Kiroshima Kuroko vs. Rosemarie Ewerard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Kiroshima Kuroko vs. Rosemarie Ewerard

Témanyitás by Rosemarie Ewerard on Pént. Jan. 11, 2013 6:03 pm

Ismételten csak az unalommal telt napok. Nemrég azt hittem, hogy majd szórakozok kicsit. Ez sikerült is, csakhogy az a küzdelem, néhány nappal korábban, elég rövid volt. Nem is lehetett igazán élvezni. Ellenfelem és köztem túlzottan nagy volt a szintkülönbség és ezúttal ez meg is látszott. De így jártam. Hátha legközelebb szerencsésebb leszek. Ha nem is nyerek, de legalább élvezhessem a küzdelmet, kicsit tovább. És csak a formalitás kedvéért. Ragaszkodjunk ahhoz a tényhez, hogy előző ellenfelemnek szerencséje volt. Merthogy az volt. Ha időben el tudok tűnni, akkor esélye sem lett volna. Legalábbis jobban megizzasztom, az biztos.
Jobb ötlet híján egy kellemesen hűvös árnyékban tengődök ismét. Tekintetem a városra szegezem és kíváncsian nézem az embereket. Nem azért, mert annyira érdekelnek, hanem azért, mert keresem következő, potenciális unaloműzőmet. Egy nagyot ásítok keresgélés közben. Na igen... Ez már csak így megy, ha hosszú ideig nem találok semmit. Egyszer azonban érdekes látványon akad meg szemem. A tömegben, mely nem is olyan nagy csoportosulás, egy alacsonyabb személyt szúrok ki. Pontosabban ruháját, mely felkeltette érdeklődésemet. Ellököm magam az eddig jó szándékkal tartott faltól, nyújtózkodom egyet, majd közelebb megyek a lányhoz. Ábrázatomon széles vigyor terül szét. A ruhája menne a szememhez... és a hajamhoz. Nem is beszélve a bőrömhöz. Vörös és fehér... Tökéletes párosítás. Na jó, ezek szerint az ízlése jó. Nézzük tovább. Természetesen csak elemzés szempontjából. Hátha megunja és belém köt. De ha ez nem jönne össze.

- Látom nem csak én vagyok csodabogár... - gondolkozok el hangosan, amint meglátom szemeit.
- Bár azért én annyira nem lehetek az, mint te... - folytatom gondolatmenetem, hangosan beszámolva róla a lánynak, kit az imént fürkésztem.
Néhány centivel alacsonyabb nálam. Ezt azonnal meg tudom állapítani, amint a közelébe érek. Tehát jól láttam. Alacsony a drága... Legalábbis hozzám mérten.

- Lefogadom, hogy téged is állandóan degradálnak a szemeid miatt. Szólj, ha tévednék! De ha mégsem így van... Akkor mit szólnál, ha megküzdenék veled, ezzel kifejezve mennyire nem tetszik a világban felfedezett igazságtalanság - mosolygom továbbra is, meg kell hagyni, elég fagyosan.

_________________
Adatlap

stat:

3. szint:
Élet: 5 
Fegyverkezelés: 3
Erő: 5 (+1)
Kitartás: 3 
Gyorsaság: 6 
Speciális képesség: 3

Páncél: 9
avatar
Rosemarie Ewerard
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2013. Jan. 03.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
150/200  (150/200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kiroshima Kuroko vs. Rosemarie Ewerard

Témanyitás by Kiroku on Szomb. Jan. 12, 2013 3:39 pm

Sikertelenség, sikertelenség után. Kiroku bárhogy keres, se hogysem talál. Hogy mit? Természetesen még mindig élete párját, azt a lányt, akivel egyszerre jelentkezett be és kezdték meg eme ördögi játékot. Ahogy múlnak a hetek és bárhol próbálkozik, sehogy sem lel a nyomára. Ezen okok miatt nem is csoda, hogy a feszültség csak egyre gyülemlik a testében, de egyelőre megszabadulni még nem tudott tőle.
Most hogy ismét visszatért kereső útjáról a Kezdetek városába, útja egyenest a helyi küzdőtér felé vezet, hogy levezethesse a már említett feszültségét. Persze a dühe nem csak a keresés sikertelensége, hanem a hőn áhított második szint elérésének lassúsága miatt is gyülemlik fel benne. És hogy ez miért olyan fontos? Természetesen, ugyan azért amiért azon is elgondolkodott nemrég, hogy megveszi a Keresés jártasságot is hátha azzal sikerülne meglelnie a lányt, akit keres.
Na, de vissza a valóságba, azaz a virtuális valóságba ugyan is a lány még az út felénél sem tart mikor egy bizonyos már-már jól ismert hang állítja meg. Kezét a hasára teszi, mikor az korogni kezd. Fejét lassan mozgatja jobbra aztán balra, mígnem kiszúr, egy boltot ahol ételt vehet magához. Gyorsan lerendezi az ételszerző útját, hogy minél hamarabb a küzdőtérre érhessen.
Bár Kuroko nem igazán szereti a tömeget, mégis amikor párbajozni szeretne muszáj elviselnie. Persze ezt is néha próbálja úgy megoldani, hogy a városon kívül csap le egy ellenfélre, pont, mint annál az alávaló lusta féregnél akit Zhel-nek hívtak.
Ám nagyon úgy tűnik, hogy az isten, vagy inkább Kayaba(?) nem akarják, hogy a lány elérje az úti célját. Most azonban nem az éhség vagy a szomjúság vet elé akadályt, hanem egy nőszemély. Magas, fehér hajjal és vörösen izzó íriszekkel. Bár a lány még magának sem ismeri be, de igen csak szép látványt nyújt számára a harcos felbukkanása.
- A szemeim? – kérdez rá a furcsának tűnő felszólalásra, mígnem aztán ráeszmél, hogy mire is érti. Csakugyan szemeinek színe eltér az átlagostól hisz, mindkettő más-más színű, de ezt már a lánynak alig tűnik fel.
~ Degradálni? ~ – merül fel a lányban. Mióta itt van eddig senki nem hozta fel előtte felemás színű szemeit.
- Nem, nem igazán… – válaszolja, ridegen majd elsétál a lány mellett, ám alig hogy elhagyja, a lányt megakad a füle a „megküzdenék” szón és azonnal megáll.
- Rendben. – válaszolja ugyan csak érzelem mentesen, majd leveszi a pallost a hátáról, de nem tartja meg, hanem hagyja, hogy a nehéz penge eleje a födnek, csapódjon. - Hívj ki… – jegyzi meg a lánynak, és várja a kis ikon feltűnését.


_________________
Adatlap
Előtörténet


>>4.szint; A Darázskirálynő<<

Jártasságok:
Súlyemelés - 1
Akrobatika -1
Érclátás - 26
Fegyverkészítés - 19
avatar
Kiroku
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 109
Join date : 2012. Oct. 18.
Age : 13
Tartózkodási hely : 1. szint; Folyton máshol

Karakterlap
Szint: 6
Exp:
271/300  (271/300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kiroshima Kuroko vs. Rosemarie Ewerard

Témanyitás by Rosemarie Ewerard on Hétf. Jan. 14, 2013 9:15 pm

Úgy tűnik feldobhatom valamivel ezt az unalmas napot. Egy másik csodabogarat vélek felfedezni a tömegben. Vannak erre néhányak, de oly mértékben egyediek, mint jómagam is vagyok, csak kevesen. Éppen ezért is vonzott magához a lány. Kíváncsi voltam, hogy vajon őt piszkálják-e holmi egyszerű tahók a megjelenése miatt. Kérdéseim úgy tűnik, meglepték. De ez érthető is, hiszen nem mindennap állítanak az ember elé, olyan kérdésekkel, hogy megszólják-e a külseje miatt. Nem is lenne helyén való. Ez is csupán olykor borultabb hangulatú elmém szüleménye lehet, hogy én ilyesmit kérdezek egy idegentől. Sőt, mi több, kihívjam őt egy párbajra.
Merthogy ki fogom hívni, az már biztos. Számomra nem túl kellemes választ kaptam. Mi az, hogy a sok degradált barom csak engem tisztel meg kellemetlen megjegyzéseivel? Jó, tudom, hogy sokszor már az is bajom, ha csak megszólítanak, de akkor is. Láthatnák, hogy nem vagyok rájuk kíváncsi. Az ilyesmi elég jól lerí rólam. Vagy nem? Az élet, és főleg ez a világ, egyszerűen igazságtalan. Kayaba meg mehet oda, ahova én küldeném. Kezdetnek a valódi világban hozzám rendelt pszichológushoz. Lefogadom, hogy egyetlen vele töltött óra után, meggondolná, hogy csinál-e még ilyen marhaságot. Hogy az mennyire egy idegesítő nőszemély volt...
Gondolkozásom közben a lányka már majdnem továbbállt. Ezt nem hagyhattam, de mint látom, ő sem. Vissza fordult a kihívást hallva. Nem csoda, ha engem hívnának ki, én is fülig érő vigyorral fordulnék meg, hogy vállaljam. Mosolyom csak szélesedik szavait hallva. De még mennyire... Azonnal hozzá is látok a pillanatok alatt elvégzendő művelethez.

- Fél életig. Gondolom te sem szeretnél elpatkolni... A halál után biztos vagyok benne, hogy az itteni életnél is csak unalmasabb sors várna ránk... Legalábbis rám biztosan, hogy büntessen a sors. Itt legalább szórakozhatunk még egy keveset - elmélkedem hangosan és már fel is ugrik a kis ablak , mi elfogadásért esedezik, jövőbeni ellenfelem előtt.

_________________
Adatlap

stat:

3. szint:
Élet: 5 
Fegyverkezelés: 3
Erő: 5 (+1)
Kitartás: 3 
Gyorsaság: 6 
Speciális képesség: 3

Páncél: 9
avatar
Rosemarie Ewerard
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2013. Jan. 03.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
150/200  (150/200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kiroshima Kuroko vs. Rosemarie Ewerard

Témanyitás by Kiroku on Szomb. Jan. 26, 2013 5:53 pm

Az ismeretlen leány most először hozza szóba Kiroku szemeit. Mióta itt van eddig senki nem vette észre, hogy látószerveinek színe teljesen más színűek. Talán azért, mert mindenkit jobban érdekel az, hogy kijuthasson innen vagy épp az nem csak a harc. Mindegy is, mert Kirokut nem igazán köti le a beszéd így csak egyszerűen elsétál a lány mellett azonban, mikor az árnyharcos folytatja a beszédet és szóba kerül a küzdelem, a lány megtorpan.
~ Hm… vajon hagyjam figyelmen kívül, amit mondott és menjek az arénába, ahogy terveztem… de ha belegondolunk még az arénáig sem kéne elmennem…~ játszódik le a lány fejében a gondolat tizedmásodpercek alatt. Végül döntésre jut és ennek megfelelően meg is szólal.
Az árnyharcos nem vártatja meg sokáig. Amint Kuroko kimondja a bűvös szavakat: „Hívj ki…”. Már fel is ugrik a látómezején belül a párbajra hívó ikon.
- Mindegy… – válaszolja, mikor a lány szóbahozza a First strike módot. Kuroko rányom az elfogadás gombra üres bal kezével. Amint a párbaj kezdetét veszi a jobbjában lévő pallost megemeli a földről és hátra csap egyet, így ha az árnyharcos nem vigyáz, hamar az oldalában találhatja az otromba fegyver élét.
A harc kezdetekor amint az első csapás lezajlik, a ˝közönség˝ többsége hátrálni kezd, de távozni egyik sem szándékozik. Kiroku második csapására készül, ám még előtte a kard után fordul és remélhetőleg, így az árnyharcos is a látómezejében találja. Kardját ekkor két kézre fogja majd a levegőbe emelve azt, súlyt le egy átlós vágással, melyet lefelé ballra indítja.
- Aka to shiro*? – nézi végig figyelmesen ellenfelét, aki maga is rendelkezik egy-két rendellenességgel.

*Vörös és fehér?


_________________
Adatlap
Előtörténet


>>4.szint; A Darázskirálynő<<

Jártasságok:
Súlyemelés - 1
Akrobatika -1
Érclátás - 26
Fegyverkészítés - 19
avatar
Kiroku
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 109
Join date : 2012. Oct. 18.
Age : 13
Tartózkodási hely : 1. szint; Folyton máshol

Karakterlap
Szint: 6
Exp:
271/300  (271/300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kiroshima Kuroko vs. Rosemarie Ewerard

Témanyitás by Rosemarie Ewerard on Hétf. Jan. 28, 2013 3:26 pm

- Mindegy...
Ennyi... Csupán ennyivel reagált nagyszerű eszmefuttatásomra. Mondanom sem kell, ez igencsak sértő. De mit is várhatnék, egy ámbár jól öltöző, mégis barbár lánytól? Szófukarsága társaságot sértő. Fegyvere pedig akkora, hogy már saját súlyával való földbe csapódásakor csoda, hogy a talaj nem hullott pixeljeire. Az efféle viselkedés sért, de nem veszem rá a fáradtságot, hogy dühbe csapjanak át érzéseim. Megjegyzéseim lennének ugyan, de most nem hangoztatom. Tény, én sem vagyok valami kisasszony, ámbár annyira illemhiányos sem, mint mostani társaságom.
Kihívásom hamar elfogadja és már csapni is készül. Gyors, legalább annyira, mint én. Csakhogy van valami, amivel könnyedén el tudok tűnni, még éppen időben. Egyszerűen eltűnök. Helyemen némi fekete füst jelenik meg, én pedig egybeolvadok a lány árnyékával. Aljas egy harcmodor, de élni kell a játék adta lehetőségekkel. És be kell valljam, még tetszik is. A csapása tehát luftot ér, ahogyan a következő is. Miközben figyelem, rá kell jönnöm, hogy ha azok eltalálnak, nem sokáig húzhatnánk az ígéretesnek mutatkozó összecsapást. Második ütése közben, egy közeli oszlop árnyéka felett megjelenek. Ekkor hallom szavait, miközben egyszerűen közelebb sétálok, két késemmel kezeimben.

- Hm? Aka... to shiro? - kérdezek vissza.
Időbe telik, míg tisztázódik bennem kérdése. Nem olyan rég kerültem az országba, nehéz fordítani az itteni nyelvet. Legalábbis számomra. De végül rájövök és elmosolyodom, elég szélesen.

- Mint látod, igen... Bámulatosan gyönyörű kontraszt, nem? Kár, hogy sokan nem ismerik el az egyéniséget... Az olyanokat, mint mi... Akik valamiben mások vagyunk... - magyarázom, majd felé ugrok, de abban a pillanatban el is tűnök. A következő pillanatban kezeim kinyúlnak árnyékából és bokája felé indítok két vágást, majd találattól függetlenül ismét eltűnök és elő jövök néhány méterrel távolabb.
- Egyébként... Hogy hívnak?

_________________
Adatlap

stat:

3. szint:
Élet: 5 
Fegyverkezelés: 3
Erő: 5 (+1)
Kitartás: 3 
Gyorsaság: 6 
Speciális képesség: 3

Páncél: 9
avatar
Rosemarie Ewerard
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2013. Jan. 03.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
150/200  (150/200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kiroshima Kuroko vs. Rosemarie Ewerard

Témanyitás by Kiroku on Szer. Feb. 13, 2013 5:46 pm

A küzdelem kezdetét veszi és a lány ezt követően le is adja két támadását. Ám csalódnia kell, támadása ugyan is nem csak hogy mellé mennek még magát a fehér hajú lányt is szem elől téveszti. Bár arca nem mutatja, mélyen legbelül mégis azt kérdezi magától, hogy hová is tűnt ellenfele. Majd tekintetét hátra veti és meg is pillantja az árnyharcost aki, meglepő, de ott áll, viszont nem támad. A harcos ekkor végig pásztázza ellenfelét tetőtől talpig, majd röviden és tömören jegyzi meg észrevételét.
- Igazad lehet… – gyors, tömör és érthető választ ad a lány kérdésére miszerint fehér haja és vörös szeme „bámulatos kontraszt”-ot alkot együtt. Szegény lány, annyira különös testi adottságainak megszállotta, hogy mindenkiben csak azt látja, hogy azok megvetik haja és szemének színe miatt. Ráadásul Minduntalan beszédében ezzel kapcsolatban, még ha nem is közvetlenül de Kiroku-t is megnevezi, mint egy ˝más˝ mint a többiek egyént. Pedig Kuroko egyáltalán nem más, külsőleg biztosan, vagyis inkább nem érezte soha magát annak. Az persze már kisgyerekkora óta bizonyos hogy különbözik a többi embertől gondolkodás módja miatt. Ám itt a csevej vége.
Kiroku harcolni indult, épp ezért most is ezt akarja tenni. Fegyverét két kézre fogja, felemeli, és ellenfele felé lépdel gyorsan, majd lecsap. Mostani támadásánál egyszer nem veszi le a lányról a szemét, szeretne fényt deríteni ugyan is arra, hogy hogyan kerülhetett a háta mögé. Olyan gyors nem lehetett hisz akkor ennyi erővel meg is sebezhette volna a harcost, így egyedül már csak az maradt, hogy speciális képességét használta. De vajon mi lehet az.
Minden esetre bízik benne, hogy ismét használni fogja. Azonban ha mégsem teszi, egye fene a lány újra megemeli a fegyverét egyenest a feje fölé. Mikor újra lecsap, már nem függőlegesen teszi. A fegyver megindulásakor ugyan is jobbra tér ki így a csapás végül függőleges helyett átlóssá lesz.
- Kiroku. - feleli igen csak megkésve támadását követően a lány.


_________________
Adatlap
Előtörténet


>>4.szint; A Darázskirálynő<<

Jártasságok:
Súlyemelés - 1
Akrobatika -1
Érclátás - 26
Fegyverkészítés - 19
avatar
Kiroku
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 109
Join date : 2012. Oct. 18.
Age : 13
Tartózkodási hely : 1. szint; Folyton máshol

Karakterlap
Szint: 6
Exp:
271/300  (271/300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kiroshima Kuroko vs. Rosemarie Ewerard

Témanyitás by Rosemarie Ewerard on Szer. Feb. 13, 2013 7:07 pm

Válaszát hallva csak elvigyorodom. Ellenfelem nem éppen a szavak embere, de sebaj. Azt hiszem, én is éppen elég energiát fecséreltem el beszédre. Elvégre szórakozni akartunk, tehát itt az ideje így is tenni és harcolni. Nincs is jobb időtöltés egy kis csetepaténál. Egyébként is nagyon hiányzott már. A való világban állandóan volt kin levezetni a feszültségem, itt viszont... Igazából... Nemigen kötnek bele a másikba. Mindenki elvan a maga világával és kész.
Nekem úgy tűnik, mintha ő sem akarná tovább húzni az időt. Zárjuk le gyorsan? Nem, az nem lenne annyira élvezetes. Inkább játszanék még egy keveset idegeivel. Hallani akarom ahogyan idegességében dallamos hangot hallatnak idegszálai. Nevetni azon, ahogy bosszankodik. Ezek után, ha kell, tisztességgel viselni a vereséget, bár igyekszem azt elkerülni. Ismételten ő támad. Első csapása kiszámítható. Egy egyenes vágás fentről lefelé. Én egyszerűen csak oldalra mozdulok, ezzel elkerülve azt, hogy ketté hasítson. Mindezek után azonban egy újabb csapás következik. Azt hittem, ez egy egyszerű vízszintes lesz, hiszen ez lenne logikus az iménti sujtása után, de nem. Velem együtt mozdul és csapását átlóssá varázsolja. Késeimet ezt észrevéve magam elé kapom, hogy ha nem sikerülne időben eltűnnöm, némiképp tudjam húzni az időt valami hárításfélével. Késekkel hárítani egy pallost? Nos, nem lehet lehetetlen, de számomra... Nos, valószínűleg igen. Főleg, ha figyelembe veszem a kettőnk közti erőfölényt, mi azonnal kivehető csapásainak erejéből.
Az a kevéske füst, mi utánam marad, ismételten felkavarodik. A hasítás mentén elmosódik, majd pillanatok alatt szertefoszlik. A következő pillanatban már mögötte állok. Késem hegyét hátához tartom, de nem szúrom meg vele. Mint mondottam, játszadozni akarok. Szórakozni vele, mígnem tervelt csapásaiból barbár, eszetlen hadonászás nem válik. Addig persze igyekszem majd megsebezni néhányszor. De ügyelnem kell magamra, nehogy elvessem a sulykot.

- Ez majdnem eltalált... - kacagom.
Játszadozó elmém újabb lépésre sarkall. Egy pillanat alatt válok köddé ismét és nyúlok ki kezeimmel a lány árnyékából, csupán bokájának magasságában és igyekszem megvágni őt. Természetesen, hogy védjem csekély irhám, amint elvégeztem a metszéseket, akár csak a levegő szelésével, visszahúzom kezeim, majd egy távolabbi árnyékban jelenek meg, ezzel esélyt adva a másiknak a támadásra. Jobb lesz viszont figyelnem. Az imént majdnem elkapott. Ügyesen játszik partnerem, szeretném még élvezni egy kicsit. Csak... egy... kicsit...

_________________
Adatlap

stat:

3. szint:
Élet: 5 
Fegyverkezelés: 3
Erő: 5 (+1)
Kitartás: 3 
Gyorsaság: 6 
Speciális képesség: 3

Páncél: 9
avatar
Rosemarie Ewerard
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2013. Jan. 03.

Karakterlap
Szint: 4
Exp:
150/200  (150/200)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kiroshima Kuroko vs. Rosemarie Ewerard

Témanyitás by Kiroku on Csüt. Feb. 14, 2013 11:25 pm

Ahogy gondolta. A lány kitér az otromba fegyver elől. Ám Kiroku nem az eszét vesztett össze-vissza hadonászó fajta személy, így nem meglepetés kivéve persze ellenfelét, hogy miután újra feje felé emeli a fegyvert és lecsap az már nem függőleges, hanem átlós. Rose-t ennek rendje és módja szerint látszik, hogy meglepi a támadás és egyből tőreivel akarja védeni. Késekkel? Persze ez az SAO ahol a pontjaid határozzák meg, hogy ki tudná e védeni vagy sem, ám végül inkább ismét köddé válik, így a fegyver már csak a hátra hagyott füstöt hasítja ketté.
~ Eltűnt? ~ fut végig a gondolat a fejében, majd fejét mozdítja, hogy felkutassa a lányt. Nem is kell sokat várnia, ugyan is hamar megpillantja ugyan is szeme sarkából. Amint jobban ráfókuszál azt is látja, hogy egyik karját kinyújtja, feléje melyben valószínűleg az egyik kését tartja. Alattomos kis kaszt ez az árnyharcos, a lány képessége pedig ismét aktiválódik, így aztán ismét eltűnik. Kiroku nem sieti el a dolgot. Vár és figyel. Vajon hol fog felbukkanni? Vajon honnan fog támadni? Ezen kérdések sokasága lepi el a fejét, mígnem aztán megérzi. Tekintetét leszegezi, miként megérzi, ahogy a kés a bokájába mélyed. Azonnal hátrébb ugrik, és közbe oda vág egyet a pallossal ám addigra a kibukkanó végtag már sehol sem volt. Tekintete egy pillanatra látómezejének sarkára irányul.
Arcára igen hamar mosoly kúszik. A lány ismét olyan ellenféllel szál szembe ki ugyan ügyes, de sebzése messze nem olyan nagy, mint az övé. A fehér hajú amazon ismét felbukkan, ekkor pedig megfogalmazódik egy mondat Kuroko fejében.
~ Ideje megmutatnom, hogy én mekkorát sebzek~ gondolatai elhangzása közben pedig már halad is ellenfele felé. Szerencsére Kiroku nincs híján az észnek sem főleg abból, ami a harchoz kell. Ismét két kézre fogja a fegyvert, és míg el nem éri ellenfelét elvisz azt jobb oldala felé. Mikor aztán eléri, a lányt suhint egyet. A jobbról meginduló kard derék magasságból indul átlósa lefelé menet így veszítve magasságából. A harcos végre összerakta a képet. Bár az elején még nem tudta, de előző húzása már biztossá teszi számára a feltételezést miszerint a lány az árnyakban tűnik el. Így hát mi sem logikusabb számára, ha csapását úgy viszi be, hogy megpróbálja elvágni a lányt az árnyékoktól. É amint ellenfele cselekszik ő maga saját testének súlyát és kardja meglegyintésével szerzett lendületével, nagy erővel billen előre és próbálja meg fellökni az árnyharcost, és Ha ez sikerül azzal koronázza meg a pillanatot, hogy jobb lábával előre lép ezzel megakadályozva, hogy elessen majd pallosa hegyét erősen és persze gyorsan végig húzza a földön, így megközelítve – és remélhetőleg megsebezve - a lányt bal felől.


_________________
Adatlap
Előtörténet


>>4.szint; A Darázskirálynő<<

Jártasságok:
Súlyemelés - 1
Akrobatika -1
Érclátás - 26
Fegyverkészítés - 19
avatar
Kiroku
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 109
Join date : 2012. Oct. 18.
Age : 13
Tartózkodási hely : 1. szint; Folyton máshol

Karakterlap
Szint: 6
Exp:
271/300  (271/300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kiroshima Kuroko vs. Rosemarie Ewerard

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd Ápr. 02, 2013 4:25 pm

A küzdőteret inaktivitás miatt lezárom.

Jutalom az eddigiekért: 5 exp 10 arany
avatar
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14653
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Kiroshima Kuroko vs. Rosemarie Ewerard

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.