Sweet Dreams cukrászda

Új téma nyitása   Hozzászólás a témához

13 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... 11, 12, 13

Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Eldrie on Szomb. Dec. 10, 2016 3:00 am

//Kiwi//

És, így vagy úgy, pozitívan zárult tehát a kis rögtönzött lélekturkászás, és megérkezhettünk cukrászdába is.
Ahol bele is vetettem magam a magánnyomozó fantáziámba. Persze én is tudtam, hogy a jelenlegi helyzetben millió dolog miatt kivitelezhetetlen ez az ötlet, hacsak nem korlátoznám magam le olyan mennyiségben, hogy ne érje meg az egész. De álmodni szabad. És ki tudja, egy szép napon talán még tényleg meg is érem az "Aincrad Nyomozó Iroda" megalapítását. A névvel kapcsolatban említettekre a másodperc törtrészéig zavarodottan néztem, de aztán rájöttem és bólintottam.
-Igazad van, egy pillanatra majdnem el is felejtettem hol vagyunk. De akkor akár még lehetek "Mr. E" is.- mondtam egy kacsintással, jelezve hogy nem vagyok teljesen komoly a témával kapcsolatban.
-Mondjuk kiadhatnám magam egy sima dolgozónak, aki a nagyfőnök csicskása... ha jól csinálom, senki nem gyanakodna... persze azon kívül aki tudná - vetettem egy oldalpillantást a lányra, vigyorogva.
-Vagy dolgozhatnák csak közvetítőkkel. Persze, ehhez kéne egy-két ember akiben megbízhatok, akik koordinálnák a dolgokat, és ahol összefutnak a szálak, de relatíve biztonságos lenne - persze, mindezek a módszerek, amiket említettem, semmiben sem újak, vagy egyediek, ezek, de még a különböző variációjuk is, már jóval régebben ki lettek találva és használva is. Aztán, áttértünk a félig költői kérdésnek, de félig pedig amolyan jó lenne tudni kérdésnek szánt helyiséggel kapcsolatos érdeklődésemre.
-Most hogy mondod, igaz... bár nem hiszem hogy a kastélyig ki lehetne csalni a leendő ügyfeleket. Bár, van ott a bár, ami ha jól tudom, többnyire nyitott mindenki számára, szóval akár még meg is lehetne valósítani. - gondolkodtam el ezen az ötleten is. Az biztos hogy az indulási költségeket nagyban csökkentené, de lehetséges hogy a vendégkört is szűkítené. Sőt, inkább valószínűleg csökkentené.
-És igen, persze a szintezéstől sem... "szöknék" meg. Minimum 20-30-as szint környékéig fel kéne tolnom magam, de talán még tovább is, nem csak hogy a legtöbb nyitott területre eljuthassak, de hogy meg is tudjam védeni magam, ha szükséges... amivel persze a kiképző kiesik a képből, és marad a grindelés - vittem végig a gondolatmenetet. Hogy mennyire gondoltam komolyan vagy sem, nem számított, szerettem tisztán hipotetikus szituációkon is gondolkozni, hát még olyanon, amiből a jövőben lehet is valami. Jó, valószínűleg a távoli jövőben, és elég nagy talán, de na.
Ahogy Kiwi a banánturmix eltűntetésén dolgozott, prezentáltam a "nekem mindegy" hadműveletet. Ha több lehetséges folytatás jön fel, és én benne vagyok mindben, akkor általában hagyni szoktam a másik felet dönteni, hacsak nincs teljesen egyértelműen kifejtve hogy rajtam múlik az egész, csak én dönthetek. Talán kicsit döntésképtelennek tűnök tőle, de sok előnye van igazából. Most sem történt másképpen, és Kiwire hagytam a döntést, aki úgy határozott, hogy akkor miért ne mindkettőt, egy sztorival kezdve.
-Állok elébe - bólintottam rá. Hát, ha arra számított a lány, hogy megzavar a "kihívás", akkor ezúttal mellélőtt. Jó, persze valamilyen szorongás volt bennem, de az inkább az a jófajta, pozitív várakozással teli "szorongás", amit valamilyen téttel való megmérettetés előtt érez az ember. A sztori felénél kezdetem azt hinni, hogy felismerem ezt a sztorit, és végére úgy tűnt, hogy tényleg ismerem is. Vagy csak nagyon hasonló az alapvetése mint egy olyannak, amit ismerek. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy tegyek-e úgy, mintha fogalmam se lenne miről van szó (valószínűleg, legalábbis), de rövid úton rájöttem, hogy mindketten jobban járunk ha őszinte leszek. Mint ahogy az esetek nagy részében így van. Szóval, miután a lány befejezte, egy bocsánatkérő mosollyal belekezdtem:
-Bocs, de azt hiszem ezt ismerem. A jégben méreg van, és ezért csak..., öhm, Jack, igen, Jack halt meg, mert lassan itta, és volt idő hogy méreg-jég elolvadjon, ugye? - kérdeztem rá direkten. Reméltem azért, hogy nem erre a sztorira gondolt, és csak nagyon-nagyon hasonlít arra, amit ismertem, de nem nem gondoltam valószínűnek.
avatar
Eldrie
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2015. Sep. 23.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
288/200  (288/200)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Kiwi on Szer. Dec. 14, 2016 7:24 pm

/Eldiere/

Úgy éreztem jól tettem, hogy picit visszazökkentettem a valóságba. Az volt az érzésem, hogy picit túlszárnyalt, ami végül is nem rossz, de… szerettem volna ha inkább nem loholja bele túlzottan magát. A válaszából ki is derült, hogy ő is úgy gondolta hogy picit túlszaladt, viszont hamar visszalendült a valóságba. A kacsintásából érezhető volt, hogy nem teljesen veszi magát komolyan, így megnyugodtam és támogattam a kis játékát.
- Hmm, nem rossz ötlet… de nagyon nehéz olyan bizalmi kapcsolatot kiépíteni, hogy fedjék a hátadat… és nekünk mi hasznuk volna ebből? A hírnév? Fizetség? Szerintem nehéz lesz erre alkalmas embert találnod…. Itt. – Hangsúlyoztam ki az utolsó szavamat, hisz itt… tartom hogy sokak lelki sérültek, vagy mentálisan instabilak… félelmetesek. Akárcsak én is. De szerencsémre… én legalább nem vagyok annyira, elveszett, mint Momiko…bár félek, ha nem találkozok Shukakuékkal… én is ott köthettem volna ki. És ez a felismerés, fájdalmas…
- A közvetítős nem rossz ötlet, de minél kevesebb embert alkalmazol, annál biztonságosabb és jobban felügyeltet felett tudod tartani. – Helyeseltem, lényegében… nem volna egy halott ügy.
- A céhes dolog… azzal be kell avatnod a tagokat, valamint veszélyeztetnéd is őket… valamint… szerintem akinek fontos valami, azt nem zavarja ha messze van a törzshely, viszont… biztatóbb számukra is, ha elvegyültnek érezhetik a helyet, és magukat is.- Hmm sziporkázok. Na jó… azért nem, de gondolatban ott vagyok, és felvettem azt a szerepet, aki meglátja a hátulütőket… Persze, ez az alapjellemem része, szóval nem nehéz… és sokszor gondolónak tekintenek.
- A szintelést megkönnyítené a kiképző, de sokan le is nézik az ilyeneket… Hisz, felszerelésből, valamint hiányos pontozásból, inkább csak öncsalás az egész, de a szinteket be tudod járni. A grindelés meg unalmas… és hosszú ideig fog tartani, míg eredményt érünk el… - Beszéltem itt már többes számban. Majd a bandán turmixom után nyúlva, közöltem vele, hogy megtehetjük mindkettő… Kap egy újabb… kihívást, és ha sikerül, akkor… mehetünk kazamatázni. Majd… már láttam az arcán hogy nem stimmel valami, amikor közöltem vele a relytélyt. Összeráncoltam a szemöldököm, majd elmosolyodtam.
- Igen.. az-az. – Feleltem, kicsit lemondóan. Hát, ezzel besültem… Maradt azt, hogy agyalok valamin, vagy… feladom és lépünk.
- Köszi, hogy bevallottad. – Ez még járt neki, hisz a tisztességes utat választotta.
- Van egy másik, ha ezt is ismered, győztél.- Jelentem ki, majd ügyelek, hogy helyesen adjam elő a kis mesét.
- Egy igen gazdag ember meghalt, de nem találták a végrendeletet. Hónapok múltán azzal jelentkezett az ügyvédnél az egyik unokaöcs, Edward Laonel, hogy megtalálta a végrendeletet, melynek szövege a következő volt:
“Én Edward Lokhart szellemi képességeim teljes birtokában kijelentem, hogy, mivel gyermekem nem született, minden ingó és ingatlan vagyonomat unokaöcsémre, Edvard Laonel-re hagyom.

Kelt: 1927-ben az I. világháború után 8 évvel.”

Miután az ügyvéd ezt elolvasta, visszaadta azzal, hogy ez nyilvánvaló hamisítvány. Vajon honnan jött rá?- Mosolyodok el, bár ezt nem gondolom nehéz feladványnak.

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 777
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2698/2700  (2698/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Kiwi on Szer. Dec. 14, 2016 7:27 pm

/Chariton és Chakna /

Az egyik kedvenc törzshelyemmé vált ez a hely. Gyakran megfordulok itt, mert a legfinomabb turmixok itt találhatóak, a sütikről már nem is beszélve. Nem tudom mit csempésznek bele… de tény, utánozhatatlan… ><” Beérve, már meg is kerestem az egyik kedvenc helyemet. Távol a pulttól, viszont elég jó rálátással az egész teremre, valamint.. a mellettem lévő ablak miatt, az utcára is. Nem közvetlen ülök az ablaknál, így engem csak résziben láthatnak, maximum ha rátapasztják a szemüket az üvegre. Olyat meg ugye… nem igen csinál az ember. Szóval biztonságosnak és kényelmesnek ítéltem meg, azt az utolsó sor, középső asztalos helyet, szám szerint a hetes asztalt. A kedvenc pincérlánykám már meg is ismert, és közeledett is. Már messziről mosolyogtunk egymásra. Igaz, ő csupán egy npc, de amikor üresebb a terem, oda szokott ülni mellém, kicsit dumálgatni. Szóval, tök aranyos, és törődő a lányka. Bár, mindig is érdekelt milyen lehet egy npc élete, inkább rólam szoktunk beszélgetni, magáról… annyira nem szeret, egy idő után hárít, én pedig nem erőltetem. Bár… ilyenkor elgondolkodok, hogy vajon teljes életet élnek-e, mint mi? Mármint… barátnő, párkapcsolat… és ugye a cukrászda fenntartása. Vagy… csupán protokoll miatt, foglalkoznak a vendégekkel személyesen is, amikor… épp nincs jobb dolguk. A rendelésem fel is vette, és alig pár percet kellett csupán várnom, míg meg is kapjam. Valahogy… ilyen tájban léphetett be Chariton. Ha, nem egyedül érkezett, és csak mögötte caplatott valaki, úgy nem foglalkoztam vele, viszont… ha érezhetően volt társa, akkor csupán egy szolid intést ejtettem meg felé, de nem akartam zavarni. Viszont, ha egyedül, érkezett, akkor magam mellé invitáltam, ha… ketted magával, akkor nem, viszont, ha mégis odajött volna, akkor kihúztam magam, és láthatóan örömmel fogadtam. Persze… volt bennem némi félsz… hisz a küldetés amire ketten kerültünk… túl sokat mutatott belőlem, amit semmi áron nem mutattam volna meg másnak, nem csak neki… senkinek. Mindez miatt feszengtem tőle, mikor oszt meg olyan dolgot mással.. amit nem szeretnék, vagy… mikor fog lesajnálóan viselkedni velem szemben… Nem! Nem és nem! Ilyenkor elég csupán bele gondolni mindebbe, és érzem hogy meg akarom félemlíteni… bántani, és a legutolsó szándékát is elvenni, hogy bármit is kiteregethessen. Veszélyes rám és nem tudok hova menekülni tőle… Mindez… ijesztő. A céh.. egy börtön, de én vállaltam… Tudom, ha nem lenne… már rég megbolondultam volna… viszont félek… számomra a bizalom… egy nagyon nehéz fogalom… amit nem tudok se adni, se fogadni… De.ezért vagyok itt! Hogy… ezeket szépen lassan megtanuljam. Felismertem a problémát, ami bennem van… és ez ellen csupán én tehetek… még akkor is, ha könnyebb volna elbújni, elfutni… és feladni… mindent. És mégis itt vagyok.. és mosolygok, várom hogy leüljön mellém az... akivel akaratlan osztottam meg dolgokat, és mit tudok tenni? Csupán pofátlanul kedves lenni, nem ellene szegülni... és remélni a legjobbakat...Képmutató vagyok... de ez volna a bizalom?...

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 777
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2698/2700  (2698/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Chakna on Szer. Dec. 14, 2016 9:08 pm

Chariton és Kiwi ^^ -!Kiképző előtt! - 


Megnyugodva bólintottam Chariton ajánlatára, miszerint menjünk most a cukrászdába. Aztán hálásan néztem őt, hogy mit tesz, és egy rövid gondolatnyi hezitálás után elutasítottam a segítségét, és magamtól álltam föl. Szinte rögtön korholtam is magam, amiért így tettem, hiszen előbb utóbb hozzá kell szoknom az ilyen érintésekhez, de egyenlőre reflexből kerültem őket, ha tehettem.
  Amikor elővette a hazatérés-kristályt, én is így tettem, és egyszerre aktiváltuk a kristályokat. A főtéren egy pillanatig kissé szédülve néztem körül, aztán megláttam Charitont, aki mutatta az utat. 
 Szimpatikus cégérrel ellátott épületbe nyitott be: " Sweet Dreams" hirdette a felirat. Elgondolkodtam ezen... Ez az egész világ kicsit olyan volt, mint egy álom, a cukrászda pedig szó szerint édessé teszi... Felnevettem erre a gondolatra. Ha ez egy álom,  akor rémálom ,és én szerettem volna minnél előbb felébredni belőle.
Nem sokkal azután, hogy beléptünk ,észrevettem, hogy egy zöld hajú lány int Felénk. Nem tudtam ki az, ezért meglepett, hogy ilyen módon üdvözölt bennünket.
-Ismered? - kérdeztem Charitontól, de igyekeztem nem túl feltűnő lenni, hogy csak ő hallja és vegye észre egyáltalán, hogy megszólaltam. Ezután vártam a válaszát, és hogy a lányhoz indul, és vele foglalunk helyet, vagy egy másik asztalhoz ül le. Nem tudtam melyiknek örültem volna jobban. Az új helyen feszélyezni kezdett kicsit Chariton társasága, magam sem értettem miért, hiszen már nem voltunk egyedül, ugyanakkor az idegen lánytól pedig még tartottam kicsit.
Ha a lányhoz megyünk, és nem mutat be automatikusan, én mutatkozom be, még mielőtt leülnék, egyúttal engedélyt is kérve erre. Ha ő bemutat, akkor csak üdvözlöm a lányt, és leülök.

_________________



Előtörténetem; Adatlapom; Színem / #ffcc33Beszédszínem; User; Ozyféle karakterlap;


"Álmomban újra visszatér hozzám... Én újra, és újra próbálom elengedni... De az emléke velem marad ... mindig."
avatar
Chakna
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 597
Join date : 2016. Nov. 18.
Age : 16
Tartózkodási hely : Föld ^^

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
674/1500  (674/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Eldrie on Csüt. Dec. 15, 2016 1:40 am

//Kiwi//

Ahogy korábban már említésre került, nem Kiwi az egyetlen, aki túl tud gondolni egy témát. A különbség nem is annyira az, hogy én jobban tudnám... kontrollálni, vagy valami, mint inkább az, hogy az én elkalandozásaim inkább pozitív irányba történnek, és annyira azért nem szakadok el a valóságtól általában. Így vagy úgy, azért jól jött hogy vissza lettem hozva a földre, mert bár relatíve jó analitikai képességekkel rendelkezőnek tartom magam, egy külső szempont mindig feltárhat olyat, amire nem gondol az ember. Főként ha félig már a fantáziájában jár az ember.
-Nos igen, így kezdésnek a legnagyobb probléma az lenne, hogy olyan embert találjak, akiben nem csak eléggé megbízok, hanem érdekli is ez az egész, bár szerintem nem nehezebb itt ilyen embert találni, mint kint - vontam meg a vállam. Nem arra gondoltam, hogy itt könnyű lenne olyan embert találni, aki ilyen összekötő lehetne, hanem arra, hogy kint se lenne egyszerűbb. Persze, én nem abból a szempontból közelítettem meg a kérdést, mint a lány.
-Hogy miért érné meg valakinek, az jelenleg szerintem lényegtelen. A kérdés inkább az, hogy hogy tartsa az ember meg az érdeklődést. - tettem még hozzá a következő gondolatmenetre, mielőtt az egészre együtt reagáltam volna.
-Szóval bár nehéz lenne, ez olyan dolog, amin tudnék dolgozni a többi előkészülés mellett. Plusz, azért az összekötőkre nem lenne annyi veszély, mint rám, ha éppen úgy alakulna hiszen rájuk legfeljebb akkor pályáznának az emberek, ha engem akarnának megtalálni. Ami még nem veszélytelen persze, és nem igazán akarok másokat veszélybe sodorni, szóval... most nem csak olyat kéne találnom, aki érdeklődik és megbízok benne, de meg is tudja magát védeni, ha kell. Vagy egy többszintű közvetítőhálózatot felépíteni, ahol mindenki csak egy "felette" lévőt ismer, így védve mind az alatta, mind a felette lévőket.... de egy ilyet szinte lehetetlen nehéz lenne összepakolni. Persze, az egész koncepció arra épül, hogy magamat védjem és rejtsem, ami eleinte érdekem lenne, de később, miután eléggé felszinteztem magam, már nem biztos hogy szükséges lenne... - éreztem, itt az ideje elkapni a gyeplőt, ezúttal külső segítség nélkül. Most úgy nem utaztam túl messzire fantázia terén, de azért enyhén túlgondoltam a dolgok jelenlegi állását figyelembe véve.
-De igazából, jelenleg a legjobb az lenne, ha egyszerűen csak diszkréten felderíteném ki lenne érdekelt ebben, és megbizonyosodni róla, hogy megbízhatok-e benne vagy bennük, amíg a többi dologgal mint szintezés és hasonlók haladok. Persze, hipotetikusan - mondtam, miután adtam magamnak egy másodpercet, hogy visszakerüljek a realitások talajára. Aztán végre hagytam szóhoz jutni Kiwit, szóba hozta a céhes vonulatot is.
-Igaz, ez a céhre nézve sem lenne veszélytelen, és nem vagyok biztos benne, hogy ezt megérné így bevállalni - bólintottam rá a felvetésre. Na igen, egy kezdők segítésére létrejött céhet nem éppen a legjobb mozdulat veszélybe sodorni ilyennel, még ha a veszély nem is annyira kézzel fogható, főként eleinte. Mármint, kit érdekelne egy nyomozósdit játszó csávó, aki eltűnt kardokat keres? Senkit, természetesen. De egy idő után, valószínűleg híre menne az ilyeneknek, és jönnének a komolyabb ügyek, mint az eltűntek és hasonló. Előbb-utóbb pedig, ha tovább haladna a dolog, ki tudja kikkel kerülnék szembe. Míg ezen gondolkodtam, Kiwi haladt is tovább a szintezésre.
-Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy megkönnyítené. Így vagy úgy, szüksége van az embernek arra, hogy megtapasztalja a bőrén is a dolgokat, mert anélkül akkor követi el a kezdő hibákat, amikor már súlyos következményei lehetnek - mondom icipicit ingatva a fejemet. Ez a kérdéskör már feljött másokkal is, és igazából ezt éreztem a kiképző legnagyobb hibájának én is, nem csak a lenézést amit az ember kap(hat) érte.
-Plusz, az én célom nem csak egy bizonyos szint elérése lenne ugye, hanem az előzők megismerése is, szóval, bár igazad van hogy az az unalmasabb és hosszabb, a grindelés tűnik a legjobb megoldásnak. Nem lennék jó nyomozó ha semmi helyismeretem nem lenne, hmm? - tettem fel a költői kérdést egy vigyorral. Aztán beugrott, hogy valahogy többesszámra váltott Kiwi a mondat végére.
-Szeretnél felcsapni velem nyomozónak? Van üres hely bőven - ]reagáltam hát le a kissé késői felismerésemet egy vigyorral.
Aztán, mint kiderült, a feladvány tényleg az volt, amire gondoltam, így gyorsan rövidre is zártuk ezt a kört. Kaptam még egy köszönetet, amit nem éreztem kiérdemeltnek, hiszen nem tettem semmi különöset, csak az elvártat, hogy nem rontom el a játékot ilyenekkel, szóval, arra csak egy újabb vállvonást tudtam ajánlani. Arra bólintottam, amikor a lány felhozta a következő és úgy tűnik egyelőre utolsó, feladványát.
Ahogy a lány mondta a feladványt, eleinte úgy tűnt, hogy olyannal jött elő, amit nem ismertem, de keltezésnél valahogy nagyon ismerős érzésem lett. Nem tudtam pontosan a megoldást, de olyan érzésem volt, hogy bármelyik pillanatban beugorhat. Kis rágódás után, tartva magam a korábbiakhoz, inkább felvezettem ezt is.

-Hát, ebben nem vagyok teljesen biztos, de mintha már hallottam volna egy hasonlót is. A keltezésnél van a "hiba", ahonnan tudta az ügyvéd, ugye? Valami a dátummal, vagy a fogalmazással kapcsolatban? - kérdeztem rá hát erre is. Nem tudom mennyire járok közel, már ha egyáltalán, szóval Kiwin múlik, folytatjuk-e ezzel a feladvánnyal, vagy túl sokra emlékszem.


Miközben beszélgettek, egy npc lép oda hozzátok, lehajol, majd felszed valamit a földről, mosolyogva nyújtva azt feléd:
- Ezt azt hiszem leejtette az ifiúr - mondja, és mielőtt érdemben reagálhatnál, már oda is tesz eléd egy Piros Masni itemet, majd elköszön és megy tovább a dolgára. Talán vitatkozhatnál is vele, de ha jobban megnézed, egy egészen apró E betűt találsz a masnin. Vajon mi lehet ez, és mire jó?
By Strea
avatar
Eldrie
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2015. Sep. 23.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
288/200  (288/200)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Chariton on Csüt. Dec. 15, 2016 4:09 am

/Chakna és Kiwi/

Rosszul esett neki hogy elutasítod, ugye tudod? Mindenesetre nem akar neki sem hangot adni, sem mimikát, csak egyszerűen visszahúzza a kezét. Természetesen nem rontja el azért a kedvét, örül a cukrászdabeli meghívás elfogadásának. A séta alatt próbál beszélgetni veled, teljesen átlagos dolgokról, csak hogy azt a pár percet se kínos csöndben töltsétek. Még az időjárást is szóbahozza. Amatőr. De legalább próbálkozik a gyerek. Amikor odaértek megkérdezi miért nevetsz. Most még csak nem is mondott semmi (szerinte) vicceset. Megvárja válaszodat, majd ajtót nyit neked, hogy belépjetek az épületbe. Körülnéz, hol talál kellemes és üres helyet, amikor meglátja Kiwit inteni felé. Reflexből visszaint, de jól gondolkozóba ejtetted, hogy odamenjen e. Több érve is volt ellene. Egyrészt itt van Chakna. Megijedne? Feszélyezve érezné magát? Mit érezne? A másik pedig az InSanity. Nem beszéltetek azóta, bár Char erősen gondolkozott azon, hogy mikor hívjon el téged valahova, átbeszélni ami történt. Viszont illetlenség lenne nem odamenni. Sőt, most beválthatná a Chaknának tett ajánlatát, hogy ismerkedjen meg a céhtagokkal. Végül döntött. Elindult Kiwi asztalához az ablak mellé, és jelezte Chaknának, hogy kövesse. Mikor odaértek köszönt Kiwinek.
- Kézcsók a hölgynek. - és nem csak mondja, ha engeded akkor be is váltja. Igazi úriemer Razz . Aztán, még mielőtt helyet foglalna, Chaknára mutat. - Bemutatom Chaknát, nem rég találkoztam vele az erdőbe. Képzeld, három születésnapját aludta át, most mind a hármat be kell pótolnunk. Csatlakozol? - aztán Kiwire mutat - Chakna, ő itt Kiwi. Céhtársam, itt a lehetőség, hogy meg ismerj egy másik Vigo-st. - mosolyog rád.
Ezután megvárja míg Chakna helyet foglal és ő is leül. Nem figyel arra, hogy mellé vagy vele szemben, ahogy jólesik. Közben lopva Kiwire néz. Kíváncsi milyen fejet vág így, hogy meglátta, miután megtudtak egymásról minden apró tit...izé, küldetés után.
avatar
Chariton
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 185
Join date : 2016. Jan. 18.

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
681/700  (681/700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Kiwi on Szomb. Jan. 07, 2017 12:48 am

/Chariton, Chakna/

Észrevettek, ezt biztosan tudtam, de nem tehettem mást. Nem akartam sarkon fordulni sem, mint aki nem ismeri a másikat… Valahogy, az is hülyén vette volna ki magát. Igaz reménykedtem benne, hogy csak intenek és kész, de azt sem zavart különösebben ha idejönnek. Na jó… kinek hazudok? Az esetek után… nem igazán akartam Chariton szeme elé kerülni semmilyen formában főleg, hogy ne hozhassa fel a sanityben történteket… Nem akartam róla beszélni, és ha van egy kis esze a fiúnak, akkor tudja… Most viszont… ha hirtelen eltávolodok… akkor érezni fogja, hogy baj van. Ismerve őt, megpróbálná helyre tenni. A legjobb ha úgy teszek mintha semmi nem történt volna, majd szépen mindent letagadok, és ezzel… a tervvel, könyörtelen a szemébe tudtam mosolyogni. Persze… nem állta meg a helyét, de nem tudtam mi jobbat kitalálni hirtelenjében. Féltem tőle… de bíztam abban, hogy egy harmadik előtt nem hozakodik elő ezzel, ha mégis… egy életre leírja magát a szememben… Valamint abban is reménykedtem, hogy mindezek után, ha úgy gondolja… hogy, nincs gond, nem akar majd faggatózni… szóval, csupán ennyi volt a tervem, de nem tudtam miként fog elsülni. Láttam hogy felém közelednek, én pedig a fiú szemébe pillantok amint meglát, és elmosolyodok. Próbálom nem túljátszani magam, és a legtermészetesebbnek tűnni, de talán pont ezzel… hibázhatok? Mindegy, ezt egyenlőre nem tudhatom. Majd amikor köszönésképp még kezet is akar csókolni… pár pillanatig vártam, azon gondolkodtam mivel is kerülhetném ki, de nem jutott az eszembe, olyan nem sértő mondat, amivel kikerülhetném, így legalább… ténylegesen érezheti hogy, nincs gond. Hisz, még a kezemet is nyújtottam neki.
- Igazi, Robin Hood. Kezet csókol, és az erdőben szedi fel a lányokat. – Hangomban érezhette a játékos incselkedést, valamint a lány is érezhette ezt.  Majd… amint meghallottam, hogy Chakna, is a nem rég ébredtek között van…
- Uhh.. – Szakadt ki a torkomból együtt érző hanggal, mielőtt tudatosulhatott volna, hogy… talán eshet jól ez neki… Mármint… nem akarom hogy negatív dolognak érezze… féltem tőle az embereket, főleg a Momikóval való találkozás után… de én magam is… egy borzasztó dolognak tartom. Meg kellett köszörülnöm a torkom, miután Chariton bemutatott, intettem neki egy kis visszafogottat.
- Hát, nem sokan tarthatják egyszerre három szülinapjukat is. – Mosolygok rá, kedvesen és biztatóan. Pár pillanatra megfeledkeztem még arról is, hogy Chariton felé gondolkodjak.
- Mióta tudod? – Kérdeztem meg tőle, hogy mennyire friss az információ, mennyire… foghatta fel… Majd… ekkor ébredtem rá, hogy Charitont teljesen kihagytam a kérdésekből… nem tudatosan… Azon agyaltam, mivel vonjam be őt is. Ekkor vettem észre hogy, figyel. Akaratlanul is egy szúrós pillantást vetettem felé, szemöldök ráncolva… Hiába, nem tudom meghazudtolni önmagam… Pocsék manipulátor volnék…


_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 777
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2698/2700  (2698/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Chakna on Szomb. Jan. 07, 2017 2:02 pm

Közelebb érve a lányhoz feltűnt ám a mostmár ismerős céhjele: Áhá, innen ismeri! villant a lámpa a fejemben. Céhtársak. Ez azt jelenti, hogy lehet zavarok... Valahogy úgy tűnt nekem, hogy a lány, Kiwi nem igazán tudja hogy hogyan viselkedjen... De nem tudtam eldönteni, hogy ezt Charitonnak szól, vagy nekem. Mindenesetre miután Chariton bemutatott, üdvözöltem.
Robin Hood-os megjegyzésére halkan kuncogtam. Elnézve Charitont, háát... nem éppen az, akit az ember el tudna képzelni Robin Hood-ként. Aztán az önkéntelen "Uhh..."-ra komolyan Kiwire néztem. Igen, a szokások... Figyeltem a rezdüléseit, hogy minnél több információt megtudjak. Ezért tűnt fel az is, hogy valamiért feszélyezve érzi magát. Az említett "uhh..." viszont együttérzésről tanuskodott. Kicsit furcsán éreztem magam emiatt... De ez is egy lehetséges információ volt. 
- Nem sokan találkoznak Charitonnal, akik kihagytak ennyit - nevetek bíztató mosolyára. 
- Ami azt illeti... úgy egy órája... Charitontól - feleltem a kérdésére, barátaságos pillantást vetve a fiúra, és az, hogy ismét azon gondolkodom, hogy kiesett az életemből majdnem 3 év, megint kezdte kiverni a biztosítékot, ami a nyugodtságomat biztosította. Újra előjöttek azok a gondolatok, hogy ezalatt a családommal bármi történhetett, és ami azt illeti tulajdonképpen velem is... Szerencsémre eszembe jutott egy másik téma
- Ha céhtársak vagytok, az azt jelenti, hogy viszonylag sokat találkoztok, és közösen is kalandoztok néha ugye? - tereltem a beszélgetést az új témára, de azért őszinte kiváncsiság csengett a hangomban. - Milyen kalandjaitok voltak együtt?
 A kérdés után egyikről a másikra, aztán vissza pillantgattam, hogy még egy pillanatnyi villanásról se maradjak le. Egyszerű okból: Ha kényes témát érintettem, akkor nem akarom erőltetni, annak ellenére, hogy tényleg érdekelt a dolog. 

_________________



Előtörténetem; Adatlapom; Színem / #ffcc33Beszédszínem; User; Ozyféle karakterlap;


"Álmomban újra visszatér hozzám... Én újra, és újra próbálom elengedni... De az emléke velem marad ... mindig."
avatar
Chakna
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 597
Join date : 2016. Nov. 18.
Age : 16
Tartózkodási hely : Föld ^^

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
674/1500  (674/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Kiwi on Hétf. Jan. 16, 2017 12:34 am

/Eldrie/

Amikor kijelentette, hogy szerinte nem nehezebb embert találni bent mint kint, betudtam a naivságának, vagyis… inkább a tapasztalatlanságának, de nem világosítottam fel, tévedjek én, ezt kívántam leginkább.
- Hogy lenne már lényegtelen? A másik kockáztat és felelősséget vállal, amiért különösebben nem is profitál. – Jelentem ki nemes egyszerűséggel. Az érdeklődés megtartására, viszont nem nagyon volt ötletem, vagyis ami volt… az elvetősnek bizonyult. Az elmélkedése bájos volt. Meg is mosolyogtam, de csak fantázia. Persze ezzel nem árt senkinek, maximum magának ha nagyon bele éli magát, de akkor meg itt leszek én hogy fülön csípjem. Legalábbis így gondoltam. Viszont még, maga az elképzelés, a felépítés lehetősége engem is érdekelt, még ha elméleti síkon is, így önmagam adtam a témához. Véleményeztem, tanácsolgattam.
- Nos… az a baj, hogy ebben a témában igenis veszélyt jelentene. Lásd ember. Az emberek hasznot akarnak húzni, nyereség központúak… főleg a bűnözők, legyenek akár élvezet hajhászok… vagy megfontolt, tudatos profik. Azok akik jelenthetik egy ilyen csapatnak, azok is veszélyben vannak, mint ahogy maga a csapat is… aki az ilyenek megszüntetésével, vagy legalábbis csökkentésével foglalkoznának. – Sablonos… szöveg, de ha ezen gondolkodunk… nem elég csak… a bűnözőkön és magunkon, de ezen is gondolkodni kell. hisz talán az egyik legfontosabb kulcsfigurák a témában. A megkárosítottak. Valamint… bennük sem lehet csak úgy megbízni, még ha a munkaadónknak is számíthatnának… akár általuk is megpróbálhatnak megszüntetni egy ilyen szervezetet. – Hisz… sok bűnüldöző kis céh adta már fel, vagy… történt még rosszabb.
- Ezzel egyet értek. – Helyeseltem, ahogy elmondta miért is nem kiképzőzne. Majd azt ezt követő érve ismételten megnevettetett. Ő felfedező. Egyvalakitől hallottam ezt ezelőtt, Juntól. Szerintem egyszer össze futnak ezek a kalandorok.
- A nyomozás nem az erősségem, de ha helyzet lesz szólj nyugodtan, összehozunk valamit. – Jelentettem ki vigyorogva, nem tudtam mennyire vegyem ezt komolyan tőle, de… ha a fejébe vette jobb ha nincs egyedül… bár a kockázat vállalás nem bejövős számomra, de úgy gondolom ez csupán egy hóbort nála. Ha pedig segítség kell és hasznos lehetek, akkor nem kérdés hogy számíthat rám. Majd a következő rejtvényemről is kiderült hogy ismertnek számít, elhúztam a számat, persze azért még mosolyogva.
- Igen… a dátum. – Helyeseltem. Majd miután a pincér felvette a fiú elejtett masniját, én csak nagyot pislogtam rá.
- Nocsak… miket nem hordasz te? - Huncutul vigyorogtam, hisz egyértelmű volt, hogy nem az övé, de maga a szituáció vicces volt. És még jól is állna neki, talán. Amikor pedig elkészültünk, fizettünk, akkor elhagyva a cukit, útközben megbeszéltük hova is akarunk menni kazamatázni, pontosan.

_________________
avatar
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 777
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2698/2700  (2698/2700)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Yue on Csüt. Jún. 08, 2017 1:24 am

//Chakna//


Az időjárás úgy változtatta magát mint egy terhes és egy havibajos nő hangulata. Egyszer jó, máskor rossz. Per pillanat az utóbbi. Nem simán esett, zuhogott az eső. Imádom, az illata, a nyugtató hatása mikor szárazon kinézve az ablakomból bámulom. De nem akkor amikor közel vagyok hozzá, hogy úgy nézzek ki mint aki előbb mászott ki egy mosógépből! Első ötletem a rég nem látogatott kedvenc cukrászdám volt. A forrócsokijuknál már csak az epertortájuk a finomabb. Ja és persze Yua részéről a kávé. Jó ideig visszavonulót fújtunk. Az utolsó küldetés olyannyira veszélyes volt, hogy Yua biztonságomat féltve elteleportált. Utána kicsit magamba zuhantam. Minden ellenkezés, visszakozás nélkül engedelmeskedtem és otthagytam mindent és mindenkit. Nem mintha tudtak volna létezésemről vagy fontos lettem volna bárkinek. Mégis... már megint csak egy gyáva kukac voltam akit a társa aki egyben képessége védelmezett mert magától semmire nem képes, csak reszketve várni, hogy más segítsen és megoldja helyettem a problémát. Elegem volt ebből! Kint, a valóságban is mindig ez volt. Visszahúzódtam és vártam míg más fejezi be. Változni akarok. Hálás vagyok Yua-nak, nélküle már rég meghaltam volna, de ez így tovább nem mehet. Magamtól is képesnek kell lennem tenni valamit. Szép gondolatok. Változni... De vajon képes is vagyok megvalósítani? Lehetséges-e, hogy bátortalan lányból erőssé váljak? Ezen gondolkodva hamar odaértünk a cukrászdához. Ahogy régebben, úgy most is olyan hangulatos és kellemes hely mint volt. Egyetlen hátránya, hogy alig lehet helyet találni. Negyed órát kellett várnom mire végre egy asztal mondhatni elszeparálva a sarokban felszabadult. Lecsaptam rá mint róka a nyúlra. Gyors léptekkel közelítettem meg az asztalt kikerülve a nyüzsgő embereket. Komolyan mint egy vásár, annyian vannak. Leküzdve a tömegnyomort elégedetten ültem le az asztalhoz. Végre fellélegezhettem. Bokorszerűen nagy és hosszú növények vették körül az asztalt. Ha valaki nem nézi meg simán azt hiszi nem lehet leülni mert eseményre szánt dolgot rejtettek el a vendégek szemeik elől.
~Jesszus. Francért vannak ennyien. Nincs jobb dolguk?
- kérdezte Yua. Jó ideje nem gyilkos, visszafogta magát, nem panaszkodott amiért nem mentünk küldetésre és nem is kérte egyszer sem, hogy vadásszunk vagy bármely hasonló számomra nem szeretem tevékenységet csináljunk.
~El vagyunk kerítve. Örülök. Régen nem volt ilyesmi rész. - válaszoltam gondolatban.
A pincérnek kb negyed óra kellett, hogy az asztalunkhoz találjon. Kértem egy epertortát, forrócsokit és egy fekete kávét tej és cukor nélkül. Mi a jó kávéban? Barna keserű lötty aminek se az íze se a szaga, vagyis illata nem jó. Tudom, Yua-ról beszélek, de akkor is. Fu-ra. Kinézve a mellettem balra lévő kicsi kerek ablakon láttam, hogy az eső még mindig nem akar elállni. Eléggé úgy tűnik itt leszünk még egy darabig.




avatar
Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 360
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 17
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
425/1500  (425/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Chakna on Csüt. Jún. 08, 2017 11:47 am

Hiába van már nyár, az időjárás sokkal inkább illik a tavaszhoz… Változékony, szeszélyes… Vicces belegondolni, hogy az utóbbi időben épp ilyen a hangulatom is… Aminek az eső nem tesz jót… Sorra akartam látogatni a kedvenc helyeimet a Kezdetek városában, már el is indultam a céhházból, sőt, néhány helyet meg is látogattam már, amikor rámszakad az ég… Ez hiányzott… Az agyam őrült sebességgel kezd pörögni, hogy a lehető legközelebbi, kellemes helyet megtaláljam, ahol átvészelhetem az esőt. És szépen sorban elvenednek fel az emlékek… Chariton, Kiwi, Jun… Hiszen a Sweet Dreams itt van pár méterre… Ott… többször is nagyon kellemesen töltöttem el az időt… Jun viszont elvonult valahova… és Charitont sem nagyon látni mostanában… Vége lesz valaha a veszteségek sorozatának?
Kicsit megtorpanok, és pár percig csak állok az esőben, talán abban reménykedve, hogy a víz kimossa a fejemből ezeket a gondolatokat… A céhgyűlés után néha megint mutatkoznak rajtam a depresszió tünetei… Másodszor viszont már sokkal hatékonyabban tudok küzdeni ellene. Most is, ahogy lassan elkezd teljesen átázni a ruhám, gondolatban kisöpröm a fejemet. Mire elindulok, ott az arcomon a Nana-féle örök mosoly. Az első néhány lépés alatt még kissé szomorkás, de mire odaérek a cukrászda bejáratához, már a tekintetemben is optimizmus csillog. Nem, nem érdekel az eső. Hiszen, legalább megismerhettem Junt, Shut és Charitont. Nagy veszteségnek érezném, ha nem tudnám kik is ők… És ebben a helyzetben nagyon szeretném támogatni a céhet, hogy amennyire lehet túltegye magát a csapat a történteken.
A pulthoz érve megrendelem a kedvenc süteményemet: Erdeigyümölcsös túrótortát.
De hátrafordulva pont nekem jön valaki… Hirtelen nem tudtam megnézni kivolt, mert a tányér kiesett a kezemből, és tartalmával együtt hangos csörömpölés kíséretében érkezett a padlóra, majd tűnt el szinte azonnal pixelekre bomolva… Ez nem az én napom… Sóhajtok, majd visszafordulok a pulthoz, mégegy süteményt rendelni.

_________________



Előtörténetem; Adatlapom; Színem / #ffcc33Beszédszínem; User; Ozyféle karakterlap;


"Álmomban újra visszatér hozzám... Én újra, és újra próbálom elengedni... De az emléke velem marad ... mindig."
avatar
Chakna
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 597
Join date : 2016. Nov. 18.
Age : 16
Tartózkodási hely : Föld ^^

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
674/1500  (674/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Yue on Csüt. Jún. 08, 2017 8:49 pm

//Chakna//

Mikor a pincér felvette a rendelésünket ismét eltűnt a tömegben. Ketten maradtunk.
~Yue, mit tervezel?
~Hogy érted? Nem tervezek semmit.
~Pont ettől tartok. Egyek vagyunk, mégis... egy ideje nem tudom mi zajlik benned.
~Csak a gyengeségeim... Idegesítőek. Nélküled semmire nem vagyok képes. Te erre mindig azt mondtad nem igaz, és, hogy maradjak olyan amilyen voltam. De ez így nekem nem elég. Nem jó. Valamivel jobb vagyok mint kint a valóságban, de az olyannyira kevés változás, hogy egyenlő a semmivel.
~Yue... Olyan buta vagy. Változtál. Ha lassan is, de változol. Hirtelen nem fogsz tudni úgy harcolni mint én, nem is leszel olyan bátor. A Te ellentéted vagyok. Erős, gyakran bunkó, harcias, udvariatlan, határozott, nagyszájú és szeretem a kávét.
~Pont ez a baj! Ebben a világban nem elég ha olyan maradok amilyen most vagyok.
~Nem fejeztem be! Ég és föld, fekete és fehér, ying és yang, jó és rossz. Ellentétek vagyunk. De, hogy is mondjam... Minden ellenére ugyanazok vagyunk. Ami én vagyok, olyan lehetsz te is, csak sokkal jobb változatban!
~Mégis, hogy?
~Passzolom. Ha tudnám nem jöttem volna gagyi példákkal. Száz szónak is egy a vége, lehetsz erősebb! Addig is, amíg el nem jön a pillanat míg erős nem leszel, és reményeim szerint tovább, veled leszek.
Gondolatban folytatott beszélgetésünket egy hangos csörömpölés szakította félbe amitől pár pillanatig teljes kínos csönd lett az egész helyiségben. Utána folytatódtak ismét a suttogások zaja. Kicsit felállva az asztaltól kikukucskálva megláttam a lányt aki összetört valamit. Szerencsétlen bekerült a csúcsforgalom közepébe. Körülnéztem, felmértem a terepet, emberek számát, mozgási lehetőséget és a menekülési útvonalat.
~Miért érzem, hogy készülsz valamire?
Elindultam roham léptekkel kikerülve, elhaladva mindenki mellett egyenesen az ismeretlen lány felé haladva. Mikor odaértem elé, megérintettem a karját majd egyből le is tettem kezemet, éppen annyira, hogy tudja hozzá beszélek, véletlen sem erősen, nehogy megint leejtse a tányért.
-Ne haragudj. - szóltam hozzá félénken - Ha nem szeretnél álldogálni akkor ha van kedved, nyugodtan gyere a sarokban lévő növénnyel elkerített rész mögé. - meg sem várva válaszát vagy bármily reakcióját gyorsan átmentem a tömegen és visszamentem az asztalhoz, szerencsére nem foglalta el senki.  
avatar
Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 360
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 17
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
425/1500  (425/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Chakna on Csüt. Jún. 08, 2017 11:37 pm

Nem lepett meg, hogy a napnak ebben a szakában csúcsforgalom van a Sweet Dreamsben, és a pixeleket látva valahogy még azt sütit sem tudom sajnálni, ami leesett. De erre a napra már csak valami ehhez hasonló szerencsétlen esemény hiányzott, hogy "tökéletes legyen". Nem, nem érdekel, én akkor is meg fogom enni azt az erdeigyümölcsös túrótortát, és közben jókedvet varázsolok magamnak!
Vagy talán mégsem kell magamnak? Fut át az agyamon, amikor egy ismeretlen lány megérintett. Felé fordultam, kicsit fakó változatával barátságos mosolyomnak… Azért mégis csak kár azért a finom süteményért… Meg is ehettem volna…Áh, a fene vigye mostmár.

Miért haragudnék? Mert hozzám mert szólni? Vagy ő jött volna nekem? Nem, ez a lány az előbb még biztosan nem volt itt a közvetlen közelemben. Mikor felajánlja hogy ülhetek oda hozzá, kifényesedik a mosolyom, és már nyitnám a számat, hogy köszönetet mondjak, és elfogadjam az ajánlatát, de amilyen hirtelen ott termett, olyan gyorsan indul el vissza az asztalához. Én mielőtt megrendelném a sütimet, követem a tekintetemmel, hogy hova megy, aztán gyorsan kikérem a süteményemet, és mostmár rendkívül óvatosan haladok át az emberek között,  majdhogynem a testemmel védve a finomságot. Hogy kevésbé legyen a dolog kellemetlen, úgy fogom fel, mint valami kommandós bevetést, ahol különböző akadályokon kell átjutni, hogy elérjük a célt. Ennek hatására, mire odaérek az ismeretlen lány asztalához, kifejezetten vidám vagyok. Küldetés teljesítve, kitűntetést érdemel, katona. 
- Szia. Köszönöm, hogy felajánlottad a helyet, remélem nem zavarlak - üdvözlöm "jótevőmet" - Chakna vagyok - mutatkozom be, a japánoknál szokásos enyhe meghajlás kíséretében.

_________________



Előtörténetem; Adatlapom; Színem / #ffcc33Beszédszínem; User; Ozyféle karakterlap;


"Álmomban újra visszatér hozzám... Én újra, és újra próbálom elengedni... De az emléke velem marad ... mindig."
avatar
Chakna
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 597
Join date : 2016. Nov. 18.
Age : 16
Tartózkodási hely : Föld ^^

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
674/1500  (674/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Yue on Pént. Jún. 09, 2017 12:46 pm

Nem balerina könnyedséggel de sikerült visszatérnem a helyemre.
~Miért? Mondd, MIÉÉÉÉÉÉÉÉÉRT?!
~Mert van bennem emberség és lassan de biztosan közelített afelé, hogy palacsinta legyen szerencsétlenből.
~Nem érdekel! Akkor legyen belőle palacsinta! Most mondd meg, hogy fogok így kávét inni?
~Balszerencsénket ismerve biztos lesz valami baj amiért cserélnünk kell.
Ne aggódj, mindig megoldottuk.

Az előbbi lány akinek felajánlottam, hogy üljön az asztalunkhoz, valahogy sikerült átjutnia az embertömegen. Az elkerített rész miatt azt lehet mondani ez a legelszeparáltabb hely az egész cukrászdában. Nem nyomulnak az emberek a dús bokorszerű növényzet miatt ami teljesen eltakar minket és az egész asztalt.
Köszönt a lány és megköszönte amiért felajánlottam neki a helyet.
- Szia, én Yue vagyok. Egyáltalán nem zavarsz. Többen amúgy is kellemesebb az evés. - mondtam félénken mosolyogva. - Kérlek,
foglalj helyet.
- mutattam az előttem lévő helyre. - Elnézést amiért amilyen gyorsan feltűntem úgy el is de nem mertem megkockáztatni, hogy 2 perc múlva is meglesz az asztal.
Yua lehangolt mégis picit mérges volt. Szokás szerint a jószívűségem azt jelenti számára egy cukrászdában, hogy nem ihat kávét. Örülök, hogy rendszerhiba miatt, vagy akármi is az oka amiért hozzám került, de valahogy lehetne fejleszteni vagy ilyesmit, hogy amikor én önmagam szeretnék maradni, mikor nincs veszély Yua akkor is tudjon néha előjönni. Nem igazság, hogy egy kávét sem tud meginni.
Csoda történt hirtelen. Megláttam a pincért. Elnézést kért a várakozásért és letette szépen az én felemre az epertortát, forrócsokit és Yua fekete kávéját. Megköszöntem a pincérnek majd nagy levegőt véve el is tűnt a tömegben.
avatar
Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 360
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 17
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
425/1500  (425/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Chakna on Hétf. Jún. 12, 2017 12:31 am

Első pillantásra látom, hogy félénk társaságom akadt Yue személyében. Épp ezért igyekszem én megőrizni a jókedvemet. A bocsánatkérésére azonnal, mosolyogva rázom a fejemet.
- Semmi gond, ebben a tömegben csoda az is, hogy ennyi idő alatt nem ült le ide senki. - fejezem ki, hogy egyetértek azzal, ahogy tett. - Az előző kis mutatvány után azt hittem már nem fogok olyan helyet találni ahol nem verik ki a kezemből, vagy le az asztalról a tányért és a tortát... A nap más szakaiban nem szokott itt ekkora tömef lenni... - fejtem ki röviden a problémát, ami neki hála megoldódott.
Amikor a pincér meghozza a lány rendelését, kicsit furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Általában egy ember egyszerre csak forrócsokit, vagy kávét rendel, a másikat esetleg azután, hogy megitta az elsőt. Ő mégis egyszerre kapja mind a kettőt. De az érzést hamar el is nyomtam, végülis miért ne kérhetné ki egyszerre mind a két italt? Nekem meg egyébként is, mi közöm az egészhez? Ha már itt vagyunk, nem lenne jó kukán ülni egymással szemben, úgyhogy miközben lassan fogy a tortám, igyekszem beszédbeelegyedni a lánnyal.
- Te is szeretsz itt sütizni? - kérdezek rá az egyetlen kézenfekvő közös témánkra, a cukrászdára. Közben, szokásomhoz híven elkezdem figyelni az arcát, hogy minnél több információm legyen róla. Most éppen azérr, hogy ha olyan témát érintünk, amiről nem beszél szívesen, azt észrevegyem, és továbbgördíthessem a beszélgetést, kicsit más irányba. Arra pedig, hogy éppen mit iszik, egyáltalán nem figyeltem, akár épp a forrócsokit, akár a kávét vette el az asztalról.

_________________



Előtörténetem; Adatlapom; Színem / #ffcc33Beszédszínem; User; Ozyféle karakterlap;


"Álmomban újra visszatér hozzám... Én újra, és újra próbálom elengedni... De az emléke velem marad ... mindig."
avatar
Chakna
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 597
Join date : 2016. Nov. 18.
Age : 16
Tartózkodási hely : Föld ^^

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
674/1500  (674/1500)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sweet Dreams cukrászda

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

13 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... 11, 12, 13

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.