Chancery könyvtára

Go down

default Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Vas. Május 12, 2013 12:30 am

...
Már nem is tudom, hány órája ülök és bámulok a csillagok felé. Még arra sem emlékszem, mikre gondoltam közben, mi járhatott a fejemben. Pedig úgy kattogott az agyam, mint egy motolla, tudom, érzem, mégsem tudok semmit felidézni.
Valahogy úgy kezdődhetett, hogy hiányoznak a könyveim. Igen, ezaz. Hiányzik a szobám, a kis könyvesszekrényem, meg anyám nagyobb szekrénye, a sok-sok poros szagú könyvtár, amiben jártam. Emlékszem, mikor idejöttem, pont befejeztem a Pi élete címűt, és kezdtem volna bele a következőbe. A játékban viszont nincsenek könyvek, amik lefoglalnák az embert, egész nap csak ülök, néha kimegyünk vaddisznókat ölni, rajzolgatok a homokba vagy figyelem a fákat, a leveleket, este a csillagokat. Néha egyszerűen semmi kedvem akármit is csinálni, rosszkedvű vagyok és legszívesebben elmennék a szint szélére levetni magam a széléről. Végülis miért ne? Nem hiányoznék senkinek. Két ember ha egyáltalán a nevemre emlékezne, Norm meg maximum mobbá válva járná egy ideig a környéket. Ki tudja, talán sosem kerülünk ki ebből a játékból, és akkor már tökmindegy. Ha meg kikerülök, mi fog fogadni?
A szüleim biztos ki fognak nyírni, örökre eltiltanak majd mindentől és életem hátralévő részét a szobámban, egyedül kell majd leélnem. Ismerem őket, legalábbis azt hiszem. Mikor a játékba érkeztem, munkanélküli voltam, még pár év munkanélküliség, és máris sehova nem akarnak felvenni. Anélkül viszont nem foghatok majd semmibe, csupa kívülálló főnök miatt törik derékba az életem rögtön a virágzása elején. Mindez egy ilyen hülye, ostoba játék miatt, ami börtönnek képzeli magát.

-Azért annyira csak nem szörnyű.
Nem tudom, miért nem ijedtem meg. Ismeretlen hang, még azt sem tudom, férfi vagy nő-e, csak legyintek.
-Fogd be, Richard Parker.
A hang nem szólt többet. Hogy miért pont Richard Parker? A tigrist hívták így a könyvben, amit utoljára olvastam. Egyszerűen csak ez ugrott be róla, amúgy is tetszett ez a név. Lehunytam a szemem és úgy döntöttem, gondolatban olvasok el újra mindent, amire csak emlékszem.

A nevem Pi Patel...

Egy történet a vallásról, a túlélésről, az állatokról. Egy fiúról, aki nem érti, miért nem lehet egyszerre több vallása, vagy hogy miben különbözik az iszlám hit a kereszténytől és a hindutól. Aki tudja, milyen az állatok lelki világa, hogy az állatkert nem egy börtön a számukra, és tökéletesen jól érzik magukat benne. Aki az óceán közepén a csónakján egy hiénával, egy orángutánnal, egy zebrával és egy tigrissel osztozik, míg végül csak ő és a tigris marad. Azt nem tudom, igaz-e a történet, SAO-ba kerülésem előtt nem ellenőriztem le sehol... de hogy megfogott, az biztos. Isten bemutatkozott nekem benne, és ha most nincs is mellettem, tudom, hogy várni fog rám.
Csak pár oldalt, és máris jobban érzem magam. Nem fogom levetni magam a szint széléről. Folytatom, egyedül vagy társasággal, nekem mindegy. Kikerülve biztos lesz valami munkám idővel, hisz nem hiszem, hogy az esetünkkel ne foglalkoznának odakint - akkor már rég halottak lennénk. Ez lesz az. Vissza kell csak emlékeznem a könyveimre, és azok majd megmutatják az utamat.
Odakint is volt álmomban egy könyvtáram... de erről talán majd később.
Most menjünk gyesznókat ölni!

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Kedd Május 14, 2013 5:28 pm

-Mi a baj, Norm? Mi van veled mostanában?
Az életcsíkom végéből lecsippentett egy darabot, annak a helye most átlátszó, mint az üveg. A harapás helyén egy kicsit még röpködnek a vörös pixeldarabok, majd eltűnnek. A döbbenet nyomán az esettől számítva úgy jó fél percig megszólalni sem tudtam, ezt a kérdést is csak nehezen sikerült kipréselni magamból. Norm természetesen nem válaszol, hisz nem tud beszélni, de fenyegető testtartása nemigazán nyugtat meg.
Mostanában furán viselkedik. Eltávolodott tőlem, pedig más idomárok éjjel-nappal a petjük mellett vannak. A parancsaimra csak néha, a napokban pedig már egyáltalán nem reagált, és meg mernék esküdni, hogy időnként mint harci pet, nem is létezett számomra. Mintha a köztünk lévő amúgy is gyenge fonál foszladozni kezdett volna.
Pedig én szeretem őt. Nem a szívem csücske, de attól még vigyáznék rá. Ennek ellenére mégis mintha egyre kevesebb közünk lenne egymáshoz; lehet engem ezért gonosznak nevezni, de részben örülök neki, részben viszont nem.
Most viszont már meg is támadott. Nem kerültünk harci állapotba és nem folytatta, de megharapott! Én csak fel szerettem volna emelni, hogy megnézzem, az új szütyőjébe kényelmesen belefér-e...

-Mi van veled? -kérdezem újra, de nem válaszol. Idegesen csipog, de ez a csipogás már egyáltalán nem hasonlít arra, amit eddig adott ki magából. Megfordul és leugrik a fa ágáról, majd elszalad a bokrok közé. Én pedig ott maradok a tőben ülve, kezemben az üres szütyővel, és csak nézek a hűlt helye után. Ebben a játékban ha megsérülök, szinte beképzelem a fájdalmat, de most meg mernék rá esküdni, hogy valami bennem tényleg fáj, és ez nem csak a NerveGear egyik játéka velem.
Órákig vártam őt vissza, de besötétedett, és nincs sehol. Őszintén megmondom, félek így elaludni, egyedül, miközben ki tudja, miféle mob fog rám támadni közben. A fáradtság végül győz és csak remélni tudom, hogy időközben majd visszajön. Lemászok a fa gyökerei közé és elteszem magam holnapra, miközben magamban becsuktam a Pi életét.

Másnap reggel ismerős csipogásra ébredtem. Nem Norm volt az, hanem egy üzenet, a harmadik immár, amit ebben a játékban kapok. Laposakat pislogva nyitom meg, de feladó nincsen, az üzenet pedig mindössze ennyi:

Nesze.
Még laposabbakat pislogok. "Nesze"? Mivan?
Majd újabb, még ismerősebb csipogás üti meg a fülem, mire tágra nyílt szemekkel az ágra nézek, ami már mintha kezdene kopni a fenekem alatt.
Norm az! Visszajött, és mintha nem lenne egyedül. Mellette egy másik kölyök egyensúlyozik; mivel neki kicsit nehezebb a fán álldogálás kettővel kevesebb lábon, mint Normnak.
Két kezemen nem tudom megszámolni, ezt hányszor kívántam - még bele is pirulok a szégyenbe, ha rágondolok, főleg ezek után. Elkap az a hülye érzés, hogy ezért még alaposan és negatív értelemben fogok megfizetni, de nem bánom, legalábbis ha ez az, amire gondolok. Norm mellett egy kölyökmacska egyensúlyozik, elsőre azt hittem, teljesen fekete, de nem. Sötétszürke alapon fekete csíkos, tehát nem Gombolyag - a házimacskám - látogatott be a NerveGearbe, hogy hol a fenében van már a gazdija. Mikor alaposabban megnézem, a szám elé kapom a kezem.
Hogy honnan lehet a házit és a vadat megkülönböztetni? Főleg a farkából. A vadnak jóval vastagabb és fekete gyűrűs farka van, mint a házimacskának. Egyemmegdeédibédi!



Nem tudok fára mászni, de ezt az egyet már alaposan megtanultam, mikor hova tegyem a lábam, húzzam fel magam, és kisvártatva már az ág tövében termek, ahogy szoktam. Magamhoz húzom a cicust, még mielőtt leesne, a bundájának tapintása olyan élethű, hogy eláll tőle a szavam. Fogalmam sincs róla, csak idetévedt, nem-aggresszív mob-e vagy sem, de magammal fogom vinni a városba, hogy megkérdezzek egy idomárt, díszpetnek megtarthatom-e esetleg.
Norm valószínűleg ekkor akarta kihasználni a helyzetet és már ereszkedett lefelé, de óvatosan megragadtam a pókszálat és elkezdtem feltekerni.

-Nem mész te sehova, úrfi! Gyere csak vissza, és magyarázd meg nekem a helyzetet, vagy elfenekellek!
Végül visszamászott, de persze úgyse magyaráz el semmit.

Napok múlva sikerült találnom egy hozzáértő NJK-t (ahhoz túl bátortalan voltam végül, hogy játékoshoz forduljak), aki csak annyit mondott, megfelelő indok esetén, de csak igen-igen ritkán, megtörténhet az idomár petcseréje, amiről egy játékmester dönthet. Ha úgy vesszük, a névtelen levelet ez máris megmagyarázza, de nem merek biztos lenni benne. Normot sosem hagytam elszökni, de a harapása óta éreztem, hogy valami elszakadt közöttünk. Az NJK-s beszélgetés után kimentem velük a gyesznókhoz megpróbálni valamit.
Norm nem reagált, mikor támadásra küldtem, csak ült és játszott egy pókszállal.
A cicus viszont nekiugrott a disznónak, és ahogy azt régen megtanultuk, pixeleire is karmolta.

Valaki odafent, nem tudom, miért, így döntött. Vagy elege lett az állandó nyavalygásomból, vagy valaki szólt neki, nem tudom. Az égre néztem, arra a mindig-ugyanolyan-kék, digitális égre és csak annyit suttogtam: Köszönöm.
Meg fogom fizetni az árát, gondoltam. Ennek muszáj, hisz fogalmam sincs róla, előttem történt-e már ilyesmi. Egy rövid ideig viszont én voltam a "pettelen idomár" vajon...?

-Viszont akkor kéne neked valami név. -tettem csípőre a kezem, végül vállat vontam. -Figyelj; odaát a Valóságban egy másik szerepjátékban van egy vadmacska karakterem, akit Álomkelőnek hívnak. Nem bánod, ha ezt a nevet adom neked?
A cica kérdőn félrebillentette fejét, de nem mutatott ellenérvet. Végül Normra néztem.
-Téged viszont nincs szívem elhagyni. Tudom, hogy senki sem szeret, és ez bánt téged, de én akkor sem tudnám elviselni a gondolatát sem, hogy valahol mobként egyedül bolyongsz. Lenne kedved a díszpetem és házőrzőm maradni?

Megintcsak napokba telt, mire újból a városba mertem merészkedni. Akik ismertek - mégpedig a pók-pet miatt elég sokan tudtak rólam - meglepődtek azon, hogy lett a nyolclábúból négylábú. Minden alkalommal csak mosolyogtam, de nem feleltem. Ha Kayaba tette, akiről mindenki azt gondolja, egy végtelenül szigorú, otromba fráter, aki mindenkit ki akar nyírni, nem hiszem, hogy az én példámból kiindulva mindenfélét kérő játékosokkal szeretne törődni. Ha más, azt meg úgyse ismerem. Végül annál a verziónál maradtam, hogy gazdátlan lett, miután hamar meghalt az idomára, és nem akartam, hogy agresszív mob legyen belőle.
Norm pedig elment. Remélem, minden rendben lesz vele... és ki tudja, talán egy nap még találkozunk.


//KA engedélyével végül mégis petet cseréltem. Az aktuális játékokban (Darázskirálynő, Pengék Tánca, Miyanko-Judy-Yuichi-Peter ismerkedősök) még Norm alakítja a pet szerepét, az újakban már ÁK.//

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Pént. Május 31, 2013 12:08 pm

Vajon van értelme itt lennem...?

A láthatár gyönyörű narancssárgára váltott, mint egy élethű festményen. A digitális világ olyan lenyűgöző tud lenni olykor, hogy eláll a lélegzetem még most is, miközben egy olyan korlátnak támaszkodom, ahonnan már ki tudja, hányan ugrottak le a mélybe.
A játék elején rengetegen követtek el itt öngyilkosságot. Hogy őszinte legyek, meg tudom őket érteni. Ha nem félnék a haláltól, már én is pixelekre bomlottam volna valahol odalent, ki tudja, mennyi zuhanás után.
Vajon nem késő még elindulni? Lefelé...


-Welcome to my world what's painted with sadness...

Richard Parker is halkan énekelget a fejemben, a szavak pedig sóhajként hagyják el ajkaim. Álomkelő fel-alá járkálva nézi a körülöttünk lézengő pár emberkét és NJKt. Egy ideig elgondolkodva nézem őt.
Furcsa érzések kerítenek hatalmukba, ha ránézek.
Mikor Norm kikelt, átkoztam ezt a világot, hogy pókot adott bármi más helyet.
Most mégis azt kívánom, adják vissza a pókomat. Álomnak nincs semmilyen személyisége, nem rosszalkodik, nem hízeleg, csak ugyanolyan beképzelt dög, mint minden más macska. Norm legalább megnevettetett, ha szomorú voltam, de ÁKt mintha nem is érdekelné, mi van velem, amíg nem késik a kajaadagja.


-I've never asked for this place that's called "my home"...

Felhúzóckodom a párkányra. Még jó, hogy az egyensúlyommal sosem volt különösebb gond. A szívem a torkomban dobog...

-My tears are falling, oh why it's so painful? I did nothing wrong, so why do you hate me so much? This burning canvas is your cruel answer, so now flames unsparingly kiss me goodnight.

-Máu...?

Álomkelő kíváncsian néz fel rám, hogy mit művelek. Elmosolyodom. "Ne aggódj"...
-Biztos ezt szeretnéd?
-Nem tudom igazából...
-Akkor meg mit hülyéskedsz?
-Tess'...?
-Azt kérdeztem, mit hülyéskedsz?
-...
-Felőlem csináljad, de ezt is meg fogod bánni.
-...

Álom olyan furcsán néz rám. Szigorúan. Aztán elfordítja a fejét és tovább nyávog a járókelőknek.
Én pedig lemászok a párkányról. Az innenső oldalra, ahonnan indultam.
Richard Parkernek igaza van. Annyi mindent megbántam az életben, hogy kár lenne csak úgy véget vetni neki. Tovább kell menjek és ezzel nem csak magamnak, de másoknak is bizonyítani, hogy képes vagyok bármire. Sarkon fordulok és elindulok.
Haza.
Bár lassan ideje lesz elgondolkodni az új szobaberendezésemen.


Puppet (spoilerveszély)

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Kedd Júl. 02, 2013 2:25 pm

//Követem Asuka példáját és befejezem a Log in/off eventemet >.>
Az event idejében a petem még Norm volt, így eszerint is írom. Szia, pókocskám.//

Manipulálható... ez igaz. Mindig is az voltam. Ahogy mondani szoktam, a kútba ugyan nem ugrok le, de szinte bármit lehet kérni tőlem, megteszem.
Motivációja tiszta... Ugyan már. Még én sem tudom, mit szeretnék pontosan.
Kiszámítható... Oh, olyan vagyok, mint valami előre megírt program, amiről mindenki tudja, mit fog tenni legközelebb.
Lehunyom a szemem, hogy ne lássam a százalékmutatót. A hangok lassan átalakulnak, fülembe jutnak az erdő neszei, a levelek suhogása, a madárcsicsergés és valami örömteli kis csipogás. Lassan felnyitom a szemeimet, a szemüveg az orromon pihen, a hajam az arcomba lóg, a macskafüles pánt a helyén, és egy nagyobbacska pók ugrál fel-alá előttem csápolva, boldogan.

-Szia, Normikám. -mosolyodom el én is és engedem, hogy a tenyeremre másszon, majd onnan fel a karomon, hogy megállapodjon a fejem tetején. Hátradőlök a fa törzsére és érzem, ahogy végtelen béke árad szét rajtam.
Meglepődtem azon, mennyire megviselt pillanatok alatt az, hogy visszatértem a Valóságba. Pedig egész idáig azért küzdöttem, hogy kijuthassak a játékból, most mégis elszorult a szívem és kiszáradt a torkom, mikor kijelentkeztem végre. Felemelem a kezem és megnyitom a menüt: kellemes csalódásként ér, hogy a Kijelentkezésgomb szokás szerint nincs a helyén.
Lecsukom a menüt és a lombokon átszűrődő fénycsóvákat kezdem nézni, miközben Norm boldogan pittyegve játszik a hajammal. Földöntúli béke tölti meg a szívem, és olyan boldognak érzem magam, amilyennek csak ritkán szoktam. Jó itt lenni, Aincradban. Jobban kell vigyáznunk az életünkre, de sokkal kevesebb a kőbunkó neandervölgyi, mint odakint. Itt sokkal kevesebben ítélnek el engem első látásra negatív értelemben, mint odakint, ahol csápolhatok, igyekezhetek akárhogy, sosem fog a társadalom elfogadni. Itt, Aincradban, lehetek valaki, ha mégoly picike is, itt nem kell szégyenkeznem semmi miatt, nem kell elrejtenem magamból semmit, mert nem fognak egyből kővel dobálni és nyelvet nyújtani rám. Ha mégis, az jóval kevésbé fog fájni, mert már vannak barátaim.
És Jay is itt van valahol. Érzem.
Ahogy azt is, hogy Norm elaludt a fejemen és édesen szuszog. Óvatosan leveszem a fejemről és az ölembe teszem, ahol máris apró gombóccá gyűri össze magát. Hátrahajtom a fejem, hozzátámaszkodom a fa törzséhez, és tovább nézve a fénypászmákat - hallgatózva egy esetleges támadás hangjaira - eltöprengek azon, merre haladjak tovább.
Tovább fogok küzdeni, hogy elérjem a legfelső szinteket.
De szívem szerint soha többé nem hagynám el Aincradot.
Viszont milyen ízű lehet vajon az a süti? Remélem, csokis. Vagy legalább csokidarabkás. Nyami.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Pént. Aug. 02, 2013 11:13 pm

Mostanában nem érzem jól magam. Nem fizikailag vagyok rosszul, hanem lelkileg. És mindezt talán egy arrogáns, önző, beképzelt, egoista vadbaromnak köszönhetem.
Annak, aki pillanatok alatt darabokra törte azt, az egyébként valóban csak álomképemet, hogy itt, a SAO-ban kevés kivétellel mindenki kedves és segítőkész. Valahol mindig is tudtam, hogy ez nincs így, de addig örültem, amíg egy rosszindulatú emberkével sem futottam össze.
Oké, hogy szoktam álmodni arról, hogy az árnyharcos, aki először megvert Pengék Táncán még régen, megfőz egy kondérban, miközben píípíí-zik nekem, mert csirke vagyok >.> De attól még nem kéne tényleg hülye tyúknak szólítani!
Kellene egy nyugtató könyv.

Mi legyen az? Pocsék Karma? Galaxis Útikalauz stopposoknak? Biff Evangéliuma?
Nem, nem, nem. Valahogy most nem. Mélyebbre kell ásnom. Végigdőlök az ágyon és lehunyom a szemem.
Richard Parker, te mit ajánlasz?
A tigris elnyúlik a csónak aljában és kimondja a válaszát. Széles mosoly terül szét az arcomon: kitűnő választás.


Első fejezet, amelyben bemutatnak bennünket Micimackónak és a méheknek, mellékesen a könyv is elkezdődik
Íme, Medveczky Medve úr, amint bukdácsol lefelé a lépcsőn, kopogtatva feje búbjával, kipp-kopp, minden lépcsőfokon egy koppanás. Előtte Róbert Gida, az ő gazdája. Amennyire Micimackó értelme terjed, meg van győződve róla, hogy ez az egyetlen módja a lépcsőn való közlekedésnek. Néha ugyan kétség fogja el, mintha lehetne másképp is, de ezt csak akkor tudná megfontolni, ha egy pillanatra megállnának a lépcsőn, és módjában volna fontolgatni.
Talán akkor se.

-Mit csinálsz? -kérdezi Jay.
-Olvasok. -válaszolom, s lelkem gyermeke örömteli bukdácsolásba kezd a Százholdas Pagonyban.

Karinthy Frigyes fordítása.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Csüt. Szept. 19, 2013 12:42 pm

A Kezdetek Városa romokban, lángok illata és füst telíti be a levegőt. Kurokoto arcán mégis csak egy karcolás nyoma fedezhető fel mindazok után, ami történt, mégis jóleső vigyor terül szét az arcomon, mikor figyelem a kis vérző sebet rajta. Fel sem fogom, hogy normális esetben a játékban nincs vér.
Kurokoto mond valami, ilyasmit, hogy "mégis hogy merészelted ezt, büdös...", a továbbiakban nem folytatom a jelzők sorolását, amivel illet. Csak állok, csípőre tett kézzel és nevetek. Nyahahaha! Nevetek, macskás hangon, füleim a fejem tetején a hajamra simulnak, és örömtelien lengetem bozontos farkamat.
-Legalább megkaptad a magadét, te álnok szemétláda, amiért bántani merészelted az Úrnőmet! -nyalom meg ajkaimat, érezve tűhegyes szemfogaim élét. Mindent sokkal élesebben látok, jobban hallok, szinte meg tudom számolni az izzadságcseppeket Kurokoto nyakán, amik egyre csak szaporodnak, ahogy a Fekete Méreg dolgozni kezd a szervezetében. Kezem a tarisznyámra siklik, ahol ott lapul az ellenszer, de nem fogom neki beadni, akárhogy is könyörög, kivéve, ha az Úrnőm szeretné.
A férfi újabb nyilat helyez az idegre, de ereje fogytán alig képes felemelni a fegyvert. Micsoda balga lélek. Oly könnyedén siklok el a vessző elől, mintha nem létezne ennél könnyebb dolgom, majd elrugaszkodom a földről és kecsesen elszállok a férfi feje felett. Mikor földet érek a háta mögött, megfordulok és karmaimat a nyakához szegezem, hogy ne tudjon mozdulni.
-Örülj, legalább újból láthatod a drága kis feleségedet és a gyermeked. Remélem, előttük elszégyelled már magad egy kicsit végre!
Kinyújtom nyelvem és gyengéden végignyalom a nyakát, verejtéke keserű és undorító, pont mint a lelke. Az Úrnőm szomorú lesz miatta, tudom, de nem tehettem mást. Meg kellett szabadítsam tőle. Végignézem, ahogy az élet elszáll a férfiból, s tehetetlen rongybabaként terül el a földön, az íja széttörik a kövezeten.
-Elég nagy túlzásba estél most... -jegyzi meg mögöttem egy fiatal férfi hangja. Tekintetem a hatalmas, fehér farkasra siklik, akinek a farka már hosszabb is, mint az átlag, hátán a zöld sörény egyre dúsabbá válik, feje tetején pedig a szarvai is előbukkantak már. Úgy tűnik, minél előbb el akar innen menni, csak olyankor sietteti az átváltozását.
-Miért, máskor nem szoktam? Most őszintén, Haku, ismerhetsz már. -mosolygok, mire a farkas lehajtja a fejét. Mondtam én.
Még egy utolsó legyintés a volt íjász felé, majd felpattanok a farkasból lett sárkány hátára...


***

URAMISTEN!
Levegőért kapkodva ébredek, kezemmel lesodrom a könyvet az asztalról véletlenül, de nem törik el végleg. Álomkelő rémülten pattan fel a kis ágy közepéről és néz rám meglepett szemekkel, miközben próbálok magamhoz térni és remegő kezekkel nyitom le a menümet. Megkeresem azt a listát, ami az elhunytakról ír tájékoztatást, és fellélegzek, mikor nem látom köztük Kurokoto nevét.
Hátradőlök a széken, tekintetem a Beautiful Creatures borítójára vetül. Hát ez a könyv is így fertőz, ugyanolyan élethű álmokat kell átélnem tőle, mint a főhősnek? Azt hiszem, jól meg kell gondolnom, miket olvasok utána.
Felkelek, kezembe veszem a kötetet, és visszarakom a polcra. A második könyv még nincs meg, csak a harmadik, hézagosan viszont nem szeretek olvasni, így odébb lépek egy másik kategóriához. Nincs sok kedvem hozzá, de mégis elvigyorodom egy kicsit. Valaki nemrég beszélt nekem a könyvről, és maga a története, ha van olyanja, már érdekel... a többi meg majd elválik, megfog-e.
A könyvtár könyvei közül a Szürke ötven árnyalata átmenetileg nem lesz elérhető.
A fejem egy ideig mégis az álmon jár tovább. Kurokoto, hogy az Istenbe etted be magad ennyire a lelkembe? Vagy miért törődöm én veled ennyire? Remélem, egy nap választ kapok erre, még mielőtt beleőrülök.

Eh, inkább olvasok, az meg eltereli a figyelmem.


/Még az olasz utam előtt egyszer valóban ezt álmodtam: a Kezdetek Városa romokban, ahogy egy epikus csatában Kurokoto és még élő legrégebbi karakterem, az igazi Möraja romba dönti. Möraja a kép rózsaszín hajú egyéne, kitalált világom, Akrina egyik főhőse, a fehér farkas pedig a familiárisa, Haku, aki valójában sárkány (róla is vannak képek a devarton, de terveim szerint hamarosan áttervezés történik sárkányalakjában, mivel még mindig túlzottan hasonlít ihletőjére, Hayao Miyazaki Kohaku-jára.
A Fekete Méreg pedig egy Möraját sújtó átok neve, amit főellensége, a fekete főnix Leptys (hehe) bocsájtott rá. Ez végülis csak a körmein termelődő méreg beceneve, ami egyébként átlátszó, de egy cseppje is halálos lehet az emberi szervezet számára. Egyetlen ismert ellenszere egy akrinai növény, amiből mindig van Möraja tarisznyájában./

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Hétf. Nov. 18, 2013 3:42 pm

Idegesen dobolok ujjaimmal az asztalnál, a könyvtár csendje a vállaimra telepszik. Álomkelő békésen szuszog a hatalmas szék alatt, én pedig a hajamba túrok és jár az agyam, mint valami óramű.
Valamit ki kell találjak, de fogalmam sincs, mi legyen az!
Valami olyasmi kéne, ami személyes, de méltó hozzá, ami tetszene neki. Najó, ez mind-mind általános követelmény, ha az ember szülinapi ajándékot tervez, nem igaz?
Gondoljuk akkor végig. Mi jut eszembe, olyasmi, ami Yuichihoz illene?
Ruha? Neem, van már neki bőven.
Kardhüvely? Az is van már...
Szobrocska? Azt is adtam már, ott van a pultján >.>
Mi a fene legyen...?
Sokka! Az én szülinapomkor... vagy legalábbis utána, ő egy medállal lepett meg engem. Valahol itt is lapul az inventorimban... meg is van! Gyönyörű acélfényű, kerek, mint egy biléta, egy mancsnyom és a SAO felirat művészi pontossággal karcolva az anyagba. Ugyan nem hordom, de ereklyeként szoktam magammal cipelni, ha már a Valóságból mást nem hozhattam magammal a kabaláim közül.
Mi lenne, ha én is hasonlót alkotnék neki?
Szélsebesen szaladok a boltba és úgy surranok be az ajtón, mint egy tolvaj. Yuichi nincs itt, valószínűleg Ayanival töltik valahol az idejüket - a gondolatra picit irigykedem, de csak azért, mert tudom, hogy magasabb szinten szoktak kószálni, mint amire én feljuthatok ˇ^ˇÉs gyűlölöm magára hagyni a bátyjámat. Sosem volt testvérem, és úgy tűnik, most, hogy lett, túlzottan is ragaszkodom hozzá.... egyenlőre.
Még jó, hogy ő ezt nem tudja, és remélhetőleg nem is tudja meg soha. Addig legalábbis semmiképp, amíg ez a báty-komplexusom el nem múlik. >->
Elbújok a kis alkotótermemben és körbenézek. Még üres kristályok, némi növény, és az eszközök, más egyenlőre még nem található itt. Ellenőrzök mindent, majd kezembe fogok egy üres kristályt és mereven bambulom, mintha ihletet várnék a halovány fény csillogásában.
Végül leülök...

***

A dolog még eltart pár napig, mivel egyik végeredménnyel sem voltam eleinte megelégedve. Mindig, miután Yuichi elment, elbújtam a kis teremben és alkottam tovább. Olyat akartam neki készíteni, ami különleges és kifejez mindent, ami kettőnket összekapcsol. Ami eszébe juttatja, honnan indultunk és hová tartunk. Amibe benne van minden örömöm és bánatom vele, jó és rossz pillanat emléke, minden olyan mozzanat, mikor úgy éreztük, meg kell védenünk a másikat. Mikor ő a Darázskirálynőn nézte végig tehetetlenül a távozásom, és mikor én a tizedik minibosson éppenhogy sikerült életben tartanom őt. Mikor egyszerűen csak leültünk beszélgetni egy sör mellett, és mikor próbált támogatni, mert olyan részeg voltam, hogy nem tudtam magamról. Mikor egymásnak keserűen nevetve meséltünk mindent, és bátorítottuk a másikat, hogy úgyis megtalálja az Igazit. Mikor egyszerűen csak ültem a könyvtárban Jay mellett és magamban majd' kitéptem minden hajszálam az aggodalomtól, mert tudtam, hogy ő közben a 11. boss termében az életéért küzd.
Olyan érdekes. Sosem mondtuk egymásnak, hogy legyünk testvérek, valahogy mégis azok lettünk. Már azt sem tudom, melyikünk kezdte, egyszerűen csak jött. Elnevetem magam, ha arra gondolok, mennyire gyerekes lehetek néha mellette.
Most így belegondolva tényleg úgy viselkedem, mint valami szerelmes kiskamasz. Nem csoda, ha egyesek félreértik ezt az egészet.
Nagyot sóhajtva becsomagolom a végeredményt és elrejtem az inventoryban.

***

Levélben küldöm el a tárgyat másnap dél körül Yuichinak. Miután megnyomtam a Küldés gombot, összeszorult a szívem. Megijedtem. Mi van, ha nem fog neki tetszeni? Sad
A levél csak ennyi volt:

"Otanjoubi omedetou gozaimasu, Onii-chan.
Az oldalába vésett felirat magyar, pontosabban azt jelenti: "Lelked Főnixmadara vigyázzon utadon"
Remélem, tetszik ^^

Chan-chan húgod"

A melléklet pedig az Ingakristály, egy digitális ezüstláncra felfűzve. Nem ad semmilyen bónuszt, egyszerű nyakban hordható dísztárgy, de az oldalába apró kis szövegeket véstem a legszebb betűkkel, amikre csak képes lehetek.

Varázslat ugyan nincs a játékban, de szívem-lelkem, amit beletettem, talán megvédi a következő bossharca során... már ha egyáltalán tetszik neki a kristály.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Vas. Jan. 12, 2014 9:36 pm

Reakció a viadalra röviden, s némi ördöngős macskakínzás

Olvastam, mikor Arisa halálsápadt arccal rontott be hozzám. A kis magánykönyvtáramba, arra a tabu helyre, ami csak és kizárólag az enyém, ahol elbújhattam és nem zavart senki. Összecsaptam a könyvet és kérdőn néztem rá, vajon mi lelhette, de ő maga alig bírta elmondani, úgy reszketett félelmében. Jay idegesen toporgott mögötte, nem tudom, hogy azért-e, mert már tudja a hírt, vagy mert fél, hogy meglátja egy dühös arcomat is, amiért beengedett valakit a privát szférámba.
Felkeltem a helyemről és felajánlottam a lánynak egy teát, de csak rázta a fejét, apró démonfülei csapkodták a levegőt. Végül nagy levegőt vett és kimondta:
Peter halálos bajban van.
Kirongyoltam a könyvtárból és ahányan voltunk és jöttek, az utcára loholtunk, a legközelebbi fogadóba, ahova KayaBá kihelyezte a vetítőt. Keringett már pletyka a viadalról, de nem foglalkoztam vele, gondoltam, nincs értelme. Épp elég viadalon vettem már részt, egy rövid időre elegem lett belőlük.
Kora este volt, ő akkor már a barlangba érkezett. Peter arcát rögvest kiszúrtam mindegyikük közül, a szokásos kifejezést, amiről semmit sem lehetett leolvasni. Olyan volt, mint egy kisfiú, aki valami rosszat csinált és most szégyelli magát. A szám elé kaptam a kezem, mikor realizáltam, hogy Hisame nincs mellette. Mi történhetett vele?
Ettől fogva mi hárman a fogadóba költöztünk. Arisa ment el néha ételért vagy italért, a pénz nem számított. Ott ültünk és figyeltünk, szurkoltam Peternek, felszisszentem minden egyes halálesetnél, főleg, mikor ismerőssel történt meg a dolog. Rita, Mirika, Hinari, Judy... Kétségbeesve néztem a képernyőt, és azt kívántam, bár engem is odavezényeltek volna, bár megmenthettem volna őket a képességemmel, vagy akármivel.
A viadal már a vége felé járt, mikor eszembe jutott valami. Ha akkor Peter már egy napja az arénában volt, akkor délután hogy találkozhattam vele a folyosón? Biztosan ő volt a hatalmas sárkánnyal, jókedvűen mosolygott rám és továbbállt, ki-ki a saját dolgára. Kiesett a számból a szendvics, de nem bírtam felkelni és megbizonyosodni arról, hogy merre lehet valójában. Csak ültem és végignéztem mindent, végignéztem, ahogy a köd úgy telepszik rájuk, mint Stephen King egyik novellájában, ám csápos szörnyek helyett ezúttal a puszta fájdalom, valami furcsa méreg végzett a többséggel. Végül a kislány és az árnyharcos is felrobbant, hogy utolsónak az egyik legendás idomár, Szophie élje túl.
Mikor mindez véget ért, úgy lőttem ki a fogadóból, mint a puskagolyó - szegény Arisa alig bírt utolérni. Berohantam a céhépületbe, egészen fel Peter szobájáig, és rövid kopogtatás után rontottam rá, pedig ez nem szokásom. Nem volt ott.
A szívem a torkomban dobogott, mikor tovább haladtam a kertbe, az étkezőbe, a közös szobába, és nem leltem sehol. A pánik egyre inkább szorongatta a szívem, úgy éreztem, menten belehalok az aggodalomba. Utolsónak a tető néztem meg.
Ott volt. Ő is és Hisame is. Épségben, és életben. Elmosolyodtam, bólintottam, majd kihátráltam és visszatértem a közös helyiségbe.
Akármi volt is ez a groteszk játék... én nem fogom megérteni @_@ De talán nem is akarom. KayaBá egy beteg ember, egy pszichopata őrült, akinek mégis hálás vagyok egy picikét.

-Na, akkor menjünk.
Miután megnyugodtam mindenről, a kezeim közé kaptam ÁK-t és elindultunk a Kezdetek Városának utcáin. Eredetileg sosem terveztem ilyesmit, de szegény bundája olyan rakoncátlan gubancolódásba kezdett, hogy kénytelen voltam megtenni ezt a lépést és segítséghez fordulni. A kozmetikus üde mosollyal vette át őt tőlem, kissé megnyírta a bundáját, kiszépítette, majd visszaadta a mogorva képű dögöt és további jó napot kívánva várta a következő kuncsaftot.
~Ezért még megdöglesz, Csan.
-Tudom :3
Ő dühös volt, én mégis vigyorogtam, mint a vadalma... mert örültem, hogy Peter mégis életben van.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Hétf. Jan. 27, 2014 6:10 pm

Az ötvenegyedik árnyalat

Végre vége! Lecsaptam a könyvet, majd lélegzetvisszafojtva figyeltem, reméltem, hogy nem pixeleződik el nyomban. Szerencsémre nem tette, és végül két testvére mellé került a kis magánkönyvtáramba, hogy se Shukaku, se semelyik másik vendég lehetőleg még véletlenül se akadhasson rá.
-Ez a könyv a legponyvább ponyva volt, amit valaha kézbe fogtam. ÁÁÁÁKÁÁÁ! -nyavalyogtam, mint valami kisbaba. -Gyere ide és érd el, hogy elfelejtsem! T_T
~Minek?
-Mer' T_T
Ám a macska ismét szívtelen dögöt játszik, és mint aki meg se hallja a nyavalygást a hangomban, füle botját alig mozdítva fekszik tovább a kis ágyikó végében. Fikarcnyit sem törődik velem, ahogy azt már tőle megszokhattam, mégsem bánom. Kis idő után visszadőlök a párnára és a nagy ablakon át kinézek a csupasz, télies tájra.
~Ha annyira nem tetszett, miért olvastad végig?
-Nem tudom... -fintorgok. Jogos a kérdése. Talán mert én szeretek mindent befejezni, amit elkezdek, kivéve a rajzolás terén. Vagy csak mert kíváncsi voltam a végére, esetleg előtört belőlem a mazochista alkat és mindenképp büntetni akartam magam. Valamelyik a három közül Rolling Eyes
~Ne felejtsd el. -pillant rám végül a macska furcsa, sárga szemeivel. Pillantása olyan sokat mondó, hogy néha én is elképedek rajta. Ki lehet ő valójában? ~Oka van annak, hogy végigolvastad, és az nem csak a csökönyösséged. Megismertél egy másik Sorsot, egy történetet, tanultál a hibáiból, már ha voltak. Ennyi elég is. Vacak ponyva, de nem hiába írták meg.
Visszahajtja a fejét a mancsára és lehunyja a szemét. ~Mindennek oka van, Csan. Ezt még te mondtad nekem kölyökkoromban.
Kérdőn felvonom a szemöldököm, hisz nem igazán emlékszem ilyesmire... bár amilyen az én memóriám, ez nem is csoda. Végül felhúzom és átkarolom a térdeimet, úgy vizslatom a három könyv gerincét a címüket.
Szürke, sötétség, szabadság.
Három momentum, amin mindenki átmegy az életében.
Végül egy sóhajjal elhagyom a termet, nyomomban a lusta macskával, hogy a könyvtárból valami más kategóriát emeljek el ezúttal. Valami olyat, ami már régóta érdekelt, de a trilógia harmadik könyvének eleje óta szinte égeti a lelkem, hogy olvashassam.
Pillanatok alatt megtalálom, láttamozom a rendszer üzenetét a kivételt illetően, majd beülök a könyvtár sarkába s kinyitom a könyvet.

...Kicsoda vagy tehát? / Az erő része, mely / Örökké rosszra tör, s örökké jót művel.
(Jékely Zoltán)

Goethe Faust-jának idézetével kezdődik Bulgakov Mester és Margaritá-ja.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Csüt. Május 08, 2014 2:41 pm

"Nincs semmiféle törvény. Sosem írták meg a vajákok törvényeit. Én kitaláltam egyet magamnak. Csak úgy. És tartottam magam hozzá.
Mindig… Nem mindig.
"

Vaják. Kicsit azért fintorgok erre a fordításra. Nem rossz, nem rossz, de számomra mindig is witcher marad. És a vajákot is csak azért fogadom el, mert mégis csak jobb és eredetibb, mint a réges-régi "boszorkányvadász" fordítás, holott a witchereknek közük sincs a boszorkányokhoz.
Rég ültem már ezen a faágon; pedig itt éltem le a első fél évet, még egy pók társaságában. Persze a hálók már rég nincsenek itt, csupán a kitaposott kis tér a fa tövében. Az ágakra ismét ráerősítettem a ponyvákat, hogy alhassak valahol, Álomkelő pedig általában nappal teszi ugyanezt, hogy éjszaka figyelhessen és figyelmeztethessen, ha valaki közelíteni merészelne.
Az itt élő mobok már elég kevés gondot okoznak, elvégre, jóval túlnőttem már rajtuk, és gond nélkül elűzhetem őket. A tény viszont nem változott, hogy az erdő továbbra is veszélyes terület. Csupán az nyugtat, hogy ha az első években, még gyenge kis fiókaként nem esett itt bántódásom, akkor ezek után se fog.
Pár nap alatt tökéletesen hozzászoktam a régi élethez, és szerencsére levelekben sem keres senki, hogy merre tűntem. Én naponta ellenőrzöm, mindenkivel rendben van-e, már persze abban a tekintetben, hogy nem lett-e feketével áthúzva a neve. A céhből sem léptem végül ki, pedig ez volt az eredeti tervem; végül úgy gondoltam, a witcherek is egy céh tagjai, akkor én miért ne maradhatnék? Ezen kívül, ha megesik a csoda és valakinek szüksége van rá, így el tud érni bármikor. Ha pedig nem kellek, addig is legalább járhatom egyedül a terepet és csinálhatom, amit akarok.
Léptem végül, és fenségesen érzem magam. Magányosan, de fenségesen. Hiányoznak a többiek, de kicsit megnyugtat a tudat, hogy így az ő életük is jobb lesz.

A könyv lapjai még újak, és amennyire tudom, a SAO már rég futott, mikor megjelent a kötet az én nyelvemen. Bár beszereztem lengyelül és angolul is, néha jó érzés a saját anyanyelvemet viszont látni. Nem sok, de van pár magyar nyelvű kötet a céh könyvtárában, egyrészt saját szórakozásra, másrészt így talán azon kevés honfitársamat is megörvendeztethetem, akik itt leledzenek a környéken. A szobámban levő kis könyvtárat levitettem a nagyba még távozásom előtt. Fölösleges, hogy elzárva legyen.
Mostanában nem nagyon fogtak meg a könyvek. Nekiültem többnek is, de a vibrálás elmaradt. A Legyek Ura, a Trónok Harca, a Mesemaraton... hiába jó könyvek, ha nem ragadtak meg. Átfutottam rajuk, de idézni nagyon nem tudnék belőlük. A Mesemaraton bár a maga nyomában rendkívüli volt, hisz olykor olyan hangosan nevettem tőle, hogy ÁK csodálkozva nézett rám, megőrültem-e. De akkor nem egy poénos kötetre vágytam.
A witcher sorozat kicsit más. Olyan, mint a Trónok Harca, vagy legalábbis ahhoz tudnám hasonlítani. Az első két kötet novellás, rövidebb kalandokat mesél el, s az igazi regény csak utána következik. A witcherek olyan emberek, akik különféle növények és főzetek hatására valóságos mutánssá fejlődtek; lassabban öregszenek, jobbak az érzékeik, látnak a sötétben. Tökéletes szörnygyilkosok, akik mentesek minden érzelemtől, ami ezzel járhat. Olyanok, akik sosem ártották bele magukat a politikába, és járták a saját, semleges útjukat. A witcherek átka viszont, természetükből fakadóan, hogy saját magukat fosztják meg a munkától lassan, hisz minél hatékonyabban dolgoznak, annál kevesebb a szörny. Az igazi bestiák pedig lassan az ideákban, a politikában és az emberek lelkében bukkan fel inkább, mint az erdőkön-mezőkön.
És Ríviai Geralttal egyet tudok érezni; sokkal könnyebb a mezők szörnyeivel szembeszállni, mint az ideák és az emberek szíveinek monstrumaival.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Szomb. Szept. 27, 2014 8:19 pm

Elég különös alak, meg kell hagyni; még az is különös volt, ahogy találkoztunk. Egyszerűen egymásba botlottunk, szó szerint. A páncélja nagy zajt csapott, ahogy elesett, én viszont alig valamit, mivel a divatfelszerelésem volt rajtam. Ezen kívül, a rendszert megkerülve egyébként is a páncélom fölött hordtam a hétköznapi ruhát, amivel volt, hogy megtévesztettem az ellenfeleimet. Őt sosem.
Miután felsegítettük egymást, nem tudtam figyelmen kívül hagyni többé. Igazából, vannak lányok, akiket amúgy is vonzanak a férfiak sebhelyei, de én sosem tartottam magam ilyen típusúnak, főleg, miután Jay is megsérült már egyszer komolyabban, de sikeresen felépült belőle, és akkor semmi különleges vonzalmat nem éreztem az arcát borító sebhelyek miatt.
Vagy talán mégis, csak már nem emlékszem rá?
Ennek a férfinak viszont nagyon komoly és permanens sebei voltak. Az ajka felhasadt, bal szemén mintha Zordon sebhelyének sokkal vastagabb változatát látnám, a másik szintén nem volt kímélve, és mindez folytatódott még a nyakánál is. Az első kérdésem, amit fejben feltettem, az volt, miért nem rejti el őket. Választ kaptam is, később, elvégre, ezek után minden nap láttam őt.
Később már minden nap találkoztunk.
Mivel a céhház takarításával és a bank rendberakásával is végeztem, nem volt már sok dolgom, mint a tervezés, az pedig egy olyan dolog, amit el lehet húzni. Hisz ha eredményesen szeretnék másokat vezetni, előbb magamat kell megtanulnom kezelni. Ez volt talán az első lecke, amit megtanultam tőle.

Worg a nevével és a kinézetével ellentétben kedves ember volt. Ki tudja, talán ha nem lenne Jay az életemben, akár bele is szerettem volna – talán picit meg is tettem. Jól esett, hogy mosollyal fogadott, jól esett, hogy megkérdezte, hogy vagyok, jól esett minden, amit tett értem. Úgy döntöttem, egy időre elvonulok, nem vadászom küldetésekre és kalandokra, nem járok a küzdőtérre gyakorolni, csupán a céh és Worg számára maradok elérhető. Ez talán egy olyan döntés volt, amit sosem bánok meg, akárhogy is néznének rám mindazok, akik tudomást szereznek ezekről a kis kirohanásaimról.

Eleinte a főtéren találkoztunk minden egyes nap. Leültünk egy padra, megkérdezte, hogy vagyok, ütköztem-e már másnak is rajta kívül. Nevetett, én pedig vele nevettem, mint réges-régen, mikor még idegesen és izgatottan Kyuushiro és Yuichi oldalán indultam a mezők felé. Kinyitott egy sört, megtettem én is, de sokkal lassabban fogyasztottam el, mint ő. Még élénkek bennem részegségem emlékei, és nem szerettem volna ismét elveszíteni a fejem, nehogy egy újabb ember bizalmát veszítsem el. Az már más kérdés, hogy elméletek szerint ha azalkoholt lassabban isszák, jobban hat.

Megnyíltam, bár ez tőlem nem meglepő dolog, Worg pedig meghallgatott. Végig bólogatott, néha hümmögött, majd előre hajolt és hagyta, hogy az üres sörösdoboz szétpixeleződjön a kezei között. Egész testét mindvégig páncélba bújtatta, mint egy lovag, nyaka körül vörös sálat kötött, így védekezett a növekvő hideg ellen. Végül megszólalt.
-Tehát erősebbé szeretnél válni.
-Szerintem elég erős vagyok O.o A szintemhez képest.
-Itt gondoltam.
–mutatott a saját halántékára. –A rendszer szerint erős vagy, de itt, fejben, gyenge.
Elpirultam, hisz igaza volt. Nagyon nagy igaza, ő pedig mosolyogva figyelte a zavarom.
-Megtaníthatlak, hogy legyél erősebb. Megmutathatom az utat, de azt neked kell majd végigjárnod.
Szerencsére ő nem egy erdőben élő remete volt, mint a hasonló mesékben, hanem saját lakással rendelkezett a Város főterétől nem messze. Az is kiderült, hogy az árnyharcosok kasztjába tartozik, és körülbelül azonos szintű, mint én – bár mindez mellékes információ volt csak a kiképzés szempontjából, amiben ezek után részt vettem. Kicsit én lettem Kylar az Éjangyal trilógiából.

Az első nap magamról kellett mesélnem. Úgy éreztem magam, mintha egy amerikai filmbe csöppentem volna, ahol a páciens lefekszik a kanapéra, s úgy mesél az orvosnak minden gyerekkori élményéről. Ő nem jegyzetelt, és kanapé sem volt, amin végig lehetett volna feküdni, csak egy faasztal, faszékekkel, és pár csésze gőzölgő tea. Álomkelő összegömbölyödött az asztal lábánál, megadva a végső jelét annak, hogy a férfi megbízható érzékei szerint, Dust pedig elfoglalta kedvenc helyét, a kandalló ropogó lángjait.

A második nap ravasz mosollyal léptem be.

–Ezúttal te fogsz mesélni magadról!

–hajoltam közel hozzá, majd leültem és vártam. Mindhiába. Mosolya mentén eltorzult a szája a felhasadt ajkak sebétől, majd felkelt az asztaltól és intett, hogy kövessem.
-Nem fogok mesélni magamról. Ha jó vezér akarsz lenni, és jó barát, neked kell észrevenned a történeteket a jelek mögül. Legyen ez egyike állandó feladataidnak; próbáld meg megfejteni a múltamat.
-És az enyémmel mi van? Te miért nem kitalálni akartad?
-Magadtól meséltél el mindent, én nem kérdeztem semmit.
-szemei úgy villannak, akár a ravasz rókáé, arcomra pedig felfut a forróság. -És legyen ez a második leckéd. Ne bízz meg ennyire senkiben, még bennem se. Hagyd, hogy ugyanúgy kitalálják a múltad, mint ahogy te szeretnéd felfedezni az övékét.
-És... ha rosszul ítélem meg valaki történetét?
-Akkor rosszul ítéled meg.


Egyébiránt, az edzések érdekesek voltak; felettébb érdekesek. Harcoltunk, de nem élesben. Párbajoztunk, de egyikünk se hívta ki a másikat. Inkább csak táncoltunk, a pengék nyelvén, a pálcák lábán, köröztünk egymás körül, figyeltük egymás mozdulatait. És én ezekből a mozdulatokból próbáltam kiolvasni Worg múltját.
Napok múlva sem sikerült.
[...]

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Szer. Okt. 01, 2014 12:52 pm

Sosem tudtam meditálni. Próbálkozni természetesen én is próbálkoztam, de azok alapján, amiket itt tapasztaltam, úgy gondolom, fiatalabb koromban sosem kerültem az igazi meditáció stázisába. Igazából, abban sem vagyok biztos, hogy itt sikerül-e, de a lényeg úgyis a végeredmény.
Eleinte egymás mellett ültünk a szint szélén. Veszélyesnek hangzik, tudom, de Worg elmondása szerint a két év alatt még soha senki nem támadta meg, miközben kiszolgáltatottan üldögél a korláton egyensúlyozva. Én eleinte nem mertem ugyanezt megtenni, ezért kicsit távolabb egy padot vettem igénybe, de idővel a merészségem, és Álomkelő ígérete, miszerint vigyáz rám, bátorított. Mellesleg, a párkány valóban elég széles a művelethez.
Annak ellenére, hogy régebben rendszeresen az öngyilkosság gondolatával jöttem ide, most a végtelen nyugalmat adta meg nekem ez a hely. A távoli felhők lassú úszása az égen, a rikoltozva végigröppenő vad sárkányok és a narancssárga napfelkelte lassan kékbe öltözése olyan érzésekkel ajándékoztak meg, amiket még sosem éreztem ezelőtt.
Minderre azért volt szükség, új tanítóm szerint, hogy megtaláljam a Belső Békét, végigjárjam ezt az ösvényt, és a végén képes lehessek higgadtan gondolkodni a legstresszesebb helyzetekben is. Visszaemlékezve arra, ami a 18. bosson történt, ahol életem egyik nagy szerepét kellett beteljesíteni, és amire az ottani cselekedetem után soha többet nem lesz alkalmam… erre igen nagy szükségem volt.
Ezen kívül ősellenségemmel, az Üldözési Mániával is szembe kellett szálljak. Ez a nehezebb munka, mondta Worg, de nem lehetetlen.

Elkezdtem naplót írni; a rendszer jegyzettömbjét használva gyerekjáték volt egy rejtett fájl alkalmazása a cél érdekében. Ez kivételesen nem Worg ötlete volt, hanem az enyém; tudatos változásom egyik mérföldköve a memóriám és az agyam serkentése is, a memóriát pedig elsősorban ezzel akarom életben tartani. Ha leírom jegyzetek formájában mindazt, ami történt velem vagy amiket mondtam, talán képes leszek hatékonyabban visszaemlékezni mindenre, elkerülve rengeteg félreértést. Hisz hányszor megesett már, hogy mondtam valamit, de később én másképp emlékeztem  az adott kijelentésre, mert az agyam eleinte rossz szavakat használt? Timidus és a bossterem előtti kijelentése volt erre a legjobb példa… kihagytam a mondatom felét, mikor Shukakuval erről beszéltem, és emiatt a sárkány teljesen félreértette, amit mondani akartam.
Mostantól megfontoltabban kell fogalmaznom. Inkább beszélek lassabban, válaszolok több idő múlva, de legyen minden egyértelmű. Persze ez eleinte nem lesz könnyű, de talán idővel és odafigyeléssel sikerülni fog.

-Worg…
-Hmm?
-Te ugye egy rossz ember voltál régen?

Eltelt pár másodperc, mire válaszolt. Talán alaposan megfontolta a választ, de mikor megszólalt, hallottam a hangján, hogy mosolyog. A szemem ugyanis csukva volt.
-Igen.
-Mennyire? Mit csináltál?
-Olvasd ki belőlem.

Kinyitottam a szemem, hogy láthassam, amint a távoli ég felé fordulva, lehunyt szemmel és békés mosollyal üldögél a szint szélén. Mint én. Lábaink a levegőben lógtak.
-A büntetésed jelei azok a sebhelyek.
-Igen.
-És… nem akarod leszedni őket?
-Nem.


A távoli táj felé fordulok. Vajon pont azt a pontot bámulom, ahol én álltam azzal a játékmesterrel nem is olyan régen? Aki rávett, hogy térjek vissza az életbe, önmagamhoz? Talán Worgot is ő küldte számomra, hogy ezt az önmagamat még jobbá tehessem.
Megmozdulok és egy ügyes akrobatikával ismét a szint padlóját taposom. Bizsereg a talpam, ahogy a cipőm a kövekhez ér. Tanítóm nem mozdul, csupán kezét emeli, mikor elindulok a város felé.
-Itt várlak holnap is.
-A szokott időben.

Eleinte sietek, ahogy szoktam, majd lelassítok. Figyelem az embereket magam körül, köszönök az ismerős arcoknak, és megállok a szökőkútnál csodálni a vízcseppeken megcsillanó fényeket.
Ez csupán egy digitális világ, de tökéletes. Egy olyan világ, amely megérdemli, hogy néha megálljunk, és csak nézzük. Shukaku-nak igaza volt, és ezt a szépséget, amit Aincrad ad nekünk, meg kell mutatni a frontharcosoknak is.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Hétf. Okt. 06, 2014 1:08 am

-Négyes szintű az akrobatikád.
-Miből következtetsz erre?

Lenyitottam a menüm, hogy előkereshessem az ehhez kapcsolódó írást és megmutattam neki, majd ugyanazzal a változatlan arckifejezéssel közöltem vele:
-Láttalak a háztetőkön ugrálni idefele jövet.
Worg mosolya sosem volt még ilyen kedves.
-Valóban. És miből gondolod, hogy nem ötös?
-A tested még nem elég rugalmas hozzá.
-Ügyes.

Az első dicséret, amit hallottam tőle, amióta megismertem, igaz, nem is volt az olyan rég. Talán csak biztatni akar, talán komolyan gondolja, elvégre, ez egyébként is olyan információ volt, amit bárki megszerezhet, ha kicsit jobban odafigyel. Bár ahogy magamat ismerem, már ez is hatalmas előrelépés volt, a kérdés az, képes leszek-e tartani.
Worg megfigyelése nem volt nehéz. Kint járt az utcán, figyelhettem gyakorlás közben, nem vonult vissza magányosan a szobája szürkeségébe. Nem úgy a céhtársaim, akik elsődleges motivációmat képezték kétséges tréningem elkezdéséhez. Hiába kopogtatok az ajtókon, nem érkezik válasz, mintha mindenki gubóba burkolózott volna. Peter gyászának már réges-rég vége, és valami a lelkem mélyén azt súgja, nem is a halálhíre miatt zárkóztak ennyire magukba; a probléma valami másban keresendő. Valószínűleg köze van Peterhez, de azt nem tudom, mi lehet az igazság. És hogy miből gondolom ezt? Egy szóból.
„Hazudott”
Shukaku ajkai közül sodródtak elő, miközben a folyóba dobta a különleges ajándékot. Gondolhatom, hogy nem csak a kislánynak hazudott, akármi is legyen az?
Ellenben, ha Peter hazugságai - amennyiben valóban több volt - miatt zárkóztak el ennyire, akkor azt kell mutassam, hogy én nem vagyok egy második Peter. Hogy én nem fogok nekik hazudni és bennem megbízhatnak. Shukakunál ezt már nem fogom tudni könnyen elérni, mivel nála már azelőtt elszúrtam ezt az elhatározást, mielőtt megszületett volna. Szegény kislány egész egyszerűen csak rossz helyen volt rossz időben, és látom a szemén, hogy azt hiszi, minden az ő hibája, pedig igazából semmi. Mégis, ezt miképp mondjam el neki? Őszintén? Megtenném, de sosem találkozom vele négyszemközt... az a sárkány...
Annak a sárkánynak a puszta jelenléte is irritál viszont.

-Ne hagyd, hogy befolyásoljon. -mondta erre Worg, mikor egyik reggel elpanaszoltam neki bánatom. -Inkább értsd meg a sárkány útját. Ismerd meg, ahogy mindenki mást.
Lehunytam a szemem a tükör előtt, és igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra. Ha kedves és jó viszonyt szeretnék ápolni Timidussal, előbb el kell érjem, hogy a szívem és a lelkem jó barátként viszonyuljon felé. A legjobb kezdő tréning pedig az, ha egyszerűen magam elé képzelem a jószágot a lehető legjobb formájában.
Fiókaként még olyan kedves, jószívű és kíváncsi teremtés volt. Ez a fióka valószínűleg még mindig ott van valahol mélyen benne, hisz a múltja része. Timidust... meg kell ismernem.

Megvan a cél. Már csak az ösvényt kell végigjárnom hozzá. Dúdolgatok, mosolyogva, miközben a rendszer segít a kezeimnek mozogni az anyagon. Az aranyszín hajbavaló búcsúzóul csillan egy utolsót a pulton, mielőtt eltűnne a fiók mélyén, s helyén a tükörből egy másik macska néz vissza rám.
Megtettem az első lépést, az első dicséretet, az első elhatározást. Büszke vagyok magamra, és telnek a napok, azok a napok, mikor ép elmém megmaradt, mikor nem haraptam el a nyelvem, mikor nem kerültem senkivel vitába. Lepacsizom a tükörképemmel; ez az, Chancery, csak így tovább.
Odakint rikkant az első kakas, Jay pedig a másik oldalára gurul álmában, kicsit odébb lökve a hatalmas macskát, míg én kilépek az ajtón, és fellépdelek a tetőre. Lehunyom a szemem, és elmélyedek a lelkem tengerébe.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Pént. Dec. 26, 2014 4:22 pm

A harmadik karácsony, amit itt töltök, játékon belül. Bár bámulom magam előtt a papírt, jóformán semmit sem látok belőle; elbambultam.
18 boss. Rengeteg halott játékos és elhasznált burok. Megannyi esemény, történés, kaland és küldetés.
A szoba másik felében Worg ismerkedik Dusttal, ami többek közt csak annyit jelent, hogy ülnek és bámulják egymást.
-Azt hiszem, ez több munka lesz, mint elsőnek tűnik.
Worg nem válaszol, de szinte érzem, mit gondol: hogy nem csak hinnem kéne, hanem tudnom. Egy céh elvezetése nem gyerekjáték, a tény pedig, hogy szinte halottnak vagyunk nyilvánítva, csak még elkeseredettebbé tesz, ami a munkát nehezíti. Shukaku kilépése óta szó szerint semmi élet nem volt errefelé, Jade eltűnt, Shakant szoktam látni a könyvtárban, Arisa is felbukkan olykor, de a többiekről semmi. Olyan az egész kastély, mint egy szellemvár.
Napról-napra egyre nyomasztóbb itt lennem.
-Najó, akkor... vágjunk bele. -csapom össze a tenyerem és végignézek a még nagyjából üres lapon. -Új házra még nincs pénzünk, de majd idővel.
-Ne aggodalmaskodj, csak dolgozz. Minden rendben lesz.
Szemeit le sem veszi a főnix fekete íriszeiről, ahogy megnyugtató hangon próbál még egy utolsó löketet adni a munka elkezdéséhez. Én odanyúlok ahhoz a tervezethez, ami még Peter tulajdonában állt, minden hivatalos dokumentumhoz, ami a céhalapításhoz szükséges volt. Álommal az oldalamon lépek a kandallóhoz, és azt a kis semmiséget, ami az eddigi leírást és szabályzatot tartalmazta, a lobogó lángok közé vetek.
-Ideje újjászületni. -nézem végig, ahogy a digitalizáció végzi a dolgát. Asztalomon türelmesen vár az új, még friss és ropogós papír, amin még csak alig egy sor csillog középen, kétszer aláhúzva.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Chancery on Szer. Dec. 13, 2017 8:30 pm

Tagadás. Harag. Alkudozás. Depresszió. Elfogadás.
Szenvtelenül bámulok le a végtelen sötétségbe, a szürreális módon alattunk tátongó csillagtengerre. Szinte hallom a hatalmas kastély acél falainak szüntelen mozgását, a fém sírását a fémen, ahogy lassan pörgünk ebben a láthatatlan, digitális univerzumban. Érzem a bőrömön a perem kövének hideg érintését, ahogy belém mar aprócska karmaival és egészen a csontomig hatol.
Hallom a mélység hívását, ahogy szokták mondani. Hallom, ahogy ezernyi jókedvű hang hívogat lentről, jobb reményt nyújtva nekem, hisz itt már úgysem maradt semmi. Mire várok? Hogy megvénüljek?
Egy sóhajtás, szinte látom lelkem egy darabjának távozását ajkaimon át, apró kis felhőként oszlik szét a légben, majd ellököm magam a kőtől, elszakítva ismét magam a megnyugtató gondolatoktól. Zsebre vágott kézzel fordulok meg és csizmám talpa csikorog a köveken, ahogy elindulok a városközpont felé. Egyre ritkábban alszom odahaza, és Álomkelőt is egyre ritkábban hozom magammal az ilyen kis kirándulásaimra.
Hisz ha majd egyszer elég erőm lesz megtenni, nem szeretném, ha bárki is a közelemben lenne.
Kihalt, apró, keskeny utcákon vágok keresztül, jól ismert sikátorokon, akár egy kóbor macska vagy besurranó tolvaj. Hamar haza is értem volna az aktuális olcsó fogadói szobába, ha nem pillantom meg a furcsa alakot a távolban. Egy alakot, akire ahogy ránéztem, a hideg is kirázott, mégis szerettem volna odamenni hozzá és magamhoz ölelni olyan szorosan, amilyen szorosan csak lehet.
Az épület falának kapaszkodtam, s figyeltem a varázst. Első pillantásra lánynak tűnt, ám az a típus volt, akiről ezt nem lehet teljes bizonyossággal megmondani. Barna haja az egyik leggyönyörűbb árnyalat volt, amit valaha láttam, és feltehetőleg a válláig érhetett, hisz a fejét az ég felé fordította és behunyt szemmel élvezte a hópelyhek apró csókjait. Öltözéke csupán egy zöld-sárga pulcsiból és egy barna nadrágból állt; úgy tűnik, ő egyike azoknak, akik kihasználják, hogy Aincradban a hőmérséklet még a téli estéken is viselhetőbb, és mivel úgy sem betegedhetünk meg, teljesen mindegy, hogy kabátban vagy csak pulcsiban szaladgálunk-e az első szint mezein. Vállaira már telepedett is egy kis hó, jelezvén, hogy jó ideje állhat már ott egy helyben, mozdulatlanul, a gondolataiba merülve.
Végül, nem tudom, mennyi idő elteltével, megmozdult. Lehajtotta fejét, nem is nézett az irányomba, hátat fordított és elindult. Hamar eltűnt az épületek árnyai között, én pedig nem követtem.
Hazamentem, s végül másnapra el is felejtettem az egészet.
Tipródtam tovább a kétségeim közt; megtegyem, vagy ne tegyem? Várjak öregségemig, amit úgyis már itt kell leélnem, vagy reménykedjek abban, hogy véget ér ez az értelmetlen szájhősködés?
Nehh... úgyis örök, mesebeli naiv maradok.
Várok még. Nem tudom, meddig.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
avatar
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2598
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
6368/6500  (6368/6500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Chancery könyvtára

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.