Yoshiaga laborja

4 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Mirika on Hétf. Dec. 29, 2014 11:22 pm

Legutóbb, mikor volt esélyem ezzel a fazonnal beszélgetni, abban a tíz percben teljesen megkukult, én meg végiguntam azt a villámrandit. Szerintem amúgy is végiguntam volna, szóval végső soron mindegy, csak legalább lett volna valami alapom a mostani kis diskurzusra. Legalább kommunikatívabbnak tűnt most, bár ahogy bánt velem, az minimum hagyott kívánnivalót maga után. Nm voltam sose eladó, de azt még én is tudom, hogy a vevő ennél több tiszteletet érdemel, mint ez a hányaveti kiszolgálás. Az utóbbi kommentjéről nem is beszélve, az már bicskanyitogató volt Neutral De én inkább az alsó ajkamba haraptam, most diplomataként jöttem ide.
- Ha gúnyolódni akar, azt ne velem tegye - jegyeztem meg hűvösen. Legalább levakarhattam a műmosolyt az arcomról. Speciel már azon megsértődhettem volna, hogy az én kezembe akar burkot nyomni, akinek még csak a 10. szinten volt ilyesmire szüksége, de efelett most kivételesen elsiklottam.
- A lényegre térek, ha nem bánja. Szeretném elérni, hogy a burkok ára újra a régi legyen. Hallottam arról az incidensről, ami miatt úgy döntött, hogy felviszi az alapárat, de az én szememben az egy tök nonszensz dolog. Nincs értelme annak, hogy egy maroknyi játékossal aláíratnak egy papírt, és ezzel szabályoznak vagy hétezer másikat. Ha vannak hozzá eszközeik, akkor simán letáborozhatnak a szint teleportkapujánál és szedhetik azt a vámot, vagy mit. Ehhez nem kell senki engedélye - fejtettem ki a véleményem azzal kapcsolatban, amit hallottam - Szóval jó kifogás volt, de ha nem bánja, én szeretném hallani, hogy miért emelte fel valójában az árakat és mit kéne tennünk azért, hogy meggondolja magát - billentettem oldalra a fejem, és eleresztettem egy jellegtelen mosolyt. Mert miért ne?

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Yoshiaga on Kedd. Dec. 30, 2014 2:44 pm

Yoshiaga meglepődve válaszol.
- Jaj, kisasszony, a gúnyolódás nem az én fegyverem. Őszintén bóknak szántam, hogy a front megfontolt és a halálokat a burkok használatával elkerülik. - azt nem teszi hozzá, hogy csak visszajelzést szeretett volna, hiszen egy-két burok új recepttel készült és nem biztos a működésükben, csak ha megerősítést kap, hogy nem haltak meg.
- Ha azt tennénk, amit maga javasolt, akkor mi lennénk az a gonosz céh, amelyik kisajátított magának egy szintet és megöl minden ártatlant, aki oda téved és nem fizet. Nekünk gondolom tudja, hogy létszámunk nem akkora, hogy mindig lenne egy ember ki éppen ráérne a szintet őrizni. Nem mellesleg nem árt, ha stabil engedélyünk van rá a legtöbb céhvezetőtől és frontharcostól. - tart egy kis szünetet - Ne vegye magára, igazán nem szeretném megsérteni, de úgy gondoltuk, hogy a konferenciára meghívják a befolyásos embereket és ha velük aláíratjuk, akkor nem lesz gond. - tart egy nagyobb szünetet, a lány szemébe nézve.
- Jó, elmondom miért emeltem meg az árat. Nem nonszensz dolog, csak gondoljon bele. Mivel nincs egy külön szintünk, ahol nyugodtan gyűjthetnénk növényeket, így lassabb a folyamat, az emberek ideje meg drága. Gondolom maga sem ingyen kovácsol páncélokat minden jöttmentnek. Amúgy egy burok 200 tier kettes növénybe kerül, nekem az is megfelel, ha azt hozzák alternatívának, amennyiben az kevesebbe kerül, mint 500 arany.
Könyökét felemeli a pultról és komolyan hozzáteszi.
- Az ár biztos nem kerül vissza a régi helyzetébe, a jelenlegi állás szerint maximum 350-re csökkenthetjük, amennyiben megkapjuk az engedélyt a 12-es szinthez.

Yoshiaga
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 172
Join date : 2012. Nov. 11.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10500/10500  (10500/10500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Mirika on Kedd. Dec. 30, 2014 3:49 pm

Hahaha. Hát röhöghetnékem támadt, de még csak mosolyra se görbült az arcom. Még, hogy nem gúnyolódott, pfff... Mi mást tehetnénk, minthogy ezekre az izékre bízzuk az életünket? Nincs más választásunk, és ez volt az egészben a legdühítőbb. Vagyis, dehogy nincs: választhatunk, hogy az a Gregant, vagy ez a fazon zsákmányol-e ki minket >.> Az nyilván nem opció, hogy addig nem küzdünk a kijutásért, ameddig egy 20-30 szint difit nem kreálunk a szintfőnökök és magunk közé... Főleg azért nem, mert akkor is lennének olyan játékosok a fronton, akik éppen csak elérték hozzá a szintet, hogy harcolhassanak velünk.
- Mert az sokkal jobb, hogy megzsarolnak minket? Neutral Tökmindegy hogyan, de ha kisajátítanak egy szintet, így is-úgy is gonoszok lesznek pár ezer ember szemében, ezen nem fognak tudni változtatni - fontam keresztbe a karjaimat szúrós szemekkel - Gőzöm sincs, hányan vannak, de az ötletük egy hamvába volt agyszülemény, akárki is találta ki - tettem hozzá. Nem tudom, milyen szerepet akarnak maguknak, és hogy egyáltalán kik ezek, de az tuti, hogy nem jól csinálják. Ez pont olyan, mintha aláíratnék egy szerződést egy tucat random emberrel, és kijelenteném, hogy én vagyok Aincrad császárnője, és mindenki köteles kezet csókolni nekem Rolling Eyes Megvalósíthatatlan.
- Nehezen hiszem ezt, mikor egy ugyanilyen hatású kristályt összesen egy ritka növénnyel el lehet készíteni - sóhajtottam fel, és megvakartam a fejem, majd a pultnak dőltem, kissé tanácstalanul. Fogalmam sincs, mit hihetek el ennek az alaknak, és mit nem, de ennek ellenére alternatívákon járattam az agyam.
- Nézze, ezt az árat... maximum fél tucat ember engedheti meg magának. Lehet még sokat is mondok. Különösen amikor a nehezebb bossokhoz érünk, és többször neki kell futnunk. Kideríteni minden fontos részletet egy harchoz előre pedig még drágább lenne. Nincs annyi pénz a játékban, hogy infókhoz jussunk, burkokat vegyünk, felszerelésekre és itemekre költsünk, és még együnk is, meg lakjunk valahol. Előbb-utóbb választanunk kell, hogy melyikről mondunk le, és... nem kell ecsetelnem, hogy annak mi lehet a következménye... Mi, egymás között már így is inkább csereüzleteket kötünk, mert máshogy megoldhatatlan lenne a frontharcosok ellátása felszereléssel. Kedvezményeket adunk, kockáztatjuk az életünket azért, hogy egyszer például maga is újra láthassa a családját, és aki segíthetne nekünk, az inkább árat emel és még nehezebbé teszi a helyzetünk. Maga szerint ez így helyes? - hajtottam le a fejem komoran. Hátha sikerül hatni az érzelmeire. De nem manipuláció volt, tényleg így éreztem. Mondjuk, hogy elhiszem, neki vagy nekik sem könnyű, lehet hogy áldozatokat is hoznak, de ez így akkor is tarthatatlannak tűnt. Persze mindez a játék hibája volt: túl kevés az arany, túl lassú a fejlődés, túl nehéz az előrejutás. Lehet Kayaba célja tényleg az, hogy mindannyiunkat megkínozzon és megöljön...

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Yoshiaga on Kedd. Dec. 30, 2014 4:05 pm

- Sajnálom, hogy maga így gondolja. Én ezt úgy látom, mint például egy céhház terület foglalást, csupán a terület egy kissé nagyobb.
A következőre pedig csak ennyit válaszol:
- Akkor készítsék el azt inkább. Ez nem kristály, ezt nem úgy kell elkészíteni.
Majd végighallgatja a maradék mondanivalót.
- No, de kérem, a játékban végtelen arany van, ez elég gyenge kifogás, csak küldetésezni és gyűjteni kell. Meg már így is rengeteg ember életét mentették meg a találmányaim, de tudja nem csak mindenki másnak, hanem nekem is élnem kell. Így is veszteséggel adom el őket...
Fejezi be teljesen nyugodtan.

Yoshiaga
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 172
Join date : 2012. Nov. 11.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10500/10500  (10500/10500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Mirika on Kedd. Dec. 30, 2014 4:38 pm

- Nekem aztán mindegy, van még 99 másik szint - vontam vállat. Én szó nélkül alá is írtam volna azt a papírt szerintem, de mivel ott a konferencián elutasították az ötletet, így nyilván én képviselem a kisebbséget - A példája viszont sántít, egy céhházba sok pénzt kell ölni, különben nem ad jóformán semmit, egy szint meg végtelen forrásokkal rendelkezik Razz - öltöttem nyelvet szemtelenül. Válaszai további részére viszont erősen dörzsölni kezdtem a homlokom.
- Bár így lenne... akkor miért nincs mindenkinek végtelen aranya, ha ez ilyen egyszerű? Nem így működik, maga is tudja jól - sóhajtottam fel - És az énáltalam kovácsolt felszerelések is sok életet megmentettek már. Ugyanazon a talajon állunk, Yoshiaga-san - tettem hozzá, majd hátat fordítottam az öregnek, és nekidőltem a pultjának. A vállam felett néztem végül hátra.
- Nem lenne egyszerűbb, ha átállna a kristályok gyártására? 200 növénynél könnyebb szerezni egy darab ritkát, nem is kerül annyi erőfeszítésbe, vagy időbe. Maguknak is könnyebb lenne, és mi is jobban járnánk, mert olcsóbban tudná árulni a találmányát. Talán még haszna is lenne rajta - kérdeztem. Láttam statisztikákat, amíg valaki összeszed 200 gyakori nyersanyagot, addig akár 2-3 ritkát is talál. Ugyanannyi erőfeszítéssel két-háromszor annyi cuccot el tudna készíteni - Gondolom azért készíti a burkokat, hogy életeket mentsen. Ha minden így marad, akkor azzal viszont életeket kockáztat, ezt garantálni tudom. Van egy képességem, ami segít olyan nyersanyagokat találnom, amilyenre szükségem van. Az észlelés jártassághoz kapcsolódik. Megtaníthatom magának, ha elég magas szintű az észlelése, könnyen találhatna vele ritka növényeket - ajánlottam fel, újra megfordulva, és eltökélten nézve a férfi szemüvege mögé.

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by RenAi on Pént. Jan. 02, 2015 3:13 pm

2x pánikburkot kérek. elvben -1000 arany.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok; ✿ Képességeim, jártasságaim; ✿ Felszerelésem; ✿ Inventorym; ✿ Adatlap; ✿ Előtöri; ✿ Érdekességek

Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Kyubei színe: ffeec0
Küldim: Dual Tower - Avagy, az őrület küszöbén Szophie; Shizu; Ozi;
"A céhbónusz arany és tap. (Ozi) része egy küldetésben a kétszeresére nő."

RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1738
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 27

Karakterlap
Szint: 39
Exp:
6085/6200  (6085/6200)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Yoshiaga on Kedd. Jan. 06, 2015 11:46 pm

- Igaza van. - válaszol a céhházas, aranyas és a felszereléses megjegyzésre.
A kristályos dolgon elmosolyodik, kissé felnevet.
- Üzleti érzék, bár lenne nekem is. - tart egy alig egy másodperces szünetet és hozzáteszi kedvesen - Tudja, szívesen gyártanám a kristályokat, csupán nincs hozzá jártasságom sem receptem.
Azt természetesen nem teszi hozzá, hogy, míg a kristályokon nem fejleszthet, a burkokon igen. Nem akarja, hogy azzal ismét egy új kérdéssorral bombázza a lány. Végül válaszol a képességtanítós felkínálásra is.
- Ó, igen, felettébb örülnék neki. No, de ha nem bánja visszatérnék a munkához, hiszen újabb vásárlóm érkezett. - csillan meg az ajtó ismét.

// Köszi a játékot. Very Happy //

Yoshiaga
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 172
Join date : 2012. Nov. 11.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10500/10500  (10500/10500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Jan. 19, 2015 7:49 am

-Üdvözlöm Yoshiaga professzor! Kérünk szépen egy Pánik burkot. Egy barátomnak lesz, aki szintén nagy rajongója, szóval megtenné, hogy ráírja, hogy sok szeretettel Yoshiaga professzortól? Vagy... vagy valami ilyesmit. Köszönöm szépen! Embarassed

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5868
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Kusumi Ayani on Szomb. Feb. 21, 2015 12:36 pm

pánik burok -500 arany

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.

Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 20
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Asuka on Szomb. Feb. 28, 2015 12:11 pm

Pánik Burok
-500 arany

Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1506
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Mirika on Szomb. Feb. 28, 2015 2:16 pm

Veszek egy Pánik Burkot >.>

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Ozirisz on Vas. Márc. 01, 2015 12:43 pm

Vettem egy pánik burkot

_________________

Elhavazva...:

★˛˚˛*˛°.˛*.˛°˛★˚˛*˛°.˛.˛°˛.★*★ 。*˛.
*˛°_██_.。 *.   / ♥  .˛* .˛。.˛..★ ★ 。
˛. (´• ̮•).。 *. /♫. ♫˛. ˛   _Π_____.♥ ♥ ˛* ˛*
.°( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛.*。
*(...'•'...) *°˛╬╬╬╬╬˛°. | 田田 |門|╬╬╬╬╬*˚ .˛ .

Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 913
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 28
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5228/5300  (5228/5300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Joey Chrome on Szomb. Ápr. 25, 2015 10:54 pm

veszek egy pánikot (Pánik Burok).

809-500=309

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 762
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Chancery on Pént. Máj. 08, 2015 8:53 pm

Három Pánik Burkot viszek el :3 1500 arany mínusz :3
Köszöntem \o/

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2389
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4516/4700  (4516/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Tachibana Makoto on Szomb. Máj. 09, 2015 2:44 pm

Veszek burkot, mielőtt elfelejtem :]

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Jun on Vas. Máj. 24, 2015 4:03 pm

Kérnék szépen egy olyan pánikólős burkolatot. Köszöntem szépen! A visszajárót megtarthatja a bácsi. :3

péénz

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"

Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1515
Join date : 2013. May. 10.
Age : 21

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3984/4100  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Hinari on Hétf. Máj. 25, 2015 11:25 am


Nah a kövi már a szép kristályomat fogyasztaná, úgyhogy veszek én is egy burkot Smile

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A
Jártasságok: Érclátás(312) Páncélkészítés(320) Akrobatika(2) Látás(2) Észlelés(3) Lopakodás(3)

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.




Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.

Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3145
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
10573/10100  (10573/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Chancery on Hétf. Máj. 25, 2015 12:44 pm


_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2389
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4516/4700  (4516/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Hayashi Yuichi on Hétf. Máj. 25, 2015 4:50 pm

Veszek én is egy burkot Smile

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés

Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1490
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 29
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4298/4400  (4298/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Mirika on Hétf. Máj. 25, 2015 5:08 pm

Meg én is >.> *lecsapja a pénzt Józsi asztalára*

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)

Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2227
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 20
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Kusumi Ayani on Hétf. Máj. 25, 2015 7:47 pm

Pánik burok rendel :3

_________________
Megnyitott a Főnixkönny - Fegyver és Potion Szaküzlet. T2-es érclátókat, T2-es növénylátókat keresek beszállítónak, akik részesedést kapnak az általuk hozott nyersanyagból készített, majd eladott item árából.

Kusumi Ayani
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1875
Join date : 2012. Aug. 14.
Age : 20
Tartózkodási hely : valahol a porban >.>

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
3819/4100  (3819/4100)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Asuka on Kedd. Máj. 26, 2015 10:19 am

2 pánik burok lesz ._.

Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1506
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4530/4700  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Shukaku on Szomb. Máj. 30, 2015 11:51 am

Üdvözlöm Yoshiaga Professzor! Kérek szépen kettő darab Pánik Burkot. ^^

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája

Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5868
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12088/10100  (12088/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Chancery on Szomb. Máj. 30, 2015 5:58 pm

Veszek két Pánik Burkot o/

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.

Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2389
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 25
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
4516/4700  (4516/4700)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Silver on Pént. Jún. 05, 2015 9:33 pm

Burkot ide, mester!

Silver
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 431
Join date : 2014. Aug. 13.

Karakterlap
Szint: 31
Exp:
10/3800  (10/3800)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Yoshiaga laborja

Témanyitás by Sponsored content Today at 5:00 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

4 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.