Twister Biliárd és Póker Club

Új téma nyitása   Hozzászólás a témához

4 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Askr on Szomb. Okt. 12, 2013 10:30 pm


Magam elé néztem, amikor már az a szó is meg lett említve, hogy halottak. Shiki. Tai. Érdekelt, egyben el akartam kerülni ezt a találkozást, még ha kópiák is. Ott ültem, tanácstalanul, karba öltött kézzel, ujjaimmal eljátszadozva, a farkas nyugodt sóhajtását hallgatva, miközben a többiek azon agyaltak, hogyan lehetne ártalmatlanná tenni a bosst. Kénytelenül fintorogtam ezen az átváltoztatós dolgon, de igaz, ezt kéne tenni, mert ez a kézenfekvő megoldás, mégis úgy éreztem, hogy egyáltalán nem lenne helyes. Inkább meg se szólaltam, hanem azt néztem, hogy a démonfarkas feláll, hatalmasra tátott szájjal ásít, macskamódjára nyújtózik, aztán mintha olyan természetes lenne, odaballagott Mirikához, hogy elkérje az egyik dákót.
- Ez még viccnek is rossz... - fordultam felé a székben, miközben rosszallóan csóváltam a fejemet.
- Cöh, Aincrad petcsászára biztosan jobban játszik egy olyan nyominál, mint amilyen te vagy! - emelte meg fejét, hogy kinyilvánítsa felsőbbrendűségét. Egyszerűen nem hittem. Ez a dög ennyire komolyan gondolta volna, hogy mindenkit leiskoláz a biliárdozásban? Közben direkt úgy tettem, mintha a hátam mögött zajló jelentet észre se vettem. Azt nem tudhattam, hogy Anna mennyire élvezi ezt a helyzetet, mert eléggé feszültnek tűnt. Nem nehezteltem Anatra, amiért csak úgy odament és... na, mindegy, mit is csinált. Egy hümmögéssel már-már előrelátható jelet adtam annak, hogy ezt mégsem kéne tenni. Aztán tekintetem Peterre szegeződött - mit gondolhatott arról? Végtére is ott hagytam őket, akkor, és az esőben lezajlott harc ideje alatt nem is beszéltünk erről. Egy emlékezetes harc, és úgy tűnt, Hisame azóta is az étlapján őrizget engem. Majd talán lesz időnk ezt lerendezni és megbeszélni. Érdekelt, hogy hogy vannak.
Felálltam, kinyújtóztattam végtagjaimat, majd Hati mellé léptem. A pet látható jelét adta annak, hogy csakis ő akarja a dákót, én pedig keressek magamnak egy másikat. Már-már ijesztő volt a makacs ellenállása, pedig csak egy botról volt szó. Ha megszerezte magának azt, ami annyira kellett neki, büszkén odébb totyogott, szájában a dákóval próbált egyensúlyozni, miközben egy kuncogással fejezte ki elégedettségét. Hiába is reménykedik, úgy is vissza kell adnia, ugyanis játszani akartam.

_________________

avatar
Askr
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 469
Join date : 2013. Feb. 15.

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2495/2500  (2495/2500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Mirika on Szomb. Okt. 12, 2013 11:29 pm

Orvtámadás ért, hát naná, hogy ezt nem hagytam szó... vagyis hát sikkantás nélkül. Érzékeny volt az oldalam, na >.> Bosszús tekintettel fordultam Nii-chan felé, hogy jól móresre tanítsam, legalábbis a körülményekhez képest, de ahelyett, hogy a vállába bokszolhattam volna, hirtelen azon kaptam magam, hogy a számban volt nyalóka, nincs nyalóka. Elakadt a szavam a szemtelenség ezen fokától, másodpercekig csak tátogtam, mint egészséges halacska az akvárium túloldalán.
- Hé, add vissza >.> - fejeztem ki nemtetszésem végül, és hogy nyomatékosítsam szavaimat, utána is kaptam a nasimnak, azonban a civakodásunk csíráját elfojtotta a nyomott hangulat. Nem vidámkodott rajtunk kívül senki, szóval az atmoszféra hiányában megtorpantam és a többiekre néztem. Legalább kicsit nevessetek a szenvedésemen, mattaku mattaku Nem tetszett ez a savanyú hangulat, a 10. boss legyőzése után örömünnepet kéne ülnie a társaságnak, elvégre ez volt az első komoly mérföldköve a kijutásunkért vívott küzdelemnek, és amúgy is megérdemelnénk a lazítást. Mindenki keményen dolgozik. Vagyis hát majdnem mindenki, de aki nem, az most nincs itt amúgy sem. Még én is, akinek hatmillió baja van, képes legalább örülni egy kicsit.
- A bohóc kristály talán nem olyan jó ötlet, de a kinézet kristályok sokat segíthetnek - sóhajtottam fel megadóan, közben pedig Askr farkasára pillantottam, aki szemet vetett a kezemben lévő dákóra. Nem vágtam, mi ez a nagy vonzódás a biliárdütő iránt, de ha ennyire akarja, akkor nincs miért megtagadnom tőle a találkozásuk örömét. Mondjuk azt nem bírtam ki, hogy ne szórakozzak egy kicsit, és miután látszólag átnyújtottam, az utolsó pillanatban a magasba emeltem a botot, de hamar rájöttem, hogy egy ekkora dög ellen nem sokat érek a magam félelmetes 147 centijével, szóval csak odaadtam azt a dákót. Remélem a tulaj nem fog megorrolni érte Rolling Eyes Újra megpróbáltam kikapni Anat szájából a nyalókámat, de megint szembesülnöm kellett azzal, hogy alacsony vagyok, főleg a fiúhoz képest. Bah, legalább cuki vagyok :3
Anat és Hinari párbeszédéből persze leesett, hogy a csajnak miért ilyen rossz a kedve, én is hallottam, mi történt az önkéntes tankunkkal. Vezérként sose tartottam nagyra, konkrétan szerintem kudarcot vallott a bossnál, amit ő szervezett, viszont a hozzáállása és az önzetlensége szimpatikus volt, még ha nem is ismertem egyáltalán. Ő azon kevesek egyike volt, akik önként odaálltak bármelyik szintfőnök elé kérdés nélkül. És itt Peterre pillantottam, aki nem egyszer éreztette, hogy kelletlenül vállalta a tank szerepét
- Nii-chan, picit... - próbáltam odébb hessegetni a srácot, és jó alaposan átöleltem Hina-chant - Részvétem miatta. Ha ott lesz mégis, hagyd csak ránk - igyekeztem valamiféle együttérzésről biztosítani a lányt, majd elengedtem és rámosolyogtam. Tudtam, mit érezhet - Gyere te is játszani, hidd el, jót fog tenni :3 - ajánlottam fel, és az asztalok felé intettem. Hati és Askr már az ütőn civakodtak, muris páros voltak. Ilyenkor mindig kicsit irigyeltem őket, nem lett volna rossz egy pet, aki mindig mellettem van. Mondjuk Nii-chanban így is megbízhattam :3

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)
avatar
Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2225
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 21
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Anatole Saito on Szomb. Okt. 12, 2013 11:55 pm

- Elismerem, a bohóc kristály talán picit erős, de félelmetes, vérengző, halott banditák ellen szántam volna, nem is a barátaink emlékét becsmérelném. Azt hiszem félreértettetek. - Miköben Hinari vállát masszírozom, Hati elkezd bohóckodni egy dákóval, ami mosolyt csal az arcomra. Mitóa megnőtt ez a démonfarkas, csak még pajkosabb jószág lett belőle, s talán az amúgy is hatalmas egoja is mintha még inkább dagadt volna.
Mirika közben odalibben mellénk és megpróbálja elorozni a nyalókát, amit először eszem ágában sincs odaadni neki. Talán egy picit később. Mindenesetre helyet adok neki, így Hinari oldalára állok. Nagyon megindító látvány, amint a pöttöm megöleli a gyászoló lányt, s úgy érzem, itt az ideje, hogy biztosítsam én is Hinarit az együttérzésemről és a támogatásomról. Lewis nekem is jó barátom volt, de mégsem érezhetem ugyanazt, mint a lány. Hirtelen ötlettől vezérelve intek Peternek és Askrnek is, hogy csatlakozzanak, majd megölelem én is Hinarit, vele együtt pedig Mirikát is. - Veled vagyunk, légy erős! - suttogom a lány fülébe biztató hangon, miközben abban reménykedek, hogy a két idomár is becsatlakozik. Ha Ren itt lenne, nem is mernék ilyesmit kezdeményezni, mert nyálas ömlengésnek tartaná, de most csak magunk vagyunk, barátok, egymás közt.
avatar
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
10/5000  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Peter Worker on Vas. Okt. 13, 2013 12:13 am

Jó megfigyelő voltam, legalábbis páran sokszor megjegyezték már ezt a számomra. Olyanokat láttam meg, mit mások nem, vagy legalábbis nem ilyen mértékben, vagy láttak, csak nem jegyezték meg, nem érdekelte őket. Nem volt különleges képességem, se extra hatalmam, csupán csak volt időm nézni, míg ők mással, khm egymással voltak elfoglalva. Láttam, mit látnom kellett és zavart, hogy az üres poharam szélén ott mászkált egy légy. Csak én vettem észre, más nem figyelt rá. Mint a régi western filmeknél a párbajozók, úgy szemeztem én is az állattal, majd végül egy könnyed mozdulattal hessegettem el és körbenézve véleményeztem némán a dolgokat.
Félő volt, hogy Hi túl komolyan vette a dolgokat, hallottam az akarva akaratlanul kiejtett nevet és szolidan sóhajtottam. Azt hittem, vagy reméltem inkább, hogy ha nem is feledi, mert ne felejtse, de túl teszi magát valamelyest a történéseken.
- Eh? – kedvtelenül vettem észre Anat intését és már késő volt játszani a vakot, a tudatlant. Persze, az elsők közt lettem volna, ami Hi vigasztalását illette, de a csoportos ölelés sose volt az erősségem, sose. Nem siettem el a lépéseimet és nem szóltam, ám ölelve és bújva irritáló volt a lányok haja és hogy azok majd mindegyik szállja az arcom részeit piszkálta.
- Kicsi a rakás! – a hang, mi talán a legrosszabbkor jött, majd az ezt követő csörömpölések, a székek és az asztal borítása és az árnyék, mi mindegyikünket befedte hirtelen. Kár volt mesélni e kinti játékról Hisamének, ám ha már csinálta, úgy reméltem, hogy mindegyikünket borította, hisz biztos legalulra kerültem volna, mert hova máshova.

_________________
Élet: 41; Fegyverkezelés: 52; Erő: 14; Irányítás: 21; Kitartás: 45; Gyorsaság: 37; Speciális képesség: 12; Páncél: 60
Keresés: 1; Akrobatika: 1 Súlyemelés: 1 Nyomkövetés: 3
Kertészkedés: Gyakorló szint; Lovaglás: Mester szint; Bűvészkedés: Haladó szint; Vadászat: Gyakorló szint

avatar
Peter Worker
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1008
Join date : 2012. Sep. 28.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2601/2700  (2601/2700)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Hinari on Vas. Okt. 13, 2013 2:58 pm


Nyomott volt a hangulatom, nem tagadom, viszont ahogy mindenki más próbált felvidítani, még Mirika is, az meglepően jólesett. Mit mondhattam volna? Idióták voltak, egytől egyig, ám megmosolyogtatott az igyekezetük, ekképpen én se maradhattam sokáig komor és depressziós. Valószínű páran tapasztalhatták már, amit én, ők mégis képesek voltak felülemelkedni rajta. A fiúkra pillantottam, mind a hárman segítettek, amikor szükségem volt rá, nem engedhettem meg magamnak, hogy azt lássák, eredménytelen volt minden. Igazából, egy percig se volt az, de a tények, amit a bossról megtudtunk… hát, képesek voltak visszarántani egy kicsit. De korántsem annyira, hogy visszafordíthatatlan legyen, főleg nem ezek után.
- Köszi – néztem a lányra komolyan, ám egy kicsivel már vidámabban, s éppenhogy sikerült biztonságos távolságra tolni a poharamat, mielőtt Anat szorítása összenyomott volna minket. Én csak a fejemet ingattam, amit szerencsére aligha láthatott, ám ez nem a neheztelő reakció volt, inkább a beletörődő: eleget láthattam már a bohóckodásait, hogy tudjam, menthetetlen a fiú. Segítségkérően néztem Peterre és Hopera, a farkasos fiú azonban Hatival volt elfoglalva, Peter pedig egyelőre nem csinált semmit – a hatalmas jégsárkányával ellentétben.
Hisame, meg ne… - próbáltam menteni, ami menthető, kevés sikerrel: a pet már ugrott is felénk, összetörve mindent a környéken, ám nem tudtam haragudni rá. Ő is segíteni akart, a maga módján. Persze a kupac majdnem legalján voltam, a fölém tornyosuló pikkelyektől pedig nem láttam sokat, ám azért nevettem, és úgy toltam el a lányomat, hogy levegőhöz jussak – Na szép. Összenyomsz itt mindenkit – dorgáltam meg kuncogva, és kászálódtam ki a rakás alól – legalábbis próbáltam. Aztán megálltam, rájöttem, nem is fáj, és ha már így voltunk, hát jó ez így. Fura gondolatmenet volt, de itt mindenkit a barátomnak tudhattam, azt hiszem, és ha eddig nem is, hát a Hisame-ostromgéppel ledőlt a fal. Hogy végleg-e, azt nehéz lehetett megmondani, de egyelőre nem is próbáltam, értelme se lett volna.

Megnyugodtam. Nem a boss és az esetleges halottak elleni küzdelem árnyéka miatt, az továbbra se töltött el jóérzéssel. A tudat nyugtatott meg, hogy nem vagyok egyedül, hogy van, akire számíthatok. Elengedtem magam egy kicsit, ha időközben kikecmeregtek fölülem, akkor fölálltam, és sóhajtva néztem végig a helyen, csípőre tett kézzel, majd egy hümmögés után konstatáltam a tényt, az említett rész felé intve.
- A biliárdasztalok sértetlenek – egyszerű megállapítás, mi célzásértékűnek is felért nálam, s bár továbbra sem tekintettem magam olyannak, mint aki magától folytat egy kezdeményezést, de azért én megtettem, ami tőlem telik. Egy könnyed mosoly, mi csak bátorításra várt, és már indulhatott is a játék, mi elfeledtette velem az elkövetkezendő nehéz perceket.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3483
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12426/10100  (12426/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Anatole Saito on Vas. Okt. 13, 2013 4:41 pm

- Ezazz Hisame! - biztatom a felénk robogó jégsárkányt és bár úgy helyezkedek, hogy a lányokat testemmel tudjam védeni a becsapódástól, eszemben sincs megállítani a kajla petet. Hinari kuncogása biztosít arról, hogy jól döntöttem, úgy tűnik a fáradozásaink, legyenek azok bármilyen bugyuták is, sikerrel jártak. Kezemmel tartom el magamat a földtől és a lánykáktól, majd elrugaszkodom, vélhetőleg hátamon a sarival. Feltett szándékom, hogy most leterítsem és most Hisame kerüljön a rakás aljára. Indulhat a csikizős birkózás! \o/ Foggalmam sincs, hogy a pikkelyei mennyire kemények, arról meg aztán pláne nincsenek beható ismereteim, hogy egy sárkány pet csiklandós-e, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy borsot törjek az orra alá, mégis érezze, hogy nem akarom bántani, csak játszunk. Ha sikerül, akkor ráülök a pocakjára - elég nagy már ahhoz, hogy ne féljek attól, hogy összenyomom.
- Zuhanórepüléééés! - játszom el a kezeimmel egy vadászrepülőt, majd most én csapódok be és a támadásom egy nagy ölelésben végződik, amivel szándékom szerint átfognám a sárkány nyakszirtjét, majd megvakargatnám az álla alatt, mint ahogyan a macskákat szokás. Reményeim szerint ez jól fog esni neki. Ha megtorolta a támadásomat és kibohóckodtuk magunkat, akkor szívest örömest csatlakozom a többiekhez a biliárdozásban. ^^
avatar
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
10/5000  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Kazuma on Vas. Nov. 03, 2013 9:27 pm

Meghívottak: Anat, Hinari, Mirika, Peter

Nem tettem többet, mint máskor. Megszokott délutáni elfoglaltságként a kazamatákban grindeltem mikor megtaláltam. A kapu előtt állva elgondolkoztam. Tudtam, hogy még nem találták meg. Arról már értesültem volna. A kérdés hogy mihez kezdjek az infóval? Elfordultam a kaputól. Bár könnyűnek ígérkezik, talán van jobb megoldás is, mint egyedül nekirohanni. Van valami, ami régóta piszkálja a csőröm.

Aiko segítségét vettem igénybe. Eredetileg úgy gondoltam Hanát választom de, rá kellett jönnöm, hogy nem lenne túl szerencsés, ha kiderülne, hogy bármiféle kapcsolat van köztünk. Ő talán megbízhatóbb de ez az incidens könnyen árthatna az üzletnek. Így aztán Aikoval elküldtem egy üzenetet a négy céhvezérnek, akik a front nagy részét a kezükben tartják. Rövid és lényegre törő üzenet volt melyben Aiko leírta hogy ismer valakit, aki ismeri 12. boss helyzetét és hogy az a valaki a Twisterben várja őket. Úgy gondoltam egy ilyen információt nem fognak csak úgy figyelmen kívül hagyni. Ha mégis akkor talán kár is velük vesződni és jobb lesz saját csapattal vagy épp egyedül menni.
Nem véletlenül a Twistert jelöltem meg helyszínként. Nem elhanyagolható tulajdonsága hogy védett területen van de, azt is tudtam, hogy mindig itt zajlanak a megbeszélések, így gondoltam nem töröm meg ezt a hagyományukat. Foglaltam egy üres asztalt és kis pénzért az egyik felszolgáló fogadta is őket, míg én kicsit távolabb foglaltam helyet. Nem akartam már az elején elijeszteni a meghívottakat. A helyemen ülve és hallgatózásomat aktiválva pontosan figyelemmel kísérhettem a céhvezérek érkezését miközben az előttem ücsörgő árnyharcos lánynak megígértem, hogyha felkel a helyéről, míg én nem végeztem, akkor megölöm. Nem akarom, hogy belerondítson a dolgok menetébe de, ragaszkodott hozzá hogy a közelben lehessen. A felszolgáló mosolyogva köszöntötte a négy meghívottat majd hellyel és itallal kínálta őket és szólt, hogy nemsokára érkezik az, akire várnak.
Végül mikor már mindenki befutott és elfoglalta a helyét én következtem. Vettem egy nagy levegőt majd Aikot otthagyva elindultam. Komótosan és céltudatosan haladtam a „vendégeim” felé majd egyszerűen helyet foglaltam. Megköszörültem a torkom és elkezdtem, mintha már évek óta ezt csinálnám.
– Úgy látom el is, kezdhetjük a megbeszélést. - vetettem egy gyors pillantást rájuk. Kíváncsi voltam a reakciójukra. Azonban nem hagytam túl sok időt, hogy reagáljanak a felbukkanásomra helyette megnyitottam a menümet és lenyomtam a küldés gombot egy már előkészített üzenetre. Mind a négyen ugyanazt a rövid üzenetet kapták, amely csak egy koordinátát tartalmazott. - A 12. boss koordinátái. - közöltem velük, ha esetleg még nem jöttek volna rá. - Persze nem ingyen. - emeltem rájuk szúrós tekintetem. - Ezentúl elvárom, hogy csapatmunka is legyen a harcok alatt… - jelentettem ki szárazon.
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Peter Worker on Hétf. Nov. 04, 2013 5:33 pm

Problémák nélkül jutottunk át a tizenegyedik szörnyen és talán a legjobb hír Hinari utolsó ütése volt. Nem ártott neki. Nem is a megszerzett felszerelés miatt, hanem mert pocsék napjai voltak. Ő szervezte a harcot és jól emlékeztem rá, hogy az előtte való nap miként vigasztaltuk őt a többiekkel, pont itt szinte, talán csak pár asztallal arrébb. Ezért reméltem csak, hogy az utolsó sikeres ütés feledtette vele ezt valamennyire.
Hátradőltem a székben, szívószállal ittam a kapott italt, majd fordultam az ablak felé, hol Hisame kukucskált befelé. Mint egy téli nap, mintha egy magányos hóember lesett volna be a nevető családhoz, azonban a kitiltása még mindig tartott, mit az asztalborítások és az ezekkel járó felfordulás miatt kapott akkor. Kicsi a rakás, nagy a büntetés. Saját bűne volt, nem sajnáltam miatta.
- A csapatmunka társakkal és bizalommal jár. Tán ezekkel tudnám jellemezni.  Mutasd az arcod, kérlek, hogy mondjuk meglegyen a bizalom első része. – mosolyogtam az érkező ötödikhez, ki az asztalhoz állt. Nem tudtam róla szinte semmit, nem beszéltem vele korábbról, nem találkoztunk még a szörnyek termein kívül, ám mindez talán nem véletlenül nem történt még meg. A vörös indikátor sosem vonzott és bizony azzal rendelkezett ő. Csapatmunkát kért egy olyan illető, kit úgy tűnt nem tanítottak meg rá, hogy illetlenség társaságban sapkát hordani. Maszk, sapka, majd ugyanaz. Csapatmunkát kért egy olyan illető, kinek nem tudtam volna idézni hangját korábbról. Tagadni sem lehetett volna, az első benyomás pocsék volt részemről, de nem tudtam, hogy a többiek miként gondoltak, éreztek iránta. Lehet, hogy ők ismerték, lehet, hogy ők tudtak róla valamit, amit én nem, ezért sem szóltam többet egyenlőre.

_________________
Élet: 41; Fegyverkezelés: 52; Erő: 14; Irányítás: 21; Kitartás: 45; Gyorsaság: 37; Speciális képesség: 12; Páncél: 60
Keresés: 1; Akrobatika: 1 Súlyemelés: 1 Nyomkövetés: 3
Kertészkedés: Gyakorló szint; Lovaglás: Mester szint; Bűvészkedés: Haladó szint; Vadászat: Gyakorló szint

avatar
Peter Worker
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1008
Join date : 2012. Sep. 28.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2601/2700  (2601/2700)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Mirika on Kedd Nov. 05, 2013 5:05 pm

Hosszú ideje nem távoztam bossharcról olyan rémes hangulatban, mint az előzőről. Iszonyúan frusztrált voltam, még az sem segített a kedvemen, hogy Ren ugyanúgy benézte a boss trükkjét, mint én. Nagyon akartam, azok után, hogy Jin és Ren nekem adták azokat a buffokat, nem is lehetett másképp. Talán az is belejátszott, hogy Ran képét vette fel a szintfőnök, de az a... az az íjász még a halála után is azon van, hogy tönkretegyen, esküszöm. Mérges voltam és bizonyítani akartam, pedig asszem nyugodtan mondhatom, hogy már bőven bizonyítottam mindenkinek. És mégis. Eh, menthetetlen vagyok :/ Mély sóhajjal léptem be a szokásos találkahely ajtaján és vidám mosollyal köszöntöttem Petert, majd persze Hinari-chant és Anatot is. Utóbbinak járt a szokásos ölelés is, mielőtt rossz néven venné Rolling Eyes Ezúttal valami ismeretlen lány meg a valakije fedezte fel a boss kapuját, legalábbis nem ismertem az üzenetküldő nevét, de kíváncsi voltam, hogy vajon kérni fognak-e valamit az infóért, vagy olyan jótét lelkek-e, mint a térképezők többsége. Nos, nem pont azt kaptam, amire számítottam. Mikor a maszkos, vörös indikátoros alak leült, úgy húzódtam hátra a székemben, mintha leprás lenne Suspect Láttam már elégszer a harcokon téblábolni, de így közvetlen közelről azért... hát nem szerettem volna vele egy sötét sikátorban találkozni. Túl közel vagy, hapsikám!
- Hah?! - hőköltem hátra újfent, ezúttal felháborodásomban - Semmi baj nincs a csapatmunkával! Vagy azt várod, hogy megmentsünk, ha bajba kerülsz? - szegeztem neki a kérdést. Szívem szerint hozzátettem volna még valami derogáló jelzőt is, de őszintén szólva volt bennem egy kis félsz így szemtől-szemben. Ez a pali ölt már embert, természetes reakció, nem?
- Egyáltalán ezek valós koordináták? Miért kéne hinnünk neked? Csapda is lehet, végtére is még ahhoz sem volt merszed, hogy saját magad küldj nekünk üzenetet, valakit felhasználtál rá Rolling Eyes - Nem, nem bírtam ki, hogy ne álljak neki kötözködni. Ami a szívemen, az a számon, és különben is itt volt Nii-chan, itt volt a szintén bizalmatlan Peter és itt volt Hinari-chan is, aki szintén nagyon erős volt. Van bátorsága ennek a kölyöknek, elénk állítani mindezzel.

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)
avatar
Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2225
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 21
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Anatole Saito on Kedd Nov. 05, 2013 8:57 pm

Miri mellett csücsülök és éppen a pöttöm egyik tincsével játszadozok, amikor is megjelenik a nem várt invitálónk. Sötét öltözet, maszk, piros indikátor. Ehh, Kazuma. Fene vigye el, teljesen benyaltuk a dolgot. Bár védett övezetben vagyunk, erősebbek is vagyunk, meg különben is, mégis mit árthat nekünk ez a is szúnyog Razz Na de az már felettébb érdekes, hogy mégis mi a csodáért csődítette ide a négy legsikeresebb céh vezérét. Valami üzleti ajánlat, zsarolás, hmm, ugyan mégis mit akarhat pont tőlünk? Hamar lecseng a dolog, mikor meglátom az üzenetben érkező választ. Elnyúlok székemben ülve, egyik lábamat átvetem a másikon és izgatottságomról arcvonásaim ugyan nem tanúskodnak, de a lábam szüntelen rugózása árulkodó lehet.
- Csapatmunka... a 10. boss megölése, amiben te nem jeleskedtél mellesleg, éppenséggel tanúsította, hogy a csapatmunkával semmi probléma nincs. Ellenben nem emlékszem, hogy te a bosstermekben kavirnyázva valaha kivetted volna részedet a switchben kulcsfontosságú percekben... Ahelyett, hogy az életpontjaid bevédését várod, kedves piros barátom - a barátom szót szinte sziszegve, mély gúnnyal ejtem - akkor inkább állj félre és ne sprintelj be előttem, feltartva a tankolásban! - Igen, bevallom rettentően zavar, hogy ez a nyüzüge alak, ki még egy értelmes beszélgetésre is képtelen, ez a fickó gyorsabb nálam. Rentől is nehezen nyelem le, na de tőle... Ahogy Petert hallgatom, értően biccentek párszor, hisz megfogalmazta ugyanazokat a gondolatokat, amik bennem is bujkáltak kimondatlanul is. Hirtelen gondolattól vezérelve fölállok és Kazuma mögé lépek, s ha tehetem, akkor megtámaszkodok a székének háttámlájába és előre dőlök, hogy egészen közel súgjak a fülébe. - Leveszed a maszkod, vagy segítsünk? - Nem áll nekem jól ez a jó zsaru, rossz zsaru imidzs, de veszett jól tudok színészkedni Cool
avatar
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
10/5000  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Hinari on Vas. Nov. 10, 2013 3:20 pm


Furcsa volt ez az előző boss, nemigen tudtam mit kezdeni a történésekkel, olyan hirtelen lett vége, hogy eleinte a felugró panelt se tudtam értelmezni. Az item pedig még ezeknél is furább volt, s bár most nem vettem fel, tudtam, hogy valamikor még szükségem lesz rá. A többieknek nem mondtam el, volt benne valami ijesztő, amit megtartottam magamnak, egyelőre. Talán majd egyszer…

Tehát a Twister. Lassan már megszoktam, hogy alighogy kivisszük a szintet, és megnyitunk egy másikat, rá pár napra vagy hétre máris megvan az újabb harc helyszíne. Vagy a felderítőink ennyire profik, vagy Kayaba csinálta elég egyértelműen a tervezését. Mindenesetre a szokásos csapat jött, nem tartottam ettől egy kicsit sem, az ismeretlen nevű feladó nem jelentett semmit, hiszen a lovagkölyök után már nem érdekesség, hogy új arcok fejlődnek fel hozzánk egyik napról a másikra. Azonban aki végül leült közénk, őt ismertem, s amíg Miri hátrahúzódón, Anat pedig látszólag nyugodtan, én egy halvány mosollyal az arcomon dőltem hátra. Kíváncsi voltam, mit akar tőlünk, főleg mi négyünktől, védett övezeten belül. A fiú nem volt ostoba, ezt megtanultam már, ám hogy éppen a csapatmunkát hozta szóba, hát azon majdnem elnevettem magam. Talán a múltkori miatt, vagy az azóta történtek eredményeképpen, de magabiztosabbnak éreztem magam, szótlanul hallgattam végig a többiek hozzáfűznivalóját, enyhén ingatva a fejem Anat gyerekességén, majd letettem az eleddig a kezemben lévő poharat:
- A csapatmunkához közös cél kell, nem feltétlen a bizalom – javítottam ki Petert, végig a maszk mögött rejtőző fiút nézve – Ám amíg nekünk a lehető legtöbb ember túlélésének elérése és a társaink védelme a célunk a boss legyőzése mellett, te csak a saját életcsíkodat félted – folytattam, immáron Kazumának címezve a mondottakat – Gondolod képes vagy lemondani erről?
Helyzeti előnyünk volt, lehet meggondolatlanság volt bevállalnia a nyílt fellépést. De mégis mit képzelt? Tudnia kellett, főleg azok után, amit mondott, hogy nem fogjuk annyiban hagyni ezt. Úgy gondoltam, kivárok, meglátom, hogyan reagál, és attól függően teszek vagy nem teszek a helyzet feszültsége ellen. Anat is a határokat feszegette, Kazuma nem fogja csakúgy levenni azt a maszkot, erőltetni pedig nem biztos, hogy jó módszer. Sőt…

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3483
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12426/10100  (12426/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Kazuma on Vas. Nov. 10, 2013 9:40 pm

Számítottam rá hogy a kijelentésemnek negatív visszhangja lesz. Csendben, látszólagos nyugalomban ültem a helyemen és figyeltem, ki hogy reagál még akkor sem mozdultam meg mikor kovács a hátam mögé lépett. Csupa értelmetlen dolgot vágtak a fejemhez, anélkül hogy gondolkodnának, mielőtt kinyitják a szájukat. Anatole hozta az idétlen stílusát, a másik kettőről még nem tudtam sokat de, úgy éreztem, hogy talán jobb is így. Már épp azon gondolkoztam, hogy kár is velük foglalkozni mikor Hinari következett és a másik hárommal ellentétben úgy tűnt ő használja is a fejét, ahogy azt egy fifikás nőszemélytől elvárná az ember. Miután elhallgattak először a kardforgató felé fordultam.
– Teljes mértékben egyetértek. A túlzott bizalom öngyilkosság. A közös cél viszont csak bossokat gyilkol.  - jelentettem ki enyhe mosollyal. - Gondolod, itt lennék, ha nem mondtam volna le róla? - aztán tekintetemet makacsul előre szegezve a hátam mögött álló kovácshoz intéztem a szavaimat. - Neked pedig megköszönném, ha egyszer az életben képes lennél kicsit komolyabban hozzáállni a dolgokhoz. Mellesleg mostmár biztos vagyok benne, hogy baj van a látásoddal. Emlékszel még a 7. bossra? Ahol egyszerűen elrohantál mellettem mikor Bunmei tigrisei marcangoltak. Emlékeim szerint addig a pontig nem nagyon lehetett panasz az együttműködésemre. Még azt az idegesítő főnixest is leswitcheltem mikor Kha'ren egyik pókja majdnem széttépte. - tartottam kis szünetet majd jobban felemeltem a hangomat hogy felfogják, amit mondani akarok. Ha azt hiszik, hogy rám tudnak ijeszteni, akkor nagyon tévednek.
– Nem alkudozom üres kézzel! Azóta talán jobban összedolgoztok… de csak én gondolom úgy hogy ez nem elég? Véleményem szerint egy boss ellen ennél több kell. Két lehetőséget látok a helyzetre. - kezdtem el szájbarágós stílusban, hátha így majd megértik. - Vagy képesek leszünk együtt dolgozni, ami mindenkinek előnyös, ugyanis ha számíthatok rá, hogy nem ismétlődnek meg a hetediknél történtek akkor ti is számíthattok rá, hogy fordított helyzetben viszonzom a szívességet. A másik lehetőség hogy minden folytatódik úgy, ahogy eddig. Továbbra is ott leszek a bossharcokon és majd, figyelek a saját testi épségemre, miközben megpróbálom elvinni az itemet. Ha pedig valakinek switchre lenne szüksége? Hát az bizony pech. Ha az utóbbit választjátok, akkor még most szóljatok, ugyanis másra is pazarolhatom azt a tengernyi időmet. - fejeztem be gúnyosan. Íme a négy legnagyobb vezér. Azt hiszem talán még én is jobban csinálnám…
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Peter Worker on Szer. Nov. 13, 2013 6:57 pm

- Hát akkor szia. – szóltam volna legszívesebben és egy kézrázás kíséretében köszöntem volna tőle, azonban én nem ilyen voltam. Bár tény, hogy így gondoltam, azonban sok gondolatomat nem valósítottam meg. Úgy tűnt Anatra neheztelt, vele kellett megbeszélnie ezt, nem sok közöm volt hozzájuk és magamnak bevallva nem is tudtam mit szólni a témához. Tán valami épkézláb cselekvést vártak volna tőlem, tán lehet épp nem vártak semmit, csak hogy jelezem figyeltem, hallgattam a szavait. Őszintén nem tudtam. Sóhajtottam, talán feltűnően is.
- Oké. – rövid, tömör és velős hozzászólás, mit produkáltam, de most nem is az én tisztem volt szólni. Nem tudtam mivel lenne több egy küzdelem, ha ő is beszállna a csapatmunkába, de ahogy érezte, hisz azért gyűltünk itt össze, hogy beszélgessünk, vagy személyben hallgassuk a többieket. Csapatmunkáról beszélt, de emlékeim szerint mintha ő maradt volna ki mindig belőle. Ha a szavaival azt mondta, hogy csatlakozik, hát oké, ugyanakkor nem feledtem a maszkot és a piros indikátort, mi a feje fölött volt. Szerencsére a céhből csupán csak Chanra kellett személyesen vigyáznom, de most perpillanat abban sem voltam biztos, hogy tervbe volt e nála véve, hogy részt vesz a következő szörny találkozón.
Szívószállal ittam az italom, majd a hangos szürcsölés jelezte, hogy nem volt tovább mit innom.
- Oh, bocsánat. – dőltem vissza hátra és jeleztem, hogy én ennyi voltam, tőlem most egyenlőre többre nem számítsanak. Ja, nem voltam büszke a némaságomra, de csak ismételni tudtam volna a gondolataimat, minthogy nem is nekem kellett most szólnom. Nem tudtam semmiről, mások dolgába pedig nem akartam beleszólni.

_________________
Élet: 41; Fegyverkezelés: 52; Erő: 14; Irányítás: 21; Kitartás: 45; Gyorsaság: 37; Speciális képesség: 12; Páncél: 60
Keresés: 1; Akrobatika: 1 Súlyemelés: 1 Nyomkövetés: 3
Kertészkedés: Gyakorló szint; Lovaglás: Mester szint; Bűvészkedés: Haladó szint; Vadászat: Gyakorló szint

avatar
Peter Worker
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1008
Join date : 2012. Sep. 28.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
2601/2700  (2601/2700)
Céh: Young Justice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Mirika on Szer. Nov. 13, 2013 10:16 pm

Pfff, és képes volt ignorálni >.> De ami a legdurvább volt, hogy a többiek is készpénznek vették a koordinátákat, nem kérdőjelezték meg a mapdata valódiságát. Talán még ismerik is a fickót, aki felettébb idegesítő kis nyomorék volt azzal a fölényes stílusával és a fenyegetőzésével. Peter néma tiltakozása viszont nagyon bejött, úgy éreztem a srác a hallgatagságával csinált hülyét a sokat dumáló maszkosból. Én viszont felálltam és az asztalra támaszkodva meredtem rá a kétes alakra.
- Az ötleted halott. Ha négyünket meg is győzöl, a többi 10-15 frontharcossal mit kezdesz? Ha egyikük nem hajlandó megmenteni, már ne is számítsunk a "segítségedre", mi? Ez csak egy kifogás arra, hogy moshasd a kezeidet, ha hagysz valakit meghalni. Maszkkal vagy anélkül, én nem fogok megbízni egy sunyi gyilkosban, aki fenyegetőzni próbál, hogy a jól megérdemelt megvetettségén felülkerekedjen - pillantottam szigorúan a maszkjára, majd kihúztam magam és némileg ellágyuló tekintettel Anatra néztem.
- Nii-chan, ha van valami fejlemény a harc idejéről, értesíts majd. Szeretnék veled együtt odamenni - közöltem a fiúval, majd vetettem még egy lenéző, villámokat szóró pillantást erre az alakra, mielőtt sarkon fordultam volna.
- A céhvezéreknek majd elküldöm a bossról szerzett ismeretem és a következtetéseimet is. Szóló kezekbe nem adom ki, amíg ilyen alakok is vannak köztük - jegyeztem meg háttal állva, majd elindultam kifelé az épületből. Nem volt jó ötlet megsértenie, meg különben is, franc se fog egy lúzerre hallgatni ˇ^ˇ Most elesett egy értékes infótól a viselkedése miatt, legközelebb le fog maradni magáról a harcról is, mert zártkörű buli lesz belőle. Aztán majd fizetheti a súlyos pénzeket a besúgónak az infókért Rolling Eyes

_________________
Angyali páncélbolt
- Hozott ércekből készített felszerelésre 50% kedvezményt adok


Késkészlet:
Kézben: Razonek Tüskéje (+14) és Macskakarom (+7)
Inventoryban: 2x Arany Stiletto (+10), 2x Acélkarom (+8 ), 2x Rubin Kés (+8 ), 1x Fém Kés (+7), 1x Cseppkő (+4), 2x Árnyszúró Bicska (+2), 1x Rubin Íj (+10)
Alapsebzés (54): Kapcsolat Gyűrűx2 (+12), Topáztalpas Cipő (+4), Fekete Sólyom Köpeny (+20), Nagyítós Szemüveg (+18)
avatar
Mirika
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2225
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 21
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
10/5900  (10/5900)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Hinari on Csüt. Nov. 14, 2013 2:50 pm


Sóhajtva helyezkedtem a székemben, ujjaimmal a homlokomat masszírozva egy picit, majd mégis inkább újra az italért nyúltam. A többiek reakciója… hát, hogy is mondjam, nem vártam mást, csak reménykedtem. Mondjuk ők nem ismerik a fiút, bár lehet, ha ismernék csak rosszabb lenne ennél. Ha lehet rosszabb egyáltalán. Miri és Pete olyannyira ellentétesen és mégis ugyanúgy álltak hozzá, hogy nem tudtam mit kezdeni velük, az egyik nyugodt maradt, amíg a lány úgy kiakadt, hogy még egy szót sem tudtam szólni, máris az ajtónál volt. Oh, remek. Ha meg visszahívom, rám lesz mérges. Viszont Kazuma meglepett, nem is pont a mondandója okán, mert abból tényleg akármi kiderülhetett még, inkább a mennyisége miatt. A kúriában töltött egész nap alatt nem beszélt ennyit, mint most egyhuzamban, ami jelenthetett jót és rosszat is. Idejött, ez valami, ám azért ő se gondolhatja komolyan, hogy feltétlen megbízunk benne, Miri szavaiban pedig volt igazság: mi négyen az egy dolog, de a többiek?
- Hm, jah. Azt te se gondolhatod, hogy a bossterem előtt majd mindenkit megkérünk, hogy switcheljen téged is, ha kell, nem? – húztam el a számat, ez az egy megoldás létezett a felvetődött problémára, ezt pedig egyértelműen elleneztem, ő is megértheti, hogy miért – A többit meg majd meglátjuk. Jelen helyzetben neked kell kezdeményezni, ha te magadtól switchelsz, úgy lehet, hogy a többi frontos is át fogja gondolni a megmentésedet, fordítva viszont aligha lesz ez működőképes – néztem rá komolyan, a végén azért egy rövid félmosolyt megengedve magamnak, tudat alatt is ellensúlyozva a többi céhvezért. De tényleg, most az kell nekünk, hogy maximálisan ki legyen élezve a szituáció? Mert ez pont jót fog tenni a csapatmunkának. -.- Legszívesebben hozzátettem volna, hogy a bizalom sem öngyilkosság, meg hogy nem kéne már egymást sértegetni – s ez vonatkozott volna mindenkire, nemcsak a maszkos srácra – de inkább csöndben maradtam: kíváncsi voltam Anatra, ez előtt nem akartam semmit se tenni, amit esetleg megbánnék még. Fogalmam sem volt kettejük viszonyáról, s azt sem akartam, hogy a miénkbe gondoljon bele többet, mint ami benne van.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3483
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12426/10100  (12426/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Anatole Saito on Csüt. Nov. 14, 2013 10:47 pm

Ügyet sem vetve arra, amit Kazu kezd el nekem mondogatni, úgy indulok meg a szoba túlsó sarkába. Ahogy mondottam, nem áll nekem jól ez a jó zsaru, rossz zsaru dolog, na meg én láttam már a srácot maszk nélkül, nincs benne semmi extra. Egyszerűen csak teszteltem, hogy ki tudom-e hozni a sodrából ezzel a maszk kérdéssel, de meglepő módon felkészülten érkezett a találkozóra. Bevallom, olyan dolgokat emleget föl, amikre én már nem is emlékszem, én magam nem tudnám felsorolni kit switcheltem és hányszor. A harc hevében ilyesmit nem striguláz az ember, ráadásul a hosszadalmas, keserves küzdelmekre is úgy emlékszik ma már csak vissza az ember, mintha csupán pár másodperc történése lett volna az egész.
Na de hogy mi ragadta meg a figyelmem, ami miatt elhagyom az asztal közelségét és a többiek társaságát. Figyelek én, regisztrálok minden szót, csak éppen nem fogom kinyilatkoztatni, hogy van igazság abban, amit a kölyök mondd, hiszen azzal csak adnám alá a lovat. Egy kártyapakli. Ez az, ami a kezem ügyében akad, miközben a többiek folytatják a diskurzust. Feszült helyzetekben általában igyekszem ügyelni arra, hogy az arcomon ne látszódjon a frusztráció. Márpedig most igenis frusztrált vagyok, mert kezdem azt érezni, hogy a fiú sarokba szorít bennünket az érvelésével és patthelyzet kezd kialakulni. Ahhoz, hogy koncentrálni tudjak és a lazaság látszatát keltsem, kettéválasztom a paklit, majd elkezdem két kezem között pörgetni, összekeverni a lapokat. Magasabb szintű bűvészet jártasságomnak hála biztos kézzel ügyködöm, s az én titkos kis stresszoldóm most is beválik. Mosolygós arccal dőlök háttal a falnak, miközben továbbra is figyelem az elhangzottakat.
Egy valami azonban továbbra is zavar, mégpedig Hinari viselkedése. Nem értem miért viselkedik ilyen nyájasan a piros indikátorossal, holott tudtommal nem pártfogolja ő sem a gyilkosokat. Igaz, én magam sem tudom, Kazu mégis hogy lett piros indikátoros, tudniillik nem volt hajlandó elárulni párbajunk során. Lehet Hinari ismeri a történetet? O.o
S volt még egy dolog, amit nem hagyhattam figyelmen kívül: Kazuma egyre erősebb és erősebb, akárcsak a bossok. Kénytelen vagyok beismerni, hogy hasznos tagja lehet a frontharcosoknak, az itemek pedig nem érdekelnek annyira, minthogy sajnáljam bárkitől is. Engem úgyis csak az exp érdekel, hogy Falánkot jóllakassam és persze, hogy minél közelebb kerüljünk a 100. szinthez. Mindezeket összevetve igazán meggondolatlan és balga lépés lenne kizárni a csapatból olyasvalakit, aki akár a sikerességünk kulcsát jelentheti. Miután mindezt megbeszélem magammal, leteszem a paklit, amit eddig folyamatosan pörgettem a kezemben, s szóban is a többiek elé állok döntésemmel. Előtte azonban elkapom a távozni készülő Mirikát a derekánál átkarolva, majd tekintetemmel üzenem neki, hogy várjon meg, megyek vele.
- Én hajlandó vagyok együttműködni veled, Kazuma... Bármily meglepő pont tőlem hallanod ezt, de túl nagy luxusnak érezném, hogy élharcosként kiközösítselek a csapatból. Részemről rendben, gyere, harcolj, vegyél részt a csapatmunkában, tégy ahogy jólesik, de figyelni foglak. És persze első dolgom lesz leellenőrizni, hogy helyesek-e a koordinátáid. Vedd ezt akár bizalmi próbatételnek, vagy aminek akarod. Hogy a többi frontharcossal mit kezdesz, az nem az én problémám, mindenesetre az enyéimet tájékoztatom az itt elhangzottakról, aztán majd döntenek belátásuk szerint. Bizonyítanod kell árnyharcos, s erre jó alkalom lesz az általad vezetett boss. - Azzal biccentettem a többieknek és Mirika oldalán távozok. A pöttömöt rögtön meg is invitálom, hogy keressük fel együtt a kapott koordinátát, hogy megbizonyosodjunk azok helyességéről. Aztán irány a besúgó...
avatar
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
10/5000  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Kazuma on Pént. Nov. 15, 2013 4:11 pm

Elhallgattam, és dacosan szembenéztem velük. Ha azt hiszik, hogy csak úgy meghátrálok, akkor tévednek. Be kell ismerniük, hogy nekem van igazam. Kisebb csend telepedett az asztalra. Anatole egy kártyapaklival elvonult a hátam mögül. Talán rájött hogy nem most kéne velem játszadoznia. Először az idomár törte meg a csendet bár nem is mondott semmit. Azonban ahogy Mirika kinyitotta a száját, legszívesebben le is csuktam volna neki. Már viszketett - vagy talán sokkal inkább bizsergett - a tenyerem a mondandójától de ellenálltam a kísértésnek hogy a szavába vágjak. Most nyugton kell maradnom. Nem azért jöttem, hogy még jobban ellenem forduljanak bár ezt a lehetőséget is számításba vettem. Így aztán nem is közöltem vele hogy véleményem szerint jelenleg ő hátráltatja legjobban a bossharcokat. Bár már kezdett érlelődni bennem a gondolat, hogy egyébként is hiába beszélek nekik. Hinari továbbra is mérsékeltebben állt a dolgokhoz de ez még kevés. Én sem hiszem, hogy varázsütésre zökkenőmentesen haladhatnak a bossharcok, azonban valamit kezdeni kell a helyzettel.
Viszont ami ezután jött azon meglepődtem. Azok után, ahogy korábban állt hozzá a dolgokhoz nem vártam ilyen gyors váltást. A végén még kiderül, hogy volt értelme idejönnöm. Végül miután ő is végzett a mondandójával el is ment az idegesítő lánnyal együtt. Nem szóltam semmit csak bólintottam a szavaira. A gondolataimba merülve ültem tovább a helyemen. Nem tudtam Hinari vagy a sárkányos akar-e még valamit, de én a részemről lezártam a beszélgetést. Nincs több hozzáfűznivalóm. Megvártam, míg ők is távoztak aztán visszatértem az asztalhoz, ahol Aiko várakozott bár nem terveztem már sok időt pazarolni rá. Át kell még gondolnom a továbbiakat.
avatar
Kazuma
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 917
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 23
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
304/2100  (304/2100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Hinari on Pént. Nov. 15, 2013 4:34 pm


Anaton őszintén meglepődtem. Igaz, kellett neki egy kis idő, de úgy tűnik a korábbi hozzáállása után végre elkezdett ésszerűen gondolkodni, így csak pár bólintással nyugtáztam a monológját. Örültem neki, hogy végülis nem fajultak el a dolgok, ahogy ez indult, sokkal rosszabbul is végződhetett volna. Még intettem nekik, ahogy kiléptek az ajtón, majd kiittam a maradék löttyöt, és én is felálltam. Fölösleges lett volna többet beszélni, Kazuma is ezen az állásponton volt, Peter meg sosem volt arról híres, hogy maga folytatná a beszélgetés fonalát.
- Nos, akkor a bosson találkozunk – fordultam a maszkos srác felé, majd jeleztem az idomárnak is, hogy jön-e velem: gondolom nem akart egyedül itt maradni, ahogy én sem. Úgy éreztem, még bőven arrébb van, hogy én Piroskával beszélgessek négyszemközt, ha egyáltalán szükség lesz valaha is egy ilyenre. Így tehát – ha jött velem – Peterrel együtt léptük át a küszöböt, vegyes érzelmekkel, ami engem illet. A kúria óta nem is szóltunk egymáshoz, ez a mostani pedig talán még annál is furcsább volt. Csapatmunka, mi? Hm. Hát majd meglátjuk…
Rettentő kíváncsi voltam, mi lesz ebből.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3483
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12426/10100  (12426/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Hinari on Szer. Jún. 18, 2014 11:11 pm


17-es bossmegbeszélés
*Nah, bent vagyunk a Twisterben, Alex van csak, Anat sehol, és Al is eléggé fancsali képet vág. Gondolom leültök mind. Üdvözlés miegymás, majd Al kijelenti, hogy erről a bossról semmi infót nem tud. Max az oda utat hozzá, aztán megkérdezi, hogy ki hozott infót róla.*

- Hol van Anat? Nélküle kezdjük el? - furcsán nézek Alexre, miután üdvözöltem mindenkit, többnyire öleléssel, és ledobtam magam.

*Ölelődik, majd elnéz Miriről a kérdést hallva*
- Rám bízta a twistert, nem tudom, mikor toppan be.


Keresztbe fontam a karom, láttam Alex viselkedésén, hogy valami nem stimmel
- Akkor miért vágsz olyan képet, mint aki citromba harapott, ha csak ennyi? :^)


A fogadó egy felsőbb szintjén foglalok helyet, csatlakozni nem kívánok. Ha nagyon utánam akarnak nézni, a barátlistájuknak hála a minimap megmutatja a tartózkodási helyem, nekem viszont elegendő csak a hallgatózás jártasságomra hagyatkozni. Nem véletlenül bíztam meg Alexet. Egy limonádé társaságában ücsörgök egy fotelban, menümmel babrálok és várom a fejleményeket. A jegyzetfüzetem is nyitva.

Peter nem mutat többet, vagy mást, mint egyéb ilyen találkakor. Ám Anat hiánya az ő érdeklődését is felkeltette.
- Hát oké, viszont én infót nem tudtam szerezni - csóválta a fejét - Ismét nem - és kortyolt bele az italába.


Furcsálltam, hogy miután kihagytunk jó pár twisteres megbeszélést, most mégis össze lett hívva a csapat, mosolyom viszont őszintébb lett, amikor megláttam Alexet. Mindenkit köszöntöttem, Mirinek külön ölelés járt, majd Al mellé ültem, kíváncsian várva a magyarázatot, Anat miért nincs. Az infós dologra én is csak a fejemet ráztam.

*Fújt egyet, majd csak úgy magának szánva, vállat vont. Nem így képzelte az első igazi twisteres találkozóját. De Hinari közelsége egy adag önbizalommal járt együtt*
- Hüöhhh, nincs infó? Az hátrány, de ennek ellenére mégis úgy hiszem, hogy van értelme ennek a találkozónak. Én szerintem egy csapatot kéne szerveznünk a tizenhetesre… Megbízható emberekkel, főleg így, hogy nincs infónk róla...


- Úgy érted fix 10 fővel? :/ - húztam el a szám, segítségkérően nézve Mirire. Vele azt hiszem jól átbeszéltük már ezt a kényes kérdést.

- Nos, igen.

~ Folytasd csak, legyél magabiztos! ~ Hallhatja Alex a fejében a hangomon a tanácsot. Felkészítettem előre a telepatikus képességemmel kapcsolatban, de bizonyára még így is furcsa lesz neki.

Alex válaszára hátradőltem, kortyolva egyet az italból, kíváncsi voltam, mi lesz ebből, többet azonban egyelőre nem szóltam. Végtére is, ő volt most a szervező, vitázni meg nem igazán akartam.

*Sóhajtottam egy nagyot, nem tetszett Alex viselkedése. Lazán ignorálta a kérdőre vonást, így szúrós tekintettel néztem rá, miközben közöltem*
- Van infónk, bár nem sok. Lesz egy halom nevető koponya a padlón, amíg ott vannak, addig blokkolják a támadásainkat. Szóval gondolom el kell pusztítani őket... vagy felvenni |-(


- Hm, ha halom, az már rossz jel - sóhajtottam. Ez is olyan infó volt, ami olyan sokat nem árult el, sajnos, inkább mégtöbb kérdést vetett fel...

Miri zárómondatát hallva majdnem félrenyelem a limonádémat. Alig tudom visszafogni magamat, nehogy felnevessek, hiszen már rég elképzeltem magamat egy nevető koponyával a fejemen xP

Lassan a halántékához közelíti a kezét és megdörzsöli azt. Csak nyugodtan, semmi hirtelen mozdulattal. Ezt a dolgot nem fogja megszokni, már a szafarin is volt ebben része, és libabőrös lesz tőle. o.o. Miri válasza és Hinari szájelhúzása viszont egyértelmű. *
- Koponyák? o.O - *pislog rendesen, nagyszerű* - Le kell győzni őket, haaahh, és ezen felül nem tudunk semmit?...


- Mi nem, attól tartok ._. Milyen csapatra gondoltál? És mit csinálnál akkor, ha találnánk ott valakit, aki besétál velünk? - továbbra is ott volt az él a hangomban, miközben egyre többször pillogtam az ajtó felé, hátha látom Anatot bejönni.

*Továbbra is figyel, Miri kérdésére Al felé fordulva*

*Sóhaj*
- Egy olyan csapatra, ami kiegyensúlyozott. Van benne elég dps, healer és támogató is, és ahol végre nem titkolja el senki a speciális képességét. Neutral


- Jah igen, képességek... szerintem ne várd, hogy mindenki elárulja pontosan. Én sem tenném. Elég, ha a parancsnok tudja, és ő is csak a kategóriákat - ismételtem meg, amit Mirivel beszéltünk, s ha nem vágtak közbe, folytattam is.

Nagyot sóhajtok Hinarit hallva, s csak reménykedni tudok abban, hogy Alex boldogulni fog. ~ Még magabiztosabban! Úgy, ahogy nekem is elmondtad az ötleteidet. ~ hallatom ismét Alex fejében a hangomat. Nem akarok közbelépni, bízom a fiúban.

*Nem vágott közbe, látszott Hinari hogy van itt még valami, amit mondani akar, figyelt*

- Tehát, heal, területi heal, support, önerősítő - számoltam az ujjaimmal ugyanúgy, mint a múltkor - Nem kell tudnunk a hátrányokat és a mechanizmust sem - tettem még hozzá.
- És mégvalami. Egy fontos dolog - komolyodtam meg - Egyetlen stat mindenkitől pontosan kéne. A kitartás.


- Yapp, két élű dolog ez. Nyilván nem véletlenül nem publikusak a képességek, ugyanakkor van egy két játékos, kit nem szívesen látnék a hátam mögött.

*Kifejtette Hii, Peter, Miri is úgy látszott, hogy tenni akar hozzá a véleményéből, így nem vágott közbe, addig gyűjtötte a gondolatait*

Muszáj volt innom pár kortyot, hogy ne vágjak közbe túl hamar, vagy túl durván, bár cseppet sem aggasztott, hogy szinte nekiestem a szöszi srác torkának - Neveid is vannak, vagy azt szeretnéd, ha azt együtt dobnánk össze? :3 - kérdeztem, próbálva egy picikét azért kedvesebb lenni.

*Látszik Mirin, mennyire visszafogja magát, vagy csak szomjas volt, mindegy, bármelyik is legyen, Al úgy döntött, már a találkozó kezdete előtt, hogy minden pozitív megnyilvánulásnak örülni fog. Most is felderült arccal fordult a pöttöm felé*
- Vannak persze. Kellenek tankok, dpsnek ott vagyok én, Anat, Hinari, tankolni Peter san, RenAi tudna talán még, de RenAi chan például a legerősebb healer is, és Yurihime san is fontos lenne, de Raven is jó lehetne tanknak... ami meg a speceket illeti, minden bizalom kérdése, ami szerintem a legfontosabb nálunk lenne, frontosoknál, és nálunk nincs meg szinte egyáltalán....


- Amúgy, nem kéne megvárni Anatot? - kaptam észbe, egy kicsit elsodort a hév, meg is feledkeztem róla, viszont ha Al arcán olyasmit láttam, h nem fog eljönni, inkább nem firtattam tovább a dolgot.

*Elkomolyodott*
- Nem tudom, beszéltünk erről már Anattal, majd csak beugrik valamikor - *fordult Hii felé*


- Megbeszéltétek előre? - kérdeztem rá rögtön, le is téve az italom - Vagy miről beszéltetek? - tettem hozzá kérdőn, nem igazán értettem.

- O.O Nem, nem úgy mondtam >.< Csak megemlítettem Anatna....

- Ha válogatott és megbízható csapat megy bossolni, azok elől nem kell titkolni a képességeiteket! - hajolok át az emeleti korláton, hogy a hangomat hallathassam feléjük.

…már meg is érkezett >.>

Megkapaszkodom a korlátban, hogy lendületet tudjak venni, majd minden félelem nélkül ugrok le a földszintre melléjük - Szervusztok! - villantok mindannyiuk felé egy tipikus Anat vigyort, majd Alex háta mögé lépek - Hagyjátok a fiút kibontakozni ; )

Áh, tehát mégiscsak itt volt Anat.
- Ühümm, tehát a rejtőzködés a bizalom jele, értem - ráncoltam össze a homlokom.


- Anat! - felderült az arcom a láttán, de csak egy pillanatra, utána rögtön szigorú arcvonásokat öltöttem magamra - Már megint tervezel valamit? Neutral

- Hehe - kuncogott egyszerűen mögülem Hisame.

*Hisamenak természetesen jár a simi ^^*

- Tíz ember sok, hogy mindnek eláruljuk a képességeinket, és ha a minimálisnál több ember tudja, már mindenki tudja - pillantottam Anat felé - És a besúgók is dolgoznak ám - tettem még hozzá, némi éllel a hangomban. Tőlem ne várja, hogy mindent elmondok...

*Megkukult*

- Nevetségesnek tartom ezt a titkolózást - vonom meg a vállam szórakozottan, aztán rácsapok Alex vállára - Folytasd! - majd leheveredek Miri mellé egy székre és átkarolom a lány derekát.

Karba tett kézzel dőltem hátra. Neki lehet nevetséges, nekem viszont egyáltalán nem volt az. Sőt...

- Krhhh, nem azt mondom, hogy mindent és mindenkinek, éppen ezért kéne egy frontharcos csapat, akiknek el lehet árulni, hogy mit tudsz, hacsak egy kis szeletkéjét is…

- Ezért mondtam azt a négy fajtát – sóhajtottam.

- … akik meg bejönnek velünk mondjuk úgy, hívatlanul is, az ő bennmaradásukat már csapatként tudnánk garantálni.
- Akkor egyet értesz velem, Hinari chan? *.*


- Kérdésedre válaszolva - fordulok Mirihez, én figyeltem ám rá - Aki nem odaillő emberke, azt majd elverem én és szerintem Hisame is szívesen megcsócsálna pár hebehurgya alakot - kacsintok oda a sárkánynak.

- Beszéltünk Hina-channal erről az előző harc után, és bár egyetértek azzal, hogy a titkolózás nettó hülyeség, de ha a parancsnok tudja ki mire képes, az már elég. És akkor a kecske is megmarad, meg a káposzta is jóllakik Razz - picit vidámabb lettem Anat megjelenésétől, ami asszem hallatszott is rajtam.

- Továbbra is tartom az eredeti elképzelést, a 4 fajta spectípus, és a kitartás, hogy ne veszítsünk embert a pihikörök miatt - mondtam Alnak egy fokkal enyhébben, Miri szavaira csak bólintva.

- Akkor teríthetitek is a lapjaitokat Miri előtt, ugyanis egyetértettünk Alex barátommal abban, hogy most ő legyen a parancsnok.

Bevallom, nyeltem egyet, hogy Anat közölte velem az infót, de miután becsuktam a szemem egy pillanatra, és fújtam egyet, rendeztem a soraimat.
- Természetesen vállalom :3


- Rendben. Így, hogy csak egy-két ember fogja tudni, az aktuális parancsnokok, a többiek is jobban meg fognak bízni bennük - feleltem, majd rámosolyogtam Mirire, és lenyitottam a levelezőrendszerem.

*Bólint Anatnak*
- Gome, Hinari chan arra gondoltam a 16-os után jót tenne neked egy pihenés ^^


Al-ra csak vidáman és hálásan bólintottam. Tökéletesen egyetértettem vele, már csak Miri miatt is.

- Pedig már azt hittem, hogy kiforgathatunk minden titkodból, Hi - játékosan nyelvet öltök a lányra, érezheti, hogy nem gondolom komolyan, csak húzom az agyát - Pedig egy újabb krémesevő versenyen micsoda előnnyel indulhatnék Rolling Eyes

Huncutul viszonoztam a nyelvnyújtást, közben pötyögve a pm-et.

*Pokerface Anat és Hii közti jelenetre, de megjegyzi magának ezt a krémes dolgot. >.> Talán...legközelebb ... ő is ... Neutral *

Az előző bossoknál bár voltak kiesettek én nem kerültem különösebb veszélybe, így csak bólintottam a hírre, hogy Mirika lett a parancsnok.
- Mi kell akkor? Képesség és kitartás?


- Elég, ha a képid típusát írod, amiket felsoroltam - feleltem Peternek - De persze rajtad áll - mosolyogtam rá - A kitartás meg pontosan, igen - tettem még hozzá, majd belemélyedtem a pm-be, és reméltem h Miri nem haragszik meg a közbeszólásért.

- Az emlékfelidézős képességemről páran talán már tudtok. Izgalmas a bossok emlékeiben szörfözni, de eddig nem bizonyult túl hasznosnak, taktikai infók szinte sosem derülnek ki. Viszont van még egy-két huncutság a tarsolyomban. ~Neked majd elárulok még egyet ~ Hallhatja ezúttal Miri a szavaimat a fejében.

- A jégpáncélon és Hisame üvöltésén kívül a többi képességünk nem olyan említésre méltó segítség egy boss harcon, de ezeket már ismeritek szerintem. Az új felszerelésekkel együtt pedig asszem 45 kitartás pontom van. De ezt akkor majd elküldöm üzenetben is a pontos leírásokkal.

- Hát, igazából a számszerű kitartás akkor jó, ha van értékünk a bossról, de majd harc közben szeretném, ha közölnétek, ha úgy érzitek, fáradtok. Persze ezt majd elmondom ott is :3 - vetettem közbe Pete kérdésére, majd An-chanra mosolyogtam - Tényleg, az üzenetemet megkaptátok? Amit az alapítványról küldtem - kérdeztem, mivel nem hallottam még visszajelzést túlságosan tőlük.

*Ő aztán nem, de nem szólalt meg, elvégre csak egy céhtag nem céhvezér* Rolling Eyes

Érdeklődve vártam én is a válaszokat.
- Én igen ^^ - mondtam, bár nem volt Miri számára semmi új benne - És mégegyszer köszi - tettem hozzá, az intézésre és a szervezésre utalva.


- Alapítvány. Igen, olvastam az üzenetet. Rendbe teszem majd a raktárat, aztán majd meglátjuk - mosolyogtam Miri felé.

- Az alapítványra majd visszatérünk, ha itt lesz az ideje - Egyelőre még nem szándékozom beavatni őket a terveimbe, így inkább elhessegetem a témát. …

- Köszi :3 - bólintottam Peternek, majd a többieknek is, tulajdonképpen az ittlévők legtöbb képességéről már volt fogalmam. A srác kitartása meg bámulatos volt - Nagyok sok dolgot összeszedtünk már amúgy, heal itemekkel nem lesz gondunk egy darabig - jegyeztem meg, bár akkor ezek szerint az itemkombinációk még nem nagyon lesznek meg, mert hát saját kútfőből azokat nem tudtam finanszírozni.

… - Ami most sokkal fontosabb, hogy megegyezhetünk arról, hogy létszámkorláttal induljunk? Ha már ennyire nincsenek infóink, akkor ütőképes, összeszokott csapatra van szükségünk, nem Judyfélékre...
- Volt lehetőségem megfigyelni benneteket a legutóbb, és vannak jó páran, akik egyáltalán nem veszik ki a részüket úgy a harcból, ahogy illenék. Felettébb sajnáltam Hinarit, amiért annyit melózott, mások pedig feleannyira sem vették komolyan az egészet. A parancsnoknak különben sem az a dolga, hogy végig parancsolgasson, hanem hogy útmutatást adjon. Nem agyatlan agyagkatonák vagyunk, legalább is az összeállított csapat nem az lenne. Összeszedhetjük végre a tíz nevet, vagy még szöszmötölünk itt estig? - Alexre pillantok, tekintetem most nem olyan derűs, mint pár perccel ezelőtt. Erélyesebbnek kellene lennie, elvégre rábíztam a szervezést.


*Elnéz, mit mondhatna? xdxd *
- Én azért tartanám szükségesnek, hogy legyen egy elit csapat, hogy legyen egy csapat amire lehet majd támaszkodni, és abban megbízni, így ha például egy ilyen Ju-di - *nem tudja ki az, csak hogy a tizenhatoson ő esett ki szervezőként* - is jönne, nem lenne gond egy szervezett csapattal megvédeni őt sem...


Nem értettem pontosan, mire ez a tématerelés mindkét fiú részéről, ám egyelőre annyiban hagytam, a fix létszámos kérdéskör jobban foglalkoztatott.
- Kevesebb meló lett volna egy kis odafigyeléssel - köhintettem Anat felé pillantva, majd komolyabb hangszínre váltottam - Van benne igazság, de előre kell terveznie egy parancsnoknak, nemcsak egy körre. És mivel ő van tisztában a lehetőségekkel, így ha kell, szerintem igenis kézbe kell vennie a dolgokat, mégha adott játékos mást is csinálna...
- Kitiltani meg nem tilthatunk ki senkit, aki tudomást szerez az időpontról - sóhajtottam, Mirire bízva a továbbiakat. Ő volt az, aki a céhkertben váltig ezt állította, így meghagytam neki ezt a feladatot.


- Az előző egy komplikált boss volt, valószínűleg én is olyan sűrűn közbeavatkoztam volna, mint Hina-chan. Mindenesetre minél kevesebben vagyunk, annál könnyebb odafigyelni, és észben tartani, mire vagyunk képesek, szóval ha megoldjátok, hogy tényleg tízen legyünk, akkor részemről rendben van.

Mirire furcsán néztem, engem bezzeg kioktatott, Anattal meg nem mert szembeszállni...

- 10 fő esetén és a képességek tudatában a parancsnok kész tervvel érkezhetne.

*bólint*

- Kész terv... - nevettem fel keserűen - Elég egyetlen váratlan fordulat, ami nincs benne az infóban, és újra sehol se leszünk a tervekkel...

- Ugyanakkor a tíz fővel könnyebb koordinálni ezeket a bukkanókat talán.

- A tervet a képességeink és a kristályok, potik, mérgek kombinációjára alapoztam.
- Nem az infókra... Rolling Eyes
- Én csak arra a tapasztalatra tudok hagyatkozni, ami a 10. bosson volt: ott is előre meghatározott csapattal győztünk. Nem sajnálom mástól a fejlődést, de ebben a helyzetben, kvázi nulla infóval nem kockáztathatunk.


- Én továbbra is unfairnek tartom, habár valóban könnyebb lenne - sóhajtottam lemondóan, szúrós pillantást vetve Mirire, ha az előbbit nem vette volna észre - Mindenesetre, ha megoldjátok, nekem is rendben van, de előre szólok, hogy lesznek konfliktusok belőle...
... - Nekem is rosszulesne, ha kihagynátok, és szerintem bárki másnak is, aki tényleg segíteni akar... - tettem hozzá.


- A konfliktusokért én felelek, éppen ezért lesz Alex a szervező és Miri a parancsnok.

Anatra bólintottam, bár sajnáltam azt a pár embert, aki így kimarad. Persze ebben Tachibana nem volt benne.

Hátradőltem és nagyot sóhajtottam.
- Fair vagy nem, a szervező felelőssége. Mindenesetre kétlem, hogy olyan megértőek lesznek a többiek, mint a 10. bossnál, ha tudnánk, hogy egy olyan lehetetlen boss vár ránk, könnyebb dolgunk lenne ezzel a kérdéskörrel - jegyeztem meg hanyagul, aztán egy alig észrevehető kacsintást küldtem Hina-chan felé.


- Höööhh? Mi az un fair? - meredt Hinarira, és mérgesen húzta feljebb a vállát - Én azért megyek a bossra, hogy legyőzzük és kijussunk. Ennek érdekében pedig a legjobb csapatot kell megszerveznünk! Aki nem jó a bossra, az menjen máshova fejlődni - *mérges lett*

Elismerően bólintok Alex szavaira.

- Például Maci. Segíteni akar, de nem tudom, beleférne-e a tízbe - mondtam Alexnek - Így lehet máskor nem is akarna jönni, vagy rosszabb... nem kéne a frontosokra haragítani az embereket... - húztam el a szám.
- És ki lesz a tíz fő? - kérdeztem aztán.


- Hinari chan, Miri chan, Yurihime san, RenAi san, Peter san, Anat, Raven, Esutel chan, Ren... kilenc.

- Hisame. Tíz. x)

Peter szavaira végre elmosolyodok.
- 7-8 nevet összeszedtünk, de a végleges csapat összeállítása miatt hívtunk össze benneteket.


- És Ayani? Vagy Chan? Mindketten healerek...
- Szophiék meg dps-ek - tettem még hozzá.


- Ayani kelekótya... - jegyzem meg röviden - S mint mondtam, azért vagyunk itt, hogy közösen megvitassuk.

- Ühm - *bólintott* - a legjobbakat kell választanunk.

- Azt az egy főt, akit hagytatok - jegyeztem meg.

- Wááá, nem nem Hinari chan, én csak felsoroltam akiket sztem el lehetne vinni, de az nem végleges >.<

- Ayanira szükségünk van, nagyon jó heal képességei vannak és akár tankként is használható, sok élete van. Kicsit forrófejű, de rám hallgat. Az előző két alkalommal viszont nem tudtuk megvédeni :/

Miri szavaira zavartan félrefordítottam a fejem, önkéntelenül.

- Nem egy fő... senkinek sincs bebetonozva a helye. Mellesleg az én helyemre is tehettek mást - Ha úgyis bunyóznom kell a kapu előtt, felesleges maguk közé számolniuk.

- Yapp, én is cserélhető vagyok. A magas életszámon kívül nincs bennünk semmi plusz - kacsintottam a többiek felé.

- Mondom én, hogy Hisame is velem fog bunyózni \ o /

Sóhajtva dőltem hátra. Így semmire sem megyünk.

- Pete, Anat, ne komolytalankodjatok, ti kihagyhatatlanok vagytok - sóhajtottam én is, az egyik legjobb dps és a legerősebb tank voltak.

- Japp, főleg Hisame supportjával - tettem hozzá Mirihez elgondolkodva.

- Moo, én szerintem beengedhetünk mindenkit. Csak a csapatot kell összeállítani. Úgy is lesznek olyanok, akik már attól visszavonulnak a bossolástól ha látják, hogy nincsenek benne a csapatban…
- Elsődlegesen a csapat összeállítására kellene koncentrálnunk...


- Az elsődleges kérdés Ren... ismerjük mindannyian, nem kell bemutatni, de elvitathatatlanul az egyik legjobb frontharcos. Ha azt mondjátok, hogy a habitusa alapján nem vállaljátok be Rent, akkor Szophie mindenképpen kell a helyére. …

Hümmögtem, Ren képességei jók, de Szot ezerszer szívesebben láttam volna a csapatban.

- … Félreértés ne essék, nem vagy-vagy, jöhet felőlem mindkettő.

- Ren olyan amilyen, de eddig úgy láttam, hogy követi a parancsokat, még ha közbe is szólogat....

*egyetértően bólint Alexra*

- Így van, hajlamos az együttműködésre, én nem bánom, ha Ren is ott van -*bólint*

- Követi, eddig. De én nem vagyok biztos benne, hogy akkor is követni fogja, ha nem ért egyet vele - húztam el a szám - Főleg az előző után - sütöttem le a szemem.

- Nem a megfelelő hangnemben szóltál hozzá, Hi Razz

- Mert akkor pont az volt a legfőbb bajom - feleltem Anatnak egy lesújtó pillantást követően.

A Rennel együtt töltött idő alatt megtanultam egy életre, hogy kell vele kommunikálni, s amilyen öntörvényű, nem veszi be a gyomra a parancsokat. Ami azt illeti, az enyém sem.

- Hmmf szóval akkor hány ember is lenne összesen az elvi 10 főre?

- Szerintem három klasszikus tank és három healer kelleni fog, Ai-chan mondjuk 2-in-1... szóval van hely öt DPS-nek: Anat, Hina-chan, Alex meg én az négy, és akkor ott van az egy helyre Esu, Ren és Szophie, mint eshetőség?

- Raven a frontra pontozta magát, minden felszerelését úgy készítettem, hogy kemény tank legyen. De ha van a helyére fontosabb személy, akkor váltsunk. Ugyanez vonatkozik Esura, Alexre és rám is. Azért mert az Artes a szervező, nem jelenti azt, hogy mi adjuk a legtöbb frontost.

- : / - *összerezzen, amikor Anat közli, hogy nem kell az Artesnek képviseltetni magát bossokon. Érti, és ha valóban többet segít azzal, hogy nincs ott, akkor azt fogja tenni. Ám nehéz dolog az. *

*Alex mellett ült, érezte hogy a fiú összerezzen*
- Te kellesz, nyugi - kacsintottam rá sokatmondóan, majd zavartan fordultam is el, erősen próbálva koncentrálni az aktuális témára.


*belepirulva néz rá Hinarira* - Hmm ^^ Azon leszek, hogy minél jobban segítsem a csapatot ha így van. ^^

- Akkor Szo és Vezér legyen a 10., duel támadás.

- Én is Szophiet választanám hármuk közül, lehet akármilyen szeleburdi ^^

- De ha elkezd nekem piknikezni, kiráncigálom >.<

- Áh, Tachibana nélkül csak nem… teszek róla >.>
- Amúgyis Vezér és sztem ő is fel vannak dobódva az előző után - tettem hozzá mosolyogva.


- Úgy látszik megvan a tíz fő.

*Lenyitom a menümet és kutakodni kezdek*

- Szóval akkor most hogy is állunk? - kérdeztem, hogy rendesen össze legyen szedve a lista.

- Peter, Ai, Rav, Ayani, Hime, Alex, Hi, Mi, Anat és Szo

- Krhm >.< Ez fura lesz tőlem, de ha már a legjobb csapatról beszélünk... nos és, eto, mind tudjuk milyen Ren, de én megbízom benne. Ahogy persze Raven kunba is, azonban most azt kell szem előtt tartanunk, hogy a csapat a lehető leghatékonyabb legyen. .... szóval én lecserélném Raven kunt Renre - *nah itt nem néz rá Anatra és poker face*

- Én nem ismerem Ravent, de ha olyan jó tank, mint ahogy Anat állítja... - néztem a fiúra kicsit kétkedve.

- Hmm... Végülis van elég tank meg healer... Ren meg gyors, jó védekező képességekkel... - gondolkoztam hangosan.

- Ha félretesszük az érzelmeket, Alex javaslatában van ráció.

- Ami meg a parancsok teljesítését illeti - sóhajtottam fel - Egy próbát megér... lehet Mirire amúgyis jobban hallgat, mint rám >< - tettem hozzá.

- Márpedig az érzelmeket akkor félretettük, amikor eldöntetett, hogy 10 fő. Felkeresem Rent és meglátjuk mit válaszol. Raven marad talonban arra az esetre, ha Ren visszautasítja a meghívást. Rendben lesz így?

- Ühüm – bólintottam.

Megvontam a vállam, számomra indifferens volt, legfeljebb Rent tankként fogom kezelni Razz

- Pete?

- Yap, így jó asszem.
Raven és köztem nem volt nagy különbség, de ezt megjegyezni az előző lehurrogás után már nem akartam.


- Rendben. Akkor én dobbantok srácok, mert ma még nem voltam kint a szafariban vadászni. - Fel is pattanok ültemből, miután egy röpke csókot nyomok Miri szájára. Feltűnhet számukra, hogy talán még a szokottnál is izgágább és lazább vagyok, de nincs időm és ingerem magyarázkodni.

*felemeli a kezét* - Eto, majd.... én is megkaphatnám azt a levelet azzal a bizonyos Alapítvánnyal kapcsolatban? Embarassed

- Majd megkapod tőlem Alex. ~Ezt majd megbeszéljük négyszemközt!~ - kommunikálok ismét az elme útján a fiúval.

Mosolyogva viszonoztam, ám én még ülve maradtam, hogy megihassam az italomat, aztán Alexre pillantottam - Csak arról van szó, hogy ha van esetleg fölös T2-es zöldséged, abból tudnánk csináltatni pár hasznos potit :3 - Válaszoltam anélkül, hogy tudtam volna, Anat is beszél Alex fejébe.

Furán néztem, majd Mirire kérdőn, végül vállat vontam:
- Akkor majd a bosson - intettem Anatnak.


*Köszön, elrobog*

*Int, feláll, biccent Hinarinak külön* - De wa akkor ha nincs más, én is megyek. ^^

Még megittam a maradék üdítőm, intettem a távozó Alexnak, majd én is felálltam:
- Ha nincs más, én is megyek - majd elköszöntem a többiektől.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3483
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12426/10100  (12426/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Hinari on Csüt. Szept. 04, 2014 8:24 pm


18-as bossmegbeszélés

Rendhagyó módon Mirivel a hátamon érkezek a Twisterbe. Mások szerint talán nem lenne okom a mosolygásra, de olyan sokat voltunk távol egymástól, hogy számomra most minden együtt töltött perc boldogságot jelent. Még ebben a vészterhes órában is, hiszen a 18. bosst gyűlünk össze megvitatni egy újdonsült céhvezérrel.

Fülig érő, boldog mosollyal támasztottam meg a fejem Anat hátán, csukott szemmel utaztam hátizsákjaként. Rettentő boldog voltam, hogy újra láthattam, sőt, megölelhettem, sőt, megcsókolhattam, sőt...! Tulajdonképpen kivételesen nem is érdekelt, ami előttünk állt, nekem ezerszer fontosabb volt, hogy újra együtt lehetünk, mint egy harc, amiből még vár ránk 83 darab. Kár, hogy nem tudott úgy leülni, hogy a hátán voltam, de megoldottam úgy, hogy a székemmel a lehető legközelebb húzódtam hozzá és belekaroltam, visszatéve a fejemet a kényelmes Anat-párnára. Nem, nem köszöntem úgy, mint mindig, csak intettem és mosolyogtam.

Kissé gondterhelten léptem be a twisterbe, nem feltétlen a megszerzett információk miatt, illetve nemcsak azok miatt. Channak mosolyogva köszöntem, talán majd később meg kéne beszélnünk egy találkozót, azonban most nem akartam ezzel zavarni a lányt. Leültem a szokásos helyemre, Miriék boldogsága viszont hamar átragadt rám is, így immáron egy kicsit jobb hangulatban vártam, hogy a lány belekezdjen.

Bedőltem. Úgy szó szerint. Nem sokkal Hinari előtt, de Anaték már ott voltak. Úgy egész konkrétan az esett meg, hogy lengébb volt az ajtó, mint amire számítottam - hisz sosem jártam erre - és úgy estem be, mint valami fa. Szóval először az orrom meg a pofázmányom köszönt a padlónak, és csak utána én a többieknek. Persze miután már feltápászkodtam.
Álomkelő mindezt olyan képpel nézte végig, mintha semmi sem történt volna. Dust pedig otthon maradt, így nem tudom, mit reagált volna.
-Jaj... hello, sziasztok, au, az orrom.... -dörzsölöm, pedig fájdalom persze nincs, de én igenis érzem, hogy áu ._. Miután alaposan kidörzsöltem meg persze a zavaromon is igyekszem úrrá lenni, elfoglalom az utolsó helyet. Már állva, mert nem érzem úgy, hogy most le kéne üljek. Hú, mikor aludtam utoljára...? Suspect
-Izé... jön még valaki...? - nézek körbe kérdőn. Ennyi?


Miután köszöntöm Hinát, figyelmem Chanra terelődik. Először meg akarom kérdezni, hogy jól van-e, de butaság lenne ilyet tenni, hiszen persze, hogy jól van, nem eshet baja védett területen belül. Ha végre odakecmereg az asztalunkhoz, akkor persze őt is köszöntöm, s ha Álom, hagyja, akkor megcirógatom az ő fejecskéjét is. Nem szívesen bújok ki Miri közelségéből, de most már ideje komolyodni és rátérni a lényegre. Egyelőre csak somolygok az orrom alatt és várom milyen fejlemények vannak. - Szerintem kezdhetjük, a céheinknek úgyis visszük majd az infókat. Mire jutottatok?

Nem, még a cica se tud rávenni, hogy elszakadjak Anattól, a felfordulásra amúgy is csak egy rövidke érdeklődő pillantást vetettem. Nem éppen jó az első benyomás, de azért már láttam harc közben a csajszit, és akkor annyira nem volt vészes, szóval betudtam szimpla kétbalkezességnek a balesetet.
- Megyünk nyaralni a 18.boss-szigetekre : 3 - vágtam rá rögtön, aztán becsuktam újra a szemem és fészkelődtem kicsit. Részemről ennyi volt, szerintem utál a besúgó, folyton megszívat a nyavalyás.


- Teljesíthetem végre a halássz bosson szafari teljesítményt Cool

>.>" *oldalba böki Anatot*

Anat közbeszólására inkább nem reagáltam, helyette előrehajoltam, letéve az üdítőt.
- Nekem sikerült megtudnom egy-két dolgot - kezdtem bele - Ami a biztos statokat illeti, a boss gyorsasága 18 lesz, az ereje pedig 13. Ezen felül lesznek különböző tulajdonsággal bíró szigetek, szerintem valami olyasmi mint a tizesnél a kristályok hatóköre, csak itt ugrálni kell a szigetek között - közben elő is szedtem a papírlapomat - Nos, legalább három sziget lesz, a harmadik futóhomokkal van tele, és csak az egyes szigetről lehet átugrani rá, továbbugrani pedig nem lesz túl egyszerű, magas szintű akrobatika kell hozzá - néztem Mirire, visszaemlékezve az arénaharcunkra, s mosolyogva bólintottam - A többiről sajnos nem tudok semmit - tettem még hozzá.
(3-as sziget: A hármas sziget futóhomokkal van tele. A hármas szigetre csak az 1-es szigetről lehet átugrani. Aki ezen a szigeten van, annak dobnia kell +1 kockával. Csak 5-ös és 6-os dobásánál ugorhat tovább. Minden akrobatika jártasságpont +1-et ad a dobáshoz.)


- Én semmire. A besúgó elküldött a francba, persze fizetés után >.> - fintorgok a szerencsétlenségemen. Azt már nem mondom, hogy azért nem próbálkoztam többel, mert Timidus kérésére minden további aranyamat a céhbe fektettem. Hisz "a fejlődés fontos", meg "majd jól megöl a lelkiismeret, ha valaki amiatt kerül bajba, mert nem adom be mindenem", de persze arra csak fintorgott, mikor megkérdeztem, akkor mi van, ha én kerülök bajba. "Ja, az nem számít". Köszi ._.;
Mirikára inkább rá sem merek nézni. Az a fránya irigység, hogy ők bezzeg ezt megtehetik társaságban, rögvest elfog. Mi sosem. Minket mindig megtámadnak érte. Csak mert nem vagyunk olyan szépek, okosak és híresek. Inkább nem is akarok erre gondolni, most a bossra kell koncentráljak. Muszáj lesz...
Hinari leírását olvasva rögvest felvillant valami.
- Ez olyan lesz, mint valami társasjáték - húzom össze a szemem és gondolom újra át. - Nekem pont az akrobatika a legmagasabb, bár még csak hármas. A másik kettő meg akkor kérdéses. Hmm...
Áh, ez nekem nem fog menni. Semmi se jut eszembe apróságokon kívül.
- Najó, én még nagyon noob vagyok. Viszont... kardforgatónak engedményt ad a Besúgó, jól tudom? - pillantok elsősorban Hinarira, de hátha tudnak erről a többiek is. - Mert... mikor kiderült, hogy most mi leszek, Jay felvetette, hogy vesz ő is információkat, csak fél, hogy mivel ő nem frontharcos, ferde szemmel néztek rá emiatt. Embarassed


- Gyors Futás Kristály - szólaltam meg lustán és kurtán, gondolom a többiek is veszik az adást, mire gondolok. Az alapján, amit Hina-chan mondott, simán ki lehet gáncsolni a futóhomokot vele. Mindenesetre érdekesen hangzott, amit hallottam, csak nagyon kevésnek tűnt. Az előző két boss baromi sok apró részletből épült fel.
- Amúgy azt a besúgót fel kéne lógatni az egyik bosstorony tetejére, rohadt kapzsi köcs... khm... - inkább elharaptam az utolsó szót, ez nem az a társaság volt, asszem.


- Igen, ha mellékcselekvést akarunk pazarolni rá - húztam el a szám, bár amilyen mázlim szokott lenni, valószínűleg szükségem lesz pár olyan kristályra...

Én továbbra is csak az orrom alatt somolygok, még akkor is, mikor a besúgót kezdi el szidni Miri. Én magam is felhúztam magam Gregant szívatása miatt, de mire nem jók a kapcsolatok és a befolyásosság, meg ha az embernek a céhtagja és segítője egy Sayonaras, történetesen pont a besúgó. Persze eszem ágában sincs beavatni a többieket abba a kis turpisságba, amit a színfalak mögött ügyködtem. Különben is, Gregant megkért, hogy ne adjam ki a jegyzeteit, de az infókkal segíthetem a frontot. Nem szeretnék visszaélni a férfi bizalmával és túl sokszor ráakaszkodni sem akarom, mert az ingyen infóknak hosszú távon biztos meg lenne az ára.
- No, akkor virítom, hogy mire jutottam én infóhalászatban:
Összesen öt sziget lesz.
Az utolsó, a legtávolabbi a boss területe, oda kell eljutnunk, valószínűleg addig egy ujjal sem érhetünk majd hozzá. A négy előtte lévő szigeten kell majd ugrálnunk, kérdés, hogy például Alex AirWalk képessége mire lehet jó egy ilyen szituációban. Blokkolja-e esetleg erőtér, vagy könnyeden átlibbenhet egyenesen a boss szigetére.
Fontos, hogy MINDEN KÖRBEN UGRÁLNI KELL!
Az első szigeten mobok lesznek, gondolom mob segítők, ellenük jók lehetnek a nem bosson kristályok, potik, mérgek. Aztán lehet sréhen jobbra, vagy sréhen balra tovább haladni. Jobbra csak a kis sebzők mehetnek, így kb-ra ketté kell majd osztanunk a társaságot. Balra viszont ott az említett futóhomok.
Ezután egyenesen előre, középen ismét egy mobos sziget, és innen ugorhatunk át végül a boss szigetére.
Ésss ami azt illeti, Jay segítségét is szívesen vesszük. Arra még jó lenne rájönni, hogy ki számít kis sebzőnek.


- Alex képességét ha kipróbáljuk, akkor sem az elején kéne, mert akkor ott lesz egyedül a bossal... és a rendszer biztosan nem fogja engedni, hogy valakit átvigyen magával - néztem Anatra jelentőségteljesen. Neki tudnia kell, hogy mi a helyzet.
- Igen Chan, a kardforgatóknak olcsóbb valamivel Smile - feleltem a lánynak is.


- Viszont az AirWalknak elégnek kellene lennie ahhoz, hogy legalább a futóhomokos részt kibekkelje.

Most jött el az a pillanat, amikor felemeltem a fejem Nacchan válláról és elkerekedett szemekkel néztem rá. Sok infója volt, az értékéről nem is beszélve. Jó, kicsit álmosnak is hatott a pillantásom, de most kábé úgy éreztem magam, mint egy jóllakott óvodás Razz
- Hallod, ez egy vagyonba kerülhetett... - szólaltam meg a karjába kapaszkodva, aztán egy picit magamba merültem, de ez elég egyszerű, egyértelmű taktikára mutatott.


- Nem kevés pénzt verek el általában infókra xD - S ami azt illeti, ezúttal sem hazudok Rolling Eyes

Most, hogy így Miri megemlítette, Anat tényleg sokat tudott, én azonban csak megvontam a vállam gondolatban, ugorva is a témát: addig jó, amíg van infónk, és egyébkéntis, nekik mindig van miből...
- Azt kéne még tudni, hogy a boss képes lesz-e ugrálás közben támadni - folytattam - Ha valami nagy hal lesz, vagy ilyesmi. De valószínűbb, hogy ő is a területén belül marad, ám a segítők nehezek lesznek, a boss kevés sebzése és gyorsasága erre utal.


Viszont engem elgondolkodtat az, amit Hina mondott és bizony bujkál bennem a kisördög, hogy előremenjek - Miért ne vihetne át Alex? Ha mi ketten nagy sebzők előre megyünk aprítani? Rolling Eyes

- A mobokat is kell aprítani - vetek Anatra egy lesújtó pillantást, s hozzátettem volna legszívesebben, hogyha valakit átvisz, az én szeretnék lenni, ám végül magamban tartottam a dolgot - Egyébként meg, lehet át se lehet menni az utolsó szigetre, amíg a mobok valamelyike is él.
- A bossok általában kevés kiskaput engednek
- teszem még hozzá.


- Mivel minden körben ugrálni kell, ezért valószínűtlennek tartom, hogy addig ragadsz egy szigeten, míg ki nem végzel minden ottani mobot.

Anat feleletére csak sóhajtottam, a felvetésem és az információja ugyanis nem ütötte egymást.
- Nincs kikötve, hogy csak előrefelé ugorhatsz. Lehet ameddig van élő mob, nem ugorhatsz a boss szigetre, csak a többi szigeten oda-vissza.


- Ez is lehetséges.
- A magam részéről javasolnék egy tesztkört RenAival és jó akrobatákkal.


...

Még egy ideig folyt a beszélgetés, taktikázgatás és a megoldáskeresés, majd miután sikerült nagyjából megvitatnunk az elkövetkezendő bosst, elköszöntünk, elraktározva az információkat a bossharcig.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
avatar
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3483
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12426/10100  (12426/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Shukaku on Vas. Szept. 07, 2014 11:31 am

/Morrigan/

-De mi nem vagyunk hivatalosak az ilyen megbeszélésekre Timidus.
-Tudom.
-De… és honnan tudod egyáltalán, hogy itt szokták tartani a megbeszéléseiket?
-Nem tudom.
-Akkor?
-Mi akkor?
-Akkor miért akarsz itt is kérdezgetni? Már lejártam a lábamat, egy rakat helyre bementünk, és mindenhol azt mondták, hogy igen, meg szoktak ott fordulni a frontharcosok, meg azt is, hogy a boss előtt is látták őket. Fáradt vagyok!
-Nem vagy fáradt, azt én is érezném. És nem, nem minden helyen. Jó pár helyszínt kihúztunk a listáról.
-De honnan veszed egyáltalán, hogy tartanak ilyen megbeszéléseket?
-Anat nem hülye, tehát megfogadta a tanácsaimat. Ebben teljesen biztos vagyok. Valamint láttad a térképen. Csak azokat a helyszíneket keressük fel, ahol Chan megfordult a boss előtti egy héten.
-Akkor ezért kellett félóránként a térképemet bámulni?
-Igen. És este is figyeltem, amikor aludtál.
-Az nem érdekel. Amikor alszom, akkor azt csinálsz amit akarsz.
-Mindig azt csinálok, amit akarok.
-Mindegy. De Chan rengeteg helyen járt. Boltokban is, sőt honnan veszed egyáltalán, hogy épületben tartanak megbeszélést és honnan veszed, hogy meghívták Chant.
-Az első kérdésedre az a válaszom, hogy sehonnan, viszont csak épületekben tudok kérdezősködni. Ha vannak olyan okosak, hogy nyílt területen tartották, akkor nem fogjuk megtudni soha, azonban nem építhetek eleve kudarcra. A legutóbbi bosson Chan volt a vezér, ezt te is tudod. És azt is mondtam már, hogy Anatole nem hülye.
-Oké-oké, de mára ez lesz az utolsó. Hol is vagyunk egyáltalán?
-Twister Biliárd és Póker Club.
-Szuper. Ide be sem fognak engedni.

Ám csodák csodájára csak beengedték őket, és el is kezdték a szokásos érdeklődésüket. Persze most sem jutottak sokkal többre. A frontharcosokat ugyan majdnem mindenki ismerte, de valaki arra esküdött, hogy soha nem látta itt őket, valaki szerint minden este itt isznak és részegednek le, valaki szimplán csak elzavarta őket, és persze a várt infót is megkapták, miszerint nem egyszer gyűltek már itt össze a bossok előtt, és hevesen vitáztak. Persze ezt a legutolsót sem lehetett biztosra venni a többi előzmény miatt, így Timidus egyre inkább kezdte azt gondolni, hogy valóban követnie kell Chant legközelebb. Utoljára még egy igen veszélyes külsejű hölgyhöz léptek oda, hiszen ha valaki, ő olyannak tűnt, mint aki általában itt lebzsel, na és persze idomár volt.
-Elnézést kérünk a zavarásért… meg tudná mondani, hogy nem szokta-e véletlenül itt látni a frontharcosokat beszélgetni a bossok előtt?
Tette fel a kérdést Shu gyorsan, félénken, és bár egy része szabadulni akart, mert a nő egy picit Ilsettere emlékeztette, de mivel idomár volt, így érdekelte is, és tekintetével már kereste is a nő társát.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Morrigan on Hétf. Szept. 08, 2014 9:06 am

…::: Shukaku :::...

A feszült csendet csupán a kártyák érdes hangja töri meg kissé, ahogyan az újabb laposztás következik. A lapokat a tőle telhető legtökéletesebb pókerarccal vizslatja végig, s ha valamiben, akkor ebben igazán profi. Végtére is, katonai kiképzése alatt – hiszen mielőtt a játékba került, katonaként szolgált, ráadásul mindezt nőként – elsajátította a pofa tudományát. Mindig is kemény nő volt, legfeljebb néhány kósza ital után, meg jó zene hatására oldódik fel igazán. Ezúttal azonban nem valamilyen koncerten van. Hanem kőkemény kártyapartin. Nagy a tét, az asztalt szinte teljesen ellepik a zsetonok, melyeket majd aranyra válthat be.
- Hmmm... – morfondírozik a lapok láttán. Nem sikerült túl jó lapokat szereznie, de nem is ez a cél. Mindeddig csak veszített, azonban mindez csupán a tökéletes trükk része. Elhiteti játékospartnereivel, hogy vesztes, s megint bukni fog. Neki pedig ez – bármennyire is furcsa is – kedvező.
- Emelek. Mindent felteszek. És hozzáteszek két sida követ is. – jelenti ki, miután megtörténik a pakliból a szokásos lapcsere. Már egy kicsit jobban áll a szénája, mint azelőtt. De nem is ez a lényeg.
A falról csupán egy aprócska pók lóg lefele. Elég apró ahhoz, hogy ne vegyék észre, ha nem mászik az emberek képébe. Azonban túl nagy ahhoz, hogy kényelmesen himbálózzon a lecsüngő pókhálón. Az alig kivilágított teremben viszont senkinek nem jut eszébe felfelé tekinteni. Senkinek. Kivéve persze Morrigannek.
[i]- Hah! Mindent el akarsz veszíteni, babám. Very Happy[/b] – röhögi ki az egyik férfi játékos. Na majd megmutatja ő neki, hogy kit nevezzen babájának. >.> Különben sem tud arról, hogy mindez idáig tulajdonképpen hagyta őt nyerni. Túl feltűnő lenne, ha folyamatosan ő nyerne. Így viszont megvan az a látszatja, hogy csupán teljes kétségbeesésében teszi fel mindenét. Megkeserüli még, hogy így nevezte Morrigant. Kétszer. >.> Mutatják meg sorra lapjaikat. Senki nem jelzi, hogy kiszállna, s kerülnek elő a párok, tercek és hasonlók a terítékre.
[i]- Na mi van? Még se megy? Kösz a követ.[/b] – vigyorog bele csodálatos pofázmányával az előbbi nagyszájú, s némi kuncogás is feltűnik a háttérben. Ez a nő totál lúzer. Még kártyázni sem tud.
- Hé, hé, hé! Várjál,várjál egy percet! – húzza a száját, miközben lapjait rendezgeti, látványos hezitálással. Majd amikor a következő nevetéshullám elindul, teríti le ő is, amije van. A döbbent arckifejezéseket extra jutalékként zsebeli be, s nyúl a nyereményekért, miután lecsapja lapjait.
- Kösz a játékot. A kövekért pedig hozz nekem egy whiskeyt. Csocsi. Cool – úgy érzi, mára elég lesz a játékból. Legalábbis ezek ellen. Már el is képzeli, mi mindent fog venni a jutalmából. Az egyszer tuti biztos, hogy be fog ruházni valami jó bakancsba. Egy jó kis surranó biztosan dobni fog az alacsony statjain. Itt mindenki úgy keresi pénzét, ahogyan éppen jónak látja azt. Van, aki kazamatákat rabol ki, s van, aki más játékosokat. Pókerrel.
- El van nézve. – még oda se pillant az őt megszólító csajszira. Túlzottan el van foglalva vele, hogy zsebeibe tuszkolja azt a sok zsetont, amit megszerzett. Botja a karos széknek támasztva, melyben úgy terpeszkedik, ha minimum ő lenne itt a ház ura, vagyis úrnője.
- Mit akarsz, frontharcosokat? Ja, ja, minden nap látni őket. A múltkor annyira kivolt az egyik szerencsétlen, hogy a két lábán nem tudott hazamenni. Csórikám. Mondtam pedig, hogy ne igyon annyit. – hogy tényleg frontharcos volt-e, azt nem tudja. Igazából fogalma sincs, kik azok a frontharcosok, s annyira nem is érdekli. Csinálnak, amit akarnak. Hőskomplexusos mitugrászokkal nem foglalkozik. Hacsak nem hoznak neki whiskeyt. Akkor máris nyitottabbá válik. Meg aztán, szinte mindennapos ezen a helyen, hogy megjelennek azok a kis senkik, akik azt állítják magukról, hogy a top harcosok közé tartoznak. Aztán még egy mezei mobbal se bírnak el. Pffff...
- Na, de akkor játszol vagy mi? Morrigan vagyok. – hátrafordul a lány felé, s vigyorogva belecsap tenyerébe üdvözlésképpen. A vele tartó Timidus miatt leesik neki persze, hogy ő is állatidomár. Király. Talán ő majd tud neki valami okosat mondani, amivel megnevelheti azt a nyolc lábú poklot. Kutyája és macskája sem volt még soha. Nem hogy egy bébi óriáspókja. >.>

_________________
A karakter küldetéseiből, arénájából, etc. a jutalmat Asuka karakterem kapja.
avatar
Morrigan
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 180
Join date : 2013. Aug. 16.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
50/500  (50/500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Szept. 08, 2014 9:33 am

Shu és Timidus persze türelmesen kivárja, amíg a hölgy végez a kártyázással, és csak utána teszi fel a kérdését. Nem nagyon érdekli, hogy ki győzött, a zsetonokat sem figyeli, igazából a kártyához is maximum annyit ért, amennyit Chan könyvtárában kivett könyvből megtanult, hiszen a fiatal korban érő sárkánya számára már nem voltak megfelelőek az olyan játékok, amelyeken nem kellett az eszét használnia, és eleve mivel sokat voltak csak ketten a szobában, valamivel el kellett ütni az időt, közös programot találni. Ez persze a szafari alatt könnyű volt, de amikor például rossz idő miatt nem tudtak szafarizni, akkor valami benti elfoglaltságot kellett találni, és ekkor jutott a lány eszébe a sakk és a kártya. Timidus, lévén agya egy igen magas szintű mesterséges intelligencia volt, se perc alatt elsajátított mindent, és az ötödik menet után már sorra verte meg az idomárt, néha még direkt rossz lépéseket is lépett, hogy megnehezítse a saját dolgát, az utobbi időben pedig inkább már önmaga ellen játszott, értelmetlenné téve így a társasjáték fogalmát. Kedvelte a sakkot, mint mindenfajta hadviselés jellegű játékot, és azt is tudta, hogy az a bizonyos céh sem véletlenül választott jelvényeként shogi figurákat. Persze Shu a válasz után már azonnal meghajolva lépett volna le.
-Én… köszönöm szépen a segítségét. Elnézést a zavarásért!
Ekkor azonban a nő megkérdezte, hogy akar-e játszani. Na ezt sem várta, hogy egy póker klubban egy felnőtt nő, majd pont vele akar pókerezni, egy kislánnyal, aki láthatóan csak betévedt ide a nagy játékosok közé. Mielőtt azonban bármit mondhatott volna, a sárkány oldalba bökte az idomárt, párszor körüljárta az asztalt, mintha helyet keresne magának, majd szépen leheveredett egy kicsit távolabb, Morrigan oldalára, és igazgatni kezdte a tollait.
-Hát… én… Shukaku vagyok, ő pedig Timitus, a társam. És… és én nem nagyon tudok kártyázni… de ha szeretne velem játszani…
És ha a nő még így is akarta, akkor lecsüccsent az asztalhoz, és kitett tíz aranyat, hiszen tét nélkül biztosan nem akarna senki sem játszani. Tekintetével pedig még mindig a másik petet kereste, és kisvártatva fel is tűnt neki a pókocska a plafonon, akinek szintén mosolyogva integetett. Ezek ketten talán mégsem annyira ijesztőek, ha játszani akarnak egy gyerekkel... legalább is, ha nem akarja azonnal rávenni arra, hogy tegye fel az összes pénzét.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Morrigan on Hétf. Szept. 08, 2014 9:59 am

…::: Shukaku :::...

Gyerek vagy sem, aki ebbe a világba belép, azt ő nem hajlandó gyerekként kezelni. Mert nem és kész. Hülyeség pátyolgatni a gyerkőcöket szerinte, pláne, hogy nem egy cuki kislányt látott már nagy bökőkkel, s olyan vad mobokat hentelgetve, amiket Morrigan el se hisz. Szerinte pedig, ami a legfontosabb, egy ilyen világban, ahol az életük a tét, kifejezetten ártó a gyerekekre nézve, ha konkrétan gyerekként is vannak kezelve. A saját érdekük, hogy nőjenek fel minél hamarabb. Itt ugyanis nem fogja őket anyuci-apuci védelmezni. Más pedig nem veheti át ezt a szerepet tőlük. Semmiképpen sem kívánja persze – petjével ellentétben - , hogy haljanak meg, de helytelen lenne úgy babusgatni őket, mint valami nebáncsvirágokat. Bár eleve nem érti azt sem, hogy Kayaba miért engedte egyáltalán, hogy 18 éven aluliak megvegyék a játékot. Jobb helyeken ez nem így megy ám.
- Jaaa... nem zavarsz. Üljél le szépen, rendelek neked egy bambit. – hátrafordul, s tekintetével valamelyik szerencsétlent szemeli ki, akit ilyen helyzetekben ugráltatni szokott. Fordított helyzetben ő is kiviszi neki a piát, ha éppen ő van a pultnál. Szóval, kellemes, nőies hangján kedvesen és barátságosan megszólítja játékostársát, hogy egyszerű kérésének eleget tehessen.
- Hé, te paraszt! Hozzál már egy bambit! – rivall rá, aki egy biccentés kíséretében már fordul is vissza a pulthoz. Inkább meg se kérdezi, hogy miért hozzon olyan italt, amilyet Morrigan kezében még nem is nagyon látott.
- Jeez... kezdővel nem játszok téttel, hé. Azt hittem, ez alap. Very Happy – kissé ledöbben, mikor meglátja, hogy a lány kiteszi a csilingelő aranyakat az asztalra. Igen, igen, kicsit csalt az előző játékban, hiszen pontosan tudta Daevának hála, hogy kinek éppen milyen lapja van, azonban nem fog egy totál kezdőt kizsákmányolni. A többiek persze megérdemelték. Így jár az, aki lecicázza Morrigant. ˇ^ˇ
- Meg mi ez a magázás? Magácska szerint ennyire öregnek tetszem lenni? O.O Na, na, na, na... sok mindent elviselek, de ezt nem. >.> Tudod mit? Neked valami sokkal jobbat találtam ki. A pókert amúgy is utálom. A látszat ellenére. ._. – a póker lámáknak való. Azoknak a lámáknak, akik hagyják, hogy becsapják őket. Na de a Blackjack. Na, ott már tudni is kell valamit. Meg némi szerencse, az sem árt.
- Psszt... erről pedig ne szólj senkinek. Wink – kacsint rá, mikor meglátja, hogy felfedezte Daevát. Kinyújtja a tenyerét, melyre akrobatikus mozdulatokkal azonnal ráugrik a pók, majd az asztal szélére araszol. Ha lenne arca, most a létező legmélyebb megvetéssel teli gyűlöletet sugározná az állatidomár felé. Azonban nincs. Ehelyett csupán egy „Hmpff...” megszólalás kíséretében ül az asztal szélére, lábaival pedig absztrakt artba kezd, némi hálóanyagot felhasználva.

_________________
A karakter küldetéseiből, arénájából, etc. a jutalmat Asuka karakterem kapja.
avatar
Morrigan
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 180
Join date : 2013. Aug. 16.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 10
Exp:
50/500  (50/500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Szept. 08, 2014 10:19 am

Shu az egyik meglepődésből a másikba esik, amikor a néni ilyen kedvesen bánik vele. Azért ezt egy cigarettafüstös, csalóktól meg mindenféle hasonló népektől hemzsegő helyen igazán nem várta volna, így hát azonnal el is száll minden aggodalma a kellemes meglepetésre, és egy mosollyal társított biccentéssel köszöni meg, hogy Morrigan még egy italra is meghívja… bár arról fogalma sincs, hogy mi az a bambi, de nem hiszi, hogy bármi alkoholos koktélt itatna vele a nő ezek után.
-Köszönöm szépen.
Süti le a szemét piruló arccal, amikor pedig a rendelés módját is meghallja, még jobban elpirul, értetlenkedik is, de azért valahol felettébb hízelgő -persze csak egy nagyon picit-, hogy így ugráltassanak valakit őérte. Na persze azt még nem sokan tudják, hogy ők ketten, a kis csapatuk már a Top-10 tagja, a sárkánynak hála pedig az Aréna listavezetői, de éppen ezért nem is szeret ezzel hencegni. Nem érzi megérdemeltnek ezeket a postokat, nem is nagyon él vele, és Timidussal ellentétben ő meg sem akarta szerezni. Amikor a másik idomár azt is kijelenti, hogy nem játszik tétben, akkor még egy picit közelebb is húzódik, és egy cinkos mosoly fut át az arcán.
-Tetszik tudni… izé…
Kis zavar, de már megszokhatta volna igazán, hogy mindenki tegezést kér, de ez akkor sem megy neki.
-Szóval én sem játszottam volna tétben igazán. Senki nem veszi komolyan a peteket,  és Timi sem véletlenül ült a hátad mögé. De nem szeretek csalni olyanokkal, akik kedvesek, és nem érdemlik meg.
És a sárkány már el is sétál a nő mellett, egy biccentéssel bepótolva a köszöntést, valamint most már meg is szólal.
-És persze Huszonegynél nem is érdemes lesnem a lapjaidat. Jobb ha Shu mögé megyek, még a végén tizennyolcra is lapot kér.
-A titok pedig természetesen titok.

Újabb mosoly, majd ha megérkezett az ital, akkor bele is szagol, hogy mi is lehet ez, és persze a sárkánynak sem hagyja ki a rendelést, bár ő sokkal visszafogottabban teszi, de ugyanattól az ismeretlentől, aki neki kihozta az italt a nő kérésére.
-És ha megkérhetem, akkor Timinek hozna egy kis zöld teát és kekszet? Nagyon szépen köszönöm.
És nem mellesleg a kedves önkéntes pincér zsebében landol az előbb az asztalra kitett tíz arany.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Twister Biliárd és Póker Club

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

4 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.