.: A szomorú hercegnő :.

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: .: A szomorú hercegnő :.

Témanyitás by Zekken on Hétf. Feb. 27, 2017 9:37 am


Yachi:
Summer már korán ébren volt, talán nem is aludt, vagy csak beérte kevéssel is. Amikor jöttek az őrök ő már félig fel is volt öltözve, lépéselőnyben veled. Nem vett magához élelmet, ő nem szeret közvetlen ébredés után enni. Te viszont meglehetősen kapkodtál, vagy legalábbis le voltál maradva. Az őrök türelmetlenek voltak, nem vártak rád így bizony félkészen értél le a kívánt helyre. Summer, gondoskodóan kezdte el megigazgatni a ruháidat, sőt a felsődet még rajtad is fordította meg, segítve hogy rendben legyél. Ha nem kérdeztetek semmit, nem is kaptatok választ, beültettek titeket a hintóba, ami vélhetően ketté volt választva, és egy elhúzott függöny takarta el a másik utasteret. Nektek pedig még így is bőségesen jutott hely, elvégre a kiesőkre akik most a kastély zárdájában raboskodnak is számítottak eleinte. A kocsi pedig hamarosan el is indult. Ekkor tűnhetett fel valami. A küldetés címe megváltozott. "A makrancos hercegnő" nevet kapta. Hoppá, vajon miért is?




Momi: 500 szóval pótol.
Következő határidő: Március 7. (Kedd)

_________________
Színem:#9680C7

『Rólam:』↬ Hamarosan.
『Küldetések:』↬ Álomhajó - Tor/túra
                         ↬ Renascent floor
                       
『Eventek:』↝
『MiniBossok:』↝ Igény szerint.
avatar
Zekken
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 91
Join date : 2016. Oct. 27.
Tartózkodási hely : Zabuta

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: .: A szomorú hercegnő :.

Témanyitás by Zekken on Kedd Márc. 21, 2017 9:06 pm

Kitoldom a határidőt: Március 28-ra. Kedd.

_________________
Színem:#9680C7

『Rólam:』↬ Hamarosan.
『Küldetések:』↬ Álomhajó - Tor/túra
                         ↬ Renascent floor
                       
『Eventek:』↝
『MiniBossok:』↝ Igény szerint.
avatar
Zekken
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 91
Join date : 2016. Oct. 27.
Tartózkodási hely : Zabuta

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: .: A szomorú hercegnő :.

Témanyitás by Zekken on Szomb. Júl. 22, 2017 11:38 am

A küldetést inaktivitás, és érdeklődés hiányában zárom.

Alap jutalmak:
Eiki: 6-kör, amiből kétszer pótolt. | 30+0+60= 90 exp.|100  arany.|
Momiko:9 kör, nincs pótlása. | 45 +5+60=110 exp. | 120 arany.|
Yachi:10 kör + 1 grátisz, nincs pótlása. | 55+10+60=125 exp. | 140 arany.|
Hitodama: 7 kör (1 beugró pótlás.) | 35+3+60=98 exp.|  110 arany.|

Céhjutalmak:
Yachi és Eiki után, az Unity exp szórás:
Chancery, Joey Chrome, Danee, Yachi 27 exp
120 arany a céhnek

Köszönöm a részvétet. ^^

_________________
Színem:#9680C7

『Rólam:』↬ Hamarosan.
『Küldetések:』↬ Álomhajó - Tor/túra
                         ↬ Renascent floor
                       
『Eventek:』↝
『MiniBossok:』↝ Igény szerint.
avatar
Zekken
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 91
Join date : 2016. Oct. 27.
Tartózkodási hely : Zabuta

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: .: A szomorú hercegnő :.

Témanyitás by Klein on Csüt. Aug. 03, 2017 11:26 am

Yachi
[T2] Növénylátás (170->190): 7 Vastag Tövisgyökér, 1 Faeno Ág, 3 Vörös Gomba, 3 Nihil Levél, 6 Óriás Pitypang
[T3] Kristályírás: Jégszilánk Kristály Recept, Falmászás Kristály Recept
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3010
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: .: A szomorú hercegnő :.

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.