Incubus vs Zhel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Incubus vs Zhel

Témanyitás by Zhel T. Everett on Kedd Dec. 25, 2012 5:47 pm

Zhel is azóta raboskodik itt, ebben az átkozott világban, mint a többi játékos, mégis van jó pár ember, akinek a szintje magasan az övé felett van. Ez kissé dühítette, persze arcán nem látszódott ennek semmi jele sem, de akkor is így volt. Az itteni emberek agykapacitása nem valami nagy.. mégis megelőzték a való világ nagy Zsenijét… Zhel T. Everett-et a kiskorú milliárdosét. Persze, hogy nehezen vette ezt be a gyomra, de be kellett lássa.. Ez egy más világ más szabályokkal. Kínjában nem tudott nyugton maradni és csak járt kelt a kezdetek városában. Mehetett volna küldetésre, azonban egyedül kevés lett volna azokhoz, amiket talált és barátok terén sem a legszerencsésebb. Ha mégis egyedül próbálná meg, könnyen halál lehetne a vége, ami persze rosszabb annál, hogy kis szintű az ember és holmi tanulatlan banda folyton megelőzi ilyen téren. Mérgében az aréna felé vette az irányt.. játékos ellen vívott csatáért is jár némi xp igaz nem annyi, mint egy küldetésért, de az is valami. Jobb híján megteszi. Nem egy nagy kocka.. sosem játszott ezelőtt, de ezt egyensúlyozza a marha nagy büszkesége, amit most rendesen megsértettek. Pontosabban ő érzi sértettnek magát, pedig a többiek nem csináltak semmit, csak fejlődtek úgy, ahogy tudtak. Odaérve a küzdőtérre látott pár alakot, többek itt is nagyobb szintűek voltak, de csata épp nem folyt, biztos várnak valamire, vagy csak itt szoktak héderelni. Odasétált az küzdőtér közepére és előhúzta a kardját és meglengette, de mindezt halál nyugodtan.
- Valaki??- kérdezte és csak várt.. a kihívás megtörtént. A többi már azon múlik, hogy kiáll-e ellene valaki.
avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Thunder on Kedd Dec. 25, 2012 7:45 pm

A szokásos helyem a Kezdetek városában lévő főtéren lévő fa alatt voltam miközben az járt az eszembe mitévő legyek. Elszántam magam hogy megmérkőzök valakivel. Ki tudja a végén még szerencsém is lehet és nyerek. De mindenezek, előtt egy ellenfelet kell találnom magamnak. Felkelem hát a jó hűs árnyékból és egy aréna felé vettem az irányt. Ahogy beléptem jó pár illető volt ott benn. Szinte alig lehetett mozdulni.Ahogy körbetekintettem ránézésre láttam, hogy ki lehet erősebb nálam mikor egy idegen jelent meg az aréna közepén és rántotta elő a kardját majd nyilvánosan mindenki szeme láttára elfogadja bárkinek a kihívását. Nem nagyon kaptak az alkalmon azok, akik itt voltak. No, hát mit nincs, jobb dolgom én kiállok ellene. Legalább már nem kell keresgélnem ellenfél után. Tehát fogtam magam átlendültem a korláton és arca estem. Nagy nevetés támadt az arénában, de nem törődtem ezzel. Felkeltem hát a földről majd leporoltam magam és a hüvelykujjamat a mellkasomhoz nyomva kiáltottam, hogy én kiállok ellened.

_________________
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc... az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.

Képességek:

Elemetal Blade <--- Katt ide Very Happy
Égszilánk <--- Katt ide Very Happy






Színeim:Dimgray(Szövegszín), Crema(Beszédszín), Cyan(Gondolatok), Red(Vámpír)
avatar
Thunder
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 489
Join date : 2012. Nov. 11.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1119/1200  (1119/1200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Zhel T. Everett on Pént. Dec. 28, 2012 12:03 pm

Mivel Zhel nem nagyon fejlődött, legalábbis erősen alulmúlta a várakozásait a jelenlegi szintje.. az arénába látogatott.. Számítása alapján szerette volna, ha már minimum agy ötös, hatos szintű lenne.. de nem sikerült elérnie a kívánt szintet.. sőt még csak a harmadikat sem. Meglátszik tapasztalatlansága az rpg-k, a játékok terén. Ennek ellenére továbbra sem bánta, hogy kimaradtak a gyerekkorából az ilyenek… ezek után meg főleg nem.. ha tehetné, beszűntetné az összesét. Első dolga az lesz, hogy összetöri a nerve geart amint elhagyta ezt a világot.. ellenfél után kutatott és hol lehetne számára alkalmas és vállalkozó jellemű ellenfelet találni mint a város arénájában amit erre a célra hoztak létre. Volt is ott jó pár emberke.. pár rosszarcú is.. az viszont nem érdekelte Zhel-t… Az aréna közepére sétált, előrántotta fegyverét és kihívót keresett… Nyíltan.. Semmi mellébeszélés.. Pár perc néma csönd következett… Arcvonásain nem lehetett látni változást, de megfordult a fejében, hogy esetleg félnek tőle és nem akarnak kiállni ellene ezek a fickók.. Az kellemetlen lett volna a számára.. mert ebben az esetben lőttek volna az exp-nek amiért idejött. Kicsit meglóbálta a kardját jelezve elszántságát, hogy nem csak viccből jött ide… komolyan harcolni szeretett volna. És végre.. előlépett egy vállalkozó szellemű játékos.. Nem szólalt meg… a kékszemű viszont illemtudó volt..
- Zhel T. Everett- mutatkozott be, ahogyan azt kell és már csapta is fel a panelt… megvárta míg leendő ellenfele bemutatkozik és megtörtént a kihívás amit csak el kellet fogadjon.
- Légy a vendégem- Adta át a kezdés jogát ellenfelének és ő egy afféle védekező pózt vett fel.. Karját bal kezében tartotta.. már az elejétől kezdve komolyan akarta venni a küzdelmet.
avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Thunder on Pént. Dec. 28, 2012 9:19 pm

Miután leporoltam magam és közöltem szándékot a még számomra ismeretlen bemutatkozott nekem. Zhel T. Everett- mutatkozott be. Ekkor villant fel a kis ablak, hogy elfogadom vagy se a párbajfelkérést. Mivel ilyen tisztelettudó ellenfelem van így én is bemutatkozok neki még a felkérés előtt.

Scarlet Nightmare vagyok – közöltem vele miközben meghajlok előtte.

Lenne 1 kis nehezítenivalóm a harccal kapcsolatban, ha elfogadod. Ha benne vagy akkor a párbajterületünk ez a kis aréna legyen. Pontosabban ahol most vagyunk. Vagyis mit szólsz ahhoz, ha az egyikünk leesik a kis emelvényről, ami alattunk van az a vesztes, ha ez valami csoda folytán bekövetkezne.
Mivel nem tudom, beleegyezik, e vagy se mikor elfogadom a párbajfelkérést max nem egyezik bele.

Amint elfogadom, ellenfelem felkérését beáll egyfajta védelmi helyzetbe. Mintha átadná az első támadás jogát nekem bár fogalmam sincs, hogy miért csinálta. Talán forgat valamit a fejében. Ki tudja. Ezzel fogtam előrántottam a fegyveremet, amit megpördítek a kezemben így az a szokásos móddal szemben ellentétes irányba áll. Persze jó szorosan tartom. Amit ez sikerült megpróbálok ellenfelem felé rohamozni és egy közvetlen ütést mérni rá, ha közben nem csinált még semmit és még mindig védelmi helyzetben van. Megtévesztésként megpróbálok a feje előtt elütni és így a kardommal találnám el az ellenfelemet.

_________________
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc... az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.

Képességek:

Elemetal Blade <--- Katt ide Very Happy
Égszilánk <--- Katt ide Very Happy






Színeim:Dimgray(Szövegszín), Crema(Beszédszín), Cyan(Gondolatok), Red(Vámpír)
avatar
Thunder
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 489
Join date : 2012. Nov. 11.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1119/1200  (1119/1200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Zhel T. Everett on Kedd Jan. 01, 2013 7:25 am

Zhel semmitmondó tekintettel tett egy kihívást az aréna kellős közepén a kardját lóbálva.. Jó pár percig nem érkezett egyetlen egy ellenfélnek való sem, pedig aztán voltak itt jk-k dögivel… csak biztos volt jobb dolguk, is mint egy kis szintű játékossal játszadozni. Pár perc múlva lépet elő egy fiú… az egész bandából csak egyetlen egy mer kiállni Zhel ellen, aki még csak nem is erős és alapfelszerelésben lófrál. Tehát még mindig nem tudni az okát ennek a jelenségnek, de ez van.. már megtörtént.. nem érdemes firtatni a dolgot. Illedelmesen bemutatkozott a kékszemű az ellenfelének.. az illem így diktálta aki viszonozta ezt a gesztust. És még valamit mondott… egy ötlettel állt elő ami nem nyerte el a fiú tetszését.. ebben valami sántított méghozzá nem is kicsit. Ugyan Zhel arcán nem lehetett látni, de gyanakodott rendesen..
- Szerintem hanyagoljuk ezt.. és küzdjünk normálisan. Elnézést, de nem bízom benned…. Nem vagyok tisztában a képességed fajtájával, erejével.. így könnyen lehet, hogy ezzel a szabállyal csak magadnak akarsz előnyt kovácsolni.. Azt meg nem szeretném. Remélem megérted- utasította vissza rezzenéstelen arccal.. semmi érzelmet nem lehetet róla leolvasni. A kihívás megtörtént, amit az ellenfél elfogadott. A kékszemű átengedte a kezdeményezést az egyetlen bátor jelentkezőnek, aki ki mert ellene állni. A támadás elkezdődött.. az ellenfél rohamozni kezdett.. egyenesen a kékszemű felé. Próbált elütni Zhel előtt, de a fiú elkapta a kezét, majd kardjával blokkolta ellenfele kardját. Ebből a támadásból leszűrte, hogy ellenfelénél legalább kétszer gyorsabb..
- Lassú- felelte és kicsit ellökte a fiút és egy vízszintes irányú vágást intézett elé.

avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Thunder on Szer. Jan. 02, 2013 3:00 pm

Ellenfelem nem díjazta az ötletemet. Nos, sebaj – mondtam magamban. Kicsit csalódottnak érzem magamat mivel egy kicsit izgalmasabb harcot akartam volna vívni. Biztos egy szimpla szokványos harcot akar ellenfelem – gondoltam magamban mikor Zhel közölte, hogy egy tisztességes viadalt akar vívni. Akkor küzdjünk meg rendesen hangzott kiáltottam el magam. Kicsit nyögvenyelősen, de elfogadtam a párbajfelkérést.

Miközben elfogadtam a felkérést már rántottam elő a kardomat és a számomra már jól megszokott testtartást is felvettem. Kardomat megpördítettem a kezemben így ellentétesen áll az illetve a másik kezemet felemeltem kicsikét miközben egy kisebb terpeszbe állok és be rogyasztom a térdemet. Amint min ez sikeresen megtörtén már el is kezdem az első támadásomat. Rohamozni kezdek ellenfelem felé miközben az a gondolta fut végig a fejemben, hogy az ellenfél átadta volna a kezdést. A futásból nyert kellő lendületet nyernem a támadásom kivitelezéséhez. Mikor odaérek, megpróbálkozok egy elterelő ütéssel. Ellenfelem előtt megpróbálok, baloldalra bedőlni mintha megütném csak nem ő a célpontja az ütésnek. Az ütés csak az elterelést szolgálja mivel így a karom segítségével találnám el ellenfelemet.

Amint megérkezek, ellenfelemhez elkezdem, végrehajtani a támadásomat mikor megfogja a kezemet és blokkolja a pengémet is. Ebből sikerült leszűrnöm, hogy Zhel sokkal gyorsabb nálam. Ezt hangosan a tudtomra is adja. Lassú – hangzott el Zhel-től és egy gyors vízszintes vágással sikerült megsebesítenie miután ellökött. Ezután felöltöm magamra a védelmi pozíciómat. Jobb öklömet vagyis amiben a kardot tarom felhúzom a bal vállamig és a penge a segítségével védelmezem a testemet.

// Életpontom 20 …. páncélzatom 0 //

_________________
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc... az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.

Képességek:

Elemetal Blade <--- Katt ide Very Happy
Égszilánk <--- Katt ide Very Happy






Színeim:Dimgray(Szövegszín), Crema(Beszédszín), Cyan(Gondolatok), Red(Vámpír)
avatar
Thunder
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 489
Join date : 2012. Nov. 11.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1119/1200  (1119/1200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Zhel T. Everett on Csüt. Jan. 03, 2013 5:41 pm

Zhel ellenfele alacsonyabb szintű mégsem becsüli alá.. ezt az egyet megtanulta ebben a világban, hogy a szint nem minden, és esetleges képességek tudnak nagyon nagy meglepetéseket okozni. Fogalma sincs, hogy az előtte álló játékosnak milyen képessége lehet.. még nem hallotta a nevét soha, bár csak egyes szintű így nehéz is lenne kitűnni a tömegből. A kékszemű sincs semmi hírneve, mondjuk, ő nem is akarja, hogy legyen neki… a hírnév nem minden, bár néha sokat számít. Igaz némelykor jól jön, de annak még nem jött el az ideje. Jelenlegi ellenfele nem húzza az időt és támad is.. Ügyes elterelést tervezett, de túl lassú volt ahhoz, hogy hiba nélkül kivitelezhesse. A kékszemű elkapta a kezét, és a kardjával blokkolta az ellenséges pengét. Majd ellökte őt és egy vízszintes vágással megszabadította őt páncélja nyújtott védelmétől. Az ellenfél nem támadt tovább inkább valamiféle védelmi pózt vett fel.. Zhel eléggé furcsállta ezt a pózt, tekintve, hogy ő maga balkezes ez a védelem meg főként jobb kezes kardforgatók ellen lett kitalálva. Érthető, hiszen a világ lakosságának nagyobb százaléka jobb kezes… sokkal nagyobb százaléka. Persze nem lehetetlen ilyen beállással kivédeni a balkezes támadásokat, csak picit nehezebbek. Igaz nem lehet tudni, hogy miként képes így harcolni.. csupán feltételezi ezt a kékszemű.. Ideje átültetni az elméletet a gyakorlatba. Megindul az ellenfele felé.. jobboldalról közelíti meg, majd hírtelen át sasszézik a baloldalára és egy gyors szúrást intéz has tájékon, kicsit jobb oldalt, ahol legvédtelenebb ebben a pózban. Ha a támadás sikeres akkor sem hátrál, csak maga elé húzza a kardot védekezés gyanánt, ha viszont kivédi valahogy ellenfele akkor a jobb kezével megpróbál behúzni neki egyet.
avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Thunder on Csüt. Jan. 03, 2013 8:00 pm

Nem habozott sokáig ellenfelem meg is indította a támadását, amit felvettem a védelmi állásomat. Nem tudom miért, de mintha élvezni kezdtem volna harcot. Szívesen megmérkőznék vele, majd ha magasabb szintű leszek, mert ilyen kitartással, mint amim most van esélytelen nyernem. Nem beszélve a gyorsaságomról. Ekkor kezd rohamozni felém Zhel, pontosabban a jobb oldalam felé. Amint megpillantom, hogy a jobb oldalamat célozza meg kénytelen vagyok módosítani a védelmemen. Nagyon nem kell, rajta hiszen egy laza csukló mozdulattal a pengémet a jobb oldalam védelmére tudom fordítani, ami így vízszintesen védi a testemet. Eddig minden rendben, de látom, hogy ellenfelem eltűnik. Egy gyors testcselt alkalmazhatott, amivel átkerült a bal oldalamra. Itt látszódik, hogy ellenfelem sokkal gyorsabb, mint én. Látom nem a falnak beszélt az imént. Nincs elég időm arra, hogy a kardomat a bal oldalam védelmére fordítsam. Itt az ideje kipróbálni valamit, amit egy régi animében láttam. Remélem működni fog, de nem vagyok benne biztos és aktíválom a képességemet majd elkezdek gyorsan körbe-körbe forogni. Ha ez megvan, akkor elkezdem, közbe irányítani a lángot a fegyveremen mellyel egy lángburkot hoznék létre így lenne esélyem kivédeni a támadást. Illetve ha ellenfelem áthaladna rajta akkor a szokásos távtámadási sebzésemet szenvedné el. Legalábbis ebben reménykedek miközben egy egyszerűbb megoldás jutott az eszembe. Szimplán megpróbálok elugorni ellenfelem elől így a képességemet se kell bevetnem még. Mivel baloldalról támad és a törzsemet még nem mozdítottam el így szimplán előre ugornék mely, ha sikerül, akkor elkerülöm a támadást. Ugrás közben megpróbálkozok megfordulni a levegőben, hogy a jobb kezemben lévő kardal meg tudjam sebesíteni ellenfelem lábát.

_________________
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc... az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.

Képességek:

Elemetal Blade <--- Katt ide Very Happy
Égszilánk <--- Katt ide Very Happy






Színeim:Dimgray(Szövegszín), Crema(Beszédszín), Cyan(Gondolatok), Red(Vámpír)
avatar
Thunder
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 489
Join date : 2012. Nov. 11.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1119/1200  (1119/1200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Zhel T. Everett on Vas. Jan. 06, 2013 5:15 pm

Zhel nem akarta húzni az időt.. elvégre egy harc, egy párbaj kellős kzepén van, nem pedig egy teadélutánon, ahogy csak a szűjukat kell jártatni az embereknek és néha szűrcsölgenti egy kis teát.. nah meg persze furán kell tartani közben a kisujjukat aminek a mai napig nem látja a fiú semmi értelmét.. A mostani ellenfele érdekes és különleges beállás vet fel.. Igaz a kékszemű nem egy harcművész, de van némi fogalma a dolgokról, beállásokról és meg hasonlókról, ilyennel azonban még nem találkozott, de a hibáját azonnal meg is találta és támadott is.. A védett oldal felé indult meg, majd hírtelen irányt váltott így próbálta összezavarni az ellenfelét. De ez nem volt olyan egyszerű mint elméletben.. Partnere minden bizonnyal tapasztalt harc terén,vagy igen jó ösztönökkel rendelkezik és kivédte vagyis inkább elkerülte a csapást egy előre ugrással. Zhel ezt nem hagyhatta annyiban.. főleg mert ismét egy remek lehetőség adódott számára,hogy megszabadítsa pár életpontól párbaj ellenfelét. Amíg nem érinti a talajt nem tudja megváltoztatni a helyzetét.. kitűnő alkalom egy támadáshoz, főleg akkor, ha gyorsabb az ellenfelénél. Nem is gondolkozott sokat, amint elugrott az illető már rúgott is felé, hogymég a levegőben kirúgja a fiú lábait és ezzel ha sebzést nem is, de gondot okoz neki, mert minden bizonnyal elesik. Zhel kardja is lendül pár pillanattal a rúgás után, hogy támadja a tehetetlen fiút amint éppen a földre esik. Ha ez mind sikerűlt akkor még egy csapást indít a fekvő fiú ellen.... ügyes az biztos, de Zhel akkor is gyorsabb és egy szintel nagyob.. mondjuk ennyire az elején ez nem sokat számít... csak néhány pont.. bár ha ügyesen van elosztva akkor okozhatnak meglepetéseket egymásnak..
avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Thunder on Vas. Jan. 06, 2013 6:34 pm

Ahogy közeledik Zhel már ugrok is előre mivel elkerülöm ellenfelem támadását és ekkor jut eszembe, hogy a levegőben remek célpont vagyok bármely támadásnak. Gyors pillantást intézek ellenfelemre mikor tudatosult bennem mindez. Rögvest a pillantást követte egy rúgás, ami el talált és énnek következtében pont ellenfelemmel szembe kerültem mikor a kardjával egy csapást próbál intézni. Mozdulj! – kiáltom el magam és a kardommal megpróbálom ellenfelem csapását megakadályozni. Valami csoda folytán vagy netalán ellenfelem figyelmetlenségének köszönhetően sikeresen blokkoltam a támadását. Kardjaik összecsattantak először a küzdelmünk alatt. Ezek után kerül Incubus a földre az ugrást követve bár ellenfele rúgása és a csapás védelme következtében nem bírta talpra érkezni. Így hát a földet érkezés pillanatában bukfencezik, mivel elvezeti a fölösleges energiát, amit az eséskor szenvedne el. Nem lesz ez jó. Valamit ki kell találnom, hogy eltaláljam őt úgy, hogy közben nem vetem be a képességemet – gondol erre mikor feltápászkodok a földről. Szépen komótosan leporolja Incubus a ruháját majd ismételten magára önti azt a pozíciót, amivel az előbb indított támadást Zhel ellen.

Ellenfelem gyorsabb, erősebb és még a képességét se vetette be. Valahogyan ki kell találnom mi ellenfelem gyengepontja. Kell, hogy legyen neki. Olyan nincs, hogy ne lenne – futnak végig eme gondoltatok Incubus fejében és még ehhez hasonlók. Egyetlen lehetőség jut eszébe, de ahhoz használnia kell, a képességét bár nem akarja még, hogy nyilvánosságra kerüljön. Csak abban az esetben veti be ha biztos találatot tud bevinni Zhel-nek. Így hát a támadó testtartásából ismételten visszaáll a korábbi védelmi pozíciójába, amivel várja ellenfele támadását.

Tudom, hogy gyorsabb és erősebb vagy nálam. Nem tudom miért, de még a képességedet se használtad ellenem. Talán ki akarod élvezni a harcot és csak akkor veted be, ha muszáj? Nekem aztán mindegy. Nem tudom, milyen szinten állsz, de felismerem azt, aki jobb nálam
– közölte ezeket ellenfelével Incubus és várta ellenfele reakcióját.

_________________
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc... az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.

Képességek:

Elemetal Blade <--- Katt ide Very Happy
Égszilánk <--- Katt ide Very Happy






Színeim:Dimgray(Szövegszín), Crema(Beszédszín), Cyan(Gondolatok), Red(Vámpír)
avatar
Thunder
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 489
Join date : 2012. Nov. 11.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1119/1200  (1119/1200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Zhel T. Everett on Hétf. Jan. 07, 2013 2:22 pm

Az összecsapás egyre durváb fordulatokat vesz... Zhel két tökéletesen kivitelezett támadását is kivédte a fiú... az elsőnél elugrott a szúrás elől. Ebből következett a második támadás ugrás közben rúgott alá az ellenfelének aki nem tehetett ezellen semmit,majd ezt követte szinte azonnal egy gyors vágás kardal amit valami csoda folytán.. a fizika törvényeit meghazuttolva blokkolt az ő kardjával és egy bukfencel tompította az esést... azután ismét beállt abba a furcsa pózba. Még a kékszemű is meglepődött egy kicsit.. talán használta a képességét azért tudta ezeket kivéde.. más módot nem nagyon tudott elképzelni, de mindegy is, már megtörtént, tovább lépett és már új támadási terveket szövöget.. töb kevesebb sikerrel, mivel érdekess képessége lehet a srácnak. Nem szabad elhamarkodottan cselekednie.. Rezzenéstelen arccal hallgatta végig jelenlegi ellenfel dícsérő szavait.. nem értette az okát... egy párbajbantöbbnyire felesleges a beszéd, csak a harc számít és az ebből kapott exp... nem barátszerzés céljából csapnak össze az emberek.. legalábbis Zhel-nek ez a meggyőződése. Nem is nagyon értette,hogy miért kell, de nem parancsolhat az ellenfelének.. ő is azt teszi amihez kedve van, csak úgy mind a kékszemű. Azért egy választ megérdemel, bunkóság lenne csendben maradni ezek után... nem is kicsit.
- Nem teljesen. A válaszon ennél sokkal egyszerűbb. A helyzet az, hoyg csupán azért nem használtam eddig a képességem, mert nem volt rá szükség.. eddig is egész jól elbodogultam nélküle... fölösleges lett volna használnom. válaszolt az ellenfelének. Ennyit tényleg megérdemelt és persze az igazat is mondta.. fölöslegesen nem akarja haszálni a képességét. Ezúttal változtatott kicsit a taktikáján.. nem támadott.. a kardot maga elé helyezte átlósan, míg szabad kezét ami a jobb kicsitlazán tartotta akcióra készen... Most nem ő fog támani... a fiú köre jön.
avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Thunder on Hétf. Jan. 07, 2013 7:21 pm

Miután a támadó pózból átálltam a védelmi pozíciómba Zhel válaszolt a kérdéseimre amin kicsit meglepődtem mivel nem vártam hogy választ is ad rájuk. Ebből rájöttem, hogy Zhel egy jól nevelt illető.
Szépen fel készültem a támadására de nem indult meg. Helyette felvett egy védelmi állást. Megint hagyná hogy megtámadjam? - gondoltam magamban miközben még mindig azon törtem a fejem, hogy hogyan tudnám végre megsebesíteni.
Egyedül akkor van esélye Incubusnak Zhel megsebzésére ha kifárad így megnő az esélye annak hogy egy találatot vigyen be neki. Bár ezzel ellenfele is tisztában lehet. Így van némi értelme annak, hogy most miért állt be védekezni. Itt a remek lakalom – futott át a gondoltat gyorsan Incubus fejében és máris visszaállt támadó pózba de ez nem a szokásos. Ebben a pozícióban Incubus a bal kezébe vette a katanája hüvelyét és ezt fordítja meg a kezében, a katana-t viszont most normál módon tartja mint a legtöbb játékos.
Remélhetőleg a hüvelyt tudja úgy használni mintha egy másik fegyver lenne míg nem szerez egy wakizashi-t vagy egy tanto-t – gondolt erre miközben felvette az újabb támadó testtartását. Jelen állás szerint még csak eddig képes elmenni a játékban. Itt az ideje, hogy egy újabb támadást indítson Zhel ellen. Remélve, hogy igaza van és azért védekezik mert kicsit kifáradt.
Nem is habozik Incubus. Amint magára öntötte az újabb pózt, megrohamozza ellenfelét. Ekkor a lehető leggyorsabban próbálkozik cikázni ellenfele előtt míg bal oldalára nem ér. Ekkor próbálná meg a hüvellyel térdhajlaton ütni ellenfelét hátha összecsuklik. Ennek következtében fordulna ellenfele felé és egy függőleges vágást intézne ellen. Ezek után hátrálna 4-5 métert és az eddig megszokott védelmi állást venné fel csak a hüvellyel védené a hátát és a katana-t ismételten megfordítja a kezében mely átlósan védené a testét.

_________________
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc... az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.

Képességek:

Elemetal Blade <--- Katt ide Very Happy
Égszilánk <--- Katt ide Very Happy






Színeim:Dimgray(Szövegszín), Crema(Beszédszín), Cyan(Gondolatok), Red(Vámpír)
avatar
Thunder
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 489
Join date : 2012. Nov. 11.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1119/1200  (1119/1200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Zhel T. Everett on Kedd Jan. 08, 2013 2:25 pm

A kékszemű ellenfele l egész ügyesnek, vagy tapasztaltnak mondható. Legalábbis ezt tudta leszűrni ilyen rövid idő alatt. Eddig csak egy csapást sikerült neki bevinni rögtön az elején. Azóta viszont nem sikerült pengéjének elérnie a fiút. Ettől nem lett sem ingerült, sem elkenődött.. egyszerűen csak ahhoz a taktikához kell visszaállni, ami már bejött egyszer . Az pedig nem volt más,minthogy védekezésből támadott vissza szinte azonnal. Igen.. ez lesz a nyerő taktika. Miután az ellenfél kivédte a támadását a levegőben, majd egy bukfenccel növelte a köztük lévő távolságot, ami egész jó lépés volt, nem támadott. Látta, hogy ellenfele ismét abba a furcsa védelmi pózba helyezkedet.. felesleges lett volna ezért csak úgy támadni. Természetes, hogy ebben a pózban a legerősebb a védelme, még ha hiányos is. Mert ilyenkor csak a védelemre koncentrál, és ezért van vagy volt esélye levédeni némely támadást. Ellenben ha támad nem tud teljesen a védelem re koncentrálni… csak nagyon minimálisan, persze ez nem törvényszerű, csak logikus. Ezért is döntött a védekezés mellett. Nem tehetett mást.. így hamarabb elérheti a célját, ami a párbaj megnyerése volt. Ellenfele is taktikát váltott.. elég furcsát, de ő tudja. Lehet megy vele valamire. Előszedte a kardja hüvelyét szabad kezével, így majdnem olyan mintha két fegyvert használna. Ezek után már támadott is.. nem is akárhogy. Gyorsan cikázott mozgás közben. Ez egy jó taktika… csak a kékszemű ellen nem nagyon hatásos. Mikor odaért és ütni készült a térdhajlatra csak simán kifordította a lábát és felé fordult, így is megütötte, de nem ment vele semmire, hála annak, hogy nem érzik a fájdalmat az emberek ebben a világban. Ezzel egy időben kardjával félreütötte a fiú fegyverét és más lehetőség híján kihasználva gyorsaságát megpróbál behúzni egy szép nagyot a fiúnak. Ha ez sikerül és ha kicsit is megzavarja akkor intéz egy átlós vágást a felső teste felé.
avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Thunder on Kedd Jan. 08, 2013 3:57 pm

Amint odaért ellenfeléhez a cikázást követve már lendítette is a kezét amiben a hüvelyt tartotta Incubus. Célba vette a térdét, de ellenfele elfordította a lábát az útból. Sokat nem ért el vele, de így is sikerült megütnie. Ellenfele nem esett el ugyan, de ekkor a hüvelyt a térthalylatánál tobábbnyomta és a másik lábának a térde előtt végződött a tok. Így elegendő egyetlen rúgás a tok egyik végére és elesik ellenfele. Mindez akkor történik mikor megtévesztésből a katana-val támadast índít Zhel felé. Abban a pillanatban amikor ellenfele lendíti a fegyverét védekezés miatt Incubus megpróbál rárúg a hüvelyre és ellenfele ennek következtében összeesne. Ez a terv amit kigondolt. Eddig minden úgy történt ahogyan eltervezte Incubus. Ellenfele Zhel blokkolta a kardot és már támadni is készült. Tényleg gyors – mondta magában mikor megpóbál kitérni a támadás elől. Sajnálatos módon nem tudott kitérni előle. Zhel ismételten megsebesítette ellenfelét.
Ekkor Incubus rárúg a már elhelyezett hüvelyre és ellenfele elesik. Kissé meglepődött, hogy ellenfelét a földre tudta kényszeríteni. Egy szép nagy gonosz mosolyt kanyarínt az arcára majd katana-ját használva szimplán a földhöz próbálja szegezni Zhel-t. Megpróbálkozik a szívét célbavenni és már lendíti is a fegyverét. A gondosan kivitelezett tervet úgy tűnik sikeresen véghezvitte – gondolhatta magában. Ez a terv sok energiájába kerülnt és ez látszik rajta mikor először megpróbálja sebesíteni ellenfelét. Ez oly mértékben vehető észre hogy nagyon liheg és mozgása kissé lelasul. Ha ellenfele ezt észreveszi akkor még időben elmenekülhet a támadás elől.

Ha sikeresen megsebesítette ellenfelét akkor kihúzza a fegyverét Zhel testéből és hátrál 4-5 métert és a védelmi pozíciót ismételten magára önti.
Ha ellenfele elmenekül a támadás elől szintúgy 4-5 métert hátrál és ismét beáll védekezni.

// Életpont: 16 ... Pámcélzatom: 0 //

_________________
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc... az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.

Képességek:

Elemetal Blade <--- Katt ide Very Happy
Égszilánk <--- Katt ide Very Happy






Színeim:Dimgray(Szövegszín), Crema(Beszédszín), Cyan(Gondolatok), Red(Vámpír)
avatar
Thunder
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 489
Join date : 2012. Nov. 11.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1119/1200  (1119/1200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Zhel T. Everett on Kedd Jan. 08, 2013 6:34 pm

A kékszemű ellenfele nem tehetett mást.. Támadnia kellet.. ez van.. egyiküknek muszáj volt, vagy jó sokáig elhúzódna. És mivel Zhel nem szándékozott támadni, mert a támadó stratégiája nem jött be.. legalábbis az első kettő kudarcba fulladt. Ez még nem jelentene igazán semmit sem, de összehasonlítva az első taktikájával kiderül, hogy melyikkel lehetne eredményesebb. A kontratámadásból egyből egy talált, míg a sima támadásból, kettőből nulla.. Egyértelmű…. A fiú támadni kényszerült és támadott is.. érdekes megoldást választott.. a kard hüvelyt is a kezébe vette és fegyverként használta. Zhel még nem látott ilyen taktikát, tekintve, hogy a hüvely nem fegyver.. Ezért nem is ijedt meg tőle. Ellenfele a térdhajlatát próbálta eltalálni, ezt viszont a kékszemű könnyen kiküszöbölte csak fordított egyet a lábán és a fiú felé is fordult… ezzel kudarcra ítélve partnere próbálkozásait… Sőt.. ő is támadhatott.. kardjával félreütötte ellenfele fegyverét.. egy ütéssel bezavart, majd csapot is a felfegyverzett kezével megfosztva ezzel pár életponttól az ellenfelét. A kardforgató fiút ez nem zavarta nagyon.. már cselekedett is tovább.. valamiért a hüvellyel akart minden áron foglalkozni, majd rárúgott az egyik végére. Zhel tudta mire készül, de reagálni már nem tudott.. de nem is ejtették a fejére, hogy ezt csak úgy hagyja.. A rúgás pillanatában, mikor éppen elvesztette egyensúlyát szabadkezével belekapaszkodott a srác fejébe.. belemarkolta hajába és magával rántotta. .. a kirúgott lábával a gyomrába talpalt ás esés közben egy rúgással átlendítette maga fölött.. mint egy igazi harcművész.. Az akció jelenet után egyből feltápászkodott és megfordult, hogy ellenfelével szembe kerüljön.. ismételten csak védekezett.. eddig egészen jól bejött neki ez a taktika.. felkészült… hogy ha kell már a képességét is használja.. minél előbb véget akar vetni ennek a párbajnak.
avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Thunder on Kedd Jan. 08, 2013 8:38 pm

Úgy tűnik a tervem miszerint elgáncsolom és míg a földön van megtámadom sikerül kivitelezni. Ám mikor éppen eljutottam addig hogy megrúgom a tokot ellenfelem magával ránt. Esés közben Zhel volt annyira gyors hogy egy rúgást is intézett ellenfele ellen. Ekkor Incubus a bordáiba térdelt. Egy szépen kivitelezett védelmi jelenet szemtanúi lehetett mindenki a lelátón. Mindenki éjjenzi Zhelt perzse nem vették észre hogy miért vesztette el az egyensúlyát. Tipikus közönség. Mindig annak szurkolnak aki nyerésre áll.
Zhel és én is felkeltünk a földről. Ezt követve Incubus ellenfele ismét védekezni készül.
Még egyzser nem dőlök be a kontratámadásnak - jutott erre a következtetésre Incubus. Muszáj lesz valamti kezdenie ha nyerni akar. Viszint minden tekinteteben ellenfele jobb nála. Tehetetlen vele szemben. Így hát ő is a védekezés mellett döntött. Kardját jó szorosan megmarkolta és felhúzta a ball vállához amivel a testét tudja védeni. A szokottnál jobban behajlírja a térdét amivel még lejebb helyezi a súlypontját. Közben töri a fejét a következő stratégián arra várva vajon ellenfele most mihez kezd. Vajon aktiválja a képességeét a küzdelemben vagy nem ? Ha igen vajon mi lehet az? Nem tudni. Addig is türelemmel várja ellenfele következő reakcióját.

_________________
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc... az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.

Képességek:

Elemetal Blade <--- Katt ide Very Happy
Égszilánk <--- Katt ide Very Happy






Színeim:Dimgray(Szövegszín), Crema(Beszédszín), Cyan(Gondolatok), Red(Vámpír)
avatar
Thunder
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 489
Join date : 2012. Nov. 11.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1119/1200  (1119/1200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Zhel T. Everett on Szer. Jan. 09, 2013 7:35 pm

Elég érdekes küzdelem bontakozott ki kettejük között. Egyértelműen Zhel van előnyben, mert nagyobb szintű és öt egész ponttal többet oszthatott el mint az ellenfele. Így elsőre nem hangzik soknak, de bizony rengeteget számít, ha megfelelően van ez mind elosztva. Ellenben hatalmas nagy bukta is lehet belőle. Ez ilyenekre alaposan oda kell figyelni. A srác támadni kényszerült és ezzel egy időben taktikát is váltott.. Szépen kiküszöbölte azt, hogy nem lehet két fegyvert használni ezzel.. igaz az egyik csak hüvely volt, de valamit az is ér.. főleg ha helyén van az esze a fiúnak, mert különben a kardot a kezében kell majd hordja a hüvelye helyett. Most derült csak ki,hogy szorult bele némi ész is, mert nem a kékszemű fegyvere és nem is egyéb pontját támadta meg, a fegyver utánzattal, helyettesítővel, hanem elpróbálta ejtetni. Ez még sikerült is volna neki, ha nem lenne sokkal lassabb mint Zhel. Oda kell majd figyelni a srácra a későbbiekben az tuti. A térdhajlatos ütés kudarcot vallott mert elfordította a lábát és később vele együtt a törzsét is, hogy szembe kerüljön vele. Ez volt a kékszemű ideje.. arra hogy támadjon és ezt meg is tette.. bezavart a kezével, mert lendített egyet ami betalált, majd következett a fényes és csillogó kar ami nem sokat ért azzal az egy egész tulajdonság módosítóval. Ez is sikeresen betalált, de az ellenfél sem volt tétlen és elérte, hogy esés legyen a vége.. Zhel mindent megtett, hogy magával rántsa támadóját is, de ez nem úgy ment ahogyan az kellett volna és kapott egy térdest a bordáira ami az igazi világban kegyetlenül fájt volna. A földön kötöttek ki majd mind a ketten feltápászkodtak és jöhetett az újabb kör. Sajnos a srác tanul a hibáiból.. nem kezdővel van dolga, így csak védekezik. Eljött hát az idő a támadáshoz.. A kékszemű megindult a fiú felé.. de fél utón aktiválta a képességét aminek hatására teste kékes aurát vett fel. Gyorsasága megkétszereződött.. Csapott egyet a fiú elé, de ez csak elterelés volt lényegtelen, hogy kivédi-e vagy sem.. Pár lépéssel megpróbált mögé kerülni, ha helyesen mérte fel a helyzetet akkor úgy négyszer lehet most gyorsabb.. Ha sikeresen mögé kerül akkor intéz egy szúrást.. a háta közepére.. Ha ellenfele megfordul..akkor megpróbálja követni a mozgását és folyamatosan mögötte maradni.

Páncél: 2-2=0
HP: 15
// a sebzése most ütésenként csak 2//
avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Thunder on Szer. Jan. 09, 2013 8:20 pm

Sikerült ellnfelemet az esés közepette megrúgnom majd mind a ketten Zhel és én is a földön kötöttünk ki. Nem számítottam arra hogy magával ránt majd. Ezt követve keltünk fel. Zehl felvett egy védelmi helyzetet mire én is ezt tettem. Mind a ketten védelkezni fészültünk ám Zhel változtatott a felállásán és megindult Incubus felé. Ekkor elfogott egy érzés melyet régen a kendo versenyek alatt éreztem amikor számomra ismeretlenekkel harcoltam. Akikről semmit se tudta. Se a harci modurukról se a jellemükről. Egyszóval semmit. Egy érzés miszerint veszítek és vel a tekintélyem is csökken. Ez az érzés motoszkált bennem a harc alatt. Láttam ahogy Zhel elindul felém ám hírtelen nyomát veszítettem félúton.
Az előző taktikája Incubus-t nagyon kifárasztotta és így nem volt képes követni ellenfelét. Csak néhány foszlányt pillanthatott meg róla. Gyorssan reagálnia kellett histen ellenfele meg akarja sebesíteni ismét. Mintha még gyorsabb lenne Zhel – gondolta. Így hát ismételten ugrana egyet előre de egy penge halad át a testén. Ekkor gyorsan rámarkol majd a furcsa kardtartás miatt megróbál hátraszúrni remélve ott van ellenfele és így eltalálja. Valószínűleg aktválhatta a képességét amivel ekkora gyorsaságra tett szert ellenfele. A pengét olyan szorosan próbálja tartani amennyire csak lehet és több szúró mozdulatot is intéz hátra. Reménykedve, hogy az egyik eltalálja ellenfelét.

// életpont: 16-5=11 (-4 támadás és -1 a markolás miatt vagyis -5 összesen) //

_________________
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc... az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.

Képességek:

Elemetal Blade <--- Katt ide Very Happy
Égszilánk <--- Katt ide Very Happy






Színeim:Dimgray(Szövegszín), Crema(Beszédszín), Cyan(Gondolatok), Red(Vámpír)
avatar
Thunder
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 489
Join date : 2012. Nov. 11.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1119/1200  (1119/1200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Zhel T. Everett on Szer. Jan. 09, 2013 11:32 pm

Egy váratlan esemény, vagyis ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor Zhel ellenfelének váratlan lépése miatt mind a ketten a földön kötöttek ki.. Sőt a srácnak még annyi esze is volt, hogy esés közben támadjon, amikor védtelen a kékszemű.. igen.. Könnyen lehet, hogyha egy szinten állnának.. nem lenne köztük ez a különbség… akkor nagy esély van rá, hogy ő nyerne. Nagy egója van… büszkeség is szorult belé, de elismeri, hogyha valakinek van tehetsége… Jól állta a sarat a szintkülönbség ellenére is… Az esés után egyikük sem húzta az időt.. Nem akartak a másiknak lehetőséget adni egy támadásra.. mert ilyen pozícióban nem nagyon lehet védekezni.. szinte sehogy sem. Hamar felpattantak és tanulva a korábbi esetekből beálltak valamiféle védelmi pózba. Már másodszor kerültek ilyen helyzetbe, hogy egyikük sem akar támadni, csak védekezni. Nyomós okuk volt erre mert rossz tapasztalatokat szereztek támadás során. Zhel-nek egyik támadása sem sikerült, kivédték mindet, míg a srác csak a támadásai során sérült meg… Ezért a szótlan barátunknak kellet kezdeni valamit.. Elindult a másik fiú felé és félúton aktiválta a képességét.. Úgy érezte ideje bevetni, hogy minél előbb véget érjen ez a párbaj, mielőtt még fordul a kocka és az alacsonyabb szintű játékos kerekedik felül. Egy vágást indított átlósan.. félrevezetésnek, majd mögé került és keresztül szúrta a srácot.. ekkor kezdődtek a gondok.. ráfogott a pengére és ő is szúrt ami betalált rendesen.. és Zhel örül, hogy nem sérül a mája ebben a játékban.. mert arra még szüksége lesz. .. Pat helyzet alakult ki.. De it az ideje befejezni…A képességre itt már nincs is szükség.. ezért kikapcsolta.. Zhel is ráfog az ellenfele kardjára és nem engedi.. a sajátját pedig egy mozdulattal feltolta egész nyakig.. ezzel is sebezve őt.. Ha ez sikerült akkor a párbaj véget ért.. mert 50% alá csökkent a fiú hp-ja és ezzel a kékszemű nyerte meg a párbajt.

Hp: 15 -3 -1 = 11
avatar
Zhel T. Everett
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 363
Join date : 2012. Oct. 05.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
114/150  (114/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Thunder on Csüt. Jan. 10, 2013 12:54 am

Amint áthalad rajtam a penge rámarkolok amitő még jobban megsérülök. Minezt kompenzálja az hogy ellenfelemt a szúrkálásommal eltaláltam. Próbákoztam a kardomat visszhúzni de nem sikerült. Hátranéztem, hogy mi történt. Ellenfelem megfogta a fegyveremet mint én az övét. Szóval már koppint is ? Nem volt tőlem olyan messze így próbálkoztam gáncsolással persze a kardomat is próbáltam közben visszaszerezni. Semmi haszna nem volt a mozdulatoknak. Ellenfelem hírtalan ránt egyet a fegyverén melynek következtében még jobban megsérülök. Mivel volt olyan bátor és és megfogta a fegyverem mint én az övét így én is megpróbálkoztam egy hasonló mozdulattal. Habár én másik irányba próbáltam ránta a katana-mat. A csípője irányába próbáltam meg de sokat nem haladtam vele. Haladni haladt arra csak nem olyan mértékben mint terveztem. Életem szépen lassan fogy mivel a kard bennem van és még rá is markoltam. Viszont pont ez történik ellenfelemmel is. Szinte tapintani lehet a kettőnk közt kialakulf feszültséget. Vajon ki fog nyerni? Eznem kérdéses.
Amint életem elérte a kritikus pontot ami a párbalyunk megadásakor volt megadva. Rádöbbentem hogy ténylegesen semmi esélyem ellenfelemmel szemben. Életem ekkor érte el a megadott pontot és veszítettem. Kezemek levettem ellenfelem fegyveréről jelezve ezzel hogy itt a vége a párbalynak. Jó kis párbalyt vívtunk - közöltem ellenfelemmel.
Ahogy kivonultam a az arénából azon törtrm a fejemet vajon hol rontahattam el. Illetve azon kezdtem gondolkozni vajon milyen szinten állhatott az ellenfelem .

_________________
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc... az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.

Képességek:

Elemetal Blade <--- Katt ide Very Happy
Égszilánk <--- Katt ide Very Happy






Színeim:Dimgray(Szövegszín), Crema(Beszédszín), Cyan(Gondolatok), Red(Vámpír)
avatar
Thunder
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 489
Join date : 2012. Nov. 11.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
1119/1200  (1119/1200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Klein on Szomb. Jan. 12, 2013 5:31 pm

Ossu! Very Happy

A helyesírásra, elütésekre kérlek figyeljetek oda, hemzsegnek a posztjaitok tőlük. Lezárom a harcot, jutalmatok 15 xp és 45 arany Very Happy
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3013
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Incubus vs Zhel

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.