Betekintés egy élet fejezeteibe

Go down

default Betekintés egy élet fejezeteibe

Témanyitás by Leonard on Csüt. Dec. 21, 2017 7:55 pm

Évekkel ezelőtt

Lassan, nyöszörögve nyújtózott. A takaró halk susogással csúszott le róla, megmutatva formás fenekét, finom, selymes bőrét. Ahogy a fiú elnézte, ellenállhatatlan vágyat érzett rá, hogy kezébe vegye, vagy legalább megpaskolja a testrészt, melyet most csak egy apró tanga takart. Még Leonard életében is ritka volt az ilyen ébredések száma, főleg mert barátnője többnyire órmótlan pizsamákat szokott magára húzni az éjszakára. Mentségére szóljon, még az is jól állt neki, habár volt annak valamilyen illúzióromboló hatása, amitől a férfiember inkább csak a reggelire gondol, semmint bármi más eszébe jusson.
Caroline a komódonj tapogatózott, kereste a szemüvegét. Mozdulatai közben majdnem leverte a porcenláncsészét, melyben nemrég még Leo reggeli kávéja gőzölgött, és nem sok múlt rajta, hogy az odakészített kakaó nem végezte a földön, a puha rojtos luxusszőnyegen.
A lány végre rátalált a keresett tárgyra, s miután felhelyezte azt, valamilyen tökéletes berögzültséggel ült fel, és nyúlt a neki szánt italért. Egyikük sem szólt egy szót sem. Túlságosan korán volt még ahhoz, hogy bármit is megbeszéljenek, és a szőke herceg arcán is még nyúzottság ült, miközben komótosan szívta a cigijét. Nem volt különösebben szokatlan tőle, hogy a szobában, akár az ágyban rágyújtson. Ezt jelezte az is, hogy a házban mindenfelé szétszórt hamutartók sorakoztak, többsége tele csikkekkel. Főként marlborot szívott, mint a vele egykorú fiúk többsége. Aranyat.
Utálkozva ránézett az órára. Hét huszonötöt mutatott. Ideje volt igyekezni és összeszedni magát, ha nem akar megint fegyelmire menni az iskolában. Lassan a lány is felkelt, elindult a fürdőbe, hogy aztán varázslatos módon rövid időn belül teljesen újraalkossa kinézetét. Leonak zúgott a feje a tegnapi pezsgőzéstől. Elképzelni sem tudta, Caroline hogyan képes még ilyen állapotban is sminkelni. Alig aludtak valamennyit, miután egy kisebb haveri összeruccanás után végigdugták az éjszakát. Gondolni sem mert rá, hogyan fog így egy fél napot túlélni az idióta tanárok mellett. Úgy tervezte, megpróbál majd aludni az órákon. Kölcsönös megegyezés alapján mindenkinek úgy volt a legjobb - ilyenkor legalább bajt nem kevert.
Odament a sarokba vetett, gyűrt ruhakupachoz, és kiválasztott belőle pár darabot. Nem voltak vasaltak, de legalább tiszta szaguk volt - már amennyire érezni lehetett azt a mindent beborító dohányfüst rétege alatt. Felkapta a pólót, és egy új alsót, majd magára rántotta a farmerját. Éppen az övét igyekezett becsatolni, mikor hallotta a fürdő ajtajának csapódását. Caroline végzett, és úgy festett, mintha frissen, kipihenten lépett volna ki egy kozmetikustól. Franc se tudja, hogy csinálják ezt a lányok. Neki már nem volt ideje mosakodni, így aztán ezt pótolva befújta magát axe-al, majd kezével kócos hajába túrt. Röviden a folyosó falán lévő tükörbe nézett, és megállapította magáról, hogy jó lesz ez így. Gyorsan kicsattogott az előszobába, felkapta a kocsikulcsot. Hét negyvenkettő. Sietni kell. A szem alatti karikákkal már mit sem lehet kezdeni.
Kitessékelte Carolinet, bezárta az ajtót, majd belevetette magát kétezres tankú nem éppen új, de mégis rohadt menő verdájába, majd még gyorsan rágyújtott. Félig leengedte az ablakot, ott lógatta ki könyökét és fújta el a füstöt. Fél kézzel vezetett és rohadt gyorsan. Imádta a sebességet, és élvezettel töltötte el a városban való szlalomozás. Megbüntették már párszor érte, de amíg az ősök fizetik a számlát, nem volt min aggódnia.
Gyorsan kitette a csajt a munkahelyén, valami banknál volt ügyintéző. Arra gondolt, a nőnek se lesz egyszerű a dolga ilyen másnaposan, de valójában pont leszarta, mi van a másikkal. Továbbhajtott sebesen az iskoláig, majd a kelleténél gyorsabb tempóban leparkolt. Mikor kiszállt, láthatta, hogy nem túl egyenesen. Sebaj, majd nem áll mellé senki, egyébként se tegye. Elővett a dobozból még egy cigit - a napi harmadik. Rágyújtott. Addigra már integettek az iskola sarkában a haverjai, és az aktuális barártnője. Azt remélte, ha a másik nő parfüméből bármi rajta is van, a cigaretta el fogja takarni. Úgy gondolta, sosem bukhat le.
avatar
Leonard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2017. Sep. 25.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1936/2100  (1936/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Betekintés egy élet fejezeteibe

Témanyitás by Leonard on Csüt. Dec. 21, 2017 8:34 pm

Évekkel ezelőtt



Susan úgy bújt hozzá, mint egy kiscica. Neki nem volt más dolga, csak kitartania bal kezét, és a lány máris ott termet karjaiban minden egyes alkalommal. Most épp az ölében ült, fejét a fiú mellkasának támasztva, és halkan pillegett. Leonard szerette ezt az érintést, ahogy a lány parfümje betakarja érzékszerveit. Odébbsöpört néhány hajszálat, és mélyet lélegzett a lány nyakából, magába szívva az édeskés-fűszeres parfümöt, és azon túl a lány izzadtságszagát.
Egy átlagos este volt, csak ők ketten a fiú családilakásán. A kanapén terpeszkedtek, éppen valami rombolós akciófilm ment a tévében. A lány választotta, ám végül ő maga volt az, aki a film felénél elálmosodott, majd elszundított.
Nem is csoda, hiszen kalandos napon voltak túl ők ketten. Aznap az állatkertet látogatták meg, s habár Leot annyira nem kötötte le a program, élvezte, ahogy Susan örömködik a fókák, zsiráfok vagy vöröspandák láttán. Az állatkert hatalmas volt, hosszú volt a séta, amelyet végig beszélgetéssel töltöttek - főként az állatokról volt szó, vagy egyéb jelentéktelen dolgokról, amelyeket megjegyezni is képtelenség.
Leo most, a nap végeztével már érezni kezdte lábában a húzó fájdalmat, amelyet a sok séta okozott. Rá is ráfért a pihenés, de valahogy képtelen volt elaludni addig, amig meg nem tudta az egyébként nem túl izgalmas film végét. Megrögzött mániája volt, hogy ha valamit elkezdett nézni, azt be is fejezze, bármi áron.
Most odébbsöpört pár hajtincset a lány kócos szőke fürtjei közül, és kicsivel szorosabban magához ölelte, hogy amaz le ne csusszanjon róla. Egy áldásnak érezte Susant, és őt magát a legszerencsésebb férfiegyednek. Persze, így van ez minden első szerelemnél. Még csak alig két hónapja jártak, és a csókon kívül alig történt köztük valami, ugyanakkor lassanként mindkettejük vére elkezdett forrni. Persze, kis lüke gyerekek voltak még, mindketten egymásnak az első, így aztán nem siették el a dolgot, szépen sorjában haladtak mindennel, ahogyan kell, és ezt Leonard maga sem bánta. Eleve lassan bontakozott ki közöttük bármi is, habár már elkezdődték egymást kerülgetni még tavaly, az általános iskola befejezte utáni nyáron. Közös társaságban voltak, így adott volt minden. Együtt jártak le a pályára hülyéskedni, együtt mentek el strandolni a tengerre, együtt itták meg életük első sörét. Tehát ez volt az az időszak, amikor minden elkezdődött az életükben. A fiúkkal persze hatalmasakat hülyéskedtek azokon az alkalmakon - vele pedig, óvatosan és gyöngéden, lassan kezdtek el beszélgetni. A lány számára megnyerő volt Leo stílusa és humora, a fiúnál pedig kérdés sem volt, hogy a göndör szőke tincseiért és a hatalmas szempilláiért szeretett bele Susanba. Aztán amikor végre volt elég bátorsága, és egy kamaszos randi keretében szerelmet vallott, megtörtént a csoda, és összejöttek. Mint kiderült, erre az eseményre már mindenki más számított rajtuk kívül - elég nyilvánvalóan kerülgették egymást.
Leo persze ekkoriban még a szüleivel élt, mint minden jólszituált kölyök, így aztán kisebb komplikációkba került, hogy néha-néha hazavigye a lányt, nem is beszélve annak szigorú szüleiről. Többnyire akkor találkoztak hát, ha az ősök nem voltak otthon. A mai nap is egy ilyen volt, melyre úgy tűnt, megszervezték a világ legjobb randiját.
Jólesően karolta át a lány derekát, tetszett neki az érzés, ahogy amaz teljes testében hozzáér. A film lassan a végére közeledett egy nyálas csókjelenettel. Amikor történetekben volt ilyen, többnyire írtózott tőle, most viszont valamiért az jutott eszébe, mennyire szeretné ő is megcsókolni a kis Susanját. Elmosolyodott, és egy óvatos puszit lehelt a fürtök közé a feje búbjára. Annyira aranyos volt, mint valamiféle plüssbaba. A film végéhez érve Leonard is nagyokat pillogott, későre járt már.
Úgy aludtak el, ölelésben és szerelemben, finom virágillatos parfümfelhőben..
avatar
Leonard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2017. Sep. 25.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1936/2100  (1936/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Betekintés egy élet fejezeteibe

Témanyitás by Leonard on Szer. Dec. 27, 2017 11:52 am

Évekkel ezelőtt



A calvin klein felirat ott virított az agyában, midőn alsógatyája a saját arcán landolt. Még arra sem volt ereje, hogy megmozdítsa a karját, és felterpeszkedjen, miközben Violetta már régen mondta a magáét. Zsongott a feje, és csak nehezen fogta fel a lány szavait, amiket futtában vágott hozzá, miképpen saját ruháit is éppenséggel igyekezett a fiúra pakolni. Ami eljutott az agyáig a hisztiből, az arra engedett következtetni, hogy barátnője nem kifejezetten tolerálja a nemtörődömséget, mellyel Leo életét élte. Egyik pillanatban azt mondta még, mennyire rendetlen, következőben a vezetési szokásait szidta, aztán hozzávágott még egy üres doboz cigit is, melyet a ruhakupac alatt már meg sem érzett a fiú.
- Vizet. - hörögte főhősünk félkómában, mikor végre meg bírt szólalni.
- Szörnyen másnapos vagyok. Kérlek, Cica. - nyöszörgött tovább, mindenbizonnyal nem fogva fel, hogy mindezzel csak olajat önt a tűzre. Karját kinyújtva leszedte arcáról az alsót, ami szagát ítélve a tiszta ruhakupacból kerülhetett oda, majd belefújta az orrát. Úgy tűnt, a fekete hajú szépségnek itt lett elege az egészből. Még hozzávágott a fiúhoz valamit, majd kiviharzott, maga után erősen becsapva az ajtót.
Leonak semmi ereje nem volt nemhogy az életmódváltáshoz, de még az élethez sem. Na nem mintha bármikor is lemondott volna dorbézoló szokásairól homi lányok kedvéért, vagy akár normális életutat kezdett volna keresni magának. Úgy érezte, túl fiatal bármilyen komoly döntés meghozatalához, túl komolytalan még az élethez, és nem értette, miért is várna el tőle bárki is bármit.
Lomhán elvonszolta valahogy magát a fürdőszobáig. Rámeredt karikás szemű tükörképére, majd rágyújtott egy cigire. Leült a wc-re, majd ott szenvedett még egy darabig, mire sikerült magába küzdenie egy algoflexet a fejfájásra, meg némi vizet. Valami kaját is szereznie kellett volna, de ahhoz aztán végképp nem maradt ereje. Végül csak-csak eljutott legalább a zuhanyzásig, majd levetette magát a számítógépe elé. Eszébe sem jutott Violettát felhívni, nem volt most rá ereje, bár abban egyetértettek minden haverjával, hogy az egzotikus, fekete dúshajú szépséggel most megütötte élete főnyereményét. Már ami persze az idomokat illeti. Ugyanis a csaj a maga nemében az eddigi egyik legkiállhatatlanabb volt. Komoly terveket érlelt magában, jó tanuló volt, és egyetemre készült. Tökre nem illett bele Leonk életébe sem a határozottsága sem a komolysága, és a fiú képtelen volt felidézni, mégis hogyan sikerült egy ilyen nőt meghódítania.
Felment TS-re, ott már várták a haverok. Rögtön belogolt az aktuális kedvenc játékukba, ahol már érkeztek az invek. Másnapos figyelmét igyekezett a legjobban koncentrációba erőltetni, majd egész nap függött a haverokkal.
Másnap rendet rakott a szobájában, és főzött egy - nem túl ízletes, de annál több szeretetet, vagy inkább szenvedést tartalmazó - gyertyafényes vacsorát Vionak. A lány természetesen mindent megbocsátott neki.
avatar
Leonard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2017. Sep. 25.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1936/2100  (1936/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Betekintés egy élet fejezeteibe

Témanyitás by Leonard on Szomb. Dec. 30, 2017 5:16 pm

Évekkel ezelőtt

Verőfényes napsütés volt. A tavasz kivirágzott, az ég felhőtlenül mosolygott le az emberekre. Igazi jóidő volt, mitől az embernek táncra volt kedve perdülni. Vidáman szóltak a kertvárosi biciglicsengettyűk, dallamosan tolattak a házhakhoz az autók. Valahol valaki fütyörészett.
Volt egy hatalmasra nőtt tölgyfa az utca végén, aholy Leonard lakott. A fiú most amellett állt, és szüntelen a törzsét nézte a friss tavaszi szellőben. Göndörded haja a szemébe lógott kócosan, össze-vissza meredezve. És őt, ezt a kis szőke angyalt, mintha valamiféle különös szürkeség vette volna körbe. Lehangoltsága, mintha csak rátelepedett volt a fa mellett lévő környezetre is, elűzte a csicsergő madarakat és csendre késztette a vidám beszélgetésbe eredt anyukákat.
Azt a jelet bámulta, melyet az elmúlt hónapok során millió helyre vésett fel. A szívet, és benne a feliratot. L + S
Sokat ért neki ez a minta akkor, amikor őrülettől hajtva késsel a kézben néhány fát, utcai padot, iskolai asztalt vagy wc ajtót vont támadás alá. Szinte kábulattól vezérelve firkálta minden egyes füzetébe, minden egyes oldalra. Telis-tele volt az élete Susannal. És most a lány kilépett belőle.
Nem értette az indokot. Élete első szerelme, a hölgy, akivel közös álmokat szőtt, és akit az egyetlen és örök barátnőjének hitt, különös indokokra hivatkozva hagyta ott. Emlékezett a lány búskomor, de igen komoly arcára, mellyel nemrég azokat a szavakat mondta. "Túl komoly vagy. Nagyon kedves, de túlságosan komoly. És.. most a tanulásra kell mindkettőnknek koncentrálni."
Nem értette. Hogy lehet valaki túl komoly az ő korában? És mégis miért kéne a tanulásra koncentrálni? Nem a jegyeink határozzák meg, kik vagyunk.
Lehajtott fejjel bámulta még órákat a szivecskét, ám nem sírt. Kereste a válaszokat, de semmit se talált. Barátai éppen a kedvességében keresték a hibát.
"Túlságosan elkényeztetted" - mondták. - "Papucs lettél." - heccelték. Mindezzel csak igyekezték jobbkedvre deríteni, miközben folyamatosan kántálták a csaj legrosszabb tulajdonságait, és hogy miért is nem illett ő az ő remek Leonardjukhoz. Egész este szidták megállás nélkül, hogy már maga a fiú is elhitt mindent, amit mondanak - hisz ők látták kívülről az egészet. Biztosan sokkal világosabban felfogták, mi történik valójában. Neki rózsaszín köd ült az agyán.
Leo aznap este rúgott be életében először igazán. A kelleténél még jóval tovább is ment, és a bánat maga alá gyűrte. A végén, ilyen fiatalon, még kiskorúsága elején, egy kocsmai wc csészéjénél kötött ki, hogy kiadja magából mindazt, mit már a gyomra nem bírt elviselni. Az alkoholt. A fájdalmat. A részegséget. A hiányt.
Haverjai biztatóan, támogatóan körbeállták. Még évekkel később is felemlegették, mennyire kicsapta magát a szakítástól, egy lánnyal.
avatar
Leonard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2017. Sep. 25.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1936/2100  (1936/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Betekintés egy élet fejezeteibe

Témanyitás by Leonard on Szomb. Feb. 24, 2018 1:04 pm


A börtön Szophie előtt


A történetben némi kapcsolat lehet a Rég elfeledett kazamata címet viselő küldetéssel

Még a börtönben is voltak olyan konvojok és emberek, amelyek kiváltságos helyzetben voltak a többi ottanival szemben. Volt egyfajta megbecsülése annak, ha az ember kereskedőnek állt, ugyanis ők voltak azok, akik biztosították a különböző állomások - mi már csak így neveztük a nagyobb szobákat és tereket, ahol több ember gyűlt össze - élelem, víz, esetleges potion vagy cigaretta ellátását. Annak ellenére, hogy kiváltképp veszélyes munkának számított, ugyanis azzal járt, hogy folyamatosan róni kellett a kevésbé veszélyes vagy éppen halálos alagutakat, igencsak sok jelentkező volt a munkakörre. Mondjuk úgy, simulékonyaságom és jó szövegem volt az, amely bejuttatott ezeknek az embereknek a köreibe, így aztán  a kezdetektől fogva egy magasabb rendű pozíciót foglaltam el a börtönranglétra elnagyolt mércéjén.
Nyikolaj. Így nevezték azt a köpcös, korához képest idősebbnek festő férfit, aki a szárnyai alá vett engem és további három társamat. Igazi mesterembere volt a szakmájának a férfi, és ez alatt nem csupán eladási képességeit, mintsem inkább az alagutak nagyon hasznos és életet mentő ismeretét érem. Mondjuk úgy, roppant szerencsés voltam, hogy még időben összefutottam egy ilyen kivételes személlyel, és idejekorán megtanulhattam tőle az életben maradás művészetét. Azt hiszem, ha valaki itt nem kap útmutatást, minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy alig pár napon belül távozik az élők sorából. Ilyen vagy olyan módon, a börtönt mégiscsak kivégzésre alkották meg. Ha valamit nem akarsz magad elintézni, azt majd itt megoldják. Olyan volt ez a hely, mint a felszabadítás végső obeliszkje. Én pedig az a személy voltam, aki mindenki másnál jobban a játékban akart maradni, és soha többé vissza nem térni a valóság kegyetlen torzságába. Így aztán küzdöttem. A sötétséggel és ismeretlen érzésekkel harcoltam.

Nyikolaj, mint parancsnok volt a sorvezető. Lámpájának fénye jobbra-balra imbolygott az enyhe szellőben, ideges vibrálással megtöltve a teret. Zsáknak hívták a sorhajtót. Tipikusan az az ideges ficsúr volt, aki minden egyes lépésénél a háta mögé néz, és kezét hangosan ropogtatva tördeli, amikor csak teheti. Most két kézzel markolta kardját. Messziről is látszott, miképpen fehéredtek el ujjai a kétségbeesett szorításban. Érezhetően félt valamitől. Én egy Alexej nevű, egészen szimpatikus orosszal hajtottam egy csille szerű szerkezetet. Olyasféle volt, amelyet a bányákban szoktak használni. Egy kar segítségével tudtuk hajtóerőnkkel mozgásra bírni az áruval megpakolt szerkezetet. Rajtunk kívül még egy mogorva tejfölszőke pasi volt velünk. Ő a kapitánnyal ment legelöl, szemét folyamatosan az alagúton tartva.
Valamikor kora hajnalban keltünk útra a Kerengő elnevezést viselő pihenőpontról, habár az idő itt lent, ahol nagyon kevés lámpával megvilágított és egyáltalán bármilyen fénnyel körbevett terület volt, teljesen relatívnak számított. A legtöbben rövid időn belül teljesen figyelmen kívül hagyták a napszakokat, hiába mutatta digitális számjelző a menünket megnyitva. Teljesen mindegy volt mikor keltél vagy mikor feküdtél, minden egyes napszakban éppen ugyanazok a fényviszonyok köszöntöttek a sötét vermekben, mint bármikor máskor. És midőn az időt nem daraboltuk fel többé, nem léteztek órák és percek, nem léteztek egységek, minden egyes személynek máshogy kezdett el telni. Innentől kezdve nem lehetett többé mérni. Elvesztette jelentőségét. Volt, kinek lassú folyással múltak el napjai, és volt, kinek gyors ütemben haladtak hetei. Mondanám, hogy az idelent tartózkodás ideje meglátszik az emberen, de volt, akit előbb elért a lezüllés, és volt, aki jobban tartotta magát. Én minden erőmmel azon igyekeztem, hogy megtartsam emberi méltóságomat, amennyire csak tehettem. Kereskedőnek állni pedig, egy tökéletes kiindulópont mindehhez.

Úgy volt megbeszélve, hogy időközönként majd váltani fogjuk egymást a hajtánynál, amint valakinek elfogyott a kitartása, a jobb előrehaladás érdekében. Az osztag némán haladt előre. Mindenki ideges volt az alagútba való behajtás miatt, és figyelte a környezetét. Hosszú órákon keresztül meneteltünk így, miközben a némaságot csak a hajtány időről-időre visszatérő nyikorgása törte meg. A sort záró fiú rendszeresen ijedten pislogott hátrafelé. Láthatóan nem érezte jól magát a pozíciójában, de még nem volt itt a váltás ideje. Én, mivel éppen vele szemben álltam, tökéletesen ráláttam a hátára mindvégig, így tudtam, hogy nincs ott az égvilágon semmi. Ennek ellenére képes voltam megérteni a fickót. Időről időre nekem is késztetésem támadt hátranézni, azaz előrefelé, amerre haladtunk. Időközönként végigborsódzott valamitől a hátam. Egy megmagyarázhatatlan érzés volt ez, mely azt súgta, hogy veszély leselkedik rám, ott sűrűsödik a sötétségben, pontosan a hátam mögött, és a tarkómat bámulja. Néha előfordul, hogy az érzés olyannyira erős, hogy az ember szinte magán érzi valakinek a szempárját. Vagy valaminek. Olyankor pedig saját sebességét is meghazudtolva fordul hátra. Ha teheti, odavilágít valamivel, minél erősebb fénnyel. De nincs ott semmi. Üresek az utak, még csak a levegő sem vibrál az orrod előtt. Te mégis nézed, kitágult szemekkel, zilálva figyeled a helyét, azt a pontot, ahol érezni vélted az veszélyt. És abban a pillanatban megint érezni kezded. Újra a hátad mögül jön a különös késztetés. Sohasem szemből, mindig csak mögüled támad. Ám ha megint megfordulsz, ott megint csupán az ürességet találod.
Bele lehet őrülni az alagútiszonyba, különösen ha az ember egyedül járja. A legelső, amit meg kell tanulni ezeken az utakon az az, hogy ne engedj sosem a félelem csábításának. Meg kell tanulni uralkodnia önmagadon és az ösztöneiden, felül kell kerekedni ezeken az érzéseken, és a levegő valódi vibrálásait megfigyelni. Csakhogy ez roppant nehéz. Mintha csak egy ronda, gúnyos játékot űzne velünk a sötétség, mindig a hátunk mögött sűrűsödik és nehezedik, hogy aztán amikor odapillantunk szertefosszon.

Az osztag még egy jó ideig csendben haladt. Én magam a gondolataimba merültem, oda se figyelve már a munkára, melyet automatikusan végeztem az előrehaladás érdekében. Valami felé elkalandozott a figyelmem, valamit végig akartam gondolni, csakhogy ez nem sikerült a fülembe ült különös zúgás miatt. A hang mintha csak valahol félúton járt volna a még érzékelhető vibrálás és az ultrahang között. Lassan és fokozatosan erősödött. Fogalmam sem volt róla, mikortól kezdtem el hallani, vagy hogy vajon tényleg létezik-e. Ujjaimat a fülembe dugtam, megpróbáltam kiszedni belőlük a különös zúgást. Mire ténylegesen tudatosult bennem, hogy hallom azt a valamit, már egészen erős volt, szinte sípoló.  Érthetetlen, és semmiképp sem emberi. Gyorsan a társaimra pillantottam. Amazok csendben lépdeltek tovább az útjukon, mintha mi sem történt volna. Az arcukat vizslattam, bármilyen jelet kerestem. Azt hiszem, a pillantásomat pont elkaphatta Alexej, mert hirtelen lassítani kezdett a hajtáson.
- Valami gond van? Csak nem elfáradtál, tesó? - kérdezte tőlem, mely mondatok hatására a parancsnok is hátrafordult.
- Csak hallok valamit. - intettem le őket. - Ti nem? - kérdeztem aztán rá zavartan, a tekintetüket vizslatva. Nyikolaj szavaim hatására rögvest megálljt parancsolt, és fülelni kezdett a többiekkel egyetemben. Arcára kiült egyfajta feszült figyelem, szemöldökét szúrósan összehúzta.
A hirtelen megálláskor az a kényelmetlen érzés költözött a szívembe, hogy mi van, ha csupán képzelődök. Mi van, ha saját félelmem az, amely a hangot hallatja velem, és az egész csupán kitaláció. Zavartan pislogtam a többiekre, akik láthatóan erősen koncentráltak. Úgy tűnt, nem hallanak az ég világon semmit. Egyre nyugtalanabb lettem. Ezzel párhuzamosan a parancsnok arcán a vonások szép lassan meglágyultak, feszült figyelme leengedett. Végül elmosolyodott.
- Semmi gond Leo, előfordul ez. - mosolygott rá a fiúra. - Majd hozzászoksz idővel, minél többet járod az utakat. Most nyomás tovább, nincs lazsálás. - fordult meg aztán, és a csapat újra útra kelt. Agyamat szégyenérzet homályosította el, amiért miattam kellett megállnunk, és még másokat is megrémisztettem. Lesütött szemmel hajtottam tovább a hajtányt. Igyekeztem gondolataimat összpontosítani, és meggyőzni az elmémet róla, hogy az egész történés csupán a saját kitalációm. Figyelmen kívül kívántam hagyni a hangot, hátha akkor végleg elmúlik, lekerül róla a hatása. Megpróbáltam relaxálni és elcsendesíteni az elmémet a körülményekhez mérten. Csakhogy minél nagyobb csend támadt a fejemben, a hang annál hangosabban üvöltött és citálta az agyamat.
Hirtelen nem bírtam tovább. Felkiáltottam kétségbeesésemben, melyet a különös folyamatos zúgás okozott. Olyan volt már, mint mikor a teafőző sikít az elkészült forróvízzel. A füleimre kaptam a kezemet. Eltorzult arccal pillantottam társaimra. Vajon még mindig nem hallják?
Meglepődtem azon, amit láttam. Elsőre nem is értettem az üveges tekinteteket, a bamba képeket. Alexej hirtelen abbahagyta a csille hajtását. A kapitány még ránk nézett kérdőn, és elindult felénk, de aztán hirtelen megtorpant, és a semmibe meredt. Akkor megpillantottam valamit. Egy cső haladt el mellettünk, amelyet eddig észre sem vettem. A fém szerkezet azon a ponton, ahol éppen voltunk, lyukas volt. Feltárult sötét torka, ugyanakkor amaz üres volt. Levegő sem rezdült benne. Viszont én láttam ott valamit. Mintha csak két sárgába fordult szempár pillantott volna rám belőle valahonnan messziről. Szívverésem felgyorsult. Odakiáltottam Zsáknak, hogy ugorjon fel, és hajtsa velem a csillét, nem is gondolva bele, hogy a többiek hallását nem keseríti épp ez a szörnyű zaj. Csakhogy Zsák úgy tűnt, szintúgy nem volt magánál. Elindult előre, lépett párat, majd eldőlt, pontosan úgy - már megbocsássatok a helyzethez nem illő szóviccért -, mint egy zsák. Nyikolajra néztem, aki ebben a pillanatban rogyott térdre, és szájából habzó nyál kezdett csorogni. Teste rázkódott, felnyögött. Alexej továbbra is tompán meredt a semmibe a csille túlsó végén. Odamentem hozzá, és élesen, erőset rántottam rajta. Reakciónak nyomát sem láttam. Megpofoztam. Továbbra is semmi. Közben észrevettem, hogy a tejfölszőke fiú, ki eddig a kapitány mellett sétált, egyszerűen eltűnt. Gyomromba rettegés költözött. Kezeim remegtek, miközben felnyaláboltam a földről az összeesett Zsákot, és felhúztam a még mindig remegő Nyikolajt. Úgy tűnt, ő az egyetlen rajtam kívül, aki fuldoklásos reakcióit kivéve még eszméleténél van. Odébb löktem a kába és semmibe meredő Alexejt, és a helyére toltam a kapitányt. Amaz, miközben erősen zihált, és továbbra is görcsök gyötörték, mégis megragadt a kart és hajtani kezdte. Én a másik oldalra ugrottam, és minden erőmet és gyorsaságomat beleadva megindultunk. Testemben fáradtságnak többé nyoma sem volt. Az adrenalin vezette minden lökésemet, mely egyre gyorsabban és gyorsabban hajtott minket előre. Gyorsabban haladtunk most, mint ez eddig bármikor.

Mire kiértünk az alagútból, az összes társam visszanyerte ép eszét, ugyanakkor senki nem emlékezett semmire az eseményekből. A tejfölszőke férfit soha nem láttuk viszont.
avatar
Leonard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2017. Sep. 25.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1936/2100  (1936/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Betekintés egy élet fejezeteibe

Témanyitás by Leonard on Csüt. Május 24, 2018 1:34 pm


A hideg mindenhova behatolt. Végigkúszott a folyosókon, megült a termekben, megfestette a sötét sarkokat. A lámpákból áradó fehér, éles fény vakítóan terült el a szobában. Megkopott, megsárgult falak, málladozó festék az ajtófélfákon. Áporodott, penészes mennyezet, ütött-kopott lépcső.
Nagy kongó csatazajjal érkezett meg a pirosra lakkozott lift, melyet foltokban rozsda tarkított. Belépve a régies szerkezetbe, megcsapta Őt a hugyszag. Tömény, orrfacsaró ammónia. Nem zavarta, hozzá volt szokva. Talán valamely lakó ellenezte így a világot. Talán épp az, amelyik öngyújtóval megperzselte az egyébként is ütött-kopott gombokat, melyek az emeleteket voltak hivatott jelenteni. Megköszörülte a torkát, hátrafésülte a haját, majd megnyomta a kilences számfeliratot. A lift sóhajtott egyet, megnyikordult, majd elindult rozsdás, ám belül fényesre kopott szerkezete. Leonard a lábával dobolt. Nem bírta a várakozást.
Ilija háza épp olyan volt, mint a legtöbb kisgyereké a körzetben. Szokásos panel, mind ugyanazzal az elosztással. Ugyanazokkal a tipikusnak mondható berendezési tárgyakkal. Leharcolt konyhabútor, megsárgult radiátorok, kifakult díványok. A konyhából friss káposztaleves illata szállingózott, és Ilija édesanyja Leonard érkeztekor jelentette be azt is, hogy a sztrapaszka is elkészült mellé.
A nő fiatal, mosolygós, kedves teremtés volt. Látszólag még nem törte meg a rendszer, és postai ügyintéző munkakörében éppen ki tudta szolgálni a saját és fia igényeit. Azt senki sem tudta, Iljia kinek a fia, avagy inkább hogy ki az apja. Nem is szabadott rákérdezni. Senki. Ő senkinek a gyereke volt. Sokat szoktak erről beszélgetni, és Leo mindig elő szokta adni, hogy mennyire megérti legjobb barátjának érzéseit. Ám valójában épp ellenkezőleg történt. Ő is senkinek a fia akart lenni.
Sajnos az ő apja Ezredes. Így, nagy betűvel. Nem is volt más neve, nem is ismerte senki másképp, csak ezen a néven. A nagypapáját meg csak dandártábornoknak. Mindenki azt akarta, hogy az ifjú örökös is ezen a néven élje az életét. Ám az ifjú Leonid Ivanovics Szergeszkij más utat választott magának. Nem akarta ezt a rémes életet magának. A történetet, amiben megtiltják neki, hogy azzal barátkozzon, akivel akar. Egy helyet, ahol csak másik Ezredesek és Zászlósok, Dandárok és Tábornokok fiaival játszhat, és kötelező velük nyári táborba járnia. És egyiküknek sincs neve. Mindannyian csak a nagy betűs Dandár fia, Ezredes fia meg a Tábornok fia. Ő mást akart. Épp ezért csapta fel a googlet, és beírta a keresőbe a leggyakoribb külföldi neveket. Keresett-kutatott bármit, ami amerikai, ami meggyalázza, porba tiporja ezeknek a Hadnagyoknak a nagy betűit. Akármit, ami meggyalázhatja rokonait, és anyját hallgatásra, sőt, megszégyenítésre kényszeríti.
Leonard Blackwell. És onnantól így hívatta magát. És így ismerték az iskolában. És így hívták a panel barátainak szülei is. És innentől kezdve megszűnt Ezredes fia Leonid lenni. Most már önmaga volt, a saját személyisége. És tologathatta az autókat a kifakult, megporosodott szőnyegen. Vidáman róhatta az utcákat pufajkában, hógolyózhatott a megfakult játszótereken, nyalhatta a koszos jégcsapokat háztetőkön. Nyugodtan támaszthatta ki téglával a panelház ajtaját, hogy kulcs nélkül is vissza tudjanak menni. Hallgathatta az öreg nénik káromlásait, akik mindig, minden időben a ház mögötti padokon kotlottak. És senki nem szólhatott rá. Nem kellett helyesen ülnie. Nem volt szükség bólogatásra. Nem beszélt senki a jövőjéről, az ő fényes örökségéről, arról kit kell feleségül vennie - persze így is tudta ő, azt a Kotnyenka lányt, az Ksushát, azt akarják neki adni. Ő erre gondolni sem akart. Inkább vidáman kanalazta az alumínium evőeszközzel a káposztalevest, és hozzá jó nagy adag kenyeret tunkolt. Beleszívott a keserűséggel telt levegőbe, és ő boldognak érezte magát. Egyenlőnek. Végre, Leonardként nem volt már miért szégyenkeznie. Nem közösítették ki, nem maradt le a legjobb dolgokról. Gazdaggá lett, érzelmi gazdaggá. És csak otthon, az anyja előtt, és az iskolában, az idióta tanárok előtt kellett meghunyászkodnia. Pár óra egy napból. Ennyit töltött Leonidként. Nem volt többé Ivanovics fia, de azért Szergeszkijként kellett léteznie. Ez persze nyomást gyakorolt rá. Bárcsak a senki fiává válhatna örökre. Bárcsak mindig így kanalazhatná a levesét egy kedves anyuka mellett. Csak azt akarta, hogy ne szabják meg az útját. Hogy neki is küzdenie kelljen azért, hogy protekció nélkül felvegyék az egyetemre. Hogy neki is a lefizetés problémájával kelljen szembenéznie, és ne tiszteljék már csak a neve miatt is. El akarta hitetni mindenkivel, hogy külföldi. Angolul kezdett el tanulni. Mókásnak tűnt. Úgy döntött, olyan sok nyelven fog megtanulni, amennyin csak tud. És aztán azt fogja használni, mondogatni fogja. És addig-addig beszél majd idegen nyelven, mígnem el is felejti a ronda oroszt. Az arannyal szőtt szobákat, melyek mélyén tábornokok trónolnak a hatalmukon. És nem marad más csak az üres panelházak. És a hugyszagú lift. Nesze nektek, Tábornokok. Szagoljátok a nép ammóniáját.
avatar
Leonard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 88
Join date : 2017. Sep. 25.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
1936/2100  (1936/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Betekintés egy élet fejezeteibe

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.