Silence vs Hikari

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Silence vs Hikari

Témanyitás by Kimiaki Hikari on Vas. Aug. 27, 2017 3:10 pm

Pár napja csak, hogy elkezdtem a „játékot”. Az, hogy ezt Önként tettem, vagy kényszerítettek, már nem számít. A világ érdekes volt, ezt el kellett ismernem. Egyszerű volt, mégis rejtélyes, felfedezésekkel teli. Az őszkoncepció eléggé érthető volt. Nagyjából középkori korszakot megélő, kitalált, képzeli lényekkel teli világban történik az egész, ahol mindenki egy-egy általuk választott harcmodor alapján próbálnak megküzdeni a rendszer által generált entitásokkal. Amennyiben jól értem a rendszer szerint én tizenhetedik szintű, kardforgató volnék, ami bár egyelőre nem jelent számomra túl sokat, de a semminél azért mégiscsak több. Úgy határoztam, hogy meglátogatom, a főtéren igen sokat emlegetett arénát, mely állítólag igen hasznos hely, amennyiben valaki szeretne információkat szerezni. Ezen a területen úgy vélem, amennyiben jól gondolom a játszható karakterek, egymás közt mérik össze az erejüket. Hm… ha jól sejtem legalábbis. Mindenesetre reménykedem benne, hogy itt a rendszer programozásába írt mechanikus AI valamilyen kisegíti a képzetlen, harcászatot nem tanult személyeket, ugyanis a kardvívás nem egy olyan egyszerű feladat. Nagyjából képes voltam átlátni a helyzetem, de ez lesz az első komolyabb összetűzésem, ha szabad így fogalmaznom, így szerettem volna megválasztani az ellenfelem. Végül találtam is magamnak egy nagyjából én felszerelésemhez illő személyt, akit meg is közelítek.
-
Hé Ön! Kisasszony, egy pillanatra. – ha esetleg felém fordulna intek is neki – Igen Ön, a fekete dzsekiben. Kérem tudna nekem segíteni. Tudja nemrégen érkeztem és szeretném kitapasztalni a Sword Art Online rendszerének mechanikai lehetőségeit, egy sokak által biztonságosnak ítélt, erő és ügyességmérő, egy az egy elleni küzdelemben. – fejtem ki felé mit akarok, de ha értetlenül néz rám, sokatmondóan forgatom a szemeim – Egyszerűen: Ki szeretném Önt hívni egy gyakorló Arénára.  Mondja, lenne szíves velem tartani erre a kis időre?
Mondandóm ideje közben megigazgattam a szemüvegem, majd viszonylag elég komolyan mérem végig őt, de természetesen tisztes távolságból álltam meg vele szemben.

Hikari (17) - HP:50 | F:20 | E:11 | K:17 | GY:18 | S:23| P:2
avatar
Kimiaki Hikari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2017. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1185/1200  (1185/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Silence on Vas. Aug. 27, 2017 4:19 pm

Igazság szerint Fuwa eltévedt… Egyáltalán nem erőssége a tájékozódás, és ugyebár sosem látott még térképet sem, így vajmi keveset segít neki a minimapja, még így, majdnem 5 év elteltével sem… Egy ideig nem esik kétségbe, sőt, még kicsit élvezi is, hogy addig ismeretlen helyeket nézhet meg.  Éppen ilyen állapotban keveredik az arénához. Sosem járt még itt, nem is engedték volna neki…
Most viszont kíváncsian pislog az épületre. A füzetét az inventoryjába tette, félve, hogy elejti, és elveszíti, úgyhogy most a háta mögött összefogott kézzel nézegeti az épületet, amennyire közelről ezt kényelmesen megteheti.
Először nem figyel fel a hangodra, azt hiszi máshoz beszélsz. A fekete dzsekiről viszont magára ismer, bár kell néhány pillanat, mire eljut a tudatáig, hogy bizony rajta van fekete dzseki. Ne gondold butának, még nem teljesen szokta meg a színek fogalmát, és a ruhadarabok látványát.
Amikor rájött, hogy hozzá szóltál, feléd fordul, és előkattintja a füzetét, és gyorsan írni kezd bele.

Sajnálom, azt hiszem én nem ismerem a Sword Art Online rendszerének mechanikai lehetőségeit…

Ha az ilyesmihez is jó a szemed, akkor láthatod, hogy valójában fogalma sincs róla, mit kértél. Nagyon kacifántosan fogalmaztál neki… Aztán megértés villan a tekintetében, amikor kicsit egyszerűbben fogalmazol, kissé elvörösödik, lapoz a füzetében, és újra írni kezd, és felmutatja a körülbelül A/4-es jegyzettömböt, amivel közben az arcát is takarja.

Én még soha nem párbajoztam…

Az agyában zakatolnak Grimm és a többiek szavai, akik óva intették tőle, hogy elfogadja a kihívásokat olyantól, akit nem ismer. Hátralép egyet, hogy aztán megfordulhasson, és elszaladhasson valahová.




Silence: É:16 (80HP) FK:21 E: 19 K:15 GY:26 S:10 Páncél: 2

Ozyról, hogy itt legyen:


Kimiaki Hikari (Sebzés: 11, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 1 SP kiskörönként.)
Silence (Sebzés: 19, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 5 vagy afölé kell dobnia, 1.4 SP kiskörönként.)


Kimiaki Hikari (17. szint): 50/50 HP, 2 páncél, 85/85 CSP
Silence (18. szint): 80/80 HP, 2 páncél, 75/75 CSP


_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

avatar
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 100
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 10

Karakterlap
Szint: 18
Exp:
1260/1300  (1260/1300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kimiaki Hikari on Vas. Aug. 27, 2017 5:42 pm

A lány valószínűséggel fel sem vette, hogy igazából neki szóltam. Hiába írtam olyan körül, szinte észre se vette, hogy felé közeledek, csak mire egészen közel értem hozzá. Visszamaradott volna a lány? Hm. Mindegy is. Lényegtelen. Ha az is, nem sokat változtat a tényálláson.  Amennyiben értelmileg sérült, egyszerűen kevesebb információt fogok csak kinyerni az „aréna harcból”. Mindenesetre lényegtelen. Úgy tűnt nagy nehezen, de sikerült magamra vonnom a hölgy figyelmét, s bár a mondanivalóm lényege igen nehezen ment át, végül csak sikerült megértenie a helyzetet. Eléggé nehézfelfogású volt, de nem mondtam semmit. Ahogy azonban kezdtem rávezetni a dolgokra egyre jobban látom rajta a rémület kezdetleges jegyeit. Először a tagadás, majd a húzódzkodás. Még jó, hogy professzori vérvonal csordogál az ereimbe. Amint látom a nyomát, hogy az emberünk megpróbálna lelépni egyszerűen, elkapom a karját (legalábbis megpróbálom).
- Na… ez nem szép dolog, hogy megpróbál lelépni, kisasszony. Nem felboncolni akarom, csak gyakorolni. Szóval, iszkiri, legyen szíves nem megnehezíteni a dolgomat.  Utána békén hagyom Önt, ígérem.
Lehet, hogy nem voltam túlságosan meggyőző, annak ellenére, hogy teljesen őszinte voltam, mindenesetre, amennyiben enyhe ellenkezést találnék, megpróbálom kisebb bíztató taszigálásokkal útba engedni.
- Kisasszony, ha ártani akarnék Önnek, már rég módomban állt volna. Békés szándékkal tettem fel az ajánlatot, szóval legyen szíves ne tetszen felhúzni, vagy lehet harapok.
Persze vontatni azt nem tudom, szóval ha nem segít, nem fogunk A-ról a B-re jutni és rosszalló pillantást vetek rá.
- Kisasszony… nem tudom Ön mióta „játszik”, de számomra ez igen fontos lenne. Kérem fáradjon velem, különben nem fogok előbbre jutni a Kutatásomban!
avatar
Kimiaki Hikari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2017. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1185/1200  (1185/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Silence on Vas. Aug. 27, 2017 6:27 pm

Fuwa nagyon igyekezett megérteni, mit szeretnél, és örül, amikor végre sikerül is neki. Az egyáltalán nem tűnik fel neki, hogy úgy nézel rá, mint az értelmileg sérültekre szoktak. Ez nem is csoda, tekintve hogy nem volt még elég alkalma megfigyelni az arckifejezések és a tekintetek közötti apró eltéréseket.
Az viszont nem tetszik neki, hogy párbajra akarod hívni, ezért próbál elmenni. Amit te ugyan hatékonyan megakadályozol, de ezzel többszörösen rá is ijesztesz szegényre. Amikor megfogod a karját nem csak a hirtelen érintés rémíti meg, de ezzel számára egyféle bizonyítékát adod a rosszszándékodnak, hiszen kényszerítenéd a harcra, amit nem akar.
És akkor megszólalsz. Olyan szavakat, és szófordulatokat használsz, amit vagy csak körülbelül, vagy egyáltalán nem ért, és kacifántosak a mondataid. Az ijedtség helyett zavarodott lesz, és nagy szemekkel pislog rád, egy tapodtat sem mozdulva.
Láthatóan egyáltalán nem érti miről hadoválsz… Annyi dereng neki, és az is szinte csodával határos módon, hogy nem akarsz ártani neki. És még azt is mondod végül, hogy „Kérem”… Úgyhogy bátortalanul bólint, de mivel fogalma sincs mit kellene csinálni, még mindig nem indul semerre, ameddig te el nem indulsz. Mostmár nem kell a fognod, megy utánad anélkül is a panelhez, ahol az arénát be kell állítani.
Elméletileg ez az ő előjoga lenne, mint kihívott, de láthatod, hogy elképzelése sincs mit kellene kezdeni azzal a sok sok beállítással, amit a panel felkínál, és még bele is zavarodik a rengeteg lehetőségbe. Nem is ellenkezik, ha odalépsz, és te állítasz be mindent. Aztán, ha készen van minden, belép utánad az arénába.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

avatar
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 100
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 10

Karakterlap
Szint: 18
Exp:
1260/1300  (1260/1300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kimiaki Hikari on Vas. Aug. 27, 2017 8:38 pm

Nagy nehezen sikerült úgy tűnt tisztáznom a lánnyal a szándékaim és bár a kezdeti ellenkezése kis híján eléggé felvitte az adrenalin szintemet, szerencsére nem volt szükséges a nyugtató procedúrák véghezvitele. Nehezen értetem meg vele magam és nagy valószínűséggel csak a saját dolgom nehezítem meg ezzel a nőszeméllyel, de a kísérlet az kísérlet. És nem látok a környéken más lehetséges, hasonló kaliberű kísérleti patkányt. Mindegy. Ahogy a műszakvezetők is állították, ajándék lombiknak ne nézd az alját. Először biztonság kedvéért persze biztos, ami biztos nem engedtem el a kezét, de miután meggyőződtem róla, hogy nem akar elfutni, nagylelkűen elengedtem a kezét és megengedtem neki, hogy bökés távolságra, előttem haladjon. Miközben biztosra vettem, hogy nem akart elszökni, természetesen már be rögzött mozdulatként is, de feljebb tolom a szemüvegem. Miután végül nagy nehezen elértük a panelt, igazából én sem tudtam mit kéne tennem, de miután elolvastam a kezdők számára, tartott kézikönyvet, hamarosan (a társnőmnek talán túlságosan gyorsnak tűnő) sebességgel be is kalibráltam a szerkezetet. Miután kész voltam egy tipikus dokis mosollyal az arcomon intek az ajtó felé.
- Amennyiben jól értelmezem, a kézikönyvet közösen kell belépnünk. Nos akkor… ha les oly szíves.

Miután a lány megtette az első lépéseket, természetesen én is követtem, majd elfoglaltam a helyemet és hamar átnézem a szükséges dolgokat. Elég könnyű, ha át képes látni a rendszer, a kérdés az, hogy gyakorlatban is ilyen-e. Igazából, ahogy figyelem leginkább attól függ, hogy jobb-e a saját elosztásom vagy sem. Mindenesetre a helyszín egy leginkább laborra kinéző terület volt, ahol aztán aktiváltam (elvileg) a lopakodást segítő képességeim, hogy megpróbáljam minél előbb letesztelni a harc rendszert. Előzőleg persze kipróbálom az egyik képességemet. Aktiváltam a Patchet és megérintettem kétszer, a karomat. Ez elvileg elég lesz. Most ideje cselekedni!

Képesség aktiválás sikeres: +2 pont FK-ra (mostantól én találok 2-sel, te 3-sal 3 körig :3)

Támadás: Luft \o.o/

Silence (18. szint): 80/80 HP2 páncél49/75 CSP


A hozzászólást Kimiaki Hikari összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 27, 2017 8:40 pm-kor.
avatar
Kimiaki Hikari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2017. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1185/1200  (1185/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Aug. 27, 2017 8:38 pm

The member 'Kimiaki Hikari' has done the following action : Kockadobás


#1 'Római stílusos 6-os' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14900
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Silence on Vas. Aug. 27, 2017 9:00 pm

Fuwa elhúzza a kezét, és szorosan magához szorítja a füzetét. Az lehet, hogy nem akarsz ártani neki, de ettől még feszélyezi a jelenléted, és igyekszik legalább két lépés távolságot tartani. Hidd el nekem, ha az ő szemével látnád magadat, pontosan ugyan ezt tennéd te is.
Megnehezíted a saját dolgodat, mert ha magad előtt akarod tudni Fuwát, akkor hátulról kell valahogy vezetgetned, mert fogalma sincs hogy hova kellene menni… Persze valahogy valószínűleg megoldod, nyilván annak tudatában, hogy a lány el fog szaladni, ha kicsit is megijeszted.
Nézi ahogy a panelt beállítgatod, de hiába, nem lesz tőle okosabb... Nem tudja követni a mozdulataidat, és nem látja mit állítottál be. Mikor elkezded befele tuszkolni az ajtón, elszaladna, de már sajnos nincs r lehetősége, úgyhogy sikeresen betessékeled a lányt az arénába.
Míg te a jártassággal bíbelődsz, ő kissé ijedten a hirtelen környezetváltozástól menedéket keres a szemével, és persze téged is igyekszik figyelni. Nem érti hogy kerültek erre a helyre, amikor az előbb még egy épületben álltatok…
Még jobban megijed, hogy hirtelen eltűnsz a szeme elől, és pánik közeli állapotban igyekszik valami fedezéket találni. Talán az menti meg, hogy eszébe jut, azt mondták neki, ha úgy érzi, komoly veszélyben van, vegye elő a kardját, és használja is!
Pár mozdulattal előkattintja a kardot, és egy ügyetlen mozdulattal maga elé emeli. És ekkor csapódik neki a te pengéd az övének. Kishíján pánikba esik szegényke, és sután csap egyet a kardjával, így eltalálja a karodat... Ami azt illeti… Ettől még jobban megijed, és ha talál fedezéket, megpróbál befutni oda. És a pánik kerülgeti szegényt…





Tehát aktiválnám a Pánikot  (halál/koronát biztonság kedvéért dobtam)– sikertelen
Egy találat Hikarira

Kimiaki Hikari (17. szint): 33/50 HP0 páncél59/85 CSP
Silence (18. szint): 80/80 HP2 páncél48/75 CSP



A hozzászólást Silence összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 27, 2017 9:28 pm-kor.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

avatar
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 100
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 10

Karakterlap
Szint: 18
Exp:
1260/1300  (1260/1300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Aug. 27, 2017 9:00 pm

The member 'Silence' has done the following action : Kockadobás


#1 'Római stílusos 6-os' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#3 '2 oldal halál/korona' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14900
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kimiaki Hikari on Hétf. Aug. 28, 2017 9:53 pm

Annak ellenére, hogy láttam az ellenfelem és ő sem vett időben észre a vágásom meglepő módon egyszerűen elhúzott mellette. Igaz, hogy ennek nyomán, kis híján elvesztettem az egyensúlyom és elestem, de azért meglepett, hogy ilyen reflexei vannak. Már majdnem sújtottam is volna le még egyet, ám ekkor váratlanul csak úgy elkezdett csapkodni a lány. Ciccegve hátraugrok megpróbálva elkerülni a pengéjét. Eleinte azt hittem elkerültem, de meglepődve vettem észre, hogy a szemem sarkában lévő életerősáv csak úgy egyszerűen csökkenni kezdett. Nem értettem, hogy történhetett ez, de ekkor feltűnt az aprócska vörös csíkot a kezemen. Nem egészen voltam tisztában, hogy mi folyik itt, de miközben elővettem a jegyzeteimet, elkezdtem felírni magamnak a dolgokat, hangosan motyogtam valamit közben (legalábbis, ha odafigyel, akkor meghallhatja).
- „A lopakodás úgy tűnik nem ad természetes találati esélyt, a rendszer ezen felül úgy tűnik, a maga módján támogatja a személyeket. Úgy tűnik, nem kell kifejezettebb kardforgatási képesség, elég ha a személy elég szerencsés. Megjegyzés: Meglehetősen apró találati felület is maximális sérülést okoz az elszenvedőknek, legalábbis erre következtetek, tekintve, hogy nem ismerem az ellenfelem paramétereit. A tesztfázis eddig jól halad, kísérletet teszek, komolyabb hatások reprementázására is. Kísérletezés ideje alatt megpróbálom letesztelni az ellenféle a csonkolási folyamatot.”
A toll sercenése meglepő gyorsasággal abbamaradt és nyugodt, bár határozott léptekkel indultam meg a lány felé, felemelt karddal. Még annak ellenére is, hogy a jegyzeteimet figyeltem (legalábbis nagy valószínűség szerint ezt hiheti), annak ellenére is tisztában voltam merre próbált eltávolodni a nő. A kard kísértetiesen „sikoltott”, ahogy a kőlapon végighúzódott a penge hegye. Éles hang visszhangzik a teremben, ahogy már jóval gyorsabban próbálok előtörni és egyetlen vágással próbálom levágni ellenfelem szabad karját. Kíváncsi voltam, hogyha a vörös seb egybeér, vajon képes vagyok-e leválasztani a kézfejt, vagy sem.
- Kérem, maradjon nyugton kisasszony, ez szimpla kísérlet. Ne aggódjon, amennyiben a rendszer engedi a csonkítást, ígérem a tudásomhoz mérten, ha módomban áll, majd visszavarrom a testtől elválasztott testrészt.


Kimiaki Hikari (17. szint): 33/50 HP41/85 CSP

// talált, 10 sebzés //


A hozzászólást Kimiaki Hikari összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 28, 2017 9:55 pm-kor.
avatar
Kimiaki Hikari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2017. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1185/1200  (1185/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Aug. 28, 2017 9:53 pm

The member 'Kimiaki Hikari' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14900
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Silence on Hétf. Aug. 28, 2017 10:51 pm

Ha te meglepődtél rajta, hogy a csapásod Fuwa mellett elsuhanva találkozott a lányéval, épphogy nem ütve ki a kezéből a kardot, a lány egyenesen megrökönyödött, annyira, hogy az agya ki is kapcsolt egy pillnatra, és végül ez indította a berögzült counter mozdulatot, aminek a végén eltalálta a karodat. Amitől meg megijed…
Észre sem veszi, hogy elkezdtél írni, minnél előbb, minnél távolabb szeretne kerülni, és ha lehet úgy, hogy még legyen is valami köztetek, és el is indul egy irányba, bár nem futva, mert fél, hogy elesik, és baj lesz belőle.
Amikor hallja a kard sercegését a kőlapon, megdermed, és szorosan magához szorítja, jobb híján a kardját. Szegény teljesen megrémült, nagyon tanácstalan, rettentően elveszett, és a sírás kerülgeti. Csak szeretne eltűnni innen, ha lehet minél gyorsabban. De az ijedtségtől mégis mozdulatlanná dermedt.
Az rántja ki ebből az állapotodból, hogy a pengéd a vállához ér. Meglepő gyorsasággal gurul oldalra, így a kardod hosszú piros csíkot hagy a felkarján, de odakint sem okozott volna túl mély sebet. Felkapja a kardját, és megint csap egyet az irányodba. Bár még mindig elég ügyetlen, azért ezúttal picikét összeszedettebb a mozdulat, és el is találja az alkarodat. És szinte rögtön hátrálni kezd, a lassúnál kicsit gyorsabban, de óvatosan. Eddig is ijedt volt, de amiket mondasz azok rátesznek még egy lapáttal. Egyrész mert a felét nem érti teljesen, másrészt mert amit ért belőle az egyáltalán nem úgy hangzik, mintha nem akarnád bántani. Kezd kicsit úgy kinézni, mint a sarokba szorított állat: bármelyik pillanatban ugrásra készen, folyamatosan keresi a menekülőutat.




Találat ^^
Kimiaki Hikari (17. szint): 14/50 HP41/85 CSP
Silence (18. szint): 72/80 HP, 0 páncél, 29/75 CSP


A hozzászólást Silence összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 28, 2017 11:02 pm-kor.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

avatar
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 100
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 10

Karakterlap
Szint: 18
Exp:
1260/1300  (1260/1300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Aug. 28, 2017 10:51 pm

The member 'Silence' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14900
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kimiaki Hikari on Kedd Aug. 29, 2017 10:20 am

A kardom meglepően szép ívet írt le, s bár sosem hittem volna, hogy képes kitérni előle az ellenfelem ismét meglepett. Való igaz, hogy megvágtam, de nem sikerült elérnem azt, amire én magam vágytam. Ez a vágás még valóságban sem lett volna túlságosan komoly. Elindította volna a fájdalom receptorok reakcióit, de nem hinném, hogy elegendő lett volna, még egy harcképtelen ember megállítására sem. Hm. Lényegtelen. Furcsa a játékmechanikai szerencsehányados elosztása. Ha minden igaz, a Fegyverkezelés nagyban elő kéne segítenie a találati esélyek javulását, ám én mégse vagyok képes eltalálni olyan gyakran, mint ő. Úgy tűnik, vagy az ellenfelem fegyverkezelési készsége nagyobb, mint az enyém, vagy ténylegesen csupán a szerencsefaktor játszik közbe. Értem… nos mindegy. Az életcsíkomra nézek, és megcsóválom a fejem.
- Hüm… ahogy nézem az életsávom aktuális helyzetét és az eddig fogyott arányokat, illetve a sebzés hányadosát is hozzáadva… úgy vélem olyan 77,77% csapás is elegendő lenne az aktuális életem pontjaim ellen. Nem ártana valami öngyógyuló, vagy ezt elindító, úgynevezett „gyógyital” beszerzése is, az efféle helyzetek elkerülésére. Hm… Igen-igen… ezt, fel is írom.
Hamar felírtam magamnak ezt a jegyzetet, majd ismét a nő felé fordultam. Arcvonásaim talán most váltak a leghidegebbé. Eddig közömbösen álltam, most már inkább kísértetiesen merev vonásaim, leginkább arra hasonlítottak, mint amikor egy boncok először hajol az előtte fekvő elhunyt illető fölé.
- Mint kértem… legyen szíves ne nagyon mocorogni. Ez tudományilag fontos és igen precíz folyamat lesz. Ha nem hagyja abba a mozgolódást, kénytelen leszek leszögezni, avagy a talajhoz rögzíteni Önt. Ez számára is igen kellemetlen lenne és a részemről is inkább kihagynám. Így amennyiben nem szeretne maradandó szellemi károsodást elszenvedni, az esetleges kényszer beavatkozásaim miatt, így kérném ne nagyon lépkedjen sehova.


Kimiaki Hikari (17. szint): 14/50 HP23/85 CSP

// Újabb 10-es sebzés, utolsó köre a Buff képességemnek //


A hozzászólást Kimiaki Hikari összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 29, 2017 10:29 am-kor.
avatar
Kimiaki Hikari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2017. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1185/1200  (1185/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Aug. 29, 2017 10:20 am

The member 'Kimiaki Hikari' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14900
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Silence on Kedd Aug. 29, 2017 11:00 am

Megint elkezdesz írkálni, ő pedig ezt lehetőségnek látja, hogy megpróbáljon eltűnni, és miközben elhátrál a közeledből, megint a kivezető utat keresi. De hiába, a kijáratot nem találja sehol. Ez pedig nagyon-nagyon nem tetszik neki. Mostmár mindenesetre a kardját mostmár maga elé tartja többé-kevésbé védekező állásban, miközben folyamatonan kémleli a terepet, és próbál téged is szemmel tartani.  Nem, nem sikerül neki, így végeredményben sem a terepet nem tudja rendesen figyelni, sem téged. Ezért is éri nagyon váratlanul, hogy megint rátámadsz, miután azokat a számára még mindig érthetetlen szavakat mondod. Annyit mindenesetre megért, hogy nagyon is ártani akarsz neki, annak ellenére, hogy arról volt szó, nincs rossz szándékod. Ez összezavarja, úgyhogy kicsit szorosabban rámarkol a katanájára. Most nem sikerül olyan szépen kitérnie, úgyhogy csúnyán eltalálod a vállát. Ez nem okoz persze komoly sérülést, ellenben éppen eléggé megijeszti, hogy megint csap egyet a kardjával, megint teljesen szabálytalannak mondható mozdulattal. És ezúttal elég szépen el is véti a felkarodat… Szegény lány nagyon meg van ijedve… De nem marad nyugton, hanem mostmár gyorsabban mint eddig hátrál előled, ameddig neki nem valaminek… egy oszlopnak… Ettől az ütéstől aztán alaposan megrémül, kiesik a kezéből a kard, és egy pillanattal később már be is ugrott az oszlop mögé, kimerülten, ijedten, lekuporodik, és átkulcsolja a lábát a karjaival.  
Most kérdezhetnéd, miért nem jut eszébe, hogy akár ki is teleportálhatna az arénából… Hát azért, mert annyira fél, hogy másra nem igazán tud gondolni, minthogy minél távolabb kerüljön, lehetőleg ki az arénából, de az nem kapcsolódott neki hozzá az innen való meneküléshez, hogy elteleportáljon.



/ Sikertelen támadás/
Kimiaki Hikari (17. szint): 14/50 HP23/85 CSP
Silence (18. szint)60/80 HP, 10/75 CSP


A hozzászólást Silence összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 29, 2017 11:24 am-kor.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

avatar
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 100
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 10

Karakterlap
Szint: 18
Exp:
1260/1300  (1260/1300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Aug. 29, 2017 11:00 am

The member 'Silence' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14900
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kimiaki Hikari on Kedd Aug. 29, 2017 12:32 pm

A pengém ugyancsak éppen, hogy csak eltalálta az ellenfelem. Látszott rajtam, hogy kezdek egyre jobban idegesebb lenni. Nem értettem, hogy a lány mire felrémülget és siránkozik ennyit. A támadásai is egyre jobban pánikszerűen, az utóbbi elől, egyszerűen elhajoltam. Nem értettem tehát, hogy mire ez a fejhajtás.  Fájdalmat nem érez, s bár a csapáskor érződő enyhe nyomás, melyet a kard fizikai érintkezése okoz, ez szimplán csak egy különös érzés, elviekben semmilyen komolyabb utóhatásának nem kéne lennie. De most komolyan, nem értem ezt a lányt. Kissé idegeskedve mozgatom meg a karom, és lassan, bár érezhető ingerelt léptekkel haladok ismét a tesztalany felé. Halk koccanások jelzik, hogy egyre jobban közelítek a nő felé. A pengém okozta ezt a pár hanghatást, ahogy oszlopról oszlopra húzom végig, és a köztes területeken koppan egyet a kard. Egyre közelebb és közelebb kerültem, majd felfedeztem, hogy a lány eldobta, vagy legalábbis elejtette a fegyverét. Amennyiben megpróbálna kinyúlni a fegyveréért, vagy odaszaladni hozzá, egy gyors lépéssel megpróbálok rálépni a fegyverre és rosszallóan csóválom a fejem. Nem éppen úgy megy a meccs, ahogy én azt kiterveltem. Nincs bajom azzal, hogy ennyire le van csökkentve a hp-m, és nagy eséllyel a következő csapás lenulláz, inkább azzal van a gondom, ahogy az ellenfelem viselkedik. Hogy lehet valaki… ennyire… gyáva? Ennyire… ennyire… szánalmas? Cöh. Még arra sem alkalmas, hogy felkoncoljam, nagy eséllyel az ő leletei, még annyira sem lennének kecsegtetőek, mint ez a meccs. Azt tapasztaltam már, hogy nagy eséllyel a lány némaságban szenved, vagy egyszerűen ahhoz is gyáva, hogy beszélni tudjon. Cöh… mindegy is..  Ha sikerült blokkolnom a felvevését megpróbálok lesújtani rá, és amennyiben elengedte azt, vagy egyáltalán nem is próbálta felvenni, egyszerűen arrébb rúgom a fegyvert, hogy minél távolabb legyen a nőtől és ne tudja megközelíteni.

Kimiaki Hikari (17. szint): 14/50 HP13/85 CSP

// 11 sebzés //


A hozzászólást Kimiaki Hikari összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 29, 2017 12:33 pm-kor.
avatar
Kimiaki Hikari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2017. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1185/1200  (1185/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Aug. 29, 2017 12:32 pm

The member 'Kimiaki Hikari' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14900
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Silence on Kedd Aug. 29, 2017 1:51 pm

Nem érted miért rémüldözik? Pedig teljesen nyilvánvaló, és egyszerű oka van: Neked ugyan természetes, hogy ismered, és használod a tudomány szakszavait, amik neki viszont teljesen ismeretlenek. Emiatt a felét sem érti a mondandódnak, amikor beszélsz hozzá. Ez elég ijesztő tud neki lenni, főleg azzal együtt hogy amit ért az pedig mind arról szól, hogy  meg akarod vágni, le akarod vágni a kezét… Ezekszerint a tudományos oktatásodnak nem volt része az emberek reakcióinak felismerése és értelmezése… De nem baj.
Fuwa mindenesetre fáradtan kuporog az oszlop mögött, a maga csendes módján hüppögve, amiből talán rájössz, hogy kicsit még sírva is fakadt. Nagyon sok lett neki ez így hirtelen… Eleve csak azért keveredett az arénához, mert eltévedt… Te pedig összezavartad, aztán betessékelted az arénába, ahová félt bejönni. Hallva a közeledésedet azért eszébe jut, hogy a kardját elejtette, és bátortalanul kikukucskál az oszlop mögül, épphogy csak annyira kudugva a fejét, hogy lásson. Biztonságosnak ítéli meg a távolságot ahhoz, hogy fel tudja kapni az oszlop mellé esett fegyvert, és vissza is tudjon bújni nehezen talált fedezékébe. Úgyhogy gyorsan kibújik, felkapja a katanáját, és visszaugrik az oszlop mögé. Szorongatja a katanát, és próbálja minél kisebbre összehúzni magát, hogy lehetőleg semmije ne lógjon ki az oszlop mögül.
Nem sikerül neki… A kardod végig hasítja kilógó felkarját és oldalát. Ettől ugrik egyet, elesik, aztán meglehetősen ügyetlenül igyekszik mostmár védekező állásba emelni a kardját…



/Pihikör/
Kimiaki Hikari (17. szint): 14/50 HP13/85 CSP
Silence (18. szint)49/80 HP, 75/75 CSP

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

avatar
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 100
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 10

Karakterlap
Szint: 18
Exp:
1260/1300  (1260/1300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kimiaki Hikari on Kedd Aug. 29, 2017 2:31 pm

Rosszaló pillantást vetek rá. Egyszerűen tényleg nem értem. Hogy maradt életben egy ilyen kis visszamaradt, apró kis pondró egészen 4 éven át. Egyszerűen hallatlan. Mi történt a természetes kiválasztódással. Egyáltalán hogy volt képes eddig életben maradni a valóságban, nemhogy a játékban. Ha ilyen ügyetlen és szerencsétlen lennék, nemhogy a kísérletvezetők, de én magam is felkötöttem volna már magam, ha ezen múlt volna én a teszt sikerei. Ilyen a megfelelő kiválasztódás. Az emberiségnek nincs szüksége selejtekre, szellemileg visszamaradottakra. Azért tart még itt az emberiség, mert a sokak által dicsőített vallásba vetett „hit” óvja a gyengéket. De ennek semmi értelme!
- Figyeljen kisasszony… Meg kell mondjam… nagyot csalódtam Önben. Eleinte azt hittem, teljesen megfelel Ön kísérleti alanynak… de mostanra már teljesen csalódtam Önben. Most már azt hiszem, már arra sem találom méltónak Önt, hogy megkérjem rá, hogy tartsa meg egy kicsit a lombikkészletet… amilyen esetlen maga még ezeket is összetörné. – hangom nem vádló, inkább olyan, mint amikor valaki a rideg tényeket közli – Tudod szívecském, eddig türelmes voltam… vártam, hátha benő a feje lágya és hajlandó lesz normálisan viselkedni… - itt végül felelem az üres kezem, majd rosszalló tekintettel kezdem el böködni a mellkasát, az sem érdekelve, hogy milyen közel vagyok a pengéjéhez – Maga gyáva, esetlen és mindemellett úgy látom szellemileg visszamaradott is, ahogy jól látom, az általam közölt dolgok közel 89,92%-át még szinte meg sem értette. Hol tanult, kisegítő képzőben? Egyszerűen szánalmas, hová süllyedt az emberiség! Hogy az ilyenek, mint maga, hogy nem estek áldozatul a fejlődés igaz mivoltjától… azt sosem fogom megérteni.

// pihikör \o.o/ //
avatar
Kimiaki Hikari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2017. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1185/1200  (1185/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Silence on Kedd Aug. 29, 2017 3:37 pm

Húha… Te aztán kiakadtál szegény Fuwára… Pedig ha kicsit kevesebb kacifántos mondattal, és kicsit türelmesebben beszélsz vele, megérti amit mondasz, és még meg sem rémül tőed ennyire… talán. A kiakadásodnak viszont kicsit több részét érti meg, mint annak amit eddig mondtál. Azt nem érti, miért csalódtál benne… Hiszen nem kértél tőle jóformán semmit… Csak ezt a harcot, amibe viszont bele is keveredett végül…
Azzal tisztában van, hogy esetlen, és felfedezheted a tekintetében ahogy mered rád a sajnálkozást. Azt megint nem érti, hogy miért mondod, hogy nem viselkedik normálisan… De hát ő nem csinált semmi udvariatlant, vagy illetlent… De ennek ellenére kifejezetten sértőnek érezte ezt a mondatodat. Ahogy a következőt is. Gyáva volna? Hiszen csak egy kicsit megijedt (Legalábbis szerinte kicsit…) Szellemileg visszamaradott? Ezt nem egészen értette, de érzi, hogy az értelmi képességeire vonatkozik, és nagyon is csúnya… Szánalmas… na ezt érti. És nem tetszik neki. Láthatóan felmegy benne a pumpa… Megharagudott rád, mert ilyen csúnyákat vágtál a fejéhez. Máskor ezt a füzetébe írva kérné ki magának. A füzete viszont most az inventoryjában van. És semmi kedve az egyetlen biztonságot jelentő valamit, a kardot kiengedni a kezéből. Sőt, ami azt illeti… Mérgében csap egyet a kard lapjával a fejedre. Ugyan nincs semmi irányítás,
vagy hozzáértés a mozdulatban, de azért csattan a fejeden a kard, és rövidesen a rendszer jelzi Fuwának, hogy nyert. Nem mintha észrevenné... Arra figyel fel, hogy körülöttetek szertefoszlott a beállított küzdőtér, és megjelent a kijárat. Gondolkodás nélkül, amilyen gyorsan csak tud elrohan melletted, és mielőtt megállíthatnád, vagy utána szólhatnál bármit, már el is tűnik valamelyik letérőnél. A kedvenc csendes helyére megy, hogy megnyugodjon a váratlan, és ijesztő élmény után.




/Találat, és ezzel nyertem xD xD/ Köszönöm a játékot ^^


A hozzászólást Silence összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 29, 2017 3:43 pm-kor.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

avatar
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 100
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 10

Karakterlap
Szint: 18
Exp:
1260/1300  (1260/1300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Aug. 29, 2017 3:37 pm

The member 'Silence' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14900
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Klein on Szomb. Szept. 23, 2017 11:46 am

Záróra. 60 exp és 160 arany a jutalmatok, legközelebb egymással október 29. után mérkőzhettek.

Silence: +80 pont
Hikari: -20 pont
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3066
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Silence vs Hikari

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.