Black Iron Castle

Új téma nyitása   Hozzászólás a témához

6 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6

Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Kemabat on Szomb. Jún. 06, 2015 4:45 pm

- Lehet, hogy már fáradtabb vagyok, mint gondoltam, de ezt most nem értem. „A megismerés pillanatában az összes élőt ismerjem”? – ismételte vissza Kemabat, közben a fejét vakargatta. – Ezt hogy kell értelmezni? Biztosan lehetséges, ha te mondod, de… ah mindegy is! Nem értem, ezen mi olyan meglepő. Más is kísérletezett a FullDive technológiával, de Kayaba jutott a legtovább. A NerveGear már második generációs. Inkább nevezném konzolnak, a játék az a Sword Art Online. A minőségellenőrök, hiába képzettek, semmit se érnek. Nem ez lenne az első alkalom, hogy átsiklik a figyelmük valami felett. Csak példának megemlíteném, hogy évente több gyerekjátékot rendelnek vissza, mert az apró darabjait a babák lenyelhetik, vagy nem megfelelő anyagot tartalmaz, stb. Arra, hogy miért nem hatástalanítják, csak annyit tudok mondani, hogy nem biztos, hogy nem próbálják. Csak elméletben belegondolva sem könnyű munka, hiszen egyetlen rossz lépés, és meghal az illető, akinek a fejéről le akarják szedni a sisakot. Lehetségesnek tartom, hogy keresik a biztonságos megoldást, csak még nem találták meg. Az emlékeink nagyon jól meg vannak szerkesztve, ha már ott tartunk, hogy hamisak. Egy olyannak, akinek nem állnak rendelkezésére sok buktatót rejthet, de aki megkapta őket, azoknak nem feltétlenül. Szóban, írásban, vagy a kommunikáció bármely formájában, meg nem lehet minden részletett átadni. Ezzel nem cáfolni akarlak, mondtam, hogy lehetséges, amit mondtál, de az úgynevezett „mesénk” nekünk tartogat válaszokat a kérdésekre, vagy ha nem is, akkor olyan kérdésekről van szó, ami eszünkbe se jutna. Téged egy zseni teremtett! Nem kellene minden embert hozzá hasonlítani. Alapból minden ember különbözik egymástól. Nem mindenben, de különbözik. Persze, hogy nem találkoztál még olyannal. Szerinted az eddigi emberek közül, akikkel találkoztál, hányan akartak tényleg megérteni téged? Hidd el, a többség nem! A mesterséges intelligencia meg csodákra képes. Olvastam olyanról, akit a saját maga teremtett MI teljesen lealázott. Szerinted ezt a világot mindenki ugyanúgy látja? Ha megkérünk embereket, hogy meséljenek erről a világról, ugyanúgy eltérőek lennének a válaszok. A sárkányoknak, lehet, hogy ugyanaz lenne, de az emberek nem sárkányok. Én sem érzem úgy, hogy becsaptak volna, az, hogy nem vetted észre, nem biztos, hogy nem történt meg! Álmodunk? Igen! Akkor valóságosnak tűnik? Igen! De hogy jön ez ide? Mi van akkor, ha álmodunk? Semmiben sem befolyásol! Én személy szerint nem is emlékszem rájuk. Tudom, hogy álmodtam, de nem tudnék felidézni egy képkockát sem belőle, egyikből sem. – Kema az oldalára fordult, pont úgy, hogy Shu-ra nézhessen.
- Nem mondanám, hogy nem jutunk el oda, én csak azt vitatom, hogy lesz-e eredménye. Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy alapból neked szólt a kérdés? Vagy te sem dőlsz le, ha Timidus sem teheti? Mert ha csak ennyi akadályoz meg, akkor mehetünk biztonságos területre. Egyébként ti hogy ismerkedtetek össze? Timidus, milyen volt az élet, mielőtt Shu-val találkoztál? Sok sárkány él Aincrad-ban?
avatar
Kemabat
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 213
Join date : 2015. May. 12.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
496/1500  (496/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Shukaku on Szomb. Jún. 06, 2015 5:09 pm

Shu igyekezett kivárni a magyarázat végét, és bár bele-, belekuncogott, a nevetés csak a végén tört ki belőle, és ennek hatására kérdés nélkül is lefeküdt Kemabat mellé, hogy ott nevethesse ki magát.
-Ugyan már! Te sem gondolhatod komolyan, hogy egy közvetlenül az agyunkra kapcsolható sisak ugyanolyan ellenőrzésen megy át, mint egy olcsó kínai játékbaba! Ha nekem mesélnéd el ezt az egészet, én sem hinném ám el, mert tényleg vagy azt jelenti, hogy odakint mindenki béna aki ezzel foglalkozik, és folyamatosan veszélyben vagyunk, vagy azt, hogy Kayabának több pénze és hatalma van mint akárkinek a világon, és nem csak ebben a világban, hanem a kintiben is. Eleve azért butaság, mert tudod jól te is, én is, hogy még ki sem kerül valami a piacra, máris tele van minden kalózmásolattal, és ellopdossák és szétszedik, és lemásolják. Nekik sem tűnt fel az, hogy agysütögetős bigyusz van a sityakban? Lassan már én is kezdek kételkedni abban, hogy tényleg nem csak mese az egész. Volt egy event, ami ilyen viadalos volt. Ott klónok voltak helyettünk, akik ugyanazt tették, amit mi tettünk volna. Pontosan jól mondtad. Kayaba akárhogyan megváltoztathatja az agyunkat, az emlékeinket. Lehet, hogy nincs is kinti világ, csak kell valami motiváció, amiért nyitogatjuk a szinteket. Vagy valami. Fogalmam sincs. De ez a mese minél többször hallom, annál jobban sántít szerintem is. Eleve Kayaba azt mondta, hogy ha meghalunk, akkor kint is meghalunk. Ehhez képest a sokadik ember tér már vissza a halálból, hol a Bosson, hol egy küldin, hol itt, hol ott. Az egész csak egy nagy humbug! Ráadásul lassan a harmadik éve vagyunk itt, és egyik kémes bigyuszka sem tudta feltörni egy játék szervereit. Egyik szipi-szupi mérnök sem tudta kitalálni, hogy hogyan lehet hatástalanítani a sisakot. Oké, van benne aksi, de nincs egyetlen olyan bombaszakértő se a világon, aki három év alatt hatástalanítani tudta volna? Ez nem valami alien technology, mint a filmekben, csak egy sima mikró. Meg eleve, lehet olyan mikrót csinálni, ami tizedmásodpercek alatt megöl, és még senki nem csinált belőle fegyvert. Persze! Nevetséges! És az álmokkal kapcsolatban is igaza van Timinek. Megélsz valamit, majd el is felejted. Mennyiben különbözne ez attól, hogy olyasmire emlékezz, amit meg sem éltél?

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Kemabat on Vas. Jún. 07, 2015 12:27 am

Nem volt helyénvaló a nevetés, már-már sértőn hatot íjászunkra, hogy véleményére így reagáltak. Nem poénkodni akart, teljes komolysággal kezelte a témát.
- Ne nevess ki! Nincs semmi vicces abban, amit mondtam. – mondta duzzogó hangon, az immáron mellette pihenő lánynak. – Persze, nincs egy szinten a babával, talán nem is jó példa, de ott vannak, mondjuk a kocsik. Hány, meg hány autót rendeltek vissza gyári fékhibával, motorhibával, a kipufogó rendszer hibájával, és egyéb életveszélyes hibával? Azt ne mond, hogy azokat se vizsgálják át komolyan! A kalózmásolatok meg annyit is érnek. Alapból nem érdekli őket, hogy mi mennyire veszélyes, ha pénz jön belőle. Én sem merném biztosra állítani, hogy létezik az a világ, ami az emlékeimben van. Csupán azt akartam érzékelni, hogy ezek a képe a fejemben egy komplex rendszert alkotnak, amit szavakkal nem lehet tökéletesen visszaadni. Főleg nem olyannak, aki csak szóbeszédekből tudná összerakni azt a rendszert, úgy, hogy előtte nem tapasztalt még csak hasonlót sem. Azzal, hogy itt mi történik, nem tudok mit kezdeni. Ez a világ még kissé idegen nekem. Nincs semmilyen emlékem a tegnapi napomon kívül, de szerintem elég motiváció lenne az is, hogy új területeket fedezhetünk fel, olyan helyekre juthatunk el, ahol eddig senki nem járt, és nem mellékesen leadhatjuk a felgyülemlett stresszt a harcokkal. Bigyuszka? – mosolyodott el – Az mi is akar lenni pontosan? Nem vagyok szakértője a témának, diplomám sincs, csak alkalmi munkáim voltak eddig, így fogalmam sincs, mennyire lehet bonyolult véghezvinni az egészet úgy, hogy a lehető legkevesebb áldozat legyen. Azért arra kíváncsi lennék, hogy egy sima mikróval a fejeden elkezdesz játszani. Röhejes látvány lenne, az biztos. Egyébként meg, honnan tudod, hogy nem csináltak belőle fegyvert? A hadászat az egyik legjobban fejlődő iparág, nehéz lenne elhinni, hogy minden fejlesztést publikálnának. Nem mondtam, hogy nincs olyan, aki emlékezne az álmaira, de az ilyenek tudják, hogy mi álom, és mi valóság. Ha nem tudják megkülönböztetni őket, akkor valószínűleg mentális betegségben szenvednek. Nem mondtam, azt sem, hogy nem lehetséges, olyanra emlékezni, ami nem történt meg. Szimplán nem hiszem, hogy az álmoknak bármi köze lenne hozzá. Miért kellene, hogy összefüggés legyen a kettő között?
avatar
Kemabat
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 213
Join date : 2015. May. 12.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
496/1500  (496/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Shukaku on Vas. Jún. 07, 2015 4:54 am

-Jajj ne morcizz már ennyit! Nevess inkább te is velem együtt! Sokkal könnyebb lesz minden, ha nevetsz, és nem arra gondolsz, hogy lehet, hogy odakint kómában fekszik mindenki, és egy hajszálra vagyunk a haláltól és blablabla, miközben valószínűleg az egész csak butaság, egy buta hit. Azon sem aggódsz, hogy mi van, ha éppen valamelyik vallásnak van igaza, és valamelyik hitnek a poklában fogsz égni egész túlvilági életedben, vagy éppen patkány vagy meztelencsiga leszel a következő életedben. Nem tudod, és nem is tehetsz ellene semmit, úgyhogy feleslegesen aggódnál, és akkor inkább sokkal könnyebb nevetni. Nem kinevetlek, vagyis… oké, bocsi, kinevettelek, de akkor is! Az autóknak eleve azért van hibájuk, mert csak akkor derülnek ki, amikor már sokáig használták őket, hogy ez vagy az elkopik. Oké, biztosan vannak olyanok, akik csalnak, mondjuk ilyen kínai másolt autók… de ezzel a sisakkal nem az történt, hogy egy év használat után elromlott az agysütögető, és már nem volt hatásos. Meg… azért gondold meg mekkora pénz jött volna abból, ha valaki megszellőzteti, hogy halálos veszélyben vannak a játékosok. Láttam a tévében azt az emberkét, aki valamit kikémkedett valami politikusokról. Ő is valami ilyen kém volt, vagy hacker, vagy valami. Nem tudom, nem értek hozzá. Lehet, hogy létezik a kinti világ, de sokkal jobb lenne, ha nem létezne. Akkor nem kéne félni a kijutástól. Betegnek meg… találkoztam már itt jó pár beteg emberrel… de nem kell ahhoz betegnek lenni, hogy az agyad becsapjon. Ott van például a déjà vu. Ott sem vagy beteg, és mégis olyanra emlékszel, ami talán meg sem történt. De mindegy, ezt egyikünk sem tudja eldönteni, szóval szerintem az a jobb, amivel boldogabb lehetsz. Ennyi. Tudom, ez most nagyon ilyen okoskodósan hangzott, meg bölcsen, de volt három évem kitalálni.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Kemabat on Vas. Jún. 07, 2015 11:51 pm

Chiba furcsán nézett a lányra. Ő nem is morcizik! Nah jó, itt tényleg durcizós hangulatban volt, de az egész úgy hangzott Shu szájából, mintha ez lenne rá a jellemző, miközben erről szó sincs. Magára erőltetett egy béna műmosolyt, csak hogy az idomár kedvében járhasson és mivel el tudta képzelni, hogy mennyire hülyén nézhet ki vele, rögtön el is nevette magát.
- Remélem, így már megfelel! – vágta oda az idomárnak, mihelyt sikerült abbahagynia, és levegő után kapkodhatott – Nem igazán jellemző, hogy a kómára gondolok. Előfordul, de elszomorítani nem szokott. A hit önmagában nem butaság. Az más, hogy miben hisz az ember. Én hiszem, hogy létezik a világ az emlékeimből. Igazából hinni akarom. Kár lenne azért a sok csodálatos dologért, amit létrehoztak benne. Persze tele van szeméttel, meg értéktelen kacattal, azokat szívesen el is felejteném, de ott lapulnak az értékek is benne, főleg, hogy ha egy létforma teremtette mind egy illúzió képében. Meg vannak dolgok, nem csak szép, de fájdalmasak is, amiket nem szeretném, hogy meg nem történté váljanak, hiszen azok formáltak azzá, ami vagyok. Mit érdekel engem, hogy melyik vallásnak van igaza? Én nem vagyok az, a többi nem számít számomra, így aggódni sem tudok miatta. Nem csak akkor, és nem csak kopások miatt. Sok gyárilag hibás széria van, ami állítólagos alapos teszteken mentek keresztül, mégis életveszélyesnek bélyegzik meg. A kopások a használat velejárói, nem nevezném a gyártás hibájának. Még ha rá is jöttek néhányan a sisak hibájára, gondolod, hogy Kayaba-nak nem volt annyi pénze, hogy lefizesse őket? Én el tudom képzelni. Mint mondtam, sok hibája ellenére azért kár lenne, ha nem létezne. De nem is tudom, mit erőltetem magam, mikor már elismertem, hogy megvan az esélye, hogy tényleg csak a SAO világa létezik. Nem ez az állítás ellen akarok érvelni, csak a másikat védeni egy kicsit. Nekem jó az, hogy az emlékeimben van egy öcsém! Nem akarok még csak bele gondolni sem, hogy talán nem is létezett. – Juro-t felhozva kissé elszomorodott, mégis a szép emlékek mosolyt csaltak arcára. Még egy kicsit csendben maradt, aztán befejezte mondandóját. – Nem volt még szerencsém a deja vu érzéshez, erről semmit nem tudok nyilatkozni. Áh..., nem, dehogy! – legyintet az okoskodós résznél – El sem tudnálak képzelni bölcsnek! – villantotta széles, gonosz mosolyát.
avatar
Kemabat
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 213
Join date : 2015. May. 12.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
496/1500  (496/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Jún. 08, 2015 7:11 am

-Na! Erről beszélek! Tudsz te is vidám lenni, ha akarsz!
Nevetett a fiúval együtt az idomár, egyrészt a béna arckifejezésén, másrészt megkönnyebbülésként azon, hogy végre megértette, hogy itt nevetni kell.
-Pontosan! Így már nagyon is megfelel! Maradj is így minél tovább!
Ám ezután újra csak merengős, szokásos mély téma következett, amihez már nem illett a hahotázás, ám a mosoly csak nem akart leolvadni kicsiny hősünk arcáról, hiszen elérte, hogy a másik nevessen, felvidította az egyik embertársát, és ez mindig büszkeséggel töltötte el, hiszen imádott segíteni. Mást nem is nagyon tehetett, szóval ebben látta a legtöbb örömöt Timiduson és a céhen kívül ebben a világban.
-Nem tudom, mondom, hogy nem értek hozzá, de nekem akkor is nagyon sántít ez az egész, de ez csak én vagyok… meg persze még jó páran, akik szintén nem hiszik el. Lassan három éve vagyunk itt… ha tényleg van kinti világ, és Kayabának tényleg ennyi pénze van, hogy mindenkit lefizet, és ezért talán már nem is keresik… az is lehet, hogy mindannyian Kayaba kórházában vagyunk, az ő ápolóival, és kint is ő vigyáz ránk, ahogy idebent.
Újra felnevetett, mert ez a kép még abszurdabb volt mint a másik… de nehéz volt rájönni, hogy hogyan nem találnak meg egy olyan embert, egy olyan helyet, ahonnan több ezer sisakot üzemeltetnek. Azt még Shu is tudta, hogy az ilyen izék visszakövethetőek, és ha nem is egy perc alatt, de három év alatt már meg kellett volna találni.
-Nekem csak a szüleim vannak az emlékeimben. Ők ugye meghaltak, kint is. De… Kayaba csinált nekem egy medált az emlékeimből, szóval szerintem ő sem akarja, hogy mindent elfelejtsünk.
Tartotta a fiú orra elé a medaliont, amiben egy fiatal házaspár képe volt.
-És kicsi vagyok én még ahhoz, hogy bölcs legyek.
Öltötte ki a nyelvét a fiúra, majd feltápászkodott.
-Viszont egy csomó vadat hagytál elmászkálni, amíg csacsogtunk. Mit szeretnél még látni? Mit mutassak meg neked?

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Kemabat on Hétf. Jún. 08, 2015 3:29 pm

~ Persze, hogy tudok! Mindenki tud! De én nem akarok vidám lenni, még nem! Ha sikerül beteljesíteni bosszúmat, akkor viszont életem végéig boldog leszek, és vigyorgok. Meg azokban a pillanatokban is, amikor közelebb kerülök a célomhoz. ~ futottak át rajta a gondolatok, de hangosan nem mondta ki őket, csak mosolygott tovább.
- Ki tudja, minden lehetséges. – vonta meg a vállát miközben elképzelte, hogy Kayaba kint is ott lebeg az ágyuk felett, és gondoskodik, hogy a valóságban ne haljanak meg, amíg a játékban pixelekre nem esnek. Gyorsan ki is törölte ezeket a buta gondolatokat a fejéből, hiszen tudta, hogy a világteremtő semmit sem tesz áldozataiért. Juro kórházi kezelését is nagyszüleik állták, és valószínűleg az övét is ők fizetik. Igaz, annyira nem folyt bele, hogy megtudhassa, kapnak-e valamilyen anyagi támogatást bárkitől is, ennyi erővel akár tényleg segíthetett a játékosoknak a GM.
Senki sem mondta, hogy nem találták meg a szervereket, de még ha le is kapcsolnák őket, semmi sem bizonyítaná, hogy a kómában fekvők felébrednének tőle, vagy ha észhez is térnek, nem biztos, hogy nem szenvednek valamilyen agyi károsodást.
- És nem jó emlékezni rájuk? Még ha a halálukat ki is törölnéd, de az együtt töltött idő azért értékes, nem? – megnézte a medalionba helyezett képet, majd elmosolyodott a szomorkás téma ellenére is – Szép pár! Nem is tudom eldönteni, melyikükre hasonlítasz jobban.  Én is elvesztettem a szüleim, viszonylag kicsi voltam még, és a testvérem segített túllépni rajta. Nemrég az öcsém is meghalt, így valamilyen szinten menedékért jöttem ebbe a világba. – meg persze a bosszú miatt, de ezt felesleges lett volna ismét elmondani.
- És mivel kicsi is maradsz, felesleges próbálnod bölcsé válnod. – vigyorgott rá, és közben megsimizte a lány buksiját. Látva, hogy Shu feltápászkodik, ő is felült. – Nem számít! Ez a beszélgetés ideje volt, és nem a vadászaté. Hogy mit? Hát mindent! De igazából, hirtelen nem is tudom. Mi az, amit kötelező lenne még megismernem, és mi az, ami csak ajánlott? Ha valamiért nincs ilyen, akkor meghívlak egy kávéra, vagy amire csak szeretnéd köszönetképen, ésszerű keretek között persze.
avatar
Kemabat
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 213
Join date : 2015. May. 12.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
496/1500  (496/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Shukaku on Hétf. Jún. 08, 2015 4:23 pm

Shu valószínűleg erősen forgatta volna a szemeit a bosszúállós beszédre, ha hallotta volna. Ő is elveszített már jó pár embert itt, és tudta is, hogy kik érte a felelősök, és bár a maga módján igyekezett változtatni a helyzeten, sohasem a bosszú vezérelte. Az már rég kiment a divatból.
-Igen, minden lehetséges.
És ha hiszed, ha nem, ő is ugyanarra a következtetésre jutott, mint amire Kemabat. Annyiféle ember van itt, annyi félével találkozott már, és nem mindegyikük volt annyira gazdag, hogy meg tudjon fizetni három éves kórházi ápolást. Persze lehetett abban gondolkodni, hogy a Japán kormány valamennyire felelősnek érezte magát a gyerekek miatt, pont a minőség-ellenőrzés tekintetében, és esetleg állta a kezeléseket… de Shu valahogy úgy érezte, hogy Kayaba Akihiko biztosan támogatja őket kint is, ha még élnek egyáltalán.
-Nem tudom. Sokszor gondoltam úgy, hogy legjobb lenne mindent elfelejteni… találkoztam is olyanokkal, akik mindent elfelejtettek odakintről, és ők sokkal boldogabbak voltak. A menekülés pedig… igen… valahogy úgy…
Ugyan derengett neki, hogy ha valakit a falnál nagyon meg akart bosszulni, és a testvére nemrég halt meg, akkor lehet a kettő között kapocs… de miért jött volna ide, ahol a testvére is meghalt? Meg legfőképpen hogyan? Elkelt mind a tízezer sisak, és ha az a valami megsüti az agyadat, akkor valószínűleg használhatatlanná is válik, az meg nehezen hihető, hogy valaki otthon barkácsolt volna ilyesmit, és KA nem dobta volna ki azonnal… szóval butaság volt az egész. Valószínűleg még a játék megjelenése előtt halt meg az öcsike, és csak azért mondta, hogy nemrég, mert még mindig kevésnek érzi a sztázisban töltött időt, és nem érzékeli, hogy az lassan három éve történt. valahogy most a lekezelés miatt sem haragudott, szóval hagyta, hogy az íjász kislányként kezelje… még az is átfutott az agyán, hogy a testvére hiányzik neki, szóval esze ágában sem volt rászólni.
-Nem is akarok felnőni. Itt szerencsére nem az a fontos, hogy ki milyen nagy, vagy, hogy ki született előbb… itt mindenkinek ugyanannyi esélye van ugyanoda eljutni. És… hááát… szerintem ilyen sokat még egy újonccal sem beszélgettem mint veled, szóval fogalmam sincs, hogy mit tudnék még elmondani. Talán megmutathatná Timi a küzdőterezést, vagy ilyesmi. Vagy esetleg a Burok még fontos, ami ugye megvéd mindentől… de ezt nem tudom, hogy meséltem-e már. Azt is ugyanattól a szervezettől lehet kapni, mint akinél Greg van, csak őt Yoshiagának hívják, és ő gyártja meg árulja. Tulajdonképpen halhatatlanságot vehetsz. És szerintem én hívlak meg téged valamire. Ne költsd rám a kezdő pénzedet, amikor nekem sok van.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Kemabat on Hétf. Jún. 08, 2015 10:19 pm

Nem véletlenül tartotta meg magának a fiú a bosszúhoz kapcsolható gondolatait. Annyira sikerült kiismernie társaságát, hogy tudja, nem nyerte volna el a tetszésüket az jelenlegi álláspontja, és mivel most próbált őszinte maradni, így Timidus módszerét alkalmazva nem mondott el mindent. Kemabat egy divatja múlt ember akkor, bár számára a divat maga divatjamúlt, sosem követte önszántából.
Lehet, hogy a drága nagyszülők sem a zsebből, meg a nyugdíjból fizették a kórházat, sőt tényleg nagy a valószínűsége, hogy kaptak valamilyen támogatást, nem is lényeg, az a fontos, hogy ellátják őket, mindegy hogy ki és hol.
- Nem értek egyet! Azok az emlékek hozzátettek valamit ahhoz, ami akarom mondani, aki vagy. Meg nézzük a másik oldalt. Ha ezeket csak Kayaba tette a fejünkbe, akkor bizonyára nem véletlenül tette. Megvan a maga szerepe. Nem hiszem, hogy jó lenne eldobni őket. – a menekülést említve Kemabat szeme tágra nyílt. Hogy jött ide a menekülés, valamit félreérthetett a lány, erre a következtetésre jutott. – Ennyire szörnyű emlékeket kaptál, hogy menekülnél tőlük? Ha igen, akkor hagyjuk ezt a témát, mert nem akarom, hogy rossz dolgok járjanak a fejedben!
Shu nem is sejthette, hogy nagyon is forró nyomon halad, ha Chiba ittlétének okait akarja megkeresni. Juro sisakja ugyanúgy használható volt, mint ahogy a mikró sem romlik el az első használat után. De erre még jó ideig nem fog fény derülni.
Tényleg hiányzott az íjászunknak az öccse, és Shu jelenléte tényleg enyhítette a hiány okozta űr fájdalmát a fiú szívében. Így utólag is én, mint ezen karakter mozdulatainak lejegyzője, igazán hálás vagyok Shukaku megértéséért, és türelméért.
- Ne is! – kuncogott – Jó is az ilyen apró társaság is, aki mellett eltörpülhetek. Megtisztelő, hogy ennyi figyelmet szánsz rám, akkor mesélnél egy kicsit többet erről a halhatatlanná tevő burokról? – csillant fel a szeme – Elégé érdekesnek hangzik. Nem lehet csatlakozni ehhez a szervezethez? Talán a tagoknak olcsóbbak a szolgáltatásaik. – vigyorgott, és már mélyen sejtette, hogy nemleges választ kap, biztos, hogy ennyire nem könnyítik meg a dolgát.
- Igazából szívesen kipróbálnám ezt a küzdőterezést is, de… - hirtelen körbenézett, nem mintha bármit is elért volna ezzel észlelés nélkül, és a lány fülébe suttogva folytatta. – nekem csak öt életpontom van, és csak kettő páncélom. Hamarabb vége lenne, minthogy elkezdődjön. Rendben, de ha több pénzem lesz, majd visszahívlak!
avatar
Kemabat
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 213
Join date : 2015. May. 12.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
496/1500  (496/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Shukaku on Kedd Jún. 09, 2015 7:10 am

-Persze, mindenkinek kell valami, ahonnan jött. Ismertem olyan embert, aki teljesen elfelejtett mindent, Nem úgy, ahogy az előbb mondtam, hogy csak a kinti világot, hanem szegény azt sem tudta, hogy kicsoda is ő valójában. Az nagyon ijesztő lehet. És igazad van, nem tudom, hogy Kayaba mit miért csinál, de eddig a legtöbb dolognak, amit tett,ha azonnal nem is láttam az értelmét, egy idő után mindig lett valami értelme. Ő tényleg egy zseni…
A kérdésre, és a téma hagyására egy keserű mosolyt megejtett, majd bólintott.
-Szerintem… nem tudom… igen, elég szörnyűek, de ez legalább megértette velem, hogy miért jobb ez a világ, mint a kinti… és az a fura, hogy akárkivel beszélek, az mindig bebizonyítja, hogy igazam van, tehát ha Kayaba csinálta ezeket az emlékeket, akkor erre is nagyon odafigyelt. Meg… gondolom ezért segítek én is a kicsiknek, mert nekem nem segítettek… vagy valami ilyesmi.
Felnézett az égre, és kicsit kuncogott.
-Most ne nevess ki, de nagyon jó érzés azt hinni, hogy egy olyan hatalmas valakinek, mint Kayaba, aki ebben a világban egy isten, pont velem van terve, és én is segíthetek neki. Lehet, hogy butaság… de szerintem így van.
Egy sisak, ami működőképes marad azután, hogy olyan erős mikrohullámmal sült ki az aksija, ami azonnal megsüti egy ember agyát? Ráadásul valaki még fel is tudta venni azt a sisakot, amihez megpörkölt emberi húscafatok ragadtak, és amiben valaki meghalt? Hát… ez a mese csak újabb bizonyíték lett volna Shu számára ahhoz, hogy az egész képzelgés nem valós, szóval jobb is, hogy nem mondta el neki… bár úgyse hitte volna el akkor sem, ha elmondja. Sokkal jobb volt így, hogy inkább arról beszélt, hogy megtisztelő az ő társaságában lenni, és erre Shu el is pirult.
-Naaa! Azért nem kell túlozni! Szívesen segítek, és nem kell cserébe bókolni meg ilyesmi. Egy egyszerű köszönöm is megteszi. A Burok pedig elég egyszerű darab.
Vette elő az itemet, és tartotta a fiú elé.
-Ennyi az egész. Ha ez nálad van, akkor amikor lenullázódna az életpontod, ugyanúgy megvéd, mint a küzdőtéren a lila fal, csak éppen elteleportál a veszélyes helyről. Olyan, mint egy katapult ülés, vagy valami ilyesmi. A Sayonarahoz pedig lehet csatlakozni… bár aki csatlakozott, és nem régi tag volt, az azt mondta, hogy mi ne csatlakozzunk, mert nem olyan muris… szóval nem tudom. De első szinten bizti nem vesznek be, mert le kell hozzá győzni egy másik tagot, hogy az ő helyére kerülhess.
A suttogásra csak kuncogott, majd ezúttal ő borzolta össze a fiú haját, ugyanolyan arckifejezéssel, ahogy Kemabat nemrég neki tette.
-Majd óvatosak leszünk Timivel. Ilyenkor úgysem az a cél, hogy győzzünk, hanem az, hogy gyakoroljunk. Akkor előtte ez, vagy a sütizés? Utána pedig nézz körül itt. Lehetnek hasznos holmik neked is.
Adott át egy kis szórólapot ami a Szabad Rablás Boltocskát hírdette.

Van is KT helyem, úgyhogy a kövi postod akár mehet oda is, és folytathatjuk ott. Smile

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Leon Gaillard on Szomb. Ápr. 30, 2016 8:39 pm

~Fenébe! Hol lehetnek a többiek?~ Kérdezem magamtól, miközben a barátaim után keresgélek. Amióta beléptem csak is őket kerestem, de nem találtam sehol se, és ez aggasztott. ~Remélem jól vannak.~ Hát igen mostanában nekem nagyon bejött ez, hogy magamban beszélgessek, de ha már nincs senki akivel beszélgessek... Egyszer megkérdeztem egy játékost hátha tudna segíteni és csak annyit kaptam, hogy nézzem meg az Élet Emlékművét. Ha ott nem találom meg a nevüket, akkor az azt jelentik, hogy ők mégse léptek be és így megúszták ezt a katasztrófát. A másik lehetőségre inkább nem is gondolnék. Az útba igazítás után már neki is indultam a célomnak: a Black Iron Castle névvel ellátott épület. Amikor oda értem nem hittem a szememnek. Már az előrésze gyönyörű volt nem hogy még a belseje. A bejáratnál egy mantikór szobra ijesztett meg, de amikor közelebb léptem láttam, hogy ez a halott peteknek van felállítva. A nagy állat szeretetem miatt egy perc néma csend után tovább indultam az épület közelébe, végső célomhoz. Az emlékműn levő neveket gyorsan és miután nem láttam a nevüket megnyugodtam. ~Legalább ők jól lesznek.~ Még egy kis ideig még ott álltam és az elhunytaknak tisztelegtem.

_________________
Stat:
(Felszereléssel együtt.) |É:1| |F:4| |E:3| |K:2| |GY:6| |Spec:6|
avatar
Leon Gaillard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 19
Join date : 2016. Apr. 18.
Age : 17
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/50  (10/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Shukaku on Vas. Május 01, 2016 2:02 pm

Az idomár és társa csendben állt a petek emlékműve előtt, és Shu friss virágokkal váltotta le a hervadt koszorút.
-Olyan jó látni a virágokat itt, Timi.
-Furcsán emlékeztek ti, emberek.
-Tudom, tudom, de ezek jelképek, és a művirágok itt is műnek hatnak, miközben az igaziak igaziaknak, akárki akármit mond. Ráadásul én azt hittem, hogy majd jön valaki és lerombolja az egészet.
-Miért vagy itt te is, Shu?
-Nem tudom... tudod, hogy nem szeretem ezt a helyet, de néha azért elkísérhetlek... akármilyen morbid is ez az örökös vizsgálódásod.
-Szükség van a vizsgálódásra. Te is bizonyítékot akarsz a holtak feltámadására, nem?
-Igen... de akkor sem így. Meg... te is tudod, hogy mi erről a véleményem. Ha valakivel már annyi ideje nem beszéltem, hogy nem tűnt fel az, hogy már nincs velünk, akkor szerintem felesleges egy kőtábláról megtudni azt, hogy tényleg kiesett már...
-Igen, ez azonban csak a barátokra igaz. Az ellenségeink eltűnése megnyugvást jelent a számodra is.
-Én... én még nekik sem akarok rosszat, Timi... meg nem is hiszem, hogy léteznek egyáltalán.
-Azért, mert nem találkozol velük nap mint nap, még ugyanúgy létezhetnek. Előfordult már, hogy valaki a semmiből tűnt fel ismét, nincs igazam?
-De, de igazad van. Inkább... menj be, tudd le a dolgot, addig én itt kint megvárlak.

Ezzel nekidőlt az egyik oszlopnak, a sárkány pedig belépett a csarnokba. A köszönést feléd egy biccentéssel elintézte, majd a tábla elejéhez lépett, és elkezdte szisztematikusan feltérképezni a neveket. Nem úgy tűnt, mintha keresne valamit, inkább, mintha az összeset el szeretné olvasni, és majdnem ez is történt, hiszen a kihúzott vagy újonnan megjelenő neveket kereste, ezzel frissítve a tudását a világban élő idegenekről.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Leon Gaillard on Hétf. Május 02, 2016 12:52 pm

A kis nyugalom után egy beszélgetésre lettem figyelmes. Nem mintha hallgatózni akartam volna, de ha ilyen közel voltak hozzám, nem tudta elkerülni néhány mondat a fülemet. Nem tehetek róla, hogy kíváncsi lettem, na. Közelebb mentem, de akkor a beszélgetés már abbamaradt, így megálltam a helyemen. Amikor lépteket kezdtem hallani egy picit hátráltam, de amikor észrevettem, hogy csak egy sárkány az, megnyugodtam. ~Várjunk csak. Mit keres itt egy sárkány?~ Ez egy picit elgondolkodtatott, de amikor felém biccentett leesett a tantusz. ~Gondolom, egy idomár társa lehet. De ha itt van az állat, hol a "gazda"?~ a biccentést viszonoztam, aztán rendesen körbenéztem az ember után kutatva, de sehol se láttam. Miután odabent nem leltem a nyomára, így elhatároztam, hogy kint is körbenézek egy kicsit. Elhagytam a kastélyt és hirtelen a fény egy pillanatra elvakított, de mihelyt megszokta a szemem a fényt, egyből megtaláltam azt, akit kerestem. Egy lány volt az. ~Na meg is van az idomár,~ Amikor egyre közelebb mentem felismertem: Ő volt az a személy, aki az egyik boltban átadtam nekem a felszerelést, amit kértem.
~Gyerünk menny már oda! Kezdő vagy így kellene neked a segítség, nem?~ Már megint elkezdtem a magammal beszélgetést, mint mindig, amikor kérdőre vonom magamat. ~Ha igen akkor menyj már oda ember!~
Hát végül úgy döntöttem, hogy odamegyek. ~Igen ez Ő.~ Amikor odaértem megszólítottam.

- Szia! Mi már egyszer találkoztunk, csak akkor üzleti okokból. Most rendesen bemutatkozom. A nevem Leon Gaillard, de csak Leonnak szoktak hívni. Még eléggé kezdő vagyok, tudnál nekem segíteni, megismerni a játékot?

_________________
Stat:
(Felszereléssel együtt.) |É:1| |F:4| |E:3| |K:2| |GY:6| |Spec:6|
avatar
Leon Gaillard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 19
Join date : 2016. Apr. 18.
Age : 17
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/50  (10/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Május 05, 2016 11:05 am

Udvariasan visszabiccentettél Timinek, amivel nem is lett volna semmi baj, hiszen így kell eljárni az emberek között abban az esetben, ha valaki köszön neked. A hibát ott követted el, hogy ezután látványosan keresni kezdtél valakit, majd elindultál az idomár felé. Oké, lehet, hogy a sárkány kissé paranoid, de egyrészt ez az elsődleges feladata, hogy védje az idomárt, mondhatni az életének az értelme... és ezt akár szó szerint is lehet venni, hiszen ha nem sikerül megvédenie Shu életét, akkor ő maga mint pet megszűnik petnek lenni, tehát létezni. Szóval lényeg a lényeg, Timidus beszüntette a fal tanulmányozását, és követni kezdett. Nem próbált meg lopakodni, nem próbált meg feltűnés nélkül követni, egyszerűen csak ment utánad, és megbizonyosodott arról, hogy nem akarod valami rosszaságra kihasználni azt az alkalmat, hogy a társa most egyedül tartózkodik odakint. Körülbelül öt méterre tőletek meg is állt, meghallgatta az első mondatot, majd érdeklődés hiányában visszaröppent a falakhoz, és folytatta a munkáját. Ezzel szemben Shu már több figyelmet fordított rád. Először is eltette az újságot amit olvasott, másodszor gyorsan megpróbált visszaemlékezni arra, hogy honnan vagy neki annyira ismerős, ám mivel ezt azon nyomban megválaszoltad, így már csak az maradt hátra, hogy egy meghajlás kíséretében viszonozza a köszöntésedet, és válaszokkal szolgáljon.
-Óóóh, Hali! Üzleti okokból? Mármint a Szabad Rablásban ugye?
Igazából nem várt választ, hiszen sejtette, hogy ott találkoztatok, és most már be is ugrott neki a jelenet, szóval folytatta is.
-És Shu vagyok, bent pedig Timi, Jumpy Vigor céh mindketten. Ééés... persze, mit szeretnél tudni?
Széles mosoly, érdeklődő tekintet, majd egy hirtelen fejrázás.
-Nem, ez így nagyon tudálékosnak tűnik... szóval... szóval inkább úgy kérdezem, hogy miben lehetünk a segítségedre. Timi pár perc múlva végez, utána terveztünk beülni valahova, ha gondolod velünk tarthatsz.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Leon Gaillard on Szer. Jún. 29, 2016 12:55 pm

-Szívesen elfogadom a meghívást, illetve elnézést szeretnék kérni a hirtelen lerohanás miatt. Ön az első ember akivel leálltam rendesen beszélgetni, bár nem hinném hogy ez az lenne. Ami pedig azt illeti, hogy miben segíthetne, nagyon sok dologban. Ez az első olyan MMO amiben teljesen benne vagyok és még a játékot se ismerem annyira. Így is csak a baráraim nógatásai miatt vettem meg a játékot. Egy szó mint száz, egy embert keresek aki ezt a zöldfülűt körbe vezeti, és erre a szerepre Önt szeretném megkérni, persze a társával ha neki is megfelel a kérésem.
Egy picit hagytam, hogy Shukaku gondolkozzon rajta, addig isvisszamerültem a gondolotaimba.
~Szép volt, Einstein.~ Na tessék megkellett szólalnia...
~Még is mi a bajod velem? ~ Kérdeztem vissza magamtól.
~Semmi, csak majd legközelebb udvariasabban közeledj mások felé, oké?
~Megbeszéltük. ~ Vágtam is rá egyből.
Rengeteget aggódtam a többiek miatt, de most már itt élek ameddig ki nem szabadulunk. Ezt el kellett fogadnom, mivel nem volt más megoldás. Nagyon fáradt lettem. Most, hogy tudom megnyugodtam. Amiatt voltam fent több napja is, mert nem nagyon éreztem magamat biztonságban e-miatt. Hogy mi a kapcsolat e között a kettő dolog között még én se tudtam. Lassan itt lennr az ideje kifújnom a gőzt. ~Hamarosan keresnem kell valami helyet, ahol pihenhetnék. Talán Ő tudna benne segíteni. Ha majd végeztünk ott ahova menni fogunk , akkor majd megkérdezem tőle.~
A gondolkodásom közben egyszer-kétszer néztem a lány felé, hiszen nem akartam elérni, hogy a végén miattam érezze magát kényelmetlenül

-A társad körülbelül mikor fog végezni, ha szabad megtudnom?

_________________
Stat:
(Felszereléssel együtt.) |É:1| |F:4| |E:3| |K:2| |GY:6| |Spec:6|
avatar
Leon Gaillard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 19
Join date : 2016. Apr. 18.
Age : 17
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/50  (10/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Shukaku on Csüt. Jún. 30, 2016 8:39 am

Shu ugyan nagyon türelmes és segítőkész próbált lenni minden esetben, főleg amikor valaki a segítségét kérte, de most a beszéded ismét összezavarta. Pár nappal ezelőtt le lett pirítva a nagyképűsége miatt, ami ellen azzal védekezett, hogy valamennyire kell mutatnia nagyképűséget, különben a rendszer sajátosságai miatt soha senki nem fogja elhinni neki, hogy ő valóban segíthet. Ezért is vonta vissza azonnal a mondatát, és szabadkozott azért, mert túlságosan tudálékosnak tűnhetett. Erre most a megszólalásodban végig magázod, pedig elvileg ugyanazt látod, mint ő, amikor tükörbe néz. Egy tizenkét éves forma kislányt, akinek bár magabiztos kiállása van, azért mégis csak egy gyerek. Az, hogy tőle kértél segítséget talán érthető, talán még kezdőként is tudod, hogy a rendszer megtartja azt az alakot, amivel a játékba regisztráltak a bent levők, azt azonban már nem tudhattad, hogy Shu mikor is lépett be. Kerülhetett akár pár hónapja is a játékba, ami azt jelentené, hogy mindössze pár hónapot élt meg attól a korától, amikor bekerült. Nem kellett tudnod, hogy az eleje óta ébren van, hogy eszerint lassan tizenhét éves, ami egyébként sem kötelezne arra, hogy magázódj, és az elején még nem is tetted meg. Nem tudhattad, hogy ötvenes szintű, bár emiatt sem várta el a magázódást, és az elején nem is magáztad, sőt, ő se magázódva válaszolt. De akkor mégis miért? Ugyan eljutottak a tudatáig a szavaid, meg is jegyezte őket, de egyáltalán nem arra reagált, amit mondtál, amit kérdeztél, hanem mivel ezek a dolgok cikáztak a fejében, így ezt említette meg, rögtön azután, hogy benézett a terembe.
-Ehmm... mivel érdemeltem ki azt, hogy magázz? Főleg, hogy a végén Timiről már megint tegeztél. Izé...
Hátrébb állt, hogy jobban megnézhesd, egy kis játékos sértettség futott végig az arcocskáján, jól láthatóan csak megjátszva.
-A félhomály öregít ennyit? Nyugodtan tegezhetsz engem is, Timit is... aki most lett kész.
És valóban a sárkány meg is érkezett, Shu pedig csak egy pár füttyentéssorozatot intézett hozzá, mire a sárkány rád emelte a tekintetét, bólintott, és feltette az első kérdését.
-Ahhoz, hogy beavathassunk a világomba, tudnunk kell, hogy milyen információkat birtokolsz jelenleg. Kérlek oszd meg velünk a tudásodat, hogy kiegészíthessük.
Shu bátorítóan bólintott, majd ahogy megígérte, el is indultatok a legközelebbi cukrászda felé, ám az út közben nyugodtan mesélhettél.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
avatar
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
12695/10100  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Leon Gaillard on Szer. Júl. 13, 2016 6:26 pm

-Beszélsz a nyelvünkön? Hihetetlen! A nevem Leon, bár nem tudom, hogy mennyit hallottál a beszélgetésünkből. Bocsánat, csak ez nekem eléggé fura volt, hogy egy állat beszélt, ne vedd magadra ezt a szót, csak ez jutott hirtelen az eszembe. Shu ugye? ne haragudj a magázásért csak nem tudom hogy mióta vagy itt így és azt gondoltam, hogy idősebb vagy mint én és nekem az tanították, hogy legyek tisztelettudóbb az idősekkel szemben. A tudásomról meg ne is kérdezz, mert az pont nincs nekem ezzel a játékkal kapcsolatban. Az alapokkal tisztában vagyok és ennyivel ki is fogytam a "tudományommal". Ezzel a játékkal is csak azért kezdtem el játszani, mert a barátaimmal akartam egy kicsit játszani.
Miközben az utcákon sétálgattunk, az itteni életem pár napjáról beszéltem mialatt idekerültem és nem tudok kimenni. Nagyon gyorsan elment az az idő, hiszen elég kevés ideje tengődök itt. A sárkány beszédét még egy kicsit emésztgettem azután még egyszer a lány felé fordultam.
-Még egszer elnézést kérek. Apropó, merre található az a cukrászda?

_________________
Stat:
(Felszereléssel együtt.) |É:1| |F:4| |E:3| |K:2| |GY:6| |Spec:6|
avatar
Leon Gaillard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 19
Join date : 2016. Apr. 18.
Age : 17
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
10/50  (10/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Black Iron Castle

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

6 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.