[Küldetés] Lemegeton - Ozirisz

Go down

default [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz

Témanyitás by Eugeo on Csüt. Május 17, 2018 2:42 pm


Lemegeton – Ozirisz

Határidő: Megbeszéltek szerint 2 hét.

Nyereség- vagy kalandvágyból, akármilyen indítékból is, de küldetést szerettél volna felvenni. Nagyjából egy hónapja élt az a szóbeszéd egy helyről, amit Lemegetonnak hívtak. Több néven is szólították: megközelíthetetlen kazamata, az Óramű, Lelkek útvesztője, satöbbi. A megközelíthetetlen fogalom kihívásnak tűnt, nemde? Bármily okból, ám úgy határoztál, hogy megkeresed ennek a kazamatának a bejáratát, s meghódítod azt.
...Kerested, de nem találtad. Számodra megbecsült ideig, ilyen-olyan módon kutakodtál, ám minden próbálkozás hiábavalónak tűnt. Akárhogy is próbáltál utánajárni – könyvek olvasgatása vagy esetleg kissé közvetlenebb módon –, amellett hirtelen elnyomott az álom. Akárhol is jártál, akármit is csináltál, egyszerűen csak elnyomott az álom.
Magatehetetlen állapotodban víziót láttál: körülölelt a sötétség – a tökéletes, üres feketeség. Megmagyarázhatatlan körülmények okán ott álltál benne, de nem találtál kiutat: mintha falak vettek volna körül, amik fogva tartottak ebben a csapdában. Annak közepén valami… teremtményt láttál. Humanoidnak tűnt, de vonásai állatiasak voltak. Ék alakú fején két lélektelen, élénk zöld szempárt láthattál. Mimikáján egy balsejtelmű vigyor ívelt át, mely jobbára vicsorra hasonlított. Vállai helyén található farkasfejek ugyanezt a benyomást keltették. Hosszú, fekete oroszlánsörénye a földig alapvetően földig érő volt, de erős szél hatására lángként lobogott mögötte. Fekete, szőrtelen, maszkulin felső testét semmi sem fedte, alul pedig hakamát hordott. Hosszú, hüllőszerű farkát ide-oda lengette maga mögött. Ez a szörnyeteg nézett szembe veled álmodban. Egy darabon csendben, ölbe tett karokkal mustrált téged, majd száját ki sem nyitván, szólt hozzád:

- Itt az ideje, hogy fényt hozz a sötétségnek! – És nem várt: tagjait széttárva, egyiket mohón feléd kapkodva, rád vetette magát… és újból elhomályosultak előtted a dolgok.
Eleinte nem voltál abban biztos, hogy álmodból ébredtél fel. Szürreális környezet fogadott, ami a délibáb-béli feketeséghez volt fogható. Viszont azzal ellentétben egy vakítóan világos, hófehér „szobában” találtad magadat. Falait – már ha voltak –, nem érzékelhetted. Az élénk szín ködössé tette ezt az idegen környezetet. Valami foszforeszkáló „anyag” lepte be ezt a helyet, ami a levegőben úszott. Égette a torkodat, annak ellenére, hogy a ködhöz foghatóan nedves volt. A levegővétel nehézkes volt, így hamar elfáradhattál, bármerre is indultál. Az érzéki csalódást okozó hely miatt az előtted található megterített faasztal és a hozzá tartozó faszék felbecsülhetetlen távolságra állt tőled. Mivel más opciód nem nagyon adatott meg – ha próbálkoztál, ha nem –, elindultál annak irányába. Az asztalon egy kiterített pergamen tekercset találtál, melyen 20 kérdés volt, alján egy aláírás-vonal díszelgett. Amiképpen odaléptél, amellett egy régies, tollvéges penna jelent meg, mely arra várt, hogy használd.
Tétováztál vagy sem, a fejedben ismerős, mégis beazonosíthatatlan sugdolózást hallhattál. Összeszedhetetlen gondolatokat tátogott, miközben lágyan nevetgélt, vagy vágyakozóan sóhajtozott.

Íme a feladat: töltsd fel tartalommal, ahol szabad kezet adtam. Posztod addig tartson, amíg el nem kezded kitölteni a tesztet, a beküldött válaszaid alapján!
avatar
Eugeo
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 93
Join date : 2014. Apr. 23.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz

Témanyitás by Ozirisz on Pént. Május 18, 2018 12:06 pm

Kérdezősködés, nyomozás ezerrel. Már azt hittem, ma sem hallok semmi értelmeset és használhatót, ami el tudnék indulni, de aztán felkeltette az érdeklődésem egy furcsa hely. Egy megközelíthetetlen kazamata, amiről az NPC-k beszéltek. Valamiféle Lemegeton, de másutt már úgy említették ezt a helyet, hogy Óramű, megint másutt Lelkek Útvesztője. Mindenhol más néven ismerték, csupán egy a közös: megközelíthetetlen, mert a bejáratát senki az égadta világon nem tudta, hogy hol van. De akárhogy is, nem egy szokványos kazamata, az egyszer biztos. Mint annak idején volt az a furcsa torony, ahonnan Destross céhtársait mentettük ki. Az egy elátkozott hely volt, ahol szó szerint a feje tetejére állt minden. Még kristálytisztán előttem van a kép, ahogy megöregedtem, Rita összement, Szophie meg fiú lett. És nem ez volt a legfelkavaróbb, hanem az az átkozott kristály, ami a múltunkban turkált, majd önkényesen kivetített egy-egy darabot belőle. Régi, évekkel ezelőtti történet, de a felidézett emlék olyan erős volt, mintha csak tegnap történt volna. Azóta már sokan már nincsenek közöttünk...
Az a torony is elég jól el volt dugva, és Destross társai is csapdába estek. Ha ő nem jut ki, és kér segítséget, lehet azóta senki sem járt volna arra. Nagy ez a világ, időnként túl nagy. Akarva-akaratlan is megfordult a fejemben, hogy akár Hinari is lehet odabenn. Vagy valaki, akit rég eltűntként tartunk számon. Nem tudom. De a kíváncsiság
Hirtelen ötletként vezérelve, elintam a Kezdetek Városába, hátha Chancery könyvtárában találok valami infót erről a megközelíthetetlen kazamatáról. Az NPC-k jóformán ugyanazt hajtogatják, más-más néven említve, másként fogalmazva, de azt, hogy pontosan hol is van, azt egyik sem mondja. Még a szintet sem, hogy el lehessen indulni. Chan könyvtárában több lehetőséget látok, regneteg könyvet és tudást összegyűjtöttek az évek alatt. Ahogy odaértem, el is kezdtem a kutakodást, első körben az Aincrad történelméről szóló könyvek között. Fáradt is voltam a sok lótifuti miatt, kialvatlan is voltam elég rendesen, és az agyam is egyre kevésbé fogott...

Sötétség. Nem tudom, hogy hol vagyok, sem azt, hogy kerültem ide. Mozdulni sem bírok, bárhogy erőlködök. Valami fogva tart, de nem tudom mi az. Semmit sem látok az égadta világon. Bepánikoltam. Nem a sötétségtől, hanem a ténytől, hogy csapdában vagyok, mint egy légy a pókhálóban, és magatehetetlenül várom a végzetem. Így ér véget minden? Rossz érzés fogott el. Ismét elbuktam, ezúttal végleg. És ezen az segített a legkevésbé, hogy megláttam azt a lényt. Nem tudom, miféle teremtmény lehet, de soha nem láttam még hasonlót sem. Zöld szemei rám meredtek. Ordítani akartam, talán félelemből, talán csak ösztönösen. Kétségbeestem. Még nem érhet így véget. Még nem, még vannak befejezetlen ügyeim. Üvölteni akartam, tiltakozni ez ellen, de hang nem jött ki a torkomon. Sokra nem mentem volna vele. A karom továbbra se mozdul, hogy harcoljak ellene. A szörny pedig csak karbatett kézzel bámult és alaposan végigmért. A képéről a sunyi vigyor és a vicsor különös kettőssége volt leolvasható. Semmi jóra nem számítottam. Nem tudom, mennyi idő telt el, míg végül megszólalt. Csak azt tudom, egy örökkévalóságnak éreztem. Az időérzékem teljesen cserbenhagyott. Fényt hozzak a sötétségnek? Mi? Nem tudtam válaszolni, hiába erőlködtem. A szörnyet nem is érdekelte, azonnal nekemesett.

Fekszem a kemény padlón, és valami marja az orrom. A szemhéjaimon keresztül átszűrődik a fény. Először csak kóválygó összevisszaság járt a fejemben, ahogy kavarogtak a fejemben a gondolattöredékek, érzések, emlékfoszlányok. Az öntudat szép lassan kezdett visszatérni. Majd bevillant az a ragyogó zöld szempár. Felriadtam. Reflexből urgottam fel a padlóról. Sűrűn pislogtam és hunyorogtam vagy egy percig. A szemeim szinte fájtak, annyira bántotta ez a hirtelen fény. Köd volt, sűrű világító köd. Ahányszor levegőt vettem, éreztem hogy kaparja a torkom. Égett a torkom, de ugyanakkor éreztem ahogy kicsapódik a bőrömön a köd. Megálltam, és körbenéztem. Semmi mást nem tudtam kivenni, csak a lábam alatt a padlót. Mindenfelé ez a furcsa foszforeszkáló köd. Nem tudom, meddig terjed ki, vagy van-e határa egyáltalán. Azonban az egyik irányba kiszúrtam valamit. Beazonosítani nem tudtam innen, csak azt, hogy valami van ott. Talán még egy szörny. Közben elindultam affelé a valami felé, szép lassan. Nem csak a levegővétel volt nehéz, hanem a járás is. Mintha a köd húzna vissza minden egyes lépéssel. Mintha térdig gázolnék a mocsárban, csak épp mocsár helyett köd, és torkig vagyok vele szó szerint. De legalább nincs vaksötét, és bár nehezen, de tudok járni. Közben azon tűnődtem, hogy mi a fene volt ez? Hogy kerültem ide? Nemrég még Chancery könyvtárában kutakodtam. Arra emlékszem, hogy fáradt voltam. Valószínűleg elaludtam. Hogy kerültem ide? A könyvtárból hurcoltak volna el? Nem valószínű. Az emberrablások nem fényes nappal szoktak történni, és az is feltűnt volna Channak, ahogy húznak-vonnak kifelé, esetleg felkapnak mint egy zsák krumplit. Vagyis... még mindig álmodom? Lehetséges. A valóságtól távol áll a környezet. De az érzések, minden olyan élethű. Ahogy a sötétség fogságban tartott és megbénított. A kétségbeesés és a szörny. Ahogy folytogat a köd, és csípi a szemem, az is olyan valóságos. Honnan tudnám eldönteni, hogy ébren vagyok, vagy csak álmodok? És mi van azzal a szörnnyel? Felidéztem azt az egy mondatot, amit hosszú percek múltán mondott, mielőtt nekemesett. Itt az ideje, hogy fényt hozzak a sötétségnek? Ez mit jelent? A szörny lenne a sötétség? De mi a szörny? A saját démonaim, amit álmomban a tudatalattim létrehozott? Túl sok a kérdés még mindig.

Nem tudom, mennyi ideig gyalogoltam, mint valami zombi. Csak szedtem ütemesen a lábaimat, a balt a jobb után, majd újra a balt. Gondolatban messze jártam, és végiggondoltam a történéseket. Legalább addig sem a lépéseket számoltam, a végtelen távolságot, ami még visszavan. De most már egész közel vagyok hozzá. Egy fa asztalka, és ha jól látom egy szék is. Végre egy kis pihenő. Talán választ kapok pár dologra. Fáradt voltam, sokat kivett belőlem ez a séta, és ez a köd. Hogy tudnék örülni most a fagyos szintek hűvös, de friss és tiszta levegőjéből pár szippantásnyit... Végül odaértem az asztalhoz, és lehuppantam a székre. Az asztalon egy pergamen volt kiterítve, és ahogy rápillantottam, egy hasonlóan régi írószerszám jelent meg mellette. Elkezdtem elolvasni a pergament, és erre valahogy nem számítottam. Ahelyett, hogy válaszokat kaptam volna, helyette még több kérdés. Egész pontosan húsz darab kérdés. Átolvastam újra. Voltak köztük nagyn könnyűek, és iszonyat nehezek is. Nehezek, mert ezeken még nem gondolkoztam. És persze olyanok is, amik számomra kilógtak a sorból. Még jobban összezavarodtam. Minden kavargott a fejemben, össze-vissza gondolattöredékek, emlékfoszlányok és hangok. Gyorsan, felfoghatatlanul gyorsan. Olyannyira, hogy mire az egyikre ráfókuszáltam volna, rögtön tovaszállt. Túl sok kérdés, de ugyanakkor más lehetőségem nem igazán van. Mindenképp meg kell tennem, ha ki akarok jutni innen, vagy felébredni ebből az álomból, akárhol is legyek. Még egyszer átolvastam a kérdéseket, majd felemeltem a pennát és elkezdtem a kérdések megválaszolását...

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥️  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥️ ♥️ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1230
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 30
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 44
Exp:
7792/8100  (7792/8100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz

Témanyitás by Eugeo on Pént. Május 18, 2018 9:10 pm


Ki tudja, pontosan mennyi ideig agyaltál a válaszaidon? Percek? Órák? Egyre bizonytalanabbnak érezhetted időérzékedet, mialatt a tekercsen található kérdéseket a magad módján megválaszoltad. S míg haladtál, a papír alján lévő aláírás vonalon szépen-lassan, ugyanolyan aranyszínű tintával a játékban használt neved, gyöngybetűkkel kirajzolódott. Akármit is csináltál vele, nem tudtad sem leszedni, sem áthúzni: egyszerűen belevésődött.
A másik, ami feltűnhetett, hogy mialatt írtál, tollvonásaid által kis fonalak keletkeztek – arany, érintésre elpixeleződő fonalak. Fel-felszállogattak, lágyabb széllökés vitte azokat egyre feljebb és feljebb. Tőled kiszámíthatatlan távolságban, valahol a fejed fölött egybe olvadni készültek. Amiképpen ez megtörtént, szépen lassan alakot öltöttek: szőrös volt – legalábbis annak látszott – egy pár szárnnyal, két pamacsos végű csáppal bírt. Úgy bizony: egy molylepke – egy jól megtermett, átlagnál kétszer-háromszor nagyobb bogár. Fajtársaitól eltérő módon hófehér volt, gombszemei pedig ezüstösen ragyogtak. Szárnyait azonos színnel a páváéhoz hasonló szemmotívumok tarkították. Ez az állat körözött fölötted, ízelt lábai között egy számológép méretű telefonkészüléket tartogatva. Egyre inkább lejjebb és lejjebb szállt, mialatt a „szerződés” szilárdabbá, biztosabbá tette a szóban forgó lény alakját.
Mire teljesen befejezted a teszt kitöltését, a termetes molylepke zajtalanul landolt az asztalon, tisztes távolságban tőled. Miután figyelmedet felé irányítottad, a kártevő fejével eléd lökte a telefon készüléket. A gép apparátusán egy kép jelent meg, pontosabban egy kártyalap. A marseille-i taro ördögét ábrázolta, a maga karikatúrás, modernebb stílusában. Azt követően, hogy a magad tempójában alaposan megnézted a képet, a telefon képernyője átváltott egy beszélgető panellé. Egyelőre nem tudtál vele mit kezdeni, azonban feltűnt az a három pont, ami azt jelezte, hogy valaki – vagy valami – éppen üzenetet ír a részedre. A moly mindvégig téged figyelt, csápjait egymásnak érintve, egyik lábát a másikra helyezve, vakarózván.

A szituáció továbbra is adott, ha van valami kérdés, ki vele!
avatar
Eugeo
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 93
Join date : 2014. Apr. 23.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz

Témanyitás by Ozirisz on Vas. Május 20, 2018 9:11 pm

Sokáig görnyedtem a pergamen felett. Újra és újra átolvastam a kérdéseket. Egyesek pofon egyszerűek voltak, mások viszont iszonyat nehezek. Azt hiszem, ilyen lehet itt Aincradban egy zárthelyi. Se puska, se felügyelő tanár aki a puskázást ellenőrzi. A zárt hely mondjuk nem teljesen állta meg a helyét, legalábbis szó szerint nem. Hisz nem voltak falak, nem voltak rácsok, se bármi ami meggátolná, hogy elmenjek innen. Csak a végeláthatatlan köd...
Így végül elkezdtem a kérdések kitöltését. Nem sorban haladtam, nem fentről lefelé. A dolgozatíráskor sem sorban megy végig a diák a feladatokon. Hasonló stratégiát alkalmaztam én is. Először az egyértelmű kérdéseket válaszoltam meg, amikre tudtam a választ gondolkodás nélkül. Azonban ami furcsa volt, hogy minden egyes leírt szóval egy anyagtalan aranyszínű fonál is keletkezett, ami szinte azonnal szerte is foszlott ahogy hozzáértem. Aranyszínű pixelek, amik felszálltak, majd valahol magasan a fejem felett gomolyogtak. Azt, hogy miért keletkeztek, mi célból, az számomra rejtve maradt. Különösképp nem is foglalkoztam vele, hogy felettem kóvályognak. Biztos a köd visszatartja, hogy tovaszálljanak a dolgukra. Helyette inkább a kérdésekkel szemeztem. Még bőven több mint a fele visszavolt. A számomra könnyű kérdések fogytak, szép lassan az egyre nehezebbek, és még nehezebbek jöttek. Egy darabig még elég volt egy rövid gondolkodás, de a végén már hosszú percekig ültem a székben, hátradőlve, vagy épp hintázva elmerengtem. Rácsodálkoztam arra a molylepkére, ami időközben a felszálló pixelekből állt össze. Egy jól megtermett molylepke, ami csak repkedett körbe-körbe. De miért fehér, ha a fonalak aranyszínűek voltak? Talán a köd. Lehet reakcióba lépett a pixelekkel, és ezért lett fehér? Nem tudom, ahogy azt sem, hogy miért álltak össze, és miért pont molylepke. Amíg távol volt, addig az sem tűnt fel, hogy valamit tart a mancsai között. Csupán jópár perc elteltével, amikor ismét elmélkedtem. Ebben a ködben nehéz kivenni bármit is, ami nincs elég közel, és ezt még nehezíti az is, hogy bántja a szemem. Ugyanakkor viszont érdekesnek is találtam, hogy a környezet, ami számomra zavaró, lehet, hogy pont ez keltette életre a pixelekből a molylepkét. Talán. Furcsa, az tény.
Újra ránéztem a kérdéssorra, és ismét gondolkodóba estem. Emlékek villantak be, és szálltak tovább. Röpke pillanatok, de volt, amit örökkévalóságnak éreztem. Főleg a fájdalommal teli emlékek. Meghatározó dolgok, amik kisebb-nagyobb mértékben átformáltak. A válaszok a nehéznek hitt kérdésekre, amik nem is voltak olyan nehezek. Valószínűleg csak amiatt tűntek annak, hogy nem gondolkoztam el rajtuk, és ha például a Kezdetek Városa főterén valaki leállít és felteszi a kérdést, csak wtf-elek egyet, vagy passzolom. De így, hogy gyakorlatilag több, mint elegendő időm volt végiggondolni, haladtam velük. Közben, ahogy rá-rá pislogtam a molylepkére, mintha egyre közelebb körözne hozzám. Vagy csak érzéki csalódás? Nem tudom. De már jobban ki tudtam venni rajt a részleteket, beleértve a mancsai között tartott tárgyat. Azonban még pár kérdés mindig hátravolt. Nem tudom, mennyi ideig küzdöttem a kérdéssorral. Arra sem emlékszem, hogy hogy került a nevem a lap aljára. Azt tudom, hogy én ilyen gyöngybetűkkel nem szoktam írni. Nem nem vagyok képes rá, csak nem szoktam. Főleg aláírást. Azt odakinn a valódi nevemmel is kicsit ákombákomosan írtam, belevive az egyedi vonásaimat, hogy nehezebb legyen hamisítani hivatalos iratoknál, vagy bankban. Itt viszont mire végeztem, ott volt, és kicsit bosszantott a tény, hogy nem vettem észre, hogy mikor, és hogyan került oda.
Azonban túl sokáig nem kattoghattam a témán, mert leszállt az ezüstös molylepke az asztalra. Ahogy ránéztem, már lökte is felém a készüléket. Azt, hogy hogyan került hozzá egy telefon, az rejtély. Sőt, már a tény, hogy ebben a világban egy telefonkészülék... Felemeltem az asztalról a telefont, és jó alaposan szemügyre vettem. A kép, amit háttérkép gyanánt mutatott, egy kártyalap volt, rajta három ördöggel. Mintha jóskártyán láttam volna hasonlót, bár ott nem ilyen ábrázolással.
- Az ördögbe... - mondtam magam elé. Persze nem a lepkének mondtam, annak ellenére hogy az asztalon pihent, és várakozott. Ahogy újra rápillantottam a kijelzőre, átváltott a kijelző egy chatelős panelra. Ránéztem a molylepkére, ami csak szép csendben várakozott. Mire vár? Mit akar egyáltalán tőlem? Újra rápillantottam a készülékre. Olyat láttam, amit már nagyon-nagyon régen nem, mégis egyből tudtam, mit jelent. Három villogó pont, ami odakinn szinte minden kommunikációra szolgáló programban és készülékben elterjedt. Nemes egyszerűséggel annyit jelent: A vonal túlvégén levő éppen üzenetet ír. Jelen esetben semmit sem tudtam, ki van a túloldalt, és miért. Kérdőn néztem a lepkére. - Ez te vagy? - merült fel bennem a kérdés, amit hangosan is kimondtam...

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥️  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥️ ♥️ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1230
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 30
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 44
Exp:
7792/8100  (7792/8100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz

Témanyitás by Eugeo on Vas. Május 20, 2018 10:53 pm

Pillantásod nem tántorította el a bogarat. Csendben tisztogatta lábait, majd szárnyait kezdte el igazgatni. Nem vonta el rólad gomb szemeit, egyre mélyebben és mélyebben méregettek téged – mindaddig, amíg a telefonkészülék meg nem rezgett, csiripelő hangot adván.

Hmm… ha nem ismernélek, le mertem volna fogadni, hogy menten agyon akarsz verni a 42-es stoplis csukáddal. Azért rákérdezek, biztos, ami biztos: ugye nem félsz tőlem?

Kérdésed ezennel tisztázódott. A moly meglehetősen unottan méregetett téged, fejét enyhén oldalra billentve. Válaszodtól függetlenül a készüléken újból megjelent a három pötty, tehát a valami folytatta magyarázatát.

Nem szégyen, ha magad előtt beismered, hogy berezeltél… mármint én is beszarnék, hogyha egy hót idegen helyen kéne megírnom a matek házit. Aztán elkezdenék egy túlméretezett pondróval dumálni.

A molylepke összeérintette csápjait, amitől egész testén borzongás futott végig. Egy pillanatra erősebb fényben ragyogott, ami ebben a fehér „szobában” is feltűnő volt. Aztán persze abba is maradt, mialatt várt, míg megemésztetted a történéseket. Miután úgy érezte, elég időt adott neked, folytatta.

Ja igen, a modor… Nyarlathotep vagyok. Ne nevess. Tényleg így hívnak. Hívhatsz akárhogy, csak Nyarlának ne… csak azt ne. Térjünk is rá a bizniszre: én te vagyok. Pontosabban az a részed, ami ezen a fecnin található kérdésekre való válaszaidból jött létre. Én leszek a stewardess-ed, az amigo-d, az akármicsodád, amíg kitalálsz erről a helyről. Amúgy Lemegeton a neve. Szép, ugye?

Az állatka körbe tekintett, mellső lábait és csápjait széttárva, mintha csak körbe mutatott volna. A hely egyszerre tűnt fényesebbnek, mégis rejtélybe burkolózónak. Most egyre kevesebbet láthattál, mint akkor, amikor felébredtél. Mindent körbe vett a ködös fény.
avatar
Eugeo
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 93
Join date : 2014. Apr. 23.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz

Témanyitás by Ozirisz on Hétf. Május 21, 2018 11:43 pm

A molylepke nem válaszolt a feltett kérdésemre, legalábbis nem szóban. Csak néztem a megtermett bogarat, és ahogy látom ő is mintha felmért volna. A kijelzőn pedig még továbbra is csak villogott a három pötty. Újra ránéztem a lepkére, aki csak figyelt, egyre jobban és jobban. Kicsit már kényelmetlen volt a tekintete. Ugyanakkor messze nem volt olyan kényelmetlen, mint az a vicsorgó lény abban a sötétben. Nem éreztem magam veszélyben. Persze nem egy ideális környezet ez, de legalább tudtam mozogni, beszélni és láttam a környezetem, ellentétben azzal a furcsa rémisztő sötéttel. A köd ellenére is még so-so jól voltam. Lehetnék százszorta rosszabb helyen is.
Majd rezgés és ciripelés. Üzenet érkezett a kettes vágányra, a vágány mellett ne vagánykodjunk. Olvasom az üzenetet, először wtf-elek. Ez most mi? Ránéztem a molylepkére, majd újra az üzenetre, amit újra elolvastam. - Miért félnék tőled? - szólaltam meg – Nem tűnsz valami veszélyesnek.. bár a látszat néha csal... De ha támadni akartál volna, lett volna rá számtalan lehetőséged. Szóval no para – nyugtattam meg a lepkét. Meg azért na. Nem is tudom, mi aggasztott jobban. Az, hogy azt állítja ismer, vagy az, hogy feltételezi belőlem, hogy cipővel csapnám le azt a látszólag védtelen állatot. Ha veszélyes mob lenne, ártó szándékkal, akkor kardot rántanék. Ha zavarna, akkor csak elhessegetném. De jelen pillanatban egyik sem állt fenn. Inkább voltam kíváncsi, de azt nagyon.
Rápillantottam a telefonra. Újabb üzenet van készülőben. Kíváncsian vártam, mi jöhet, közben fe-felnéztem a lepkére, újra a telóra. Aztán beért a következő üzenet, amin hasonlóan értelmesen néztem, mint az előzőnél. Ez a fogalmazásmód egyáltalán nem szokványos.
- Berezelni? Na igen... Az előző hely, ahol jártam... ahhoz képest ez maga a nyaralás – villant be újra az érzés. A kétségbeesés amit a folytogató, rabul ejtő sötétségben éreztem, egy pillanatra újra felelevenedett. Ahogy láttam a molylepkét amint összeérintette a csápjait, és sejtelmes fényben felragyogott egy pillanatra. Egyszerre tűnt csodálatosnak, de ugyanakkor bele is borzongtam.... Tudat alatt ez válthatta ki belőlem az. Félelem? Az is volt bennem. Leginkább a sok bizonytalantól, és ahogy elvesztem a kontrollt, az irányítást. Próbálják elhitetni velünk, hogy mi irányítjuk a sorsunkat, mi tesszük az életünket jobbá vagy rosszabbá. Erre most itt vagyok, és bár akármerre mehetnék, mégis, meg van kötve a kezem.
- De a körülmények... hogy nem tudom, hogy kerültem ide, és miért...- szólaltam meg újra. - Matekházi? Az kifejezetten könnyű volt ehhez képest! - jegyeztem meg. És igaz, nyugtalanító a dolog, de inkább itt beszélgetek egy molylepkével, és szívom ezt a ködöt mint a nagy bagósok a piros szimfóniát, inkább, mint a sötétség azzal a furcsa szörnnyel..
Majd jött a következő üzenet a molylepkétől. A néven akaratlanul is elröhögtem magam.
- Bocsi – szólaltam meg, fuldokolva, kicsit a nevetéstől, amit igyekeztem visszafogni, kicsit pedig a ködtől, amit sikeresen letüdőztem. - Mondd, hogy szólítsalak, hogy szeretnéd? - tettem fel a kérdést kicsit komolyabban. Majd olvastam tovább az üzenetet. - Akkor ezért kellettek a kérdések? - szólaltam meg kicsit értetlenül, rácsodálkozva a dologra. Kezd összeállni a kép. Azok az aranyszínű fonalak, amik a válaszok írása közben pixelekre hulltak, és álltak össze molylepkévé... Hogy is hívják? Nyar-lat-ho-thep. Nem egy könnyen megjegyezhető név, viszont hangzása alapján egyiptomi. Furcsa. Azt állítja, hogy ő én vagyok. Az igaz, szó szerint a kérdésekre adott válaszokból született meg. Vajon mennyire ismer ezek alapján? Mindössze húsz kérdés elég? Ennyi lenne a lényem egy részének lemásolása? Egyáltalán miből állunk? Mi a lélek?
- Áhh... Ez lenne Lemegeton... - szólaltam meg újra, ahogy emésztettem meg szép lassan Nyarlathotep mondatait. Ő pedig csak mint aki jól végezte dolgát, széttárta "karjait" és csápjait, mintha csak körbe mutatott volna a helyen. A köd pedig felragyogott, olyan sejtelmesen és mégis fényesen, mintha a molylepke irányítaná ezt az egész helyet. - Miért vagyok itt? És hogy kerültem ide? - tettem fel két kérdést, amik először eszembe jutott, majd pár másodperc elteltével egy sokkal fontosabb villant be – Mit kell tennem? - kérdeztem az itteni egyetlen szövetségesemtől...

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥️  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥️ ♥️ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .
avatar
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1230
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 30
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 44
Exp:
7792/8100  (7792/8100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Lemegeton - Ozirisz

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.