[Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Rosalia on Vas. Jún. 02, 2013 1:57 pm

Zakuro képességének és az egymást segítő összmunkának hála sikeresen feljuttok a szilaszirt tetejére. A elégedetten dícséri meg a csapatot, majd ha nincs szükség pihenőre, akkor az út folytatására sarrkall benneteket. Azt gondolhatnátok, hogy egy vénembernek illenék már kifulladnia, de a rendszer lehetővé teszi, hogy a korához képest is kitartóbb legyen. Utatok eddig a vártnál is zökkenőmentesebben haladt, persze unalmas is lenne, ha végig így lenne. Elérkeztek egy olyan szakaszhoz, ahol erős állatszag csapja meg az orrotokat. Ázott bunda szagához lehetne a leginább hasonlítani, mindenesetre egyáltalán nem kellemes. Úgy tudtok tovább haladni, hogy vagy meredeken kúsztok felfelé, ami járható út, de elég nagy kínlódások és fáradtság árán, vagy választhatjátok azt az ösvényt, ami egy közeli barlang bejáratához vezet. Az érdekessége viszont az ennek a nyílásnak, hogy spirálisan cirkuláló, kéken fénylő burokszerűség látszik ebből a pár méteres távolságból is. A professzor sem hallott még ilyesmiről, lehet át sem tudtok jutni rajta, lehet egyszerűen át lehet sétálni rajta. Azonban addig, amíg azon tanakodtok, hogy merre tovább, nem várat magára tovább a szag forrása sem. Farkasok... bizony farkasok jönnek lefelé a hegyről vicsorogva, egyelőre nem tudni hány mob, de heten biztosan. Úgy tűnik megsértettétek a territóriumukat. Harcoltok, vagy menekültök a barlang felé?

//Ha harcba bocsájtkoztok, akkor 1x 6-os dobókockával kell dobnotok.//

_________________
Mesélői adatlap
Mesélői színem: #cd4962

Rosalia
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1543
Join date : 2012. Nov. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Ichiga Zakuro on Hétf. Jún. 03, 2013 2:24 pm

Mindenki feljutott a szirt tetejére, hála a csodálatos képességemnek.
~ Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar be kell vetnem. A korábbi farmolásokban egyáltalán nem volt rá szükségem.
Nagyjából ezen agyaltam, mígnem a csapat egy keresztezôdéshez jutott. Az egyik út tiszta dzsumbuj volt, ráadásul zavaró volt az az ázott kutya szag, amit közben érezni lehetett. A másik út egy radioaktív barlangba vezetett.
- Ha engem kêrdez, professzor, szerintem vár ránk egy kis felfedeznivaló ott bent a barlangban.
Mielôtt azonban eldönthettük volna, merre is kéne tovább haladnunk, hirtelen erôsödni kezdett a szag. Hamarosan már szemtôl szembe találtuk magunkat a gazdájával. Lassan hátrafordítottam a fejem, hogy meglessem, mi is az.
~ Farkasok.
Lassan, nyugodtan elkezdtem feléjük menetelni.
- Ne tegyetek hirtelen mozdulatot, ôrizzétek meg a hidegvéreteket. Valószínûleg úgy viselkednek, mint az igazi farkasok.
~ Ha ezek üldözôbe vesznek, biztos a vesztünkbe rohanunk. Nincs más hátra...
- Pendülj, Khusagan!
Hangom még mindig lágy és nyugodt, nem a farkasok miatt, egyébként is így szoktam beszélni. Na szóval, a kard a hátamon minden elôzetes figyelmeztetés nélkül széthullott, mert három darabra osztottam, három eldobható kis szegecsre.
- Fedezzetek!
Megcéloztam a szegecsekkel a farkasokat, hogy lássam, milyen erôssek, fürgék, majd üres kézzel rohantam feléjük. És ekkor, pâr méterrel az összecsapás elôtt hirtelen megjelent a kezemben az eredeti kardom, ahogy annak a képességem szerint történnie kell. Indulhat a közelharc.

/ a szegecsek egyenként 1 et sebeznet, a kard 3 at, mert a szignó csak a pontozásomat mutatja./


_________________
Pontjaim (fegyverzettel együtt)

Élet: 5 (+4)
Fegyverkezelés: 3 (+3)
Erő: 4 (+1) (+1 felszerelés)
Kitartás: 2 (+2)
Gyorsaság: 3 (+1)
Speciális képesség: 4 (+4)

Akrobatika 1. szint

Ichiga Zakuro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 56
Join date : 2013. Apr. 11.

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
110/150  (110/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Jún. 03, 2013 2:24 pm

The member 'Ichiga Zakuro' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Joey Chrome on Hétf. Jún. 03, 2013 4:45 pm

Sikerült feljutni a tetejére, ezzel szerezve egy csomó időt. Még a Professzor is marha büszke volt ránk!Very Happy és igen kitartó, mert az én nagypapám már ilyenkor lemerült volna, mint a Duracell nyuszi! Igaz, az a valóság volt, nem pedig a valósággá vált halálos játék… Az a hatalmas mákunk legalább, hogy zökkenő mentesebb volt az utunk, így a kardomat és pajzsomat eltettem. Csakhogy aztán elértünk egy útszakaszhoz…
- Fúúúj, Ez rohadt büdös! – Fogtam be az orromat. – Melyikőtök evett hagymás babot, ráadásul ázott bunda ízűt?! – Valóban olyan volt ez a szag, mint ha valaki most fürdette volna meg a kutyáját, blaaah!X_X és elértünk megint egy zsákutcához: egy meredek, amivel nagy kínlódás és fáradság volt a jutalom, ha azon megyünk, vagy az ösvény, ami egy kéken világító barlanghoz vezetett. Csak nem Insta bejárata?O_O Várjunk, miket beszélek itt, ez nem a WoW! Zakuro ahogy nevezte magát ez a Mr. Egoista egyből barlangot akart kutatni. Bár én most egyetértek vele, mert nem szívesen mászok megint hegyet… És ekkor morgások.
- Farkasok vannak mögöttünk, ugye? – Kérdeztem a többieket.
- Joey, fordulj már meg! – „BH” hangja bebizonyította, főleg, mikor hátranéztem. 7 darab farkas! Zakuro pofázni kezdett, hogy ne tegyünk hirtelen mozdulatot, őrizzük meg a hidegvérünket, hátha olyanok, mint az igaziak.
- És ha vérfarkasok animal-módban?! – kérdeztem tőle. Ekkor kiáltotta, hogy fedezzük, és támadt is az alábbi módon: a kardja szétesett, a szegecseit háromfelé vágta, ő rohamozott előre üres kézzel, a kardja meg összeállt, mint a legó.
- Hé, nehogy már azt hidd, hogy egyedül elbírsz velük! – Elő kardot-pajzsot, és nekiugrottam az egyik dögnek, pont a fejére célozva csaptam le kardommal.

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 762
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Jún. 03, 2013 4:45 pm

The member 'Joey Chrome' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Hayashi Yuichi on Kedd. Jún. 04, 2013 7:33 pm


Sikerült feljutni. Hála Zakuro felettéb furcsa, de praktikus képességének. Ha ügyes se perc alatt megmászik egy hegyet, gondoltam miközben már a hátát néztem. Ugyanis mindenki indulásra fogta még a professzor is. Se fájó végtagok semmi.. fájó, hisz hogyan fájna neki. Inkább szedtem lépteim és felzárkóztam mögéjük. Nem is telt bele sok időbe, újabb választási a lehetőség. Az tény hogy gyors és pontos támadást kell mérnünk arra a helyre ahol a növény leledzik, de ez a szag. Valamilyen állaté lehet. A barlang azzal a fura kék ajtóval szinte már már hívogató. Azonban hörgés és morgás csapta meg fülem, odapillantottam és Zakuro már támadott is ellene hét farkas bukkant fel. Vajon lehetnek többen is, néztem körbe a közeli sziklákon, hátha meglátok valami mozgást. Semmi. Joey is harcolni ment, szóval, ha megmozdulok a prof védtelen marad. Valamikor épp ekkor zúzhatta be Joey egy farkas fejét, de ezt is csak elmosódva láthattam.
- Leo, maradj mögöttem, és gyere! - kiáltottam oda neki, majd előhúztam Nijit. Narancssárgás köd vette körül a pengét, nem olyan, mint a többieké ez valahogy mindig is más volt, színben állandóan váltott, és itt mégsem maga a penge ragyog, hanem valami megmagyarázhatatlan módon külön áll a pengétől. Éreztem testem átjárja a rugalmasság, és máris az egyik oldalasan mozgó farkasra vetem magam. Nagy felület, és épp másra figyel, szúrás a lapocka alatt és elhullik, lássuk miből vagy te farkas!
Hátratekintek, a prof vajon velem tart vagy megállt ott? Nem láttam pontosan, de tudtam őt védjük így hamarosan visszakell térjek őt életben tartani. Gyerünk!

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés

Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1490
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 29
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4298/4400  (4298/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Hayashi Yuichi on Kedd. Jún. 04, 2013 7:33 pm

Dobás..

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés

Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1490
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 29
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4298/4400  (4298/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Kedd. Jún. 04, 2013 7:33 pm

The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Rosalia on Csüt. Jún. 06, 2013 12:18 pm

Zakuro: 1-2
Joey: 3-4
Yuichi: 5-6

_________________
Mesélői adatlap
Mesélői színem: #cd4962

Rosalia
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1543
Join date : 2012. Nov. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Csüt. Jún. 06, 2013 12:18 pm

The member 'Rosalia' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Rosalia on Csüt. Jún. 06, 2013 12:27 pm

A prof úgy mozog, hogy a védőgyűrűtök mögé keveredjen. A támadásaitok sikeresek voltak, mindhárom farkason sikerül sebet ejtenetek, de egyetlen vágásotok nem elegendő arra, hogy le is terítsétek az ordasokat. Mostanra viszont annyira felbőszítettétek őket, hogy ellentámadásba lendülnek. Zakurora 1, Joeyra 4, Yuichira 2 farkas támad rá és vérvörös pixelnyomokat harapnak testeteken, a Professzort viszont egyelőre sikerült bevédenetek, viszont lehet egy második támadáshullám már őt is elérné. Egyelőre nem veszítettetek életpontot, a páncélotok kitartott.

Yuichi: 15 HP 8 páncél
Joey: 20 HP 3 páncél
Zakuro: 20 HP 0 páncél

A Yuichi és Zakuro által támadt farkas életsávja sárgászöld, a Joey által támadotté már sárga.

Yuichi a képessége miatt a következő körben 2x dob hatos kockával, a többiek továbbra is 1x.
250 szavas limit nem kötelező, ha kockával is dobtok.


A hozzászólást Rosalia összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 08, 2013 4:43 pm-kor.

_________________
Mesélői adatlap
Mesélői színem: #cd4962

Rosalia
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1543
Join date : 2012. Nov. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Hayashi Yuichi on Szomb. Jún. 08, 2013 4:36 pm


Falka taktika mit is tanított mesterem, egyértelmű, saját farkasommal mit sem törődve egyenesen nekirontok Joey farkasának. Ha beválik, még nem hátrálnak meg de hamarosan visszakell vonulniuk. Vajon switcelnem kellene vele.. nem hisz ő a pajzsos, de nem eshetünk itt el, most nem. Niji fényében narancsos fényében úszott és két gyors vágásra indítottam az ordas pofája felé. Hátamat kockára téve az előző farkasnak amit támadtam. Első kardcsapásom éreztem betalál, esélytelen hogy kivédje. Ahogy pixelei szét peregtek a levegőben, a színek kavalkádja közel elragadott, de nem volt mit tettem, hátam védenem kell. Visszafordultam és szökellve szúrtam a farkas felé. Még egyet, csak még egyet.


Spoiler:

Nijivel módosult statok:
Élet:3 ->15
Fegyverkezelés:2+1
Erő/Irányítás:1+2
Kitartás:3
Gyorsaság:8+1
Speciális képesség:1
Páncél: 9

[off]Nem 10 páncélom van, hanem csak 9 és az az össz. Tehát a saját farkasom sebzem meg, amelyiket már korábban megsebeztem.[/off]


A hozzászólást Hayashi Yuichi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jún. 09, 2013 6:28 pm-kor.

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés

Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1490
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 29
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4298/4400  (4298/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Jún. 08, 2013 4:36 pm

The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Ichiga Zakuro on Vas. Jún. 09, 2013 5:25 pm

Nem sikerült az első rohammal meghatrálásra kényszerítenünk őket, úgyhogy...
~ Ideje formációt váltani.
A Khusagan újra fényleni kezdett, majd szétosztódott két egykezesre. Rohamot intéztem a magam farkasa ellen, hogy minél hamarabb kiüthessem.


A hozzászólást Ichiga Zakuro összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 13, 2013 10:07 pm-kor.

_________________
Pontjaim (fegyverzettel együtt)

Élet: 5 (+4)
Fegyverkezelés: 3 (+3)
Erő: 4 (+1) (+1 felszerelés)
Kitartás: 2 (+2)
Gyorsaság: 3 (+1)
Speciális képesség: 4 (+4)

Akrobatika 1. szint

Ichiga Zakuro
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 56
Join date : 2013. Apr. 11.

Karakterlap
Szint: 3
Exp:
110/150  (110/150)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Jún. 09, 2013 5:25 pm

The member 'Ichiga Zakuro' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Joey Chrome on Szer. Jún. 12, 2013 8:35 pm

Ez az! Sikerült megvédeni a Proffot, de sajnos magunkat nem ééés mivel nagyon megharagudtak ránk, rám egyből 4 ugrott. Az volt a legnagyobb mákom, hogy csak a páncélomból vesztettem el valamennyit, nem pedig az életemből. Az nem kéne. És Yuichi ráadásul megölte az egyik rám támadó dögöt is. Egy másiknak már vörös zónában volt a HP-ja, a Köpenyesnek meg sárgászöld. Ideje volt arra lecsapnom.
- Vigyázz Köpenyes! - Szóltam rá, majd erőből rácsapok a rátámadó (Zakuro) Farkasra, hogy ott pusztuljon. Akár sikerül a támadás, akár nem, azonnal a prof elé ugrok, ne érjék őt támadások.

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 762
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Jún. 12, 2013 8:35 pm

The member 'Joey Chrome' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Rosalia on Pént. Jún. 14, 2013 12:16 pm

Zakuro: 1-2
Joey: 3-4
Yuichi: 5-6

_________________
Mesélői adatlap
Mesélői színem: #cd4962

Rosalia
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1543
Join date : 2012. Nov. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Jún. 14, 2013 12:16 pm

The member 'Rosalia' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Rosalia on Pént. Jún. 14, 2013 12:28 pm

A kiváló összmunkának hála már 3 farkast is elintéztetek és a professzort is sikeresen bevédtétek. A maradék 4 farkas közül az egyik Leot szemelte ki magának, de Joey önfeláldozó védekezésének hála az öreg megússza a támadást. A lovagot két farkast támadta meg, de a többiekre is jut egy-egy.

Yuichi: 15 HP 7 páncél
Joey: 20 HP 1 páncél
Zakuro: 19 HP 0 páncél

Mind a 4 farkasnak maxon van az életsávja. Yuichi 3x támadhat, Joex és Zakuro 1x. Sorrend továbbra is: Yuichi, Zakuro, Joey! Ha Yuichi megírta a postját, akkor én következek, aztán zakuro, aztán megint én, végül Joey.

_________________
Mesélői adatlap
Mesélői színem: #cd4962

Rosalia
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1543
Join date : 2012. Nov. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Hayashi Yuichi on Pént. Jún. 14, 2013 12:51 pm

A rám támadó farkassal mit sem törődve, de a szaggal annál inkább, orrom próbáltam befogni, nem ment, meg kell szokjam ezt a bűzt, még négy farkas van. Joey továbbra is szorultabb helyzetben. Így a Joeyt támadó jobb oldali farkashoz futok, és egy alulról indított vágást viszek be neki. Ahogy kardom eredeti matt színe villan és testet ér, csak egy dolog járt az eszemben, megvédeni őket, amennyire erőmből telik! És a professzort eljuttatni céljáig.

Ezzel 5 sebzést okozva, találat esetén.

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés

Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1490
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 29
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
4298/4400  (4298/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Jún. 14, 2013 12:51 pm

The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Rosalia on Pént. Jún. 14, 2013 2:26 pm

Yuichi ezúttal elvéti a farkast, Zakuro következik. Mind a 4 farkasnak maxon maradt az élete.

_________________
Mesélői adatlap
Mesélői színem: #cd4962

Rosalia
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1543
Join date : 2012. Nov. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Joey Chrome on Szomb. Jún. 22, 2013 1:48 pm

Na, én vagyok a szorultabb helyzetben, mégpedig azért, mert rám kettő is nekem rontott. vagyis csak egy, én csak odadobtam magamat a professzor elé, nehogy őt kapja el a másik. Szerencsére még teljes az életem, de ideje lépnem... Aktiváltam a képességemet, majd a kardom pengéje, és a szemem is sötétzöld szélű, fekete fényben villant fel.
- Nesze! - És a képességemet használva odacsaptam az egyik dögre, továbbra is védve a professzort.

_________________


Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák (Szafari)|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), George (purple), Rebecca (pink), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)

Gyűjtögetés aktiválva lesz: Február 23.

Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 762
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
1756/1900  (1756/1900)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Jún. 22, 2013 1:48 pm

The member 'Joey Chrome' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 14252
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Küldetés] Újabb kalandozás Leo Maxwelddel

Témanyitás by Sponsored content Today at 11:02 pm


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.