szösszenetek

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Go down

default szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Szomb. Márc. 02, 2013 1:42 pm

Egy lány ül a koszos ablak üveg előtt. Merengve nézi a lent elterülő utcát, a város fölé tornyosuló felhőket, a sietve ide-oda rohangáló embereket. Emlékek gyötrik. Emlékek, melyek a saját szépségükben kínozzák belülről, kiismerhetetlen lelkét.

Gondolataiban megelevenedett a nagy nappali, melyen békésen üldögélt egy nő és egy férfi. A két ember könyvet lapozott, miközben az előttük elterülő szőnyegen mindenfelé elszórt játékok. Fésűk, csatok, szépen megmunkált porcelán babák, kis puha plüss figurák, építő kockák szanaszét. Közöttük egy kislány, bájos hófehér szoknyácskában, apró masnikkal hosszú, sötét hajában. Boldogan kacarászott, miközben teljesen belemerült az új távirányítós autójával való játékba. Nehezen volt irányítható a kis járgány, még szoknia kellett. Véletlenül egy váznak vezette azt, nagy puffanást hallatva, megzavarva ezzel az épp olvasó szüleit.
- Sa- sajnálom. - hajtotta le bűnbánóan fejecskéjét. - Véletlen volt.
A szülők megértően bólintottak, majd újra belemerültek a könyvekbe. A kislánynak már nem is tetszett az új játék, ami miatt máris bajba került. Azt is otthagyta a földön, felkelt helyéről, majd oda futott a sötétbarna kanapéhoz, és közvetlenül a nő mellé telepedett le.

A lány nagyot sóhajt, majd arcát az ablak hideg üvegének nyomja. A bőrkanapé kesernyés illatát mintha még most is érezné. Az a kora esti téli éjszaka, az idilli helyzet örökre belevéste magát az emlékeibe.

A kisgyermek érdeklődően pillantott az anyja ölében fekvő könyvre, majd apjához fordult.
- Öhmm.. Tudjátok.. - Megremegett hangja, ahogy a határozott férfi rá nézett. Habozott kimondani, amit szeretne. - A múltkor azt hallottam, hogy el szeretnétek költözni. - mondta ki végül. Jól emlékezett arra a délelőttre, a félig résre nyitott ajtóra, melyen a gyermekek szokásos kíváncsiságával kukkantott be. A szüleire, ahogy halkan beszélgetnek. Arra a pár elkapott szóra, melyet meghallott. ~ El kell kötözni, sürgősen, messzire..
Az apa megértő mosolyt erőltetett arcára, majd lányára nézett.
- Nos kicsim, vannak helyzetek, amikor lépni kell, még akkor is, ha ez fáj. Nekünk dönteni kellett, és arra  az elhatározásra kellett jutnunk, hogy a legjobb megoldás az, ha elköltözünk. - mondta feszengve. A gyermek érezte, hogy kínos témát hozott fel, de makacssága, és akaratossága nem engedi azt, hogy ennyiben hagyja a dolgot.
- De én nem akarok! Itt szeretnék maradni, itt vannak a barátaim is.. - tiltakozott. Látszott, nem nagyon lehet neki ellentmondani, így a legjobb és egyetlen megoldás a kompromisszum.
- Egy kicsit még azért maradunk, így elbúcsúzhatsz. - mosolygott rá bájosan anyja. Neki mégsem volt ennyi elég.
- Legalább a születésnapomig. - kérlelte őket. - Egyébként is, mégis mi lehet olyan fontos, ami miatt ilyen hamar mennünk kell? - akaratoskodott tovább.

A lány az ablaknál nagyot sóhajt. Be szeretné fogni a gyermek száját, aki egykor ő volt. Mégis hogy kérheti ilyenre a szüleit? Hisz addigra már késő lesz, addigra ők már nem fognak élni. Buta gyermek, te tehetsz az egészről.

A szülők összenéztek. Az utóbbi kérdésre nem válaszoltak, azt a témát inkább kerülték. Inkább belenyugodtak a gyermek követeléseibe.
- Hiszen a születésnapod az csak jövő ősszel lesz.. - kezdett bele az anya, majd kicsit higgadtabban folytatta. - Na jó, rendben, úgy hiszem, ha ez a kívánságod, addig még maradhatunk. - mosolyodott el. A gyermek megnyugodott, a dolog iránt a továbbiakban elvesztette érdeklődését. Megkapta, amit akart, és ez a lényeg.
- Egyébként a bátyó mikor jön haza? Megígérte, hogy játszik velem.. - váltott. A szülök arcára megnyugvás ült ki a gondolattól, hogy az előző témát lezártnak tekinthetik.
- Nemsokára, kicsim. Viszont ma már nem játszhattok, már így is lefekvés idő van. - mosolyodott újra el a nő.  Ekkor egy szobalány jelent meg, és elkezdte összeszedni a szanaszét hagyott játékokat.

A gondoltait egy fehér farkas nyüszítése töri meg, mellyel jelzi éhességét. A lány teljesen elfeledkezett az ebédről. Hirtelen oda kapja kezét megkorduló hasához.
- Már ennyi idő eltelt? - ránéz az órára, délután öt órát mutat. - Sajnálom kicsim. Gyere, menjünk enni valamit. - mosolyog barátságosan az álltra, miközben megindul az ajtó felé.


A hozzászólást Szophie összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 04, 2013 4:28 pm-kor.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Szomb. Jún. 15, 2013 8:43 pm

Bár senkinek nem mondtam, mégis gondok gyötörtek, bár senki nem tudhatta, nem voltam az a mindig vidám lány, akinek mindig is láttak. Az csak egy álca, melyet magamra öltöttem, egy egyszerű képmás, mely nem teljesen tükrözi valóm.
Hogy mennyire szeretnék mindig olyan lenni, mint mások előtt! Vidám, cserfes, egyszerű lány.. De elmém nem engedi. Amikor egyedül maradtam, mindig kusza gondolatok tűntek elő fejemben. Nem bírtam szakítani a múlttal, nem bírtam teljesen a jelenemre koncentrálni. Vagy csak ez voltam, vagy csak az, a kettő együtt nem megy. Vagy a gyermek én, melyet mindenkinek mutattam, vagy az a szenvedő, örökké csöndes, mely a valós világban töltött utolsó éveimet jellemezte. Legbelül tépdeltek a képek, martak a gondolatok. Sokszor eszembe jutott már, hogy feladjam, elhagyjam  eme bűntől szennyes világot, és egyesüljek szeretteimmel a túlvilág örök nyugalmában. Egyszerű megnyugvásra vágytam, melyet csak a halál adhatott meg. A csendes, kételyek nélküli helyre, ahol nem fáj semmi, és nem gyötörnek gondok. Egyszer majd követnek a többiek is. Ott találkozhatok mindenkivel. Egyszer majd oda jut Nii-san is, és az a kevés barátom is, mely életem alatt volt. Az az a hely, ahol mindenkivel találkozhatok, és ahol nem kell félni többé az elválás gondolatától. És miért nem tettem meg már előbb? A félelem nagyobb volt, az élni akarás erősebb. Fejemben kusza gondolatok összessége cikázott. Ki a gonosz? Ez a békésen szuszogó kis lény a lábam alatt? Ugyan már.. Vezér nem is olyan ördögi. Néha bennem sokkal szörnyűbb gondolatok, és vágyak fogalmazódnak meg, mint amely ebbe a szegény kis farkasba valaha is szorulni fog. Nincs egy ilyen emberre szüksége a világnak. Talán az vannak, akik szerettek, akiknek fontos vagyok, és talán ők nem akarnák, hogy így történjen. Mégis túl fogják tenni magukat ezen, és hamarosan senki nem fog emlékezni csekély lényemre. Nem kerültem be a történelembe, és nem alkottam semmi nagyot. Egyszerű ember voltam, mint akárki más, és a halálom is egyszerű lesz, mint a többi játékos közül akárkié. Csak egy kihúzott név maradok, egy ismeretlen a halál listán, mégis úgy érzem, így kell történnie.
Ott álltam a mobokkal tűzdelt domboldalon, arcomon könnyen folytak végig - talán magamat sirattam, talán önmagamtól búcsúztam el, talán az örömkönnyeim voltak ezek, hogy végre megnyugvásra lelhetek - támadást támadásra halmoztak ellenfeleim, és én nem tettem semmit. Kezeim közé fogtam petem apró testét, meggátoltam, hogy támadni tudjon. Halkan a fülébe súgtam: Viszlát! Az életem kritikus pontra süllyedt, míg végül teljesen elfogyott. Apró pixel darabokra kezdett hullani a testem, elhomályosult a látásom.. Vége.
Utolsó perceimben, mikor már teljesen eldöntöttem, mit akarok, el akartam búcsúzkodni. Személyesen csak nem tehettem meg, az nehéz lenne.. Így maradt az üzenet. De vajon kiknek írjak? Kik érdemelhetik meg? Sokakat nem akarok itt hagyni, mellettük akarok lenni, amikor küzdenek, segíteni akarok nekik. Talán írnom kéne..Ehh..
Egy üzenetet hagytam a süti szobában, melyet az én ötletem alapján építettek meg, és talán csak is miattam. Az a legkevesebb, ha a céhem tagjaitól elbúcsúzok. 
Sziasztok!
Én sajnos nem erősíthetem (vagy éppen gyengíthetem) tovább ezt a céhet. Nagyon sajnálom, egyszerűen imádtalak titeket, és a legszívesebben örökké veletek maradnék. Köszönöm, hogy befogadtatok, és biztosítottátok az itteni családomat (mert mi így bizony egy nagy család vagyunk). Sajnos nekem meg voltak mindig is a saját problémáim, még a játékba kerülésem előttről, ami miatt elszántam magam, és ami miatt most a többi, halott játékos, és halott ember közé fogok kerülni. Csak annyit kérek, ne adjátok fel, tartsatok ki a céljaitok mellett, és ne felejtsetek el. Én sem foglak titeket, a túlvilágon. Üdvözlettel: Szophie Iryana


Viszont ezzel nem voltam megelégedve, ennél sokkal több embertől akartam elköszönni, sokkal személyesebb módon. Az első, aki eszembe jutott, az Hinari volt. Ő volt talán a legjobb barátom, és nagyon sokat köszönhetek neki. Mindenképpen neki is kellett írnom egy üzenetet, de sokkal személyesebb hangvételűt. Nem tudtam, hogy kezdjem, nem volt lelkierőm hozzá, mert nem akartam szomorúvá tenni. Végül úgy döntöttem, sok mindent bevallok neki.


Hinari-san!!\o/ Nyakadba ugranék, ha tehetném, de most nem tehetem, mert éppen távol vagyok tőled, és attól tartok, soha többet nem tehetem meg. Meg kell valljam, olyan tettre szántam el magam, melyet Isten soha nem bocsájt meg. Hiszen ki elveszi saját életét, az bűnös, és csak a pokolra kerülhet. Ettől függetlenül bízom benne, hogy Isten meglátja a bűnösségem mögötti okokat, és megbocsájt nekem. Együtt szeretnék lenni már oly rég nem látott szüleimmel. Ez a gond magányos óráimban mindig is gyötört engem. Egyetlen megoldás létezik csak.. És már te is rájöhettél, mi az.
Szeretném, ha továbbra is a legerősebb lennél, és ha önmagad maradnál, de a legfontosabb kérésem, hogy soha ne felejts el. Majd egyszer talán még találkozunk.. Szophie


Még egy-egy néhány soros üzenetet küldtem azoknak, akiket fontosnak tartottam.


Zuzu!
Sajnálom, amit veled tettem. Kitört belőlem valami olyan, aminek nem kellett volna. Nagyon restellem minden veled szemben elkövetett bűnöm, és azt, hogy olyan szörnyűséges körülmények között kellett elbúcsúznunk. Most én a túlvilágra készülök, és lehet, hogy te örülsz ennek, az is lehet, hogy nem. Ez egy búcsú üzenet, amiben arra kérlek, ne felejts el, még akkor sem, ha annyi szörnyűséget követtem el irányodban. Sajnálom! Szophie


Ren!
Tartozol nekem még azokkal a fagylaltokkal, melyet még az utolsó összecsapásunkkor ígértél. Nyem felejtettem ám el!!>< Ugyanakkor neked adom őket, kérlek edd meg a nevemben is mindet, hiszen én többé nem pusztítok egyetlen édességet sem el. Minden bizonnyal hamarosan - vagy talán már ebben a pillanatban - csak a halottak listáján olvashatod a nevem. Köszönöm, hogy a barátod lehettem, kellemes volt a társaságod, és még mindig el szeretnék menni egy koncertedre!!>< Ui.: Nem tartasz nekem majd valami búcsú koncertet, ha hazaérsz az igazi világba?? Lécci.. had halljak meg úgy, hogy tudom, nem fogsz elfelejteni..
Üdv.: Szophie (és nem kell többet a gonosz farkassal sem törődnöd..Razz)


Tachi!
Köszönök szépen mindent, amit tőled kaptam. Jó volt az az együtt eltöltött idő, és nekem továbbra is szent meggyőződésem, hogy legbelül nem vagy te olyan rossz. Hiszen nekem is megmutattad egy jó oldalad, amikor képes vagy velem nevetni, és játszani. Ha mást nem is értem el azzal, hogy találkoztunk, azért még mindig ott van a tény, hogy velem játszottál fröcskölést életedben először. igazán érdekes vagy, és bosszantóan furcsa. Melletted nem tudtam eldönteni, mit akarok, és mit miért teszek. Nem értettem néha a saját reakcióimat sem.. Mindenesetre velem többet nem fogsz találkozni. Ha még nem, akkor nemsokára csak a halottak listáján olvashatod a nevem. Szükségem van arra, hogy eltávolodjak a valóságból, a túlvilág megnyugvásába. Nem tudom, mi lett volna, ha.. Azt viszont tudom, hogy mi volt.. Szophie


Talán ők voltak azok, akik igazán számítottak, talán valakit kihagytam. Többet viszont már nem tehetek, utólag semmit nem módosíthatok. Itt vagyok, hamarosan minden véget ér. A farkas nyüszítése búcsúztat, szemem sarkéból látom még, ahogyan egy szőke gyermek végignézi az egészet. A másik oldalról egy barna hajú, sovány kislány közeledik felém széles vigyorral.
- Végre te is megtapasztalhatod a túlvilág ízét. - Igen, igaza van. Behunytam szemem, és végleg elpárologtam pixeldarabokként a semmibe. Soha többé nem ébredtem fel, nincs többé Szophie.. 
Így ért véget egy élet, pár sorban, Szophie Iryana voltam..


Résnyire nyitottam szemem, konok napsugarak vakítottak el. Mi a..? Egy nyújtózkodás kíséretében felültem. Csak álom volt? Szívem még mindig hevesen vert. Ez most a valóság? És az előbbi egy egyszerű álom? Vagy tényleg megtörtént, és az is valóság, ez pedig a túlvilág? Ilyen lenen a mennyország? Vagy ez a pokol? Talán a gonosz embereknek az a büntetése, hogy végeláthatatlanul kell folytatniuk szenvedéseiket? A pokolban minden ugyanaz, mint az átkozott életünkben? Szenvedés.. Igen, az élet is maga a pokol, így logikus, ha a pokol maga az élet. Látszólag teljesen értelmetlen ez így. Pedig értelmes, hisz a legtökéletesebb büntetés, ha semmi nem változik.   De mi van akkor, ha..? Az ablakomhoz lépkedtem. Minden csendes volt, és szokásos. Éppen akkor láttam, amint pár céhtag kifelé tart az épületből. A túlvilágon ők nem lehetnek, márpedig, ha ők nem egyszerű illúziók, akkor bizony az egészet csak álmodtam..
Égetett a gondolat, hogy megtehetném. Ha álmomban működött, itt is működhet. Talán megtehetném.. Meg kell vallani, éget a vágy, hogy álmom képei szerint cselekedjek. Még mindig érzem a halál megkönnyebbülését, és izgalmát. De vajon mi lenne jó attól? De mégis.. ha Istennek a lelkem kell. tudja hol találja, és ha akarja, az adott órában, az adott módon veszi magához. Ha úgy kell lennie, majd ő vezeti kezeimet az utolsó percekben. Nem kell ehhez saját elhatározás, ha ő nem akarja magához szólítani lelkemet, valamilyen úton úgy is megment, viszont ha akarja, akkor nincs menekvés, akármit teszek, úgyis elér a végzetem.
Ez is szép reggel, csodálatos kezdéssel.. Minden bizonnyal rányomja a bélyegét a napomra az, hogy a saját öngyilkosságom álmodtam meg.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Csüt. Júl. 04, 2013 4:29 pm

Nem értem. Álmodtam? Kint voltam? Tényleg kimentem? Akárhányszor nyitom le a menüm, most nincs ott az a bizonyos gomb. Akárhányszor nézem meg az üzeneteimet, ott virít egy, melynek nem kéne..
Álom.. Valóság.. Álom.. Valóság.. Mindkettő?
Talán sosem voltam kint, csak álmodtam, talán mindkét alkalommal kijutottam. Valahogy mégis visszakeveredtem.. Valóság.. Álom.. Viszont itt ez az üzenet. Nem tudok vele mit kezdeni. Ha nem lenne, sokkal egyszerűbb lenne választ találni minderre. Vagy talán még mindig álmodom? Vajon mióta? A tegnapi nap álom már, vagy valóság? Vagy a valóságban aludtam el, és ez a játék sohasem létezett, csak a fejemben? Esetleg még régebben? Egyszer, talán kisgyermekként aludtam el, és ez még mindig ugyanaz az éjszaka, egy álom, amiből nem ébredtem fel? Egy rémálom. Hisz előtte oly szép volt a valóság. Most pedig pokol minden, egy rossz álomvilág. Talán hamarosan felébredek, és újra kisgyermek leszek.. Anyám, apám ölelő karjai közt ugyanaz, aki voltam.. Végig csak aludtam. Hamarosan elfelejtem ezt az álmot, és boldogan nevetek újra. Az elmúlt tíz év túl gyorsan és szomorúan telt el ahhoz, hogy igaz legyen. Nem is volt, csak álmodom..
Igen színes a fantáziám, mélyreható képeket mutat az emberekről, a világról, és megfejthetetlen feladatokat ad nekem. Kint voltam, nem voltam.. Csak álmodom az egészet. Mert nincs kint, és nincs bent, csak egy álom van. Egyértelmű a magyarázat. Hisz csak egy gyerek ehet álmaiban korlátlan sütit.. Még a rémálmokban is van valami jó! És csak egy gyerek álmodhat beszélő gonosz farkast petnek, nemde?
Vajon mikor ébredek fel?
Csörögjön az óra, kelljen a nap, és csicseregjenek a madarak! Viszont addig.. Addig álmodom! És a rémálmok is lehetnek jók! Álmaimat én irányítom, csakis én, és azt teszek bennük, amit akarok. Bárhová eljutok, bármire képes vagyok, és bármit kipróbálhatok! Mert én, én csak egy kisgyerek fejében vagyok.. Egy gyermek, mely szunnyad a takaró alatt..

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Csüt. Júl. 04, 2013 5:20 pm

Egy érdekes nap..

Alszom, felébredek, alszom, felébredek..
Még az álmaimban is alszom, és álmomban is álmodom, és abban is álmodok, és kész.
Nevetve sétáltam végig az utcákon. Úgy döntöttem, egyet razziázom. hiszen olyan szép, és részletes képeket fest az álmom, jó lenne minden részletét megnézni, és megjegyezni. Tényleg olyan, mint a valóság.. Csuda jó!
Viszont álmaimban nem kell félnem.. Akármit kipróbálhatok bűntelen. Játszhatok, és sütizhetek, és.. ha ügyes vagyok, akár még repülhetek is! Persze azt nem akarok.. Vagyis akarok! Csak azt nem tudom, hogyan kell. Viszont azt, amit tudok, azt kipróbálhatom. Mindent! Akkor kezdjük azzal, amit nagyon, de nagyon akarok.. Mit is akarok? Sütit enni! De hisz azt teszem nap, mint nap.. Egy dolog kipipálva! Akkor mit akarok még.. Játékokat nyerni! De most nincs akivel játsszak.. Viszont már sokat játszottam. Akkor mit is akarhatok még..? Nem tudom..
Elmélkedésem közepette egy kocsma mellett mentem el.
Olyan vidámak ezek a bácsik, meg nénik! Az ilyen igazából mindig vidámak..
És nagyon szeretik az alkoholt.. Vajon mi olyan jó abban? Kipróbáljam? Ne próbáljam? Hisz ők sem azért isszák, mert rossz.. És látszik rajtuk, milyen boldogok tőle.^^ Igyak, ne igyak, igyak, ne igyak.. Iszok! Hiszen csak álmodok.. Attól meg nem leszek rossz, mert álmomban furcsa dolgokat csinálok. Itt megtehetem! Vajon adnak is nekem? Hisz nem vagyok elég idős.. Talán nézik azt? És ha azt mondom, mégis? Azt a másfél évet ki bizonyíthatja? Hiszen csak ennyi kell ahhoz, hogy nagykorú legyek.. Odamentem, kihúztam magam, és vettem egy egész üveggel, és adtak is. Ez az én szerencsém! Még a kocsmáros is részeg volt, azért nem számított neki, mennyi idős vagyok.. Vagy kinézek 18-nak? Nem tudom.. És mit vettem, na mit? *-* Természetesen csokilikőrt! Jobbra-balra nézve szaladtam haza. Nem mertem megmutatni senkinek új szerzeményem, hátha leszid érte. Folyamatosan dugdostam, meg ne lássák.. Szerencsére békésen eljutottam a szobámba, ahol magamra zártam az ajtót, és az asztal közepére raktam szerzeményem. Vezér félrebillentett fejjel méregette az üveget.
- Te is kapsz! - mosolyogtam sejtelmesen. Vele itatom meg először! Szépen elfeleztem (pontosan annyit kap, mint én, nem fogunk csalni!) És már az illatát is nagyon élveztem. Mesés, édes illat..
- Az íze is jó lehet.. - szippantottam bele. - Gyerünk! Húzd meg! - sürgettem Vezért. Mert persze neki kellett először kipróbálnia. Hehehh.. Ez csak egy álom, nem lesz baj.. A farkaskoma ódzkodva bár, de megtette a kérésemre. Nem nagyon akarta beadni a derekát, de abban egyetértettünk, hogy ha ki kell próbálni, akkor előbb ő kezdje. Végül elégedetten nyalta körbe a száját.. Csak erre vártam! A számhoz emeltem a poharat, és korty, korty, korty.. Mert ezt egy húzásra kell, nem? Az ital végigmarta a torkomat, ám hozz párosult az az édeskés, mennyei csoki íz.. Egyszerre volt szörnyű, és finom. Na erre mondják azt, hogy kettős érzés. Hosszú percekig ízlelgettem még, és eldöntöttem, még egy pohárka belefér. Ám akkor már szép lassan ittam, kiélvezve minden percét, minden kortyot.. Csodálatos íz.. Kyomm.. És a pohár kiürült. Az utolsó cseppeket is kiittam belőle.
- Akarok méééég.. Annyira, de annyira finom.. - szemeztem az üveggel. Vezér meg közben szépen iszogatott. Neki is ízlett. - De nem lesz baj, ha annyit iszok? - döntöttem oldalra a fejem.. Áhh, elvileg ez nem üt meg. És 3 pohár még nem a világ.. Így hát újabb adagot töltöttem magamnak. És ha már három pohár nem árt meg, akkor mi ért pont a negyedik ártana? Vagy az ötödik? Így történt, hogy megittam egy fél üveg csokilikőrt.. Nem éreztem magam részegnek. Teljesen jó passzban voltam, nem láttam kettőt senkiből, és semmi.. Vezér is megitta a saját adagját, de rajta sem látszott semmi.
- Nem is olyan rossz dolog ez, igaz édesszájú kicsi farkas? - kérdeztem mosolyogva.
- Szeretlek gazdi! ^^ Mi leszünk a legerősebb idomárok a játékban, oké? - mosolygott. Kawaii.*-* Amikor mosolyog, kawaii..Amúgy is kawaii.*-*
- Most menjünk, és barátkozzunk! - álltam Superman pózba!
- Rendicsek! Együtt a hazáért! - állt ő is úgy. Hogy milyen kis aranyos így.*-* Imádom, amikor ilyen! Mondjuk sosem ilyen..
- De várj.. Én az emberektől félek! - motyogtam, és visszahuppantam a székembe.
- Gyere! - húzott fel, és maga után ráncigált, így nem volt mit tenni, elmentünk barátokat keresni.
- Csókolom bácsi, lesz a barátom? ^^ - kérdeztem egy bácsikát, aki olyan egyedül volt.. Szegéééény~ Majd mi felvidítjuk! Meg akarta Vezér puszilni, de a bácsika elfutott.. Pedig még azt is felajánlottuk, hogy a késecskmmel belevésem a nevem a kezébe, Vezér meg foglenyomatot hagy. Aztán ott volt az a szegény kislány.. Annyira egyedül érezte magát, hogy még engem is elakart küldeni, aztán amikor megöleltem, ajándékba belevéste a nevét a pólómba a késével. Mondjuk a neve az egy nagy pötty volt, ugyanis csak egy nagy pöttyöt szúrt a hasamba, no de sebaj.. Ezek után otthagytam. Elbújtam, és vártam, hogy megtaláljon a barátnőm, de nem jött.. Aztán fogócskáztam egyet a kis koboldokkal. Szegény Vezér sírt is, mert amikor elakarta kapni őket játékból, az egyik pixeleire hullott. Így végül velük sem tudtunk rendesen játszani. Senki nem volt, akivel játszhattunk volna, pedig annyira, de annyira szerettünk volna mindketten.. Mindenki menekült előünk, nem tudom, miért.. Talán félnek azoktól az emberektől, akik jól érzik magukat, és barátkozni akarnak velük csak úgy? Akkor nem barátkozom velük csak úgy, megmutatom nekik, hogy az ellenségük vagyok, és akkor majd nemfélnek tőlem.
- Szia! - köszöntem egy néninek. Vagy bácsi volt? Nem tudom! Olyan furcsa egyveleg.. - Én csak azt akarom mondani, hogy az ellenséged vagyok. - mosolyogtam rá.
- Én meg azt, hogy nem tudom, hogy te néni vagy, vagy bácsi. - közölte Vezér. Hirtelen sokat beszélt. Többet, mint szokott, és annyira, de annyira édes volt.*-*
Aztán elmentünk egy vadasparkba. Nem is tudtam, hogy van itt vadaspark, bár tudhattam volna, hiszen itt minden van, amit én akarok, mert ez az álmom.. Szóval voltunk egy olyan helyen, de csak vaddisznókat tartottak, és még el sem voltak kerítve azok. Így alakult az, hogy Vezér birkapásztornak állt.. Vagyis disznópásztornak. Ugyanis összeterelte őket. Csak az a baj, hogy amelyiket meg akarta jelölni, azok mind pixelekre hullottak. Mondjuk szép dolgok a pixelek, és én el is akartam kapni egyet, csak hát ez nem sikerült, valahogy mindig kicsusszantak a kezemből. Így elindultunk pixelt vadászni. Sok mindent tettünk, és sok-sok pixel darabot csináltunk, amiket elkaphatunk, de sosem sikerült. Pedig többször is megpróbáltuk ám.. Ehh.. Végül csalódottan hazamentünk, és lefeküdtünk aludni. Vezér velem aludt, mert félt egyedül a sötétben, így én megvédtem.]

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Vas. Júl. 28, 2013 7:16 pm


Tréning 1.


Nagyot sóhajtott, megtörve az eddig beállt csendet. Megrázta a fejét, és újra belevetette magát a magyarázásba.
-  Figyelj már rám! - noszogatta a farkast a lány. A pet csak értetlenül pislogott fel gazdájára. Nem tudta, mi ez az egész, vagy mi szükség rá. Igazból azt hitte, a gazdája egyszerűen megőrült.
- Szóval megmutatom még egyszer! Egy,két,há, négy.. öt, hat , hét, nyolc.. - kusza mozdulatokkal lépkedett az idomár, szinte lebegett a levegőben ide-oda. Nem, nem lehet őrült, az ő gazdája soha. Biztos értelmes, amit tesz, csak egy farkas számára tűnhet furcsának.
- Gyerünk, te is! Ez csak egy kis tánc, nem betegszel bele. - Ezzel elkapta a farkas kezét - merthogy kezei voltak, nem úgy, mint az egyszerű farkasoknak, hanem úgy, mint az embereknek. - és maga mellett vonszolta az állatot a zene ütemére.
- Akkor is megtanítalak táncolni! - mosolygott eltökélten, ám a farkas csak ügyetlenül rakosgatta piciny lábait. Nem az ő műfaja az egész.
- Egy úriembernek...farkasnak tudnia kell táncolni, és legalább kecses is leszel. A kecsesség sokat segít a harcban is. - erre megmozdult a kicsiny farkas gyermek füle. Segít a harcban? Az már más.. Tényleg nem olyan buta ez az idomár, valamilyen módon egy edzőmódszert eszelt ki. Együtt gyakorolnak. Remek! Immár sokkalta lelkesebben lépkedett, testét vonszolva gazdája mellett. Meg fog tenni mindent azért, hogy a legjobb pet lehessen! A legeslegjobb..!

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Szer. Aug. 28, 2013 7:53 pm

Vörös




Kinéztem a szürkébe öltözött tájra. Az eső egyenletes kopogása állandóságot hozott kusza mindennapjaimba. A lélegzésem egyenletes volt. Farkasom szuszogása is tökéletesen egysíkú. Vannak dolgok, melyek megmaradnak a maguk nyugodt medrében, és állandó biztos pontot jelentenek az életemben. Ilyen a szívverésem is, mely születésem óra végigkísér, és egész életemnek része lesz.

Ám vannak dolgok, melyek változnak. Ilyen az ember lelke is. Befolyással voltak rám is a körülöttem folyó események. Akármennyire nem akartam, részese lettem a szerkezetnek, mely szüntelen halad előre az idő folyamán.
Lelkem összetört, és erősödött, boldog voltam, majd szomorú. Szüntelen változáson mentem keresztül. Ám most minden sokkal erősebb volt.
Elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy kibontakozzak az önámítás hatalmából, hogy önmagam formálásában egy új lécsőfokra érjek.
Gyurmaként formáltam át gondolkodásmódomat. A lét eme szakasza meghatározó az emberi életben. Ilyenkor döntetik el, kik is vagyunk valójában. Nem voltam többé gyermek, de felnőni is képtelen voltam. Ám az útra már ráléptem..
Megváltoztam, ám mégis ugyanaz maradtam. Másoknak talán fel sem tűnik, ám én mégis tudok róla.
Egyetlen egy dolog volt látható a bennem végbe ment változásokból:
Vörös kabátom, mely beragyogta eme sötét, piszkos felhőkkel tarkított esős napot..

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Szomb. Szept. 14, 2013 8:07 pm

Születésnap

Egy év; hosszú idő.
Tizenhét; még több.
Hosszú a sors által feladott út, ám mégis kevés.
Gyorsan robog végig mindenki a poros pályákon, ám mégis lassan telik unott perc a lomha pillanatban.
A felejtés homályába lassan elmerül lényünk, ám mégis mindenk kapaszkodik rövid, és mégis hosszú sorsába.
Én is..
Az elejét már elfeledtem, a vége még messze. A pillanat elszáll, az emlékek feledésbe merülnek, és az ember is el lesz feledve.
Aki szokásos, maradi, és nem tesz semmi különöset, az olyan, mintha nem is létezett volna.
Ám aki kilóg, aki sokra viszi, aki egész világot megrengető dolgokat hajt végre, arra emlékeznek a könyvek, a múzeumok, az emberek.
Legyen az jó, vagy rossz tett, emlékezni fognak rád, ha kirívót teszel, olyat, mit más nem mer.
Mit tegyek én, mond meg Miatyánk, mi tehet engem naggyá?
Egyszerű gyermeked hogy lehet feledhetetlen?
Eme tizenhét évben nem alkottam semmit, nem lettem sem nagy, sem rossz. Nem ragyogott be sem Isteni fény, sem költői keserv.
Egy dolgot tapasztaltam meg oly sokszor. A szertelen sötét bút. Ez az egyetlen, szörnyű érzés, mely megragadt elmémben, és életemben, mely meghatároz, és változtat, összetör, és éltet.
Már mást akarok, másféle változást. Egyedül lépkedek felhők alatt, lábamat fű söpri, vállamat eső veri, szememből könny csordul ki.
Tizenhét éves lettem. Semmi nagy tett, semmi meghatározó nem történt velem, ám igazából nincs is ilyesmire szükségem. Nem akarom múzeumokban, könyvek lapjain végezni.
Istenem, ajándékot te adj nekem, mástól ilyet nem kérhetek. Másra nincs is szükségem, csak feledésre, és boldogságra.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Pént. Okt. 25, 2013 7:02 pm

Előzmények: itt


Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!


A kandalló simogató melegsége szinte vonzott. Az apró kis lángnyelvek úgy tekeregtek, forgolódtak, mintha csak bábjátékok lennének egy színdarabban. A pattogó táncot járó szikrák közül kellemes meleg hömpölygött, végigvonulva a szobán, hogy felmelegítse az összes szegletét. MIndezek mellett nem kellett a kint süvítő szélre, a mindenhova behatoló, ujjakat is elgémberítő fagyra, és hóra gondolnom. Talán ha nem én ültem volna ott, hanem egy egyszerű ember, szokásos igényekkel, akkor az még izzadt is volna, ám én mégis nyakig be voltam bugyolálva pihe-puha takaróval. Ilyenkor nem létezik az a fogalom, hogy túlságosan meleg. Pláne egy olyannyira fázós egyénnek, akit már az eltántorít legeltökéltebb céljaitól is, hogy kinéz az ablakon az örvényként kavargó hidegbe. Egy könyvet lapozgatok, elmerülök benne, mélyen magamba szívom minden betű természetfeletti rejtelmét. Természetesen most nem rideg gyilkosságról szóló kirmit, nem unalmas szakirodalmat, és még csak nem is általam olyannyira imádott klasszikust tartok a kezemben. Egy aprócska kis történet, színes képek, ez vált a pillanatnyi Bibliámmá. Minden szava reményteli, boldog, minden egy jobb jövő felé mutat. Mesekönyv ez. Ártatlan, kikapcsoló, csodálatos, sőt, ez maga a csoda. Mert az álmok birodalmát a mesék hozzák a legközelebb az emberhez. A csodák közt kalandozva elmém szivárványszín boldogságba záródik, ez a legnagyobb varázslat, az egyik legkülönlegesebb érzés az életben. Persze csak a barátság, szerelem, és szeretet mellett.
És ehhez párosulnak az utca halkan felhallatszó neszei. Az lágy dallammal vidámságot idéző tömeg, a csengő szó, a szánkózó gyerekek önfeledt nevetése, a szél süvítése. Ez a tél, a karácsony előtti percekben.
Mindenki boldog, szeret, mesél. Advent utolsó vasárnapja, a várakozás utolsó, legnehezebb pillanatai. Nem kell sokat várni, és az összes csoda egy helyre gyűlik. A barátok, csalás egy helyre gyűlik, közösen mondanak mesét; nevetnek, szeretnek, varázsolnak. Nemsokára odaadhatom, nemsokára megkapom az ajándékom..

De hiszen nincsen karácsony! És nem is mostanában lesz..
Már vagy ötödször nyitottam meg az invertorym, hogy megnézzem a dátumot. Még csak a közelében sem vagyunk az ünnepeknek. Arra gondoltam, talán az időjárás tévesztett meg. Talán itt, Aincrad alsóbb szintjein nincs is hó, mivel nem ezekre a szintekre van az tervezve. Talán épp ez miatt zavarodtam össze.
De nem.. Lehangoltan csóváltam meg a fejem, jó sokára lesz még mindez. Pedig már elképzeltem a meleget, a dallamokat, a boldogságot.. Együtt ülünk egy asztal körül, szeretetben. Fejem Tachi vállára hajtom, miközben én Hinarival, ő Zuval beszélget, Vezér pedig összekuporodva alszik egy kis kosárkában. Persze én is tudom, hogy ez nem valósulhat meg. Főleg az miatt, mert a számomra legközelebb álló személyek konkrétan alig bírják elviselni egymás társaságát. Hinari még nem tudja persze, de tuti nem társalogna ilyen önfeledt boldogan velük, arról nem is beszélve, hogy Vezér sosem alszik olyan békésen, és nem hagyja, hogy ünnepelgessek, amikor mobokat is irthatnánk.
Mindenesetre úgy tűnik, Hinari jó előre elkészíti az ajándékokat. Na és ez a PM.. Abban leli szórakozását, hogy nem hagyja nyugodni a kíváncsiságom?
Ejj-ejj.. Ezért jó nagy ajándékkal kell majd készülnöm. Bár ha meglepetésekről van szó, akkor szerintem épp elég lesz neki, ha megtudja, kikkel cimborálok. De az nem vicces.. Ezek után mindenképpen valami sokkolóan jó dolgot kell neki adnom. A terv meg is született. Már csak a kivitelezés várat magára.. El is kéne kezdeni.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Pént. Dec. 06, 2013 6:05 pm

Csengettyű szó csilingelő dallama töltötte meg a teret. Álmosan pislogva nyújtózkodtam, miközben tekintetem a furcsaságra terelődött. Masnik. Méghozzá pirosak és arany színűek. Hópehely minták és kis angyal figurák. Mi ez a gonosz varázslat, mi ilyenné tette a szobám? Lágy dallamot hozott a szél az utcáról.  Kinéztem a jégvirágos ablakon, és hatalmasra kerekedett szemem. Fehér, minden fehér! Apró kis pelyhek szálltak alá az égből.

A következő pillanatban már az utcán voltam, vagy talán nem is ott. Egy elvarázsolt hófehér világban. Kabátomat összehúztam magamon, sálamat megigazgatam. Fülem süvítő széltől zúgott. Nagyokat lépkedtem a térdig érő fehér, puha hóban. Eltökélten haladtam, dacolva a hideggel.

Beléptemet csengő lágyan búgó dallama jelezte. A meleg szinte rögtön átjárta testemet, fagyoskodó izmaim megnyugodtak. Lesöpörtem a hajamba tapadt apró kis geometriai csodákat, a hópelyheket, és pár boldog szökkenéssel a társaság mellett teremtem. Mindenki tett-vett, tudta a dolgát, a termet vidám duruzsolás töltötte meg, elvétve egy-egy kavcajjal megfűszerezve.

Olyan volt, mint egy bossharc. Csak sokkal fesztelenebb, vidámabb. Viszont mindenki jelen volt!
Néztem egy darabig, ahogy az ablakon kihajolva Peter és Hisame végzik feladatukat. A kis.. vagyis nagy sárkány szüntelen lelkesedéssel okádta szájából a pelyheket, melyeket annak előtte Peter rajzolt meg félelmetes gyorsasággal és pontossággal. Mindegyik más és más, egyedi. Ők ketten voltak felelősek a táj hófehérre festéséért. Ám volt itt más is. Még be sem fejeztem a jégsárkány és gazdája figyelését, egy sapka ugrált a látóterembe. A pöttöm Miri hegyes cipőben, és manósapkában. Elkezdett pattogni, és valami olyasmit hablatyolt, hogy ideje lenne indulnom. De hogy hova? Bólogattam neki, nem kérdeztem semmit. És nem, nem kifogásoltam, hogy mi ez az egész. Inkább oda sétáltam Anat mellé, aki épp valamivel ügyködött. Persze ez nála természetes, hisz páncélkovács, vagy mi fene. Viszont most mást csinált. Apró kis mackó figurákat rakott össze (Yaru) és pakolt masnis dobozokba. Elnéztem volna még egy darabig, ám akkor finom, frissen sütött sütemény illata csapta meg az orromat. Rögtön követtem az orrom, és egy mézeskalácsokkal teli szobában találtam magam, ahol egy nagy kemencéből Édesem vette ki az édességeket. Gyors puszival köszöntöttem Tachit, majd begyömöszöltem egy adag sütit a számba, mellé vettem egy pohár kakaót, melyet épp Ozi barátom készítgetett, és mentem is tovább a következő terembe. Ott egy hatalmas távcső, még hatalmasabb papír, és egy nagy adag levél között Hinarit véltem felfedezni, ahogy szorgosan írogat. A lap legtetején a következő állt: Jó gyerekek listája
Nem is zavartam inkább, csak egyet intettem neki, már mentem is vissza a legelső terembe, ahol Miri még mindig pattogott, Anat meg lázasan dolgozott, Peterék meg havat készítettek. Immár viszont nem csend ölelte körül őket, ahogy végezték munkájukat, mert egy színpadon Ren állt, karján Reginald, és valami olyasmit énekeltek, hogy kis cipőcske megtelik.. És a szoba színekkel és fénnyel telt meg, ahogy Ayani feldíszítette azt, míg Tűzrózsa a gyertyák égéséről gondoskodott. Elmosolyodtam. Milyen aranyos társaság..
De nem sokáig állhattam egy helyben. Miri sürgetni kezdett, valahova indulnom kellett. Bevezetett egy terembe, ahol egy szán volt, rajta Zu valami furi szarvakkal a fején, mögötte pedig csomagolt ajándékok milliója. Miri gondosan beültetett a szánba, és a kezembe adott valami kötelet, mely egészen egy nagy, négylábú, hófehér állatig vezetett. De hiszen ez Vezér! De mik ezek a szarvak rajta? És miért piros az orra?
- Na, indulás, Szokulás! - veregette meg Miri a vállam. Hogy mi? Piros ruha, krampusz, rénfarkas. Én vagyok a Mikulás?

...

Hirtelen felültem az ágyban, és tekintetemet az ablakra szegeztem. Nem, nem volt fehér a táj, és ez utóbbi még csak jégvirágos sem. A szokásos komor utca kinézete fogadott megint. A naptáramra néztem. December 6. !
Nincs hó, nincsenek előkészületek, ám..
Mikulás ruha elő, ma mindenkit megajándékozok!

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Pént. Jan. 03, 2014 7:55 pm

Nem tartozik ide, bár igazán sehová sem.. Egyszerűen csak az történt, hogy nosztalgiáztam, visszaolvasgattam régi postjaimat, és.. találtam pár furcsaságot, amit én írtam, és vagy olyan, hogy ma már tuti nem írnám le, mert nem illik karihoz, vagy olyan, hogy... felejthetetlen.\o/


Nem nagyon volt kedvem társalogni, így nem akartam társaim közelébe menni, megálltam a kapunál, mintha csak nézelődnék. Vezér viszont nem fogta fel szándékomat, és oda futott az idegenekhez, így kénytelen voltam én is utána menni. Kissé bosszúsan érkeztem meg, amit farkasom is megérzett, és bocsánatkérően nézett rám. Úgy hiszem, elég jól megérti szándékaimat, de még nincs meg a teljes összhang közöttünk. - első küldetésem első postjából részlet.. No

Majd újra elfordultam, és bekopogtam. Mint már említettem, semmi kedvem társalkodni, nem vagyok a beszélgetés híve, remélem ezt felfogták. Bár haragban sem szeretnék velük lenni, mivel az akadályozná a küldetést, ennek érdekében, ha nagyon muszáj, „cseverészek” és „jópofizok” velük, de remélem, erre nem kerül sor. - O.o ....

Elgondolkoztam rajta, elmondjam-e azokat a plusz információkat neki is, amikhez hozzájutottunk. Nem tudtam dönteni, és annyira nem volt kényszerérzetem a beszédhez, mint ahogy soha sincs, ezért inkább Ritára hagytam a dolgot.

-Mi kell ahhoz, hogy adj egy olyan tollat? Pusztítsuk el a szörnyeket, vagy mi?- kezdtem türelmetlen lenni. – Bár lehet, egyszerűbb lenne a legzavaróbb tényezőt félre állítani az útból. – mosolyodtam el gonoszan. – Téged! - láláálááá.... én ilyet sosem írtam.^^"

... - próbáltam társalogni, mert azzal is elütöm az időt. Néha társasági életet is kell folytatni, noha ez rám nem túl jellemző.

- Na ezt már szeretem! A süti az király! Egyszer volt már dolgom egy csoki, és süti megszállottal egy küldetés alkalmával.

A sütit csöndben enni jó, tartja a mondás - ami nem is mondás, csak én mondogatom mindig - ezért végig csöndben voltunk - én, és a csöndes evés.Rolling Eyes

Justice League, vigyázz, már tag vagyok! - ez annyira, de annyira emlékezetes pillanat.*_*

Hinarinak valami ötlet villant volna a fejébe. Ki is jelentette, hogy van egy tippe, majd négykézlábra ereszkedett, és mélyen farkasom szemébe nézett, aki persze nem nagyon értette ezt az egészet, de már bízott a lányban, így csak simán tűrte ezt a tevékenységet.  Én meg zavartan mosolyogtam azokra az emberekre, akik elkerekedett szemekkel néztek felénk. - Vezér tűr? Bízik? Hinari meg..O.o xDD Ezért szeretem én az ördögöket..Rolling Eyes

Egyszer csak egy épp mellette elhaladó férfi..khmm.. hátsóját kezdte el szagolgatni a lány. - b@szki.. *user lefordul a székről*

"Aki segít feltölteni a készletet, bőséges és finom jutalomban részesül!"- Finom jutalom? Azt hiszem, nem állhatok ellen egy ilyen csábító ajánlatnak. - persze, hogy nem.. ez azért mát egy igazán Szophies mondat volt.\o/

- Te, kis farkas! Szerintem valami név is kéne neked.. - szólaltam meg a hosszas csönd után. Petem erre egy vidám vakkantás szerűséggel válaszolt. - ... Vezér.facepalm hogy fajult innen a dolog olyanra, amilyen most?

Ekkor kicsi farkasom boldogan megnyalta az arcom. - háhhhh.. épp ízlelgetett..<.<

- Jé, az ott nem egy pteranodon?? Most komolyan, egy pteranodont láttam az égen szállni! De komoly! És a fák is mintha mozognának!

– Kapj el, ha tudsz, nagyfejű strucc! – ezt most miért is mondtam? Ekkor eszembe jutott a süss fel nap.. Milyen jó kis ének ez. El is kezdtem énekelni..

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Hétf. Feb. 17, 2014 4:52 pm

Keserű kávé - Askr

Kávé. Fekete, forró ital. Soha nem ittam, így most rászántam magam. Tejjel, s cukorral - vagy hattal is - ízesítettem, így sem lett jó, nem ízlett.
Hogy képesek ezt az emberek nap, mint nap meginni?
Üzenetküldésre nyitottam panelem, s benne kereste a hegyes A-t, a gömbölyödő, meghajló s-t, és a többit.
De nem találtam szép színes betűket, nem volt ott csak a bú és sötét semmi. S mintha csak italomban látnám viszont, feketén kavargott a k és az r.
Esett, zuhant. Csörömpölés pillanatnyi dúlt zaja, majd az üres csend.
A fekete folyadék szétterült a földön, és egyre csak terpeszkedett. Árnyékként nyúlt végig a padlón, és az A, az s, ak és az r embert formált, ember mellett fekete farkast, egy boldog párt.
Egy vakkantás, egy mosoly, majd mindez semmivé lesz.
A szemeim megteltek könnyekkel, a szívem keserűséggel. Askr - álltak össze a betűk.

Hope. Nem kedvelem a szóvicceket, mégis itt motoszkál a fejemben, dobban a szívemben. Meghalt a Remény.
..
Kávét szürcsölve, feketén, ízesítés nélkül. Már nem is tűnik annyira keserűnek..

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Csüt. Júl. 03, 2014 5:53 pm

Előzmények: itt.

Mi az Mester?


Mintha csak barlang lenne a szoba, úgy visszhangzott ez az egy mondat újra és újra. Megállt az idő, és örökké ott kongott az éterben, mint a hegyek között évszázadokkal ezelőtt elhangzó kiáltás.
A következő pillanatban minden újraéledt. Kevélyen, dacosan sétált a farkas körbe a teremben, ám nyoma sem volt arcán megrökönyödésnek, csupán csak apró tűnődésnek. A lány arca ezzel szemben szinte élettelenné fehéredett, szemei kitágultak, pupillája meg sem rebbent. Mintha csak szellemet látott volna az imént, mely mindörökké megbénította. Lassan tért vissza belé az élet. Először csak ujjait mozdította meg, majd arca is mintha megtelt volna vérrel. Pislogott végre. A száját mozdította, összepréselte ajkait, majd kinyitotta félig azokat, hogy aztán újra csak összepréselje.. Mint aki mondani kíván valamit, de nem tudja mit. Eddig a fiú volt néma, most a Mester lett az, egyre húzódó percekig. Végül vett egy mély lélegzetet. A gyík is megmozdulni látszott kobakján.
- Nem vagyok Mester. – közölte ridegen, majd a kanapé puha ülésébe süllyesztette testét.
Újra életre kelt a világ, mintha mi sem történt volna. A farkas befejezte vacsoráját, melyet még az előbb kezdett meg. A gyík nyújtózott egyet, majd folytatta az alvást. A Mester könyvébe temetkezett. Ám a néma kérdés ott lebegett a szobában, s mindhármuk arcán volt valami különös, mely az elmúlt percek történéseit idézte, mikor megállt az idő. Aggódás és értetlenség csöppnyi rajza, mely most némán ült a vonásokon.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Szomb. Aug. 30, 2014 11:07 pm

2016. 12. 14. – part1, avagy délelött


- Csak egyet, tudod! –hallottam hátam mögött az utasítást, majd a lépteket, ahogy nevelőm távozik a szobából.  Mindeközben kinyitottam a 16-os ablakot az Adventi kalendáriumban, és gyorsan bekaptam a mai adag csokimat. Persze még csak tizennegyedike volt, így jogtalanul eszegettem a tizenhatodik napra eső csengőt formáló csokoládét, de az egyik nap megcsúsztam pár kockával.. Véletlen – avagy kész akarva -, de többet nyitottam ki az ablakocskákból, mint kellett volna. Szerencsére még senki nem jött rá erre az aprócska kis csínyre, és valószínű, hogy nem is fognak. Hisz mégis ki foglalkozna olyan csekélységekkel, hogy ellenőrizze, hány ablak van nyitva?
- Margery! Margery! Szophie megint többet evett! Szophie csal! – hallottam a kiáltást magam mögül, amire földbe gyökeredzett a lábam. Nem! Nem mondhatja el!
- Árulkodós! Fejezd be! Csúnya dolog árulkodni! – kezdtem kiabálni bátyámmal, aki viszont már rohant is, hogy beköpjön Margerynek, a tanárunknak, a nevelőnknek, aki egyben felelős volt azért is, hogy mindig megfelelően viselkedjünk. Habár apu helyében már régen kirúgtam volna, mert nem végzi jól a dolgát. A bátyám mindig csúnyán viselkedik. Szerintem Karácsonyra sem fog semmit sem kapni.
- Meg ne próbáld elmondani! – visítottam, miközben üldözőbe vettem testvéremet. A fapadló csakúgy dübörgött lábunk alatt, ahogy végigrohantunk a folyosón, le a lépcsőn, ki az alsó emelet nappalijába. Ott végre utolértem
- Dimitrie! – A nevét kiabálva rontottam rá hátulról, azzal a szent céllal, hogy befogjam a száját, amellyel folyamatosan azt kiabálta, hogy csaló vagyok. Pedig nem vagyok az! Hazudós! És árulkodós! Én csak megelőlegeztem magamnak egy keveset…
A lendületem túl nagy volt, mind a ketten a padlón végeztük. Ott a kezdeti megszeppenésből én ébredtem fel először, és vetettem rá magamat, hogy száját befoghassam.
- Nem mondhatod el! – kiabáltam, mindeközben ő mindenáron próbált beszélni, ám csak érthetetlen szavak, hangok jutottak ki kezeim alól. Közben rúgkapált, és megpróbált levetni magáról, ami nem is esett nehezére, lévén ő fiú volt. Nagy és erős és erőszakos fiú. Hamar lelökött magáról, ám az esés hatására lehorzsolódott a térdem. Persze kérdezhetnétek, hogy lehet az, hogy télen valakinek kilátszik a térde. Hát kérem szépen ez úgy történt, hogy még hálóingben voltam csupán, hisz alig pár perccel ezelőtt keltünk csak fel. Természetesen rögtön kikönyörögtem magamnak a reggeli előtti csokit, ezzel újra csak megszegve a szabályokat, de az már nem az én bajom. Apu úgyis Margeryre lesz mérges, amiért megengedte ezt nekem. De Margery megengedi, mert nagyon szépen kérem, és mert nagyon szeret engem. Ahogy mindenki más is. Kivéve Vincentet, ezt a tuskót, aki most jól lelökött magáról! Annyira igazságtalan, hogy ilyen velem! Azt hiszi, megteheti, mert ő az idősebb, meg ilyenek, de ez nem igaz. Akkor is én vagyok a jobb. Jajj nekem, de fáj a lábacskám!
Lenéztem a sebre, amiből lassan vér szivárgott elő. Nem volt nagy dolog, éppen hogy csak meglátszódott, ám nekem úgy tűnt, mintha csak soha többé nem használhatnám ezután a lábamat.. Először riadtan néztem körül, nem feledkezve meg arról, hogy gyilkos pillantást küldjek bátyám felé. Majd láttam, hogy a hangzavarra az étkező felől közeledik anyu, és még néhány szolga. Ám addigra nem bírtam ki, a fájdalomtól, és mindenekelőtt a sértettségtől, könnyek szöktek elő szememből, majd éktelen hangos sírásba kezdtem. Fájlaltam a lábacskámat, és a vér látványától csak fokozódott félelmem, és ezzel együtt beképzelt fájdalmam is.
- Jajj, mi történt? – rohant oda mellém anyám, őt követve azonnal a szolgák, és ha jól láttam, az egyik kezében máris ragtapasz termett. Sosem értettem a szolgákat, hogyan tudnak mindig mindent olyan gyorsasággal előkotorni a fiókok mélyéről. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy hol tároljuk az ilyesmit. Persze nekem nem is kellett tudnom, hiszen sosem volt rá szükség, hogy saját magamnak kelljen előkeresnem. És soha nem is lesz szükséges.
- Vincent Iryana! Bántottad a húgodat? – nézett anyu kérdőn, félreérthetetlenül bátyám szemébe.
- Én csak… Ő kezdte. – kiáltotta.
- Nem is! – kiabáltam vissza rá két sírós hüppögés között, majd sziszegtem egyet, jelezve a szolgának, túl durván teszi rám azt a ragtapaszt. Nekem az fájt! Nem hiszem el, hogy lehetnek ennyire érzéketlenek!
- De! Csaltál!
- Nem is! De te árulkodós vagy!
- Ha nem is, akkor miért lennék árulkodós?
- Mert hazudós is vagy!
- Megette a csokit előre, és akkor.. – mutatott rám Vincent.
- Ő pedig lelökött a földre, meg durván ért hozzám! Azt hiszem, lila folt is lesz a kezemen!
- De ő pedig ledöntött a földre, és az nekem is fájt!
- De ő pedig a múltkor is elvette a játékomat!
- De az az én játékom!
- Már az enyém!
- Persze, mert mindig mindenemet elveszed!
- De te nem is játszottál vele!
- Akkor is én kaptam anyutól!
- De a múltkor is megvertél!! Apu… A bátyus mindig sebeket okoz nekem! – rohantam apu karjaiba, amint megláttam feltűnni alakját, majd meg is mutattam neki a hatalmas ragtapaszt, amely a lábamon éktelenkedett.
- De anyu, ő kezdte, meg ő evett már megint előre sok csokit. Mindig csal. – vetette magát anyu kezei közé a kis hazudós.
Ekkor szüleink egyszerre, ugyanolyan mélyen sóhajtottak fel. Én pedig rájöttem, hogy ez a sóhaj a lehető legrosszabb, ami csak történhet. Nem biztos, hogy megúszom ezt büntetés nélkül..
- Vincent, még egyszer ne bántsd a húgodat. Inkább megvédened kéne, ahelyett, hogy mindig civakodtok. – kezdte anyu, az oly sokszor hallott okító hangján.
- Ez az. Meg beárulsz.
- Az sem szép, hogy megint előre befaltál mindent.  –  Persze. Nem is tudja anyu, hogy is van ez. Nem mindent faltam be, csak kettővel többet a kelleténél.. – Hányszor kell még elmondanom, hogy ne legyél ennyire mohó? Nem hiszem el, hogy mindig mindent egyszerre akarsz.. – kaptam most én az okítást, amitől egy kicsit elszégyelltem magam. Nem szerettem, ha anyu dühös rám.
- De én nem is.. – próbáltam elmondani, hogy ez nem is teljesen úgy van, ahogy azt ő gondolja, hanem egy kicsit másképp.. Hátha ez enyhítő tényező lenne..
- Na, ne kezd a visszabeszélést, kisasszony!
- Igenis. – hajtottam le a fejem bűnbánóan.
- Habár az is igaz, hogy nem  szabad árulkodósnak lenni. – nézett apu szigorúan Vincentre, ami nekem épp elég kárpótlás volt azért, mert most miatta büntetésbe kerültem. Ha apu szid le, az komoly szidás. Anyu mindig leszid, úgyhogy őt nem kell annyira komolyan venni. Úgy látszik, hogy ez az árulkodás dolog tényleg nagyon nem lehet jó, ha apu is haragszik érte. Apu magához ölelt, úgy folytatta.
- Te is tudod, fiam, ahogy Szophie is biztosan tudja, hogy ez megbocsáthatatlan bűn. Vannak olyan dolgok az életben, amikről nem kell, hogy mások tudomást szerezzenek. És főleg a saját véred tagjait elárulni bűn. Nagyon rossz dolog. Ahelyett, hogy falaznál a húgodnak.. – kacsintott fiára, én pedig közben még a hallottakat emésztgettem. Nem tudom, miért is mondja ezeket, de biztosan megvan az oka. Egyszer megkérdeztem tőle, és akkor azt mondta, hogy ha idősebb leszek, megértem. Így tehát várok. Persze fogalmam sincs, mikor lesz az, amikor végre idősebb leszek..
- Nehogy arra buzdítsd, hogy legközelebb közösen csapolják meg titokban a csokoládé készleteket! – csóválta meg rosszallóan fejét anyu.
- Mintha az akkora baj lenne.. Hisz gyerekek, Liz. – mosolyodott el apu szeretetteljesen. – Persze én ezt sem mondtam.. Az, hogy ezt ők hogyan értelmezik, már más kérdés.  – rakott le apu, majd már indult is végig a szobán, egyenesen a főfolyosó irányába. - De egyszer majd rájönnek.. – tette még hozzá, majd elsietett reggelizni. Ma külön reggelizett tőlünk, mert nagyon sok volt a munkahelyén a dolga, és délutánra be akarta fejezni, mert a Londonban  megtartott téli ünnepségre és vásárra megígérte, hogy kimegyünk közösen.
- Margery! Gondoskodj róla, hogy megmosakodjanak, felöltözzenek, reggelizzenek, majd megkapják megfelelő büntetésüket viselkedésükért. – adott át anyu nevelőnknek, aki eddig valószínűleg reggelizett, ezért maradt le a mi kis civakodásunkról. Most viszont szigorú tekintettel meredt ránk, amitől egyikünknek sem volt kedve a továbbiakban nemhogy veszekedni, de úgy általában beszélni sem. Inkább csendesen engedelmeskedtünk, habár egy-egy sóhaj elhagyta szánkat az extra házi feladat hallatán. Nem is beszélve arról, hogy pont nyelvtanból kaptuk. Rühellem a nyelvtant. Talán az egyetlen tantárgy, amelynek semmi hasznát nem látom… Közvetlen a tánc után.


A hozzászólást Szophie összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 06, 2014 7:12 pm-kor.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Csüt. Szept. 04, 2014 5:53 pm

2016.12.14 – part2, avagy délután a vásáron


Kinyújtottam kezemet magam elé, úgy néztem a kesztyűmre ereszkedő aprócska hópelyheket. A háttérből mézeskalács illata kúszott be elém, valahol gesztenyét sütöttek, minden fénylett, ragyogott. Zajok, tömeg, beszélgetések, ének, zene forrtak egyveleggé, a tél csodálatos muzsikájává. Nevetés, játék, öröm. Ilyenkor megtelik az emberek szíve örömmel, kedvességgel. Ilyenkor minden szép és vidám. Valami mérhetetlen melegség gyúl mindenkiben. És még csak nincs is itt a Karácsony ideje.
Ám a sikátorokban ott lapultak a szegények, az árvák, koldusok, és rosszak. És eszembe sem jutott foglalkozni velük…
Vidáman siettem végig az utcán, minden bódénál megállva egy rövidke időre, megnézegetve az érdekes kis csecsebecséket, beszerezve némi süteményt és ízletes forró csokit, majd utam végeztével leültem egy padra, hogy elfogyasszam szerzeményemet. Apunak csupán csak pár pillanattal utánam sikerült kieveznie a tömegből, ugyanis ő nagyobb volt, így nem mozgott olyan egyszerűen az emberek között, mint én, aki elfértem akár két láb között is. Na meg persze apu nem volt annyira energikus sem, legalábbis még sosem láttam futni más emberek előtt. Otthon is csak nagyon kevésszer, amikor velünk játszott néha. Amikor ráért.
Amint leült mellém, széles mosollyal nyújtottam neki oda süteményem egy kis szeletét. Nem szerettem osztozkodni, ételt, főleg süteményt pedig csak és kizárólag ő kapott az enyémből. De őt mindig megkínáltam. Csak kiváltságos emberekkel osztom meg az ételemet ilyen formában. És ezt ő is biztosan tudja. Azt hiszem, ez valamilyen különös kötelék kettőnk között. Talán majd egyszer mással is meg fogom osztani az ételemet. Addig viszont ő az egyetlen kivételezett ember. Még anyu sem kap. Neki mással szoktam kedveskedni. Például nyáron rengetegszer szedek neki virágot. Meg vele szoktam ültetgetni a kertünkben. És ő az egyetlen, akinek megengedem, hogy megfésülje a hajam. Ő ebben kivételezett.
Most apuval maradtam kettesben. Mindig így volt, ha úgy döntünk, hogy külön válunk. Én tipikusan apás voltam, bátyus meg inkább anyás. De lényegében ez így is volt rendjén, nem? Amúgy is én voltam az, akivel apu jobban el tudott beszélgetni. És igényelte is a beszélgetéseket, amikor főleg az üzletről tanított, és az életről a saját tapasztalatai alapján.  Habár sokszor történt az is, hogy csak csendesen ücsörögtünk egymás mellet. Ez is egy olyan dolog volt, amit csak vele csináltunk közösen. Amolyan apa-lánya szokás volt.
Most is ezt a szokásunkat gyakoroltuk. Nem csináltunk semmit, csak néztük a hömpölygő tömeget, próbálva befogadni minél többet az érzésekből.. Illatok, színek, a hideg az arcomon, a kabátom puha érintése..
Hát így telt el ez a nap.. Csendesen. És boldogan. Én rettenetesen vidám voltam, és boldog. Tökéletesen boldog. És ehhez nem kellett semmi nagy, vagy drága dolog.  Elég csupán annyi is, hogy a családommal tölthettem az időmet.. Szeretetben.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Szomb. Okt. 11, 2014 8:36 pm

2016. December. 20. - Temetés után




Nem is értem, miért várjuk a happy endet…
Ez csak egy hazugság, nem létezik..
A remény késztet csupán a kitalálására..
Akik mégis azt mondják, megtalálták, hazudnak. Vagy csak még nem tudják.. Ami rájuk vár..
Mert az a bizonyos boldogság nemsokára elmúlik életükből. S csak emlékek hamvát hagyja maga mögött. És a vágyat, újra vissza a régi jóba.
Fojtogat az üresség.
Mindig azokat a pillanatokat keressük. És örülünk nekik, annak a sivár pár percnek, napnak, hétnek. Hogy aztán visszahúzzon a mély, és a keresést előröl kelljen kezdeni..
Mi értelme így hát megtalálni? Örülni neki? Utána a zuhanás csak jobban fáj.
Hideg, mély sötétségbe tartok, miközben fehér hóbuborékok szállnak felfelé.
Kilátástalan. Könyörtelen. Rideg. Céltalan. Az élet..
Telihold ezüst fénye tört utat a ködben szürke, mohával nőtt sivár kövek közé. Megakadt, végigfutott, csillogott az ezüstös kereszten, a márványon, mely tiszta volt még. Földszagát hordta a jeges téli szél.
Egy arc emelkedett ki a hóból, azzal egyszínű fehér. Két fájdalommal telt vörös tekintet vált csupán el a tájtól. S a haj, mely ájult fekete kontraszt csupán. Sötét szoknya gyűrte a havat maga alatt, s a cipő még sáros a ráragadt frissen ásott, puha földtől.
Még visszhangzik a gyászének. Még ott a könnyek nyoma a földön. És a kislány csak áll, szemét újra és újra végigfuttatva a betűkön és számokon. A két néven, és a dátumokon. Születés, majd halál – egy időpontban. Apró kis csepp sem csillan szemében.
Ennél lejjebb legalább már nem zuhanhat. Ez a szenvedéssel kikövezett alj.
Semmi értelme visszamászni a fénybe. Ott a zuhanás veszélye újra várni fog. Ez a hely.. legalább biztos. Pedig még a pokol sem az.
S ő minden évben, ugyanazon a gyászos éjszakán visszatalál, álldogál, arcán ugyanaz a hideg, érzelmeket nem ismerő tekintet. Könnyek soha, mindig csak egy egyszerű, hófehér rózsaszál, kék masnival átkötve.



_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Kedd Dec. 09, 2014 6:19 pm

2016. december 14. - part3


Boldog, varázsos álomba csomagolt gyermekkor. Ott ültünk az asztalnál, mind a négyen, mosolyogtunk, viccelődtünk, s lassan ketyegett a falióra. A gyertya pislákolva égett az asztal közepén, a sültek finom illattal töltötték be a teret. Odakint havazott, süvített a szél, ám bent finom meleget adtak a zümmögő radiátorok, és a kandallóban ropogó tűz. Egy kutya fáradtan hajtotta állát lábára, egy szolgáló egy ásítást nyomott el, és közben az ablakok zörögtek a szél erős lökéseinek hatására. Hó lepte be az ablakpárkányt. Havas fehér volt a táj. De ezt mindenki elől eltakarta az éj sötétje.
Béke. Nyugalom. És azok a meleg mosolyok.. Még mindig érzem apám illatát, ahogy fáradtan szuszogva a mellkasának dőlök, még látom, hogy ölelte anyám testvéremet, s emlékszem, milyen szeretettel néztek egymásra szüleim. Meséltek. A legkisebb királykisasszonyról, ki egyedül maradt a sötét rengetegben, kire rászakadt a világ súlya, végül szerénységével és kedvességével mégis megtalálta a megoldást, és boldogan élt, amíg meg nem halt..
Jóéjt puszit nyomtak a fejemre, mind a ketten, miközben takarómat egy szolga eligazgatta rajtam, majd megfogtam, magamhoz öleltem plüssöm, puha barna bundájába temettem arcom, majd úgy szorítottam, mintha az a nyúl lenne az egyetlen kapaszkodóm a lassan hatalmába kerítő álomvilág és a valóság között. Ám nem féltem semmitől és nem aggódtam semmiért. Körbeölelt a béke, a biztonság érzése, hisz tudtam, akármibe is keveredem, happy end lesz a vége. Hisz a mesékben is mindig így van. Csak kedvesnek kell lennem, szerénynek, szépnek, szorgosnak és okosnak.
Hallottam valamit. És egyik oldalamról a másikra fordultam, közben idegesen nyüszítve egyet, ezzel hangot adva elégedetlenségemnek. Nem történt változás, sőt, mintha a kellemetlen hangok csak egyre erősebbek lettek volna. Így hát kiabáltam, parancsoltam, hogy legyen végre csend. De senki sem hallgatott rám. Valahol valaki felsikított.
Erre pedig már teljesen felébredtem. Álmosan és dühösen, kíváncsian és tunyán, ám de félelem nélkül battyogtam végig hófehér hálóingemben a szobámon, majd a sötét folyosón. Fényt láttam, villódzó, narancssárgás fényt, és valami ropogott. Egészen különös hangja volt, és én nem tudtam hová tenni azt. Lábdobogás, mint amikor bátyámmal kergetőzünk, majd újabb sikoly, és valami puffanás. Kiáltások. Valaki egy filmet néz, és nem halkította le a tévét?
Ahogy közeledtem a folyosó vége felé, egyre világosabbá vált bennem, hogy a fény és ropogás tűztől ered, és már láttam is a bútorokat nyaldosó lángokat. Ám még mindig nem keltett félelmet bennem a helyzet. Csak mentem előre, öklöcskémet ökölbe szorítva, szent elhatározással, hogy most én minden szolgálót bemártok apuéknál, amiért az éjszaka közepén így hangoskodnak. Nem is értem, miért csak én ébredtem fel erre.. Ez botrányos, elfogadhatatlan! Nem viselkedhetnek így!
És akkor hallottam meg az ismerős hangot. Anyu volt az, ám hangja egészen szokatlan volt. Nem az a gyengéd és játékos kedvesség, amelyet mindig megszoktunk tőle, amely még akkor is ott játszott a hangjában, amikor szidott bennünket. Nem, ez egészen más volt, kétségbeesett, és ez félelmet keltett bennem. Immár futni kezdtem, a lángok mellett, mit sem törődve velük futottam végig a folyosón, a lépcső irányába haladva, anyám hangját követve. Nem is figyeltem, mit mond. Nem tudtam én semmit. Csak azt, hogy most félnem kell. Még azt sem értettem, mitől, vagy miért..
Ösztönösen álltam meg a lépcsőfordulónál, hogy kikukucskáljak a nappaliba a réseken keresztül. Nem láttam sokat, csupán aput. Háttal állt nekem, és valakivel beszélt. Egészen lekezelő volt, és olyan gonosz szavakat mondott annak a valakinek, amit életemben nem hallottam még apámtól, ám én mégis rettenetes erőt éreztem ezekben, és csodálatot apu iránt, mint mindig. Ittam a látványát és a hangjának lágyan csengő, hideg dallamát.
Ám épp a döntő pillanatban valaki megragadta a karom, és én felsikítottam. Dimitrie védve engem húzott az ölébe, és tapasztotta kezét a számra, ám akkor már késő volt, meghallottak.
Utoljára azt hallottam édesapa szájából, ahogy a nevemet kiáltja. Talán soha nem mondja ki senki olyan kétségbeesetten, és mégis szeretettel telve a szót, talán soha nem fogom újra ilyen gyengéden hallani senkitől. Ám nem is baj, mert az az utolsó az én örök kincsem. „Szophie!” Szinte hallottam azt is, ahogy hozzáteszi: Légy okos! Ám ezt már elnyomta a dörgések és kiáltások zaja, én pedig Dimitrie karjaiban voltam. Futottunk. A szolga lakrészbe. Csak nagyon ritkán jártam ott, akkor is csak amolyan gyermeki felderítőúton, így aztán annyira nem hatott meg a feldúlt környezet, a leégett és összetört bútorok látványa, ám sokkal jobban a falra kenődött vér, melyet itt-ott felfedezni véltem. Aztán egyszer csak Margery is mellettem termett, és nii-san is velünk volt. Aztán egy titkos ajtón keresztül kiszöktünk az udvarra, ahol egy kocsiba ültünk, és elhajtottunk.
Akkor, aznap este egyáltalán nem voltam szomorú, csak rémült és megszeppent. Akkor, aznap este igazán nem tudtam felfogni, mi is történt velünk. Buta dolgokon gondolkoztam csupán, minthogy a nyuszimat ott hagytam az ágyamban, vagy hogy Justin mikor és miért került mellém.  Akkor még csak olyan volt nekem az egész dolog, mint egy kirándulás. Újszerű az élmény, és érthetetlenek az okok. De nem is kerestem a válaszokat, hisz azelőtt világéletemben mindig kaptam mindenre a nélkül is. És ha mégsem, akkor csak fel kell tenni a kérdést apunak. Apu mindig válaszol…

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Pént. Dec. 19, 2014 8:40 pm

Történet egy farkas szemszögéből


Megsétáltattam Brumit, ahogy kérte. És még Falat is túlélte, habár titokban egy kicsit szadiztam, de csak épp annyira, hogy ne látszódjon meg semmilyen formában. Mert a gazdám szereti a gyíkot, és mert megtiltotta, hogy megöljem. De csak azt. Kiskapuk mindig vannak.
Úgy hittem, hogy nem lesz otthon, így teljesen nyugodtan állítottam be a megbeszéltnél korábban a házba, kezemben az alvó Brumival. Nem hiába, medve, még ha csak kinézetre is. A téli álom fogalmát ő aztán tényleg igazán betartja. Bezzeg a gyík semmi ilyent nem tervez, sőt. Ő egész évben idegesít. Habár szerencsére a ruhám alatt nem mászkál. Azt csak a lányokkal csinálja a perverze. Persze Szophie ilyesmire még csak nem is gondol.. Vagy talán élvezi. Fogalmam sincs. Viszont eszem ágában sincs felvilágosítani őt Falat viselkedésének okairól, hisz ez nem igazán szolgálja őt, és nem kaptam ilyesmit parancsba sem.
Mint mondtam, biztos voltam benne, hogy gazdám még nem érhetett haza. Így érthető, hogy megijedtem, amikor megpillantottam a konyhaasztalnál ücsörögni, sötét hajfürtjei mögé temetkezve. Sápadtabb volt, mint lenni szokott. Majdnem ledobtam a hirtelen rám törő aggodalomtól Brumit, de szerencsére még épp időben embereltem.. farkasoltam meg magam.
Rám nézett, és köszönt. Hangja halovány volt, alig érthető, és igazából a tekintete is elkerült. Felém fordult, de nem engem nézett. Nem látott. Talán egyáltalán nem érzékelt. De vajon mi történt? És vajon ilyen helyzetben mi a teendője egy hűséges testőrnek, egy szolgának? Mivel tehetnék jót? Harccal? Nem, az biztosan nem segít, tapasztalat. Ritka dolog, hogy jó lenne. Rá ez nem úgy hat, mint amennyire kéne. Persze ő nem pet, így a gondolkodása is teljesen más. Nem mondom, hogy tudom, mikor mire van szüksége, de néhány dologban már lassan kiismerem. A sütemény sem hiszem, hogy egy ilyen helyzetben segíthet. Akkor már régen a csoki szobában duzzogna. Akármi is történt, én nem kérdeztem rá. Nem tehettem meg. Habár sejtettem, valahol mélyen tudtam. Enheriel lehet az oka. Az a beszélgetés, amit akkor és ott lefolytattak. Habár aligha értettem rendesen, mi is a probléma, azt hiszem, ez az emberek számára gondot okoz.
Szophie szokott nekem mesélni. Amikor közösen, ketten megyünk valahová, ismeretlen helyre, mobozás előtt, séta közben, egy unalmas, fűben pihenős órán.. Rengetegszer. Mindenfélét, amit még neki meséltek kiskorában. Az emberek értékrendjét és gondolkodását tükrözték ezek a történetek, habár a végén mindig megbeszéltük, hogy mi az általa levont tanulság az egészből. Ő nem hitt abban, hogy a szerény, rendes, becsületes, okos és jó legkisebb hercegnő nyer a végén. Az ő meséi merőben jobban tükrözték a valóságot, legalábbis ő mindig ezt mondta. Azokban valaki vagy lopott, vagy tőle loptak. És a nagy hatalom azt jelentette, hogy nem érzi a főszereplő annak súlyát, hogy mit nem lehet csinálni. Viszont a meséiben mindig volt valami különös.. A herceg személye. Ő sosem volt szőke, sosem volt lovagias, bár sokkal inkább lovag. Azt hiszem, mind a ketten ismertük a herceget. De az Enheriel által mondott szavak egyike sem tükrözte azt, ami Szophie meséiben megjelent. Nem igazán akadt egyezőség. És azóta a találkozás óta csupa herceg nélküli történetet mesélt csak..
Eltettem a két petet a szobánkba. Most még Falat sem gondolta úgy, hogy feleslegesen lábatlankodnia kéne, szép csendesen megmaradt a terráriumában. Gazdám közben eltűnt a szobájában. Én pedig elmentem a céh konyhájára, tejet kértem és mézet a szakácsunktól. És készített nekem. Én pedig boldogan vittem fel gazdámnak a mézes tejet. Csendesen, egy szó nélkül adtam a kezébe, majd mentem ki gyorsan a szobájából. Azt hiszem, most jobb neki nélkülem.
A mézes tej.. Hallottam már róla elejtve aprócska szavakat gazdámtól. Megjegyeztem mindet, remélve, hogy egyszer majd hasznomra válik. Hogy egyszer majd hasznára válhatok ezzel a tudással. És közben mégis arra gondolva, talán jobb lesz, ha soha nem lesz rá szükség.
Tudom, hogy a szüleit ért tragédia után is ezt itta. És tudom, hogy a viadal után is. És a kávé után is.. Amikor rájött, Hati gazdája végleg elveszett..
És az édes méz hatására mintha előbújna belőle a gyerek, minden alkalommal kisimul az arca, megnyugszik. És nem kell sok, hogy mély, édes álmokba bocsátkozzon. Remélem, most is így lesz. De én az ajtaja mellett fogok őrt állni. Füleimet felé fordítva, egész éjszaka hallgatva minden tőle érkező neszt. Mert ez a feladatom, mint a szolgája, a testőre.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Vas. Dec. 21, 2014 12:59 pm

Harc a konok hógömbbel


Egy mozdulattal söpörtem le magam elől az összes tárgyat. A poharat, a villát, a tányért. Mindent. A terítőt, a vázát. Egyszerűen képtelen voltam enni, eszem hiába sugallta azt, hogy most már kéne, tényleg kéne. Sem süteményt, sem mást nem tudtam magamba tuszkolni, mert gyomromban valami egészen sötét, keserű dolog gomolygott.
Csak egyetlen tárgy maradt épen az asztal túlvégén. Egyetlen, mely már másodszor ússza meg, hogy pixelesővé változzon, nem úgy, mint a pohár, a tányér. Ott állt, és nevetett rám a kicsiny hógömb. Kihívott egy párbajra, és én képtelen voltam nyertesként kikerülni belőle. És ezért kacérkodott, incselkedett velem folyamatosan. Ott állt, épen, egészben. És én annyiszor össze akartam törni.. Ám mindannyiszor, mikor közeledni kezdtem felé, valami megakadályozott a továbbhaladásban. A mozdulatban. A lökésben, a törésben. Egy láthatatlan aurát vont maga köré, egy pajzsot, mely folyamatosan eltaszított, ellökött, és nem engedte, hogy bántsam. És lehetetlen volt áttörni gonosz szándékkal. Csak a kedves, balga volt képes megközelíteni. Az, aki csak sírva húzza végig ujjait rajta. Ő hozzáérhetett, ő, aki nem akarja bántani, összetörni, csupán csak fájdalmas emlékként meghagyni.
És én nem kívántam az lenni. Az első voltam, teljes véremben és lelkemben. Az első, aki küzd, aki ha kell, zúz, tör. Így pedig nem juthattam a közelébe. Nem volt rá mód. Csak távolról figyelhettem, ahogy kihívóan, biztos beton talpakon, mozdulatlan ácsorog ott, ahol hagyva lett. És örökkön bosszankodtam miatta.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Vas. Dec. 21, 2014 5:26 pm

A birkózás


Romokban hevert sok minden, ám a világ állt, és haladt tovább. És nem engedte meg nekem, hogy én leálljak. Ahogy a másodpercmutató egyre csak kattogott, úgy járt visszafelé az időm. És nem tehettem mindig meg, hogy elbújok a gondolataim elől. El kellett jönnie az időnek, amikor nem bújhattam többé monoton cselekvések mögé, amikor nem volt mire figyeljek. És a három nap akkor is kevés lett volna, ha minden percét a gondolatokba ölöm. De az lehetetlen volt, kibírhatatlan.
Megfordultam, és magamra húztam a takarómat, egészen a fejem búbjáig, eltakarva újra mindent. Ám az álom sehogy sem akart jönni. Így pedig egyedül maradtam, tökéletesen egyedül, annyira, mint talán még soha. Vagy csak nagyon régen.. Nem volt nii-san, nem voltak szolgák, nem volt semmi. Még a farkasom sem. Biztos vagyok benne, hogy mélyen legbelül még ő sincs nekem. Talán azért sietteti úgy a mobozást, hogy minél előbb elérjük a századik szintet, és eltűnjek az életéből..

Végül úgy döntöttem, engedek, nem küzdök a gondolatok ellen. Nagy sóhajjal adtam meg magam nekik, miközben farkas plüssömet erősebben öleltem magamhoz. Nyomást éreztem mellkasomban,  egyre erősebben, miközben valamilyen megmagyarázhatatlan köd szállt meg. Ide-oda csapongtam emlékek és érzések között, majd végül megakadtam egynél. A legelsőnél. Az egész annyira abszurd volt ilyen távolságból nézve.. Kibogozhatatlan, érthetetlen. Miértek tömkelege. Egyáltalán semmi ráció nem volt abban, hogy úgy alakuljon, ahogy alakult. Innen visszanézve.. Akkor annyira gondtalan voltam. Csak játszottam. Az egész csak egy játék volt. De már akkor is megsértett, mindent elrontott, faragatlan volt, bunkó. Egy eszeveszett. Emlékszem még akkori érzéseimre irányában, és kezdetben egyik sem volt túl kedves. Nem, én csak játszani akartam. Ő pedig kezdésnek ugyanazt rontotta el, ami a befejezést is jelenti. Már akkor is.. halálra volt ítélve ez az egész. Már akkor is kifogásoltam tettét, haragudtam rá. Vérig voltam sértve. Mégis hogy gondolhatja, hogy most nem reagálok rá legalább ugyanúgy, vagy még rosszabbul? Nem... Egyszer megbocsájtottam. Kétszer már nem.
Voltaképp innen visszanézve, talán az a birkózás volt a legvidámabb dolog a kapcsolatunkban. És ez szomorú. Hisz én egyáltalán nem akartam soha mást, csak hogy mellettem mindig ilyen aranyosan játsszon, és élvezze a játékot, hogy nevessen önfeledten, tiszta szívből. Hogy együtt tegyük mindezt. Dühös voltam rá. Akkor és most. A két eset majdhogynem hasonló, és mégis fényévekre áll egymástól az érzés. És most már amúgy sem ugyanaz. Nem játszottunk úgy, eltűntek a pajkos mosolyok, a bugyuta gondolatok, az incselkedés.. Majdhogynem minden kiveszett, ami annyira megtetszett benne. Ahogy komolyodott, úgy laposodott el a kapcsolatunk. Így nem csoda, ha nem volt elégedett vele. Valahol mélyen talán én sem. Alig nevettünk együtt. Pedig egy kapcsolat alapja, mozgatórugója a nevetés.. Változtathatnánk. Elölről kezdhetnénk.. De vajon lenne értelme? Másodszor is megsértett, ugyanazzal a módszerrel. Ha az elsőből nem tanult, semmi értelme újra megbocsájtani..
Egy eszköz. Talán végig csak egy eszköz maradtam. Hogy mihez, azt már csak ő tudja. De ha céllá is váltam, nem tett eleget meg. "...ha győzni akarsz, a bármi nem lesz elég. Mindent meg kell tenned érte" És vajon a minden még elég lenne? Hisz én, úgy hiszem, mindent megtettem. Csillogó pólóvá sajnos fizikai lehetetlenség válnom.
Pancsi pancsi, pancsi, pancsiiiii..
Csikicsikicsikicsiki...

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Vas. Dec. 21, 2014 11:05 pm

Spoiler:



Peeking Valley

Ő nyert. Csak most tudatosult bennem a gondolat. Egyáltalán nem az én győzelmemről volt szó. Végig nem. A randevú az ő díja volt, nem az enyém. Én süteményt akartam. Erre egy általa választott időpontban, egy általa választott helyen..
Nem hiszem el! Minél többször gondolom végig a mondatait, minél többet  nyúlok vissza a múltba, annál inkább rá kell jönnöm, mennyire befolyásolt. Végig egy bábú szerepét játszottam csupán.
De közben a cukrászda és az egész játék az én kedvemért is volt, és az én feltételemet is teljesítette. Most akkor mi történt igazából? Döntetlen? És számít ez egyáltalán?
Hát hogyne számítana. Hiszen arról volt szó, hogy milyen helyen állok kettőnk kapcsolatában. Vagyis.. álltam. Ez pedig igazán fontos dolog, nagyon is. Bár így utólag talán egyáltalán nem is számít..
Mégis. Mégis tisztázni akarom. Sok dolgot akarok tisztázni most, hogy alkalmam van rá. Vagyis.. inkább muszáj. Ezeket végig kell gondolni.

Vajon olyan boldoggá teszi, ha más lánnyal sétálhat, mint engem, ha vele? Vajon azok a csókok jobbak? És ha igen, mitől? Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, miért lehet rájuk szüksége. Bosszant. Idegesít. Kiakaszt. Utálom azokat a lányokat, hisz képesek olyasmire, amire én nem. Elvettek tőlem valamit. A kincsemet. A nevetését, a boldogságának egy szeletét, amely engem illetett volna. Csak magamnak akarom. De hiába, ha képtelen vagyok elérni, ha nem tudom boldoggá tenni.. Így lényegtelen az egész.
Mindeközben újra és újra felvillant előttem egy naplemente, egy völgy, a bőrünket simogató langyos szellő.. "Jól csak a szívével lát az ember..."
Csillag..Csillag..Csillag.. Tekintetem a fülbevalóra vándorolt a szoba sarkában. Nem láttam, hisz este volt és sötét. Ám tudtam, hogy ott van. Voltaképp.. annyira.. szerettem Csillag lenni.

Vajon.. Miért nem beszélgetünk soha általános témákról? Milyen volt a napod? Mit csináltál? Persze, hisz azt csak nem mondhatta, hogy "Óóó, semmi különös, csak megcsaltalak.Rolling Eyes" Ettől még igazán mesélhettünk volna egymásnak küldetésekről, küzdőterekről, problémákról, akármiről. Beszélgetésekről, új emberekről, akiket megismertünk.. Igazából jól tudom, hogy ez csak nem fért bele soha az időnkbe. Annyira kevésszer találkoztunk.. Ahhoz képest, amit valójában igényelnék. Igazából nem is szabadott volna, hogy mellettem ereje legyen másra. Így viszont más mellett nem maradt ereje rám..

Szerelem. Még mindig nem értem a kifejezést. De azt hiszem, érzem. Legalábbis a fájdalmát biztosan. És nem létezik érzés, mely ne hordozna magában fájdalmat is adott esetben. Tehát ez létezik, biztosan. És érzem is. Kétségkívül. Szétszakít.

"Lehet, hogy bántani fogjuk egymást... de ez a játék része." Sosem hittem volna, hogy ennyire komolyan kell érteni a bántást. Nekem nem ér meg ennyi fájdalmat egy játék sem. Semmi. Épp azt akarom elkerülni azzal, hogy játszom.
A szívem.. Próbáltam rá hallgatni. De azt hiszem, jelen állapotban az volt a leginkább összezavarodva. Egyszerre gyűlölte és szerette a fiút. Egyszerre akart megszűnni létezni, és dobogni erősen, gyorsan, szerelmesen. És megszüntetni a konkurencia dobogását. És magára vonni az egyetlen figyelmét, akit egészen eddig érdemesnek tartott arra..
Vajon.. még mindig érdemes rá?

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Kedd Dec. 23, 2014 12:26 pm

Csak annyit tudok, hogy határozottnak kell lennem. Ha nem is mindenben, ám sokkal másképp kell hozzáállnom a dolgokhoz. Elsősorban úgy kellene viselkednem, ahogy hozzám illik. Akármennyire is le vagyok maradva sok emberhez képest, attól még frontharcos vagyok. Ezt pedig nem mondhatja el magáról akárki. Ez a tény már önmagában is egyfajta tisztességgel jár. És még a fronton belül sem a gyengébb réteghez tartozom, habár az erősekhez sem igazán sorolnám magamat. Valahol félúton helyezkedem el, azt hiszem. Viszont ez is jó pozíció, akárhogyan is nézzük. Rengeteg játékosnál vagyok magasabb szintű. És ha akarom, akkor a megfelelő kiállásom is megvan hozzá, hogy ezekre hatalmat gyakoroljak. Talán.. csak egy csöppnyi önbizalomra lenne szükség. Csak egy kicsit elhinni azt, hogy itt is képes vagyok jó lenni. És ha ez megtörténik, onnantól nem nehéz már, hogy önmagam legyek. Az az önmagam, aki annyira szereti a hatalmat. A csendesen játszó.
Ezt akarom elérni. És ehhez határozottságra van szükségem. Mindenhez csupán csak annyi kell, hogy visszatérjek a saját utamra. Lehet, hogy egy kicsit módosítok azon az úton, az elmúlt két év élményei alapján.. De a lényeg ugyanaz.
Nem vagyok, és nem is voltam diktátor. És nem is leszek. Csupán csak tiszteletet akarok. Azt pedig az eddigi hozzáállásommal, mint kiderült, egyáltalán nem tudok szerezni. Pedig azt hittem, az is egy jó út. Ám mégis.. Semmit nem kaptam meg, melyről úgy vélem, járna nekem. Semmit. És ez elkeserítő. Talán jobban, mint akármilyen történés az elmúlt napokban. Lehet, hogy sok dolgot elértem. Lehet, hogy boldog voltam. De számomra a piramis alján, a fiziológiai szükségletek mellett helyezkedtek el ezek a dolgok. Egy darabig meg tudtam tagadni magamtól őket, mint ahogy egy darabig víz nélkül is elél az ember. Vagy csak kortyokon. De most jött el az ideje, hogy azt mondjam, elég. Természetem amúgy sem alkalmas a koplalásra..
Ez az egy volt, amit biztosan elhatároztam. Másokkal szemben, persze. Mert hogy mellette is képes lennék-e tartani magam, azt nem tudom. A közelében egyébként is mindig elpuhulok, és könnyedén elszáll minden határozottságom, vagy tartásom. Minden. Ő az, aki valahogy ledönti nálam ezeket a tulajdonságaimat. Még akkor is, ha nagyon akarom tartani magam hozzájuk. Vele szemben gyenge vagyok..

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Kedd Jan. 06, 2015 9:53 pm

Az üzenet járt a fejemben, és ezer másikkal viszonoztam azt az egyet. Ám válasz egyikre sem jött. Csak a betűk, a sötét, komor, áthúzott betűk. Megint. Mindez történt újév haván, januárban. Egy mocsokkal és szennyel teli világban. Bezárva egy istenháta mögötti világba, ahová nem ér el semmilyen segítő kéz. Hehehh, mintha odakint lett volna..

Rémektől zsúfolt, kopár hely, szépséges külsőbe csomagolva, átitatva az előretörés boldog fényével, miközben üres a cél, száraz az út, és nem vár kijutás.
Az egész hazugság. Nincs száz szint. Nincs szintlépés. Itt végtelenség van. A halál. Az idők végezetéig itt fogunk rostokolni, ölve a mobokat, simogatva a nyulakat, mámorban, és a hitben, hogy ez így rendben van.

Mégis milyen elvetemült agy szüleménye az egész? Mi az, amit nekünk ezek a programozók adtak? Valószerű. Ám mégis, annyi szín van, melyet az ember nem lát, csak néhány állat. Most képzelj el egy olyan színt, amilyet nem ismersz.. Ugye, hogy lehetetlen? Kayaba nem tudta újrateremteni a valóságot. Mert ő nem képes létrehozni az ember által nem ismert színeket. Nála nincs dimenzió. Nála nincs semmi. Csak álca, egy festmény a világ valódi arca felett.
Valamennyire sikerült a kintit újra teremtenie. Vagy.. nem is. Mi teremtettük magunknak. Csak ide kellett hoznia az embereket, akik ugyanolyanná mocskossá teszik az egészet.

De mégis mit érdekel ez engem? Miért foglalkozok vele? Számít ez? Szükséges? Ugyan már! Hazugság! Butaság! Gyűlölet? Lényegtelen. Nem fontos. Nem létezik.

Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Sötét van, hideg van. Látszik a lehelet. Összehúztam magamon kabátom, és úgy lépdeltem tovább a kihalt utcán. Lépteim nyomán visszhangot vert az utca.
Miért is megyek? Hova tartok?
Fontos ezt tudni? Csak menj!
Engedelmesen lépkedtem, nem figyelve a sötétet magam körül. Az körülölelt, ám nem fenyegetett. Így lényegtelen volt. Nem kellett vele foglalkozni.

Nem emlékszem. Mi vezetett erre az útra? Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Miért? Ez a kés.. Ezt ismerem! Hogyan? A boltomban? Az üveg.. A kirakat.. De mi ez? Ki volt? Hogyan?
Fenyeget.. Fenyeget? Talán ismer? Szerinted érti? Te sem érted, te sem tudod. Csak menj! Csak megyek.. Csak dúdolok. Csak szorítom kezemben a kést..

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Kedd Jan. 06, 2015 10:26 pm

Nem értem, miért. Nem értem, hogyan. A világ mocskos, az emberek önzőek. A családok, a gyerekek, az apák, az anyák, mind. Összeszorított foggal ülök, kint hideg szél tombol, bent meleg nyugalom. De ez csak a látszat. A ház lassan hűl ki. S a levegőben vibrál a feszültség, a torokban ott ül a ki nem mondott szó, a szemekben az gyűlölet. Én sem vagyok jobb. Egyikünk sem az. Egy apokaliptikus szörny sem képes itt már rendet tenni. A tökéletes elpusztulás, a vég. De még úgy is maradna szenny, mi hirdeti, valaha emberek éltek e világban. Vétkeztek, pusztítottak, s mindvégig csak magukra gondoltak. Egyesével.
Az, hogy ezt meglátom, hogy rossznak tartom, nem szent beszéd, nem megváltás. Semmivel sem emelkedem ki a ganaj közül, melyben még egy disznó is finnyás kotorni. Ezzel is csak saját önzőségemre mutatok rá. Mert magamnak akarom a jót, a szépet. Hogy egyedül legyek trágya kupac a sok jó között, hogy a sok jó között csak én lehessen rossz, hogy magamnak tudjak mindent, mi élvezet. Ez is, most is, csak azért van. A komfortérzetem nem engedi, hogy lemondjak róla. Azért, mert nekem így volt kényelmes, így volt jó.
És ahogy a szavak, a sóhajok gyűlnek, úgy lesz egyre könnyebb a teher. És úgy válik egyre egyszerűbbé az együttélés. Az eddigi káosz lassan eltünedezőben, ám az féreg, mely fáradhatatlanul rágja magát az ember bőre alatt, egyre közelebb kerül a lélekhez. És ez a nyomasztás, ez a rengeteg baj mind itt marad alul, az ember bőre alatt, elrejtve, és mégis, ki-ki türemkedve. Hol itt, hol ott, mikor ekkor, mikor akkor.
Mi is volt a probléma? Mit is akartam elérni ezzel a szent beszéddel a világról? Mi volt az elején? Nem tudom, nem emlékszem. Már leülepedtek a gondolatok. Nem vibrál a világ. Most csak a semmi van. Vagyis.. csak egyvalami. A féreg, a testetlen, a gonosz szörny, melyet magunk teremtettünk. Egyre súlyosabban nehezedik rám a káosz. És már én sem látom a kiutat belőle. Valami bajom volt. Hogy mi, azt már én magam sem tudom. Az emberiség. A világ. Minden. Mindent okolni kezdtem, és okká is váltak akaratlan. És az ok végül eltűnt a nagyvilágban, a mocsokban..
Félek. És utálok.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Kedd Jan. 06, 2015 11:01 pm

És mégis. Kapaszkodunk a reménymorzsákba. Küzdünk akaratlan, a jobblétért, a saját boldogulásunkért. Az ember minden cselekedete csak maga miatt van. És azt gondoljuk jónak, amit akarunk, azt teszünk jobbá, amit akarunk, azért bánkódunk, amiért akarunk. Ezt a hétköznapi emberek értékrendnek nevezik. És az egész folyamatot jellemnek titulálják. De mi is az a jellem? Vajon arról a fogalomról van-e szó, amit először belegondolunk, amikor meghallunk, vagy ennél jóval többről van szó?
Szerintem kevesebb, sokkal kevesebb az egész. Hirtelen gondolatok, döntéseknek elnevezett cselekedetek, válaszok..
És a szikra. Amikor valami végre sikerül, amiét küzdöttél. A remény, a boldogság, az öröm. Ezek mind-mind fogalmak, melyek örömöt okoznak sivár kis életünkben. De mit is jelent az öröm fogalma? Egyáltalán szükséges nekem mindezzel foglalkozni? És kergetni a boldogságot?
Úgy gondolom, megtapasztaltam már ezeket a fogalmakat, az érzéseket, és élveztem őket. Önző lényként tovább hajtottam őket, egyre, egyre, eltelni velük, lubickolni bennük. De vajon több lettem-e tőlük? És kevesebb nélkülük? Egyáltalán mi a célom? Ezek elérése? Vagy más? És akkor mi? Nekem nincs is célom! Ez butaság. Nincs is rá szükségem. Akkor minek élek? Miért teremtődtem erre a világra? Kell nekem ezzel foglalkoznom? Majd eldönti az, aki teremtett.
Csak nem vallásos vagy? Ilyen bugyuta, teremtős gondolatok.. Az anyám és apám teremtett. Ők pedig aligha adtak célt a kezembe. Aligha tettek érte akármit is..
Nem, ez nem vallás. Csak a kezedbe kellett adnom valami megfoghatót. Valahogy el kellett magyaráznom neked a gondolatom. Mert élő szóban nincs kifejezés erre. Talán a tengés.. Nincs más dolgom, csak lenni. És azt tenni, amit épp gondolataim az agyamban diktálnak. Ennyire egyszerű. Független jellemtől, ideológiától, mindenféle buta szótól. Nem kell ezekre figyelni!
Akkor az emberek miért hódolnak ezeknek? Az nem a saját jellemük?
Néha nem. Néha csak követnek másokat. De ők mindvégig azt gondolják, hogy a sajátjuk. Lehet, én is követek egy ilyet, csak nem tudok róla.. Fogalmam sincs. Azt tudom, hogy nem kell egy jellem alá tömörülni! Pillanatnyi döntések. Ebből áll az egész..
De hisz.. Eddig is így játszottam. :3 Ezután is ezt kell tenni csak..
Butaság-butaság. Eddig egy gondolat köré csoportosítottad magad: benti Szophie. Mintha létezne ilyen.
Akkor te.. Nem a kinti vagy? Dehogy, a benti vagyok. Akkor én vagyok a kinti? Mindketten. Vagyis.. Nem vagyunk ketten. Csak én vagyok. Csak én vagyok.
De cél nélkül...? Cél nélkül. Reménymorzsa nélkül. Kapaszkodás nélkül. Mert már nincs mibe. Rá kellett jönnöm, hogy ez értelmetlen. Hogy magamnak vagyok az egyetlen társ. Hehehh.. Legalább értelmes. Az összes többi butaság. Magamnak kell boldoggá tennem magamat. A többiek csak szomorúságot hagynak. Kivéve, ha valaki olyan okos, mint én.. És ha rájön, hogyan is kell ezt csinálni. Hogyan is kell tengődni..
És fúj a szél, és fúj a szél, és kopogtat az ablakon.~ ♪ ♫

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Szophie on Pént. Jan. 30, 2015 8:48 pm

Szokatlan volt számomra, hogy magam járjak ilyen helyekre. Rengeteg mocsokra számítottam, ám szerencsére csalódnom kellett. Tiszta, száraz helyre léphettem be az esőről. A szobát nagy belmagasság jellemezte, , fehérre mázolt falain csak egy parasztlányt ábrázoló kép függött, szerény bútorzata csupán egy-egy kopottas székből, és egy széles asztalból állt.
Nem volt ott senki. Esernyőmről a víz lassan tócsává gyűlt mellettem, miközben azon vacilláltam, vajon beljebb lépjek-e, vagy elmenjek, mit csináljak.
Végül megoldotta a kérdést a mögöttem nyíló ajtó, melyre hirtelen megfordultam, hátráltam, védekezően magam elé emelve idomárbotom. Vezér odakint vár. Ha ellenség jutott be ide, akkor rajta már átjutottak... akkor nagy szarban vagyok!
- Nyugi, kislány! - hangzott az ismerős, magas, gyerekes hang, melyre lenyugodva léptem egyet előre, feszes izmaimon, testtartásomon engedve. Kezemet szokás szerint kézfogásra nyújtottam, majd a szék mellé léptem, és néhány bizonytalan pillantás után leültem rá, szemben Kun foglalt helyet.
- Miért itt? Mi ez az intézkedés? - tértem rá rögtön a kérdésre, mely leginkább foglalkoztatott.
Bizalmasan előrehajolt, várt egy kicsit - talán fülelt, figyelt -, majd szinte alig halhatóan suttogta:
- Követnek téged. - meglepett pillantással illettem a kijelentést, de hamar elültek érzelmeim. Komoran bólintottam, és intettem, folytassa.
- Kazuma követése közben figyeltem fel rájuk. Szerencsére én jobb vagyok. - húzta ki magát, egy pillanatra büszkeség csillant szemében.
- Máskülönben nem alkalmaználak. - közöltem magabiztos mosollyal.
- Szóval.. - vette fel újra a komor, de még így is kisfiúsan aranyos tekintetét.
- Úgy döntöttem, megfigyelem a lányt.. - folytatta.
- Mintha parancsoltam volna ilyesmit. - vágtam bele a szavába elégedetlen morgást hallatva.
- Mert nem adtál volna rá parancsot? - kérdezte széles, talán kissé cinikus mosollyal, ami nagyon nem tetszett nekem.
- Az embereim ne legyenek önállóak, és kész. - morogtam.
- Ugyan, hisz ebből csak hasznod származik.. - próbálta oldani a hangulatot, nem is tudom, miért.
- Akkor se! - csattantam fel.
- Most akkor mégse meséljem el? - kérdezte, hátradőlve a székében, magabiztos mosollyal.
- Ne provokálj. - jegyeztem meg hűvösen. - Vegyél vissza a viselkedésedből. - fogaimat erősen összeszorítottam.
- Na tehát, annyi a lényeg, hogy a lány Kazumát követte, majd téged. - zárta rövidre.
- Csodálatos.. - nyöszörögtem, beletúrva a hajamba.
- De inkább a fiúra van rászállva, veled kevesebbet foglalkozik.
- Ez a rosszabb hír.. - sóhajtottam. Erősen bennem élt még a börtön gondolata, melyből alig szabadult élve Zu, majd azok a dolgok, amiket a boltomban mondott.. Ideges lettem.
- Információ. - szűrtem a fogaim közül. - Szerezz nekem információkat róla! A lehető legtöbbet! Vajon mennyire lehet veszélyes.. Hinari megfigyelését pedig abbahagyhatod. - sóhajtottam fel. - Azt hiszem, most egy ideig körülötte nyugalom lesz. Illetve.. Hagyj fel mindenki követésével. Csak rá koncentrálj. És a másikra, amit a múltkor mondtam.. - adtam parancsba, majd hátradőltem a székemben, és még egy darabig magam elé nézve ücsörögtem. Kun csendben várta, hogy végiggondolhassam a dolgokat.
- Egyébként.. az.. hogy halad? - kérdeztem aztán hosszabb csend után.
- Nem túl jól. Nem akarok semmit mondani, amíg nem tudok biztosat. - sóhajtott most ő fel. Tudom, hogy ez nem csak engem érdekel, és nem a pénzért vállalta el. Valamiért neki is fontos.. Igazság szerint Kunban az a legjobb, hogy minden, de tényleg minden érdekli, és tesz is azért, hogy megtudja. És mindezt képes diszkréten kezelni. Bírom a kölyköt. De ez miatt vannak problémáim is vele.. Túlságosan önálló.
- Rendben, azt hiszem ennyi. - keltem fel aztán helyemről, esernyőmet felvettem magam mellől, majd kiléptem a viharba.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2335
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
6878/6900  (6878/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: szösszenetek

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.