a testemmel. A szemeim villámot szórtak, miközben igyekeztem minnél több… minél erősebb ütéseket szórni a srácra. Mindig is agresszív voltam, ez nem újdonság… de most talán rosszabb vagyok az eddigieknél. Koordinálatlan mozdulatok, és nem figyeltem, nem gondolkodtam, oda ütöttem ahol csak értem… Miközben, éreztem hogy egyre fáradok, és az undort és haragot, felváltja egy még kegyetlenebb érzés. Össze szorult a szívem, és úgy éreztem bőgni fogok, tehetetlenségemben…
- Ne.. merd… a nevüket… a… szádra… venni… te disznó! – Üvöltöttem, szinte artikulálatlan, minden ütés után, kapott egy szavacskát a mondatból, ha védekezett, vagy ha nem, ha kitért, vagy ha megpróbált lefogni… Mindenféleképp támadtam őt.
- Rohadtul azt hiszed hogy tudod, de nem! Azt gondolod, hogy érted.. de nem! – Igen, azt hiszed, ezeket a dolgokat, ezeket a mondatokat ő nem tette már fel magának, valamint nem talált rájuk választ? Volt… amire tényleg nem. De, de nem akar az áldozat szerepébe díszelegni. Ez a helyzet sokkal bonyolultabb, és fájdalmasabb ennél, mintsem ő… áldozat lehessen. Ő, legalább annyira vétkes mint te, viszont, ezt kimondani… a szemedbe mondani… egyenrangúvá súlyedni… ehhez, erő kell.
- Nem volt egyértelmű! – Tagadtam.
- Tudtam… hogy, más… de, Jin sem volt minidig ugyanolyan… - Mint, ahogy más sem, főleg hosszabb idő után.
- Te egy aljas, utolsó, megátalkodott… féreg vagy, aki kihasznált! És nem… nem én vagyok az áldozat… Jinnek küldtél üzenetet? Eldicsekedtél vele?... – Vádaskodtam, de remegtem az idegességtől…
- Itt… csak áldozatok vannak, a te kis játékodnak köszönhetően! Jin… Szophie… - Kicsit elhallgattam, féltem mit fog szólni, ha felhozom őt, hisz kettőjükhöz nincs sok közöm, de… felelősségérzetem az van.
- Mond csak… hogy tehettél ilyet valakivel… aki képes volt szeretni téged? – Látszódott a szememben a hitetlenkedés, az értetlenkedés, és a szomorúság…
- Te is áldozat vagy, a magad… hülyeségének… a magadnak is ártasz… de miért? – Igen, képes vagyok olyan hülye lenni, hogy ezek után is lássam azt az oldalt is… Bár, ezt a labdát vissza lehetne, dobni, talán meg is kapom… de, válaszom van rá, épp csak… magam sem tartom elfogadhatónak…
- De, mindkettőnknek köszönhető ez a kialakult helyzet, ami… már visszafordíthatatlan… Megtehetném… hogy Szophie, után küldelek… de őt büntetném azzal is! – Indulatos voltam, mégis elfogadtam a magam vétkeit is, vagyis… nem fogadtam el, csupán… tudomásom volt róluk. Azzal, a fiú nem tudott már belém rúgni, hiába szeretett volna.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Kedd Szept. 27, 2016 9:17 pm

Hogy őszinte legyek, könnyedén képes lettem volna leszerelni őt. Minden egyes ütését elkerülhettem volna. A mozgása lassú volt és kiszámítható. Ezért nem kívánok olyan érzelmekben osztozni másokkal, mint a düh. Ha eluralkodik rajtad, képtelenné válsz a józan gondolkodásra, csőlátásod lesz, és értelmetlen dolgokat teszel. Pont, ahogy most Ai-chan. Értelmetlenül ütött-vágott, nekem nem fájt, nem ártott vele. A saját feszültségét talán levezette egy kicsit. Hagytam, hadd tegye meg. Közönyös arccal, mozdulatlanul álltam előtte, amíg el nem fáradt, és a tettlegességből végre kinőttek a szavak. A vádak, a kérdések. Mindaz, amit tényleg ki kellett volna adnia magából. Végighallgattam szó nélkül, ahogy nekem esett, de ezek a szavak nem váltottak ki belőlem semmiféle érzelmet. Nem éreztem bűntudatot, nem dühített, nem zavart, nem szórakoztatott. Egykedvűen néztem végig a kifakadását, megvártam, amíg befejezi, és csak azután nyitottam szólásra a szám.
- Hadd tisztázzak egy félreértést. Szophie nem volt szerelmes belém. Érzett valamiféle ragaszkodást irántam, amit ahhoz tudnék hasonlítani, amit a kislány érez a kedvenc plüssével kapcsolatban. Egy játéka voltam, nem több, én pedig azért küzdöttem, hogy ne unjon meg - közöltem hideg, érzelemmentes hangon. Kemény szavak voltak, de igazak mind egy szálig. Én ismertem Szophie egy olyan oldalát is, amit nagyon sokan, így Ai-chan sem ismerhetett. Sokkal kegyetlenebb emberi lény volt, mint amilyen én valaha leszek. Pont emiatt volt különleges számomra, a mássága miatt. Akkor, azon az estén azonban egy más játékot talált, és otthagyott érte.
- Amit megtudtam a kapcsolatotokról Jinnel, az alapján te is pont ugyanúgy küzdöttél érte, és pont ugyanolyan eredménnyel. Nem ugyanaz volt az oka, de küzdöttünk, mert boldogok akartunk lenni, Ai-chan. Emlékezz rá, mit éreztél, amikor simogattalak, amikor csókoltalak. Olyasmit adtam neked, amit máskülönben soha nem érezhettél volna. Te megkaptad a boldogságot, amit annyira akartál, még ha csak fél órára is - sulykoltam a tudatába, hogy ami köztünk történt, azért nem egy aljas féregnek kéne neveznie. A kapcsolatuk ugyanúgy zsákutca volt, mint az enyém Szophieval.
- De nem azért tettem, amit tettem, hogy boldoggá tegyelek. Amikor először megláttalak, csak arra tudtam gondolni, mennyire kívánlak téged. Megbabonázott a tökéletességed. Megőrülök érted, Ai-chan, ebben a pillanatban is. Senkiért se mentem még olyan messzire, mint érted! De nem csak a fékezhetetlen vágyat érzem irántad, melletted ki tudtam kapcsolódni, jól tudtam magam érezni anélkül, hogy nekem is tennem kéne a szórakozásom érdekében - mondtam el őszintén, amit éreztem. Ő nem tudhatja, hogy ez is jelzi, mennyire fontos számomra. Különösebben nem érdekelt, ha undorítónak tart, ez nem változtat azon az őrült szexuális vágyon, amit a lány iránt érzek.
- A barátod kívánok lenni, de a törődő, odaadó szeretőd is, aki a nőt látja benned, és képes boldoggá tenni. Mindkettőnk előtt szabad az út hozzá, de ehhez le kell vetkőznöd ezt az értelmetlen önsanyargatást, ami béklyóként köt olyan kapcsolatokhoz, melyek a legjobb esetben is csak egyoldalúak voltak - és most jöhet a következő pofon, az üvöltözés, a sírás és a faképnél hagyás. Tisztában voltam vele, mennyire abszurd az, amit most kifejeztem, de rontani már nem ronthattam a helyzetemen :]
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Kedd Okt. 04, 2016 7:51 pm

Én is tudom, hogy könnyedén kivédhetett volna, mégis „emberesen” állta az ütéseimet. Mivel jártas volt a pszichológiában elvileg, tudta mit jelenthet, az arcra, mellkasra, vállra mért ütések jelképe. De ha nem, az sem baj. Jelen esetben ugyanis, lényegtelen volt, legalábbis számomra. Számomra, jelenleg… nehéz volna megfogalmazni mit is akartam.

Hitetlenkedve hallgattam a mondatát, azt ahogy „letagadta” Szophie szerelmét. És egyszerűen nem értettem… felháborított, de próbáltam magam azzal csitítani, hogy talán ő így… védekezik. Gyenge nyomorult féreg… Elhiszi a saját hazugságait, csak hogy könnyebbé tegye az életét, és megszabaduljon a felelősségtől… Az undor érzése, egyre inkább rakodik, é sokszorisodik, azt hittem, nem tudja tovább növelni bennem, ezt az iránta érzett megvetést, de sikerült.
- Annyira…. – Egyszerűen nem tudtam kinyögni, szavakba önteni az iránta érzett megvetésemet, szánalmamat…
- Egyszerűen… - És megint, belém akadt a szó… Miért nem tudom kimondani, kifejezni magam… Ideges vagyok, mérges, dühös és fáradt, valamint szomorú, és talán… ez leginkább. Kész… kizárt, nem fogta fel mindazt ami vele történt, ami lejátszódhatott, szerencsétlenül járt céhtársamban. És mindez… több mint idegesítő, félelmetes, dühítő, inkább csak mélységesen fájdalmas és szomorú. Olyannyira, hogy itt helyben sírva tudtam volna fakadni. De nem a magam fájdalma miatt. Hanem azért, amit ő nem érezhet, azért amit Szophie érezhet, azért… amiért nem tehetek mindez ellen semmit. Majd szavai még mélyebbre ástak a lelkemben. Olyan voltam mint egy megkopott, megbontott mázolmány, egy festmény, amelynek rétegeit kiskanállal kapargatták meg, elvett valahonnan, és áttett egy foltot, egy színt… oda, ahova neki tetszene. Két baj van csak. Ez a festmény él. Ha kapargatják, fájdalmat él át. És ha kiegészítik… zsibbad, és elveszti önmagát. Egyszerűen, ilyet nem lehet. Vannak művészek akiknek sikerül, de nem élő, érző emberi lényen. Valamint… egy ilyen hasonlatnál érezned kell azt, hogy ha el is veszel, és máshova is raksz…. nem adsz vele, nem lesz több, de kevesebb sem. Épp csak egy torz valami, ami nem találhatja meg önmagát, mert képtelen követni a változásokat.
A mondatok hallatán nem éreztem mást, csak mélységes keserűséget, ami tovább ásta a fájdalmamat, és azt a tömör, zsúfolt feketelyukat a szívemben. Nem tettem mást, a mondatok hallatán, csak legugoltam, a hátamat a falnak támasztottam. Az arcomat a kezeimbe temettem és újból zokogni kezdtem.. Mindez… olyan valótlan volt. Mit kéne most tennem? Itt hagyni?... Azzal, hogy segítenék bármin is?... Ugyan nem felejtettem el a célom, és egyre erősödött bennem, hogy… meg kell tennem. Ez a fiú, már nem ép. Nem tehet róla ami,  vagyis szeretném azt hinni. De ártalmas másokra, főleg azokra akik meg tudják szeretni. Jobb lenne nélküle Aincard. És nélkülem is, aki mint kiderült… lényemmel és külsőmmel okoztam az egész bajt. Talán, inkább miattam van az egész mint miatta… Mondatai egyre csak növelték bennem ezt az érzést… és észre sem vettem, ahogy a hátam újra és újra bele verem a barlang falába. Egyre hevesebben és indulatosabban kezdtem el hintázni. Úgy éreztem magam mint egy haldokló nap, ami hamarosan összeesik és fehér törpe lesz belőle… Féltem hogy, összeroskadok, és féltem attól is, hogy felrobbanok, és óriási erőt kibocsájtva vesztem el az öntudatom… Az érzelmek, bizonyos állapotban, olyan hihetetlenül képesek túlfeszíteni önmagukat, a határaikat… és éreztetni azt, hogy a tested kicsi és törékeny, miközben félsz… félsz magadtól, mindattól ami történik veled… benned.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Szer. Okt. 05, 2016 11:19 am

- ...utállak - fejeztem be a mondatot, amit elkezdett - ...gyűlöllek - folytattam a másikkal is. Nem lehettem biztos benne, hogy valóban erre gondolt, de adta magát ez a két szókapcsolat, én pedig megengedtem magamnak, hogy használjam is őket.
- Ugye? Bár jogod van a saját érzelmeidhez, de azért én mégis megkérdezem: mi értelme van bármelyiknek is? Több leszel tőlük, netán jó érzést keltenek benned? - értetlenkedtem. Én már rég nem tudtam hasonlót érezni, nem találtam értelmét annak, hogy bármelyik elködösítse az elmémet, és megnehezítse a racionális döntéseket.
- Nem tudtad egyik szót sem kimondani, mert nem ezek a helyes szavak. Nem ezt kívánod nekem mondani - világosítottam fel, miközben ő lassacskán újra az összeomlás jeleit mutatta azzal, hogy összegörnyedt a fal mentén. Én elmondtam, mi mindent érzek iránta. Kendőzetlenül, és persze nyersen. Normális férfi ilyet nem mond, mert a társadalmi elvárások, vagy éppen az etikett megakadályozza abban, hogy kimondja, amit gondol. Nem csak a saját oldaláról: a lányokba is bele van nevelve, hogy fel kell háborodni a hasonló gondolatok hallatán. Mindig is rosszul voltam az ilyen és ehhez hasonló képmutatástól. Mindenki tisztában van vele, mit akar a másik, és mégis elbújnak ezek mögé a frázisok és viselkedési formák mögé. Ai-chan sem tudott mit kezdeni a vallomásommal. Tán az elméje sem ép már, mert romba döntötte saját magát. Odasétáltam hozzá, és letelepedtem mellé. Hogy abbahagyja a hintázást, határozottan átkaroltam a vállát, és magamhoz húztam.
- Ugyanabban a cipőben járunk, Ai-chan. Miután Szophie börtönbe került, nyomoztam egy kicsit utána, mi történt pontosan. Azokban a napokban három fiatal fiú áldozta a vagyonát börtön kristályra: az egyik három vörös játékost akart megbüntetni, akik kirabolták, a másik kettő viszont elveszített valakit. Az egyikük a legjobb barátját, a másikuk a barátnőjét. Valószínűleg az egyiküket Szophie ölte meg. Talán mindkettőt. Ártatlan életeket oltott ki, mert úgy érezte, jó játék lesz hátrahagyni minket, a fiúját, a barátait, a céhét, és börtönbe kerülni. Képes rá, hogy ilyet tegyen. Hogy kilépjen az addigi életéből, és félresöpörjön mindent és mindenkit. Még a saját érzelmeit is - mondtam neki melankolikusan. Lehet, hogy nem maradt meg az ölelésemben, sőt, igazából valószínű, hogy kiszakította magát, de nem zavart, nem érdekelt.
- Nem tudom, Jin-kun mit üldözött. Sikert, gazdagságot, élményeket, izgalmat? Lényegtelen, a végeredmény ugyanaz lett. Nem törődött veled, aztán egyedül hagyott. Akárcsak Szophie engem, még ha a sorsuk nem is lett ugyanaz - noha az én szememben Szophie ugyanúgy halott volt. Talán egyszer megtalálja a kiutat, de kétlem, hogy bárki is visszafogadná ezek után.
- Mit kívánsz tenni ezek után? Sajnálni, utálni, gyűlölni magad és engem örökké, és besüppedni a fájdalom és a félelem mocsarába, vagy továbblépni és megkeresni a boldogságot... velem? - tettem fel a lánynak a kérdést.
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Csüt. Okt. 13, 2016 11:19 am

Amikor a fiú befejezte a szavaimat csupán idegenkedve pillantottam fel rá. Annyira azt hiszi hogy mindent tud… Utálom, de sose fogom bevallani. Valakit utálni számomra szégyen és gyengeség… és nem elég az érzéssel de magammal is meg kell küzdenem, pontosan ez miatt. Nem tagadtam, de nem is helyeseltem, teljesen össze voltam zavarodva. Valahogy… még mindig ostobán élt bennem az érzés, hogy mindent… MINDENT visszacsináljak, és újra élhessük az életünket, úgy… ahogy eddig. Talán még mindig nem sikerült elfogadnom, hogy a történtek nem visszafordíthatóak… Jin, Szophie… mi… Mégis hullámokban tör rám a teljes tagadás, és amikor az a kevéske ragaszkodás is elvész, akkor úgy érzem összeroppanok és nem maradt már tényleg semmim. És azt a kis semmit, ami megmaradt… akarom a képébe dörgölni, hogy lássa mit tett, majd vele együtt a mélybe dobni, és megszűnni… örökre.
Amikor azt kérdezte hogy, jó érzést kellt-e bennem, hogy utálom, egyszerűen rá akartam vágni hogy igen. Igen! Azzal hogy utálom, őt teszem felelőssé, és ő lehet minden baj okozója… én pedig az áldozat. És ugye ilyenkor jön képbe, hogy én is bűnös vagyok… ugyanolyan, mint ő…

A vallomása, azok az ocsmány elgondolások… nyers valójukkal, csak még inkább taszítottak a mélybe, és még kevésbé tudtam megmaradni önmagamnak, úgy éreztem mint akinek a lelke egyszerűen összezsugodik és minden benne lévő kis érzelem, óriási mértékre nő, szorít, fáj és kínoz… Nincs ott helye többé. A legjobb lenne kitépni mindent a helyéről, hogy újra csendes és nyugodt lehessen, hogy megszabaduljon a lelkem mindentől, amit most magán cipel. Éreztem ahogy a lábamat elhagyja az erő, ahogy a tudatom összeszűkül, és zsibbadni kezd a fejem, a látásom szemcsésedik, én pedig a falnak vetve hátam, engedtem a gravitációnak, és görnyedtem össze. Nem, volt máshoz erőm, csupán hogy előre hátra himbálózva, némi feszültséget leadva, vagy magam sem értem az okát, fel sem fogtam mit csinálok és miért… csak egyszerűen úgy volt jó…
Éreztem ahogy közeledik felém, ahogy karja lassan elér és határozottan átkarol. Védekezni akartam, most tényleg? Még ezek után tényleg megtette? Miért nem érzi a saját határait? Hogy lehet valaki ennyire önző és nárcisztikus?... Miért nem látja a valóságot, miért nem képes érezni azt a terhet amit én?... Úgy éreztem, sosem voltam még ennyire távol embertől mint mi most. Pedig alig pár centi választ el minket… Valamit beszélt, megint csak beszélt… Hallottam a szavakat, a mondatokat, de úgy éreztem mintha egy másik szobából visszhangozna a hangja. Rettenetes érzés volt. Éltem már át hasonlót… egyszer az egyik eventen, vagy akkor amikor megtudtam hogy Peter halott… de ez most, sokkal intenzívebb volt, szinte lüktetett. Féltem. Soha nem éreztem még ennyire egyedül magam. És az hogy ő itt volt, csak még nagyobb veszélyforrást jelentett, gyenge és kimerült állapotomban. Bele akartam kötni, rámondani hogy hazudik, és hogy… bármit mond csak hazugság, és vegye észre magát! Ennyit akartam csak! Észhez téríteni, egy kis lelkiismeretre tanítani, és szembesíteni azzal, hogy minden rossz okozója ő,és én voltam a fegyvere.
Elhagyta a száját egy mondat, amire kifejezetten koncentrálnom kellett, de úgy éreztem, megfogtam azt… amibe beleköthetek. Kitéptem magam a karjából. Eddig sem azért hagytam mert akartam, hogy védjen, támogasson. Csupán nem volt erőm, motivációm védekezni… ellenkezni. Nagyon durva és ijesztő abba belegondolni hogy mennyire védtelen és gyenge vagyok jelenleg. Hirtelen történt minden, erőt nyertem az indulataimból, és… kitéptem a karjaimból magam.
- Hazudsz! Szophie soha nem ölt volna… és te tényleg nem láttad őt szenvedni? Nem láttad mennyire bántotta amikor Kazuma meghalt?... Vagy… úgy alapjáraton, olyan sokszor… láttam szomorúnak, te miért nem?... Hogy mondhatsz olyat hogy, rosszabb mint te? Miért nem gondolsz bele abba, hogy mi van ha pont tőled akart elmenekülni? – Mintha minden dühömet rázúdíthattam volna, hisztérikus és sokszor szinte artikulálatlan szavak hagyták el a számat. Igazán nem lennék büszke arra ahogy magamat látom most, de nem látom… egyszerűen elvesztem. Ott tartok hogy nem tudom milyen vagyok, milyen voltam… vagy mit akarok pontosan. Egyetlen egy dolog volt bennem most, rengeteg érzelem, düh, fájdalom és félelem… Az utolsó mondatát talán már nem is sikerült elmondania, hisz hirtelen támadtam le.


_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Csüt. Okt. 13, 2016 12:30 pm

Sejtettem, hogy nem fog megmaradni a karjaim között. Kicsit sajnáltam, hiszen bódító érzés volt a törékeny testét ölelni, érezni a melegséget, amit áraszt magából. Tényleg csodálatos lány volt, egy valódi kincs, akit meg kellene becsülni... és mégis, hitványul bánt vele az élet. Jin-kun különösen, de én se voltam különb. Tisztában voltam vele, hogy ennek nem egészen így kellett volna történnie, és hibáztam. Nem azzal, hogy megfektettem, hanem azzal, hogy megfeledkeztem magamról. Viszont az is tény és való volt, hogy örömet is adtam neki, boldogságot, élvezetet. Mindez engem azonban a legkevésbé sem érdekelt. Engem saját magam érdekelt, ahogy Ai-chant is saját maga érdekli. Ahogy minden ember előtérbe helyezi saját magát, csak míg valaki álszentséggel leplezi ezt, addig én tárt karokkal magamhoz ölelem a saját önzőségemet. Miért próbálom most megnyugtatni, olyan gondolatokat ültetni a fejébe, amik esetleg szembeszállnak az elméjét uraló keserűséggel és önmarcangolással? Természetesen nem érte teszem, hanem saját magamért.
Ai-chan célja is az önigazolás volt, semmi más. Megvédte Szophie-t, hogy engem rossz színben tüntethessen fel, és ezáltal én lehessek a bűnös abban, ami történt. Akár Szophieval, akár vele. Hiába hibáztatta magát is, ezt nem mondhatta ki. De nem volt rá szükség, hiszen tudtam, hogy felelősnek érzi magát, és ez az igazi forrása a bajának. Ugyanakkor nem mondhattam neki azt, hogy nem az ő hibája, hiszen az hazugság lett volna. Azzal elismertem volna azt is, hogy valami hiba történt, pedig semmi ilyesmiről nem volt szó eleve.
- Szenvedett volna...? Hogyne, de nem azért, amiért te gondolod. Azt hiszed, én nem láttam szomorúnak, boldognak, kíváncsinak, unottnak, izgatottnak, szenvedélyesnek, vagy reménytelennek, készen arra, hogy mindent feladjon? Mégis mit gondolsz, ki vagyok én? - vontam kérdőre a lányt - Más volt, mint amilyennek általában mutatta magát. Vagy biztosra mered állítani, hogy alaposan ismerted őt? Jobban, mint a legjobb barátnője vagy a párja? - tettem fel neki az újabb kérdéseket. Nem vártam rájuk választ azonban - Az igazi valónkat csak néhány nagyon különleges embernek mutatjuk meg. Azonban én még nem láttam azt az oldalad. Még Jin-kun képében sem. Én csak egy magányos, szeretetre és törődésre vágyó, reménnyel teli és naiv lányt láttam, aki vakon hitt abban, hogy valaki, aki nem is törődik vele igazán, most végre észrevette - szembesítettem az általam látott képpel Ai-chant - Szophie képes ölni. Képes a kalandvágya kedvéért mindent feladni, amit addig magáénak tudhatott. Képes a hatalom kedvéért eltaposni bárkit. Képes az érzelmeit félresöpörni, mintha nem is lennének. Te is sokkal több vagy, mint egy szeretetéhes naiva, és én is sokkal több vagyok, mint egy önző szoknyapecér - dőltem a barlang falának, a kezeimet zsebre dugva.
- Téged azonban nem érdekel, hogy én valójában mi is vagyok. Nem érdekel az sem, hogy Szophie mi volt. Téged csak az érdekel, hogy te magad mi vagy - mutattam rá - Én adhatok neked egy választ. Egyet a sok közül. De meg kívánod-e hallani?
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Kedd Okt. 25, 2016 11:24 am

Olyan távolinak éreztem magam tőle, mintha soha nem is ismertem volna… nem is ismertem… De, nem csak őt… senkit sem. Mindenben meginogtam, mindenkiben… Egyszerűen ilyesmi hogy történhet meg? Hogy hagyhatják mások?... Miért nem akadályozta meg valaki… bárki… Ezt a helytelen dolgot, és mennyi embert megkímélt volna a fájdalomtól… Persze, ennek a valakinek… leginkább nekem kellett volna lennem. Ingáztam a két bűnbak között, amelyből az egyik én, a másik… az ötletgazda és a cselekmény indítója, Tachi volt…
- Nem hiszek neked! Láthattad, de nem értetted…. mint ahogy, most sem fogod fel a dolgok súlyát… - Végül kérdőre vont, amire nem mondhattam azt… hogy jobban ismerem.
- Szerettem volna jobban ismerni. – Hangomban érezhette a dacot, azt hogy bánom hogy minden így alakult, és némi hűvösebb szemrehányást. A mondatában, amiben elmondta hogy, nem látta a valódi arcom… és felsorolta milyennek látott, sértettséget és dühöt váltott ki. Nem, úgy tűnik mint aki jó felé akar haladni… Úgy éreztem, csakis az idegeimen akar táncolni. Mindent megcáfolni, ellenemre tenni… És a réseket kihasználva… még inkább tönkretenni. Pedig csak szembesített a valósággal, amit láttam ugyan, mégis eljátszottam hogy nem úgy van…
- Hazudsz! Hazudsz! Hazudsz és hazudsz! – Mondtam ki annyiszor ahányszor csak a levegőm bírta. Hazudik. Csak el akarja velem hitetni, elvenni azt a kevés… egészet is ami megmaradt belőlem…
- Szophie menekült! – Fakadtam ki, ismét sírva. Nem hiszem el hogy tényleg ölt, ezt a tényt… elrejtettem felületes tudatom egy kisebb szegletébe, és ezzel magyaráztam meg a dolgokat.
- Szophie szeretett, és ahogy megtetted velem… úgy mással is megcsaltad. Előled menekült és a tudat elől, hogy nem szereteted úgy, ahogy kéne. Vagy egyáltalán! – Ezt tudtam csak elképzelni…
- És… ismer annyira minket hogy, mi… nem küldenénk utána… - Jelentettem ki ismét, még ha sértő is, én így gondolom ez történt…
- Mert te aztán annyira ismersz!?... – Fakadtam ki, kezdet a hangom megint hisztériás lenni. Voltaképpen váltakozott, a csendes szomorú, és a hisztis energikus között, mint ahogy a hangulatom is. Hol erőtlen voltam, gyenge és állni, is nehéz volt… a saját súlyom is lefelé húzott, hol, pedig szét feszíttette a testem az erő, a harag a düh és indulat… Elvesztettem a kontrollt, az irányítást… és, én magam sem értem az értelmét az itt létemnek, de nem mentem el, még nem… Túlzottan hergelt ahhoz, hogy elmenjek, viszont… volt valami amit meg akartam tenni, amiről még nem mondtam le…
- Igazad van… már tényleg nem érdekel ki vagy, túlzottan félek tőled… és Szophietől is… - És sokaktól… ahogy ő bántott, úgy más is megtehetné… akárki. Viszont az sem igaz teljesen, érdekel hogy kicsoda, hogy miért ilyen, hogy hogy volt erre képes… Viszont, ebben a pillanatban nem tudtam volna elhinni neki egy fél szavát sem… Hisz, ahogy egyszer becsapott, úgy… bármikor megtenné megint.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Csüt. Okt. 27, 2016 1:06 pm

Persze, hogy nem hisz nekem. Elmosolyodtam. Nem volt olyan állapotban, hogy bármit is elhiggyen nekem. Vagyis inkább csak tagadja, mint egy kisgyerek. Mindenképp szemben kívánt állni velem, akár azon az áron is, hogy érthetetlen és logikátlan módon megcáfol mindent, amit mondok.
- Én értem, amit látok, Ai-chan. Értem Szophie-t, értelek téged is. Tudom, milyen érzelmek mentén mozogtok, miért reagáltok a tetteimre úgy, ahogy. Miért próbálod azt sugallni, hogy ostoba vagyok? - kérdeztem a lányt - Én azonban nem ragadok le ezeknél az érzéseknél. Inkább átnézek rajtuk, és azt vizsgálom meg, ami mögöttük van. Csak ez segít az előrelépésben, nem pedig az, hogy hagyom magam befolyásolni általuk - közöltem nyugodt hangon. Így léptem túl azon is, amit Szophie tett. Megpróbáltam megérteni, majd levontam a következtetést és továbbléptem. Ha hagynám az érzelmeimet eluralkodni, nem lennék képes tiszta gondolkodásra, és még mindig ott tartanék, ahol talán most Ai-chan van. Megtanultam, hogy ez nem célravezető, és ennek megfelelően viselkedek.
- Nem rajtad múlott, hogy nem ismerted jobban. Mindenki maga dönti el, kinek nyíl meg - reagáltam rá, legalábbis a szavaiból úgy éreztem, talán felelősnek tartja magát. Nos, nem volt az. Tehetsz bármit, ha a másik fél nem érzi úgy, hogy megbízhat benned, ha nem érzi úgy, hogy közel áll hozzád, nem fog megnyílni.
- Valóban. Mással is megcsaltam, ő pedig tudott róla. Azonban neki nem azok az érzések kavarogtak a fejében, mint neked. Ő pusztán azért volt dühös, mert nem tudott birtokolni engem, nem tudott láncot kötni a nyakamba, Ai-chan - közöltem vele, továbbra is mozdulatlanul, a falnak dőlve, zsebre tett kézzel, ahogy eddig is - Az igazság az, hogy őt sosem érdekelte, hogy kielégítse az igényeimet. Ő fölötte állt ezeknek a testi vágyaknak. Egyetlen egyszer láttam őszinte tüzet és vágyat a szemében. A legelső randinkon, amikor végül nem történt semmi köztünk. Később már nem azért fogadta az érintésem, mert az örömszerzés járt volna a fejében, ez számára csak eszköz volt, hogy megerősítse a státuszunkat: hogy én az övé vagyok, és nem másé - folytattam. Nem volt köze hozzá, és valószínűleg ugyanúgy hazugságnak, vagy az én meg nem értésemnek fogja nézni, mint minden mást. Nem zavart. Higgye azt, ha akarja, én pedig a magam tapasztalatából fogok építkezni.
- Mondd, annyi érzelem közül miért a félelmet választottad? Miért egy ilyen primitív, józan észt elhomályosító érzelmet kívánsz velem asszociálni? - kérdeztem. Nem változott semmit a hangom, hiába a kirohanásai, hiába a zokogása, a kétségbeesése. Én pont ezeket az érzelmeket kerültem el minden áron - Nem lettél kevesebb attól, mert lefeküdtél velem. Nem került a homlokodra billog. Épp ellenkezőleg. Több lettél tőle. Olyasmit tapasztaltál, amit eddig még sosem - folytattam higgadtan, mondhatni közömbösen - Te magad vagy az, aki ezt a bélyeget magára képzeli, és béklyóba veri magát. Meddig kívánod még folytatni ezt? Miért nem inkább arra koncentrálsz, hogy újra megtapasztald azt az önfeledt vidámságot, amit akkor láttam rajtad, amikor együtt töltöttük az időnket, vagy azt a boldogságot, amit a csókom, a simogatásom jelentett neked? Engedd meg, hogy megmutassam, milyen az, amikor valaki valóban törődik veled - ellöktem magam a faltól, és közelebb léptem hozzá. Át kívántam ölelni. Tudom, hogy nem fogja hagyni, de ha nem kísérelném meg, azzal a saját szavaimnak mondanék ellent. Márpedig Ai-chan különleges volt számomra, és ez nem is fog változni.
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Kedd Nov. 01, 2016 5:16 pm

Nem… egyszerűen nem érthetett… vagy lehet, úgy gondolta, hogy ért minket de nem… Vagyis, inkább gondoltam azt, hogy szeretne érteni, de úgy.. ahogy neki kényelmes. Ezért tudta magát túltenni Szophien… ezért tudott továbblépni… És ezért van most itt is… De, nem minket ért. Csupán azt a nézetét, amivel ő maga meg tud birkózni, és kifordítani… hogy, tovább tudjon haladni. Rossz ez? Az… mert nem vállal felelősséget a tetteiért. Elkezdtem fázni… mintha hűvös légáramlat fújta volna át a barlang azon részét, ahol tartózkodtunk…
- Nem… érted… lehet, akarod, lehet azt hiszed… de mégsem akarsz felelősséget vállalni mindazért, amiért bántottál minket. – Többes számban beszéltem, utalva a szerelmére is… Majd fel is hoztam a sérelmeket, a fájdalmakat…. és azt, hogy miatta soha többet nem lehetek jóban Szophieval…
- De tehettem volna érte! – Hangzott a hangomban a dac és a harag… mindazért az időért, amivel elválasztott minket egymástól. Persze… ilyenkor idióta módon fel tudnak értékelődni azok a személyek, és esélyek… amikért már nem tehetünk többet. Hasonlóan… mint a halálnál. Majd szemére hánytam, hogy megcsalta… ő pedig bevallotta. Érezhette hogy, mennyire idegesíthetnek a szavai, szinte kézzel tapintható aura vett körül, ami szomorúságból, feszültségből és haragból állt…
- Miért… bántottad?... – Majd megindokolta…
- Nem engedted hogy boldog legyen melletted… miért akart volna tenni érted?... – Nem tudtam másképp visszakérdezni, és utalni arra, hogy ő maga, a viselkedésével érte el ezt… Hiába birtokról beszélt… de ezek alapján ő még sosem szeretett igazán nőt…
- Képes… vagy te egyáltalán szeretni? – Persze, önmagát… szomorú, de ez volt az én válaszom rá… Fogalmam sem volt, hogy értessem meg vele, miféle fájdalmat okozhatott a céhtársamnak… és nekem. Bár… összevethetetlenek voltunk… A lány, Szophie… sokkal többet szenvedhetett… mellette…És az volt Tachi, nagy bánata… hogy Szo, nem adta neki magát… esze volt érte… Bár… nem is tudom…
- Ti… szerettétek egyáltalán egymást? – Egyszerűen nem tudtam elképezni… én hittem a szerelemben, most mégis, olyan megfoghatatlan és valótlan dolog számomra… Félek… talán én sem tudnék szeretni már… mást.
- Szóval… te azért csaltad meg, mert ő nem feküdt le veled?... Mert nem figyelt fel arra, hogy te kívánod?... – Nehezemre esik elhinni, hogy… Tachi nem jutott el odáig vele, de nem tudhatom…
- Szerintem… Szophie… ezt jól is tette. – Volt a válaszom, arra az esetre… ha a válasz, igazolt.
- Nem… szeretted…mármint, nem úgy… lehet, ragaszkodtál hozzá… de nem voltál belé szerelmes… - Dőltem én is a falnak… és ugyan, nem békéltem meg vele… de picit talán nyugodtabb voltam… Persze… mindeközben nekem is szembe kellett nézni azzal a ténnyel… hogy talán Jin engem sem… Nem úgy… nem volt szerelmes… csupán… ragaszkodott hozzám, hasonlítottam a kishúgára. És ez… elég sok mindent megmagyaráz, bár azt a halom csókot, ölelést és kényeztetést nem… Majd a gondolatok… ismét érzelmi összeomlást okoztak… Egyszerűen… nem vagyok önmagam….
- Mert ez nem választás kérdése! – Rivaltam rá… tehetetlenül… kétségbeesetten… ilyedten. Fel sem fogtam, hogy tudja kizárni azokat az érzelmeket, ami… neki nem szimpatikus… ő.. nem normális. Eddig is tudtam… de… én félek tőle… Majd a következő mondatától ismét elfogott az ideg, és ordibálni kezdtem… és nem is hagytam, hogy teljesen végigmondja.
- Olyasmit tapasztaltam amit nem veled akartam!... Érted? Nem veled! – Egyszerűen értelmetlen… annyira… olyan, mintha nem ismerné a dolgokat, és mintha játszaná… a hülyét. Pedig… amikor Szophie-ről és magáról beszélt.. egy pillanatra megenyhültem, egy pillanatra csupán egy szerencsétlen férfit… láttam, valakit… akivel azonosulni tudtam, de ez az érzés egy pillanatnyi képzavar volt… Ahogy, jött… el is illant. Tett érte. Amikor elkezdte a mondatát, már ha úgy történt, akkor csupán értetlenkedve álltam előtte… Majd összerezzentem, amikor ellökte magát a faltól, és felém közeledett… Rettegtem hogy megint bántani akar. Végül elbizonytalanodtam… ismét mindenben. Utáltam őt, az nem volt kétséges… Haragudtam rá, és megvetettem… Viszont… volt valami… Amikor megölelt, hiába léptem hátra gondolom követett, a kezeiben tartott… ismét. Én pedig mereven szótlanul, a levegőt is visszatartva vártam… hogy, elengedjen… vagy védekezhessek. Voltaképp el akartam futni… elbújni előle, bárhova. Minden szava… furcsa volt és fájdalmat okozott… viszont, azt éreztem hogy nem hazudott, hiába akartam rácáfolni, legbelül éreztem… Ha rosszul is gondolja a dolgokat, de ő így gondolja… Míg én… megsemmisülve álltam karjai ölelését… Majd mikor sikerült összeszednem magam, a vállára tettem a kezem és azzal toltam el magamtól, kartávolságnyira. Nem akartam a közelségét… senkiét… de főleg nem az övét. Utáltam az illatát, az érintését… a lélegzetét amit a nyakamra lehelt… Ha sikerült eltolnom magamtól a szemébe néztem és megszólaltam.
- Az… kit akkor láttál, egyszerűen megsemmisült... Te.. engem soha sem fogsz úgy látni, és soha.. nem fogsz úgy a közelembe kerültél. Szívem szerint megölnélek, de nem teszem. Mint sokan… gondolom, én is megkegyelmezek rajtad, de csupán magam miatt, mert végetlenül gyáva vagyok. Én élni fogok, és boldog leszek. Viszont én soha nem foglak megvédeni, vagy leswitchelni… se bosson se máshol. Nem kapsz a védelmemből… és soha nem foglak ismét kedvelni. Megutáltattad magad velem. Ha.. tehetném eldobnék magamból mindent, ami tetszhetett… a hajam, a testem… mindent. – Láthatta a szememen hogy minden mondatom őszintén gondolom, hogy nem tudott megnyugtatni… és hogy, én soha többet nem fogok akarni tőle semmit. Túl sok mindent veszítettem általa. Nem… fogom megölni, nem tudnám… viszont én magam is félek a haláltól… nem is tudom hogy gondoltam… Azt viszont... még midig nem tudom, hogy fogok túllépni mindenen... Nem, nem voltam nyugodt, úgy éreztem ide-oda pottyanok egyik végletből, a másikba...
- Kerülni foglak... soha többé nem akarlak látni sem tudni hogy létezel.. - Folytattam.
- Félek... másokat is bántani fogsz mint minket... nem értem mire jó ez neked, és megbuktam mint... igazságharcos.. - Modtam ki az utolsó szót.. némi gúnnyal, amit magamra értettem...
- Szeretném, ha megváltoznál... ha megtanulnál szeretni... igazán szeretni, ha volnának emberek, akik tényleg fontosak... lehetnek neked... és segíteni is szeretnék ebben, de nem tudok... azt akarom hogy jobb ember lehess, de attól félek nem szeretnél, nem akarom hogy bárkinek is árts, magadnak sem... - Ismét ösze vissza beszéltem...
- De... nem tudom...ebben ki segíthetne neked... - Hagyja el az ajkaimat, kétkedő hangon a mondat, amitől félek, de komolyan gondolom...

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Csüt. Nov. 10, 2016 5:33 pm

A lány teljes egészében tévedésben volt. Mindent úgy látott csak, ahogy számára kényelmes volt, amivel alátámasztja a saját világképét. Felesleges volt bármit is megmagyarázni neki, nem hitte el, vagy úgy forgatta ki a szavakat, hogy igazodjanak a hitéhez. Ha kellett, elvett belőlük, ha kellett, hozzájuk tett. Lényegtelen volt, hogy mit mondok, nem az számított, hanem az, hogy ő mit talált ki magának. Nem volt rám szükség, ezekhez a következtetésekhez nélkülem is el tudott volna jutni, hiszen teljesen alaptalanok voltak. Az összes.
- Ha neked így könnyebb, akkor hidd ezt. Nincs miért vitába szállnom az állításaiddal, ha semmit sem hiszel el abból, amit mondok, és helyette inkább a saját fantáziádat preferálod - feleltem végül, miután végighallgattam a vádait. Elég, ha én tudom, hogy mi igaz belőle, és mi nem. Én voltam, aki átélte, ennek a lánynak pedig semmi köze hozzá valójában, mégis úgy vájkál a magánéletemben, mintha ő lett volna Szophie helyében eddig.
- Hogyne lenne választás kérdése? Minden a fejedben zajlik, és tőled függ, milyen emlékeket társítasz hozzám, vagy éppen Jin-kunhoz. Voltál velem boldog, és szenvedtél sokat miatta, mégsem ezek az érzésekhez kapcsolsz minket - oktattam ki - Nem is velem szerezted a tapasztalatod, legfeljebb nekem köszönhetően :] Jint láttad... Jint érezted... az élményed élethű volt, ezt garantálom :] De remélem tisztában vagy vele, hogy bármi, ami itt történik, csupán a fejedben létezik, miközben egy közönséges program stimulálja az agyad - jeleztem neki, hogy bármi, amit tapasztalt, valójában igen messze áll a valóságtól, és csupán mesterséges... hogy úgy mondjam, virtuális élmény. Itt semmi sem valódi, csupán utánzat. Egy másolat, ami jó esetben közelít a valósághoz, de mivel nincs összehasonlítási alapod, kénytelen vagy valóságnak elfogadni. Csak képzeld el, hogy kiszabadulunk innen, megcsókolod az embert, akit éveken keresztül szerettél, és úgy érzed, hogy egy idegen ajkait simogatod. Egy idegen érintését érzed a bőrödön.
- Előbb azt állítod, utálsz és kerülni fogsz, ha lenne elég bátorságod, meg is ölnél, a következő pillanatban pedig segíteni szeretnél rajtam? :] - előbb csak elvigyorodtam, aztán egyszerűen felnevettem. Még egyértelműen nem volt rá felkészülve, hogy szembenézzen velem, fogalma se volt, hogy mit akar. Én viszont pontosan tudtam, mit kívántam tőle.
- Tudod, most szeretném azt mondani, hogy nincs szükségem segítségre, de azt azok szokták mondani, akiknek pont szükségük van rá, csak nem hajlandóak elismerni. Így inkább azt mondom: nem fogsz tudni megváltoztatni. Se te, se senki más. A férfi, akit magad előtt látsz, akit annyira utálsz, akiről szent meggyőződésed, hogy bántott, az vagyok én - mondtam neki közönyösen - Igazán sajnálom, hogy nem vagy partner abban, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában a jövőben is. Komolyan. Kedvellek, és itt elsősorban a bohókás, önfeledt és közvetlen személyiségedre gondolok, nem mondjuk a melleidre. Azonban nyilvánvalóan képtelen vagy elfogadni engem, helyette a saját képedre kívánsz formálni, valamilyen groteszk vezérfonál mentén, amit te helyesnek tartasz. Ennek fényében valóban hiba volna, ha a továbbiakban is törekednék a jó viszonyunkra - osztottam meg vele a meglátásomat.
- Nagy hibát követtél el az őszinteséggel. Úgy fest, hogy nincs mit veszítenem, miért ne szorítsalak a falhoz, és tépjem le rólad a ruhát? Ennél jobban már egyébként se tudnálak tönkretenni, nemde? Ennél jobban már nem utálhatsz engem... De ez nem lenne valami civilizált megoldás. Az őskor óta kiment a divatból. Viszont a testi vonzalmam irántad igen komoly probléma lehet... ha valóban segíteni kívánsz, akkor erre keressünk megoldást :] - ajánlottam fel vigyorogva. Vajon most mit érezhet? Félelmet? Szánalmat? Dühöt? Felpofoz és faképnél hagy? Vagy tovább sajnál engem? Újra elmondja, mennyire felháborító vagyok és hogy hányingert kap tőlem? Igazából ott bujkált a szavaimban némi szomorúság, hiszen újabb választ, bizonyítékot kaptam rá, hogy miért nem érdemes érzelmileg kötődnöm másokhoz. Folyton csalatkoznom kell, így vagy úgy.
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Pént. Nov. 11, 2016 11:14 am

Kétségtelen hogy szét voltam esve… És jelen helyzetben, talán ez is volt a normális… még akkor is, ha semmilyen esetre sem jó állapot. A mondataim fájtak neki, ezt szinte a bőrömön éreztem, valamint a válasza is igazolta. Lemondott arról hogy, meggyőzzön a maga igazáról, nehogy, kiderüljön, hogy nekem is lehet igazam benne… Viszont egyikünknek sem volt kényszere az, hogy a maga igazáról próbálja meggyőzni a másikat. Valamint, át tudtam érezni Szopihe helyzetét, ezért is mertem így beszélni… De félre értés ne essék, nem éreztem magam a helyébe, és nem emeltem fel magam a lány státuszára, pont fordítva… Tachi taszította le őt hozzám. Ugyanolyan szajhává, mint amilyen én is voltam neki. Viszont voltak nyitott kérdések, amik érdekeltek… amikre nem kaptam választ… Érdekelt hogy miért, mégis… nem igazán volt erőm megismételni megint, nem akart róla beszélni. Ennyivel letudtam. Viszont ahogy, ő érezte azt hogy, én nem hallom meg, úgy én is ugyanezt éreztem felőle… Valamint, egyre kevesebb értelmét láttam ennek az egésznek. Úgy éreztem el vagyok veszve, de nem… mindketten el voltunk veszve. Mégsem akartam, azonosulást… vagy szimpátiát érezni iránta. Hisz gyűlöltem! Tönkretette az életemet! Az álmaimat! Mindent elvett tőlem… alig pár perc alatt… A kioktatásának, szeretnék hinni… hogy, én dönthetem el, de nem…
- És az érzések? – Kérdeztem vissza, talán azért ilyen könnyű neki, mert nincsenek is sajátjai… Felvilágosítottam arról, hogy mit akartam, és hogy mindezt nem… vele. Már ép nyílt volna szóra a szám, amikor folytatta a mondatát, és belém hasított a felismerés… egy dologban igaza volt. Mindez… nem történt, meg… vagyis nem úgy… Nagyokat pislogva kerestem a szavakat, hogy megvédhessem magam, de azon a tényen… hogy, valósnak éltem meg minden percét, nem változtatott. Viszont, az… hogy, kezdtem elfogadni hogy ez a valóság… megdöbbentett. Az, hogy ez csupán egy játék. Még mindig csak egy játék! De ez a hely, vált az életünk, elengedhetetlen részévé…
- De… én valósnak éltem meg! – Jelentettem ki, hangom vékony volt, és halk, szégyelltem magam, és bizonytalan voltam… de, ez így történt. Jobb híján nekem ez valóság volt. A szavai hidegek voltak, közönyösek… és magam sem értettem miért, de az egyik felemnek fájtak. Fájtak, pedig örülnöm kellene! Soha nem fog többet keresni, érdektelen leszek számára és ez jó! Majd másokat fog bántani… másokat… ugyanúgy, mint engem… Ismét szédülni kezdtem, az örömmel vegyített fájdalom ismét lezsibbasztotta az agyam… fogalmam sincs… mit akarjak. Miért fájnak a szavai, ha azt mondja hogy, soha nem lehetünk jóban, és hogy ez így jó is?... Miért vagyok ennyire hülye? Miért akarok… jóban lenni vele? Miért adnám meg neki az esélyt hogy újra fájdalmat okozhasson?... Félek! Nem csak tőle, magamtól is.. Miért, vagyok ennyire elcseszettül gyenge? Mind testben, mind elmében… de még lélekben is?... Végtelenül szánalmasnak és lehetetlennek éreztem magam, akárcsak ő… engem. Ironikus, de tényleg van köztünk azonosság, épp csak nem egyforma értelemben…
- Nem, utálnálak ennyire, ha saját magad vetted volna a bátorságot… - És akkor legalább csak magamat utálhatnám, talán az is jobb volna. Majd elkezdte mondani, mit is kedvel bennem. Ha azt szeretné, tisztességes módon próbált volna megkörnyékezni… így, pedig erősítette a saját hazugságait, ami miatt ismét úgy éreztem hogy csak játszik velem. A jóindulatommal. Azzal, hogy szimpátiát éreztem iránta…
- Azt mondod… nem a külsőm miatt csináltad ami? Akkor… - Hallhatta hogy ismét elönt a mértéktelen düh, és harag, láthatta ahogy bohócot csinálok magamból. Előhívtam egy kést, az inventorimból, egyszerűen megfogtam hátulról a hajam és levágtam egy mozdulattal, az egészet… ( tarkótól, tehát félhosszú marad,nyakig érő, kócos) majd a kezemben maradtat, egyszerűen hozzá vágtam. Egy ronda lánnyal, egy fiús lánnyal soha nem kezdene ki mi?... Ebben biztos is voltam… és ezzel be is bizonyítom hogy hazudott… Amint hozzáér, és leesik a földre a hosszú hajam maradványai elpixeleződnek. Eszembe jutott, hogy Szophie is levágatta egyszer a haját… Majd, ezzel nem értem be… Volt nálam Jin ruháiból…. és láthatta bennem az őrületet talán, a haragot.. amikor pár kattintással, megváltam a sajátjaimtól, és öltöttem magamra a halott Jin ruháit.
- Na! Még mindig gerjedsz rám?! – Remegtem egész testemben. A szemeim villogtak… nem voltam önmagam. Legkevésbé az… akinek kívánni akarhatott volna. Civilizált megoldás… ide vagy oda, hiába a szövege… az enyém a legkevésbé sem volt az… Mindig is olyan büszke voltam a külsőmre, kicsit titokban hiú is, de most... gyűlölöm! Minden bajom okozója! És most mit csinál? Féreg módjára még ezt is képes kihasználni? Vagy... egyszerűen elfordul, mert így... így nem kellenék neki? Könny gyűlt a szemem sarkában, úgy viselkedek mint egy zakkant.... talán, az is vagyok, de jelenleg nem érdekelt. Rosszul voltam... magamtól, tőle... mindentől, de ezen változtatni akartam... valahogy. Vagy megszüntetni, vagy megjavítani... de az utóbbira nem találtam egyenlőre megoldást... egyszerűen, könnyebb lett volna, a könnyebb utat választani, és meghalni... mindkettőnknek.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Pént. Nov. 11, 2016 4:39 pm

- Úgy hiszed, az érzéseket nem lehet befolyásolni? Hát akkor miért eszel csokit, ha szomorú vagy? Miért nézel meg egy vígjátékot? Egyszerű kémiai reakciók... Puszta akarat kérdése, hogy felülkerekedsz rajtuk, vagy hagyod, hogy a hatásuk alá kerülj - mondtam a lánynak. Hiába hiszi úgy, hogy valamiféle misztikus lények vagyunk, és ami velünk történik, az a puszta sors, amit lehetetlen befolyásolni, valójában minden tettünknek, érzelmünknek, gondolatunknak urai lehetünk. Még a szerelemnek is, habár talán annak a legnehezebb ellenállni. Ahhoz még én is gyenge vagyok :] Minden csak hit és akarat kérdése. Ha azt hiszi, valamit nem lehet befolyásolni, akkor nem is fogja tudni, és az érzelmei bábja lesz, mint a legtöbb ember.
- Nos, a virtuális valóságnak ez a lényege, cicám :] - vigyorodtam el. Minden igazinak tűnik, különösen ennyi idő után. Ami az elején még szokatlan és idegen volt, mint például a víz elfuserált hatása, az ma már teljesen megszokott. Azonban hiába tűnik igazinak mondjuk Ai-chan selymes bőre, valójában csupán a képzeletem terméke az, amit az ujjaimon keresztül érzek. A puhaság, az illat, mind csak a fantáziám szülte. Azt kívánom, hogy olyan legyen, és olyan is lesz.
A lánynak láthatóan nem esett jól a kijelentésem. Igazából nekem sem, hiszen mondjak bármint, nem tudom csak úgy "elzárni a csapot." Ettől függetlenül kész voltam feladni őt is, ha úgy tűnt volna, hogy visszafordíthatatlanul meggyűlölt. Csakhogy nem úgy tűnt. Az ellenszenv ott volt, de mind a szavai, mind a testbeszéde arra utalt, hogy valójában sok minden kavarog a fejében. Csupán az a tény, hogy még konfrontálódik velem, hogy még itt van, és nem hagy faképnél, már az is azt mutatja, hogy valójában nem akar engem gyűlölni. Senki sem kíván ilyen erős, negatív töltetű érzéseket táplálni más irányában, ha mégis, akkor egyszerűen megbolondult. Ai-chan még közel sem volt ehhez, még a dührohama ellenére sem. Végignéztem, ahogy megcsonkítja magát, ahogy megszabadul a női ruháktól, ahogy megtagadta önmagát, csak hogy bizonyítson nekem. Egyszerűen csak dühös volt és elkeseredett. Még csak nem is rám, hanem magára. A kérdésére elmosolyodtam. Valószínűleg ő se tudja, hogy milyen reakciót akar kiváltani. Valószínűleg most bármit tennék, mindenben megtalálná a negatívat. Valószínűleg. Éppen ezért nem is vettem figyelembe, hogy ő mit akarhat. Egyszerűen megragadtam a derekát, magamhoz húztam és megcsókoltam. Amilyen hosszan és forrón csak engedte. Nem. Amilyen hosszan én akartam. Nem engedtem neki teret.
- Még mindig ugyanazt a gyönyörű lányt látom magam előtt, akit eddig :] Bármit teszel, ugyanúgy Ai-chan maradsz. Rövid hajjal, hat réteg ruhában is te leszel a legszebb, legkívánatosabb lány, akit valaha láttam - jelentettem ki, miközben letöröltem az arcáról a könnycseppeket - Hadd tegyelek boldoggá - újra, ezúttal én magam. Bár ezt már nem mondtam ki, hogy ne emlékeztessem semmire.
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Szomb. Nov. 12, 2016 4:56 pm

A mondatai alapján néha úgy érzem, nem ezen a bolygón él. Nem úgy működik mint én, vagy mások… vagy fogalmam sincs. Pofátlanul egyszerűen beszél nehéz dolgokról, érzésekről, mintha tényleg csak önmagunkat programozó gépek volnánk… Nem. Azt aláírom hogy, lehet befolyásolni, lehet elsüllyedni, de létezik az a már-már kezelhetetlen, sőt, lehetetlennek vélt állapot, amikor úgy érzed valami teljesen visszafordíthatatlan. Ilyen például a gyász. Az egyik talán legintenzívebb és fájdalmasabb érzés amit eddig tapasztaltam, és mindezt megkeseríti a saját lelkiismeretem. És ő? Olyan mintha nem érzene semmit, sem bűntudatot… sem fájdalmat, sem félelmet… Mintha nem hiányozna neki Szophie, bár igaz… ő nem halt meg, de… akkor is egy világ választja el őket… És én, fordított esetben, biztosra veszem hogy, a hőn szeretett feleségem után mennék, hogy mindent rendbe hozzak. De ez a srác… eldob mindent amivel egy kis felelősségérzet, fájdalom, keserűség… és olyan érzések párosulnak, amik negatívak, és csakis a jót tartja meg. De ezzel… ezzel eldob magától mindent létezőt, mindent ami őt, magát szerethetné… de, rengeteg ember él ezen a világon… mindig talál magának valakit, és ha megunta… vagy ha a fejére nőt, talán csak eldobná… Ez pedig fájdalmas, felháborító… és mégis csodálatra méltó. Nem, nem maga a ténye, inkább az az önállóság, amit sugároz magából, bár… inkább csak a felelősség iránt érzett gyávaság. Fogalmam sincs… tényleg nem tudom. Furcsa érzések keverednek bennem. Pengeélen táncolok saját magammal, a világgal, és vele… Úgy éreztem nem maradt senkim. Senki akiben megbízhatnék, akivel beszélhetnék… ilyesmikről, bármiről. Hisz ami történt, az több mint szégyen… de a hallgatással én magam is egy gazemberré válok, sőt… támogatom vele őt és hagyok, másokat is átverni… Fogalmam sincs mit gondoljak, mit tegyek vagy érezzek. A legjobb volna semmit! Semmit sem érezni! Félek, látom vagyis… érzem mit kéne tennem, mégis… miért vagyok gyáva meglépni. Hisz ezt még egy rossz választással sem tudnám már tovább rontani…
- A gyász felé hogyan? Te… hogy, gyászolod a szerelmed? Azokat akiket talán soha nem látsz odakint? Azokat akik idebent hagytak magadra? – Kérdezek vissza, hátha tud erre is valami okosat mondani. Mert beszélni azt tud… eladni, és kiadni magát… Mégsem érzem hogy, bántani akarna, vagyis nem tudom… csupán csak a szája jár… mint, nekem is.
- Mivel valóságnak éltem meg… mivel, mindegy hogy, hogy de… megtettem. Megcsaltam és nem mentség az, hogy nem tudtam hogy, nem ő… - Még kimondva még röhejesebben hangzik mint… eddig. A szavai csak nem hagytak békén, be akarta bizonyítani, hogy nem a testem miatt van, hanem… „önmagam” miatt… és ez… hihetetlen dühöt váltott ki belőlem. Nem elég, hogy elvette tőlem… azt amit nem neki szántam, majd saját magam dobom oda, mindazt amire akár egy picit is hiú lehettem… végül, olyan dolgot kéne eldobnom, hogy hasonló ne forduljon elő… amit nem tudhatok. Ami miatt én, én vagyok és ez ellen nem tehettem semmit. Hiába törölte ki szememből a könnyeket, újak szöktek a helyébe. Majd megtörtént amitől féltem. Megcsókolt… éreztem az ajkait a sajátjaimon, éreztem a szorítását a derekamon, de egyszerűen… tehetetlen voltam ellene. Nem, nem miatta… tudtam volna, harapni, karmolni, ütni… ficánkolni… de, csak elgyengülten, mereven álltam egy helyben. A csókját legyen bármilyen forró és hosszú, nem viszonoztam, nem voltam képes másra csupán sírni… a karjai közt.
Tudtam mire volna szükségem… de ő ezt képtelen volna megadni nekem… mégis ő az egyetlen, aki ismeri a titkom, a rajtam ejtett sötét foltot mindazt, amit talán még Jin sem. Képtelen vagyok máshoz fordulni, be kellett lássam... nincs egy olyan... igazi barátom, vagy barátnőm sem... Mikor magányosodtam így el?... Ő lehetne a legjobb barátom talán, de bizalom híján… ő lehetne a legjobb barátom talán… de, ő nem csupán barát akarna lenni… ő lehetne a legjobb barátom talán, aki elvett tőlem mindent, összetört… és még ezek után sem tudom úgy gyűlölni ahogy kéne. Ő lehetne a legjobb barátom talán, ha önzőségén túllépne, és képes volna tisztán és szívből szeretni a másikat. Ő ismeri azt a titkot amit senki talán, és amit úgy gondolom soha más sem fog, de rettegek tőle. A közelében csak még ingatagabb vagyok, félek és gyengeségemben képtelen vagyok bármire is.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Vas. Nov. 13, 2016 12:13 am

Gyász. Nem ma volt utoljára, hogy olyasmit éreztem. Az erre való képességet is eldobtam magamtól. Vagy talán megszoktam. Magam se tudom pontosan, csak azt, hogy ha meglátok egy áthúzott nevet, akit ismertem, csak rezignáltan tudomásul veszem, és teszem tovább a dolgomat. Tudom, hogy Szophie esetében is így történne. Bár az ürességet érzem, de mindig érzek valamifajta ürességet. Tulajdonképpen az egész életem üres. Van értelme, vannak céljaim, de az ösvény, amelyen haladok, üres. Csak visz oda, ahová tartani szeretnék.
- A gyász az az érzés, amit ha burjánzani hagysz, teljesen megváltoztat. Átalakít. Megőrjít... A gyász az, amin minden esetben felül kell kerekedned. Legyőzöd, vagy legyőzetsz általa - feleltem. Üresen, rezignáltan. De ez nem olyan volt, mint általában. Volt valami távoli a hangomban, a tekintetemben, valami, ami más volt. Biztos vagyok benne, hogy ő is érzi. Az ilyesmit megérezzük.
- Nincs miért marcangolnod magad. Nem törődött veled. Magadra hagyott. Boldogtalan voltál mellette. Megérdemelte - közöltem a lánnyal, amit gondoltam. Igazából felkavaró volt, ahogy az a fickó Ai-channal bánt. Nehezteltem rá, amiért nem gondoskodott róla. Ai-chan egy valódi kincs volt. Számomra mindenképp. Nem érdemelte meg őt. Persze én sem érdemlem meg, de nekem nem is voltak ilyen irányú terveim, elképzeléseim. Ai-chanban nem voltak meg azok a tulajdonságok, amiket egy lányban kerestem. Más miatt volt értékes.
Nyilván nem azért csókoltam most meg, mert arra számítottam, hogy mintegy varázsütésre megbocsát, és már le is tolja a bugyiját. Sokkal inkább szimbolikus volt a csókom. Egy lépés az úton. Erős, minden eddiginél erősebb jelzés volt számára, hogy számíthat rám. Hogy mellette állok. Történjen bármi, én akkor is kívánni fogom:] Keresni a társaságát. Akkor is, ha ő nem akarja. Azonban erről szó sem volt. Hiszen létezett köztünk egy kapocs, amit gyáva volt eltépni. Amit én is gyáva voltam eltépni. Megtehettem volna, hogy faképnél hagyom, de nem fordítottam neki hátat. Ahhoz gyenge voltam, hogy a legalapvetőbb emberi igényt megtagadjam magamtól. Más voltam, de alapjában éve ugyanaz a gyarló lény.
Számítottam rá tehát, hogy nem fogja viszonozni. Miért tette volna? Viszont nem is lökött el. Hagyta, hogy megtegyem. Elfogadta, hogy megtettem. Simogattam a hátát és csitítottam. Ismerős volt a jelenet, megtettem már ezerszer. De ez mégis kicsit más volt. Most valóban úgy éreztem, hogy szeretném megnyugtatni őt, és nem csak azért, hogy benyújtsam a számlát. Nem olyan viszonyban voltunk. Törődni kívántam vele.
- Tudod, hogy miért őrlődsz most? Nem azért, mert nem tudod eldönteni, mit akarsz. Hanem mert olyasmit akarsz, amit nem érzel helyesnek, és amit helyesnek éreznél, azt nem akarod. Neked azonban nem kell törődnöd azzal mi helyes, és mi nem. Úgy sosem leszel a saját magad ura - szólaltam meg végül - Én mindig azt csinálom, amit akarok, mert az tesz boldoggá, és nem az, ha kétségekbe temetkezem - tettem hozzá, majd elvigyorodtam. Olyan csibészesen, mint amikor valami rosszban sántikálok - Például most, hogy így vagyunk, ellenállhatatlan vágyat érzek rá, hogy megfogjam a feneked. Úgyhogy meg is teszem :] - árultam el pajkos hangnemben, miközben a kezem a háta tetejéről lefelé indítottam. Hagytam neki elég időt, hogy reagáljon, de csak akkor, ha úgy láttam, hogy reagálni akar. Ha továbbra is tehetetlen szobrot kívánt játszani, akkor hamar belemarkoltam a popsijába, az csak kizökkenti a tetszhalott állapotból :]
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Vas. Nov. 13, 2016 11:36 pm


Amit mondott… megijesztett, féltem hogy, igaza volt… és igaza is volt… de, maga a hangja is rémisztő volt, egyszerre volt távoli, és közeli. Olyasmit beszél, amiről úgy gondolom, hogy nem sok tapasztalata lehet… hisz, nem meri vagy tudja átérezni… mégis, olyan valós, és tapasztalt, olyan belefáradt volt a hangja, a mondata… A fejemet is felkaptam rá, és meredten bámultam, hogy hazugságot, vagy bármit találjak a mondandójába, amibe beleköthessek… de, nem tudtam…
- De… mindeni megérdemli hogy, meggyászolják… valamit… a gyász egészséges. – Nem vitatkozni akartam vele, mármint nem úgy… Most ezzel a mondattal nem őt akartam támadni, csupán… azt mondtam, amit gondolok… bár, utólag félek úgy fogja gondolni… hogy, meg akarok ebben ragadni… De nem… Majd a további mondatai, minden egyes szó fájt, mintha kést forgatott volna a szívemben… rá akartam vágni, hogy hazudik… de legbelül én is gondolkodtam már ezeken… nem értettem miért, mert egyszerűen azt a választ nem voltam hajlandó elfogadni hogy nem is szeretett. Mert szeretett! Ebben biztos vagyok… csak, abban nem, hogy miként… és ez ijesztő és kínzó volt…
Lemerevedtem, a következő húzásán… bár, szerintem bármit csinált volna, ugyanígy lebénultam volna. Akár meg is támadhatott volna, megüthetett volna… de a legrosszabbat tehette amit megtett. Megcsókolt… ezzel felidézve bennem, azokat, amik akkor történtek, amiért mindent hibáztatok… és nem voltam képes másra csupán könnyeket hullajtani, sorra megállíthatatlanul. Nem viszonoztam a csójákt, hűvös voltam, mégis égett az arcom, a szemem… De nem a pirtől… a szégyentől, és a rettegéstől… Nem akartam újra… nem akartam megint… De valamiért képtelen voltam ellökni magamtól, minden erőm elhagyta a karjaimat, a lábaim is csupán remegve bírtak megtartani… Végül… amikor megölelt, amikor… a karjaiban tartott, és simogatta a hátam… Utáltam miatta! Utáltam, mert nyomorultul elmagányosodva erre vágytam… Hogy, valakinek kisírhassam magam, hogy valaki támogasson… és hogy valaki, megmondja az igazat… persze, nem értettem egyet vele… mégis, voltak valós intelmek a szavaiban… és olyan dolgokat mondott ki amiket én nem tudtam volna… talán soha… a mondatára viszont volt egy kérdésem. Egy olyan, amit nagyon is komolyan gondoltam… Felemeltem a fejét, csak hogy lássam is az arcát, és mélyen figyeltem minden rezzenését. Láthatta rajtam, hiába voltam ott mellette, még mindig megyötört és fáradt, de annál komolyabb pillantással fordultam felé.
- Ha ez ilyen egyszerű… akkor te mégis miért nem vagy boldog? – Kicsit kérdőre vontam, de tényleg ellenétet éreztem a szavaiban, és a viselkedésében… Valamint, érezhetően megpróbálta elkomolytalankodni. Annyira tipikus. Viszont, arra jó volt, hogy kizökkentsen. Főleg a kérdésem komolysága… Mintha ilyen könnyű volna a boldogság receptjét előállítani. Egyértelmű volt… hogy, egyikőnk sem csinálja jól… voltaképp mi voltunk a két véglet. Amikor megindította a kezét lefelé, elvettem a játékát, és megfogtam, mielőtt intimebb részekre térhetne.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Tachibana Makoto on Hétf. Nov. 14, 2016 6:29 pm

- Helyes, még magadnál vagy :] - szólaltam meg, ahogy megállította a kezem. Nem szerettem volna egy tehetetlen, önmagáról nem tudó, kétségbeesett lánnyal foglalkozni, de így nem is kellett. Megfordítottam a fogást, úgyhogy most én fogtam az ő kezét, és felemeltem a mancsát az ajkaimhoz, hogy nyomjak rá egy gyors csókot. Ezután azonban elengedtem a kezét is, és őt is, elléptem mellette, és kitartottam a kezem a barlangot eltorlaszoló akadály felé. A pajzs engedelmesen összes is ment, a karkötő pedig pillanatokon belül újra a csuklómon volt. Nem volt már rá szükség, kiverte a fejéből az ostoba gondolatokat.
- Miért nem vagyok boldog? - kérdeztem vissza, hiszen a hatásszünet ellenére persze tisztában voltam a kérdésével. Ez azonban nem olyasmi volt, amire kapásból válaszolni lehet. Mi több, egy gyors válasz egy ilyen komoly, terhes kérdésre teljesen hiteltelen is lenne.
- Boldog vagyok, mert nem kell abban a tudatlan létben poshadnom, melyben a legtöbb embernek szenved. Boldog vagyok, mert megvan hozzá a tudásom és mentalitásom, hogy képes legyek irányítani a gondolkodásom, az érzelmeim. Boldog vagyok, hogy egy olyan világban élhetek, ahol a magam ura lehetek, és nem köt béklyóba semmilyen félelemből hozott törvény vagy norma. Boldog vagyok, ha elérem a céljaimat, legyenek azok bármennyire aprók és jelentéktelenek. Boldog vagyok, ha megfigyelhetem az embereket. Boldog vagyok, ha meg tudok felelni az előttem álló kihívásoknak - kezdtem el sorolni az életem apró örömeit. A lista nyilván korántsem teljes, de nem is ez volt a lényeg. Egy teljes lista ijesztő lehetne a számára :]
- Nem szükséges állandóan boldognak lenned ahhoz, hogy kiegyensúlyozott légy. Csak meg kell találnod a boldogsághoz vezető pillanatokat, amikor szükséged van rá - vontam le a következtetést, majd megfordultam, hogy Ai-chanra nézhessek - Én nem értek egyet azzal, hogy ahhoz, hogy az életed teljes legyen, boldognak kell lenned. Számomra a boldogság egy érzelem a sok közül, ami alkalmanként elhomályosítja a realitást, megakadályozza a racionális döntéseket, máskor pedig kapaszkodót jelent, hogy észhez térj - mondtam, majd újra megkerültem a lányt, és csak a másik oldalára érve szólaltam meg újra - Jelenleg neked szükséged van a boldogságra, hogy visszatalálj önmagadhoz, én pedig a mosolyodban és az örömödben szeretnék a saját boldogságot okozó pillanatomra rátalálni - mosolyodtam el, miközben a vállam felett visszapillantottam rá.
avatar
Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1729
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6556/6900  (6556/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by RenAi on Szomb. Nov. 19, 2016 5:47 pm

Magamnál voltam ugyan, de meglepett a reakciója, mondhatni megdicsért… és ez furcsa volt. Biztos voltam, hogy csakis arra játszik, hogy kiaknázza a lehetőséget… de, talán mégsem. Nem értem ezt a fiút… és ez olyan zavaró… Viszont egy pillanat alatt, fordította meg azt ahogy, lefogtam a kezét hogy, ő fogja az enyémet. Előbb a csók… utána a tapi próba, majd a kézcsók… arra játszik, hogy összezavarjon… és sikerül is neki. Hihetetlen érzések kavarognak bennem, a legrosszabbtól a legjobbakig. A félelem… amit tenni akartam, elmúlt… bevallom, én is rettegtem a haláltól, vagy hogy… együtt.. és a gyilkosságtól. Így volt bennem egy halovány megkönnyebbülés, ami ugyan nem nagy pozitívum… most, mégis annak éreztem. Kicsi öröm, megkönnyebbülés, ami óriási mértékben terítette be a lelkem, de még mindig remegve, félve… hisz, az sem múlt, el hogy utáljam… vagyis nem úgy… nem utálatnak nevezném… nem találok rá jó szót. Egy viszont biztos… értelmes ember távol tartja magát, egy ilyen alaktól… nekem, mégis sikerült elég közel kerüljek… És a történteket, még mindig nem tudom elfogadni, elhinni… De ellenük sem tenni, az, hogy felhívta a figyelmem arra, hogy ez nem történt meg, megkönnyebbülté tett… viszont, ahogy… most meg lettem vezetve… akár kint is, a valóságban is meg tudta volna tenni, és ez elfogadhatatlan… valamint, csakis az én hibám. Ő, csupán a lehetőséget aknázta ki, amit én olyan ostobán felkínáltam neki… Majd lett hozzá egy kérdésem… Láttam, hogy… nem boldog, láttam a bele fáradtságot az arcán, és tudtam… nem ismerem, nem tudok róla semmit. Semmit az ég adta világon, csupán egyet. Nem volt őszinte velem, sőt… talán magával sem… igazán, és amikor azt mondta hogy, csupán keveseknek mutatjuk meg a valónkat, az igaz is volt… Hezitált a válaszon, ami erősítette bennem, hogy magát akarja majd meggyőzni, és általa engem…
- Nem szerettél kint élni? – Vetek rá egy pillatnást, amikor azt jelenti ki, hogy boldog hogy, egy olyan világban élhet, ahol a maga ura lehet…
- Ha… szeretted Szophiet hogy, tudsz nélküle is boldog lenni? – Kérdezek vissza, na nem… nem arról van szó, hogy kétségbe vonnám, hogy szerette, csupán nem úgy. Talán nem is igazán szerelemből. Valamint… én jelenleg nem érzem, hogy egész lehetnék Jin nélkül… pedig ő már nincs. Vagyis nincs itt. Abban reménykedek csupán, hogy aki meghal a játékban, valójában felébred és magához tér… odakint. Ez az egyetlen ami biztat, ilyen téren.
- Irányítani a gondolkodásod, és az érzéseid… olyan, mintha csupán gép akarnál lenni, és nem ember… félsz… az érzéseidtől? Vagy… attól, hogy kiderül hogy, eddig máshogy, esetleg rosszul csináltál valamit? – A szavamban kíváncsiság hangzott, tényleg a megértésre törekedtem, és nem a kötözködésre. Most nem… Bár… akartam azt, hogy valójában ne legyen boldog… azt akartam, hogy szenvedjen mint én, ha már… elmondása szerint ennyire hasonlítunk. Ha szenved… talán nem leszek ennyire mocskosul egyedül… Éreztem ahogy, körül jár… és az egész… az egész olyan teátrális volt… valós de mégsem… igaz, és mégis hazugság… Mi folyik itt?... Végül éreztem valami egész pozitívet… valami, furcsát… amit szintén kifordíthattam volna… valamit, amiben mégis hinni akartam. Ez a fiú… helyre akarta hozni, amit elrontott… amit eltört bennem. Jót akart… bár, ezzel menti a saját bőrét is… Itt, csupán az volt a kérdéses hogy, azért teszi-e mert, árthatok neki… ha nem most, máskor… vagy mással… vagy, azért mert igazat mond…
- Még mindig haragszom rád… - Kezdtem...
- És soha… többé nem akarom, hogy olyasmit csinálj velem vagy átverj! – Kezdtem bele. Igaz, ő már tovább lépett ezen, viszont nekem… hogy, biztonságban érezhessem magam… legalább egy picit.. szükségem volt erre…
- Nem, tudlak teljesen megérteni… nagyon különbözünk ahhoz. És azt sem tudom elhinni, hogy tényleg azért kedvelsz amit mondtál, mert akkor tudnád… hogy, mekkora fájdalmat okoztál nekem… - Folytattam.
- Viszont nem akarok gyűlöletben élni! Nem akarok állandóan rettegni! – Se tőle.. se magamtól…
- Boldog akarok lenni, és leszek is. Tovább fogok lépni, ahogy… mások is meg tudták tenni, nekem is menni fog… viszont… azt az űrt, és kínt, azt a szégyent és fájdalmat amit okoztál, a húzásoddal… az sosem fog begyógyulni. Azt érted el, hogy örökké féljek, akár tőled… akár mástól, hogy mikor vernek át… hazudnak, csalnak, vagy lopnak meg… - Magyarázom neki, erre voltaképp rá is jöttem később, hogy akár pozitív is lehet. Az ártatlan naiv gyermekkor vége… De… féltem, ha ennek vége… akkor már semmi nem lesz olyan mint volt. Akkor el kell fogadjam hogy, minden elromlott, és csupán egy szakadt, gyűrött kártyalap maradt meg, amit újjá kell építsek. Viszont féltem… féltem, hogy sikerülni fog-e…

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
avatar
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1845
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6475/6500  (6475/6500)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Kazamata

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.