[Küldetés] Az elrabolt ara

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: [Küldetés] Az elrabolt ara

Témanyitás by Luv Delackrose on Vas. Márc. 24, 2013 10:04 pm

A események sorra veszik a váratlannak épp nem mondható fordulatokat, talán a gondolataim hangosan is ki kellett volna mondanom, de akkor az lett volna belőle hogy vészmadár vagyok. De ha az vagyok ha nem az események számunkra kedvezőtlen fordulatokat vettek, mikor észre kellet vennünk hogy koboldok sokasága törtet be az egyetlen bejáraton, ami számunkra a kijáratot is jeleni. Így addig amíg le nem győzzük ellenfeleink addig bizony nem törhetünk utat magunknak és nincs menekvés. Amint sorra rajzolódtak ki az alakok is már elkezdtem fejben legyártani a taktikákat, lehetőségeket… de rá kellett jönnöm most harc nélkül nem győzhetünk. A képességem bevetve megpróbáltam pár szörnyet egymásra uszítani de ez vajmi keveset ért. Momo meg volt hogy a testével védve védelmezte a menyasszonyt és Mizuki is minden tőle telhetőt bele adott. Igaz a végére már kezdtem veszíteni minden reményem, főleg mikor szerencsétlen tigrisemre tekintettem és már vöröslött az életcsíkja. Legszívesebben megöleltem volna és karjaimba tartva váltunk volna apró pixeldarabkákká de egy idegen hang szólalt meg. A szememben már nem látszódott sem remény sem harci kedv, de igazából keserűség szomorúság sem. Azt hiszem amit akkor éreztem az nem volt más mintsem csupán tehetetlen düh, nem akartam elfogadni hogy így lehet vége… nem… de amint az az idegen férfi hang megszólalt ismét a remény halovány érzése kerített hatalmába, és újfent osztottam a késemmel a kőkemény mínusz egy pontokat a mobokra. Fáradt vagyok…nyűgös vagyok… de most nem adhatom fel! Láttam ahogy újdonsült „csapat társaink” szinte aprítják a koboldokat, míg én… én csupán szánalmas vagyok. Egyedül Momo az aki sokat ér… Igen, nélküle nem is tudnám hol lennék. Irigylem és egyszerre imádom őt. A harc kimenetele eldöntetett, igaz hajszál híján és nem is a mi érdemünkből de sikerült győznünk, bár nem igazán merem ezt annak nevezni. Ez még ha sikeresen meg is mentettük a menyasszonyt akkor is inkább kőkemény fail volt. Szégyen és szánalom… Már kezdett elnyelni a negatív érzelmek eme sötét oldala, mintsem mikor megpillantottam az egyik segítőnket *-* Valami eszméletlen pasiii! Imádom, bele szerettem első pillantásra. *Megtörli a száját* Élettelen mozdulataim új erőre kaptak, és újfent életerőt is nyertem, már a puszta látványától. Időközben kiderült hogy kik is voltak a segítőink, sőt ennek eredményében kicsit le is lombozott a tudat, hogy mivel képtelenek voltunk gondtalanul végre hajtani a küldetést így bizony a fényes jutalom is ugrott. Vagyis csak nem lesz annyira fényes… A férj egyik társa felajánlotta a segítségét de én erőből arrébb löktem őt és a másik sötét hajú taghoz húzódtam és játszottam el a tehetetlen, gyenge, lesérült, harcban kifárad player szerepét… persze nem volt ez másképp. De ha így magamra vonhatom a figyelmét… csupán egy picit is… *-*
Pár pillanatig még elkezdtem keresni a tekintetemmel hátha mégiscsak felbukkan valahol a sas és a másik állatidomár… de sehol sem jelentek meg. Gondoltam rá hogy netán elbújtak valahol, meghátrálva a küzdelemtől, de szőrén szálán eltűnt… hogy sajnálom-e… nem is tudom… élettel teli volt, azt hiszem a legidegesítőbb fajta… de akkor mégis miért… miért pásztáztam a tekintetemmel a terepet hátha megpillantom őt…
- Azt hiszem indulhatunk, itt már nincs több dolgunk!... -Jelentettem ki, elvégre már tényleg nincs semmi ami ide kötne minket.

Luv Delackrose
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/50  (10/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Az elrabolt ara

Témanyitás by Yui on Hétf. Márc. 25, 2013 5:51 pm


A hintón most négyen foglaltok helyet. Kettőtök mellett még a menyasszony és a vőlegénye, akik elől vezetik a kocsit, és mint jó szerelmes pár össze vannak bújva. Kétoldalt pedig a másik két megmentőtök lovagol vigyázva, hogy ne támadjon rátok senki. Mire beértek Aincrad legnagyobb városának kapuin a nap már lenyugvóban van.
Elizabeth-ék egy közeli fogadó mellett tesznek, le titeket ám még mielőtt távoznának, párja mindkettőtöknek megköszöni, ismét a segítséget majd átnyújt egy-egy erszényt, melyet a lova nyergéből bányász elő.
- Leendő apósom megkért, hogy adjam át ezeket a lánya megmentőinek. – majd miután átvettétek visszapattan a hintóra és távoznak.
VÉGE

Luv elhasznált egy potiont(+5 Hp) a küldetés alatt.

Jutalmak:
Tuki Mitsuki: 40 exp; 60 arany
Luv Delackrose: 40 exp; 60 arany
Arisa Miyu: -

Céhjutalmak:
Artes Liberales: Luv +4 exp, Kyrena +3 exp, Koshitsu +3 exp, Meredith +4 exp, Ana+Vio+Ren +2 exp kapnak; 30 arany céhbankba

És a küldetést ezennel LEZÁROM! Pü-ben lehet kritikát-véleményt nyilvánítani^^
Másodlagos jártasságra majd KA oszt (ha oszt Very Happy )


_________________
Postszín: #996699 Meséléseim: Mr. Jóképű és a banda Love.com 2. csapat


Yui
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 109
Join date : 2013. Jan. 12.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Az elrabolt ara

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Márc. 27, 2013 1:44 pm

Luv Delackrose: Érclátás: 9 -> 17, 1 Holdkő, 2 Sida Kő, 6 Halvány Rubint, 3 Munkálatlan Bőr, 4 Bronzérc, 1 Vasérc
Növénylátás: 1 -> 9, 3 Vörös Pitypang, 3 Faeno Levél, 1 Örökké Lángoló Tulipán, 1 Kristálylevél, 1 Kis Tövisgyökér, 5 Tövisgyökér

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14248
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Az elrabolt ara

Témanyitás by Sponsored content Today at 10:36 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.