Judy Vs Kota

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Judy Vs Kota

Témanyitás by Fuun Kotarou on Szomb. Márc. 23, 2013 10:14 am

A harmadik szint városa Mirage, a délibáb város. Néha eljövök ide játszani, de komolyabb dologba sajnos már nem üthetem az orromat, már kinőttem ezt a szintet. Azonban be kell vallani, hogy még az első szinten is lehet találni valamit, amivel el lehet ütni az időt. Ez a remek szórakozás nem más, mint a párbajozás. A legutóbb egy kellemetlenül elsült kísérletnek köszönhetően rossz szájízzel ért véget a párbaj, de hát előfordul. A tudást meg kell fizetni, most legalább már tudom, hogy le lehet vágni a párbajozó ellenfél felsőjét. Ennek ellenére nem áll szándékomban tudatosan erre menni a közeljövőben, problémás lenne, mell-esleg a függőség jele lenne, ami természetesen nem létezik. Apropó mellek, épp az imént surrant el egy szép pár a szemem előtt. Bár automatikusan nem, de manuálisan sikerült vennem egy bal 90-es kanyart, kuplung, vissza egyet, kicsi gáz. Futott át az agyamon a kis autós követős manőver, az egyik régi játékszoftverből, mert ugye jogsit sajnos még nem szerezhettem. Nem igazán bámulom, az első áttekintés után inkább a gondolataimban merülök el. Sorra pörgetem le a dolgokat, hogy mihez kellene kezdenem. Rossz fiú, kilőve, kő-papír-olló, kilőve, bújócska, kilőve, márcsakazértisegybalhé, kilőve, kis hangulatfeltüzelés, rossz ötlet -kilőve, visszavágó, ugyan miért? -kilőve. Hmm, nem is olyan egyszerű, mint azt elsőre hittem, nah akkor adjunk neki még pár próbálkozást, közben nekiállok böngészni az inventorymat. Nah, mit találtam benne? Konfettit, még szilveszterről, ez miért kiált? Egy Partiért! Vagy ez esetben talán lehetne nyeremény is, jéh, hát ez miért nem jutott eszembe eddig. Megidézem a mini szivárványfecni robbantót, majd hirtelen eléje kerülök, s azonnal el is sütöm a partiágyút.
-Gratuálok, nyertél! Szabad a neved?- Kérdezek rá időt nem vesztegetve a nevére. Ha elárulja akkor használom, ha nem akkor csak szimplán folytatom. -Gratulálok Judy/hölgyem épp az imént lettél tulajdonosa egy roppant szórakoztató szpj-nek, azaz szórakoztató párbaj játéknak. A lényege, hogy megegyezünk egy játékban amit játszunk, miközben megy a párbajunk, nos mit szólsz hozzá? Mellesleg Kotarou vagyok, örvendek a szerencsének.
Az egészet vigyorogva mondom, tényleg tetszik ez a belépő, elég hmm látványos. A mondandóm végén pedig előkaparom a hangulatomhoz tartozó barátságos mosolyomat is. Reménykedem benne, hogy nem fog sem arcon vágni, sem elfutni, vagy esetleg megijedni. Az, hogy zavarba jön és fáziskéséssel fog válaszolni egy valószínű esemény, de hát talán még én is meglepődnék, ha ilyennel kerülnék szembe, persze, ha nem én lennék én.

_________________
Bolt:
Lélek Kristály Iroda
Küldetések:
Álmatlan
[url=] [/url]
Ragnarök
Eventek:
Cupido
Húsvéti
Küzdőterek:
Peter vs Kota
[url=][/url]
Adatlap:
Spoiler:
avatar
Fuun Kotarou
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 412
Join date : 2012. Aug. 05.
Age : 25
Tartózkodási hely : Mosonmagyaróvár

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
10/1200  (10/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Noxy on Szomb. Márc. 23, 2013 1:31 pm

Egész laza napom volt. Túl sokat gürcöltem küldetésekkel, gyakorlásokkal. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy ideje lesz egy szabadnapot megengednem magamnak, hogy kieresszem a fáradt gőzt. A szabadság első részét egy lustálkodással telt az "otthonomban", a kezdetek erdejében. Mivel gyakran meditálok, elég könnyen ellustultam, és legalább pár óráig így is pihengettem.
Később, mikor magamhoz tértem és összeszedtem magam, ideje lesz felfedezni a második és a harmadik szintet, ahol még nem igazán csavarogtam. Pedig én egy felfedező típus voltam. Az első szinten minden zúgát ismerem már.
Fel is mentem ezekre a szintekre. Mindent pontot bejártam, megnéztem magamnak a helyeket, ahová talán érdemes lenne eljárnom. Kicsit más és nehezebb szintek, de ezekkel még simán elboldogulok. Csak tíztől felfelé lesz egy kicsit erőfeszítő megpróbáltatás a túlélés. Csak ha úgy döntök, inkább ott verek majd tanyát.
Megnéztem ezeknek a szinteknek a városát is. Nem igazán tetszettek nekem. Aincradbe is csak a küldetések, élelem és más cucc és találkozók miatt jártam. A "Mirage" nevű harmadik szinti fővárosban jártam. A névről a Transformers Energon egyik Decepticonja jutott egyből az eszembe. Very Happy
Itt végeztem éppen a felfedezésemmel, és indulni akartam az itteni vadonba, amikor egyszer csak szívárványozás, robbantás és egyéb ünnepi fényeffektus zajlott le az orrom előtt. Váratlanul ért, úgyhogy kicsit megijedtem.
A partis fogadtatást számomra egy srác csinálta. Végignéztem rajta, és első benyomásom volt, hogy nem rossz bőr, de mintha őt is néha piszkálja a bug, mint engem szokott. De mindvégig döbbent és zavart voltam. Szinte fel se fogtam mind azt, amit mondott nekem. Azt igen, hogy a szóáradatokban megkérdezte a nevem.
- Ízé... Judy Noxia, nagyon örv... - Be se fejeztem a mondatom, a srác folytatta a szövegelést. Legalább kisebb-nagyobb hatás szünet volt, mire végül felfogtam, mi ez az egész. A rám vigyorgó fiú egy magam által választott párbaj-témára hívna ki.
- Öhhhmmmm.... oké. - szólaltam meg még mindig zavartan, közben udvariasan mosolyogtam. - Végül is semmi rosszat nem akarsz, és elég érdekes módon hívsz ki... nem szokásom elutasítani a kihívásokat. Tudod, éppen felfedezni vagyok... arra gondoltam, amolyan akadálypályás kihívást is csinálhatunk.


A hozzászólást Judy Noxia összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 24, 2013 6:38 pm-kor.

_________________
Statok:
Élet: 23 (-2)
Fegyverkezelés: 28 (+37)
Erő: 25 (+37)
Kitartás: 15 (+3)
Gyorsaság: 34 (+7)
Speciális képesség: 15 (+9)
Páncél: +60
Jártasságok:
Elsődleges jártasságok:
Akrobatika (3. szint)
Keresés (2. szint)
Lopakodás (1. szint)
Észlelés (1. szint)
Spec: Céhbazár március [A céhbónuszod arany része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő. (Mesélőnek jelezni kell!) - Bújj-bújj szellem, Ai küldetése]
avatar
Noxy
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1050
Join date : 2013. Jan. 21.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2457/2500  (2457/2500)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Fuun Kotarou on Vas. Márc. 24, 2013 2:21 am

A csajszi egész jól vette a meglepetést, sőt egyenesen kiváló reakciót adott. Valamint a választott játék, hát elég egyedi egy szórakozás az akadálypályás kihívás. Nem pont játék, de vicces lesz. Végigfuttattam az agyamon a helyszíneket, szinteket, hogy melyik is lenne a legmegfelelőbb egy akadálypályának. A kezdetek városának főtere? Csak úgy hemzsegnek ott ilyenkor, tuti jó akadály, de nem túl előnyös, ha a járókelőket csépeljük párbaj közben. Néhány hümmögésnyi idő múlva azonban megtaláltam a tökéletes helyet a gondolataimban. Bakker, ha nem én lennék én, akkor nem, hogy odatévedni, de még szánt szándékkal sem tudtam volna megtalálni azt a kis elbújtatott részét Mirage városnak, ami a legpompálalatosabb, hogy pont a közelben vagyunk, s nem kell teleportálgatni, meg koptatni a lábunkat túlságosan.
-Nekem eszembe is jutott a hely. Elhagyatott, senkit sem fogunk zavarni, egy kicsit macerás odajutni, de akadálypályának tökkkéletesen megfelel.- Ha kimondaná, vagy látszódna rajta, hogy zavarja a "kettesben egy eldugott helyen" koncepció, akkor még a következőt hozzáteszem: -Nem kell aggódni, én a jófiúk táborát erősítem. Az Angelic Voice-ról már szerintem hallottál, tagjuk vagyok, no meg nem akarok semmi rosszat tenni veled.
Aztán megindulok, s intek neki, hogy kövessen. Bekapcsolom a Kota navigációs rendszert. Az iránytű megvadul, össze vissza pörög, a térképen teleportálgatnak az utcák, és egyéb kellemes dolog, ami megtörténhet egy navigátorral. Persze természetesen ez nem rendszerhiba, nem is nyitottam meg a menümet, csupán a tájékozódási képességeim furcsák. Ami Judy-t is érinti, hogy hirtelen veszek 90°os kanyarokat, kis sikátorból utcára, majd egy sikátorba, aztán át egy ládabarikádon, majd két épület közötti résen kezdek el oldalazni. Igen, ezen sajnos még így is csak szűkösen férhet el az ember, de szép telt keblei azért még elférnek.
Kiérve a szorosból egy 20as (m) négyzet alapú helyen vagyunk. Körbe házak háta adja meg a vagy nyolc méter magas falat. Az egész egy elhagyatott raktárnak tűnhet. Polcok, dobozok, bútorok, szárítókötelek, egy-két gödör.
-Egyszer itt kötöttem ki. Picit elbambultam sétálás közben, aztán azon kaptam magam, hogy zsákutcában találtam magam. Remélem megfelel az elvárásaidnak.- Aztán magamban motyogtam a többit. -Hm...volt valamiféle céh-szabályzat vagy mi, aztán elvileg van párbajra is, hmm..a fenét sem érdekli.
Mindenesetre fogtam magam és elküldtem egy párbajra hívást, mely nem más volt, mint egy teljes életig menő párbaj automatikus győzelem az utolsó csapásnál, így nem lehet megölni a másikat, viszont tovább lehet szórakozni, mintha csak fél életig mennénk. Remélem nem lesz ellenvetése.

_________________
Bolt:
Lélek Kristály Iroda
Küldetések:
Álmatlan
[url=] [/url]
Ragnarök
Eventek:
Cupido
Húsvéti
Küzdőterek:
Peter vs Kota
[url=][/url]
Adatlap:
Spoiler:
avatar
Fuun Kotarou
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 412
Join date : 2012. Aug. 05.
Age : 25
Tartózkodási hely : Mosonmagyaróvár

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
10/1200  (10/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Noxy on Vas. Márc. 24, 2013 7:06 pm

Az akadálypályás dolog érdekes módon elgondolkoztatta a srácot, aki végül ajánlott egy helyet, ahová elmehetnénk így, mivel az oda tartó út kissé macerás, azaz át kell kelnünk egy-két dolgon, hogy eljussunk odáig. Valóban eszembe jutott, hogy egy kicsit kettős értelmű az a felállás, hogy egy nyugodt helyen kettesben lennénk, de megnyugtatott, hogy nincs mitől tartanom. Nem látszik perverznek, de azért nem bíztam meg benne. De ezt a fajta kis kihívást elfogadtam egy bólintással. Az Angelic Voice számomra ismeretlen volt.
- Nem, nem igazán hallottam róluk. Tudod, én amolyan magányos farkas vagyok. Akkor dolgozom csapatban, amikor küldetésben vagyok.
Aztán egyszer csak furcsa dolog történt a sráccal. 90° fokos fordulatokkal átvágott egy sötét sikátoron, ahová követtem őt sietve. Áthaladtunk a tömeges utcán. Nem tudom, ő hogy ment, én viszont olyan gyorsan kerültem az embereket, ahogy tudtam, de szerencsére senkit se borítottam fel, és végig a nyomában maradtam. Aztán ismét egy sikátorba értünk. Utunkban állt egy rakás láda. Át akartam ugorni, de az első ládán majdnem átbotlottam, úgyhogy kénytelen voltam átmászni rajta a lehető legsietősebben (1. szintű akrobatikával még nem vagyok ebben a világban sajnos elég ügyes ahhoz, hogy átugorjam az egészet Super Mario módjára. A két épület közötti résen csak úgy tudtam oldalazva átmenni, hogy be kellett húznom mellkasom és hasam. Szerencsére nem vesztettem el még a srác nyomát.
Végül az akadályos út véget ért. Egy udvarszerű raktárhoz vagy mihez érkeztünk. A zsákutca egy párbajhoz elég megfelelő hely, és ott voltak a ládák, bútorok, farakások és egyéb minden, amik még jól jöhetnek majd. Egyszer. Valamikor.
A srác elmagyarázta, hogy ezt a helyet egyszer elmélázott sétálás közben fedezte fel. Céhszabályokon gondolkozott, de aztán sutba vetette, mert bekapcsolta a kihívó panelt. Ez az első olyan párbajom, amiben teljes életű párbajt vívnék. Tudtam, hogy abban szerencsére az utolsó szuszig megy csak a harc. Nyugodtan elfogadhatom a kihívást.
- Rendben, ha ezt szeretnéd, megcsinálhatjuk. Elfogadom a kihívást. - Azzal acceptoltam a teljes HP-jú kihívást. Nem tudom, hogy mit akar a céhes dologgal, de majd később kiderül a valódi szándéka a párbajos álarc mögött.
Szerintem azt akarná, hogy kezdjem, mert a nőké az elsőbbség. Elővettem az íjamat, de még nem lőttem vele, hanem meghátráltam teljesen a falig, majd eltűntem a szeme elől. Használtam a képességemet, és beleolvadtam a környezetbe kaméleon módjára, hogy a srác oldalán álló dobozokhoz osonjak, és annak a rejtekéből meglepjem egy nyílvesszővel az oldalát célozva. A lövésemet követően a képességem megszűnik, és újra látható vagyok.
De volt egy olyan érzésem, hogy elsőre nemhogy nem fog összejönni a csel, de talán elkövetek egy apró hibát.

_________________
Statok:
Élet: 23 (-2)
Fegyverkezelés: 28 (+37)
Erő: 25 (+37)
Kitartás: 15 (+3)
Gyorsaság: 34 (+7)
Speciális képesség: 15 (+9)
Páncél: +60
Jártasságok:
Elsődleges jártasságok:
Akrobatika (3. szint)
Keresés (2. szint)
Lopakodás (1. szint)
Észlelés (1. szint)
Spec: Céhbazár március [A céhbónuszod arany része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő. (Mesélőnek jelezni kell!) - Bújj-bújj szellem, Ai küldetése]
avatar
Noxy
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1050
Join date : 2013. Jan. 21.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2457/2500  (2457/2500)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Fuun Kotarou on Szomb. Márc. 30, 2013 10:09 pm

Nem csak egész gördülékenyen vette a dolgokat, hanem még találékony is volt, nem is tudom eddig miért nem jutott az eszembe az akadálypályás küzdelem. Aztán ami kicsit megdöbbentett, hogy nem ismeri a céhet. Hát ezzel alaposan feladta a leckét, s gondolkodóba is estem, hogy akkor most mihez is kezdjek. Aztán út közben jött rám a válaszolhatnék, egy egyenesebb szakaszon megfordultam, s míg háttal mentem, addig beszéltem.
-Hmm, nos Aincrad egyik legnagyobb céhe vagyunk, a mi kezünkön szárad eddig az ötből négy boss, illetve az ötödiket is kiütöttük volna, csak egy másik csapat megelőzött vagy mifene, nem igazán tudom mi történt ott. Természetesen nem azt mondom, hogy csak mi vettünk részt, hisz voltak ott sokan mások, több céh, és egy-két magányos farkas is. Szóval mi amolyan jó...
Itt megakadok, mivel egy táblába alaposan beverem a tarkómat. Egy „Nah, jobb ha a lábam elé nézek.”-el zártam a beszédemet, már megint rám jött a szinte megállíthatatlan dumaözön. A dobozokon én nem próbáltam meg ugrálni, teljesen megelégedtem azzal, hogy átmásztam rajtuk, ami a kis amazont illeti egész szép próbálkozást hozott össze, azonban úgy tűnik a csendes szurkolásom ellenére nem sem fog összejönni neki. Aztán a rövid emlékezés és mélázás után zokszó nélkül elfogadta a kihívást. Ezzel aztán alaposan meglepett, s csak elismerően bólintottam. Amivel aztán igazán kihívta az elismerésemet, hogy azonnal cselekedett, még csak neki sem kellett adnom a kezdeményezést, mivel elvette magának. Az az eltűnős trükk meg egész hasznos dolog, ám az észlelésem bejelzett, bár hülye vagyok én vagy mi, hogy nem tudnám, hogy itt van a közelben. A rendszer minden segítséget megad, így nem nagyon tartok meglepetéstámadástól, hisz a gyorsaságomban majdhogynem magamnál is jobban bízok, najó, ez azért túlzás volt. Hideg fejjel kémleltem a terepet, hogy képes legyek reagálni, amint támad. Addig meg tökmindegy volt mit csinálok, max rontanék a terveim esélyein. Nem váratott sokáig, s már repült is a nyílvesszőre, amire, mint egy jelzőpisztolyra megindultam. Kicsit oldalra, fel az egyik kis ládára, tovább egy felborult szekrényre, azon végigfutottam, mint aki észre sem vette a támadást.
-Stipi stopi bal hátsó sarok!
Mondtam, majd egy ugrással a végén eltűntem. A bal hátsó sarokban volt egy nagyobb gödör, aminek az egyik felét a kijutáshoz szükséges halom foglalta el, míg a másik felét egy viszonylag kényelmesnek mondható fotel. Itt lent használtam a második képességemet, s míg a klónom kimászott a lyukból, addig én magam kényelembe helyeztem magamat. Egyszer már ki akartam próbálni, hogy miként is tudnám effektíven használni, azonban még nem kívánkoztam lebukni, valamint hirtelen naaaagyon nagyon lustának éreztem magam.
A klónom óvatosság legnagyobb nélkülözésével rombolt fel a középen elhelyezkedő kakasdombra, azaz a hely legmagasabb pontjára.

_________________
Bolt:
Lélek Kristály Iroda
Küldetések:
Álmatlan
[url=] [/url]
Ragnarök
Eventek:
Cupido
Húsvéti
Küzdőterek:
Peter vs Kota
[url=][/url]
Adatlap:
Spoiler:
avatar
Fuun Kotarou
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 412
Join date : 2012. Aug. 05.
Age : 25
Tartózkodási hely : Mosonmagyaróvár

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
10/1200  (10/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Noxy on Vas. Márc. 31, 2013 7:36 pm

Hogy kicsodák az Angelic Voice? Erre a srác elmagyarázta hosszan, kik is ők.
- Hmm, nos Aincrad egyik legnagyobb céhe vagyunk, a mi kezünkön szárad eddig az ötből négy boss, illetve az ötödiket is kiütöttük volna, csak egy másik csapat megelőzött vagy mifene, nem igazán tudom mi történt ott. Természetesen nem azt mondom, hogy csak mi vettünk részt, hisz voltak ott sokan mások, több céh, és egy-két magányos farkas is. Szóval mi amolyan jó... - Ekkor beveri a tarkóját egy táblába. Egy dolog, hogy én még kisebb szinten még ügyetlenebb vagyok nála a képességkorlátozottságok miatt, de azért vicces volt, hogy egy magasabb szintűnek látszó játékos nem vesz észre egy táblát.
- Nem árt az óvatosság. - kuncogtam.
Hosszú akadályokkal teli út egy rejtett zsákutcához vezetett, ahol egy kis csevegés után elfogadtam a teljes életű kihívást, és máris akcióba lendültem. Használtam a képességem és a dobozok felől akartam meglepni egy nyíllal a látszólag tehetetlen Kotát. Ahogy a Móricka elképzelte... fellendülésben teljesen megfeledkeztem egy fontos dologról; fel kellett volna mérni, mire képes az ellenfél. Ámbár nem lehet csak úgy felmérni őket, mert úgyse mutatják meg/ki addig.
Kota kikerülte a nyilat és elfutott. Olyan gyorsan elinalt, hogy szinte követni is alig tudtam, de azért az idő alatt lőttem utána öt nyilat egymás után, hátha futás közben eltalálja valamelyik.
Aztán eltűnt. Árgus szemekkel néztem körbe mindenfelé, hátha hirtelen valamelyik irányból nekem ront. De nem kellett sokáig ezt csinálnom, mert egy lyukból felbukkant Kota. Mármint az, akit én Kotának véltem, de nem tudhattam. Most sem támadt, csak futott, felmászott egy magasló domb tetejére. Nem várattam én se magam, nyilak záporát (legalább 10 darabot) küldtem rá, amíg felmászott a dombra. Aztán fogtam magam, és én is elindultam a dombra, oldalazó járással. Közben öt újabb nyilat lőttem ki az állítólagos Kota felé - mit sem sejtve az egészből.

Páncél: 2/2
Hp: 25/25

_________________
Statok:
Élet: 23 (-2)
Fegyverkezelés: 28 (+37)
Erő: 25 (+37)
Kitartás: 15 (+3)
Gyorsaság: 34 (+7)
Speciális képesség: 15 (+9)
Páncél: +60
Jártasságok:
Elsődleges jártasságok:
Akrobatika (3. szint)
Keresés (2. szint)
Lopakodás (1. szint)
Észlelés (1. szint)
Spec: Céhbazár március [A céhbónuszod arany része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő. (Mesélőnek jelezni kell!) - Bújj-bújj szellem, Ai küldetése]
avatar
Noxy
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1050
Join date : 2013. Jan. 21.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2457/2500  (2457/2500)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Fuun Kotarou on Vas. Márc. 31, 2013 9:47 pm

Az óvatosságra intésre kuncogtam egyet. Hát szó mi szó, sosem voltam az az apró veszélyekre figyelő. Életben maradni életben maradok, amíg lehet, de azontúl már teljesen más téma. Sokkal jobban szeretek figyelni olyan dolgokra, melyek érdekelnek.
A párbajt elfogadta, aztán gyorsan akcióba is lendült. A meglepetéstámadása füstbe ment, de nem tétlenkedett, s megeresztett még néhány lövést, melyeket természetesen hárítottam, bár eléggé hanyagul, mivel csak arra figyeltem, hogy lehetőleg gyorsan mozogjak, de azért még szemmel tudjon követni, ha már nyílvesszővel nem.
Hála a manuális irányításnak nem maradok le így a fotelban ülve sem arról, hogy miként is folyik majd a harc. Bár így, hogy jómagam nem veszek részt a harcban sokkal egyszerűbb lesz, nah meg jóval kevesebb erőt fog kivenni, hogy a klónomat irányítsam. Sőt le is hunyom a szememet, hogy egy látómezővel kevesebbre kelljen koncentrálnom.
A magaslatra haladás közben már érkezett is az áldás lövedékek formájában. Így az értelme annak, hogy felmenjek lecsökkent, de nem tűnt el. Az első talált, de nem sebzett életre, a többit pedig szépen sorban a mellettem koppant, ahogy beleálltak a deszkákba. Amint felért"em" szembefordultam támadómmal.
-Egész ügyes vagy.
Elmosolyodtam, ahogy ismét körözésbe kezd, mozgásban marad, tartja a távolságot, és folyamatosan tűz alatt tart, jól harcol. Azonban még van hová fejlődnie, Mwhuhahaha. Twisted Evil Fogom magam, s egy tökéletes hárítással jövök elő. Jobbra tolom a felsőtestemet, majd a karjaimat emelem fel, s balra előre ugrok egy picit. Ennek következtében nem csak, hogy vesszőt kapok a mellkasomba, a két kezembe, s lábaimba, hanem még pofával is érkezem az egy szinttel lejjebb lévő asztalra. Ezt követően pedig a lendület visz tovább, s tovább zúgok lefelé a legkülönfélébb dolgokba beütve a fejem, kezem, lábam, hátam, és gyomrom. A végén gyakorlatilag előtte terülök ki a földön, úgy értem totálisan. Kezeim lábaim széttárva, szemem becsukva, s mozdulatlanul fekszek.
Eme műsor közepette óvatosan felhúzom magam a gödör szélén, s kikukucskálok át a halom résein, hogy láthassam mihez is kezd. Bár egy-két asztal és székláb miatt nem a legtökéletesebb a kép, de összességébe véve kielégítő a helyzet, mivel így nem valószínű, hogy megláthat.

Klón:
élet:18/16
páncél:16/0
sebzés:12
Én:
élet:35/35
páncél:16/16
sebzés:16

_________________
Bolt:
Lélek Kristály Iroda
Küldetések:
Álmatlan
[url=] [/url]
Ragnarök
Eventek:
Cupido
Húsvéti
Küzdőterek:
Peter vs Kota
[url=][/url]
Adatlap:
Spoiler:
avatar
Fuun Kotarou
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 412
Join date : 2012. Aug. 05.
Age : 25
Tartózkodási hely : Mosonmagyaróvár

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
10/1200  (10/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Noxy on Kedd Ápr. 02, 2013 12:52 pm

A srác egyáltalán nem támad, csak fut, kerül, hárítgat. Csak tudnám, mire fel az egész. Aztán a támadásaimat követően azt hiszem, hogy valami nem stimmel. Vagy egy elterelő hadművelet, vagy pedig csapdába akar csalni. Egy magasabb szintű játékos sokkal könnyebben kitolhat egy hozzám hasonló jelenleg még kis szintű játékossal. Amíg még bírom, nem szabadna hagynom magam egykönnyen, folytatom a harcot, amíg bírja utolsó szuszig a hp-m.
Továbbra is mozgásban maradtam. Nem álltam meg, folyamatosan a srác után mentem. Felfelé menet csak egy találta el, de a dombtetőn az újabb lövés eltalálta. Karjait feltartva oldalazva ugrott, mikor kapott a mellkasába, majd le is esett a dombról. Gurult le mindennek ütközve, végül szétterült a földön. Én eközben teljesen felértem a dombtetőre, és lenéztem a földön heverőre. Nem hiszem, hogy komolyabb baja eshetett volna, mert láttam, hogy az életsávja csak nagyon kicsit csökkent. Azt hiszem az életsáv adott nekem újabb okot a gyanakodásra... az én hp-m nagyobb az övénél, pedig sokkal magasabb szintű.
~ Most már tényleg nem kóser itt valamit! ~ gondoltam, de aközben, miközben rászegtem az íjamat, és lőttem tízet a srácra, amíg még a földön fetreng. Minden kínálkozó alkalmat ki kell használni ám, amíg lehetséges.
Innen fentről mindent beláthatok egész zsákutcában. Láttam a sráctól nem messze egy gödröt is, amelyt nagy részben elhalmoztak a bútor és egyéb szemétdarab. Mintha mozgást láttam volna onnan, de bizonyára csak a szemem káprázott. Nagyon-nagyon-nagyon gyanús.

Páncél: 2/2
Hp: 25/25

_________________
Statok:
Élet: 23 (-2)
Fegyverkezelés: 28 (+37)
Erő: 25 (+37)
Kitartás: 15 (+3)
Gyorsaság: 34 (+7)
Speciális képesség: 15 (+9)
Páncél: +60
Jártasságok:
Elsődleges jártasságok:
Akrobatika (3. szint)
Keresés (2. szint)
Lopakodás (1. szint)
Észlelés (1. szint)
Spec: Céhbazár március [A céhbónuszod arany része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő. (Mesélőnek jelezni kell!) - Bújj-bújj szellem, Ai küldetése]
avatar
Noxy
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1050
Join date : 2013. Jan. 21.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2457/2500  (2457/2500)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Fuun Kotarou on Kedd Ápr. 02, 2013 10:22 pm

Azt ugyan nem értem minek szalad fel a dombra, ha ott voltam mellette kifeküdve. Egyelőre érdekesen alakultak a dolgok, de valami szöget ütött a fejembe. Az oké, hogy úgy akarom tesztelni, hogy "megöletem" magam, deee most leesett, hogy ha a klónom meg is hal, nem lesz vége a párbajnak. Nos, Még volt néhány másodpercem, sőt a rendszer által felturbózott reflexeknek köszönhetően legalább kétszer annyi, mint bárki másnak. Ezalatt jutottam el arra a következtetésre, hogy valahogy nulláznom kellene a saját hp-mat. Ez pedig a rendelkezésre álló időt nézve nem lehet mással elérni, mint saját magamra sebzéssel. Azonban ha ez nem jön be mással kell próbálkoznom, ami kicsit macerás, vagy, hogy pontosabb legyek őrültség, és szinte lehetetlen kivitelezni, ha nem én vagyok én. Ez utóbbi eset úgy nézne ki, hogy az első képességemmel rejtekben hagyok egy illúzióképet, hogy ne lásson, majd láthatatlanul beszedem a nyílvesszőket, amíg a klónommal látszólag hárítom. Nos, próba cseresznye alapján kezdjük önsebzéssel. Kelletlenül, de beleszúrtam a kezembe a kardomat. A páncélom le is esett. Pompás. Saját magamat a harmadik ütés végez ki, ez totál időben van. A klónommal sem tétlenkedtem, bekaptam vele három lövést, így piros zónában már csak egy utolsó találat kellett, de előtte felültem vele, feléje néztem, vártam, s csak akkor szólaltam meg, mikor elengedte az utolsó nyílvesszőt.
-NE! VÁRJ!
Többre nem futotta ideje a klónomnak, csak, hogy feltegye a kezeit védekezően, s csak ez is a gyorsaságomnak köszönhetően. A találat sikeres, egyenesen a szívéve ment, a hp-csíkja lenullázódik, majd csilingelő hanggal milliónyi pixelre robban. Ezzel egy időben Judy felett megjelenik a "Winner!" felirat. Ezzel tökéletesen megkoronázva a hitelességét annak, hogy megölt. Jómagam figyelek arra az esetre, ha megpróbálná körbekutatni a helyet. Ez esetben, mikor elindul felém az illúzióképet a gödörben hagyom lekuporogva, s magam láthatatlanul osonok mögéje. Ezután ügyességemet, lopakodásomat, és gyorsaságomat használva szellemként tartom meg a látszatot számára, hogy a hely teljesen üres, és én végleg elmentem. Kíváncsi vagyok a reakciójára. Elég friss ez a fajta tesztelési feladat, annyira, hogy nevezhetnénk spontán felindulásnak is, de kérlek, ilyen sértést nem viselne el az egóm. Szóval nevezzük épp elég idősnek, hogy emberkísérletre alkalmas legyen, s mint kéznél lévő alanyon Judy-n került elsőként tesztelésre.

_________________
Bolt:
Lélek Kristály Iroda
Küldetések:
Álmatlan
[url=] [/url]
Ragnarök
Eventek:
Cupido
Húsvéti
Küzdőterek:
Peter vs Kota
[url=][/url]
Adatlap:
Spoiler:
avatar
Fuun Kotarou
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 412
Join date : 2012. Aug. 05.
Age : 25
Tartózkodási hely : Mosonmagyaróvár

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
10/1200  (10/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Noxy on Szer. Ápr. 03, 2013 12:02 pm

Támadtam a srácot, ahogy tudtam. Mikor felfutott a dombra, úgy is. Mikor leesett, úgy is. Nem tudom én se, miért futottam fel a dombtetőre én is, midőn az ellenfelem leesett onnét. Talán azért, mert jól körül akartam nézni. De mindegy most már, mert így is gyanakodtam, mert a sráccal valami egyáltalán nincs rendben. Előbb csak futkározik előlem, aztán meg oly könnyen meg is tudtam sebezni, ráadásul még le is esett a dombról. A párbajok nem erről szólnak, hogy menekülni kell a másiktól, nem?
Azért mégis kihasználtam a felkínálkozó lehetőséget, hogy a földön fetrengett, és belé lőttem tíz adag nyilat. Ezt már nem kerülheti ki, mármint a nyilak létszámát.
Ekkor valaki felkiáltott, de nem értettem, mit, és kilőttem az utolsó nyilat. Az betalált a mellkasába. Akárki is kiáltott fel, túl késő, és bekövetkezett a legdrámaibb jelenet.
Az ellenfelem összeesett. Egyáltalán nem foglalkoztam a felettem megjelent "winner" felirattal, lélekszakadva lecsúsztam a dombról, a nemrég látott gödörhöz, ahol a srác fetrengett a földön. Lelki fájdalmat és bűntudatot éreztem, ezt megerősíti a lecsurgó könnyen.
- Úristen... de ez nem lehetséges... - hebegtem csendben. - Nem... nem lehet... ez csak egy olyan teljes párbaj volt, ami nem ölhetné meg... úristen... megöltem őt!
Elfedtem az arcom a kezeimmel, szinte majdnem elsírtam magam. Nem nagyon szoktam sírni, de ez okot adhat rá. Hiszen nagy hevességemben megöltem valakit, akit szinte nem is ismerek, és még a nevét se tudtam. Gyilkos vagyok. Egy hidegvérű gyilkos.
Mi lesz, ha ezt megtudja valaki? És ha volt barátai? És ha a céhe megtudja, mit tettem egy tagjukkal?
Az Angelic Voice tagjai, ha rájönnek, hogy megöltem egy társukat, meg fognak keresni, és megtorolják rajtam. Ugyanolyan módon fognak legyilkolni, mint az első pár boss-t. És igazuk is lesz... talán azzal könnyíthetnék a lelkemen, ha nem bujkálok el, hanem magam vállalom fel a tettem. Ha mégsem ölnek meg, akkor azzal fognak büntetni, hogy kiközösítetnek és mindenféle durvát fognak rólam elterjeszteni. Vagy a jogos halálbüntetés, vagy az életem végéig tartó mardosó bűntudat.
Hátat fordítottam az élettelennek, és elindultam kifelé némán és csendben. Már gyanús lett volna nekem, hogy a srác nem bontódott szét pixelekre, de túl depressziós lettem ahhoz, hogy rájöjjek egyből, hogy nem minden az, aminek látszik.
Megyek, keresek egy Angelic Voice-ost, hogy vezessen a vezető elé, hogy elmondhassam a tragikus hírt, és felvállaljam bűnömet.

_________________
Statok:
Élet: 23 (-2)
Fegyverkezelés: 28 (+37)
Erő: 25 (+37)
Kitartás: 15 (+3)
Gyorsaság: 34 (+7)
Speciális képesség: 15 (+9)
Páncél: +60
Jártasságok:
Elsődleges jártasságok:
Akrobatika (3. szint)
Keresés (2. szint)
Lopakodás (1. szint)
Észlelés (1. szint)
Spec: Céhbazár március [A céhbónuszod arany része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő. (Mesélőnek jelezni kell!) - Bújj-bújj szellem, Ai küldetése]
avatar
Noxy
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1050
Join date : 2013. Jan. 21.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2457/2500  (2457/2500)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Fuun Kotarou on Szer. Ápr. 03, 2013 6:49 pm

Nos, a halál bekövetkezett, s a klónom pixeljeire esett. A csajszi lecsúszott hűlt helyéhez, és pánikba esett. Úgy tűnik a pszichológiai hatása valóban erős ennek a tesztnek. Hmm, azonban a lényegét megmutatta a dolog, s kiderült pár dolog róla. Egy eléggé érzelmes, és jókhoz tartozó játékos, ugyanakkor képes mindent beleadni harcolásba, s nem hezitál nyerni, ha megkapja a lehetőséget. Bár lenne még mit javítani rajta, hogy ne úgy lövöldözze a nyilakat, mint egy géppuska, de átment. Valamint előtte kiderült, hogy kedves is, szóval miért is ne.
Hangtalanul, s gyorsan jelenek meg előtte, miután elfedte az arcát. Lehajolok hozzá, majd egy zsebkendőt nyújtok. Aztán mosolyogva mondom.
-Egész ügyes voltál.- ^^ Aztán a kezemet nyújtom neki barátian, hogy felsegítsem, ha kell. -Engem már megöltek kétszer hivatalosan, hmm, meg mondjuk ezt elkönyvelhetjük egy nem hivatalosnak, hihi. Nem olyan egyszerű ez ám.- Kacsintok rá. Aztán, ha kicsit rendbeszedte magát kérdezem meg. -Hmm, izé, szóval bocsi a "halál" komoly nem is tudom minek nevezzemért, de az a gondolat futott át az agyamon, hogy meghívnálak az Angelic Voice-ba. Nos, mit szólsz hozzá, lenne kedved csatlakozni?
Aztán közben már bőszen babrálok a menümben, melynek eredménye egy levél lesz Kanának: "Találtam egy potenciális új tagot. Mit szólnál, ha összehoznánk egy találkozót? Mondjuk Sweet Dreamsben, az már úgy is bejáratott hely. Hamarosan ott leszünk Wink."
-Nos, még annyi lenne, hogy a Céh-vezérnek bemutatlak. Valamint akkor már meg is hívlak egy kis édes időtöltésre az első szinten.- Hatás szünet, hátha félreérti. Aztán tisztázás, nehogy elijesszem. -Mármint, egy kis süteményezés, a győzelmedre. Az első szinten a Sweet Dreams, még én kezdtem el a kultúráját, de mára már ismert kis cukrászda lett.
Aztán, ha beleegyezik, már mehetünk is. Remélem eléggé sok mindent zsúfoltam be, hogy ne legyen ideje leszidnia. Bár azt díjaznám, ha rám borulna, amiért még élek. A flörtölés ér, és amúgy is Kana kezdte az egész ilyet.

_________________
Bolt:
Lélek Kristály Iroda
Küldetések:
Álmatlan
[url=] [/url]
Ragnarök
Eventek:
Cupido
Húsvéti
Küzdőterek:
Peter vs Kota
[url=][/url]
Adatlap:
Spoiler:
avatar
Fuun Kotarou
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 412
Join date : 2012. Aug. 05.
Age : 25
Tartózkodási hely : Mosonmagyaróvár

Karakterlap
Szint: 17
Exp:
10/1200  (10/1200)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Noxy on Szer. Ápr. 03, 2013 7:17 pm

Mikor elindultam volna, valaki adott egy zsebkendőt.
- Öhm... köszönöm. - vettem át nagy naivan, és kifújtam az orrom. - Meg se érdemelném, hiszen megöltem valakit, és ezért kell bűnhődnöm.
Aztán megfordultam, és észrevettem a srácot. Azt hittem, egy szellem, és szinte a szívemhez szorítottam a kezem az ijedtségtől. Idő kellett mire összeszedtem magam, és már meglepett döbbentséggel pislogtam a srácra.
- De, de... ha te élsz, akkor... akkor ki volt az, akit én...?
Belém nyílalt egy hirtelen felismerés. A srác, aki csak menekült, védekezett, aztán oly könnyen leesett, és oly könnyen legyőztem... tehát akkor ez nem volt más, mint...
- Az a srác te voltál, és... te jó ég, tudhattam volna! Az egy klón volt?? Van egy klónozó képességed??
Teljesen meg voltam döbbenve, de egy kicsit haragudtam is. A srác azt mondta, hogy nagyon ügyes voltam, és felajánlotta, hogy csatlakozzam az Angelic Voice-ba. Na, hát nem is tudom, erre mit mondjak. Még mindig a történtek hatása alatt álltam. Megint egy világ telt el, mire végül úgy döntöttem, hogy ezt a teszt-dolgot megbocsátom a srácnak, és elfogadom a meghívását.
- Rendben van, elfogadom a meghívást. - mosolyogtam el, és kinyújtottam a jobbomat. Kézfogást követően levelet ír a srác, aztán mondta, hogy bemutat engem a céh-vezérnek és meghív egy sütire a Sweet Dreamsbe.
- Sweet Dreams? Oda én is szoktam járni néha, nagyon finomak ott a sütik. - mosolyogtam. - Ha meghívsz sütire, akkor már végleg megbocsátok. Persze, ha a klánban nyersanyagbeszerzőként szállhatok be. Van egy-két anyag, amit még be tudnék áldozni.
Aztán elindultunk. Hogy menet közben még beszélgethessünk, ezzel el is ütjük az utunk idejét a cukrászda felé. Kicsit flörtölösre sikerült a kérdésem, de talán azért, mert örültem, hogy mégsem lettem gyilkos.
- Szóval hogy is hívnak téged? Nem mutatkoztál még be nekem, de tudod, én nagyon szeretném tudni, hogy nevezhetném az ilyen cseles, jó vonású mestereimet vagy ellenfeleimet.

Köszönöm szépen a KT-t, és azt, hogy bevettetek az Angelic Voice-ba! Very Happy

_________________
Statok:
Élet: 23 (-2)
Fegyverkezelés: 28 (+37)
Erő: 25 (+37)
Kitartás: 15 (+3)
Gyorsaság: 34 (+7)
Speciális képesség: 15 (+9)
Páncél: +60
Jártasságok:
Elsődleges jártasságok:
Akrobatika (3. szint)
Keresés (2. szint)
Lopakodás (1. szint)
Észlelés (1. szint)
Spec: Céhbazár március [A céhbónuszod arany része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő. (Mesélőnek jelezni kell!) - Bújj-bújj szellem, Ai küldetése]
avatar
Noxy
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1050
Join date : 2013. Jan. 21.
Age : 28

Karakterlap
Szint: 25
Exp:
2457/2500  (2457/2500)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Klein on Csüt. Ápr. 04, 2013 12:12 am

Ossu!

Judy, bajban lennél, ha ugyanúgy csak 99 nyilad lenne, ahogy az íjászoknak az oldal indulása elején. Ha jól számoltam, 26-ot használtál el ezalatt a rövid harc alatt. Ez még önmagában nem is lenne gond, csakhogy van a harcoknak egy rendszere, ahol a támadások számát a két játékos egymáshoz viszonyított gyorsasága határozza meg. Nem veszem nagyon szigorúan egy párbajnál, ha annak ellenére, hogy jóval lassabb vagy, mondjuk 2-3-szor támadsz egy körben, de a 10-15 az már nagyon sok.
A másik dolog, hogy a speciális képességed sem működhetett volna. Itt nem volt sok szerepe, de még egyszer ha lehet ne használd, amikor a rendszer blokkolja, játékszínesítés ide vagy oda.

A párbaj amúgy nagyon humoros és troll volt, kár ezekért a dolgokért. Lezárom a küzdőteret 3. szintű jutalmazással.

Fuun Kotarou: 20 xp és 55 arany
Judy Noxia: 15 xp és 50 arany
avatar
Klein
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3070
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
0/0  (0/0)
Céh: Fuurinkazan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Judy Vs Kota

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.