Lowebright Vidámpark

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Henzon on Pént. Márc. 15, 2013 10:21 pm

Korábban egy kisebb város volt, ami egy "Destination Skyline" nevű céh fennhatósága alá tartozott, a kobold invázió alatt azonban átépítették vidámparkká, és végül az is maradt, bár értelemszerűen sok kobold témájú játék maradt hátra utánuk. Különlegessége, hogy a terület nem védett, így tanácsos rajta maradni az óriáskeréken és társain.

_________________
Mesélői Adatlap ||| Játékosi Adatlap ||| Good Fucking Night
Mesélői szín: goldenrod ||| Játékosi szín: burlywood
Küldetéseim:
avatar
Henzon
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 231
Join date : 2012. Sep. 26.

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
689/700  (689/700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Koshitsu Esutel on Vas. Márc. 16, 2014 12:21 pm

// Ran ^^ Régi játék, amikor hősünk még nagyon is élt! Razz //

* Soha nem jártam még ebben a kicsi városkában. Vonzott a tudat, hogy bár település, még sincsen a városokra jellemző védelem benne. Úgy nézegettem a házakat, utcákat és az embereket, mintha a táj része volnának. Mintha valami antik, ősi különlegességet néznék. Pedig nem volt régibb a többi városnál, mégis ezt éreztem. A nem rég elmúlt események jutottak eszembe, a Nova. Az egy különleges harcsorozat volt. Talán azért is jelentkeztem rá, mert kíváncsi voltam, hasonló-e az íjász nagytornára. Egész jó eredményt értem el ott, második lettem. Itt a nován nem értem el dobogói helyezést (bár a pontok alapján igen, s csak két meccset vesztettem), mégis sikeresnek éreztem magam. Már eleve az, hogy az első nagy körben továbbjutottam, vagyis három ellenfelet legyőztem, az is szép munka. Büszke voltam magamra. Végülis még ezzel az eredménnyel is megelégedtem volna. De utána is nyertem, s csak egy őrült petzabáló, s egy bunkó árnyharcos ellen vesztettem. Mindegy, ha az eredmény másoknak nem túl feltűnő, én elégedett voltam vele. Főleg, hogy kiderült, az a titokzatos alak, akit simán legyőztem, Anatole volt, a céhvezérem. Mikor ezt megtudtam, először totálisan ledöbbentem, majd egy nagyot nevettem. A Stella győztesét Nován feldaraboltam! Ez már elég volt nekem, s bármikor, amikor a novára gondolok, kellemes érzés lesz úrrá rajtam... béke. És ez nekem elég. Azt hiszem ez a harc volt az, ami döntésre késztetett. Még soha nem vettem részt bossharcokon, még minibosson sem. De az Artesben a legtöbben - Anat, Vio és Ren - már voltak ilyeneken. Felnéztem rájuk. Bár talán azért, mert ők voltak az alapítók, a példaképeim voltak ők. Hasonló akartam lenni hozzájuk. De a vezér számomra mindig is Anatole lesz. Nem tudom miért, de erős lojalitást érzek irányába. Mert jó helyen vagyok. Tudom, hogy ott jó helyen vagyok. Bár a céhküldetésen csalódtam Renben, s már kerülöm is őt a káténk óta, de volt egy alkalom, amikor Anatolet és Violettát lehetőségem volt kisegíteni. Nagy bajban voltak, s a jelenlétemmel egy kicsit segíthettem rajtuk. Ez tette rá a céhdöntésemre a pecsétet. Maradnom kell. Bármi is lesz. Valamint végre el kell kezdenem a komolyabb harcokat is. Az elszántság megvolt hát bennem. Kicsit a magabiztosságom is nőtt. Tudtam, hol a helyem, így már egészségesebben tudtam nekilátni a mai napnak is. Szebb volt a reggel, a városon kívüli vidékek sem rejlettek számomra titokzatos gyomorgörcsös veszélyeket. Úgy éreztem szabad, s legyőzhetetlen vagyok. Teli szájjal mosolyogtam bele a nagyvilágba. *

// A hsz számomra egy kis segítség, összegezve, hogy hol is tartok az időben, mit élt át Esu ekkora, s mit még nem. Kb 9es szinten vagyok.//
avatar
Koshitsu Esutel
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 806
Join date : 2012. Dec. 19.
Age : 21
Tartózkodási hely : Artes Limen

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1900/1900  (1900/1900)
Céh: Artes Liberales

Felhasználó profiljának megtekintése http://syrup.blogger.hu/

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Tatsuki Ranmaru on Hétf. Márc. 17, 2014 10:26 am

//Esu Smile//

A határszélen ültem, és vártam a nagy rohamot, azt a mobáradatot, ami elsöpri majd ezt a kis várost a létezés pereméről. Merthogy ott volt már egy jó ideje, pengeélen táncolt létének jogosultsága ebben a mátrixban. Az, hogy éppen ma történik meg a generált ellenséges hordák betörése statisztikailag abszolút lehetséges esemény volt a horizonton. Csodálkozásom alapja, hogy ez eddig nem történt meg, olyan adatokból építkezett, miszerint az elmúlt egy évben (mínusz a felnyitásáig tartó idő, amíg erre a szintre értünk), is volt már esély a szervezett támadás megindulására. Így ültem egy kiugró kősziklán a város peremén, ölemben a Fénnyel, és vártam a felugró quest-ikont. „Védd meg a várost. Ha kell az életed árán is” – valami ilyesmi címet tudtam elképzelni neki. Egyszer már győztük a vírusos húsvéti nyuszik felett. Most sem lesz másként. Én már készen álltam – ez biztos volt!
Artemis-szel együtt tölteni az időt amúgy is könnyítette a várakozást. Remek társaság volt, máig nagy élményt jelentett minden reggel mellett ébredni, azzal a tudattal, hogy Ő az enyém. Az egyik fókuszom állandóan rajta pihent. Megnyugvást találtam díszítésének egyenletes vonalvezetésében, színinek megnyugtató harmonizálásában. Közben mégis hihetetlen erő feszült benne: elemi energiák szabadultak el minden egyes alkalommal, amikor nyilat generált, és így tüzelhettem. Csodáltam őt, és egyben hálás voltam a sorsnak, hogy vele lehetek! Reméltem: kapcsolatunk egy életre szól. Előbb fogok én elpusztulni, minthogy ő másvalaki tulajdonába kerüljön.
Később vettem csak észre, hogy görcsösen szorítom magamhoz. Kiengedtem az öklöm, megtornáztattam az ujjaim. Valahogy oldani kívántam a várakozás során felgyülemlett feszültséget. Felálltam, karkörzéseket csináltam. Guggolás. Megmozgattam kicsit a kitartás-mutatóimat. Jól esett a mozgás… Visszatelepedtem a helyemre.
Egy egyenlet felírásán gondolkodtam: mennyi idő, amíg a horda ideér, ha éppen ma támad?

_________________
A Fegyvermester
Állandó akciók: érccel rendelkezőknek és árubeszállítóknak! Foglalási lehetőség! Kezdők támogatása!

pontozás:
Élet: 14 +5 -> 95 HP
Fegyverkezelés: 47 +4 -> 51
Kitartás: 11 +2 -> 13
Gyorsaság: 26 +8 -> 34
Speciális képesség: 7 +5 -> 12
Páncél: 11

1x Természet Gyűrű (+1 élet)
1x Gyorstalpaló (+8 gyorsaság)
1x Vas Sisak (+7 páncél)
1x Bőrruha (+4 páncél)
1x Tünemény Gyűrű (+2 élet, +5 speciális képesség)
1x Hősi Köpeny (+2 élet +2 kitartás)
1x Artemis (L) (+4 fegyverkezelés)
Artemis nyilai meg vannak áldva, így minden egyes találatkor egyel többet sebeznek. Először a használó sebzésével megegyezőt, majd plusz egyet, majd az előző értékhez megint plusz egyet, mindaddig, amíg a pluszok száma el nem éri a fegyver szintjét.
avatar
Tatsuki Ranmaru
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 606
Join date : 2012. Aug. 01.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
115/1700  (115/1700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Koshitsu Esutel on Szer. Márc. 19, 2014 9:10 am

*Csendes volt a város. Kevesen éltek benne, ami nekem furcsa volt, mégsem lehetett meglepő. Hisz ki az, aki egy nem biztonságos helyen élne?! Így bár szokatlan volt, hogy keveseket látok, meglepő volt, hogy látok is valakiket. Az egyik kis kocsma-fogadó-féleség teraszán iszogattak egyesek. Mosolyogtam őket látva, mert fegyvereiket magukon hordták, s teljes felszerelésben pihentek. Jó kedvük volt, mégis felkészültek egy esetleges támadásra. A fantasy hangulatát keltette életre bennem. Amikor a vándorok megállnak egy fogadóban, komótosan belépnek az ajtón, a város emberei hidegen fogadják az idegeneket, s vagy elhallgatnak, vagy kötözködni kezdenek. A titokzatos vándorok villogtatják a városlakókra a szemeiket fenyegetvén őket, hogy ne merészeljenek támadni, különben megbánják, s mintha ezt akarnák nyomatékosítani, jól látható helyre teszik fegyvereiket. Mindig is imádtam az ilyen történeteket! Szabadidőmben simán elkezdtem volna magam is kreálni egyet, csak hát nem tudhatom, hogy ha kijutunk a SAO-ból, nem vész-e el amit eddig alkottam. És az, hogy elveszítsem valamely nagy munkámat, amibe a szívemet is beleadtam... hát nem volt hívogató tény. Így csak szabad perceimben, amikor egy történet magával ragadt, leültem, lehunytam szemeim, s próbáltam eszembe, s a szívembe is belevésni az érzést. Nem egyszer keltem fel úgy a fotelemből vagy az ágyamból azzal a gondolattal, hogy: ha kijutok, ezt meg kell írnom! Ezzel a különleges nosztalgikus, fantasyi-feeling-ű állapottal haladtam kicsit tovább a városon. Kíváncsi voltam a környékre. Sétám végén láttam valakit... tornázni. Hmm... végülis nem rossz ötlet. Bár most nincsenek csontjaink, amiket megropogtathatnánk, de nem ártana egyet néha nyújtózni. Igazából nem is foglalkoztam volna az illetővel, ha meg nem láttam volna az arcát, amikor leült egy kis sziklára. S felismertem a híres Íját.*
~ Ranmaru? ~
* Mintha eltalált volna íjával, nyílvesszőként hasított belém egy különös érzés. A párbajunk... különleges volt, élvezetes, mégis elégikusan szomorú. Szerintem bolondnak tart. Ostobán viselkedtem. Félreértettem szavait és viselkedését velem szemben. A harc után otthon volt elég időm végiggondolni beszélgetésünket s az egész párbajt. Mikor rájöttem, milyen ostoba is voltam, a homlokomra csaptam, s nem tudtam, hova bújjak el magam elől szégyenemben. Már bántam, hogy akkor erősen leosztottam. Nem vagyok az a típus, aki odamegy bárkihez, legyen az ismerős vagy ismeretlen. Mégis, Ran magányos ücsörgése, s egyszerűen csak a jelenléte arra késztetett, hogy menjek oda hozzá. Vonzott magához. Hogy miért, azt nem értettem. A mosoly enyhült az arcomon, mégsem tűnt el teljesen. Kissé félszegen lépkedtem felé. Teljes felszerelésemben voltam, s nálam volt az ő korábbi íja. Mert igen. Azóta megtudtam, hogy az az íj, amivel akkor harcoltam, régen az övé volt, ezért is akadt ki. Nem értettem, mi baja van azzal, hogy nálam van, hisz neki ott van egy sokkal jobb íj. Elé léptem a fiúnak, s enyhén meghajoltam előtte köszöntésképen. Mintha... tisztelném. Nem bírtam ki, muszáj volt szélesebb mosolyt húznom szám szegletére, amikor a szemeibe néztem.*
- Üdv, Ranmaru! Emlékszel még rám?
* Tettem fel kissé bizonytalanul a kérdést, mert kitudja, talán totálisan elfelejtett engem, talán most ebben a pillanatban arra gondol: ki ez a nő? De talán ha az íjamra néz, felismer. Akartam, hogy felismerjen. *
avatar
Koshitsu Esutel
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 806
Join date : 2012. Dec. 19.
Age : 21
Tartózkodási hely : Artes Limen

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1900/1900  (1900/1900)
Céh: Artes Liberales

Felhasználó profiljának megtekintése http://syrup.blogger.hu/

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Tatsuki Ranmaru on Szomb. Márc. 29, 2014 1:58 pm

Úgy történt, hogy megszólítva lettem, én pedig hunyorogva kukucskáltam ki gondolataim sötét lyukából, ahol eddig az egyetlen fényforrások egyenleteim világító betűim voltak. Még Artemis napnyi fénye is csak távoli melegség volt abban az univerzumban. Már-már dimenzióugrásnak tűnt kikeveredni belőlük, és a lányra nézni, aki fölém magasodott. Árnyékot vetett rám.
Esutel – dadogtam. Dadogtam? Nem, ezúttal sikerült szép sorban összekötnöm nevének minden egyes betűt. Mint valami muzsika! Csodálatos! – Sz-szia! – dadogtam. Ezúttal tényleg. Hiába, elbíztam magam! Az előbbi után azt hittem, soha többé nem eshetek ebbe a hibába. Lám, most mégis milyen mély gödörben voltam. Zavartan fordítottam el róla az összes tekintetem. Minden fókuszom. Most vettem csak észre, hogy azért is szűkült be egy pillanatra körülöttem a világ, ahogy ő megjelent, mert az összes fókuszommal őt figyeltem. Emelkedő mellkasát. Mosolyát. Hajának vonalát, ahogy a szél mozgatja. Szempillájának ívét, amikor pislog. Ruhájának szépen textúrázott hullámzását.
Persze, hogy emlékeztem Esutelre! Annak, hogy elfelejtsem, ki is ő, nagyon kicsi az esélye, konvergál a nullához. Próbáltam ellenállni, hogy néhány bizonytalansági mutatót gyorsan hozzávessek a számsoromhoz, de aztán próbáltam inkább a szituációnak megfelelni. Ebben sosem voltam jó.




Már majdnem mondtam valamit! Zavarban voltam. Igazán akartam kicsit beszélni. Mondjuk… Nem is tudom. Fogalmam sincs! Ez volt a legnagyobb baj.
Szia! – ismételtem meg zavartan a korábbi köszöntést. Egyrészt azért, hogy lássa, képes vagy teljes, egész szavakat végigmondani, másrészt, mert semmi nem jutott eszembe, és reméltem, hogy ezzel nem ronthatom el a beszélgetésünket. Hiszen… a társadalmilag definiált „beszélgetés” szó már ráillett rövid diskurzusunkra. Ezt mertem remélni. Esutellel beszélgetek!
Elvigyorodtam.

_________________
A Fegyvermester
Állandó akciók: érccel rendelkezőknek és árubeszállítóknak! Foglalási lehetőség! Kezdők támogatása!

pontozás:
Élet: 14 +5 -> 95 HP
Fegyverkezelés: 47 +4 -> 51
Kitartás: 11 +2 -> 13
Gyorsaság: 26 +8 -> 34
Speciális képesség: 7 +5 -> 12
Páncél: 11

1x Természet Gyűrű (+1 élet)
1x Gyorstalpaló (+8 gyorsaság)
1x Vas Sisak (+7 páncél)
1x Bőrruha (+4 páncél)
1x Tünemény Gyűrű (+2 élet, +5 speciális képesség)
1x Hősi Köpeny (+2 élet +2 kitartás)
1x Artemis (L) (+4 fegyverkezelés)
Artemis nyilai meg vannak áldva, így minden egyes találatkor egyel többet sebeznek. Először a használó sebzésével megegyezőt, majd plusz egyet, majd az előző értékhez megint plusz egyet, mindaddig, amíg a pluszok száma el nem éri a fegyver szintjét.
avatar
Tatsuki Ranmaru
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 606
Join date : 2012. Aug. 01.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
115/1700  (115/1700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Koshitsu Esutel on Kedd Ápr. 01, 2014 7:24 pm

* Kisit meglepődtem, de jó érzéssel fogadtam, hogy emlékezett a nevemre. Lágyan biccentettem egyet, hogy igen, ő vagyok. Meglepettnek tűnt a fiú. De talán azért, mert ki a fene gondolta volna, hogy egy ilyen helyen találkozunk ismét az eleve nagyon furcsa párbajunk után?! Bocsánatot kellene kérnem? Nem fogok, csak akkor, ha ne adj Isten felhozná a témát. De ha lehet, én hallgatnék a dologról, így is eléggé szégyellem magam. Mikor köszönt, én ismét köszöntem. *
- Szia! ^^
* Már csak azért is, mert előbb üdvöt köszöntem, s aztán hogy sziát mondtak, olyan furán hangzott, így mindenképp enyhíteni akartam a dolgot. Szóval ha mindketten sziát köszönünk, akkor az azt jelenti, hogy nem feszült a hangulat köztünk. Na mindegy, mint mindig mindent, ezt is túlbonyolítottam. Vártam, hogy mondjon esetleg valamit, hogy üljek mellé, vagy megkérdezze, hogy vagyok, de csak egy újabb sziát kaptam.
~O.o Heh? ~
*Hát... nem tudom, ezt hogy kell értenem. Talán már küldene is? Rolling Eyes Nem, nem. Nem fogom megint elszúrni a dolgot. Mikor ezerszer végiggondoltam a beszélgetésünket, rájöttem, hogy sok mindent félreértettem, amit mondott. Biztos voltam abban, hogy most sem rossz a szándéka. Láttam, hogy bajban van a beszélgetés, így gyorsan megszólaltam. *
- Öhm... Gratulálok az első helyért! Megérdemelted! ^^ De azért második lettem, aminek nagyon örülök! ^^
* Mondtam kissé játszva a büszkélkedést. *
- Láttad esetleg a Novát?
* Tettem fel a kérdést, hogy továbbgördítsem az eléggé gyatrán zötyögő beszélgetésünket, bár már megbántam, mert azért mégis az a két vereség elég szánalmas volt. Az mellékes, hogy a többi meccset mind megnyertem. Rolling Eyes Szerettem volna szívem mélyén, ha nézett volna engem a Nován. Ugyanakkor még inkább szégyellném magam, ha látta volna a bukásaimat. Nem tudtam, mit gondoljak. *
avatar
Koshitsu Esutel
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 806
Join date : 2012. Dec. 19.
Age : 21
Tartózkodási hely : Artes Limen

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1900/1900  (1900/1900)
Céh: Artes Liberales

Felhasználó profiljának megtekintése http://syrup.blogger.hu/

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Tatsuki Ranmaru on Szomb. Ápr. 05, 2014 1:32 pm

Köszönöm! – mondtam fennhangon, bár fogalmam sem volt, hogy milyen első helyezésemről beszélt. Hirtelen adatbázis-hibát jelzett a memóriám, így képtelen voltam bármilyen adatot is lehívni a múlttal kapcsolatban. A „verseny” címszó alatt semmilyen helyezések és eredmények nem szerepeltek. Igen bosszantó, amikor épp a legfontosabb pillanatban hagyják cserben az embert még a legmegbízhatóbb barátai is, mint a beépített memória és a belső adattároló eszközök. Az esze.
Esutel előtt nem akartam bosszankodni… és nem is tudtam. Utólag vettem csak észre, hogy mosolygok. Figyelembe véve, hogy ezen kívül semmi mást nem csináltam, csak néztem őt a fókuszaimon keresztül, és beszélni se beszéltem, mégis telt az idő, kezdett félelmetes súllyal nehezedni rám a helyzet súlya: éreztem, hogy valami választ kéne adnom. Valamire. De megint csak komoly problémába ütköztem: se a rövid, se a hosszútávú memóriám deaktiválta magát időközben. Megint csak nem emlékeztem, hogy mit is kérdezett.
Ne haragudj, de… nem értettem. Mit kérdeztél? – Szinte könyörögtem azért, hogy újra mondja el, mit is kérdezett. Egyáltalán nem akartam, hogy miattam szakadjon félbe a beszélgetésünk, pedig az eddig rendelkezésemre álló információk elemzése során arra jutottam, hogy eddig remekül haladunk a kommunikációs szakadék felé. Sőt a saját memóriám ássa ezt közénk.
Mostanában vacakol a… – kezdtem bele, de aztán csak bennszorult a mondat többi fele. Nem biztos, hogy díjazná, ha mindenfajta ostoba okokra hivatkoznék, miért is nem hallom őt. Az olyan lenne, mintha kifogásokat keresnék. Próbáltam más irányba terelni a beszélgetésünket.
Milyen az íjam? Mármint az íjad! Igen, az íjad. – Ostoba, ostoba, ostoba terelés! Soha nem voltam jó az ilyesmiben. Bárgyún mosolyogtam. Kezdtem meggyűlölni önmagam. Kétségbeesetten markolásztam Artemist, de ezúttal ő is cserben hagyott, és nem segített.

_________________
A Fegyvermester
Állandó akciók: érccel rendelkezőknek és árubeszállítóknak! Foglalási lehetőség! Kezdők támogatása!

pontozás:
Élet: 14 +5 -> 95 HP
Fegyverkezelés: 47 +4 -> 51
Kitartás: 11 +2 -> 13
Gyorsaság: 26 +8 -> 34
Speciális képesség: 7 +5 -> 12
Páncél: 11

1x Természet Gyűrű (+1 élet)
1x Gyorstalpaló (+8 gyorsaság)
1x Vas Sisak (+7 páncél)
1x Bőrruha (+4 páncél)
1x Tünemény Gyűrű (+2 élet, +5 speciális képesség)
1x Hősi Köpeny (+2 élet +2 kitartás)
1x Artemis (L) (+4 fegyverkezelés)
Artemis nyilai meg vannak áldva, így minden egyes találatkor egyel többet sebeznek. Először a használó sebzésével megegyezőt, majd plusz egyet, majd az előző értékhez megint plusz egyet, mindaddig, amíg a pluszok száma el nem éri a fegyver szintjét.
avatar
Tatsuki Ranmaru
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 606
Join date : 2012. Aug. 01.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
115/1700  (115/1700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Koshitsu Esutel on Szomb. Júl. 05, 2014 5:54 pm

//Visszatértem. ^^//

Nahát, nem hallotta volna, amit kérdeztem? ^^ Amúgy eléggé elvarázsoltnak tűnt ez a srác, mintha nem is itt lenne. Talán megzavartam volna valamiben? Azonban mosolyog. És aranyosan. ^^ Talán mégsem zavarom. Eléggé zavartnak tűnt a srác. Nem tudtam, mire gondoljak. Emlékszik a nevemre, majd dadogva kinyögi, hogy szia, aztán megint azt mondja, hogy szia. És most persze megköszönte a gratulációmat, de akkor sem tudom mire vélni zavartságát. Inkább nekem kellene annak lennem. Mégis csak Aincrad egyik frontemberével beszélgetek, amiről mások álmodni sem mernének. Számunkra a 10 legerősebb játékos a mi hőseink. Itt vagyunk kb 8 ezren, és ebből a több ezerből csak 10-en azok, akik képesek voltak ilyen eredményt elérni. Ők a mi sztárjaink, akiket csodálunk, akik a példaképeink, akikkel más körülmények között fotózkodnánk, autogrammot kérnénk tőlük. Vagy eleve az csodaszámba megy, hogy beszélhetünk egyikőjükkel. És itt van Ranmaru az orrom előtt, akivel nem csak beszélgethettem, de párbajozhattam is, sőt saját szavai szerint rám szavazott a szépségversenyen. Ez aztán a megtiszteltetés nem igaz? Mintha Brad Pitt odajönne hozzám, s ezt mondaná: Hmm, te vagy a legcsinosabb rajongóm. O.o És most mégis ő van zavarban. Talán ez a dolog az, ami bizonyítja igazán, hogy a sztárok is csak emberek. Ranmaru is csak ember, hiába frontharcos, hiába a  legjobb íjász.*
- Oh, semmi különöset, csak annyit, hogy esetleg láttad-e a Novát. Tudod... részt vettem benne, s bár elvesztettem két menetet, de sokakat legyőztem, aminek nagyon örültem.
* Mondtam mosolyogva. Majd ekkor egy újabb kérdés jött. Ránéztem az íjamra, ami Rané volt. *
- Oh, perfect! Nélküle nem érhettem volna el ilyen jó eredményeket. Büszke vagyok hogy a te íjad hozzám kerülhetett. Megtiszteltetés.
* Hajoltam meg ismét kissé játékosan. Egy kis csend következett. Nem akartam csak úgy elmenni. Bár azért jöttem, hogy megtudjam, neheztel-e rám, de nekem úgy tűnik, nem. A nevemre emlékszik, tehát tudja ki vagyok, így talán a kiakadásomra is emlékszik. Mégis kedves velem. *
- Gyönyörű az új íjad. Artemis a neve, igaz? Mikor és hol szerezted? Mindenki biztos csodálja. ^^
* Gondoltam folytatom a beszélgetést, s ha már az íjakról folyt a szó, jó lesz folytatásnak is. *
avatar
Koshitsu Esutel
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 806
Join date : 2012. Dec. 19.
Age : 21
Tartózkodási hely : Artes Limen

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1900/1900  (1900/1900)
Céh: Artes Liberales

Felhasználó profiljának megtekintése http://syrup.blogger.hu/

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Phobos on Vas. Okt. 26, 2014 6:48 pm


/Szophie - Zero/

Szomorú, hideg őszi napsütéses délelőtt. A szelíd fény valahogyan kellemesen udvariasnak tűnt a lovag számára, ahogyan végigvonult Lowebright utcáin. A sötét páncél és a fehér rostély óvta a hűvös időtől, így nemigen volt oka a panaszkodásra. Valahogyan kedvéhez valónak vélte az őszt. Egy kicsit sem örvendezve emlékezett vissza arra a bizonyos napra, amikor Anat rátalált, miközben zongorázott. Igaz, ha nem mentette meg volna attól, hogy előbb-utóbb az utálatba és az emberektől való tartásba fulladjon. Sokat átélt, és akadt még egy-két ember, akit érdemesnek tartott arra, hogy ne gyűlölje vagy vesse meg azokat. A gyűlölete nem esztétte fel teljesen, mégis, egy ketrecbe zárt, megsebesült fenevadnak érezte magát, aki mindent el akar taszítani magától, ami kicsit is bántja. Az élet ezen terhe, az árulás és a cserben hagyás fájdalmas pontnak bizonyult Raven számára. Félte a rossz érzéseket, bár nem is egyszer tapasztalta azt, hogy a szívének valami kellemetlen volt, mégis, az emberek árulása mélyre hatoló döfésnek tűnt a szóban forgó fiúnak. A harag és az egyedüllét megbízható támpontnak tűnt abban a fájdalomban, amit a fekete lovag hetek óra érzett. Még gyenge volt a bosszúhoz, és nem érezte úgy, hogy a lelkiismerete engedné gyilkolni. Ha Ende és a féreg életét kívánja kioltani, nem egy személyen vezet át hozzájuk az út. A fiúban tisztában volt a bosszú következményeivel, de nem a véletlenből és viccből kereste fel azt a személyt, aki szemrebbenés nélkül kivégzett egy lányt, a nyilvánosság előtt. Kazumát is ugyanaz a vérbosszú fűtötte, mint Ravent. A rokonszenv kézzel tapintható volt.
Pillanatnyi keserűségét egy dologgal tudta igazán csillapítani: dallal. Egy sugallat - vagy talán egy emlékfoszlány - azt diktálta, hogy a dalt már régóta ismeri, csak újra fel kell elevenítenie azon sorokat, melyeket régen könnyedén tudott. Noha sosem volt büszke hangjára, s általában a fürge ujjaira hagyatkozott, most a hangjára hagyatkozva énekelte azt, amit egy számára fontos személytől hallott először. Néha-néha elnémult, amikor úgy érezte, torka bereked és az éneklés fárasztó, ám ettől függetlenül a dal folytatólagos volt. Nagyjából minden második sornál leállt, hogy egyrészt felelevenítse az általa énekelt melódia szövegét, másrészt el tudjon gondolkozni az Aliceről kapcsolatos emlékein. A padon ücsörögve nézett az élénk kék ég felé, a napot szomorkásan szemlélve. Bár dalolt, voltaképpen senki sem figyelte: az NPC-k a hidegre és a nem éppen biztonságos, támadható környezetre való tekintettel visszavonultak házaikba. Lowebright leigázhatásától a fiú nem tartott, elvégre meg tudta védeni magát a moboktól vagy azon emberektől, kiknek nem tetszett sárga indikátora. Szenvedett, de nyugodtan énekelt. Érződött rajta, hogy szörnyű fájdalom emészti - ezt a dal melancholikussága tette oly nyilvánvalóvá. Rostélyát magabiztosan vette le, mintha tudatni akarta valakivel, hogy lelke valójában zokog.

_________________
Színkód: #AA6342 (szöveg), #804224 (dialógus)
avatar
Phobos
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 682
Join date : 2013. Sep. 15.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
2772/2900  (2772/2900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Szophie on Vas. Okt. 26, 2014 8:36 pm

El akartam menekülni. Újra visszasüllyedni az érzéketlenségbe. Fáj, rossz, nem értem, nem akarom. Csak azt tudom biztosra, hogy az jobb volt. A semmi mindig jobb, mint a rossz, még ha ez miatt a jót is el kell magamtól vetnem. Kezeimet a hasam előtt összekulcsoltam, arcomra gondolkodó, szomorú kifejezés ült ki. Így sétáltam már hosszú órák óta, lassan róva az erdőt egymagam, életem narancsban a rám támadó moboktól, mégsem érdekelt semmi. Nyári ruha volt rajtam, ám az idő hűvös volt, szeles, korábban még el is áztam. Kócos voltam, és minden bizonnyal karikásak voltak a szemeim is. Épp azért, mert többet akartam, mint a semmi. És ez a kapzsiság újra visszalökött a tanácstalanságba. Rég elfeledett kérdéseket tár föl újra. Cipőm alatt kopogott a kő, én pedig csak mentem előre, magam sem tudva, merre járok, vagy miért. Védett területen belül vagy kívül, lényegtelen volt számomra. Lehívtam a menüm, és egy szál cigarettát kotortam belőle ki. Elég sokat vásároltam, miután újra visszatért a kényszeredett dohányzó énem. Ez is egy rossz emlék volt, és ennek a mellékhatása a cselekvés. Meggyújtottam, és élvezettel szívtam be a füstöt, tartottam bent azt hosszan. Igazság szerint, azon voltam, hogy kiürüljön a fejem teljesen és tökéletesen. És utána a szívem. Ez a kettő volt a kulcsa annak, hogy tökéletesen elégedett legyek. Nem kellettek gondolatok, és nem kellettek érzelmek. És amikor már az utóbbiak nem lesznek meg, akkor visszatérhetek az előbbiekhez. Akkor majd sokkal tisztábban fogom látni a képe az emberiségről, a céljaimat, hogy ki vagyok és mire van szükségem. Csak vissza kell térnem a semmi állapotába. Ha egyszer meg tudtam tenni, most sem lehetetlen. Végül is most nem a szüleimről van szó, csupán néhány barát elvesztéséről. Csak a barátaimról és a szerelmemről kell lemondanom tudatosan, hogy aztán ne fájjon többé semmi. Egyáltalán mi értelme van kötődni hozzájuk? Kötődtem a szüleimhez, Askrhez, Ritához, és mind csak fájdalmat hagyott maga után.
És ott van az, amit Enheriel mondott. Egyszerűen nem tudom, hogyan is lenne helyes hozzáállnom a dologhoz. Nem akarok belekezdeni sem. Igazából nincs másra szükség, csak a felejtésre, és minden jó lesz. Csak az elmúlt két évet kell kitörölnöm valahogyan. Csak Hinarit, Zut, és Makotot.
- Cöhh, mintha ez egyszerű lenne! - dobom le dühösen a csikket, majd ugyanily dühödten rá is taposok.
- Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm! - fakadtam ki, majd térdre ereszkedve sírni kezdtem némán.
Ekkor hallottam meg a dalt. És ekkor jöttem rá, hogy hol is vagyok egyáltalán. Az ének egyszerre volt megnyugtató, és elszomorító. És a hang ismerős.
Közelebb mentem, haladtam felé, egy egyszerű késztetést követve. Mégpedig a megértést keresve. Raven?
Csendesen léptem mellé, leültem, úgy hallgattam. Ha nem vett észre, meg sem zavartam. Ha észre vett, hát bólintottam egyet csendesen.
Képzelem, mennyire nem festhettem bizalomgerjesztően kócosan, csapzottan, nyáriasan vékony öltözetben kínozva magam a hidegben..
Elővettem egy újabb cigarettát, és füstfelhőt eregettem a levegőbe.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2281
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6300/6500  (6300/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Phobos on Hétf. Okt. 27, 2014 11:41 am


Az éneklésben semmi és senki sem tudta megzavarni. Teljesen átadta magát annak a minimális örömnek, amiben részesült - még ha a dal oly szomorúnak is tűnt, hogy a szív is belesajdulhatott. Karjait ölbe tette, ujjait egymásba kulcsolva dőlt hátra a padon. Bal lábát a jobb térdére emelte, s néha-néha nagyot sóhajtott, amikor a levegő kevésnek bizonyult egy újabb sor megdallamosításához. A ritkásan fúvó hideg, őszi szél még akkor sem zavarta, mikor szemét a fiú hajtincsei akadályozták a látásában. Fél szemét lehunyva hunyorított egyet, majd kis meglepődöttséggel tekintete összefutott Szophieval, aki a lovag számára, enyhén szólva, nagy váratlansággal jelent meg. Nem számított arra, hogy a nyugodalmas harag perceiben társa akadhat – persze mióta újabb okot adtak az emberek iránt tanúsított gyűlölködésre, enyhe bosszúságot érzett, a meglepettség mellett, bár ennek külső jelét nem adta a szóban forgó lány tudtára. Szemét most már teljesen lehunyva, fejét az ég felé emelve énekelt, egészen addig, amíg a dallam véget nem ért. Melancholikus volt, de Alice tudhatta, hogy a melódiával Raven azonosulni tud – az új Raven pedig a szokottnál is jobban. Szenvedett, azonban nem feledte: a változás felelevenítette azt, amiért a fiú különleges… amiért ő Raven, és senki, de senki más. A valódi nevét maga mögött hagyva már tudta, mit akar és mit is fog véghezvinni, ha eljön annak az ideje. Várta a pillanatot, amikor minden terhe egy szemhunyásnyi idő alatt le fog hullani a válláról, s nem fogja semmi sem érdekelni, csak az, hogy elmúlt. A fájdalom elmúlt...
Gondolatban felbuzdult mosollyal nyitotta ki szemeit, s odafordult Szophiehoz. Döbbenten hőkölt vissza fejével, amint meglátta az idomárlány már majdhogynem siralmasnak mondható állapotát. Erőt vett magán, aztán elfordulva sóhajtott egy nagyot, megköszörülte torkát, még mielőtt bármi szörnyűség történhetett volna.
– Szörnyen festesz Rolling Eyes - mondta számára letaglózó őszinteséggel. – Már ősz van, még megfázol. – Már ha ebben a digitális börtönben létezett megfázás… A fiú eleinte nem tudta eldönteni, miképpen orvosolhatná ezt a bajt. Kezével elhessegette a felé fújó cigarettafüstöt, majd menüjét lehívva vette elő barna, kapucnis pulóverét, melyet annak idején előszeretettel viselt. Ezt követően udvarias, de türelmetlen torokköszörüléssel Szophie felé nyújtotta a ruhadarabot, arra várva, hogy a lány vajon elfogadja-e azt. És persze nem várhatta ölbe tett kézzel, ahogyan az idomár elmondja a problémáját... ha nem előbb, de utóbb úgy is kiderül, ám a fiú meg akarta spórolni a fölöslegesen eltékozolt idejét.
- Valami baj van?

_________________
Színkód: #AA6342 (szöveg), #804224 (dialógus)
avatar
Phobos
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 682
Join date : 2013. Sep. 15.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
2772/2900  (2772/2900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Szophie on Hétf. Okt. 27, 2014 4:21 pm

Hidegen felnevettem, miközben láttam, ahogy a fiú először magába akarja fojtani első reakcióját, de aztán mégis kinyilatkoztatja gondolatait.
- Kössz a bókot. - válaszolom elgyötört, szenvedő hangon, inkább magam elé meredve, mintsem a fiúra pillantva. Az csoda volt, hogy egyáltalán felfogtam a környezetemből érkező ingereket, hogy egyáltalán felismertem a fiút, és nemhogy  elkerültem, még mellé is telepedtem. Valamilyen különös vonzerő volt a dalban, melyet énekelt, a hangok még mindig ott csilingeltek a fejemben, a szívem a lassú ütemre dobogott. Kedvem lett volna dúdolni, dee azért mégsem, ha az ember olyan hanggal van megáldva, mint én. Inkább maradok a zongoránál, az nem igazán szokott hamis lenni.
Valahol tényleg bóknak lehetett nevezni azt a kifejezést, hogy szörnyű. Inkább illettem volna ennél rondább kifejezésekkel az állapotomat, már ha kívülről láttam volna magamat. Persze így is el tudtam képzelni, hisz ismertem az előzményeit a kinézetemnek. Belső és külső okait is. És most a külsőm végre tökéletesen mutatta a belsőmet.
Pedig nem jellemző rám az ilyen szintű letargia, hogy belső vívódások, gondok miatt elhanyagoljam magamat és a környezetemnek is megmutassam ezt. Egyetlenegyszer volt, hogy hasonló állapotban járkáltam, habár akkor még Angliában tettem, barangolva a birtokunkon. Itt annak híján a nagyközönség előtt tettem ugyanazt. Habár mindez egyáltalán nem volt tudatos. Abban voltam csak biztos, hogy magányra van szükségem, arra, hogy kitisztuljon a fejem, majd az érzéseim is. Nem feltétlenül következik egyik a másikból, mindenesetre mind célravezető lehet nálam. Az is lehet, hogy szükségtelen lesz végül eltörölni az érzéseimet. Fogalmam sincs. Még én magam sem látom a megoldást, a kiutat ebből a mostani helyzetből.
Magányra volt szükségem, most mégis társaságban csücsültem, Raven mellett. Ez sem úgy alakult, ahogy általában kellene. Így pedig biztosra veszem, hogy változtam valamelyest. Ami azt jelenti, hogy végül nem feltétlenül ugyanaz a megoldás fog születni, mint ami egyszer már született. Persze azért lehet, hogy annyit mégsem változtam, hogy más eredményre jussak. Ezt magamnak kell kitalálnom. Viszont ahhoz még idő kell.
Nem is figyeltem, és csak az elém tartott pulóverre kaptam fel a fejem. Nem volt rá igazán szükség, mert a játékban nincsenek betegségek, megfázás. Ám én mégis elvettem. A bőröm jólesően fogadta az általa nyújtott védelmet és meleget. Viszont nem szólaltam meg, nem tettem semmit. Nem voltam benne biztos, hogy jó az, ha visszább szorítjuk a fizikai hatásokat. Fogalmam sem volt, mi is lenne igazán jó, vagy rossz. Mégis, illemből magamra vettem a felsőt. Ezután megint nem mozdultam, csak szívtam a halál édes füstjét magam elé meredve, válaszokat keresve.
- Mint az gondolom látható. - biccentek. - De veled is. - jegyeztem meg. - Az a dal... Egészen azonosult velem. - folytattam tovább, még mindig a földet bámulva.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2281
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6300/6500  (6300/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Phobos on Hétf. Okt. 27, 2014 5:14 pm


Nem várt más reakciót a lánytól, bár nem is lepődött meg, mégis csodálkozva méregette, miközben belül, gondolataiban kinevette Szophiet. A fiú nem tudhatta, hogy mégis mi okozhatta mindezt az állapotot, de ami azt illeti, a csípős keserűségből érkezett köszönet nagy problémákra utalhat - olyan problémákra, amivel a lovag is küzdött. Csodálkozó pislogással elfordította fejét, bár teljes figyelme a gondokkal viaskodó idomárlányra összpontosult. Bal lábfejével gyermeteg módon kalimpált, aztán unalomból és - főképp - a kellemetlen helyzet elsimításának érdekében dúdolni kezdett. Ugyanazt a dalt, ugyanazzal a bánatával, melyet a szövegében is hordozott. Ismételten az a csönd állt be, mint az első találkozássukkor: mindkét esetben a fiú volt a nyitottabb, de már csak a lányon múlott, mikor és hogyan veszi fel vele a ritmust. A melódiát nem csak Szophie számára, hanem magának is dúdolta. Valamiért úgy gondolta, ha hangot ad szomorúságának, azonosulni tud a lány hangulatával. Barna íriszeivel egy darabig a városon túli vidékeket fürkészte, aztán fél pillantással az idomár minden legapróbb megmoccanását vizsgálta. Nem látott a fejébe, nem tudhatta, jelen pillanatban mire is gondolhat... lehet, hogy így a legjobb. A fiúnak elég volt a saját gondolatainak súlyos terhét cipelnie. Amiben tudta, meghallgatta, noha nem garantált semmi jót, ami a segítségére lehetne. Egyedül csak azért tűrte meg mindenféle nagy neheztelés nélkül, mert az utóbbi eszmecseréjük folyamán úgy tűnt, mintha maga Szophie is haragszik az emberekre. A rokoszenv - ahogyan Kazumánál - jelen volt. Ez furcsa, de semmiképpen sem ijesztő.
A lány végülis elfogadta a felsőt, amit a lovag közömbös szemforgatással jutalmazott meg. Nem sajnálta tőle, mégis, az egész szituáció különösnek ígérkezett. Ha nem is annyira ismerte őt, de Raven nem ilyen viszontlátásra számított. Ahogyan Szophie megszólalt, úgy a szóban forgó fiú felé fordult, és - a dúdolást berekesztve - csendesen hallgatta tömör mondani valóját. Egy darabig némán nézte, pókerarcot vágva, majd újból hátradőlt a padon. Nem számított arra, hogy a gondjai lelepzetlenek maradjanak, elvégre a dallal saját fájdalmát hangoztatta. A frontharcos mondandóját egy hümmögéssel nyugtázta.
- Nagyon régen énekelte nekem valaki, akit fontosnak tartottam. De ő is már csak egy emlék, amit nem tudok felidézni. - mondta kedvelenül. Mintha nem is magáról beszélt volna, az érzések másodlagosak voltak kijelentésében. Kis szünet után folytatta: - Tudod, igazad volt. Megint csalódnom kellett az emberekben. Még azokban is, akiket fontosnak tartottam. Ezért... - Ezért elmentem egy vörös segítségét kérni. A mondatot csakis gondolatban tudta befejezni, elvégre állítólag Szophienak is megvolt a maga baja. S amennyire ismerte az embereket, általános felháborodást váltott volna ki, ha beszél a Kazumával tárgyalt dolgokról. A társalgás kezdeményezésével a fiú a lány közvetlenségét kívánta elérni - pontosan úgy, mint azon a hűvös nyári estén.

_________________
Színkód: #AA6342 (szöveg), #804224 (dialógus)
avatar
Phobos
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 682
Join date : 2013. Sep. 15.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
2772/2900  (2772/2900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Szophie on Kedd Okt. 28, 2014 1:03 pm

Végül nem gondoltam, hogy tényleges válaszokat kaphatok, mint ahogy én magam sem adtam. Úgy nyújtottunk támaszt, hogy tényleges információközlés nem valósult meg. Egyszerűen elég volt a tény, hogy van, akit érdekel, mi van velem, vele, velünk. Hogy miért vagyunk most olyan állapotban, ahogy. Persze ez nem oldja meg a problémákat, de valahol jól esik az embernek. Habár fogalmam sincs, szükségem van-e arra, hogy jól essenek dolgok. Hogy egyáltalán ne úgy lássam az egészet, mint olyan kérdéseket és válaszokat, amit alapvetően elvár a társadalom. Talán csak illemből kérdezte? És ezzel egyáltalán nekem szükséges foglalkoznom?
Aztán a dallal kapcsolatban válaszolt valamire, amit meg sem kérdeztem. Viszont megragadta a válasza a fantáziámat, vagy legalábbis annak egy momentuma.
- Nem tudod felidézni? - kérdezek rá, immár a fiúra összpontosítva figyelmem, miközben arcomra kíváncsiság ül ki. Nem nagyon értettem. Ennyire régen lehetett? Nekem a gyerekkoromban vannak dolgok, amikre nem emlékszem. Habár ha emlékszem is, inkább tényként tudom, hogy történ ez meg az, mintsem konkrét képeket látok magam előtt. Ami azt illeti, nem is igazán akartam képeket látni, hiszen az túlságosan fájdalmas lenne. Nem gondoltam volna, hogy más is van ezzel így. És ha van, akkor miért?
Vagy fel tudná idézni, csak nem akarja? Tudatosan próbálja elfelejteni, mint én, vagy ténylegesen elfelejtette?
- Ühmm.. Mindig ez van. - bólintok. - Nem szabad elhinni a boldogságot és a bizalmat, mert amint ez megtörténik, tesznek valamit, amivel eljátsszák mindezt. - szomorúan lehajtottam a fejem, és arra gondoltam, mennyire is buta voltam, amikor újra ezt az életet kezdtem játszani. Amikor újra közel engedtem magamhoz valakit. Amikor újra érezni kezdtem.
Nem szabad, hogy akárki is fontossá váljon, vagy legalább olyan személlyé, akinek elvesztése fájhat. Így Askr és Rita esete is egészen összetört. Aztán most itt van még a bizonytalanságom magammal kapcsolatban. Ha szeretném sem tudom azt nyújtani az embereknek, amire szükségük van. Egyszerűen kevés vagyok. Makoto is biztosan ezért nem csak velem foglalkozott. Mert nem tudtam megadni neki azt, amire szüksége lett volna. Mert nem tudtam olyanná válni, akivel szívesen foglalkozna. Csak és kizárólag velem.. Cöhh. Nem értem, mi okból lehetnének ilyen elvárásaim, amikor idebent semmilyen hatalmam sincs. Itt nincs vér, itt senki vagyok. Sajnos keverem a két életemet, és amit odakint biztosra vettem, elvártam, azt idebent is. És pedig nem tehetném. Mert így nem érek semmit.
Habár azt hittem, reméltem, hogy ő nem ilyen okok miatt foglalkozik velem. Hogy talán... csak úgy fontos vagyok. Akkor viszont érdekelték volna bugyuta kis elveim. Foglalkozott volna vele, hogy mi az, amit megkövetelek.
Felsóhajtottam, és felkeltem, majd Raven mellé léptem, és hirtelen átöleltem, fejem a vállára hajtottam. Akaratlanul is engedtem magamnak, hogy érezzek. Képtelen vagyok már kívülről szemlélni a dolgokat, pusztán ésszel felfogva az eseményeket. És szükségem van az érzésekre. Szükségem van rá, hogy úgy érezzem, segítenek nekem. Szükségem volt az ölelésre.. És a dalra, a dallamra. Hallani akartam. Azt akartam, hogy átjárjon, meghatározzon.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2281
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6300/6500  (6300/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Phobos on Kedd Okt. 28, 2014 7:43 pm


Elérte, amit akart: a lány érdeklődését. Miközben kissé haszontalanabb témákkal próbálta a feszültséget oldani, Raven azon kapta magát, hogy közvetlenebbül viselkedik. Még ha el is zárkózott mások elől, egy sugallat a nyitottságra össztökélte. Ajkát egy bólintás erejéig felszippantva ühüm-öt hallatott, majd szemét lesütve, hátát görbítve előrébb hajolt.
- Nem tudom. - szólalt meg, kis váratva. - Régen vagy a közelmúltban, édesmindegy, csak azt tudom, hogy valahogyan, valamikor, de megtörtént. - sóhajtott egy nagyot. - Ilyen lyukas agya senkinek sincsen... - Mutatott kobakjára, s zavartan pillantott el, lényegtelen, merre, csak ne kelljen a pillantását Szophiéval viszonoznia. Talán még az arcát is forróbbnak érezte az átlagnál. Sosem szeretett az amnéziájáról beszélni, s bár a lánynak nem szó szerint említette, de valószínűleg már érthetővé vált a lovag mondani valója. Ettől függetlenül gyengeségét - már ha emlékezetkiesést annak lehetett nevezni - nem tudta palástolni. Az emberek mindig menőnek akartak tűnni, büszkeségükből, hogy takargassák érzékeny pontjaikat... ostobák, ráadásul hazugok. Lehet, én sem vagyok más... Raven nem akart mást, csak bizonyítékot - bizonyítékot, hogy ő nem olyan, mint a többi ezer és ezer. S amikor Szophie reakcióját hallgatta, nem tudott vitatkozni vele, túlságosan friss és erős fájdalma volt. Egy seb, amit az ölés visszataszító élvezetével tudott lemosni - Raven nyílt szándéka a bosszú volt, amiben sem Anatole, sem más céhtagja nem tudta meggátolni. A vért könnyező szörnyeteg elégtételre szomjazott.
A fiú belső sérülésének kellemetlenségére fájdalmasan hunyta le szemét, kezét pedig ökölbe rándítva összeszorított fogakkal folytott magába egy dühös kiáltást - pedig már nagyon kint akart lenni. Kapaszkodóért nyúlt, ám sem az nem segített rajta, akit a játék eleje óta mélyen tisztelt, sem azok, akiket többet tartott egyszerű harcostársaknál: a barátait. Nem csak mentora árulta el, de ők is. Nem törődtek vele... kitaszították... cserben hagyták... ellökték maguktól! Nem vállhatott érzéketlenné, mert egyszerűen túl sok érzés gyötörte, és ezek igazi fájdalommal jártak - s ami igazán fájt, azt nem nevezhette jólesőnek. Bár ez tette őt emberszerűvé, a fiú minden áron szabadulni akart. Mikor már azt hitte, hogy kitöréseivel csak szégyent hozhat magára, a legváratlanabb dolog történt, mire még ő maga sem számított. Nem mintha általában nagy igénye lett volna rá, s nem is először közeledtek így felé, a lány komfortos ölelése majdhogynem letaglózta Ravent. Hát így csinálják, mi? Menedéket keresnek a fájdalmuk elől. A megértés tettekbe öntött formája hatékonyabb balzsam volt, mint egy egyszerű "Tudom". Eleinte még nem tudta, mit kéne tennie, de aztán magától értetődő volt, hogy viszonoznia kellett: karjai lassan a lány dereka köré fonódtak, s kínkeserves állapotáról árulkodó ráncok elsimultak arcán. Nyugodtan nézett a föld felé, és egy elhaló sóhajjal vett erőt magán.
- Akkor jó nagy hülyék vagyunk, - beletörődően morogta. - hogy hagyjuk magunkat szenvedni.

_________________
Színkód: #AA6342 (szöveg), #804224 (dialógus)
avatar
Phobos
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 682
Join date : 2013. Sep. 15.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
2772/2900  (2772/2900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Szophie on Kedd Okt. 28, 2014 8:48 pm

- Mármint.. Te akkor tényleg nem emlékszel? - kérdeztem vissza, habár felesleges volt. Mégis, elsőre nem igazán akartam elhinni. Ám mire újra feltettem a kérdést, már én is tudtam, hogy igen a válasz.
- A játékban történt? Vagy előtte? - kérdeztem meg szemtelenül, hisz mint a reakciójából következtethettem arra, hogy érzékenyen érinti a téma. Mégis, kíváncsivá tett a dolog. Persze rajta áll, hogy végül válaszol-e. Én nem erőltetem.
- Dehogynem, az enyém. - nevetek fel aztán haloványan, ahogy csak erőmből és kedvemből telik. - Csak az én fejecském teljesen másképp lyukas. - vonom meg a vállam. - Az pedig sokkal rosszabb..
- Lehet, nem is olyan rossz dolog az emlékezetvesztés. Mármint.. én még örülnék is neki. - préselem vonallá számat, miközben elönt újra a keserűség. Én tényleg a felejtésen vagyok. Vagy legalább a probléma megoldásán. Vagy eltüntetésén. A legegyszerűbb az elfelejtés lenne..
A beszélgetés tovább haladt, nekem pedig újra kezdett nőni a gombóc a torkomban, és a súly a szívemben. Látszólag pedig Ravent is hasonló problémák gyötörték. Így aztán a legegyszerűbb megoldást választottam, amit választani lehet ilyen esetben. Sőt, nem is.. A legjobbat választottam, aminek egyszerű volt a végrehajtása, mindenfajta komplikálás, vagy energia befektetés nélkül. És nekem is jó, neki is.
Megöleltem. Hirtelen, hogy csak ellenkezni se tudjon. Bizonytalanul raktam kezem a hátára, ám amikor éreztem, hogy viszont ölelnek, valamilyenfajta megkönnyebbülést éreztem. Aztán váratlan dolog történt. Az ölelés hatására hirtelen összegyűlt mindaz, amivel eddig egyedül küzdöttem. És sírni kezdtem. Valaki előtt sírni, aki még nem is ismer igazán. Úgy éreztem, ezzel valamit veszítek büszkeségemből, de nem tudtam visszafogni. És a szégyen érzetétől csak még jobban hullottak a könnyeim. Miért pont előtte? Nem szabadna senki előtt. Talán csak pár ember láthatná a könnyeimet. De ő.. Neki nem kellene beletartoznia. A vállába fúrtam a fejemet, úgy próbáltam elbújni a világ elől. És aztán a gondolat, hogy ezt Tachibana vállán szoktam megtenni, csak erősítette zokogásomat. Hiányzott. Abban a pillanatban magamhoz akartam ölelni. De továbbra is ott volt bennem a gondolat, hogy nem csak velem foglalkozott. Azért, mert nem vagyok elég jó. És ez a gondolat őrjítő. Semmi hasznom, semmi értékem. Egy roncs vagyok csupán.
- Nem én hagyom. Ők teszik ezt velem. - szipogom aztán kis idő múlva. - Egyszer már megoldottam... De aztán megint.. megint érezni akartam. De megint ez lett a vége. - vallottam be szokatlan őszinteséggel dolgokat a fiúnak.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2281
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6300/6500  (6300/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Phobos on Szer. Okt. 29, 2014 9:01 am


Nehezére esett a lány kíváncsiságát kielégítenie, de azzal, hogy hallgat, a gyengeségét palástolja - az meg az ostoba, túl büszke emberekhez való. Persze már az is butaságra vallott, hogy egy sérült sisakkal kezdte el játszani a SAO-t.
– A NervGearem zárlatos lett. Az egész olyan volt, mintha Aincraddal születtem volna. – vonta meg vállát, gondterhelt sóhajtással. Egyszerűen lehetetlenségnek gondolta továbbfűzni ezt a témát, s szemlátomást nem is akarta. Ha nem is leplezte az, ami gyengévé teszi a fiút, nem akart naphosszat erről diskurálni. Az amnézia volt a legkevesebb fájdalmas állapotában, amivel küzdenie kellett. Csak egy halovány mosoly futott végig arcán, amikor a lány gyermeteg módon magyarázta meg a maga lukas fejűségét. Persze, esetleg kifogás is lehetett arra, hogy Raven ne higgye el: ő egyedül van ezzel a teherrel. A döbbenet perceiben, mikor métereket zuhant, akkor döbbent rá igazán, mennyi ember hagyta őt, a saját magányára utalva. Pont akkor, amikor az egyedüllét a lehető legrosszabb útitárs, magára hagyják. Őrület, ez kész téboly! Feltétlen bizalmát visszautasítva az emberek tényleg úgy döntöttek volna, hogy visszalökik a lovagot oda, ahová való: a megvetés és gyűlölködés vermébe. Nem tudott másképpen hozzáállni az emberiséghez – még ha nagyon is akarta, akkor sem. A harag izzó parázsként tükröződött szívén és lelkén. Már azt se bánta, hogy a saját tüze egy nap felemésztheti, csak szűnjön meg a fájdalom. Ha akadályozzák, mert érdekeik ütköznek, nem tesz mást, mint… De megteheti? Lelkiismerete még volt. Hogyha Kazuma segíteni fogja, semmi sem gátolhatja a fekete lovag szándékait. Szabadulást nyer a gátlások és szabályok börtönéből.
S most, hogy valaki hozzá hasonlónak nyújtott támaszt, rájött, hogy a világ és az emberek nem csak vele, hanem nála sokkal védtelenebbekkel is elbánhat. Dühös tűz villant meg aranybarna íriszeiben, és ha nem talál kiutat a fájdalomból, akkor nem csak Ravennek, hanem másoknak is baja eshet. Olyanokkal foglalkozott, akiket még méltányolt rá. Hiába is ellenkezett, a szíve mélyén jól tudta, hogy ő is csak egy ember, s az emberek együtt érezhetnek másokkal. Az idomárlány könnyeivel azonban még jobban nem számolt. Az öleléssel még megbirkózott, de a sírás nála teljesen szokatlan volt. Túláradó őszinteségre utalt, ami már a fiúnál is a teljes kétségbeesést jelentette. Ő akkor is könnyezett, amikor elárulták. Nem tagadta az, ami fájt, de mérföldekre állt az önsajnálattól. De most, hogy ezt a zokogó gyermeket kellett pátyolgatnia, rájött, hogy minden ember bűnös. Nem csak ő vagy Szophie… egész Aincrad, s az odakintiek is.
– Emberek vagyunk, nem foszthatjuk meg magunkat az érzéseinktől. – mondta határozottan. Az ölelés közepette behajlította ujjait. Érezte, hogy kissé erősebben öleli a lányt, így lazított rajta. – Lehetünk akármilyen kemények… ugyanúgy fáj.

_________________
Színkód: #AA6342 (szöveg), #804224 (dialógus)
avatar
Phobos
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 682
Join date : 2013. Sep. 15.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
2772/2900  (2772/2900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Szophie on Szer. Okt. 29, 2014 11:07 pm

Nagyokat pislogtam a fiút hallva. De honnan tudja, hogy a Nerve Gear romlott el, ha nem emlékszik semmire? Honnan tudja, hogy mi az a Nerve Gear? Vagy hogy egyáltalán miért hiszi el, hogy létezik a kint? És..
- Akkor nem is biztos, hogy az a neved, ahogy hívunk? - tör fel belőlem a kérdés nagy hirtelen. És tényleg semmire nem emlékszik? Se család, se barátok? Akkor egyáltalán hogyan van a világról akármilyen kialakított képe? Ezen mindig is sokat rágódtam. Igazából neki most olyannak kellene lennie, mint egy túlfejlett két évesnek. Habár ebbe a két évbe elég sok tapasztalat beleférhetett, ahogy látom jelenlegi állapotát. Tapasztalat az életből. Nos igen, ez ilyen hirtelen, támogató család nélkül minden embert összeroppantana. Én egyszer már elvesztettem mindent, azóta valamennyire keményedtem is, és közben puhultam is. A család köteléke nélkül sajnos jobban ki vagyok szolgáltatva azóta. Mégis, az a fájdalom segít felülemelkedni sok máson. Már nem foglalkozok mindenféle aprócseprő dologgal. Legalábbis nem kellene. Talán lehet, hogy azóta mégis megteszem. Nem tudom. Azt sem tudom, mi számít apró dolognak. Számomra például sok kérdés teljesen más megvilágításban van jelen, mint más emberek világnézetében. És ezt nem tartom feltétlen rossznak, egyáltalán nem.
Ilyenkor néha elgondolkodom, hogy vajon mennyire vagyok káros az emberiségre nézve, mikor ezeket a nézeteimet szétszórom a világban. Egyszer volt, hogy tovább fűztem a gondolatot, és elképzeltem, vajon milyen gyerekeink is lesznek majd Tachibanával, ha ilyen két, átlag ember által nézve tökéletesen elcseszett ember neveli fel őket. Az biztos, hogy meg fogják állni a helyüket az életben. Kell majd nekem egy, aki továbbviszi az üzletet, és minden fortélyomra megtanítom. De az sem baj, ha felosztjuk közöttük a céget. És habár fájó dolog lenne, az sem lenne gond, ha egyáltalán nem vinnék tovább. Ha egyik sem szeretné, hát akkor nem fogom erőltetni. Igaz ami igaz, azért úgy fogom őket nevelni, ahogy engem neveltek. Hangoztatni fogom a cég előnyeit, a nagyszerűségét és a messzire nyúló múltját.
Persze mindez csak egy elképzelés. Egy gondolat. Majd meglátjuk, mi lesz még addig. Hisz rengeteg dolog történhet, formálhat engem is. Meg persze az sem biztos, hogy lesz egyáltalán gyerekem. Az apuka személye pedig még kevésbé.Rolling Eyes És ha már itt tartunk.. akár a következő pillanatban is meghalhatok, eltörölve ezzel minden további, a jövővel kapcsolatos elképzelést vagy lehetőséget.

Szipogtam tovább, a vállába bújva. Nem akartam előjönni rejtekhelyemről. Attól féltem, akkor szembe kell majd néznem azzal, mekkora gyengeséget is mutattam egy majdhogynem teljesen idegen ember előtt. Nem akartam ezt. Egyáltalán nem akartam, hogy valaki megnyugtasson, hogy úgy érezzem, számíthatok rá, vagy hogy netalántán még hálás is legyek ezért az egészért. Az mind érzelem lenne. És azoktól nekem a legtávolabb kellett kerülnöm. Mégis ösztönösen bújtam az ölelésbe, a melegbe, akaratom ellenére. Hogy körülvegyenek az érzések.
Végül, amikor már biztos voltam venne, hogy nem látszódik arcomon még csak a pirosság sem a könnyek után, eltoltam magamtól.
- De. Meg lehet tenni. - ellenkeztem. - Egy ideig.. - tettem aztán hozzá. Egy ideig nekem sikerült. - Csak az az idő fog fájni, amikor még éreztél. De a jelen nem. Többé nem lesz, ami fájdalmat okozzon. - teszem hozzá elmerengve, mintha csak magamnak mondanám az egészet. - És épp ezért jó. A régit ugyan nem törölheti el, de újak nem lesznek helyette.. Ezért.. ezért kell.. nekem megint. - bizonytalanul és remegve mondtam a szavakat inkább, mintsem eltökélten. Ám tényleg szent célom volt megtalálni a kiutat.

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2281
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6300/6500  (6300/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Phobos on Csüt. Okt. 30, 2014 8:29 pm


- A nevem volt az, ami először eszembe jutott. - mondta közömbösen. - Aztán egyre több dologra kezdtem el emlékezni. Mindig csak egy picit, egy keveset kaptam, de nekem az bőven elég volt. - Orrán át nagy levegőket vett, s egy beletörődő sóhajjal zárta rövidre a témát. - Nem biztos, hogy egy nap minden emlékem vissza fog térni, de tudni fogom, kiket nevezhetek a családomnak vagy hova tartozok. - Többet beszélt egy idegennek az érzéseiről. Valakivel muszáj volt, aki hasonlóan vélekedett a világról, s nem veszi zokon, hogyha a fiú az egész emberiséget vádolja, amiért cserbenhagyták. Szophie szemlátomást megértette a problémáját, s egymás terhét kölcsönösen cserélgették. Nem mintha szüksége lett volna rá, de Raven meghallgatta a lányt, mert úgy érezte, más rossz tapasztalataiból jóval többet tanulhat, mint a sajátjáéból. Ahhoz viszont már kevésbé ismerte az idomárt, hogy őérte tegyen valamit. Egy ölelés, semmi több. Számára gyógyír volt, amit megpróbált kihasználni. Ritkán lépték át a komfort zónáját, de nem tagadta, erről nagy részben ő tehetett. Csak azok próbáltak közeledni, akik méltányolták a lovagot, ám sosem próbálták egynél vagy kettőnél többször. Irigykedve vetett meg jónéhány idegent: nekik könnyű túllépniük a gyászon vagy a csalódásokon. A Raven lelke mélyén élő kisfiú támaszért nyújtózott, de nem kapott. A korosabb, jelenlegi énje szembesítette azzal a szörnyű ténnyel, hogy sok olyan dolog, ami elsőre jónak és szívmelengetőnek tűnt, semmi más, csak illúzió - egy szemfényvesztés, egy álom, amiből előbb-utóbb fel kell ébrednie. És most, hogy felébredt, megtalálta azt, amit Ende követésével meg akart lelni: valódi önmagát. A legfontosabb dolgot pont a fájdalom kikövezetlen útján lelte meg.
Aranybarna szemeit felnyitva, ösztönösen a lány felé nézett. Ahogyan az ellenkezést érezte, magából adódóan engedte el a derekát, s lehiggadt elméjével Szophiera tudott összpontosítani. Monológjára ösztönösen ráncolta homlokán, és egyet nem értően rázta fejét. Ujjait egymásba kulcsolta combján, fogát csikorgatva figyelt rokonszenves társára.
- Ha megtetted, olyan lennél, mint az NPC-k vagy a mobok - szólt halkan, mégis határozottan. - Nem lesz fájdalom, de megfosztanád magadat minden jótól? Butaság.  A gondolataink az érzésekből jönnek. Olyan reflexből, amire minden óra, minden percében szükséged van, akárcsak a levegőre. Elzárkózni elzárkózhatsz, de ha magadtól is megfosztod az érzéseidet, össze fogsz roppanni. - A lovag sosem beszélt igazán a saját érzéseiről, csak ha úgy érezte magát. Elég volt gondolatait önmagával megtárgyalnia, s csak ritkán várt környezetétől válaszokat. Ez jelentette igazán azt, hogy ő a maga ura. A lány hebegését a padról való felállással próbálta félbeszakítani. Túl kellett lépni a sebek nyalogatásán. Ha a fiú túllépett, Szophienak sem jelenthet kihívást. Lassú, kényelmes léptekkel ballagott - rostélyát a bal hóna alatt szorongatva -, ismeretlen cél felé, elég időt hagyván a lánynak, hogy követhesse.

_________________
Színkód: #AA6342 (szöveg), #804224 (dialógus)
avatar
Phobos
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 682
Join date : 2013. Sep. 15.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
2772/2900  (2772/2900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Szophie on Hétf. Nov. 10, 2014 7:49 pm

Előrehajoltam, szememet érdeklődve fúrtam az övébe. Homályos csillogás tette egy csöppnyit élővé eddig holt tekintetemet, a kíváncsiság mindent elsöprő ragyogása. Mert ameddig mással foglalkoztam, addig sem maradt időm magamra, a saját bajaimra. Így működik az is, amikor mások a hátunk mögött beszélnek. Addig sem magukkal foglalkoznak.
Szóval vannak már emlékei. Ez igazán érdekes. Rejtélyes és én mindent tudni akarok róla. Persze nem akarok ajtóstul a házba rontani. Raven-kun ahhoz túlságosan is nyitott elméjű volt, hogy egy ilyen beszélgetőtársat ilyesmi miatt elveszítsek. A legutóbbi témáink is.. Annyira tetszettek. Mások álláspontjainak megismerése, a sajátom kifejtése, a gondolkodás az érzelmekről, az emberiségről, a körülöttünk folyó dolgokról.. Az egyik kedvencem volt. Azt a beszélgetést nagyjából az Esutellel folytatotthoz tudtam hasonlítani. Azt akartam, hogy nyissa ki a szemem, hogy próbálja megváltoztatni az én álláspontomat, hogy mondja ki azokat a mély dolgokat, amikre gondol, amit érez. És hogy ezt összehasonlítsam azzal, amit én gondolok.
Most viszont az élete egy kis szeletét árulta el. És méghozzá egy egészen fontos szeletkét. Így aztán jogosan érezhettem úgy, hogy valamilyen szinten talán a bizalmába fogadott. Szerettem a köztünk kialakuló kapcsolatot, akárhová is vezet ez. Nem tudom, lehetünk-e barátok, hisz ez az érzés tőlem, és talán tőle is távol állt. A felszínes barátságon már túl volt ez az egész. Annál jóval mélyebb témákról beszélgettünk. Viszont ez nem olyan volt, mint Hinari-chan mellett. Inkább nevezném a fiút egyfajta társnak. Vagy valami ilyesmi.
Mindez lassan fogalmazódott meg benne, és az ölelés közben teljesedett ki igazán az érzés. Valahol megnyugodtam ebben az ölelésben. És egyszerre lettem még zaklatottabbá, mint voltam. Választ kerestem, és kérdéseket találtam. Érzéseket akartam eldobni magamtól, és érzelmi társat találtam.
- Pedig igazán könnyű út. - nézek elgondolkodva a tájra a válla fölött. - Ne érts félre.. Nekem voltak akkor is érzéseim. De nem olyan intenzívek, mint alapesetben az embereknél ez megfigyelhető. Játszottam, mert örömömet leltem benne. De csak olyan játékokat, amelyekben nem vállaltam érzelmi szerepet. Senkivel nem beszéltem, így szép lassan eltávolodtam az emberektől. Így pedig azok sem okozhattak fájdalmat. Ez is egy kicsit fájt, de nem annyira.. Nem jobban, mint a szükséges. Nem roppantam össze. Győzedelmeskedtem a társadalom fölött. Egyedül, kizárva minden zavaró tényezőt. Ezzel olyan dolgokat mertem kockáztatni, olyan szintekre tudtam lépni, ahova amúgy képtelen lettem volna.. - most én osztottam meg életem egy szeletét egy majdhogynem vadidegennel. Mivel annyira nem voltunk közeli ismerősök még, hogy beleláthasson ebbe. Nagyon kevés emberrel osztottam meg ilyen információkat magamról. Ő viszont a kapcsolatunk elején rögtön látja, milyen vagyok elveszett, szomorú állapotomban.. Ez pedig talán egy ugrópont, ami áthidalja a közös idő hiányát. Nem is tudom.. Annyira részletesen meg persze nem avatom be semmibe..
Amikor legközelebb felpillantottam, a lovag már méterekre volt tőlem. Észre sem vettem, amikor elindult, annyira elbambultam. Észbe kaptam. Nem tudom, akarja-e a társaságom még, vagy sem, mégis, késztetést éreztem, és utána futottam.
- Zavarlak? - kérdeztem meg mellé érve, kissé újra csak zaklatottan. Persze nem fogom ráerőltetni magam. Ahogy nekem is jót tenne a magány. De az ő társasága is. Talán az Ördög küldte Raven-kunt hozzám, hogy még csak véletlenül se léphessek túl gonosz kis énemen.. Mert az Isten már nem foglalkozik velem. De a Sátánnak még fontos lehetek.^^

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2281
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6300/6500  (6300/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Phobos on Kedd Nov. 11, 2014 8:08 pm


Csodálkozással hallgatta a gyermeket. Igen, egy gyermek volt, akárcsak a fiú, aki most szembesül igazán az élet mostoha arcával. Az utóbbi valahogyan könnyebben érezte magát, ahogyan beszélhetett az érzéseiről. A legtöbb embernél valószínűleg negatívan hangzott volna a megnyilvánulása, de a lányban mindig kellemesen csalódott. Játszottam - a régi gyermekkorára utalhatott, semmi másra. Fontosnak tarthatta, ami érthető is, elvégre múlt nélkül nincs se jelen, se jövő. Egy olyan aspektus, ami majdnem egyenrangú az érzés létfontosságával. Zavarban van, tudhatná, hogy a kettő nem ugyanaz. Sokan esnek ebbe a hibába: még a saját mondandóikat is félreértelmezik... Csak ez lehetett benne. Nem keresett kifogást, egyszerűen tudta, hogy Szophie téved ezügyben. A fekete lovag a maga ura, érzéseit palástolja, de mégis vannak. Ha nem lennének, nem lenne dühös embertársaira - az idegenekre -, nem lenne vidám, már ha van valami, amitől mosolyra derülne, s nem ejtene könnyeket sem, miután a szemébe hazudtak és elárulták.
Akármennyire is tartotta helytelennek a lány monológját, fogalomzavar okán, Raven személyes tapasztalatként könyvelte el mindazt, amit akkor átérzett: a szomorú melegséget, tele ellentmondásokkal. Érzései ellenére a fiú fogasan elmosolyodott, fél szemét lehunyta.
- Na, látod - mondta lágyan. - mástól igen, de magadtól nem tagadod meg az érzéseidet. Emóciókat talán, viszont valódi érzéseket sosem. Megkeményedsz, ám azok sosem enyésznek el. - És már lépett is. A fémbakancsban tett hangos lépésekkel nem lehetett nem feltűnőnek nevezni, mégis, oly könnyeden lépett, mintha vékony jégrétegen járt volna. Nem is számított másra, amikor Szophie már a nyomában járt. Kérdésére eleinte nem válaszolt. Hűvös szellő csiklandozta arcát, melyre a fiú átszellemülten nézett a messzeségbe. Teljesen nyugodtnak, higgadtnak érezte magát, s ennek tudatában érezte úgy, hogy kielégítheti a lány kíváncsiságát. - Te engem sosem zavarsz. - Nyájas mosoly futott át arcán, mely el is tűnt, amint újra kezdte a dalt, ezúttal halkabban, mégis, több lelket érzett benne, mint amikor csak ott ült a padon, s magának dúdorászta. - Hitomi no iro wa yoru no iro toumei na sora to onaji kuro...~


_________________
Színkód: #AA6342 (szöveg), #804224 (dialógus)
avatar
Phobos
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 682
Join date : 2013. Sep. 15.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
2772/2900  (2772/2900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Szophie on Kedd Dec. 09, 2014 7:27 pm

Csendben maradtam, érezvén, hogy ezt egyszerűen nem tudom elmagyarázni. Valahol igaza van, de közben mégsem. Nem, nincs! Nem tudom..
A gondolataimba merültem, és mire feleszméltem, a fiú már messze járt. Talán itt hagy? Megunt? Vagy csak nem kedvel, amiért nem válaszoltam? Amiért máshogy gondolom?
Utána szaladtam. Mert muszáj volt. Azt hiszem, ez az érzés teljesen hatalmába kerített. Akartam, hogy beszélgessünk. És ne csak ilyesmiről, hanem úgy mindenről. Meg akartam ismerni a gondolatait, az érzéseit. Őt magát. Érdekesnek tartottam, és kíváncsiságom nagyobb volt, mint az aggodalom, hogy megutálhat ez miatt.
Csendben maradt kérdésemre, és engem levert a víz. Hát tényleg.. Elástam magam nála. Ám mire odáig jutottam, hogy szomorúan elbattyogjak, megszólalt. És szavai a mai napon először igazi boldog mosolyt csaltak az arcomra.
- Honnan tudod? Hisz még nem is találkoztunk annyiszor, hogy megunj. - nevettem fel, majd a keze után nyúltam, elkaptam, és felemeltem azt. Ujjaim az övéi közé kulcsoltam. A mozdulat közben egészen elgondolkodtam, majd továbbra is ilyen elgondolkodó arcot vágva szólaltam meg.
- Ígérd meg nekem.. Ígérd meg, hogy akármi történik, nem foglak zavarni. - néztem aztán a szemébe. - A kézfogásunkra.. ígérd. - kértem őt, és közben arcomon nyoma sem maradt a mosolynak már. Teljesen komoly voltam. Komoly, és szomorú, mint a dal, amit utána újra énekelni kezdett.
Tovább hallgattam őt, selymes hangját, ám most már nem volt olyan keserűség a szívemben. Nyomott belül valami sötét, gomolygó fájdalom, de már nem volt gombóc a torkomban, és a mellkasom is lényegesen könnyebb lett. A dal is sokkal szebben hangzott..
- Neked... nagy tehetséged van ehhez. - suttogtam aztán, amikor végzett. - Tényleg csodálatos..

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2281
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6300/6500  (6300/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Phobos on Szomb. Feb. 07, 2015 9:01 pm


Valami volt ebben a törékeny, érzékeny lányban, ami derült nevetésre késztette a fiút – és nem is egyszer. Több figyelmet kellett volna szentelnie rá. Csak egy beszélgetésből ismerte – már ha azt egyáltalán ismeretségnek lehetett nevezni –, de egyes idegeneknél jóval többet nyújtott az a csevej, amit nyár környékén megélt. Most ősz volt, s a lovag a szívében is fázott, ám az egymásra való támaszkodás különös melegséggel töltötte el. Törődtek egymással, nem úgy, mint egyes emberek.
- Ej-ej, félre tetszik érteni, amit mondok, kedves! – mormogta, csúfondáros mosollyal az arcán, fejrázás közepette. – A zavarni és az unni között ugyanannyi különbség van, mint az érzés és emóció között. Amúgy is, szerinted ki unna meg valamit és – főleg – valakit, egy alkalom után? Razz
Most komolyan… ki tudna egy embert megunni? Zavarni zavarhatja, ki nem állhatja, de unni? Egyesek olyan furcsán beszélnek… mintha nem képesek megérteni saját szavaik valódi értelmét. Mire a gondolatmenet végéhez ért, magát meglepő engedékenységgel hagyta, hogy Szo ujjait az övéibe kulcsolja. Látta a komolyságot ebben a lágy kézmozdulatban. Látta, hogy ezt a gyerekes mozzanatot felnőttes komolysággal képes kezelni. Raven nem tartotta nevetségesnek: akinek volt kellő elszántsága hozzá, az világokat is megrengethet. A vigyor egy halvány mosollyá körvonalazódott a fiú arcán, jelezvén, képes a leggyermetegebbnek hangzó gondolatokat határozott komolysággal venni – már ha azt ugyanolyan odaadással viszonozzák.
- Esküszöm, hogy nem foglak unni. – Az ígéret túlságosan képlékeny volt, hogy normális kondíciók között ahhoz tartsa magát. Egy eskü – egy lovag esküje – viszont másképp állt. Még ha mások csak a kaszt miatt vélték annak, a fiú egy fekete páncélos, magányos, kevésbé hősies lovag volt, saját elvvel és értékrenddel.
Elindult, ahová a szíve és a szél húzta, az éneket folytatván. Szerette ezt a dalt, mert mindig az jutatta eszébe, hogy az odakintben valaki egészen biztos várja… de közben félt is, kik fogják tárt karokkal fogadni. Egy ponton megpihent, és külsőre őszinte örömmel fogadta a dicséretet, noha belül igazán unta már. Tisztában volt vele, mennyire képes, s számtalanszor kapott üres kritikákat, a zongorajátékai miatt. Senki sem tudott érvekkel alátámasztani, miért jó abban, amit csinált. Érdemtelen lett volna az, amit Szo mondott? Nem, de túl messze állt a teljes igazságtól.
- Köszönöm. – mondta halkan, beletörődően. – Sajnos manapság kevesen értékelik az effajta csodát. Az emberek túlságosan… elfoglaltak ahhoz, hogy meghallgassák. Te hogy vagy vele, Szo? – mély sóhajtást követően a lány szemébe nézett.

_________________
Színkód: #AA6342 (szöveg), #804224 (dialógus)
avatar
Phobos
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 682
Join date : 2013. Sep. 15.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
2772/2900  (2772/2900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Szophie on Pént. Feb. 13, 2015 7:18 pm

Zavartan ujjam köré csavartam egy hajtincset, és tekergetni kezdtem. Igaz, mégis hogy unhatna egy beszélgetés után. Mégis elképzelhetőnek tartottam. Én untam már embert a beszélgetés elkezdése előtt is, persze akkor tudtam jó előre, mire is számíthatok tőle. Tárgyalás, üres fecsegések árpolitikáról, meg a többi. Érdemtelen volt még végighallgatnom is. Szívesen köteleznék arra mindenkit, hogy papíron nyújtsa be nekem az ötletét, és úgy szépen nyugiban elbírálnám. De persze ők hisznek abban, hogy a személyes hatásuk hozzáad valamifajta pluszt az egyébként általában szóra is alig méltatható munkájukhoz. Általában olyan érzésem van, idiótákkal vagyok körbevéve. Persze az unalmas tárgyalások aránya jelentősen csökkent, miután jó néhány embert kirúgtam, helyükre pedig lelkes, és dolgukat még jobban is végző kezdőket, vagy külföldieket, esetleg friss diplomásokat vettem fel. És ők még nem is néznek rám cukros bácsi szemmel minden eges alkalommal. Megszámlálni sem tudom, hány alkalommal láttam a meglepődött tekintetet, a halkan kinyögött „oh”-t, amikor először találkoztam más üzletemberekkel, vezetőkkel. Habár előnyöm is származott mindebből, természetesen. És képzelem, mi járhat a fejükben minden egyes alkalommal, amikor arra gondolnak, egy törékeny fiatal lány, egy gyerek ugyanannyira, vagy többre vitte, mint ők. Mesés érzés. Csak úgy fürdök ilyenkor az irigységben.
Ez az egyetlen foglalkozás az, ami némi színt tud vinni az unalmas emberek unalmas beszédébe. De komolyan. Tehát tényleg van ilyen. Úgy látszik, Raven még nem szenvedett ilyen problémáktól. Jó neki. Én is tudtam volna értelmesebb dolgokkal elütni az időm..
Mosoly terült ez az arcomon. Valahol éreztem, hogy komolyan gondolja az esküjét. Mégis, gombóc keletkezett a torkomban, és valami nyomta a mellkasom. Hirtelen úgy éreztem, talán túl közel kerülhettem hozzá.. Egyre növekszik az ilyen emberek száma. Egyre több a kockázat. Mérhetetlen fájdalmat képesek okozni már a gondolattal is. Ez pedig nem jó.
De mégis hogy engedhettem volna el abban a pillanatban azt a kezet? Képtelen voltam. Helyette finoman meg is szorítottam, és haloványan elmosolyodtam.
Nem tehetek mást, egy új élet rabja lettem. Valahol mélyen megváltoztam egy kicsikét. Talán nagyon is. És ha egyszer kaput nyitottam, már nem olyan egyszerű lezárni a szívem felé vezető utat. Ezek a hozzá hasonló emberkék pedig konokul utat törnek maguknak, hiába a tüskés akadályok.
Mélyet lélegeztem, majd hosszan fújtam ki. Talán ők sem tudatosan teszik ezt. És lassan haladnak az úton. De Raven-kun is elindult rajta. Talán én löktem meg, hogy induljon, talán nem. Az sem biztos, hogy tényleg beér. De fenyeget, az biztos.
- Elfoglalt ember vagyok. – bólintottam. – De az éneked megmozgatott bennem egy világot.. – tettem hozzá elkomorodva.
- Szo... Még senki sem hívott így. - mosolyodtam el. És Renen kívül nem igazán találtak ki nekem becenevet. Kivéve Makotot, de az övé másfajta becenév :3 Ahogy nekem ő a Nyuszim...

_________________

avatar
Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2281
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 21
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6300/6500  (6300/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Phobos on Szomb. Feb. 14, 2015 8:38 pm


Mintha megváltozott volna a hozzáállása – vagy értelmetlen kérdést tett volna fel? Nem, egyetlen kérdés sem értelmetlen, legfeljebb gyermetegnek hangozhatott, de a fiúé minden szavára figyelt. Most nem a dühe, hanem egészen más érzés uralta. Szimpátia? Talán. Hiszen kevés olyan emberrel találkozott az itteniek közül, akikkel majdnem teljes egyetértéssel osztozni tudott a fajról alkotott összesített véleményén – röviden: ostobák. Konkrétan nem mindenkiből szedhette ki, de végül is Raven is csak egy, a sok közül, egészen biztos akad hozzá hasonló, aki hozzá foghatóan megvetette az emberi fajt. Kazuma? A gyilkos – s ez alatt nem csak a szóban forgó vöröst értette – valószínűleg egyfajta gyűlöletet érezhet, ami aztán ehhez a szörnyű tetthez vezet. A lovag tudta, hogy az útja akár erre az ösvényre kanyarodhat, ha idő előtt meg nem hal. Endét és a sárkányt sohasem becsülheti le: ezek ketten nem csak belül tehetnek kárt másokban. Ugyanolyan kegyetlen pusztítók, mint a legtöbb vörös. Egy gyilkost csakis egy másik győzhet le. Shukaku egy gyerek, egy kislány, mégis utál, sőt, hasonlóképpen veti meg az embereket, ahogyan Raven, ám a fiú nem talált ehhez köthető okot. Egy kislánynak kevés oka lehetne a szívből való, teljes gyűlöletre, így abban a pillanatban a lovag megkérdőjelezte ennek a megvetésnek a valós okát. Talán lehet, hogy nincs is. Az meg ugyanolyan értelmetlen ostobaság, mint minden más ember hülyesége.
Szophie? Őnála látszott, hogy valami nincs rendben. Más is aggaszthatta, az egyéni problémáját leszámítva. Raven kérdésére való reakciója kicsit meglepte az utóbb említett lovagot. Egy-két perces rövid beszélgetésből nem vonhatott le teljes következtetéseket, de nyár elején, azon a kései délutánon rájött, mennyi mindenben hasonlítanak… ennél a rokonszenvnél többet azonban nem érzett, a lány iránt. Egy barát volt, aki ismerte ennek a fájdalomnak az ízét.
- Értem – felelte ugyanolyan komoran a fiú, s maga elé nézett. Egy pillanatra kiüresedett elmével menetelt egy meg nem határozott cél felé. Kicsit ellentmondásosnak vélte a lány kijelentését: elfoglalt ember. – De egy elfoglalt ember nem szán ennyi időt a gondolataira. Én tudom, egy ember nagyjából mennyi időt szán a belső harcaira: sokat. Nagyon sok időt. És múltkor azon a mezőn… hát, nagyon elmélyültnek tűntél. Talán ezalatt értetted azt, hogy elfoglalt?Ez mindent megmagyarázna.
- Ó, netán zavar? – kérdezte tárgyilagosan, arcjáték nélkül. – Azt hittem természetes, ha így hívnak. – Kevés emberrel bírt közvetlenebb bánásmódban részesíteni, s ez a becézésben nyilvánulhatott meg. Kíváncsi volt, mennyi egyént zavarhatott az, ha nem a teljes nevükön szólítják. A becézés egyfajta lustaságnak számított, a fiú szemében.

_________________
Színkód: #AA6342 (szöveg), #804224 (dialógus)
avatar
Phobos
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 682
Join date : 2013. Sep. 15.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
2772/2900  (2772/2900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Lowebright Vidámpark

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.