Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Új téma nyitása   Hozzászólás a témához

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Szomb. Márc. 29, 2014 6:51 pm


Összegezzük a napom..
Felkeltem, verőfényes, szép napos idő, melynél jobbat nem is kívánhatnék. Aztán beütött a krach az uborka képében, vagy sokkal inkább ízében. A legszörnyűségesebb dolog volt ez, ugyanis.. ugyanis nem szoktam én ilyesmit kívánni. És az uborka megkívánása az állapotos nőkre jellemző. Szóval.. szóval nagyon könnyen megeshet, hogy terhes vagyok. Persze nem tudom, kitől, vagy hogyan is történhetett volna ez az egész, hacsak nem álmomban, vagy valami ilyesmi módon.. De akkor is szörnyű ez a dolog. Írtam is Tachinak a félelmemről, de ő azóta sem válaszolt, kezdek egy kicsit aggódni is ez miatt. Aztán.. Megtaláltam a szemétben azt a szerencsétlen, árva fiút, akit ha otthagyok, talán ugyanolyan módon megerőszakolnak, mint ahogy lehet, hogy engem. És.. szegényke sem két lábon járni, sem beszélni nem tud. Hazahoztam így, hiszen kötelességemnek tartottam befogadni szerencsétlent. Itt viszont összevesztünk Vezérrel, és most kettesben vannak odakint. És valami kaparja az ajtót.. mintha ő lenne itt. Meg kéne nézni..

Összegezzük a történteket. Először Szophie volt oly szemtelen, hogy órákig itt hagyjon, majd hazaállít egy idegesítő emberrel, aki még meg is zavar az alvásban, és a fülembe harap, majd bezárkózik, és rám hagyja a fürdetést. Ha ez nem lenne elég, akkor még ez a lény itt teszi magát nekem, és be rángatott a vízbe, és a bundám csurom vizes lett tőle. És még itt van ez a felfoghatatlan, érthetetlen érzés így hirtelen. Miért engedtem az egészet? És egyáltalán.. mi volt ez az egész? Fogalmam sincs, fogalmam sincs. Most meg ez.. Miért nem öltözik? Miért tart felém? Miért nem mozdulok meg?
Ő tényleg.. felállt és megölelt? Tényleg.. kimondta azt a szót? Vagy csak a képzeletem játszik velem? Nem, ilyesmiről nem képzelődhetek csak úgy. Sőt, semmiről sem szoktam. De hát.. nem is tud. Ő nem tud ilyesmit. Nem.
És most Szophie ajtaja felé tart. Én meg csak állok itt mozdulatlanul, csurom vizesen és nézem.. nézem, ahogy mozog, nézem a csöpp kis testet, ahogy a padlón halad előre. És nincs rajta semmi._. Nyílik az ajtó..

Úgy döntöttem, kinyitom az ajtót, és kinézek, mi is történhet a petek között. Itt az ideje végre..

Gyorsan rádobtam egy plédet, és azzal körbefontam.

O.O - Vezér!! Engedd el! - kiabáltam rá a petre. Meg akarja fojtani egy pléddel Brumit. Nem engedhetem! - Nem szabad így bánni a vendéggel!

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Vas. Okt. 12, 2014 9:59 pm

~Tachibana Makoto~


Üzenetem egyértelmű volt, és ugyanolyan, mint az összes többi, melyben találkára invitálom. Egy általa választott időpontban találkozzunk a JL palota előtt. Aztán majd elmegyünk valahova.. Akárhova. Ahova éppen kedvünk van.
A megadott napon Vezért Brumival és Falattal kézenfogva küldtem el játszani. Így pedig egyedül készülődhettem, azon agyalva, vajon mit csináljunk ma.. Azt tudom már régen, hogy beszélni akarok vele. Fontos volna. De eddig nem mertem. Most talán lesz bátorságom?
Egy fekete, hosszú kabátban léptem ki az utcára, lévén ősszel már hűvös van, még Aincradban is. Alóla viszont semmi nem látszódott ki fehér szoknyácskámból.
Vártam és vártam, a kapunak dőlve. Korábban kimentem, mint kellett volna. Addig volt időm gondolkodni a mai napi programon. Egy ötlet át is villant az agyamon, habár nem tudtam, érzek-e elég bátorságot magamban hozzá, hogy végre is hajtsam.
Széles mosollyal köszöntöttem aztán a következő pillanatban megjelenő Makotomat, a hirtelen ötlet hevében, és látva a kihat utcát és a kínálkozó alkalmat, gyors döntésbe bocsátkoztam. Az üdvözlő csók elmaradt, és minden más köszöntés is. Egy szó nélkül kaptam el kezét, és húztam magam után gyorsan be a palota kertjébe, elbújva a bokrok között az esetleges utcai járókelők elől. Arcomra ekkorra már huncut vigyor ült ki. Mutatúujjamat a szám elé téve jeleztem, hogy maradjon csendben, és ne tegyen mást, csak kövessen.
- Megmutatom a szobámat. – suttogtam.  Továbbra is szorosan fogtam a kezét másik kezemmel. Vettem egy nagy, mély levegőt, majd gyorsan végigszaladtam a kapu és a bokrok közötti területen. A folyosóra beérve viszont lelassítottam. Ez volt a leveszélysebb rész. Akárki erre járhat véletlenül.. Habár talán mindenki tud a kapcsolatomról, azt nem biztos, hogy boldogan elnézik, hogy az igazság palotájába hurcibáljam Kedvesemet. Nagy körültekintéssel, minden sarokba benézve, észlelésemet aktiválva lépdeltem végig a lépcsőfokokon, mentem végig a folyosókon, próbálva lépteimet lehalkítani. Végül amikor megláttam a szobám ajtaját, tökéletesen megkönnyebbülve rontottam be rajta. Hát minden gond nélkül bejutottunk…
- Itt lakom. – mutattam körbe, légzésem még mindig szapora volt, és csak most kezdtem igazán érezni a bennem tomboló adrenalint. Izgalmas kis kaland volt ide bejutni. Elmosolyodtam, még nevettem is egy kicsit. Milyen hirtelen ötlet volt. És ez a hirtelen ötlet újabb ötletet szült. Persze párosodott mellé a köszönés és érintések hiánya, a különös helyzet, az izgatottság, hogy a házamban tudhatom, és nem utolsó sorban a vágy.
Megfordultam, rámosolyogtam, majd hirtelen tempóban léptem mellé. Kezeit egy szempillantás alatt elkaptam, és felemelve a falhoz nyomtam a feje mellett, miközben testemmel is odaszorítottam testét. Így csókoltam meg, vadul, meggondolatlanul. Légzésem és szívverésem üteme tovább gyorsult. A beszélgetés... Én komolyan beszélni akarok. Majd.. mindjárt.

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Hétf. Okt. 13, 2014 6:44 pm

Meglepően izgalmas volt átosonni az épületen. Maga az ötlet, hogy Szophie berángat az igazság kastélyába engem, a vörös indikátorost, kifejezetten botrányos volt, azonban ha belegondoltam, hogy kik laknak még itt és hogy viszonyulok hozzájuk, máris elkopott valamelyest az izgatottság. Ettől függetlenül maga a hangulat, amit a lopakodás és a lebukás veszélye teremtett, szórakoztató volt, és ennek megfelelően csendben követtem a kabátos lányt. Az öltözetéből ítélve mást tervezett, hirtelen ötlet állhat a háttérben. Nem mintha bántam volna, valahol kíváncsi voltam rá, hogy milyen körülmények között élhet :]
Magára a palotára nem fordítottam sok figyelmet, inkább az érdekelt, hogy milyen arckifejezést láthatok Csillagom arcán, míg végigosonunk a folyosókon. Ő valószínűleg izgatottabb volt mint én, de ha tudná, hogy ha meg is látnak, annak nem lenne komolyabb következménye, biztosan csalódott lenne :] Persze végül az ideiglenes adrenalinlöketet nyújtó kaland véget ért, ahogy elértünk a lány szobájához és... nos, belépésnek nem nevezném, a berohanás találóbb. Egyből megállapíthattam, hogy meglepően tágas a lakás, sok a világos szín és a díszes bútor. Gazdag úrikisasszonyoknak lehet ilyen szobája, azokra jellemző az elegáns bútorzat és a sok felesleges hely. Ha belegondolok, hogy a japán nagyvárosokban minden négyzetcentiméter kincs, egészen nagy pazarlásnak tűnt a kihasználatlan hely.
- Illik hozzád :] - léptem beljebb, miközben elharaptam egy olcsó bókot, melyet már méltatlannak éreztem a kapcsolatunkat tekintve. Viszont amíg bámészkodtam, ő megelőzött. Ugyanis az én fejemben megfogant egy gondolat, hogy ölbe kapom és megtámadom vele a kanapét, de mire tehettem volna érte, addigra azt tapasztaltam, hogy Szophie közvetlenül előttem van, és éppen azon van, hogy vasmarkába szuszakolja a csuklóimat. Sikeresen tette, a meglepetés erejétől lebénultam, de az ellen az erő ellen, amit a karjai képviseltek, nem tehettem sokat egyébként sem. Hiába tudtam, hogy ez nem az ő ereje, hanem csak a rendszer adja a számára, így is lenyűgözőnek éreztem. Persze nem sokáig voltam megilletődött nyuszi, a heves csók hamar felébresztett. Nem haboztam, felvettem a vadságát, ugyanolyan mohón és szenvedélyesen csókoltam vissza, ahogy ő támadta az ajkaimat. Volt is rá indokom: zavart, frusztrált, hogy lefog, és nem érhetek hozzá, ezt adtam ki magamból. Pillanatok alatt vágyat ébresztett bennem a szokatlan viselkedése, de most nem törődtem azzal, hogy nem lehetett hova tenni.
- Hiányoztál - szuszogtam abban a fél pillanatnyi szünetben, amit a levegővétel jelentett, aztán haraptam, faltam tovább a lány ajkait, miközben azon voltam, hogy legalább az egyik kezem kiszabadítsam, és megszabadíthassam a kabátjától. A felsőjétől. A szoknyájától - Kívánlak - használtam ki egy újabb pillanatot, hangom már rekedtes volt, a vágy uralta, amit Szophie puha és törékeny teste, az illata, az íze keltett bennem. És talán az is, hogy ilyen erőszakosan bánt velem. Élveztem, hogy irányítani próbált :]

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Kedd. Okt. 14, 2014 6:44 pm

Nem is igazán hittem el, hogy tényleg nálam van. Habár már párszor gondoltam rá, hogy felhozom. Igazán szerettem volna neki megmutatni a szobámat, ahol élek, a dolgaimat, holmijaimat. De legszívesebben azt kívántam volna, hogy éljen a szomszéd lakrészben. Csak hát nem hiszem, hogy Hinari kiadná neki azt a helyet. Főleg hogy még a felcsempészése is gondot okoz. De izgalmas gond, az tény.
Még ötletnek is nehezen nevezhető az, amit a következő pillanatokban műveltem. Egy egyszerű érzés volt csupán, hogy azt kell tennem. Talán egy kicsit túl heves is voltam, de véleményem szerint ez érthető. Régen nem voltunk már kettesben. Túl ritkán találkozunk, és akkor is inkább tömegben.
A Mirikával, és főleg a Suzumével folytatott játék alatt volt alkalmam kitapasztalni pár dolgot magammal kapcsolatban. Ezek mind segítettek előteremteni a mostani helyzetet. Meg talán az adrenalin löket is segített benne. Mindenesetre abban a pillanatban elég határozottság uralta cselekedeteimet, habár a meggondoltság már sokkal messzebb állt tőlem. Csak két dolog járt a fejemben: Ő és Ő. És habár egy emberről volt szó, kétszeresen is lekötötte gondolataimat. Agyam egy hátsó zugában a beszélgetés kattogott, melyet terveztem már egy ideje. De buksim többi részét a jelen helyzet történései tették ködössé.
Végigcsúsztattam kezem a kezén, le a derekára, aztán a felsője alatt újra fel. Vetkőztettem én is őt, s már ő is engem.
Aztán a következő pillanatban hirtelen ellököm magamtól. Hátrálok pár lépést,remegő lábakkal, majd törökülésbe leülök.
- Egy kis.. büntetés. - jelentem ki. Megjegyzem, magamnak is az. Mélyeket lélegzek, próbálva lenyugtatni szapora légzésem, zsongó fejem és mindenemben lüktető szívverésem.
Legszívesebben visszarohannék a karjaiba, de nem teszem. Csak még mindig vággyal teli tekintetemet emelem rá. És ezzel meg is érkeztünk a tárgyhoz. Vajon miért is büntetem meg?

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Pént. Okt. 24, 2014 5:19 pm

Furcsán viselkedett. Önmagában ez nem váltott ki okot a megrökönyödésre, hiszen Szophie gyakran viselkedik mások számára furcsán. Szokatlan asszociációk, spontaneitás és esetenként hiperaktivitás jellemzi, különösen ha süteményekről van szó :] Ebben a tekintetben nem volt semmi különös abban, amit most tett, egy külső szemlélő számára semmiképp, de számomra egyértelmű volt, hogy valami nincs rendjén. Nem mintha ezt lett volna időm felmérni, csupán az elmém egy pókhálókkal teli sarkában suttogta egy berekedt, kivágott nyelvű, áttetsző kisördög. Minden agykapacitásom és érzékem a lány kötötte le, az ő tettei és az enyémek. Hiányzott már, hogy vele legyek, és bár már azzal is megelégedtem volna, ha láthatom és átölelhetem, ez így természetesen sokkal jobb volt :] Nincs miért tagadnom, elragadott a hév, pedig nem jellemző rám. Annyi minden nem jellemző rám, ha a Csillagom körül keringhetek.
Az a bizonyos rekedt kisördög csak akkor mászott ki a sarokból, miután Szophie ellökött magától és a padlóra telepedett. Mikor megszólalt. A szavak önmagukban nem érdekeltek, az összkép lett különös. Ha ez egy játék lett volna, akkor félresöpröm a gondolatot, hiszen a lány bármire képes, ha játszhat. Még arra is, hogy ilyen vadul és hevesen nekem essen, majd elszakítsa magát tőlem. Így azonban furcsállottam. Mégse meredtem rá értetlenül, helyette vetkőzni kezdtem. Mindösszesen egy szál alsónadrág maradt rajtam, hogy az öltözetünk passzoljon egymáshoz. Hiszen én is csupán a fehérneműjét hagytam rajta :]
- Nahát... mivel érdemelted ki, hogy magadat bünteted? :] - léptem oda mellé, és leereszkedtem. A tenyeremmel finoman végigsimítottam a combján, élveztem a bársonyos bőre tapintását. A nyakába csókoltam, másik kezemmel pedig átöleltem hátulról, és finoman a földre fektettem, a mozdulat közben pedig a combján nyugvó kezem felsiklott a csípőjén, a derekán, az oldalán, egészen a melléig.
- Nem hagyhatom... - súgtam a fülébe a keble simogatása közben. Láttam rajta, hogy mennyire nehezére esik ez a "büntetés", meg kívántam törni az ellenállását - Mi történt, hogy ilyen különösen viselkedsz? :] - kérdeztem aztán, hiszen csináljunk most bármit, átvette az uralmat az elmémben a kisördög, és ezért megadtam az én kis Tündérkémnek a lehetőséget, hogy kiöntse nekem a szívét.

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Szomb. Okt. 25, 2014 12:56 am

Egészen különösen indult a nap, ahogyan aligha tervezheti akárki is egy napja kezdetét. És fogalmam sem volt, mi lesz ennek az egésznek a vége. Valahol féltem attól, amit megkívántam beszélni Nyuszimmal, egy másik részem viszont már régóta akarta ezt. Még én magam sem tudtam, mit kezdjek a helyzettel, vagy hogyan álljak hozzá. Igazság szerint a legfőbb gondom az volt, hogy nem volt viszonyítási alapom. És bár aligha foglalkozom olyasmikkel, hogy milyen viselkedés lenne elvárható, vagy normális a helyzetemben, azért mégis ott volt bennem a gondolat, hogy jobb lenne, ha tudnám. Az legalább már egy lehetőség lenne, amihez viszonyíthatok. Így viszont akárhogyan is törtem a buksimat, nem jutottam egyedül dűlőre a helyzettel. Meg kell vallani, érzelmileg egészen szegényes ismeretekkel rendelkezem. És már pedig így, hogy egyedül nem sikerült rájönnöm, mit is kéne tennem, úgy döntöttem, majd ha meghallgatom őt, érezni fogom, hogy.. mit érzek (?). Szóval valami olyasmi volt a terv, hogy a helyszínen rájövök, útközben. Ha belegondolunk, egészen nosztalgikus a helyzet, ugyanis, annak idején, első találkozásunkkor is ugyanilyen tanácstalan voltam a birkózásunk alkalmával. Ott is az volt az egyetlen taktikám, hogy lesz, ami lesz. És lám, lett.>.>
Meg kell vallanom, amikor elképzeltem a beszélgetést - mert természetesen ezer, meg ezer variációt lefuttattam már a fejemben. Egyetlen gond, hogy ez nem üzlet, ahol így működnek a dolgok. -, egyszer sem képzeltem bele azt a helyzetet, amit végül kialakítottam. És már itt megdőlt az összes képzeletbeli tervem.
- Azzal, hogy trófeát gyűjtöttem. - jelentettem ki. - Vagy azzá váltam...? - ez a trófea dolog megragadt ugyan bennem, de nem vagyok biztos benne, hogy most akkor engem raknak ki a falra agancsként, vagy én rakok ki valamit. És hogy ennek mi értelme. Kicsit érthetetlen volt Snowi számomra. De abban biztos voltam, hogy most ilyen trófeás dologról lehet szó.
- Szóval.. szóval.. Elvileg hülye liba vagyok. - hajtottam le a fejem durcásan, miközben Enheriel szavai visszhangoztak a fejemben. - Én pedig nem tűröm, hogy mások ilyennek lássanak, önhibámon kívül. Mert abban remélem egyetértünk, hogy nem vagyok az.
Megfogtam a kezét, úgy toltam el magamtól, hogy még csak véletlenül se érintsen. Abban a helyzetben valahol pont félúton lebegtem érzések között. Egy oldalon ott volt az, hogy beszélgetni akarok, tényleg, ezt most komolyan megbeszélni, és megoldani. Egy másik részem viszont sutba dobta volna az egészet, és folytatta volna azt, amit elkezdett. Bőröm még mindig forró volt érintése nyomán, légzésem összeszedetlen. Mondhatni, pengeélen táncoltam valahol az elme és a test vágyának határvonalán.
- Azt neked kéne tudnod. Mi történt, ami miatt ilyesmiket feltételezhetnek rólam? - eddig is elég sok kulcsot adtam neki a megoldáshoz, akár ki is mondhattam volna én magam is, hogy miről is szeretnék beszélni. De azt akartam, hogy ő mondja ki, lehetőleg hangosan. Kíváncsi vagyok a reakciómra.

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Szomb. Okt. 25, 2014 7:07 pm

Megálljt parancsoltam magamnak, mert azt kellett tennem. Ő nem akarta, ellenkezett. Eltolta a kezem, mert beszélni akart, és azt nem tudott volna, miközben egymással vagyunk elfoglalva. Bevallom, nekem is nehezemre esett, de úgy véltem, képes lennék fenntartani egy értelmes beszélgetés színvonalát, miközben szeretkezünk. Legalábbis az elején mindenképpen :] Annyiban változtattam a stratégiámon, hogy máshogy nyúltam hozzá, és a karjaimba vettem, úgy öleltem át a törékeny kis testét. És hallgattam. Hallgattam, amit mondani kíván. Egyszer régen, Friben szélén azt mondtam neki, hogy a szívére hallgasson, ne az eszére. Most ugyanabban a dilemmába került, a szíve mást diktált, mint amit az elméje. Ennek most nem volt akkora súlya, és most úgy voltam vele, hogy fontosabb, ha nem az érzelmeit követi. Azt követheti később is. Türelmes vagyok, megvárom. Meg tudom várni :]
- Trófeagyűjtés alatt csak egyvalamire tudok gondolni - jegyeztem meg tárgyilagosan, mikor már remélhetőleg kényelmesen elhelyezkedtünk, és én tarthattam kedvesemet a derekánál fogva. Ahogy jöttek belőle a szavak, úgy összeállt bennem valamiféle kép, felidéződtek emlékek, jelenetek, amiknek a tanúja voltam. És két név. Enheriel és Suzume.
- Ha nem tévedek... ő azt mondta, hogy az én szememben vagy hülye liba. Muszáj tagadnom, vagy el tudod dönteni te is, van-e igazságtartama? :] - kérdeztem, egy pillanatig se titkolva, hogy tudom, kinek a szavait idézte vissza. Ott voltam, követtem őket, mert kíváncsi voltam, mi mindent próbál majd Enhi-chan Szophie fejébe tömni, és a Hallgatózásom elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy ne figyeljenek fel rám - Miért zavar még mindig mások véleménye, hm? - kérdeztem finoman, cseppet se szemrehányóan. Békés, amolyan atyai volt a hangszínem. Végigsimítottam az arcát, félresöpörtem egy hajtincset, hogy láthassam a szemeit. Lassan talán megnyugodhatott a légzése, ahogy az enyém se volt már olyan szapora.
- Köze van Suzume-channak ahhoz, hogy ilyen heves lettél? :] - jött az újabb kérdés, és az újabb sejtetése annak, hogy tudok valamiről, amiről nem feltétlenül kéne tudnom. Ez a gyanú fogalmazódott meg bennem végül a trófeákat, a viselkedését és azt a beszélgetést összekötve, amit azzal az íjászlánnyal folytattam. Rendkívül érdekes irányt vehet a kettőnk mai napja, ha kibontjuk ezeket a témákat, izgatott lettem. Most másképpen, mint egyébként kéne lennem egy fehérneműs Szophieva a karjaimban :]

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Vas. Okt. 26, 2014 6:25 pm

Elengedtem a kezét, hagytam, hogy átöleljen, sőt, még segítettem is neki azzal, hogy az ölébe telepedtem. Előre húztam a copfját, és az orrom alatt babrálni kezdtem vele, miközben a vállára dőltem kényelmesen. Egy csöppnyit fellélegezhettem, lassan lenyugodtam.
- Te is a szarvasagancsokra? *.* - kérdeztem felcsillanó szemekkel, remélve, hogy nem csak én nem tudok asszociálni a trófeából arra, amire Snowi próbált rávezetni. Nekem a trófeáról a vadászház jutott eszembe, melyet apu annyira szeretett, és mely tele volt aggatva állatok kitömött fejeivel. A fa illata, az erdő közelsége, a vadászkutyák, a puskák... És full nem értem, ehhez hogy jön a téma. De végül is a többiben láttam fantáziát, amiről Snowi mesélt, szóval ez is biztos úgy van, ahogy mondta.
- Ha ily módon nem is fogalmazódott meg benned a gondolat, abban az értelemben, ahogy ő szánta, lehetséges, hogy az vagyok számodra. - nézek fel rá vöröslő ragyogó pillantásommal, ám nem vádlón, mint inkább tárgyilagosan mondtam ki a szavakat. Közben a haját a szám elé emeltem, és bajuszt csináltam belőle magamnak.
- Mások véleményével nem foglalkozom. A tiéd zavar. És a sajátom, az a leginkább. - közlöm még mindig ugyanabban a hangnemben, és a haja végét pamacsként nyomom az arcához. Közben próbálom figyelni magamat és a reakcióimat, de egyelőre.. semmi. Viszont az is valami.
- Hümm, igen. Megjegyzem, célom volt azzal, hogy a nevedet említettem neki, de nem gondoltam volna, hogy ilyen szintű segítségemre lesz a lány. - vontam meg a vállam. - Csak egy próbának indult, de.. egészen érdekes vége lett. - vettem elő gyors mozdulatokkal egy fotó kristályt, és a kezébe nyomtam. Ha megnyitotta, egy igen érdekfeszítő kép ugrott fel róla és Suzume-chanról. [Suzume engedélye megkapva.] Meg kell valljam, Kun-kun jobban végzi a dolgát, mint azt parancsoltam neki. Nem szeretem az önálló bábukat, de ebben az esetben még hasznosnak is bizonyult. Meg persze kérésem volt, hogy Kedvesemet figyelje, de azért nem ennyire. Mindenesetre róla nem akartam beszélni senkinek, még Makotonak sem. Viszont most beállíthattam úgy, mintha ezt Suzume segítségével terveltem volna ki. Persze fogalmam sincs, hogyan találkoztak, így lehetett teljesen véletlen is a dolog. De azzal, hogy előtte beszéltem Kedvesemről Suzunak, már helyzetelőnyben vagyok ebben a kérdésben. Hisz mondhatom azt, hogy elmeséltem neki, hogy Enheriel mit mondott. Hogy ez miatt Suzu úgy döntött, teszteli a fiút.. És a tény, hogy a lány közben köpött a mi kis játékunkról, csak egy érdekes csavart adott a kezembe. Mert így mondhatom azt, hogy az eredeti tervem csupán annyi volt, hogy elhíreszteljen egy aprócska kis hazugságot rólam.

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Vas. Okt. 26, 2014 11:17 pm

- Csakis :] - nevettem fel, de a hangsúlyomból kiérződött, hogy nem, nem gondoltam semmilyen szarvasagancsra. Arra is gondolhatnék, de nem felelt meg hozzá a hangulat, a kontextusa a beszélgetés indulásának. Illetve a saját asszociációim sem, hiszen jómagam is trófeagyűjtő voltam még annak ellenére is, hogy komoly párkapcsolatom volt. Úgy érzem rég volt már, amikor arra voltam kíváncsi, hogy ami a vérembe került, azt kitisztítja-e Szophie jelenléte. Akkor még azt bizonygattam magamnak, hogy Hürrem különleges nő, és bár ezt ma sem tagadnám, de nem azért történt meg köztünk az, ami. A többiek bizonyították.
Hagytam, hadd játszadozzon a hajammal. Én is hasonlóképpen tettem az övével, kiszemeltem egy tincsét, és azzal foglalkoztam, miközben hallgattam. Hallgattam, ahogy kibontakozik, ezúttal a néma pszichológust játszottam, aki csak hagyja, hadd beszéljen a páciens. Hadd ismerje meg a saját gondolatait, mondja ki, fogalmazza meg őket hangosan. És ezzel együtt én is világosabb képet szerezhettem arról, hogy mi jár a kincsem fejében. Amikor ez változott, az az a momentum volt, amikor a kezembe nyomta a kristályt, én pedig néhány begyakorlott mozdulattal kivetítettem a képet, amit megörökített. Kiszaladt a számon egy "nahát." Persze az első naptól kezdve fejem felett lebeg Damoklész kardja, ily' módon nem is meglepő, hogy a végtelenségig nem maradhat titokban a tevékenységem, nem kellene rajta meglepődnöm. Azonban az ember természetes reakciója ilyenkor a meglepettség, hiszen olyasmi történt, amiről nem tudtam. A különbség köztem és mások között, hogy a félreérthetetlen kép láttán nem fogok elkezdeni magyarázkodni.
- Bárkit küldtél utánam, veszélybe sodortad. Most hogy tudom, figyelnek, tenni fogok érte, hogy ne tehessék meg :] - tájékoztattam a lányt - Mindenesetre szép munka - bólintottam elismerően. Aki ezt a fotót készítette, kiváló szakember lehet, ha nem vettem észre, hogy követnek. Ugyanis azt csak a bolond gondolná, hogy teljesen véletlenül készült a kép. Nem, Szophie rám állított valakit. Talán pont azután, hogy Enheriel-channal beszélt. Nem azért, mert kételkedett volna bennem, hanem mert kíváncsi volt.
- Büntetést említettél. Mi vele a célod? - kérdeztem, elengedve a kristályt, ami így végül kikapcsolt, és a padlón koppant. Immár újra, mindkét kezemet a lányon nyugtattam. Én is kíváncsi voltam. Mit szeretne ebből kihozni?

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Hétf. Okt. 27, 2014 2:53 pm

- Azért fizetem, hogy vállalja a veszélyt. - jegyzem meg hidegen. - A sorsa csupán annyira érdekel, hogy nincs kedvem újra büdös kocsmákban nyomozni azért, hogy megtaláljam a megfelelő embert. - felsóhajtok. Neki sok mindent elmondok, és habár ez nem túl sok információ, mégis információ. Kevésbé Kunról, mint rólam. Veszélyes dolog hagyni, hogy valaki belelásson az eszközeimbe, és esetlegesen a bábuimba. De Makoto az más, neki megengedem.
- Hee? - mosolyodok el, mint mikor az anya szokott, ha gyermeke azt mondja, hercegnő lesz. - Azt hiszed, szükségem van rólad több információra? - kérdezem, hangomban enyhe gúny. - Beképzelt vagy. - jelentem ki, a haja pamacsát ezzel egy időben játékosan az orrába nyomva.
- Csupán annyi volt, hogy elindítsam a beszélgetést. - vontam meg a vállam. - Konkrét büntetésre nem hiszem, hogy szükség lenne. - helyezkedtem egy kicsit, majd hátradöntöttem a fejem a vállára, oly módon, hogy a plafon felé nézhessek. Közben továbbra is kutattam magamban, a gondolataimban, az érzéseimben. Ez a semmi kezdett nyomasztóvá válni.
- A beszélgetés célja pedig csupán a saját érzelmeim tisztázása ezzel kapcsolatban. - folytatom, mintegy megmagyarázva az egész eddigieket. Végül csendben maradtam, s ha ő nem szólalt meg, csak az óra ketyegése hallatszott valahonnan a könyvespolcról.
Természetesen vérig voltam sértve. Ám Makoto esetében aligha tudtam párhuzamot vonni egy átlagos bábummal, akitől a legszörnyűbb bűnnek számított, ha nem engem szolgál, ha elárul. Viszont egyezést találtam mással, és így megtalálva az okot, ami engem igazán zavar. Ez pedig a szükség, sőt, az elvárás, hogy csak velem foglalkozzanak. Ez volt a legnagyobb probléma, és az előzőnél még talán sokkal súlyosabb is a szememben, habár a kettő nem zárja ki igazán egymást. Azon kívül, hogy egy átlag bábu törődhet másokkal is, amíg nekem engedelmeskedik. Kedvesemnek ezt nem engedem.
- Voltaképp az elején megmondtam már.. - mondom aztán hosszú csend után, majd újra nem szólok semmit percekig.
- Egyszer arról beszélgettünk, hogy ha majd semmit sem érzek, akkor.. süllyedek vissza. - nem mondtam egy szóval sem, hogy ez történt, hiszen nem. Azt hittem, hogy semmilyen reakcióm nincs, de voltaképp van. Sértődöttség? Hümm, tönkretesz ez az ember. Pont azt nem kapom meg, amit a legszükségesebbnek tartok. Hát nem mondtam el elégszer neki, mennyire is önző vagyok? Csak én, csak nekem, csak értem!
Elővettem egy cigarettát. Az Anattal folytatott beszélgetés során jutott eszembe újra ez a szokásom, és attól kezdve, rengeteg olyan helyzet teremtődött, amikor használni is volt kedvem. Szörnyűség. Mélyet szippantottam, majd a fiú arcába fújtam, miközben fel is keltem az öléből, és kecses mozdulatokkal a kanapéhoz léptem. Ott aztán a kényelembe helyezkedtem, majd a földre hamuztam. Eközben két lehetőség járt a fejemben.
Az első, hogy eldobom a plüssmackómat, és az ágyamhoz láncolom a fiút, hogy engem szolgáljon mindörökre. A második lehetőség lényegesen fájóbb számomra, ám sokkal méltóságteljesebb. Persze lehetséges, hogy a fiúnak vannak még használható ötletei, ezt a lehetőséget sosem szabad elvetni. Keresztbe tettem a lábaimat, majd úgy bámultam ki az ablakomon.
- Már az elején is megmondtam, hogy ez nem működhet. - szólalok meg, miközben fejemet kezdtem masszírozni. - Karácsonykor már azt hittem, tudom, mi az a szerelem. - folytatom hűvösen, majd hirtelen kifújom a levegőt, és újat veszek, hogy kimondjam az "ítéletet". Aztán hirtelen eszembe jut valami.
- Nem kérsz curryt? - terelem el a témát hirtelen, és lehívok a menümből egy tál ételt.
- Neked készítettem, a Karácsonyi beszélgetésünk után. - mosolygok rá, és rakom le magam elé, a földre a tányért. - Azt mondtad, szereted. - közben lehajtom a fejem szégyellősen.
Valahogy nem akaródzott kimondani. ~ Elbuktad a próbát.~  Vajon tényleg végig próba volt? Vagy a végére igazi kapcsolattá alakult? És vajon nem maga a kapcsolat volt egy próba?
Okokat akartam. Egyszerűen képtelen voltam elfogadni, hogy ne én legyek a legfontosabb, az egyetlen. Azt pedig különösképpen nem értettem, hogy miért lehet ez. Nem igazán tapasztaltam még ilyet, de nem tetszett. És ott volt bennem a gondolat, hogy talán én nem vagyok elég jó. Persze, hisz itt, ahol se pénzem, se hatalmam, majdhogynem senki vagyok. Odakint senki nem tette ezt velem. Odakint nem történhetett volna meg.
~ Odakint nem is találkoztatok volna. Odakint érdekből mentél volna férjhez. ~
Nem értem, miért voltak különlegesek azok a lányok. Miért jobbak, mint én. Vajon hol buktam el?
Nem szóltam. Féltem, hogy összetörök a szavak súlya alatt. És ott volt a lehetőség, hogy sikerül egy harmadik megoldást találni, ami kedvezőbb az eddigi ötleteimnél
Vajon ha kimondom a szavakat, a játék kezdetét veszi? Vagy elfut előle? Mennyire lesz rossz? Mennyire kötődtem hozzá? Jobban, mint a szüleimhez?
Heee, érdekes kérdések. Egy csöppnyit kíváncsivá is tett a dolog. De nem eléggé ahhoz, hogy cselekvésre késztessen. Nem, még nem. Legvégül tanácstalanná lettem. Mutass utat, Szívem.

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Csüt. Okt. 30, 2014 5:57 pm

- Természetesen. Mindent tudni akarsz rólam :] - jelentettem ki magabiztosan elvigyorodva. Nem volt érdemes ezt a szerepet játszania, egy olyan kíváncsi lányka, mint az én kis Tündérkém, nem szalasztana el egy lehetőséget sem, hogy a számára érdekes információkat megkaparintsa - Ha valami baleset történne vele, ismerek néhány megbízható informátort - utaltam vissza az előző mondatára. Márpedig baleset igen könnyen történhet vele, ha rossz helyre lép, és nagyon ingoványos talajra tévedt. Vannak olyan részei az itt tartózkodásomnak, amit nem kívánok megosztani Szophieval, és most nem is arról van szó, hogy hajlamos vagyok elcsábulni. Persze nem kételkedtem benne, hogy átlát a motivációmon. Ha valaki olyan szerzi neki az információkat, aki felett van befolyásom, az nyilván kedvező nekem...
Mindenesetre hosszú percekre némaságba borult a szoba. Nem kívántam reagálni arra, amit az érzéseiről mondott, ahogy ő is valószínűleg éppen azon töprengett, hogy miféle elmeállapotba került éppen a konfrontálódással kapcsolatban. Ezt pedig miért is zavarnám meg? Már túl voltam azon a szakaszon, amikor befolyásolni kívántam a lányt, vagy ha szépen akarok fogalmazni, akkor helyes útra tereltem, megszüntettem a zavarodottságát. Most már nem kívántam ilyen eszközökkel élni, hacsak nem kér meg rá kifejezetten Szophie.
- Azonban valamit érzel. Máskülönben nem hoztad volna fel :] - válaszoltam végül egy félmondatára. Az már lényegtelen volt, hogy mit érez: csalódottság, becsapottság, sértettség, düh, közöny. Pozitív jelzőt nem kevertem most ide, mert nyilvánvalóan nem volt boldog, habár amilyen kiszámíthatatlan volt, könnyen nem várt érzelmeket is csalhattam volna az arcára.
A lány ezt követő viselkedése némi homlokráncolást csalt ki belőlem. Mintha nem is Szophiet láttam volna magam előtt, egy olyan oldalát mutatta meg előttem, melyből eddig csak egy aprócska ízelítőt kaphattam. Végtelenül hűvös volt. Saját magamra emlékeztetett. Végül feltápászkodtam a földről, és legalább egy nadrágot húztam magamra, mielőtt elindultam volna feléje. A tányért félretoltam. Ez nem az a pillanat volt, majdnem teljesen biztos voltam benne, hogy valami mást akart mondani, vagy éppen tenni, csak nem volt hozzá mersze. A szavak súlya... :] Kivettem a kezéből a cigarettát, és elnyomtam a tenyeremen, majd elpöcköltem. Még a levegőben pixelekké esett. Most nem azt a barátságos arcomat láthatta, mint általában. Komoly voltam. Erőt mutattam. Hatalmat. Nem féltem tőle, vagy attól, amit mondani akart. Nem a kegyeit kerestem, mint bizonyára oly' sokan. Leültem mellé és szembefordítottam magammal. A szemébe néztem.
- Nem vagy elég jó - jelentettem ki kertelés nélkül. A legtöbb nő ilyenkor erre gondol, és bár Szophie nem a legtöbb nő volt, a viselkedése most nem mutatott jelentős eltérést a normától - Tapasztalatlan vagy, fejletlen és hiányzik belőled a vadmacska, amire igényt tartok egy nő esetében - fejtettem ki címszavakban a miértet nyersen. Nem érdekelt, ha megbántom, vagy sírás közeli állapotba taszítom. Azt sem hagytam, hogy közbevágjon, ha megpróbálta volna, akkor az ajkára teszem az ujjam - De ha veled vagyok, ez teljesen lényegtelen. Képes vagy olyasmit adni, amit egyik másik nő sem. Azt a pluszt, amit nem csak a test, hanem a lélek egybeforrása is jelenti, és ami sokkal nagyobb élményt jelent, mint bármelyik másik csók vagy simogatás - enyhültem kicsit meg. Rámosolyogtam gyengéden, és megsimogattam az arcát - Akkor mégis miért? Amiért te sem hagysz ott egyetlen sütit sem a tányéron, még akkor sem, ha rajta van a kedvenced :] - vigyorodtam el most már, egy olyan példával érzékeltetve a hozzáállásomat, ami talán hozzá a legközelebb áll. Ahogy ő sem mond nemet a sütire, ha elé teszik, úgy én sem, csak az én tálcámon nem süti, hanem lányok vannak.

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Vas. Nov. 02, 2014 10:15 am

- Beképzelt. - jelentem ki újra, talán még határozottabban, mint az előbb, miközben elfordulok, és hajamat látványosan hátradobom.
- Ha valamit tudni akarok rólad, megkérdezem. Vagy tán úgy érzed, szükséges lenne rád állítanom valakit, hogy valós képet kapjak rólad? - nézek most a szemébe kérdőn.
- És köszönöm a felajánlást, de jobb szeretem magam válogatni az embereimet. - fordulok el újra, miközben tárgyilagos hangnemre váltok.

Bólintottam. Így van, nem szükséges titkolni. Valamit érzek. Végül is, ha úgy vesszük, ez egészen pozitív. Mert legalább nem semmi. Ami azt illeti, számomra a semmi volt a legrosszabb, ami csak lehet. Így egy csöppnyit meg is nyugodtam. Habár lassan, mélyen, valahol tudat alatt fontolóra kezdtem venni, hogy visszasüllyedjek. Egy részem tudta, hogy most az egy kiváló megoldás lenne mindenféle probléma elkerülésére. Egy okosabb részem viszont tudta, hogy azzal csak eldobnánk minden lehetőséget a probléma megoldására. És ott voltam a kettő között én, aki meg akarta oldani az egész helyzetet, de mindezt fájdalommentesen. Viszont arra is kezdtem rájönni, hogy ez lehetetlen. Az önzőség, az irigység és a gyűlölet elegye keveredett bennem. És egyre nőtt a nyomás, melyet pöfékelve, füst formájában próbáltam szakaszosan kiadni magamból.
Aztán egyszer csak eltűnt a kezemből a cigaretta, és már csak a pixeleket tudtam elkapni dühösen villanó tekintetemmel. Ám nem szóltam semmit, csak csendben elővettem egy másikat, és meggyújtottam. A hangulat, a hangnem már-már nem csak hasonlított, hanem pontosan olyan volt, mint egy tárgyaláson. És most nem azokról a békés fajtájúakról beszélek, amikor a következő év üzleti tervét készítjük el. Ez a mostani helyzet a másik fajtára hasonlított. Szinte éreztem a hurkot a nyakam körül, a fojtogatást. És valahol mélyen egészen különleges borzongást okozott ez. Szerettem ilyet játszani, és a testem emlékezett erre. Habár aligha emlegethettem a jelenlegi helyzetet egy lapon akármelyik játékommal. Ez sokkal komolyabb volt. Itt érzésekkel is harcolni kellett.
Nem szóltam, s Makoto szavai után még hosszasan csendbe burkolóztam. Nem kívántam hirtelen haragból dönteni, így megvártam, amíg leül szemem sarkába a készülődő könnycsepp, s elmúlik kezemből a bizsergés, mely pofonra késztet.
Végül csak a tények maradtak. Tények az érzéseimről. S a tudatom tudta, hogy ez az egész engem most így vagy úgy, de össze fog törni. De majd, csak ha vége van a beszélgetésnek. Amint ez megtörténik, elő fog bújni a most oly gondosan elrejtett fájdalom.
Világos gondolatokról, és tudatról beszélek, de voltaképp ezeket mind uralták az érzések, melyek körül forogtak. És habár tudtam, mit is kéne tennem, mégsem járt a fejemben más, csak hogy csináljuk vissza az egészet. Meg akarom ölelni. Hozzá akarok bújni.~
De már túlságosan megsértette a büszkeségemet ahhoz, hogy mindezt el lehessen felejteni. Már nem is akartam mást, csak bőgni, egyedül, mint akkor, nyolc évvel ezelőtt.
- Akkor csak barátok voltunk. - jelentem ki, halványan elmosolyodva. Igazából nem volt valami hatásos a menteni próbálás az előtte lévő sérelmek után. Konkrétan a nőt utasította el bennem, így pedig csak a gyerek vagyok, aki csak barát képes lenni.
-  Egy farkas nem tűri meg egy macskakedvelőnek még csak a szagát sem. - folytatom, példámat nagyon egyszerűen a közelemből merítve, ha már vadmacskákat emlegetett.
- Nos, Tachibana-san. Ha egyszer valakiben megtalálod azt a barátot, akit bennem, és a nőt is tiszteled benne, akkor haladéktalanul vedd feleségül. - kelek fel a helyemről, és az ajtó felé sétálok, hogy kinyissam. Egyfajta vágy fog el, hogy siettessem kifelé. Minél előbb a plüssmedvém mellett akarok zokogni.

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Kedd. Nov. 04, 2014 5:51 pm

- Nem pont ezt tetted? :] - hívtam fel a figyelmét arra, hogyan került ama fotó kristály birtokába, ami még mindig ott hevert a földön, és talán ott is marad. Addig mindenképpen, amíg én itt tartózkodom, mert látszólag egyikünk sem foglalkozott már vele. Mindenesetre azt nem firtattam, hogy az állításával szemben miért nem kérdezett, hiszen egyértelmű volt, ahogy az én válaszom is az lett volna. Voltak olyan részletei az életünknek, amit nem volt érdemes egymás elé tárni, legyünk bármilyen közel egymáshoz. Általában ha egy ilyen titok kitudódik, az katasztrófát okozhat, de ennek ellenére nem pánikoltam. Nem az a típus voltam, ellenben a higgadtságom majdnem végtelen volt. És csak azért majdnem, mert Szophie képes volt kizökkenteni olykor-olykor. Például, ha veszélybe került.
- Voltunk...? - súgtam magam elé némán, miután hosszú hallgatás után újra megszólalt. Becsuktam a szemem egy hosszú pillanatra, átgondoltam, mindez mit jelent és milyen hatással lenne rám. Lassan nyitottam ki a szemem. Az járt a fejemben, hogy a gondolkodása hibás volt. Hiszen egy nőt nem az definiál, hogy milyen idomokkal rendelkezik, vagy hogy milyen a kisugárzása. Nem látta meg a mondandóm lényegét. Nem kívánta meglátni, nem kívánta levonni a jó következtetést. Azonban szavai kapóra jöttek. Jobban nem is fogalmazhatott volna, és bár még egyszer sem gondolkodtam ilyesmin, nem is kellett rajta töprengenem. Itt és most tudtam, mi a válasz a bennem felmerülő kérdésre. Csak úgy jött, érzésből. Talpra álltam én is, ökleim összeszorultak és némán bámultam a lány hátát. Nagyjából sejtettem, mit érezhet, de amit tettem, nem azért csináltam, hogy a számomra legkedvezőbb kimenetel felé sodorjam a beszélgetést. Hosszú idő óta először éreztem úgy, hogy semmi ilyesmi nem motivált, hanem csak egyszerűen azt tettem, amit az érzelmeim diktáltak. És hogy mi is volt ez a tett? Utána léptem, határozottan. Ellentmondást nem tűrően fogtam meg a kezét, és magam felé fordítottam Szophiet, majd egyszerűen magamhoz húztam és átöleltem.
- Már megtaláltam - jelentettem ki halvány mosollyal az arcomon. Nem érdekelt, miről volt szó éppen kettőnk között. Feljebb emeltem az állát az ujjammal, hogy a szemébe nézhessek - Szophie Iryana-san. Leszel a feleségem? - tettem eleget a kérésének. Haladéktalanul, ahogy kívánta. És bár hirtelenség sütött a szavaimról, a súlyuk ugyanúgy érződött. Nem egy könnyű mondat volt, ami akárki előtt ki tud bukni a számon. Csakis Szophie volt jogosult rá, hogy meghallja ezeket a szavakat, senki más.

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Csüt. Nov. 06, 2014 8:31 pm

- Nem. Csak bizonyítékot gyűjtöttem, hogy ne vádoljalak ennek hiányában. - mosolyogtam rá. - De látod, hisz végül megkérdeztem.. - utaltam arra, hogy éppen ezekben a pillanatokban beszélgetünk erről a témáról. Meg akartam tudni, így most itt vagyunk. Ennyi az egész. És mivel azt mondta, nekem nem hazudik, én pedig naivan hiszek is neki, így hát semmi okom nincs rá, hogy más módszerekhez folyamodjak.

Utolsó összekapargatott tartásomat segítségül hívva lépdeltem az ajtó felé, amikor valami elkapott, megpördített. És máris azokba a fájdalmasan gyönyörű szemekbe néztem, tenyeremet önkéntelenül is csupasz mellkasán nyugtatva.
- Hogy mi? - nézek értetlenül rá, fel sem fogva, mi történik. Hosszú pillanatig tartott, míg a hallójáratomban az idegek felfogták az ingereket és közvetítették az agyamnak, hogy aztán ott átalakuljon információvá.. Ezalatt pislogtam egy párat, mint a birkák. Aztán valami kattant.
- Te szemét! - löktem el magamtól kiabálva. - Nem elég, hogy összetörsz.. - kapom fel az első kezem ügyébe kerülő tárgyat - most egy könyvet -, és vágom hozzá. - Megalázol.. - következik aztán egy cserepes virág. - Utána még a földbe is tiporsz.. - folytatom további könyvekkel, egy hógömbbel, egy vázával. - Most meg ezzel jössz nekem? - zárom le a folyamatot egy székkel. Lényegtelen, hogy fájdalom híján nem volt sok értelme hozzá vágnom a tárgyakat. Lényegtelen, hogy csak azok mentek tönkre. Valahogy jólesett az, amit tettem. Félig. Kiadtam a dühöm. Így a nyomás a fejemből csökkent, és áthelyeződött a torkomban növekvő gombócba. Csak álltam ott, hitetlenül meredve a fiúra, és a következő pillanatban csak azt vettem észre, hogy valami nedves csöppent a kézfejemre. Aztán akaratlanul is hüppögni kezdtem. Megáztam a fejem. Nem, nem sírhatok! Most nem. Előtte nem. És mégis, már nem volt megállás az egyre hisztérikusabbá váló rohamban. Még egyszer dühösen pillantottam rá, majd berohantam a szobámba, magamra csapva az ajtót, és rohantam ahhoz a bizonyos medve plüsshöz, hogy eleget tegyek zokogási kényszeremnek, miközben magamra tekertem a takarómat. Ebben a sírásban pedig ott volt minden sérelmem. Gondolatban egyre csak azt hajtogattam, hogy gyűlölöm. Gyűlölöm. Gyűlölöm. Miért teszi ezt velem? Olyan jelenetet rendeztem előtte, melyről egészen eddig úgy gondoltam, képtelenség, hogy megtegyem. Ez az egész annyira gyerekes. És mégis ez az egyetlen válasz, amire képes voltam. Az összes tartásom oda, mindörökké. És hogy a fenébe kérdezhet ilyet mindazok után, amit előtte mondott? Hát miért nem érti meg, hogy nem érem be azzal, hogy félig jó vagyok? Neki tökéletes akarok lenni. És ez az egész feleség dolog.. Mintha csak ennyitől a nyakába borulnék, elfeledve azt, hogy épp előtte közölte velem, hogy elbuktam feladatom, mint nő. Ez egy vicc. Játszik velem. Játszik velem? Nem, azt nem teheti. Azt én szoktam. Velem senki sem... És én ezt miért engedem? Vagy egyáltalán.. Miért csak most veszem észre?
De tényleg? Tényleg ez lennék neki? Egy bábu a táblán? De akkor mi ez a kérdés? Ez egy nagyon gonosz eszköz. De ha mégsem az? Viszont akkor is egy szerencsétlenség vagyok csupán. Semmire sem jó. Muuhh... És ezt ő is elismerte.
Miért rossz ez ennyire? Az egész..
Anyu! Anyut akarom! Miért nem tud itt lenni? Miért kell úgy felnőnöm, hogy nem tud ilyenkor segíteni? Az egész az ő hibája. Meg Tachibanáé. Meg Friebené. Én megmondtam, már akkor is megmondtam. Vagy inkább akkor még megmondtam. Sőt, ez Nii-san hibája, amiért megvette a játékot. És a tervezőké! Lágy átkozott, Kayaba Akihiko! Ha nem élne az az ember, akkor most is otthon ülnék, játékmesterként nagy vidáman. És nem történne ennyi értelmetlen dolog. Mert ebben az egészben semmi logika sincs. Nem értem. Tachibana... Szophie? Áhhmm, még gondolatnak sem szabad. Plüssmaci-saan, te vagy az egyetlen barátom ezekben a pillanatokban! Az egyetlen, aki megérthet az érzéketlen kis gombszemeiddel! Az egyetlen, akiben megbízom. Segííts!

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Pént. Nov. 07, 2014 12:53 am

És még így is szeretsz. Szívesen megszólaltam volna, de most jobb volt, hogy hagytam dühöngeni. Álltam a különféle tárgyak által okozott lökéshullámokat, és bár nem voltam megingathatatlan, de stabil maradt a tartásom. A hógömböt megmentettem mondjuk az összetöréstől, a többi viszont, legalábbis ami törékeny volt, mint a váza vagy a szék, az beborított pixelekkel. Az arckifejezésem viszont végig változatlan volt: egy eltökélt, döntésre jutott férfi komolyságával néztem Szophiera. A reakciója várt volt, de pontosan ez a dühkitörés jelentette azt, hogy az imént sületlenségeket beszélt, és a jéghideg, kimért stílussal együtt csak egy védelmi mechanizmus volt. Szeret. És épp ezért viselkedik így, ezért nem tudja lesöpörni a válláról. És ez jó volt :] Mondhatnék olyasmiket is, hogy boldoggá tett és sokat jelentett nekem, hogy megdobált, de miközben ez valamilyen szinten igaz volt, nem gondoltam ilyesmikre. Igazság szerint egy kicsit csalódott is voltam, hogy ennyire forgatókönyv szerint alakult ez a súrlódás. Azonban annak ellenére, hogy Szophie mennyire másképp gondolkodik, azért fundamentálisan mégiscsak nőből van. Úgy, ahogy én férfiból. Ez a konfliktus annak az eredménye, hogy mindketten őszinték vagyunk az alapvető szerepünkhöz az állatvilágban: én hímként azt a célt tűztem ki magamnak, hogy a génjeimet a lehető legnagyobb eséllyel örökítsem át, ő pedig nőstényként arra törekszik, hogy a legkedvezőbb partnernek nemzhessen utódot. Még akkor is, ha itt valójában semmi ilyesmi nem történik, és csupán egy olcsó utánzata a valós fajfenntartásnak a virtuális valóság adta lehetőség. Előjöhetnék akár azzal az érvvel is, hogy csupán gondolati úton csaltam meg, hiszen valós fizikai kontaktus nem történt Suzume-channal, csupán a fejünkben játszódott le az egész. Azonban egyrészt megcsalást maximum az emlegetne, aki monogám, márpedig én nem vagyok az, másrészt egy nővel ilyen helyzetben lehetetlen érvelni :]
Elkalandoztam, de ott tartottam, hogy némán tűrtem a rohamokat, és szó nélkül végignéztem azt is, ahogy bemenekül a szobájába és magára csapja az ajtót. Ekkor hallattam csupán egy kisebb sóhajtást, és miután letettem a hógömböt az egyik asztalra, a curry-re tévedt a tekintetem. Szophienak időre volt szüksége, hogy megnyugodjon, így ideális időhúzás volt, hogy megkóstoljam az ételt. Szóval megettem. Finom volt :] Nem sokra rá viszont már az ajtónál álltam és bekopogtam. Három nyugodt koppantás, köztük a szokásosnak mondhatónál nagyobb szünettel. Természetesen szó sem lehetett róla, hogy távozzak az épületből. És most, hogy kiadhatta magából a feszültséget, jó esély nyílt rá, hogy beszélgessünk.
- Bemegyek, Csillagom - szólaltam meg fennhangon, majd még vártam néhány hosszú pillanatot, mielőtt lenyomtam volna a kilincset, és szélesre tártam az ajtót. Nem hiszem, hogy cserébe kapni fogok valamit az arcomba, hacsak egy párnát nem. De akkor párnacsata lesz :]

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Pént. Nov. 07, 2014 8:58 pm

Amióta csak ebben a játékban vagyok, új, eddig számomra ismeretlen érzéseket tapasztalok. Pedig legszívesebben elkerülném mindet. Mégis. Itt gyenge vagyok, törékeny, kiszolgáltatott, egy senki. Egy játékszer. Hát ilyen a közemberek élete? Gyötrelmes. Képtelen vagyok ezt felfogni, elviselni. Egy senki vagyok. Úgy kell élnem, mint akárki másnak. Tiszta lap... Micsoda hülyeség. És amióta közember lettem, mindenki más is így áll hozzám. Nem úgy viselkednek velem, ahogy kellene. Figyelembe kell vennem az érzéseiket, a helyzetüket, és az én helyzetemet hozzájuk viszonyítva. Sértés. Egyenlő vagyok velük. Csak azt kapják, amint én. Nincs meg bennük az alapvető tisztelet irántam. És olyasmiket tesznek, amire nem kértem őket. Nem úgy mozognak, ahogy kell, ahogy akarom. Nincs hatalmam felettük. Olyasmiket tesznek, amit én nem szeretek. És minden lelkiismeret furdalás nélkül teszik ezt.
Egy bábú.. Egy játékszer. Képtelen vagyok ezt a szerepet elfogadni. Eleget nyeltem. Az igényeimet, az elvárásaimat.. a szőnyeg alá söpörtem. Én megpróbáltam közember lenni, hisz nincs más választásom. Már sok mindent nem várok el. De nem engedhetem, hogy ilyen mélységekbe süllyedjek. Itt nekem kellene irányítani. Vagy ha ettől el is tekintek esetében, ... de nem fogok eltűrni engedelmes kutyaként. Mégis hogy képzeli, hogy így beszél velem.. Felháborító. És mégis az a szörnyű, hogy zavar az egész. Az, hogy még bábuként sem állom meg a helyem. Hogy hosszú évek után találtam egy embert, akinek meg akarok felelni, és nem megy. Egyre kevésbé látom a kiutat. A hatalmam elveszett, senki sem tisztel, senki nincs, akivel igazán játszhatok, az érzelmek lassan bekebeleznek, és az egyetlen támaszomban is csalódnom kellett. A saját hiányosságaim miatt. Talán nem marad már semmi, amiben örömöm leljem. Mert az érzéketlen játék is örömöt okot. Persze az is egy érzés..
Azért eszem azt a rengetek süteményt, hogy édes ízük elnyomja a folyton visszatérő keserűséget. De ezt tökéletesen soha nem lehet visszaszorítani. Ilyenkor pedig már a sütemény sem segíthet.
Nem látom az értelmét, sem a múltnak, sem a jövőnek. A jelen pedig kínzó. A tudat, hogy nemhogy semmit nem értem el, egyre lejjebb süllyedek. Egyáltalán mi az, amit igazán akarok? Amit elvárok az életemtől? Ami után azt mondom majd, hogy boldog vagyok? Létezik ilyen? Talán csak a halál pillanatában. A boldogság, hogy itt hagyhatom ezt a szennyet. És mégsem vagyok képes rá. Ez nehéz, rettenetesen. Mert itt a vágy, hogy megtaláljam a saját célomat. Hogy átlássam, minek mi értelme. Előtte viszont a saját érzéseimmel kell tisztában lennem. A vágyaimmal.
Vágyom rá. Az édesen csilingelő hang tulajdonosára. Az Istenért, hisz ezt már tudom. Ezt tudom, de mégis.. ez most rettentően fáj. És én gyáva ember vagyok. Ami rossz nekem, azt elkerülöm. Inkább megfosztom magam a boldogság reményétől. Remény... nem hiszem, hogy lenne értelme. Létezik. De amíg valami ennyire bizonytalan, addig nem fogadom el. Az egész értelmetlen. Ahogy a reakcióim is. Csak el kéne küldenem a nem megfelelően engedelmeskedő kiskutyát. Vagy csak meg kéne nevelnem. De nem megy. És inkább én magam érzem magam rosszul. Pedig neki kéne. Azt akarom, hogy ezt tegye. De az én akaratom nem ér semmit. Szörnyű.
Mégis miért szorítom erősebben a plüssömet a hangja hallatán? Miért gömbölyödöm össze még jobban, és keresek még mélyebben menedéket takaróm alatt? A csillag. Nem szeretek az lenni, hisz versenyeznem kell megannyi hozzám hasonlóval. Talán csak fel kéne falnom őket. Úgy, mint a versenytársakat a piacon. Gyökerestül kiirtani, vagy magamba olvasztani őket. De ez nem ilyen egyszerű. Én nem velük akarok tökéletes lenni. Én nem azért akarok a legjobb lenni, mert nincs más. Fogalmam sincs, miért. Fogalmam sincs, hogyan. De nem vagyok csillag. Én gyémánt akarok lenni. Felülemelkedni minden más ékszeren, és tökéletessé csiszolódni.
Mocorogni kezdtem. Kivettem a fülbevalóimat, majd elhajítottam őket. Valahova, nem tudom, hova. Csak azt hallottam, ahogy aprókat koppannak a földön. Nem szóltam, csak aprókat lélegeztem. Titokban még sírtam egy picit. De ezt már csendesen. Rég megtanultam, hogy kell könnyek nélkül, hangok nélkül. Megbántott. Így már nem is érdemli meg, hogy tökéletes akarjak lenni miatta. De mégis akarom. Ezt nem tudom irányítani. Sok dolgot nem tudok. Pedig mindent szeretnék.
Vártam, és közben rágódtam. Nem akartam többé játék lenni. De az irányításra is képtelen voltam. Meg akartam torolni sérelmeimet, vagy legalább kirúgni azt, aki nem megfelelően bánik velem. Mégis meg akartam felelni ennek a valakinek. Most az egyszer, és talán egész életemben először, magamban láttam a hibát. Saját bénaságom okozott magamnak rosszat. És ez is új dolog volt. Azelőtt mindig biztos voltam magamban, abban hogy jó vagyok mindenben, amiben szeretnék jó lenni. Sosem hittem volna, hogy ilyesmi megtörténhet. Talán csak ki kéne irtani azokat a területeket, amelyekben gyenge vagyok. Talán csak nem kéne vele foglalkoznom. Nem kellene akarnom, hogy jó legyek valamiben, amiben úgysem fogok. Nem látom a megoldást. De talán az idő megadja a kiutat.

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Hétf. Nov. 10, 2014 9:00 pm

Nos, nem támadtak meg semmivel, így bátran beléptem a szobába. A külsőségekkel most nem törődtem, egyébként sem érdekelt, milyen hálószobába léptem be. Csupán a takaró alatt megbúvó dudor érdekelt, ami hangomra megmoccant. Végül azért kirepült a dunyha alól két apró tárgy és a földön koppantak. Hogy mi volt az? Nem figyeltem azt sem. Nem kerültek az utamba. Mezítláb, halkan lépdeltem oda az ágyhoz. Széles volt, bőven elférne rajta akár négy ember is talán, ám az az egy, aki most itt lapult, most egészen aprónak tűnt a fekvőhely méreteihez képest. Még úgy is, hogy egy méretes takaró fedte.
Néhány pillanatig a mocorgó alakot figyeltem. Nem küldött el, de nem is bújt elő. Még csak nem is kukucskált ki a takaró alól, csak magát összehúzva bujkált. Azt pedig teheti nyugodtan, hiszen amíg ezt teszi, addig bizonytalan és döntésképtelen marad. Végül leültem az ágy szélére, és a dudor azon felét érintettem meg, ahol egy fejecskét sejtettem. Így, a takarón keresztül simogattam meg egyelőre, de persze nem volt az igazi úgy, hogy nem éreztem az ujjaim között a selymes haját, vagy a tenyerem alatt a feje búbját. Hosszú percekig szerettem volna most így maradni, és ha hagyta, akkor meg is valósítottam ezt a "tervem." A kifejezés rossz volt, hiszen nem terveztem én semmit, egyszerűen csak ez esett most jól.
- Lenyugodtál kicsit? - kérdeztem hirtelen, a csendben ordításnak tűntek ezek a halk szavak is - Finom volt a curry. Éreztem rajta, hogy szeretettel készítetted. Köszönöm - mosolyodtam el, a hangomból is kiérződött a melegség - Bárcsak viszonozni tudnám valamivel mindazt, amit tőled kapok - folytattam, azonban most már csak nyugtattam a kezem a takarón, akár hagyta, hogy a feje ott legyen alatta, akár nem.

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Kedd. Nov. 11, 2014 11:28 pm

Visszafojtott lélegzettel figyeltem. Az ajtó nyílását, majd csukódását, a lépteit. Aztán az ágyam egy csöppnyit besüppedt, valami súlyos rákerült. Leült? Biztosan. Vagy mellém dobott egy betontömböt.O.o De arra csak figyelmeztet, nem?
Nem. Azt hiszem, a bábukkal én sem szoktam közölni ilyesmit, ha nem muszáj. Majd észreveszik. Vagy ha nem, akkor így jártak. Vajon most mi lesz? Miért jött be? Miért ül itt, már ha tényleg ő ül itt? Mit akar? Folytatni a játékot? Én is azt akarnám. Meg akar győzni róla, hogy nekem is ugyanolyan jó ez, mint neki? Én is ezt tenném. Már ha egy elcseszett bábummal kellene beszélgetést folytatnom ilyesmiről. De vele? Mit tennék fordított helyzetben?
Lehetetlen. Képtelen vagyok belegondolni. Mivel nincs fordított helyzet. Mivel nem tudom megérteni az okot, amiért lenne. Ha én lennék ő, és rájönnék a hiányosságaimra, akkor már nem is lennék igazán szerelmes. És ha ez így van, akkor nem is kellene a másik másra, csak játékra. Innentől pedig, akármennyire is próbálom beleképzelni az ellenkezőjét, nem látom okát, hogy máshogy vélekedjen rólam.
Érintésére megmerevedtem, visszatartottam a légzésem. Valamiért nagyon meleg és levegőtlen lett a tér a takaróm alatt.
Nem, nem nyugodtam le. Nem mondtam ki, csak magamban duzzogtam, miközben egyre kevésbé öltöttek pozitív irányt a gondolataim. Az idő nem tett nekik igazán jót. Habár a currym említésére egy pillanatig átfutott rajtam egyfajta boldogság. Ám ez nagyon gyorsan csak még fájóbbá alakult. És már nem ment a csendben sírás, megint szipogni kezdtem. Legalább a főzésben jó vagyok. Persze, hisz ez nem is lehet másképp a jártasságommal. Csak hogy ez sem igazán az én érdemem. Amiben nekem, mint személy kellene jónak lennem, abban nem vagyok. Igaza van, egy csődtömeg az egész lényem. Úgy általában az élethez nem értek, nem hogy máshoz. Nem tudom megérteni mások nézőpontját, nem tudok elvonatkoztatni magamtól, önző vagyok, irigy, és az életemből kimaradt egy olyan fontos szakasz, ami általában meghatározza az embereket felnőtt korukra. Én mi lettem most, hogy már a szülőföldemen felnőttnek számítok? Hát felnőtt a legkevésbé. Egy duzzogó, semmire nem jó gyerek. Ez vagyok. És hogyan is lehetnék így nő? Amikor az a fogalom eleve a felnőtt korral társítható. Talán.. Talán csak fel kell nőnöm, és akkor minden hibám kiküszöbölöm. Vagy csak még rosszabb lesz, és abba is belebukom. Egyáltalán azt nem értem, hogyan is csinálhatnám ezt. Mit kéne tennem? Milyennek kellene lennem? Mi az, ami rossz? Mi az, ami maradhat?
Az utolsó mondatát pedig aligha értettem. Ezt most ő mondta? Vagy azt mondja, amit gondol, hogy gondolok? ... Habár nem, hisz ott a gondolatolvasási képessége. Már ha egyáltalán tényleg hiszek benne. Tényleg hiszek ám, ne hallgatózz!
Megbolondulok. A saját buta gondolataim majdhogynem mosolyt csaltak az arcomra egy ilyen helyzetben. De végül a visszaemlékezés csak arra volt jó, hogy még jobban elszoruljon a szívem, nem is tudom, mitől. Csak úgy az emléktől. Nem volt rossz, nem jutott semmi negatív az eszembe róla, mégis fájt. Talán csak mert az akkori boldogságomat idéztem fel, és hirtelen kellett visszaesnem a jelen öngyötrő fájdalmába.
Továbbra sem értettem a mondatot. Mégis mit adok én? És cserébe mit kapok? Az illatát, a hangját, a szavait, az érintését, az édes csókokat, azt hogy meghallgat, hogy segít, hogy megnyugtat, hogy fontosnak érezhetem magam, hogy egy kicsit kiléphetek a saját játékomból, és mellette valódi emberré válhatok, érzésekkel, butaságokkal, valódi önmagamként. Hogy van, akit mindig magam mellett akarok tudni, akit az utca túloldalára hallucinálok egy álmos órán, amikor van időm az álmodozásra. Hogy kitölti az álmaimat, rá gondolok lefekvés előtt, vele akarok álmodni mindig, és rögtön eszembe jut felkeléskor. Hogy pusztán az széles mosolyt csal az arcomra, ha megpillantom. Pusztán azzal is rengeteget adott nekem, hogy létezik. És igen, rá kellett jönnöm, hogy neki azt is elnézem, ha csak játszik velem. Habár kevéssé szeretem ezt a gondolatot.
Ezek után jogosan kérdezheti akárki, hogy akkor most mi is a problémám végső soron. Pedig ez nagyon egyszerű, és pont ezekből következik.
Mindeközben megmozdultam, egy csöppnyit feljebb másztam az ágyban, felültem, majd félénken lehúztam a fél fejemről a takaróm, hogy csak a szemem látszott ki kócos hajam mögül.
- Csak légy a rabszolgám. - mondom teljesen komoly ábrázattal. Habár eddig azt hittem, én nem vagyok elég jó, most mégis ő beszélt olyasmiről, hogy valamivel vissza akar adni dolgokat. Én pedig kaptam a lehetőségen, és módszert adtam a kezébe, hogy tökéletesen boldoggá tehessen.
Mert ez volt az egyetlen, amit igazán akartam. Hogy a birtokom legyen. Csak az enyém. Hogy befolyásolhassak körülötte mindent.
Összeszorítottam a fogam, és elfordultam, kerestem magamnak egy pontot, és azt néztem erőteljesen, arra koncentráltam. Csak magamnak akarom minden érintését. Ez olyan nagy kérés? Hülye közemberlét, biztos ezért van az is, hogy osztozkodnom kell. De nem fogok. Ha ez nem megoldható, akkor nem kell! >.> Aztán nem is érdekel, hogy játék vagyok-e. Na jó, talán egy picit.. De azzal majd foglalkozom utána. Meg az egész nő dologgal. Egyelőre csak ezt.. ezt kellene tisztázni. Hogy van-e értelme foglalkoznom ilyesmivel.
- Ha kell, fizetek! - teszem aztán hozzá komoly hangnemben. - Mindenkinek. - a pénz megfelelő eszköz arra, hogy meggyőzzünk valakit arról, nincs szüksége egy dologra. Mindenkit meggyőzök, hogy nincs szüksége Tachibanára. Hogy a pénz jobb. És.. Én meg is veszem őt. Nem tudom, kitől, de meg akarom venni. Persze ilyesmi már nincs, de valahogyan biztosan megoldható. Engem nem érdekel, beszerzek akár pár bilincset is. Persze ez biztosan nem olcsó dolog. És még ha elég gazdag is vagyok, azért én sem vagyok eleresztve igazán pénzzel. Itt nem. De még megvehetem majd odakint. Odakint.. Akármikor. Csak ahhoz megvárni kell, a kijutás miatt. Én pedig most akarom ezt elrendezni, nem halasztható.

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Szomb. Nov. 22, 2014 8:50 pm

Még percekig úgy voltunk. Én ültem az ágya szélén, és a kezem a fején nyugtattam, ő pedig a takaró alatt kuksolt, elrejtőzve előlem. A fejét mégsem vonta odébb, helyette az eddigi csend helyett halk szipogást hallottam. Nem sürgettem, csak türelmesen cirógattam a takarót, és azon keresztül a lány buksiját. Itt most neki kellett összeszednie a bátorságát, hogy szembenézzen velem. És talán magával. Sőt, valószínűleg elsősorban magával. Engem is kínoztak gondolatok, de korántsem ugyanolyanok, mint őt, és én képes voltam ezeket már kezelni. Most azonban jeleztem neki, hogy itt vagyok mellette. Hogy nem tágítok mellőle, akármi történik. Ezért ültem most itt, ahelyett hogy elhagytam volna a kastélyt. Ha mondani kívánt valamit, meghallgathattam, reflektálhattam rá, megmagyarázhattam. Ha tenni, akkor cselekedhettem én is. Csak egyvalamire nem voltam hajlandó, még akkor sem, ha ezt várja, vagy ezt kéri tőlem.
Mindenesetre az idő telt, és hamarosan mozgást éreztem. A kezem alól, az ágyon magán, minden érzékemben. Félénken, óvatosan, de előbújt a barlangjából a világ legkecsesebb és legtörékenyebb medvéje, az arcomra pedig ezzel együtt mosoly húzódott. Végre a szemébe tudtam nézni. Végre ki tudtam simítani összekócolódott haját, és adhattam neki egy olyan pillantást, amivel játékosan megrovom a gubancos tincsei miatt. És végre hallottam a hangját is, ami megmelengette a szívemet. Akkor is, ha vidáman nevetett, és akkor is, amikor durcás kéréseket fordít felém, mint most.
- Az lehetetlen - feleltem rögtön, gondolkodás nélkül. Tartottam egy kis hatásszünetet, hogy a szavaim értelme eljusson a tudatáig - Már az vagyok. Egy bolygó... aki az életét adó csillagához vonzódik. A csillagnak talán van több bolygója is, de a bolygó... neki csak egy csillaga volt... van... és lesz. Néha megörül, ha a közelébe ér egy üstökös, de hiába nyúl ki értük, azok gyorsan távoznak és nyomuk sem marad. De ezt a bolygó nem is bánja, amíg ott van neki a csillaga, aki a fényt, és a meleget biztosítja a számára. Nem fogható hozzá egyetlen hideg, sötét üstökös sem. Mégis szüksége van rájuk, hogy tudja, milyen értékes neki a csillaga... - meséltem kicsit, és közben igyekeztem őt kibontani a takaróból legalább annyira, hogy az egész arcát láthassam. Hogy odahajolhassak, magamhoz ölelhessem és megcsókolhassam és meglágyíthassam végre azt az önző szívecskéjét. Tudom, hogy az van neki, elvégre az enyém is olyan :]
- Már a tiéd vagyok, Csillagom.. réges-rég... - tettem hozzá, halkan súgva.

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Vas. Nov. 23, 2014 2:13 pm

Tekintetemmel követtem kezét, ahogy a buksim felé mozgott, felnéztem rá, ahogy kisimította hajamat az arcomból. Tágra nyílt szemmel követtem a mozdulatot, mint a kisgyerek, aki most ismerkedik a világgal. Nem tudtam nem észrevenni a mosolyát, nem foglalkozni a szemei játékosságával. És nem értettem őket. Én most elvileg össze vagyok veszve vele. Akkor mégis miért csinál így? Nem venne komolyan? Mint a kisgyereket. Nem vagyok az! Nem akarok! Én... De a másik sem szeretnék lenni!
Csendesen, érdeklődve, csöppnyit elnyílt szájjal hallgattam szavait.
Az lehetetlen. Ez volt az egyetlen, ami az én álláspontom szerint igaz volt. És ezt már a kérésem előtt is tudtam.
Csendesen figyeltem tovább, követtem a kezét, ahogy lehúzza a takarót, és nem ellenkeztem. Aztán közelebb jött, megölelt, és a kellemes, meleg érzés mellett valami különös hidegrázás is végigfutott a hátamon. Mégis, ahogy közelebb hajolt, csillogó szemmel, megváltóként vártam a csókját, átszellemülve még mindig szavaitól. De aztán valami gubanc történt. Tekintetem értelemszerűen a száján függött, mint ahogy ez ilyenkor szokás. Viszont hirtelen képzeletem odahallucinált egy lányt. Aztán egy másikat. És rengetegen váltották egymást rövid pillanatok belül, miközben ijedten csúsztam hátrébb. Mindenki.. Mindegyik.. Rajtam nevetett. Lenézően pillantottak rám, kinevettek, megvetettek. Én pedig gyűlölködő pillantást vetettem mindegyikre. Voltaképp a semmire. Majd még egy utálkozót Tachibanára, mielőtt eltűntem volna újra csak a takaróm rejtekében, némán sírva újra csak. Összetörtem. Mindez elég volt, hogy labilis és gyenge lelkem felmondja a szolgálatot. Nem.. Nem akartam semmit, csak visszacsinálni az egész beszélgetés dolgot. Most boldogan feküdnék karjaiban, imádva, nem pedig félve érintését. Nagy hosszú percekbe telt, hogy újra megszólaljak.
- A szolga megpróbál a kedvemben járni, engedelmeskedik, egy bizonyos keretekig. A rabszolgának viszont minden cselekedetét irányíthatja gazdája. Egyik sem vagy képes lenni. - jelentem ki mindezt úgy, mintha csak felolvastam volna az egész szöveget, minden érzelemtől mentesen. Hangom fojtottan szólt csak a takaró alól. Persze mindezt ő is tudja. Biztos, hogy tudja és érti.
- A bolygó pedig csak kihasználta a csillagot, aki az összes vonzáskörét csak rá irányította. De ez sem volt elég. A bolygó szórakozott az üstökösökkel, miközben felhasználta a csillagot. A melegét, a fényét, az erejét. Csak mert ez a legkényelmesebb, a legkedvezőbb. - duzzogom, és közben még messzebb csúszok az ágyban, takarómmal és plüssmedvével együtt. Én így láttam a helyzetet, ha már hasonlatokról volt szó.
- És nem vagyok csillag. - jelentem ki aztán határozottan, még jobban összegömbölyödve, mint eddig voltam. - Abból.. abból rengeteg van. Nem akarok versenyezni. Ebben nem.  Ahogy.. neked sem kellett. Soha. - Persze. Magának akarja a csillag biztonságát, de azért az üstökösök boldogabbá teszik.>.> És mi van akkor, ha egy ilyen üstökös csillaggá avanzsálódik? Akkor mi lesz a pislákoló fényű, kihasznált kis csillaggal? Mi lesz velem, aki képtelen elfogadni, hogy az a száj mást is csókoljon, hogy az a kéz mást érintsen. Minden jót csak magamnak akarok. Mindent, amit adni képes. És ha már én adom a fényt, meg a meleget, akkor az összes többi jót is csak én, egyedül én akarom adni, és ha erre nem vagyok maradéktalanul képes, akkor neki azt el kéne fogadnia.. Mert már a meleg és a fény is elég sok, nem? Miért ilyen nehéz ez? Annyira önző. Magának akar minden jót. Mindig. Mindenben. Az összeset. Én csak.. én.....
Ő lenne az önző? Hát akkor én mi vagyok? .__. Magamat is ostoroznom kéne. Képes lennék megtiltani neki a boldogságot, magam miatt? Csak mert egyszer az életben el kéne ismernem, hogy nem lehet minden az enyém, és hogy nem lehetek mindenben jó? Annyira bonyolult A szerelemnek nem így kéne működnie. El kell fogadnom a döntéseit, az akaratát. És ha velem nem boldog, azt is. Egyszerűen csak.. Arra kellene törekednem, hogy ő minél boldogabb legyen. Minden cselekedetemmel neki kéne jót tennem. Még ha ő nem szeret, akkor is. Mert én szerelmes vagyok belé. Ha mást választ, azt is el kell fogadnom. Nekem csak.. annyi lenne a dolgom, hogy mindig a kedvében járjak. Mint a bátyáméban odakint. Meg kell teremtenem neki minden feltételt, amit csak lehet. Vigyáznom kell rá távolról és közelről. Megadni, amit akar. Ha ez egy másik lány, akkor is. A tenyeremen hordozni őt. De önzetlennek lenni annyira nehéz. Rettenetes. Képtelen vagyok rá. Talán nem is szeretem annyira, mint azt képzelem? Megeshet, hisz nem ismerem jól az érzelmeket. Lehet, összetévesztem az egészet valamivel. És lehet, hogy ő is ezt teszi.
- Mi van akkor, ha rosszul gondoltuk? Ha végig téves dolgokat hittünk a kapcsolatunkról? Ha ez.. nem az, amire mi gondolunk?

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Szomb. Nov. 29, 2014 10:33 pm

Egy pillanatig úgy tűnt, hogy megadja magát, de a döntő pillanat előtt végül elhúzódott tőlem és visszabújt a takaró alá. Magyarázott sok mindenről, de a saját álláspontját erősen elferdítették a gondolatai, nem voltak őszinték. Nem így érzett irántam, ebben biztos voltam. Abban az egy-két pillanatban, amikor átölelhettem, és megenyhült, tisztán látszott, hogy igazából a karjaimban akar leledzeni, de mégis megtagadta magától ezt az örömet. Feljebb húzódtam az ágyon, most a lábát kezdtem simogatni a takarón keresztül, miután annyira közel húzódtam hozzá, amennyire csak lehetett.
- Mégis örömet leltél az üstökösökben jómagad is :] - jegyeztem meg, merthogy biztos voltam benne, hogy nem Suzu-chan volt az egyetlen. A lány elmondása alapján az első máskor történhetett, másvalakivel. Engem azonban ez nem bántott, hiszen én magam is tudtam, hogy mi járhat ilyenkor a fejében. Ugyanaz, ami az enyémben - Két végtelenül önző alak... megérdemeljük egymást :] - mosolyogtam, újabb tőrt döfve a szíve köré felhúzott falba, további repedéseket okozva rajta. Újfent lerántottam róla a takarót, ezúttal el is hajítottam azt, hogy ne érhesse el olyan könnyen.
- Ami köztünk van, az vitán felül szerelem, Szophie. Ha nem az lenne, most nem vágynál vissza a karjaimba, és nem zaklatnád magad ennyire fel azon, ami történt. Nem kell megkérdőjelezned a saját érzéseidet. Nem kell menekülnöd magad elől. Bízz magadban és higgy az érzéseidnek! - mondtam, majd egy lágy mosolyt küldtem feléje. Most nem közeledtem, nem kívántam ráerőszakolni magamat - Nem ígérek semmit, mert ismerem magamat, de... megpróbálom. Megpróbálok nem túl messzire menni, és valamit csak neked tartogatni. Mármint a szerelmemen kívül :] Épeszű férfi nem szeret bele játékbabákba, csak az igazi nőkbe... mint amilyen te is vagy... függetlenül attól, hogy mennyire vagy vadmacska az ágyban :] - ajánlottam fel. Nem tudom, mennyire fogom tudni tartani magamat hozzá, de az ő érdekében meg kellett próbálnom, hogy megfeleljek az elvárásainak legalább részben. Ugyanis szeretem, és hajlandó vagyok áldozatokat hozni érte - Ez hogy hangzik? - kérdeztem. Nem tétován, nem félénken, én arra képtelen voltam. Inkább úgy, akár egy tárgyalópartner a másik tárgyalópartnernek. Elvégre ebben, ahogy annyi másban is, hasonlítottunk.

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Szomb. Dec. 06, 2014 3:58 pm

Fantomjaim tovább énekeltek, táncoltak körülöttem nagy vidáman, és sehogy sem akartak elhallgatni, hiába a takaró védelme. Nagyon idegesítőek voltak, és rettenetesen bántottak. És nem értettem, miért nem akarnak békén hagyni. És azt sem, hogy Tachibana miért van itt. Én csak csendesen el akartam lenni magamban. Az olyan.. megnyugtató dolog. Kedvelem a magányt. De most nem az volt a megoldás, persze. Mégis, jó lett volna. Ábrándoztam esőről, és meleg kandallóról, egy könyvről, ami elrepít messzi vidékre.. El a saját gondolataim elől. Meg az egész helyzet elől..
Elhúzódtam tőle, az érintése elől, egészen az ágy sarkába, takarómat és plüssömet magam után húzva.
- Nem tudom, miből gondolod ezt, de nekem semmilyen üstökösöm nem volt. - hangom duzzogó volt, és sértett a feltételezéstől. Nem is igazán értem, miért mondja most ezt, vagy hogy egyáltalán honnan veszi, de valamit nagyon rosszul tud rólam akkor. Arcomat sóhajjal kísérve nyomtam a plüssömhöz. Csak.. át kéne rágnom magam a saját önzőségemről és érzéseimről alkotott gondolataimon, hogy rendbe tegyem magamban a dolgokat. De ehhez az egyedüllét biztonságára lenne szükségem. És zavart, hogy nem kapom ezt meg. És még a takaróm védelme is eltűnt rólam a következő pillanatban.
- Naa..! - kaptam volna utána, de már késő volt. Nélküle pedig teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam a fantomjaimnak, akik továbbra sem tűntek el. Égette a bőröm a levegő hűvöse, és bántott az ablakon át beszüremlő fény. Védtelen voltam, és csupasz. Így csak a plüssömet szorongatva húzódhattam védekezően össze egy gumó szerű kis összegömbölyödött farkaskává, és arcomat továbbra is elrejtettem a világ elől a párnákba. Így volt jó. Nem akartam, hogy lássa. És azt sem, hogy én is bármit lássak. Be akartam zárkózni. Eltűnni.
- Jó, akkor szerelem. - nyöszörögtem, érezve, hogy voltaképp igaza van, különben nem lenne az egész ennyire rossz. Akkor simán csak játszanék.. De attól még felzaklatódtam, ha ezért, ha másért. És nem kedvelem ezt az érzést. És ez váltja ki azt a vágyat, hogy egyedül maradjak a takaróm alatt, vagy egy könyvecskével. Meg hogy ne igazán akarjak hozzáérni. A szerelemtől megutálhat valakit az ember? O.o Alighanem. Mert ha hiszek az érzéseimnek, akkor én most utálom őt. És szeretem. És gyűlölöm. És.. valami gubanc lehet bennem.>.> A szokásosnál is nagyobb. És ettől valamiért összeszorul a szívem, és gombóc van a torkomban.
Az ajánlatára egy csöppnyit azért megmozdultam, és még el is mosolyodtam hirtelen. Mielőtt hatalmába kerített az önvád, hogy ő még ilyesmire is képes, én pedig továbbra sem vagyok képes semmit sem adni cserébe. Egy roncs vagyok. Egy önző, szerencsétlen és gyenge kis senki. És továbbra is viszolygok az érintéstől. Így pedig még inkább kegyetlennek tűnik ez az egész vele szemben.
Nem tudja, nem érti. Azért csinálta, mert van jobb. Azért, mert én ilyen vagyok. Mindig tudtam magamról. Egyedül csak a játékhoz értek. Az pedig még nem tesz értékes emberré, sőt. Így pedig az az elvárható, hogy nincs senkinek semmilyen oka arra, hogy kedveljen. És ő mégis képes áldozatokat hozni ezért a szerencsétlen csomagért. Én pedig ahelyett, hogy ezt megbecsülném, még le is korlátozom.
- Nem. - szűrtem kínkeservesen a fogaim között. Nem teheti ezt. Attól csak még rosszabb lennék, még ha egyébként örülök is annak, hogy ilyen kedves. De képtelen vagyok arra is, hogy azt mondjam neki, mással jobban járna. Majd.. ha magától rájön, elengedem. Már így is.. kezd rájönni. Én pedig nem fogok semmit sem tenni azért, hogy maradjon. Mert neki így lesz jó. Ezt az egyet most, akármennyire is rossz, megtehetem önzetlenül. De vajon tényleg önzetlen lépés lenne ez tőlem?

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Szer. Dec. 17, 2014 7:49 pm

Ha valaki most látott volna minket, joggal róná fel, hogy a viselkedésem nem illik a helyzethez. És igaza lett volna. Az első komoly konfliktusunk volt ez, de egy külső szemlélő hiába olvasná a fejemre, hogy most min megy keresztül Szophie, és nekem hogy kéne viselkednem. Ugyanis az ő fejében nem azok a gondolatok keringtek, amik bárki máséban, ahogy én sem az voltam, aki esetleg a kedvese lábánál csúszna-mászna bocsánatért esedezve. Csillagom... vagyis azt hiszem ezt a becézést el kell felejtenem... szóval ő saját magára haragudott, és nem rám. Én pedig cseppnyi lelkiismeret-furdalást sem éreztem. Sőt, semmilyen nyomás nem volt rajtam, nem rándult görcsbe a gyomrom, nem volt gombóc a torkomban. Egyszerűen megértően és türelmesen közeledtem a lányhoz, hogy érzékeltessem, mellette vagyok, hogy számít nekem. És nem utolsó sorban aranyosnak találtam a duzzogását. Valóban, nem tudtam teljesen komolyan venni. Lehetetlen volt, elég csak ránézni és melegség öntötte el a szívemet. Mindegy volt, hogy tagadott, hogy a takaró után kapott, hogy összegömbölyödött, mint egy tatu, vagy tehetetlenül nyöszörgött, újra és újra igazat adva nekem... minden egyes mozzanat után át kívántam ölelni és csak csókoltam volna forrón, szenvedéllyel.
Felálltam az ágyról, és megkerültem. Kényelmes, komótos léptekkel értem újra szerelmem közelébe ahelyett, hogy az ágyon másztam volna át. Most esélyt sem adtam neki, így hogy nem látott, nem is volt nehéz dolgom. Hátulról támadtam meg, egyik kezemmel a hasát, a másikkal a mellkasát öleltem át, és úgy húztam őt magamhoz, majd belecsókoltam a nyakába.
- Szóval nem. És arra is nemmel felelsz, ha azt mondom, hogy szeretném, ha kinyitnád a szájacskád és elmondanád, miért haragszol magadra, hogy aztán megcáfolhassalak? :] - kérdeztem könnyeden, ellenállva minden szabadulási kísérletének, amíg meg nem nyugszik végre a karjaim között.

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Szophie on Csüt. Dec. 18, 2014 2:52 pm

Egy fehér kicsi póló voltam. Az, akit az ember szeret hordani, mert kényelmes, puha, a kedvence. És rossz napjain mindig előveszi, és belé fojtja a bánatát. Belé törli a mocskos kezét, leeszi, kinyújtja, összepiszkolja. És a fehér kicsi póló boldogan szolgálja az embert. Ám amikor jön a szép, fényes nap, akkor előkerülnek a csinosabb pólók, és a kis fehér bekerül összegyűrve a szekrény sarkába. A színes póló ragyog a napfényben, és az ember neki csak a legjobb formáját mutatja. A fehérke pedig újra hordva lesz majd a rossz időben. Az elején néha még felveszik őt, kiviszik néha a napsütésbe.. De aztán egyre koszosabb és szürkébb lesz, és az ember nem veszi fel többé soha, mindig csak otthonra, a szomorú napjain. És neki már többé nem mutatja a boldog, ragyogó oldalát meg. Azt megtartja a színeseknek.
De miért nem lehet ez a pólócska szép, tökéletes? Miért nem jó egymaga arra, hogy odakintre is hordják? Hisz a sok szürkeségtől és esőtől csak még rosszabb lesz szegényem.. egyre fakóbb, lassan kilyukasodik, és a molyok megrágják.
De persze, hisz ki az, aki egy ilyen pólót odakintre hord? Hisz mindenki a szépeket hordja mások előtt.. Azok jók abban, amiben kell nekik. És a fehérke is abban, amiben neki kell. De mi van akkor, ha ő tökéletes akar lenni? Nem hordhat valaki mindig ugyanazt? Ha az szép is, kényelmes is? Ilyen valóba nem létezne?
Vajon anyu és apu.. hogy voltak?
Ekkor gonosz támadás ért. Nem is bírtam felfogni, már sikítottam is egyet, és hámoztam le magamról az ujjakat. De addigra már késő volt, megtörtént a baj, hozzám ért. És a pólócska már amúgy sem makulátlan fehérsége csak tovább szürkült. Mindig, minden egyes esős nappal csak egyre nyúzottabb lett és lesz is. Kivéve, ha itt megáll. Ha nem akar szép póló lenni, viszont nem is engedi többé, hogy az ember a kezét törölje belé. Nem lesz egy hasznos póló, és az ember valószínűleg hamarosan keres inkább egy másikat, de... de legalább nem lesz elhasznált, fakó, rongyos.
Súlyemelés pontjaimat latba vetve próbáltam eltolni magamtól, majd ha lehetőséget találtam rá, gyorsaságom és akrobatikám segítségével kicsusszanni a karjai közül. És már ott is voltam a szoba másik végében, az ablakpárkánynak dőlve. Mindeközben egy "ne" kiáltás is elhagyta a számat. Nem akartam, hogy hozzám érjen. Egyáltalán nem akartam, hogy ott legyen. Sírógörcsöt kaptam, és ebbe belevegyült a düh is. Már megint, megint, megint, megint! Felém akarja helyezni magát. Mintha tudná, mintha értené. Mintha csak velem lenne itt most a probléma. Lassan már idegesít ez a hozzáállás. Hisz nem tudhatja. Nem érezheti! Képtelenség. Nem ő határozza meg, mit érzek. Így nem is tudhatja ezt. Lassan már csak makacsságból is mást fogok mondani. Azt, hogy csak őt hibáztatom.  Túlságosan azt hiszi, hogy ismer. Pedig nem. Nem gondolatolvasó, akármennyit is szórakoztunk ezzel régebben.
Karba font kézzel mértem végig a fiút. Őt, aki a divatpólók hajkurászásában lelte örömét. És akkor beugrott valami. Hát persze, hisz megvan neki is az oka rá, hogy ezt tegye. Méghozzá nem is igazán rá jellemző indok. Egyszerűen ezek a társadalmi elvárások manapság. A reklámok, a filmek, a sorozatok, a könyvek.. Mindegyik ezt sugallja. Akkor vagy boldog, ha van valaki, aki szeret téged, van egy szerető otthonod, gyerekeid, ezek mellett persze még van időd szeretőket tartani, inni, dohányozni, tökéletesen kinézni, és még egy cuki kiskutyád is van. Ezekkel mindent el lehet adni. Én már csak tudom.. Hisz abból gazdagszom meg, hogy másoknak biztosítom ezeket. A szállodáimban nyaralnak, hogy fent tartsák a boldog család látszatát, vagy hogy a szeretőikkel legyenek, az édességeimet veszik ajándékba, vagy engesztelésként, és még a plüsseim is szolgálnak ilyesfajta célt. Az egész erre a hitre épült. Voltaképp az emberek hajkurásszák az élvezeteket, mert azt hiszik, ez teszi őket boldoggá. Természetesen én is, csak persze én megtehetem, mert van miből, és van miért. Mert én felettük állok. És mert sosem esek át a ló túloldalára. Mert tudom, mi, és mennyire fontos. Eddig fontos volt Ő nekem. Már nem akarok tökéletes pólóvá lenni. Ha nem képes arra, hogy minden idejét rám áldozza akár, hogy mindig engem hordjon.. Ha elragadják a társadalmi elvárások a valódi boldogságtól..
Persze ennek bennem keresendő oka is van, természetesen. Felőlem pedig keresse csak nyugodtan tovább a tökéletest, hátha egyszer megtalálja. Hajkurássza ezt a fajta boldogságot, hátha tényleg nekik van igazuk. A reklám embereimnek.. A társadalomnak.
- Mert maximalista vagyok magammal szemben a komoly dolgokban. - szűröm a fogaim között. - Mert pszichológiát tanulsz, és mégis elragadnak olyan egyszerű, alapvető dolgok, amelyekkel a hozzám hasonlók irányítják a társadalmat.. Az elvárásokat. Mert nem vagy képes bábu lenni. Ha egyenlő szinten akarsz lenni velem, akkor küzdeni fogok ellened. - felsóhajtottam. - Fölém pedig meg sem szabad próbálnod törni. Mert nem tűröm, hogy úgy beszéljenek velem, ahogy azt te tetted. Szembesíthetsz a hibáimmal, de nem ilyen formában. Ezt az oldaladat is kedvelem, de nem magammal szemben. Tudd, hol a helyed!
- Rád is haragszom, ezt a tényt nem lehet tagadni, és el kell fogadnod. - erősen összeszorítottam a fogaimat, és elfordítottam a fejem.
- Te csak egy gyenge pont vagy. És nincs szükségem olyanra, aki mellett kevés vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy nem fogok tudni jobb lenni. Így inkább az egésszel szakítok. - Nem leszek szép póló, újabb póló sem, de a jelenlegi állapotom nem romolhat tovább! A köztes megoldás a jó megoldás, azt hiszem. Még ha ez az egész az érzelmi részre továbbra sem gyógyír. Fájni fog. Már most fáj.. Könny szökött a szemembe, majd folyt végig az arcomon.
- Sajnálom. - olyan hangnemben beszéltem, mint egy tárgyaláson, ám közben arcomon mély fájdalom ült, és erről a könnyeim csak még inkább tanúbizonyságot tettek.
-  Nem állítom, hogy nem vagyok szerelmes. De azt sem, hogy mostantól az életemnek nincs értelme. Csak hadd törjek össze egyedül, hogy aztán a semmiből összeszedhessem magam.

_________________

Érettnek lenni nemcsak klisés, de alaposan felülértékelt is. Egy igazi, vérbeli diktátor egy plüssnyúllal a kezei közt, zagyvaságokat ismételgetve is irányíthatja a világot.


Szophie
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2154
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 20
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6290/6500  (6290/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Tachibana Makoto on Csüt. Dec. 18, 2014 7:45 pm

Elszámítottam volna magam? Egyértelműen azt vártam, hogy az ölelésem, a közelségem megnyugtató hatással lesz rá, és a kezdeti ficánkolása alábbhagy néhány másodperc után, majd végül feladja a küzdelmet és enged az érzelmeinek. Nem így tett, minden erejét bevetette, hogy kiszakadjon a karjaim közül, és tovább menekült. Ezúttal egészen a szoba másik feléig. Én ott maradtam ülve, és semleges arckifejezéssel meredtem rá. Figyeltem, milyen érzelmek ülnek ki az arcára, milyen testbeszéddel él. A védekező testtartás láttán egy apró sóhaj szökött ki a számon. Nem változott a viselkedése, makacsul kitartott mellette, és nem volt hajlandó a szívére hallgatni, csak arra az ostobaságra, amit bebeszélt magának. Legyen az bármi, akármi. Végül talpra álltam, hiszen ő beszélni kezdett. Válasznak azonban nem nevezném a szavak ezen összességét, ugyanis egyértelmű és tiszta volt számomra, hogy nem az őszinte gondolatait tárja elém. Védi magát azzal, hogy engem tesz felelőssé. Menekül, még mindig. Saját maga elől.
- Ha a bábud lennék, akkor olyanná válnék, mint bárki más. Úgy ismersz engem, mint aki megelégszik ilyesmivel? :] - kérdeztem, majd a falnak támaszkodtam, és hanyagul zsebre dugtam a kezeimet - Neked kell megtanulnod, hogy hol a helyed, és hogy hol helyezz el engem - néztem rá - Ha küzdeni kívánsz ellenem, tedd meg. Ha rám kívánod hárítani az önmagad iránt érzett haragod, tedd meg. El fogom viselni, de én sose tudnék haragudni rád - mosolyodtam el, majd ellöktem magam a faltól, és elindultam feléje. Nem mentem túl közel, megálltam tőle nagyjából két lépésre - Természetesen nem tudsz jobb lenni. Annál, hogy legjobb, nincs feljebb. Itt minden és mindenki csak játék. Az én játékom, a te játékod, a mi játékunk. Te vagy az egyetlen kivétel. Mikor fogod fel ezt végre? Éppen itt lenne az ideje, Szophie - néztem komolyan a könnyek áztatta szemekbe - Amit mondtál most, az olyasmi, amit nem fogadok el. Menekülni a legkönnyebb út, előlem, vagy magad elől, de én nem hagyom, hogy megtedd, mert túl értékes vagy számomra ahhoz, hogy ilyen könnyű ösvényre hagyjalak lépni. Nem kívánlak egyedül hagyni, mert a helyem melletted van. A te helyed pedig mellettem. Jössz velem a nehéz, akadályokkal teli ösvényre. Tudd, hol a helyed :] - ismételtem meg a kijelentését magabiztosan. Ellentmondást nem tűrök. Szophie az enyém, és én az övé vagyok. Nem engedhetem el.

Tachibana Makoto
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1485
Join date : 2012. Sep. 18.
Age : 23
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
5333/5300  (5333/5300)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Szophie - Vezér - Falat - Yaru lak

Témanyitás by Sponsored content Today at 2:13 am


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.